Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-22 / 68. szám

Csak a templom szépül Miközben a halárainkon tűi is ismeri máriabesnyűi ka­pucinus templom és rendház épületegyüttese az alapos renoválás eredményeként megifjodik, környéke tovább­ra is méltatlan marad a bűcsú.járóhelyhez. Az autós tanpálya melleit fémbódé jelzi korunk fantáziátlanságát, a székely kapu közelében darabjaira esik a buszváró, a stációs dombormű clőtl törült betoncsövek csúfolkodnak. Vajon meddig? (Balázs Gusztáv felvételei) Alapi tó, tagtoborzó gyűlés Zöld Párt városunkban A Magyar Zöld Párt gö­döllői tagjai március 24-én Ifi ólától a városi művelő­dési központban helyi szer­vezet megalakítása céljából alapító tagtoborzó gyűlést rendeznek. Várják azokat a gödöllői és a város vonzáskörzeté­ben élő állampolgárokat, akik a természeti környezet pusztulásának megakadá­lyozása, a zöld eszmék és értékek politikai érdekként történő érvényesítése cél­jából a Magyar Zöld Párt tagjai kívánnak lenni. A gimnázium medencéjében i-iiszónap Aszódon Galga­A Petőfi Sándor Gimná­zium és Szakközépiskola Baráti Egyesülete a Galga menti községek általános iskolái részére Galga Ván­dorkupa űszóversenyt szer­vez egyéni és iskolák kö­zötti pontversenyben. A Galga-úszónapot már­cius 23-án, szombaton ren­dezik meg reggel 8 órától este hatig a középiskola uszodájában. Aszód és a környék lakossága sokat se­gített az uszoda építésében, amely azóta is folyamato­san üzemel. A rendezvény­nyel ezt a támogatást is szeretnék viszonozni. A vándorkupát a győztes is­kola egy évig tarthatja magánál. A szervezők felhívják az intézmények, vállalatok, szövetkezetek, a sportot kedvelő és szerető egyéni vállalkozók és a lakosság figyelmét, hogy lehetősé­geikhez mértén támogassák az úszónapot. A pénzbeli felajánlásokat a baráti egyesület 772-146 száméi számlájára lehet átutalni, illetve a gimnázium gaz­dasági hivatalában szemé­lyesen befizetni. XVIÍI. ÉVFOLYAM, (í8. SZÁM 1991. MÁRCIUS 22., PÉNTEK A keresztapa: a testület Utcanevekről is döntöttek Mint már megírtuk, a jelenlegi népi ülnökök megbízatása március 31-én lejár, így az igazságszolgáltatás folyamatossága érdekében újakat keli választaniuk a helyi önkormányzatok­nak. A Gödöllői Városi Bíróság illetékességi területén 150 sze­mélyre lenne szükség. Legutóbbi ülésén a város önkormány­zati képviselö-testülete a beérkezett javaslatok figyelembevé­telével 95 állampolgárt választott meg népi ülnöknek: 38 gö­döllői és 57 környékbeli lakost. Második napirendi pont­ként a város 1990. évi költ­ségvetésének végrehajtásá­ról szóló beszámolót tekin­tette volna át a testület. Mivel a pénzügyi ellenőrző bizottság kifogásolta, hogy nem tanulmányozhatták át előzetesen az írásos anya­got, kérésükre e napirendi pont tárgyalását a követ­kező ülésre halasztották. A múlt öröksége A többi témát — jelle­güknél fogva, vagy mert már írtunk, illetve írni fo­gunk azokról — dióhéjban említjük csupán. A képvi­selők elfogadták a költség- vetési szerveknél történő étkeztetés nyersanyagkölt­ségeinek megállapítását tartalmazó előterjesztést; önkormányzati értékesíté- sű lakótelkek vevőkijelö­lésének visszavonását olyan személyektől, akik szerző­dést sem kötöttek; a hiva­talosan háromhetente, szükség szerint azonban gyakrabban is ülésező kép­viselő-testület, valamint a kisebbségi ügyek bizottsá­gának első félévi munka- programját. Meghallgat­ták a testvérvárosi kapcso­latok alakulásáról szóló tájékoztatást; bizottságot hoztak létre a szociális se­gítőszolgálat vezetői állá­sának elnyerésére • beérke­zett pályázatok elbírálásá­ra; belebonyolódtak egy, a „múlt öröksége” címszó­val jellemezhető ügybe, amelynek lényege: a volt tanács meggondolatlanul ígért. ■ irreális árakat álla­pított meg egy utcanyitás kapcsán az érintett telektu­lajdonosoknak. Az eljárás felülvizsgálatát a megfelelő bizottságok magukCa vállal­ták, a döntést későbbi idő­pontra halasztották. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. ® A szerkesztőség vezető­je: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: Pillér Éva. O Postacím: Gödöllő, Pf. 14, 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796. Szerkesztősé­gi fogadóóra: hétfőn 10-töl 13 óráig. $ Hirdetésfelvé­tel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőség­ben. F eszti válprogramok Gödöllő, művelődési ház: Medgyaszay István építő­művész kiállítása a Gödöl­lői Galériában, megtekint­hető 15—19 óráig. Büchner Woyzeck című színdarabjának előadása az Újvidéki Színház vendég­játékában 19 órakor. Városi múzeum: A gödöllői művésztelep, Séták a régi Gödöllőn, Er­zsébet királyné-emlékszoba, természeti és vadászattörté­neti kiállítás. Megtekinthe­tők 10—18 óráig. Grassalkovich-kastély: Csoportos séták a felújí­tás alatt álló barokk kas­télyban. A díszteremben kis kiállítás mutatja be a mű­emlék egykori szépségét, a kidolgozás alatt levő hasz­nosítási terveket. Indulás a kastély főbejáratától, 17 órakor. időközi választás Második forduló A gödöllői választási bi­zottság a 10. számú válasz­tókerületben az időközi vá­lasztás 2. fordulóját 1991. március 23-ra, szombatra tűzte ki. A szavazás helye az Erkel Ferenc Általános Iskola, a választópolgárok reggel 6-tól délután 18 óráig adhatják le voksukat. A választók a 2. forduló­ra külön értesítést nem kapnak, a választási bizott­ság ezúton kéri, hogy minél nagyobb számban jelenje­nek meg az érintettek az urnák előtt. Megszületett viszont a döntés a város 13 új utcájá­nak elnevezéséről. A ne­vek kiválasztásánál figye­lemmel kellett lenni a tör­ténelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre, a nyelvhelyességi követelmé­nyekre, a tájékozódás elő­segítésére. á lakosság vé­leményére, valamint arra a megkötésre, miszerint élő személyről nem szabad el­nevezni utcákat, s hogy azonos utcanevek nem for­dulhatnak eJő a városban. Az előkészítő munkák so­rán sokat, jelentett Polónyi Péter nyugalmazott mú­zeumigazgató Véleménye, aki szerint olyan híres egyéniségekről kell az új utcákat elnevezni, akik erő­sen kötődtek a városhoz. A javaslatokat valamennyi bi­zottság megtárgyalta. Az ő, valamint a Gödöllői Város­szépítő Egyesület és á Vé­nek Tanácsa véleményének figyelembevételével döntött aztán a képviselő-testület. Eszerint: így hívják Az Emlékpark utcát ke­resztező új utca neve: Rip- ka Ferenc utca. Ripka Fe­renc a „Gödöllő, a királyi család otthona'- című könyv szerzője, az Erzsébet-park létrehozásának lokálpatrio- • ta harcosa volt. s Budapest későbbi főpolgármestere. Az Emlékpark utca vé­gén nyílt új utca neve: Od- ray János utca. Odray Já­nos Gödöllő első plébánosa volt, 36 éven át a település ■lelkipásztoraként tevékeny­kedett. Ö írta az első, 1875- ben megjelent monográfiát Gödöllőről. Az Öreghegyi és a Má­tyás király utcát összekötő új utca neve: Kelemen László utca. Kelemen Lász­ló a 18. század végén a Grassalkovich-uradalomban tisztviselőként kezdte pá­lyafutását, majd színtársu­latot alapított, és ő lelt Ma- ■ gvarország első színigazga­tója. A kastély színházter­mében is tartott előadáso­kat. A Szabadság út és a Damjanich utca között az Orgona köri felé megnyitott új utca neve: Erdélyi Fe­renc utca. Erdélyi Ferenc a 19. században élt, evangéli- ' kus lelkész volt. Petőfi ba­rátja. Az 1848,49-es sza­Három előadás Egészségvédők A kerepestarcsai Biofit Egészségvédő Klub ételkós­tolóval egybekötött előadá­sokra várja az érdeklődő gödöllőieket március 25-én, 14 órától a városháza föld­szinti tanácskozótermében. Bevezetőt mond dr. Gémest György. Dr. Ormos Gábor a csontkovácsok titkairól, dr. Szabados Pál az öngyilkos­ságokról, Bajor Lászlúné a reflexológiáról szól a íészt- vevőkhöz. badságharc idején a gödöl­lői nemzetőrzászlóalj szer­vezője, részt vett az isasze- gi csatában. A Klapka utcai buszfor­dulóból nyíló út Klapka köz lett, a Rét utcával párhu­zamos új utca pedig Úrréti utca. A Köztársaság útra merőleges új utcák közül az egyik a Römer Flóris, a másik a Vadász, a harma­dik a Bessenyei György ne­vet kapta, míg a Köztársa­ság úttal párhuzamos új út neve Király utca lett. A Baromfitelep utcái kö­zül az egyiket Malomtó, a másikat Alsó tó, a harmadi­kat Felső tó utcának hív­ják mostantól. Egy kivétel Bár régi utcák átkeresz­teléséről ezúttal nem dön­töttek, a Teleki-évforduló alkalmából egyetlen eset­ben kivételt tett a testület: Gróf Teleki Pál térre vál­toztatta az ez idáig Iskola tér néven ismert közterüle­tet. P. É. ^JJáttér­míísov Lebet, hogy rosszmájú vagyok, de úgy vélem: jó néhány feltűnési viszketeg- séggel, legalábbis magaraa- togatusi vággyal megáldott egyén is részt vesz az Or­szággyűlés munkájában. Hogy képviselők-e, akikre gondolok, vagy újságírók, esetleg meghívott vendégek, nem tudom, de tény: amint szót kap egy, valamelyik ajtó közelében ülő képvise­lő, mintegy varázsütésre élénk mozgolódás kezdődik a környéken. A kamera ál­tal mutatott bejáraton sor­ra besétálnak az addig kint tartózkodottak, mások a fe­jüket dugják be a függöny mögül hosszan, jól látha­tóan. Vannak, akik kimen­nek, hogy aztán bejöhesse­nek, egyesek gyorsan előbbre ülnek egy sorral, némely nőneműek hajukat rázzák, szemüket merege­tik. Szóval bedobja magát a hátsó szféra, tudván, raj­tuk a világ szeme. Rajtuk — sajnos! Mert­hogy a tévénéző figyelmét olyannyira elvonja e hát- térmúsor, hogy mindunta­lan azon veszi észre magát: a felszólaló képviselőre már nem is figyel. Persze lehet, hogy téve­dek. Hogy nem csupán a kamera által mutatott be­járat környékén fokozott a nyüzsgés, hanem a többi aj­tónál Is. Ám ha így van, az legalább ennyire lehangoló! Mert szomorú, hogy felelős­ségteljes munkát végző fel­nőtt emberek képtelenek kibírni szünettől szünetig egy helyben, hogy fegyel­mezetlenebbek, mint az is­kolások. Ráadásul ezért őket senki sem figyelmez­teti, P. É. Veszett volt A Pest Megyei Köjál kér?, hogy aki Gödöllő-Babat Papp Miska forrásnál lévő pihenő­pad alatt lévő rókát megérin­tette, illetve hozzányúlt, sürgő­sen jelentkezzen körzeti orvo­sánál, mivel az állat veszett­nek bizonyult. A rókát már­cius 16-án egy kirándulócso­port találta még. Gödöllői apróhirdetések Redőny, reluxa kiváló minő­ségben, rövid határidőre, ga­ranciával. Telefon: Bp. 153­2141. (36 966/2K) ________________ E ladó nem fuvaros, platós ZUK felújított állapotban, be- járatós motorral, magasítóval, ponyvával. Lo cseréje is érde­kel (kanca). Vácszentlászíó, Kossuth u. 70. (37 996/-2K) Szerszámkészítőt, automata- gép-beallítót és betanított mun­kást felveszünk. Terratreff Kft., rugóüzerh, Gödöllő, Hu­nyadi u. 2. Telefon: (28)-20­565. (38 002/2K)_________________ PO frsz.-ú Polski Fiat 650-es és Barkas busz 1992. VII. hóig érvényes műszakival eladó. Ér­deklődni : Lukács Tibor, Valkó, Deák u. 31., mindennap 16 órá­tól. (38 874 2K)_________________ N yaraló eladó Domonyvölgy- ben, a második tó jobb olda­lán, fent a hegyen. Érdeklőd­ni: Pétervására, Marx u. 13., Ocskay Józsefné. (39 4G2.1K) Hévízgyörk, Petőfi S. u. 14-ben 2 db 110 kg-os hízó eladó. Ki­logrammonként 60 forint, együtt 55 forint. (39 464,1K) 199l-re visszaigazolt Lada kom­bi kiutalás eladó. Bériyi Jó­zsef, Valkó, Dányi út 31. — (39 466/1K)______________________ 60 nm-es OTP-öröklakás eladó. Gödöllő, János u. 23 B fszt. 3.. Makádi Csaba. (39 469/1K)___ Vácszentlászíó, Erdő u. 8. alatti családi ház. telek szőlővel, gyümölcsössel eladó. Érdeklőd­ni : Valkó, Kossuth u. 2<»:. Ju­hász Erazmus, 16 órától. (39 473, 1K) . __________ M arós szakmunkást felveszünk. Jelentkezni lehet kedd kivéte­lével. naponta 8—14 óráig: ME- KOFÉM Gépgyártó Kisszövet­kezet. Veresegyház, Sport u. 2. (39 476 1K)________________ G ödöllő, Rlaháné úton kis hét­végi telek, tégla- és mellék­épülettel eladó. Érdeklődni: Stromfeld s. 7. I. 2., egész nap. (39 473 1K)_____________________ G ödöllőn, Kiss József u. 24/A- ban 2 család részére 4,5 szo­bás, összkomfortos, szintes családi ház etadó. (39 431/1K) Isaszegen 3 szintes (szintélíö- lásós) családi ház eladó, ipari áram, gázfűtés, nagy műhely, kerttel. Érdeklődni: Ipaszeg, Szentgyörgypuszta, Borsós Ta­más. (39 483/1K)________________ Vetőmag tisztaságú, zsákban egalizált búza házhoz szállítva 9 Ft/kg áron eladó. Gödöllő, Jókai u. 5. (39 48-1/lK)________ S zakképzett hentest és eladót felveszünk. Érdeklődni: Gödöl­lő, Isaszegi út 19. (39 650/1K) Eladó Gödöllőn 280 n.-öles kert­ben 60 nm ház. beköltözhetően. Érdeklődni: Szabadság út 45. (39 657/1K) Elcserélem Gödöllőn lakótele­pire- vagy eladnám palotási, 1586 négyzetméteres telken két­szobás, összkomfortos, mellék­épületes családi házamat, hor­gásztő közelében. Érdeklődni: Gödölllő, Antalhegyi út 25. — (39 492/1K) _____________________ E ladó 20 000 csirke nevelésére alkalmas berendezés, gépiete­tők, itatók, kazánok, ventilá­torok stb. egyben, külön is. Esetleg 1000 nm ól bérleti joga átadó. Nyári Lajos, Gödöllő, Antalhegyi u. 125. 2100. (39 494/ 1K) _________________________ Eladó Gödöllőn 3 szobás, nap­pali, tetőtér-beépítéses, szute- rénos, összkomfortos, kertes családi ház. Nyári Lajos, Gö­döllő. Antalhegyi u. 12a. 2100. (39 496,1K)______________________ G ödöllőn, Stromfeld sétányon 2 szobás, bútorozott lakás ki­adó. Telefon : 155-62-92. (39 626/ 1K)___________________________ G ödöllőn eladó 3 szoba össz­komfortos, 76 nm-es. gázfűté­ses szövetkezeti lakás. Garázs van. Balogh Ádám út 13/1. (Rente). (39 627/1K)_____________ B útorozatlan lakást cserélnék Gödöllőn a központban. Érdek­lődni: (28) -20-058, napközben. (39 629/1K)_____________________ E ladó, Gödöllőn 58 nm-es, 2 szobás, tehermentes, loggiás öröklakás. Érdeklődni lehet: Bánhegyi Béla. Gödöllő. Kör út 12. fszt. 1., esti órákban. — (39 630/1K)________________ 2 szoba összkomfortos családi ház eladó Gödöllőn, azonnali beköltözéssel. Telefon: (23)-10­153. (39 631/IK)_________________ 1 20 cserépkefni, kisméretű má­zsamérleg, tok nélküli ajtók eladók. Gödöllő, Hegy u. 36. — (39 647,1 K)_____________________ 4 s zobás, összkomfortos csalá­di ház, Gödöllő belterületén, sürgősen eladó. Érdeklődni:* Csavarbolt, Gödöllő, Dózsa Gy. út—Szilhat u. sarok. (39 43G 1K) Eladom vagy elcserélem Szá­dén levő kettőszobás, komfor­tos házamat kettőezer négy­szögöl területtel, 3 kút tál, fó­liákkal, ipari árammal, állat­tartásra alkalmas ólakkal. Ér­deklődni : Gödöllő, Isaszegi út 19, (39 652/lK)______________•• E ladó Valkón 2 szobás családi ház melléképülettel. 400 n.-öl kerttel. Érdeklődni: Rákóczi út 25. (33 654/1K)_____________ E ladó Gödöllő, Röges u. 62. alatt családi ház. 2 szoba, kom­fortos, régi típusú. Beköltöz­hető! 1200 n.-öl telek (szőlő, gyümölcsös). Érdeklődni: Gö­döllő, Toldi u. 4. 16—19 óráig. (39 655/1K)______________________ T estépítőterem teljes felszere­lése, áron alul, eáadó. Érdek­lődni : Csavarbolt, Gödöllő, Dó­zsa Gy. út—Szilhát u. sarok. (39 487/1K)

Next

/
Oldalképek
Tartalom