Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
A PORSZEM MEGNEHEZTELT A SZIKLÁRA A levert forradalom Aki vétkezett, az bűnhődik is lélekrajza EGYEDÜL A SZINDBÁD NÉZŐTÉRÉN A porszem megneheztelt a sziklára, a kavics a hegy- óriásra. A porszem én voltam, a szikla Petőfi. Az egyoldalú haragszomrád 43 évvel ezelőtt történt, a nagy poéta halálának 100. évfordulóján. Akkoriban egy református felekezeti iskola 3. osztályos nebulója voltam és nagyreményű kántorjelölt. Merthogy ebből a tanintézetből került ki száz évre visszamenőleg az egyházmegye lelkész- és kántorutánpótlása. Többnyire jól- szituált srácokból állt ösz- sze az osztályunk, értékrendünket az ülésrend tükrözte. A tehetősebbek elöl ültek, a szegények hátrébb- szorultak. Én magam az osztály legvégéről battyog- tam előre, ha kihívtak felelni. Emiatt soha nem lázongtam, s akár az orgona- fújtatást vagy a fahordást, a hátsó padban ülést is a tandíjmentességemnek tudtam be. Az viszont már felháborított, ha e megkülönböztetést a tudásra is kiterjesztették. Mint történt az 1348 márciusában. H ég az órára is pontosan emlékszem. Pont delet harangoztak, amikor Etelka tanító néni bejelentette: az előbbi napokban lezajlott szavalóverseny eredményeképpen a március 15-i ünnepségen Szath- máry Péter fogja elszavalni a Nemzeti dalt. Egy világ dőlt bennem össze. Mert tudtam — a társaim is tudták —, Péternél tíz- szerte jobban szavalok. De Pétert muszáj volt szerepeltetni, nagyapja püspökségi jogtanácsos és egyházmegyei intendáns volt, tőle függtek a tanítók is. Ma sem értem, Péter nagyapja vagy Etelka néni helyett miért Petőfi ellen fordult a haragom. Este kitéptem minden versét az olvasókönyvemből és március 15-én néma tüntetésként nem mentem el az ünnepségre. ★ A hatodik osztályt majdhogynem kétszer jártam. Nem mert rosszul tanultain, de nem állt módomban tanulni — a röntgen ernyőjén két sötét pont jelezte, baj van a tüdőmmel. Három hónapig szanatóriumban kezeltek, nyárra pedig felküldtek anyámék a Szebeni családhoz utókúrára. Ez a fent Jádvölgyét jelentette, itt tanítóskodott Pista bácsi és Ida néni. Sovány stallum a havasi rek- torság, amiért is szezonban, nyáron, Szebeniék szo- báztattak és lcosztot is adtak. Szegény vidék, de gyönyörű. Rögtön az iskola mögött a fenyves, arrébb a Jád siet a Kőrös felé, hogy utolérte a Dregánt. A két kis patak ezer éve verseng a szeszélyes folyó kegyéért, mely alig fél száz kilométerrel feljebb még maga is patakként surran el Kőrösfő és Kalotaszeg kertjei alatt. Sok zöldbabot ettem azon a nyáron és sok bivalytejet Ittam. A bab hátul termett a kertben, s bivalyból is volt kettő a Szebeni-portán. Ügy egyébként nem nagy ügyet csináltak belőlem, napszámra együtt csavarogtunk a Szebeni gyerekekkel. Pisti veiem egykorú volt, de n álamnál frányább, az apai pofonokat megspórolandó csínytevései egy részét rám rimán- kodta. Az iskolával egy fedél alatt volt a „társalgó”. Itt jöttek össze a falu gazdái esténként, hétvégén politizálni, beszélgetni, na meg biliárdozni. Az öreg biliárdasztal még a monarchia idején kerülhetett ide az isten háta mögé, akárcsak az a három kőnyomatos kép. mely ’48 két legendás alakját idézte, Kossuth Lajost és Bem tábornokot, a harmadik pedig azt a pillanatot örökítette meg, amikor Petőfi meghal a segesvári csatában. Egy esős délután kettesben lökdöstük a golyókat Pistával, ami kétszeresen is vétségnek számított. Felügyelet nélkül tilos volt a társalgóba mennünk, a biliárdról már nem is beszélve. Pista az egyik karambolnál a kelleténél nagyobbat lökött, a piros golyó kívül sikerült a zöld posztóról, majd célba vette a Petöfi-képet. Nagy7 csörömpölés, az üveg kihullt a keretből. ráadásul — a baj nem jár egyedül — a dákó felhasította a posztót. — Vállald magadra, téged nem bánt a papa — kunyerált Pista. — Az én hátamból szíjjat hasít, vagy íelaprít szecskának. M agamra vállaltam, sőt még azt is hozzátettem, nem volt kár a Petőfi- képért. Szebeni bácsi rámnézett, majd megkérdezte: te nem szereted Petőfit? — Nem szeretem! — vágtam rá kevélyen. Szebeni István nem lett volna tanító, ha azon nyomban nem szedi ki belőlem, miért is állok hadilábon a kiskőrösi mészáros fiával. Hümmögött, elszívott egy szivart, aztán kimondta a verdiktet. — Aki vétkezett, az bűnhődik. Te nem szereted Petőfit, épp ezért őt kapod büntetésül, addig nem mehetsz ki a házból, amíg el nem olvasod a János vitézt. Egy rossz papírra nyomott Petőfi ösz- szes költeményeit nyomta a kezembe, melyet a pesti Tolnai Nyomda jelentetett meg a háború közepén. Mély undorral ültem a könyvnek, s a pokolba kívántam Pistát is, a János vitézt is, melynek már az első sora is úgy hangzott, mintha direkt az én bosszantásomra íródott volna: Tüzesen süt le a nyári nap sugara. Évekkel később Petőfit húztam az érettségin, az akkori idők szellemében az Itt a nyilam! Mibe lőjem? című verset kellett elemeznem. A vizsgabiztos — kiváló irodalomtörténész — pótkérdésként nekem szegezte: hány versszakból áll a János vitéz? Kapásból feleltem: 27 fejezet, 372 versszakasz. A biztos bólintott és beírta a jelest. Honnan is tudhatta volna a jóember, hogy nem Pe- töfi-szakértő vagyok, csupán a János vitéz szerelmese, az is azért, mert a jánosvitézi gyönyörűség egy másik gyönyörűséget asszociál: a jédvölgyi nyár szépségeit. Felvillant előttem az esztenna mögötti fenyves, a derékig érő szénafű, vagy a szilvakék alkonyat- ban megtérő birkanyáj a Jád vize melleit. M ég azon az éjszakán elolvastam a János vitézt. És még kétszer azon a nyáron. Kívülről megtanultam a Farkasok dalát, A Fürdik a holdvilágot, a Tiszát, jó néhány Petőfi- versből ma is* szó szerint idézek. Mert ott a Kárpátok lábánál nemcsak megbékéltem, de meg is szerettem a Kiskunság fiát. Egyetlen Petőfi-vonatko- zású dologgal maradt adósom az élet: azóta sem szavalhattam el publikum előtt a Nemzeti dalt. És ahogy elnézem, egyre kevesebb a kilátásom, hogy felkérjenek erre, jóllehet merőben más okok miatt, mint akkor 1948 márciusában. Ülök a moziban, fülig a föllobogózott, nemzetiszínű ünneplésben, nyakig a nemzeti lelkesedésben, s újra nézem a filmet, Elek Judit nyolc éve, Petőfi családjáról készült filmjét, a Mária- napót. Egyedül vagyok a nézőtéren a csupa tükör, csupa bársony, csupa diszkrét előkelőséggel felújított fővárosi Szindbád moziban, ami köztudomásúlag jó ideje a magyar filmek mozija. Nem volt könnyű bejutnom a vetítésre, mert az előadás kezdete előtt pár perccel a maszek kézben lévő filmszínház vezetőnője le akarta fújni az egészet, mondván, ha négy nézőnél kevesebb jön össze, nem köteles vetíteni. Minden ékesszólásom és nyolc- variforintos mozijegyem latba vetve végül is rábírtam a hölgyet, mégiscsak legyen vetítés. Ülök a sötét nézőtéren, és egyfolytában csodálkozom. Kint a körúton, tőlem pár lépésre emberek ezrei lótnak- futnak fáradhatatlanul, de erre a filmre rá se bagóznak, ide még a madár se téved be. Nem érdekli őket Petőfi? Jóllehet a nagy napon, március 15-én kitűzik a kocsikerék nagyságú kokárdát a szívük fölé, könnyfacsarón rezegtetik a hangjukat a Himnusz éneklésekor, és még talán egy csöpp valódi meghatottságot is éreznek majd. Mindenesetre moziba nem ide járnak, és főleg nem a Má- ria-napra. Más filmekre, más mozikba ülnek be ... Elek Judit filmrendező csak kesernyésen fölnevet, mikor említem neki, hogy mindössze én voltam az egyetlen nézője filmjének, a Mária-napnak mostani felújításakor a Szindbád- ban, március 15-e előtt pár nappal. 9 Hol lehet a hiba, kik és mit rontottak el, hogy ilyen mélyre jutott a magyar kultúra? — kérdezem. — Egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy Magyarországon ma baj van az ér* téktudattal — válaszolja őszinte szomorúsággal. — Az értékválság a kultúra minden területén jelentkezik, ám különösen hátrányos helyzetben a filmművészet van ma. Ennek egyik jele a kongó Szindbád és a Pető fi-film iránti érdektelenség. 9 Ezt a kedvezőtlen tényt a rendszerváltás számlájára Írja? — Rendszerváltás?! Az emberek történelmük •folyamatában nem folyamatos és nem egyenletes társadalmi átalakulások részesei, amelyek különböző kataklizmákkal, sűrűsödési pontokkal járnak. A tavalyi változás is ilyen folyamat része, ez egy csomó zűrzavarral jár, nyomában pedig ott tülekednek a sikerlovagok. Régen is, ma is. Ügy hogy nem csak egy számlát kell készíteni, és nem csak egy korszak címzettjeinek. Ha ugyan valaha is készül majd ilyen számla. Én mostanában inkább szemlélődöm. 9 Lehet, hogy csupán azért nincs közönsége a Mária-napnak, mert nyolc év alatt mára elvesztette az időszerűségét? — Ez a film igazából nem Petőfiről szól, hanem a levert forradalom lélekrajza egy kivételes család, Petőfi családja sorsán keresztül, amelynek tagjai roskadoznak a hősi halott erkölcsi, szellemi súlya alatt. A Mária-nap nem történelmi parabola, hanem a konszolidáció filmje. Ezért szilárdan hiszem, hogy minden kor — a mai is — megtalálja benne a saját üzenetét, a saját rétegét, még ha ez koronként más és más. 9 Modellértékű-e ma is a Mária-napban bemutatott Petőfi- család? — Először is a család nem ennek a rendszernek a privilégiuma, találmánya. Például az ötvenes években, amikor kevésbé demokratikus világ járta, éppenséggel sokkal erősebbek voltak a családi kötelékek, sokkal erősebben zárt a család, mint ma. A Petőfi család nem átlagos család. Modellértékűek csak a szereplők magatartásformái lehetnek. 9 Kudarc-e az ön számára, hogy ma nincs nézője a Petőfi-filmjének? Búcsút mond-e emiatt a történelmi filmnek? — Mint mondtam, az értékzavar időszakában vagyunk. Nem tehetek mást, megyek tovább az utamon, amelyet helyesnek tartok! Nem maradok a történelmi filmeknél, most egy ízig-vérig mait rendezek. Hogy miről szól, és mi a témája, babonából előre nem árulom el, mert nem szeretném, ha mégse készül el, vagy mégse mutatják be, hogy csalódást okozzon. Ezért inkább csendben dolgozom és borongósan szemlélődöm. Kocsis Klára Matula Gy. Oszkár MÉSZÁROS OTTÓ Nézzük színesben Idétlen ötlet! Ezt fejezi ki a merev felsőtesttel ülő osztályfőnöknő tekintete. Az általa kiválasztott két legjobb képzelőerejű tanítványát kérdezem: mi lett volna, ha ... Két ötödikes. Tizenegy évesek, fiúk. Mi lett volna, ha ... ha 1848. március 15-én felvételeket készít a magyar (magyar-osztrák, osztrák—magyar) televízió? „Süt a nap. Nagy a tömeg. Zászlókat lobogtatnak. Belőlük kivágták a régi címert. Azt a császárosat. Mindenki lelkes. Tapsolnak. éljeneznek. Éljen Petőfi! Éljen Kossuth! Éljen a szabadság! Vonulnak az úttesten. A kocsiknak félre kell állni. Mennek a múzeumhoz. Gyűlés lesz. Petőfi meg a barátai még tegnap este elhatározták abban a ... kávéházban, hogy gyűlés lesz, s ott Petőfi fellép, elszavalja a versét, a Talpra magyart És akkor fellázad a nép. Sok szegény van a nép között. Látni, rongyos a ruhájuk, meg soványak. Pedig az ő hazájuk! De a császár nem adott nekik eleget enni. Meg lakásuk sincsen. Csak élnek. Nem tudják, mi a szabadság. Az egyenlőség. Ezért csinálják a forradalmat. Látszik az arcukon, hogy nem félnek. Pedig jönnek a katonák. Olyan nagy csákóban. Olyan zsinóros, flancos ruhában. Arra telik a császárnak. Puska van náluk, meg gépfegyver ..., nem, nem gépfegyver, hanem ágyú. A parancsnokuk fehér lovon. De az emberek nem félnek. Mutatja a Iraméra az arcukat. Vannak, akik sírnak. Mások az öklüket rázzák. Kiabálnak. Vannak gyerekek is. Dob van a vállukra akasztva. És akkor valaki megnyitja a gyűlést, és Petőfi következük a verssel .. „Ellepi -a tömeg az utcát. Most már nemcsak a szegények vannak ott, hanem a gazdagok is, szép ruhában, meg a nemesek, olyan... kócsagtollas sapkában, mert ez már a nemzet, mert senkinek sem kell a császár, szabadok akarnak lenni. Kormányt alakítanak ... nem, az nem akkor volt. A Petőfi fellelkesítetle tömeg a várba megy, mert ott a börtön tele van foglyokkal. olyanokkal, akik harcoltak a császár ellen, röplapokkal meg betyárként, hogy a szegényeken segíthessenek. Jól fejbeverik az őröket. Elveszik tőlük a kulcsokat. Nyikorognak az ajtók, csíkos ruhában a rabok Özönlenek. Petőfi meg Táncsics csszeölelkeznak. Régi barátok, csak a Petőfit a Császár nem tudta lecsukatni, mért ő már ismert költő volt. A nép éljenez. ELszedik a katonáktól a puskákat. Lök- dösnek egy tábornokot, az volt a parancsnok, de most már a nép átvette a hatalmat. Felolvassák a tábornoknak a tizenkét pontot, ö azt mondja, továbbítja majd a császárnak, de a tömeg kineveti. Itt forradalom van, mondják neki. Mutatja a kamera. milyen fényes irodája volt a tábornoknak, ahonnét küldte a parancsait, kfit. csukjanak le. kit akasszanak fel. de a forradalmárok nem bántják a tábornokot, Petőfi megtiltotta, hogy bárki is önkényes- kedjen." '„Visszamennek a forradalmárok meg a nép a pesti oldalra. Ott már árulják a szabad sajtót. Itt is meg ott is ünnepségek vannak. Táncolnak, énekelnek az emberek. örülnek a szabadságnak. Valaki egy ökröt hozott, azt sütik, hogy a szegények végre ehessenek, meg kell a forradalmároknak is, mert azok nem mehettek haza ebédelni, mint a tüntetők. Vannak, akik kimennek a barikádokhoz, teát visznek, kenyeret, vajat. Beszélgetnek meg vitatkoznak az emberek, mert nem tudják, hogy mit tesz majd a kormány meg a császár, amikor meghallják, győzött a forradalom. Megalakul a forradalmárok kormánya, Petőfi ... nem. Kossuth lesz a vezetője, Bem tábornok meg a parancsnoka a... nemzetőröknek, mert akkor már úgy hívták a forradalmárokat. Pénzt gyűjtenek, mert a császár megtiltotta, hogy a bank pénzt fizessen ki a forradalmároknak, de azoknak nem is kellene az a pénz, amit a császár ad. A pénz mégis kell, mert sok a szegény, meg lőszert is kell venni, adnak hát az emberek, akinek van.” „Kossuth nagy beszédet mond a Parlamentben. Szépen felöltözve mindenki, mert ez egy nagy pillanat, hogy mi lesz a szabad hazával. Kossuth azt mondja, győzött a nép, és akkor mindenki felugrál a Parlamentben, és tapsolnak meg ölelkeznek. Elhatározzák, sereget csinálnak. Hátha a császár nem törődik bele, hogy már nem az övé Magyarország. Elsőnek Petőfi jelentkezik a seregbe, s utána a többiek, akik elkezdték a forradalmat, a márciusi fiatalok. Mutatja a kamera, milyen sokan állnak az asztal előtt, ahol feliratkoznak a seregbe, s ahol megkapják a papírjukat, hogy ők most már honvédők... honvédek. Vége a gyűlésnek a Parlamentben, a nép ott várja előtte, hirdessék ki, amit döntöttek. Égnek a fáklyáit, nagy az éljenzés, amikor az erkélyre kiáll Kossuth, mellette Petőfivel, s kihirdetik, éljen a köztársaság ... nem, az nem akkor volt, szóval kihirdetik, hogy most már a forradalom nevében kell élni mindenkinek. A Himnuszt meg a Szózatot éneklik az emberek, már éjszaka van, de senki sem siet haza, beszélgetnek, meg táncolnak, meg énekelnek, ott van az egész család, apa, anya, gyerekek ...”
