Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-12 / 60. szám
I1IEK Ml , 1991. március 12., Hlsl • kedd. Gergely napja. A nap kél 6.05 — nyugszik 17.44 órakor. A hold kél 4.12 — nyugszik 13.35 órakor. Napközben már egyre hosszabb időszakokra csökken a felhőzet, süt ki a nap. Kisebb eső legfeljebb nyugaton lehet, a keleti, délkeleti szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Ezt is megértük! Végre márciusban kapható öszi- barackr szóló cs természetesen argentint?) ringló és szilva. Mert az a büdös kölyök már nem eszi meg a banánt. Nem hiszi el kedves olvasó, de a dabasi ABC zöldségesstandján kínálkozó gyümölcsöknek van vevője. Mint az eladó mondta, a 18í> forintos dobozos eperből van, aki hármat is vásárol. A 4!) forintért sárgálló őszibarackot egyesével még a kisgyerekesek is veszik (Viinola Károly felvétele) ♦ Szakmát tanulhatnak. Kis teljesítményű kazánfűtői tanfolyam indul március 18-ún, hétfőn, délután négy órai kezdettel Szentendrén, a művelődési központban (Engels utca 7.). Jelentkez.hetnek mindazok, akik betöltötték 18. életévüket, s legalább 8 általános iskolai végzettséggel, valamint orvosi-alkalmassági igazolással rendelkeznek. Részvételi díj: 8500 forint. Jelentkezni a helyszínen lehet. Fogadóóra. Dr. Szél Péter Pest megye 11. számú országgyűlési választó- kerületének képviselője Pomáz polgármesteri hivatalában március 14-én, csütörtökön délelőtt öt órától tart fogadóórát. O Megismétlik. A Dys- lexiás Gyermekekért Egyesület április 3. és 5. között megismétli sikeres tanfolyamát . pedagógusok részére az olvasás-, írás- és számolástanulási nehézségek korai felismeréséről és kiküszöböléséről. Szakmai vezető: Meixner Ildikó. Részletes tájékoztató, program és jelentkezési lap telefonon igényelhető az egyesületnél (Bp. 181-2913) vagy elnökénél (Bp. 185- 2868). Soron kívül az influenzáról Az influenza terjedése miatt a Telefondoktor megváltoztatta a március 11-től 17-ig terjedő programját, és soron kívül az influenzával kapcsolatos tudnivalókról ad tájékoztatást az . érdeklődőknek. Egyebek között ismerteti, hogy mely kerületekben a leggyakoribb a fertőzés, és melyek a legveszélyeztetettebb korosztályok. Tájékoztatja az érdeklődőket arról is, milyen tünetekkel jár az influenza, és milyen módszerekkel lehet megelőzni a fertőzést. A Telefondoktor száma: 117-2111 A us/l ria-loi t ó A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 10. játékheti Ausztria-lottó eredményei a következők: Leadott szelvény összesen : 2 898 764 darab. Ez 112 912 452 schilling Ausztria-lottó fogadási díjat jelent. A teljes Ausztria-lottó nyereményösszege 69 195 712 schilling. Ebből a 6-osra 29 676 354 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 2, 8, 19, 28, 33, 39, pótszám: 21. A teljes dzsóker fogadási díj 23 610 664 schilling. Ez az első nyerőosztály a dzsóker 3 541 599 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti dzsókerszám a következő: 229 767. POLANYI MIHÁLY SZÁZ EVE született Budapesten Polá- nyi Mihály (1891—1976) vegyész. szociológus, filozófus. A budapesti orvosi egyetemen doktorált, de még egyetemre járt, amikor 1916-ban közzétette híres elméletét az abszorpciós termodinamikáról. A Károlyi- kormányban egészségügyi államtitkárként tevékenykedett. 1919 után emigrált, előbb Németországban élt és dolgozott, majd a manchesteri egyetemen tanított fizikai kémiát, 1948- tol pedig ugyanitt a szociológia professzora volt. Az ötvenes években megvált katedrájától, s Oxí'ordban a Merton College tagjaként folytatta kutatásait. Mint vegyész szilárdtestfizikával, valamint a gázok abszorpciójával, a harmincas évek közepétől pedig közgazdaságtani, szociológiai és politikai kérdésekkel, valamint tudomány- filozófiai problémákkal foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a növényi eredetű rostok röntgendiffrakciós vizsgálata és a szilárd testek képlékeny tulajdonságainak tanulmányozása terén. Híresek re- akciókinetikai vizsgálatai. Ilóla nevezték el az abszorpciós potenciál kiszámítására használatos képletet. Cletének fő műve a „Personal Knowledge”. A nemzetközileg elismert tudós Northamptonban hunyt el. Rendőrkézen a váci álarcos rablók Az Utasellátó tett Ite Az utca és a környéke kihalt. A takarékszövetkezetben csak ketten da’jgozniak. Az ajtó nyílik, s belép a két férfi. Fejükön harisnya, kezükben pisztoly és könnygázspray. Ilyen képeket a nyugati filmekben gyakran látni, de sajnos, napjainkra ez valóság lett itthon is. Egyre több a fegyveres, álarcos rablás. Az egyik dolgozót azonnal lefújták a gázzal, s magatehetetlenné vált. A másikait fegyverrel kényszerítették a fiókban lévő pénz átadására. Ám ez kevés volt, ki kellett nyitnia a páncélszekrényt és annak tartalmát,. a benne lévő. 380 ezer forintot is elvitték. A rablás után a tettesek elmenekültek. A rendőrség nyomozói már-már úgy vélték, felderítetlen marad ez az ügy is. A fenti eset Vácott történt a Népek Barátsága útján lévő talkarékszövetke- zetben még január 8-án. A tettesek ma már ismertek, tudtuk meg Dezső Gyulától, a Dunakeszi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjéBefejezödött pályafutásuk A gyilkos Cirasiioxoiic Visszavonta a Gramoxone engedélyezési okiratát a Földművelésügyi Minisztérium. E nagy hatású növényvédő szer szakszerűtlen kezelése miatt bekövetkezett sok balesetről és a vele elkövetett számos öngyilkosságról vált széles körben ismertté. A Gramoxone készítményt évtizedeken át használták a mező- gazdaságban a földek gyomtalanítására, mivel azonban időközben újabb készítmények láttak napvilágot, s ezek felhasználása lényegesen veszélytelenebb, a szakhatóság úgy döntött, a Gramoxone gyártását beszüntetik. Az illetékes vegyipari vállalat a Gramoxone két új formáját kísérletezte ki, ezek kerülnek az üzletekbe, lényegesen „biztonságosabb” kivitelben. A kisüzemek számára granulátum formájában, tehát szemcsés állapotban árusítják majd az anyagot, a nagyüzemek pedig sűrű, olajszerűen folyó, masszaszerű anyag formájában juthatnak hozzá. (A Gramoxone gyakran éppen az összecserélhetőség miatt okozott balesetet.) Kivontak öt higanytartalmú csávázószert is a forgalmazásból, ezek helyett jóval nagyobb hatású, és a környezetre kevésbé káros készítmények állnak rendelkezésre. A Cellcid fasebkeze- lő anyag szintén befejezte pályafutását, más vegyi anyagokkal jól lehet helyettesíteni. A gyilkos asszony Kétszer szúrt Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás indult az 53 éves Práczki Ilona eilen, aki túrái lakásán előzetes szóváltást követően késsel kétszer megszúrta élettársát, a nála hat évvel fiatalabb Sára Pétert. A szerencsétlen férfi azonnal meghalt. KOSSUTH RÁDIÖ 4.30: Reggeli krónika. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.03: Hangszemle. — 8.20: Válogatott perceink. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben 11.05: Tipp. — H.io: Országok, tájak népzenéje. — 11.33: Zsákutca hősei. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Múzeumi híradó. — 12.45: Világújság. — 13.U0: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.00; Hírek. Időjárás. Útközben. — 14.05: Poggyász. — H.35: Dzsesszmelódiák. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: 65 éves Maráz László. — 36.00: Délutáni krónika, — 16.15: Vesszőparipám. — 16.25: Kenguru. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Ismeretterjesztő műsor. — 17.20: A Szabó család. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk. — 3 9.30: Hol volt, hol nem volt . . . — 19.40: Kutasföldi dallamok és moldvai csángó. — 19.50: Hajszálgyökerek. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: A belpolitikai rovat műsora. — 20.35: Kettősök Johann Strauss operettjeiből. — 21.G0: Hírek. Időjárás. — 21.05: A zongora poétája. — 21.45: Vcrsesarchívu- munkból. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 23.45: Régi híres énekesek műsorából. — 0.09: Hírek. Időjárás. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. |A »ApióTs t¥ misoít viToTg PETŐFI RÁDIÓ 4.39: Reggeli zenés műsor. — 6.00: Hírek. Időjárás. — 6.03: Reggeli csúcs. — 7.30: Hírek. — 7.37: Sportreggel. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Rivaldafényben. — 9.00: Hírek. Időjárás. — *9.03: Társalgó. — 10.00: Operettkedvelőknek. — 10.50: Ismeretterjesztő műsor. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.03: Mit üzen a Rádió? — 11.33: A MR Gyermekkórusa énekel. — 11.43: Kár. kár... — 12.00: Asztali muzsika. — 12.53: 5X5 perc. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Popzene sztereóban.— 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.09: Ami belefér . . . — 14.51: Én csak egy buta nő vagyok. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Csúcsforgalom. — 17.00: RádióMa. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Talpalá- való. — 19.30: Popregiszter. — 29.00: Más-világ. — 21.90: Hírek. Időjárás. — 21.03: Zazie a metrón. — 21.21: „Nóta-só” — 22.20: Miért nem kedvelem? — 23.00: Hírek, időjárás. — 23.15: A Dir«* Straits együttes ösz- szes felvétele. VIII/1. rész. TV 1 8.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.05: A múlt tanúi. Csehszlovák kisfilm. — 8.20: Koussewitzky: fisz-moll versenymű. — 8.40: Mozgató. — 8,50: Tclelottó. — 8.55: Képújság. — 9.C0: A macska nem fagyja az egeret. — 9.55: Kopjak. Szigetvilág a fűtengerben. — 10.50: Képújság. — 16.45: Képújság. — 16.55: Pannon krónika. — 17.05: Nachrichten. — 17.10: Nas ekran. — 17.40: Számadás. — 18.00: Új reflektor magazin. — 18.45: Az utódok reménysége. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Muzzy in Gondolám!. Angol nyelvlecke. — 19.30: Híradó. — 20.05: A Klinika. — 20.55; Stúdió »91. — 21.55: A Feketeerdő. NSZK-dokumentumfilm. — 22.25: Mario Kolozsvárott. Dokumentumműsor. — 23.09: Híradó 3. — 23.15: BBC-híradó. TV 2 Radványi Dorottyával és Döm- södi Gáborral. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv 2. — 17.45: Dominó. — 18.03: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.48: Tv 2. — 19.09: Ismét átugrom a pocsolyákat. Csehszlovák film. — 20.30: Útmutató. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv 2. — 21.30: Nulladik típusú találkozások. — 22.05: „Életem egy folytatásos rémregény ...” — 23.00: Tv 2. Napzárta. RTL PLUS 6.09: Halló Európa — jó reggelt, Németország! — 8.35: Te- lebutik. — 9.05: Rendőrségi beszámoló. Amerikai krimisorozat. — 9.39: Nem hallgathatok tovább. NSZK-film. — 11.0-0: Rizikó. — 11.30: Telcbutik. — 12.00: Forró nyeremény. — 12.35: M-ügyosztály. Amerikai krimisorozat. — 13.C9: Holmes és Yoyo. Amerikai krimisorozat. — 13.30: Kalifornia klán. Amerikai sorozat. — 14.10: A Springfield-sztori. Sorozat. — 14.55: A vari Rózsa. Amerikai sorozat. — 15.38: Nettó. — 15.50: Mini Playback Show. — 16.40: Rizikó. — 17.10: Forró nyeremény. — 17.45: Játssz velünk! — 18.00: A hatmillió dolláros férfi. Amerikai akciófilm-soro- zat. — 18.45: Híradó. — 19.15: Knight Rider. Amerikai sorozat. — 20.15: Kameruni házunk. NSZK-film. — 22.05: Robbanékony. — 23.00: L. A. Law. Amerikai sorozat. — 23.55: Hírek. — 0.05: Macska a forró bádogtetőn. SAT 1 6.0«: Jó reggelt a SAT 1-gyel. — 8.35: Szomszédok, — 9.95: Közkórház. — 9.59: Teleüzlet. — 10.10: Bingo. — 10.35: Riadó. — 12.20: Szerencsekerék. — 13.00: Telebörze. — 14.00: Szomszédok Ausztrál sorozat. — 14.25: Közkórház. Amerikai sorozat. — 15.10: Police Academy. Rajzfilmsorozat. — 15.35: Teleüzlet. — 15.50: Bonanza. Westernsorozat. — 16.45: Matt Houston. Amerikai krimisorozat. — 17.50: Mr. Belvedere. Amerikai sorozat. — 18.13: Bingo. — 18.45: Híradó. — 19.15: Szerencsekerék. — 20.00:. MacGyver. Amerikai krimisorozat. — 21.00 : A I iirí ler-lei-f-. Amerikai film. — 22.40: Hírek. — 22.55: Tévétükör. — 23.25: Az igazság Rosemarie-ról. NSZK- krirni. — 1.05: MacGyver. tői. S hagy hogyan sikerült a váci bűnözőket a duna- kesaiekns'c elfogniuk, arról beszélt a kapitány. — A mi területünkön mozogtak ezek a tettesek. Gödön a MÁV-állomáson, február 24-én virradóra 130 ezer forint értékben loptak el dohányárut, csokoládét és illatszerekét az Utasellátó pavilonból. Február 27- én elfogtuk az egyik elkövetőt. A másik addigra egy autóbaleset következtében életveszélyes sérülésekkel kórházba került. A nyomozás és a kihallgatás egyértelművé tette, hogy közük van az álarcos rabláshoz is, amit később bevallottak. — Az egyik elkövető Csernélc Csaba 23 éves váci lakos. Ö figyelte ki a takarékfiók: munkarendjét, azt, mikor vannak ott kévésén., és hogy a páncélszekrény általában nyitva van. A televíziója törlesztőrésaleteit járt oda befizetni, és már korábban kitervelte társával a rablást. Decemberben egyszer nekifogtak, de az ajtóban inukba szállt a bátorságuk. Csernek egyébként már maga mögött tud több gépkocsilopást is, amiért 1 év 8 hónapot kapott 2 évre felfüggesztve. Nem titok az sem, hogy egy rövid ideig a váci rendőrségnél dolgozott, de leszerelték. — Társa, aki a rablásban vele dolgozott, még életveszélyes állapotban van, s úgy vélem, a neve addig jobb, ha nem kerül nyilvánosságra. Egyébként ő, L. R. is büntetett előéletű — hallhattuk Dezső Gyulától. A vizsgálat eddigi eredményei szerint a két fiatalember volt a tettese a rétsági gázcseretelepen elkövetett lopásnak is, ahonnan 17 gázpalackot emelteik el. á. m. Szombat ősiétől vasárnap délig Itablómesc két fegvYeresr«! A történet, amiről most szó lesz, március 0-én, szombaton kezdődött és vasárnap délben 13 órakor jutott el a fordulóponthoz. Véget még nem ért, de kiderült az igazság. Ám addig is dolgozott az ügyön tíz rendőr, igénybe vettek két szolgálati gépkocsit, és megtettek több száz kilométert. Kezdjük az elején: szombaton réggel a verőcemarost vasútállomáson mun-, kába állt egy alig egy esztendeje ott dolgozó pénztárosnő. A kolléganőjétől értesült, hogy ellenőrzés várható, és feltehetően az indította el a cselekményt. Este 23 órakor vasúti vonalon telefonált egy ismerősének, és leadta a krimifilmbe kívánkozó rémmesét, miszerint két fegyveres rabló áll előtte, akik pénzt és értékeket követelnek tőle. Történetünk főszereplője ezután még több helyre telefonált hasonlókat, míg riasztották a Váci Rendőr- kapitányságot, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság „forró nyomos” csoportját. És megkezdődött a nyomozás, ■ melynek során kihallgatták az asszonyt és a szóba jöhető tanúkat. A pénztárosnö állítása szerint a fegyveresek elvitték a nála lévő pénzt, a jegygyűrűjét, valamint nagyobb értékben vasúti jegyeket. A nyomozás során már kezdetben is mutatkozott néhány ellentmondás, például, hogy a sértett félórán keresztül telefonálgatott, miközben állítólag két fegyveres rabló tartózkodott a fülkében. Vasárnap délben tizenhárom órakor a pénztárosnő bevallotta, hogy a rablómese nem igaz, ö találta ki az egészet, mert így akart magyarázatot szolgáltatni a pénztárhiányra. Az ügyben a Váci Rendőr-főkapitányság folytatja tovább a vizsgálatot. Ga. J. Biz! ősi ló — veszélyben Teáíen ériek A rendőrjárőr március 9-én, szombaton Dabason tetten ért egy fiatalembert, aki az Állami Biztosító helyi kirendeltségének az ajtaját feszegette. Igazoltatáskor kiderült, hogy a 24 esztendős N. Zoltán nemrég szabadult a börtönből, ahol betöréses lopás miatt ült. Úgy látszik, nem sokat használt az eddigi büntetés. Az ügyben folyik a büntetőeljárás. Vérszomjas szurkolók' Meccsről a ddoxikálólia A BRFK sajtóirodájának közlése szerint a hétvégi FTC—UTE labdarúgómérkőzés alatt és után számos rendőri intézkedésre került sor. A felfokozott indulatok miatt a rendfenntartásba a BM rendőri ezred egységeit is be kellett vonni. A demonstratív jellegű rendőri fellépésnek köszönhető, hogy kényszerítő eszközök használatára nem került sor. Már a meccs kezdetekor — a rendezőknek segítséget nyújtva — mintegy 50-60 ittas nézőt távolítottak el a stadion területéről. Egy közülük olyan súlyosan ittas volt, hogy a detoxikáló állomásra kellett szállíttatni. A nézőtérről két, a Nagyvárad térről — ahol tömegverekedés volt — három szurkolót állítottak elő garázdaság miatt. Még a mérkőzést megelőzően egy ismeretlen — személyi iratokkal nem rendelkező — 25 év körüli férfi a lezárt, „B-közép” szektor mögötti nyárfára felmászott; valamilyen ok miatt onnan leesett, a nyolc-tíz méternyi zuhanás következtében súlyos, élétvészélyes sérülést szenvedett. PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap. — Főszerkesztő: dr. Bárd András. — POSTACÍM: Budapest, Pf. 31i. IRAN YlTÖSZAM: 1446. vezérigazgató. — Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat,--------------------------------------------------------- a kiaf óhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. — B udapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta, fizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10 A 1900 — közvetlenül hétköznap 8,60 Ft; szombaton 9,50 Ft. Előfizetési díj egy hónapra 221 Ft. — ISSN 0133—0659. Főszerkesztő-helyettes: Csulák András. — Szerkesztősig: Budapest VIII.. Somogyii B. u. 8.- Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 19a9. Felelős kiadó. Horti József hirdetési osztály. Telefon: 138-4669, 1311-4707, 1.1K-4436. Telefax: 138-3331. - ^ szerkesztőség es Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. A lapot előállítja a Szik«» Előfizethető bármely hirlapkézbesitö postahivatalnál, a hirlapkezbesitoknel és a Hit P vagy postautalványon átutalással a HELÍR 215-96 162 penzíorgalmi jelzőszám* a. A p Pest Megyei Hírlap (index: 26 064 HU),