Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-14 / 62. szám
Básirábao folytatódnak a honok Zendülés zendülést követ Tovább folynak a harcok Bászra körzetében a Szad- dam Husszeinhez hű erők és a kormányellenes felkelők között. Bászra a jelek szerint az ellenzék kezében van, de más városokban is összetűzésekre került sor — jelentette az iráni írna hír- ügynökség szerdán. A kormányerők ágyúi és gránátvetői három nagy erejű robbanást idéztek elő kedden este Bászrában, a légnyomás a várostól 30 kilométerre fekvő iráni Khorramshahr épületeit is megrengette — közölte az írna. Ugyancsak az iráni hírügynökség jelentése szerint egy a magát „a forradalmi Irak hangjának” nevező rádióadó kedd délután óta felhívásokat sugároz az iraki néphez, hogy folytassa harcát a ..Baath- rezsim megdöntéséig”. Az amerikai nemzetvédelmi minisztérium kedd esti közlése szerint a kormányerők „valamivel nagyobb befolyásra” tettek szert Dél-Irakban, különösen a két szent városban, Nedzsefben és Kerbelá- ban, de a helyzet továbbra is rendkívül képlékeny. Szerdai bagdadi lapok közölték azt a két elnöki rendeletet, melyek értelmében két új magas névértékű pénzérmét veretnek. Az új öt- illetve tízdínáros érmék a régi egydínárost (3,2 dollár) váltják fel. Az érmék egyik oldalán a győzelem jele: egy pálmaág és két kard Szaddam Husz- szein kézírásával, a másikon egy felirat: „A győzelem a miénk”. Ellenzéki nagygyűlések Lemondott a be1 ügy miniszter? A belgrádi rádió szerint benyújtotta lemondását Radmilo Bogdanovics szerb belügyminiszter, akinek távozását vasárnap óta kitartóan követelték a fiatalok, mivel főként őt tekintik felelősnek a szombati tüntetés szétveréséért. A hírt hivatalosan még nem közölték. Délután megkezdődött az ellenzék újabb nagygyűlése a Köztársaság téren, ugyanott, ahol a szombati véres összecsapás volt. A megmozdulást a televízió élő adásban közvetíti. A tömeghez Vük Draskovics, a szerb megújhodási mozgalom elnöke intézett beszédet, s követelte az egész szerb vezetés távozását. A tömeg ütemesen ezt kiáltozta: „Vörös banda, Szlo- i bo — Szaddam”. Szaddam Husszein és az Aerocaritas Levegőben a jótékonyság? Az egymásnak ellentmondó dolgok gyakran Időben is egybeesnek. Szinte egyszerre jelent meg az Esti Hírlap cikke (Adománypazarló Aerocaritas), s érkezett szerkesztőségünkbe egy köszönő levél, melyben Szolmin Anita szülei háilás szívvel mondanak köszönetét azoknak, akik kómás állapotban lévő, balesetet szenvedett kislányuk külföldi gyógykezelésében segítettek. Többek között a díjmentes légi szállításért a Magyar Honvédségnek és az Aerocaritas mentőszolgálatnak. A buda- pest—innsbrucki légi szállítást egy másik magyar szeretetszolgálat 35 ezer márkáért kívánta megszervezni, kislányuk kiszállítása pénz hiányában hónapokat késett. 11a véletlenül nem találkoznak az Aerocaritas vezetőivel, kislányuk még ma is kórházban feküdne. Akkor most mi az igazság az Aerocaritasról, kérdeztük Ko- renkay Jenőtől, az Aeroraritas-alapitvám kuratóriumának és magának az egyesületnek „közös” elnökétől, és kértünk egyenes választ. — Igaz-e, hogy csupán tavaly körülbelül 120 millió forintjuk gyűlt össze az adományokból? — Az említett összegben hitelek is vannak. Az adomány körülbelül 60 millió volt. — Igaz-e, hogy csupán munkabérre idén 60 millió forintot szánnak kifizetni? — Tavaly 43-an voltunk, a mentősöknek nettó 20 ezer volt a bére, az enyém pedig kevesebb, 12 ezer 991 forint. Január 1-jén emelte fel a héttagú tanácsunk a fizetésemet 22 ezer forintra. — Igaz-e, hogy az ön által vezetett kuratórium félmilliós jutalmat adott önnek? — Igen. De hadd mondjam el: tavaly tavasszal a Batthyány Társaságtól kaptam egy díjat, 500 ezer forinttal, s ezt a pénzt akkor a csontvelő-alapítványnak ajánlottam fel. Ök csak azért nem kapták meg az összeget eddig, mert hozzám sem jutott még el. — Igaz-e, hogy 6 ezer dollárt érő jugoszláv bútorral rendezte be az irodáját? — Így is lehet fogalmazni. Meg úgy is: berendeztünk korrekt módon egy irodát. Nem tárgyalhatok a külföldi ügyfelekkel — iskolabútorokon ülve. — Igaz-e, hogy felrúgták az együttműködést az Országos Mentőszolgálattal? — Nem. Annyira nem, hogy az új főigazgatóval éppen tegnap tárgyaltam az együttműködés elmélyítéséről. Az egyetlen komoly konfliktusunk az volt, hogy nem riasztottak bennünket, amikor az emlékezetes villamosbalesét történt. Igaz viszont, hogy egy szerződés szerint 2 milliót kellett volna fizetnünk az OMSZ-nek a rádióhasználatért, s ebből 460 ezret ki is fizettünk, amikorra kiderült, hogy 20 ezer forintnál többet ezért nem szabadott volna kérniük. Ezután leszerelték a rádiónkat. 2 — Igaz-e, hogy január 31-én ön felajánlotta Szaddam Husszeinnek az Aerocaritas segítségét? — Semmit sem ajánlottunk fel neki. A Romániában járt önkéntesek — akikkel én is ott voltam annak idején a golyózáporban Temesváron — kerestek meg. hogy az Irakban lévő szövetséges hadifoglyokhoz nem engednek közel senkit, s mi segíthetnénk. Három levelet írtam, Egyet az iraki nagykövetségre adtam be, ennek címzettje tényleg Szaddam Husszein volt. Azt kértük, engedjenek be az országba egy mentőkocsit, személyzettel, három emberrel, akik vállalják, hogy a háború végéig segítséget nyújtanak a hadifoglyoknak. A másik levelet Bush elnöknbk, a harmadikat Antall József miniszterelnöknek címeztem, őket tájékoztattam a történtekről. Egy hete kaptam választ a nagykövetségről, köszönik, de csak gyógyszert kérnek ... — Igaz-e, hogy az önkormányzatoktól évi rendszeres támogatást kért, ígérve az életveszélyes állapotú betegek ingyenes szállítását, de nem tisztázva, hogyon jut a beteg a helikopterig és onnan a kórházig? — Az állítás első fele igaz. Minden íaluban van hely, ahol leszállhatunk, s négy kórháznál is van leszállópályánk. — Igaz-e, hogy nem ellenőrzi senki az Aerocaritas gazdálkodását? — Van gazdasági igazgatónk, könyvelőnk, adminisztrátorunk, pénztárosunk. Fél éve belső és külső ellenőrt Is felkértünk, hogy segítse: mindenben a jogszabályok szerint járunk el. A kütSQ ellenőr bankszakember. Csak ha bűncselekmény gyanúja merülne fel, jöhetne a rendőrség vagy az ügyészség. S ha úgy alakulna, állnánk elébe — természetesen. — Igaz-e, hogy önöktől menekülnek az emberek? — Az első évben hárman, tavaly 43-an voltunk, most hatvanam Azóta megváltunk két főorvostól, egy műszaki vezetőtől, egy gépkocsivezető ápolótól, két mentőtiszttől s egy titkárnőtől. Ez minden. — És mostohán bántak az adományokkal? — Nézze, mi 50 forinttal indultunk, s 22 hónap alatt emberfeletti munkával szedtük össze a most 200 milliós vagyont. Nem bántunk mostohán az adományokkal. S most sem tesszük, hogy a fejlesztés miatt (az említett kórházi helikopter-állomásokról van szó) ideiglenesen meg kell szüntetnünk a 3-as és 5-ös főút melletti bázisunkat. A helikopter így is 15 perc alatt a helyszínre ér. V. G. P. Magánépítkezők és közületek! A 0®lla Tiisép Mii. március 31 -éig 10-20%-os árengedménnyel kínál különféle építőanyagokat (cement, mész, cserép, vasbeton gerendák), belsőtéri bejárati ajtókat, hőszigetelt ablakokat és tetőszerkezeti anyagokat Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-től 16 óráig, szombaton 7-től 12 óráig. Cím: Pécel, Rákos u. 35. Szeretettel várjuk önöket! A nemzet ünnepére készül Pest megye Lovascsapat a Kossuth-szobomál Nagy nemzeti ünnepünk, március 15. megünneplésére készülünk. Hosszú évek óta most kerül sor először olyan megcmlékezéssorozalra, amelyet nem sajátít ki egyetlen párt-sem. Pest megye tizenöt városában a helyi ünnepségek szervezői a nemzeti összefogás jegyében a városatyák. A rendezvényekről tegnaipi és mai számunkban adunk előzetest. Monoron a megemlékezés 14- én az általános iskolai ünnepélyekkel kezdődik, ekkor a kisdiákok megkoszorúzzák a Ko&suth-szob- rot. s felkeresik a 48-as síremlékeket. Március 15-én fél tíz és tíz óira között a Kossuth-szobor előtti téren lesz a városi ünnepség. Himnusz, verses összeállítás hangzik el a műsorban, mely a Szózattal fejeződik be. Nagyhalán 15-ón 10 órakor a Damjanich János Gimnázium előtt a névadó szobránál koszorúzással kezdődik az ünneplés. A város központi rendezvénye ezt követően a Szabadság téren, a 48-as emlékműnél lesz. ahol Bodrogi Györgyné polgármester mond beszédet. Nagykőrösön március 15- én fél tízkor a város főterén a korabeli ruhába öltözött lovascsapat zászlós felvonulása nyitja meg az ünnepséget. Háromnegyed tízkor megszólalna« a harangok. majd a városi gimnázium énekkara intonálja a Himnuszt, ezt követően Kis János polgármester mond ünnepi bes lédet. A megemlékezés után a "lelyi zeneiskola fúvószenekara katonaindulókaf' játszik. A Kossuth-szobornál, a hon- védsíroknái és az emlékhelyeknél rendeznek koszorúzásokat. Ráckevén reggeli harangzúgással köszöntik a várost. Tíz óra előtt öt perccel megkondítják a katolikus, a református és a görögkeleti templom harangjait. A központi rendezvén/ 10- kor az Ady Endre Gimnázium előtti téren kezdődik. Dr. Kulcsár István polgár- mester ünnepi beszédét a gimnázium diákjainak műsora követi. Ugyancsak itt koszorúzzáik meg Ács Károly negyvennyolcas honvédtiszt szobrát. Az Ady- gimnáziumban 11 órakor Túri József festőművész kiállítását nyitják meg. A 15-i események méltóképp koronázzák meg az előző napi fáklyás felvonulást, amelyet a ráckevei általános iskolák diákjai rendeznek. Százhalombattán tíz órakor a Széchenyi István Ipari és Közgazdasági Szakközépiskolában tartanak megemlékezést és koszorúzást. Ünnepi beszédet mond Vezér Mihály polgármester. Délután 14 órakor 3 Tóth- tanyán rendezik meg a lovasjátékokat. öt órakor a művelődési központban az amatőr zenekarok tartanak koncertet. Hét Piakor a Rockszínház előadásában zenés irodalmi estet ’áthatnak a nézők. Ezzel 9?v időben a pártok háza dísztermében a Zeneakadémia r ézf ú v óskv in te t tje koncertezik. Szentendrén a nemzeti ünnepet összekötik a 16-án kezdődő Szentendrei tavaszi napokkal. A patinás városban március 14-én 14 óra 30 perckor Petzeu József 48-as honvédtábornak sírját koszorúzzák meg a temetőben. Elhozzák virágaikat a helyi szakmunkás- képző. a Kossuth Lajos Katonai Főiskola és a város képviselői. Másnap. 15- én 10 órakor térzene köszönti az ünneplőket, majd 11 órakor műsorral egybekötött ünnepi megemlékezés kezdődik a Fő téren. Beszédet mond Németh Gábor polgármester, majd meghívottként Katona Tamás külügyi államtitkár szól az ünneplőkhöz. Délután városszerte sport- és kulturális rendezvények lesznek. Este, szilién a Fő térről fáklyás felvonulás indul a Templom térre. Szigetszentmiklös elsősorban a Kossuth-bagyomanyáknak szenteli az ünnepet. A nevezeles nap reggelén tíz órakor a városházán emlékeznek meg a dicső forradalom és szabadságharcról. A Himnusz után Juhász Antal tanár, a város képviselő-testületének tagja szól az egybegyűltekhez, ezt követően az általános iskolások adnak műsort. A Kossuth-erp- léktábla megkoszorúzására a városházáról vonul át az ünneplő tömeg. Sziget- szentmiik lásnak történelmi a kapcsolata Kossuthtal, aki az ezernyo cszázas évek vége óta a város díszpolgára. Idén nem a pártok. hanem a cserkeszek és a honismereti szakkör képviselői helyeznek el koszorút a nemzet nagy fia emléktáblájánál. Vácon 15-én 10 órakor az általános iskolások tartanak megemlékezést a Pe- tőfi-emléktáblánál, délután 14 órától lovas kocsik járják a várost, s Kisdobosok toborozzák a polgárokat az ünnepségre. Fél háromkor Emlékek a Széchenyi utca múltjából címmel nyílik állandó kiállítás a Középkori Pincében. A Március 15. téren Magyarok címmel mutatnak be történelmi játékot 15 órától. Ünnepi köszöntét ezután Moys Csaba alpolgármester mond. Fél négykor a 48-as honvédemlékmű- höiz vonul a közönség, ahol az Esze Tamás laKlanya honvédéi és a Reménység Egyesület cserkészei állnak díszőrséget. Négy óra tíz perckor folytatódnak a történelmi játékok, majd Katona Tamás külügyi államtitkár. országgyűlési képviselő emlékezik meg nemzeti ünnep linkről. Á Március 15. téri ünnepség tiszteletadással, koszorúzással ér véget. Este fél hatkor a Madách Imre Művelődési Központban Petőfi-kaszinó lesz a Honvéd Együttes vendégjátékával. Március 16-án Petőfi-emléktúra indul a Kő-hegyre. Találkozás 7 óra 45 perckor a váci kompnál. Délelőtt 9 órakor pedig a DCM pályáján rendeznek sportnapor.. Válaszol: Demszky Gábor főpolgármester A megye nem Budapest hátsó udvara Tíz magyarból kettő Budapesten él, egy Pest megyében. Egymásra utaltak. Hiszen a főváros környezete a megye, s a megye középpontjában ott Budapest. Manapság egyik is, másik is olyan problémákkal küszködik, mint a drága és gyatra közlekedés, az elmaradott víz- és csatornahálózat, vagy a bejárókat, ingázókat egyaránt sújtó elbocsátások. Miként vélekedik ezekről a kérdésekről és az együttműködésről a főváros főpolgármestere, dr. Demszky Gábor? — Demszky úr! ön a Pest megyei önkormányzatnál tett rendkívül rövid látogatásakor azt mondta: jó lesz a kapcsolat a megye és a főváros között. Most is fgy gondolja? — Javában tart az egyeztetés, s tárgyalunk. Legalább 10 agglomerációs község polgármestere keresett meg. Elmondták például az MO-s autópálya vonalvezetésével kapcsolatos aggályaikat, mi meg szóvá tettük, hogy a BKV Budapesten kívülre is közlekedő járatait közösen kellene fenntartanunk. Részint azért, mert e járatok nemcsak az ingázókat, hanem a környező települések lakóit is szállítják. A BKV 2.5 milliárdos hiányát a főváros ugyanis saját erejéből nem képes finanszírozni. Természetesen a városházán is érezzük a kölcsönös egymásrautaltságot, s nem gondoljuk úgy, hogy a megye a főváros számára afféle hátsó udvar. (Még akkor sem, ha tény, hogy például a szemét lerakásában vagy a szennyvíziszap elhelyezésében rá vagyunk utalva a megyére.) Hiszen az agglomeráció számára Budapest a központ. Most azt tervezzük, hogy — mert a főváros vezetése nem kíván belépni a Területi ön- kormányzatok Országos Szövetségébe — létrehozunk egy regionális társulást a környező településekkel. — Ez ugye nem jelenti azt, hogy a Pest megyei önkormányzatok ezért ne lépjenek be a szövetségbe, vagy lépjenek ki? — Természetesen nem. De mi kezdeményezni fogunk egy más társulást. Részint ez az oka, hogy megbíztam az egyik helyettesemet, Schneller Istvánt azzal: intézményesített formában tartsa a kapcsolatot a Budapest környéki önkormányzatokkal. — Az oktatási és egészségügyi együttműködést leszámítva a főváros és a Pest megyei települések