Pest Megyei Hírlap, 1991. március (35. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-11 / 59. szám

Kórházi vállalkozás Vácott

Új pavilon - német pénzen

Ä TITOK TITKA

L

eülepedett már annyira a múlt heti parlamenti vita hatása, hogy az ember higgadtan mérlegelhesse: vajon miért nézik őt (is) az őt (is) képviselő urak és hölgyek ostobának? Mert finoman fogalmazva, annak néztek azzal, hogy a titokról (az 1990. december 18-i zárt ülésről) részben fellebbentették a fátylat. Az ott elfogadott határozat három pontját (akit érdekelt, már hetek óta tudta, miről volt/van szó) a február 26-i ülésen ismertette Szabad György házelnök, ugyanakkor a Parlament — két beterjesztett javaslat ellenére is — szoros szavazási aránnyal úgy döntött, hogy a decemberi ülésen elhangzottak jegyzőkönyvét továbbra is titkosan kell kezelni.

Nyel egyet az állampolgár, mert a titkokról meglehetősen gazdag és elszomorító tapasztalatokat szerezhetett évtizedeken át. Nyel egyet, ám végül azt mondja, legyen. (Február 27-i számunkban különben is kolléganőm, J. A. kommentálta a faramuci helyzetet.) Kiskorúnak néztek ugyan ezzel a döntésükkel a képviselők, de ostobának nem. Ostobának a koalíció legnagyobb frakciójának^ a vezetője, dr. Kónya Imre nézett, amikor a tőle megszokottan elfogadhatatlan, mert ex cathedra stílusban a Népszabadságnak (febr. 27., 4. oldal) így nyilatkozott: „... bár maximálisan elfogadom, hogy a nyilvánosságnak mindenről be kell számolni, vannak a nyilvánosságnál fontosabb dolgok is. Ilyenek az ország, az állam s az egyes állampolgárok biztonsági érdekei.”

Érteném, ha érthetném. Ki vitatná, ha rendkívül szűk körben is, de léteznek titkok, amelyek az ország, az állam biztonságát érintik. Na, de mit értsek az egyes állampolgár „biztonsági érdekein”?! Csak nem azt, amit Kónya Imre így fogalmazott meg: a jegyzőkönyvben „foglaltakat a képviselők annak tudatában mondták, hogy az elhangzottak nem kerülnek a nyilvánosság elé”?! Ha ugyanis ezt kell érteni a jegyzőkönyv titkosságának fenntartása legfőbb indokaként, akkor kézenfekvő: a képviselők (az érintettek) kétféle módon beszélnek. A nyilvánosságnak szólóan és nem a nyilvánosságnak szólóan. S feltételezhetően, mert kétféleként beszélnek, a véleményük sem lehet azonos, hanem van egy véleményük közfogyasztásra, s egy másik, a „szűk” körnek, a „magunk között vagyunk, elvtársak” nemtelen hagyományának folytatásaként ... Márpedig, ha valakinek ugyanarról kétféle véleménye van, akkor nem tudhatni, melyik hihető. Inkább egyik sem. Ilyen egyszerű a titok titka.

S

ajnos ez az egyszerű megoldás egyben lesújtó is. Már (még!) megint itt tartunk? Igen, itt. Mert Kónya Imre megleckéztette azokat, akik „nincsenek tekintettel mások személyiségi jogaira; azokéra, akiket sértene a jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatala”. Ezek szerint bizonyos képviselőket sértene, ha azok, akik adott számú szavazatukkal a Parlamentbe juttatták őket, megtudhatnák, az adott ügyben mit mondtak ... Mennyire ismerős, megalázó, s a jövőt tekintve (a múlt tapasztalatai alapján) életveszélyes játék ez!! Valaki 1989 őszén a nyilvánosság kizárásával folyó nemzeti egyeztető tárgyalásokról úgy nyilatkozott, hogy azért a titokzatoskodás, mert a kommunisták „a tárgyalásokon olyan magatartást tanúsítottak, amit a nyilvánosság előtt nem mutathattak be. Nem vállalhatták, hogy az ország népe meglássa igazi arcukat.” Ezt a valakit dr. Kónya Imrének hívták ...

Mészáros Ottó

VADNYUGATI MINTÁJÚ VONATRABLÁSOK

Allah adta, a százados elvette

Juszuf türelmesen bánt a vámossal. Rendületlenül rázta a fejét, ha kérdeztek tőle valamit, s még századkor is földöntúli megértéssel magyarázta, hogy nem ért semmit. Arcán Örök időkre tanyát vert a jóságos elnézés Ismerte mái Juszuf az egyenruhásokat, s utazásai rászoktatták a bölcsességre, amellyel a minden határon fontoskodó hivatalnokokkal elbánt. Ám Juszuf nem tudta, hogy a magyar vámosok is ismerik az aranyszabályt: mindennek - van határa, tehát meg lehet kerülni.

ről, s arról, mit kellett figyelembe venni a választásnál. Kiemelte a pályamunka jelentőségét, a személyes elbeszélgetést, majd egyéb más szempontokat emlegetett, de hangsúlyozta: ezek nem politikaiak.

— A megyei közgyűlés véleményét ki kellett kérni. Ők Németh Ferencet nevezték meg, de többeket is megfelelőnek ítéltek. Nekem mint országos parancsnoknak jogom van megválogatni a munkatársaimat, és a döntésem ellenkezett a közgyűlés javaslatával. Elismerem Németh úr munkásságát, de napjainkban fokozott mértékben meg kell felelni a követelményeknek, s úgy ítéltem meg, Komáromi István ennek az igénynek jobban megfelel — hallhattuk Szabó Győző országos főkapitánytól.

Komáromi István érdemei között említette, hogy a XXII. kerületben milyen kiválóan dolgozott, továbbá bizonyította, hogy új stílust és szemléletet képvisel. Menedzsertípusú vezetőnek nevezte, s külön hangsúlyozta, hogy beszél idegen nyelvet, ami manapság nélkülözhetetlen.

Beszéde záró részében elmondta, hogy mindenkinek olyan poszton kell dolgoznia, ami képességeinek legjobban megfelel. Komáromi személye közelebb áll az országos főkapitány elképzeléseihez. Ügy véli, vele tud jobban együttműködni. Mintegy mentségül még azt is megemlítette, hogy bár a megyei közgyűlés nem Komáromi Istvánt jelölte, de kifogást sem emelt ellene.

A leköszönő főkapitány, Németh Ferenc nehezen szólalt meg. Köszönte munkatársainak az elmúlt három és fél évben nyújtott segítséget és törekvései támogatását.

A március 16-ától megyei főkapitányként dolgozó Komáromi István sem beszélt sokat a beiktató ünnepségen, de amit mondott, az figyelemre méltó volt.

— Azon gondolkoztam a beszédek alatt, vajon önök, az állomány tagjai, mire gondolnak. Biztos foglalkoztatja még önöket, hogy ki megy és ki marad. Nálam három fő követelmény lesz: a fegyelem, a szakmai tudás és — a legfontosabb — az ötletek áradata. Jó hangulatot és eredményes munkát akarok. Olvastam a Magyar Rendőr című lapban, milyen kapitányt akar Pest megye. Én éppen olyan vagyok. A volt vezetőkkel kapcsolatban sem szidás, sem dicséret nem érdekel. Az állományból pedig aki iszik,

Gyarmati Pál századost, a szobi vámhivatal parancsnokhelyettesét a mai napig kísérti Juszuf emléke. A százados ugs'anis alapos ember, meg a törvényeinket is szereti. így aztán nem kedveli, ha ezt- azt kicsempésznek az országból. Juszuf pedig bölcsen hallgatott a százados kérdéseire, de csak addig, amíg az egyenruhás gyaur a kezébe nem vette a Koránt. Mi volt ott! Juszuf, az igazhitű, átkokat szórt a kis szobi vámhivatal valahány alkalmazottjára, köpködött, röpködtek a hókuszpókuszok, aztán Juszuf a földre vetette magát, s buzgó imádságba kezdett a Vám- és Pénzügyőrség kincstári szőnyegén. A százados ilyen gyorsan még nem talált valutát, de a magyarok istene segített neki. A Korán lapjai közül peregtek ki a százdollárosok. Allah adta — mondta Juszuf. — Én meg elveszem — felelte a százados.

Juszuf tán azóta is méltatlankodik, a parancsnokhelyettes pedig azóta is rossz emlékei között tartja számon őt. Pedig nem ritka vendég az esemény a szobi vámhivatalban, amely történetesen Párkányban van. Közösen a csehszlovák hivatallal, pont úgy, mint a vasútállomás is. A határ a szoba közepén van. A jelképes persze, mert az igazin a vonat hozza ide az utasokat, meg viszi tova. Már amikor viszi. Mert van úgy, hogy a magyarok kiengednék, a cseheknek azonban eszük ágában sincs beengedni a kedves utasokat. Nemrégiben, amikor kötelezővé tették a lengyepletykál vagy korrupt, az mehet — hangsúlyozta meglepő határozottsággal, majd hozzátette: hétfőtől itt található a főkapitányságon.

Néhány szóval elköszönt dr. Pintér Sándor is, mivel a főváros főkapitányává nevezték ki. Érdekes volt, hogy — fegyveres testület- től_&zokatlan módon — az állomány érzelmet nyilvánított. Megtapsolták a leköszönő két volt vezetőjüket, Némethet és Pintért. Erre állítólag még nem Volt példa.

Az állományt meglepő beszédet tartott Hajas Ervin XXII. kerületi polgár- mester. Egyebek mellett sajnálta, hogy az önkormányzatok úgy dolgoznak, ahogyan. Hangsúlyozta, ha őt meghívták volna, akkor a Pest megyei közgyűlés másképpen mond véleményt, másképpen foglal állást. A megyei közgyűlés elnöke az irritáló megjegyzésre nyilvánosan nem válaszolt. A felszólalás azonban a teremben ülők között is kérdések' megfogalmazását indította el.

A most beiktatott megyei főkapitányt, dr. Komáromi Istvánt öt évre nevezték ki, és soron kívül előléptették rendőr alezredessé.

Árvái Magdolna

leknek a vízumot, vagy hatszázan tolongtak a szűk peronon. A szerelvény elment, az emberek meg ott kiabáltak, sírtak, veszekedtek, fenyegetőztek a velük együtt lependerített csomagjaik hegyén-hátán. Lefeküdtek a sínekre is, még jó, hogy ritkán jön erre vonat.

Nem könnyű a vámos élete. — Szombat reggel is itt sírtak egy csomóan — meséli Orosz László, az ügyeletes —, hogy kirabolták őket éjjel a kupéban. Prága és Brno között. Mit tehet a vámos, ha vámol- nivaló nélkül, abszolút csomag nélkül állítanak be hozzá? Semmit. Konstatálja, hogy egyre több a vadnyugati mintájú vonatrablás. A tehervonatok szinte kivétel nélkül megcsapolva érnek ide. Érintetlen plomba? Ritkaság. A konténert még könnyebb kinyitni. És most már nem válogatnak. Ellopnak az akkumulátortól a téliszalámiig mindent, ami mozdítható. És minden mozdítható, ami szállítható.

Szombat délelőtt ráérnek kicsit anekdotázni. A reggeli Hungária exp- resszen semmi elvámolni- való nem akadt. Tóth Árpád őrmester csak két darab ezrest ír be a nagykönyvbe, ezt egy nagymama felejtette magánál. Ha hazajön, bármelyik OTPben visszakapja a vámos igazolására. A raktárba sem került erről a vonatról semmi. Az a két lengyel nő is átvihette a sporttáskányi pulóverét, mert nem ütötte meg a kivihető értéket. Velük szaporán beszélgetett a szolgálatot teljesítő őrmester, de nem sok eredménnyel. Az volna a nagy fogás — magyarázta Tóth Árpád —, ha megmondanák, hogy hol veszik ezeket a pulóvereket. A kisiparosnál bizonyára volna behajtani való valuta, meg némi adóhátralékkal is szolgálhatna az illető.

De hát nem bolondok az üzletelők sem. Ez a két nő, akiken az őrmester éles szeme rögtön észreveszi a rutinos szállítót, csak méltatlankodik és értetlenkedik. Az őrmester viszont látja az útlevelükben, hogy néhány órája már volt egy sikertelen határátlépési kísérletük Komáromnál. Még az éjjel visszamentek Pestre, az áru nagyobbik részét lerakták valahol, s most reggel nyolckor már kisebb tétellel próbálkoznak. Sikeresen átjutnak a csehekhez.

Nem úgy, mint az az idős asszony, akit hatszázezer forint értékű gáz- spray-vel szedtek le nemrégiben a Berlinből hazafelé tartó vonatról. Nyugdíjas néni, kis szatyorral, sem a német, sem a cseh vámosok nem molesztálták. A szobi vámosok jobban ismerik a magyar nyugdíjakat, s jártasabbak azok kiegészítésének módszereiben. Tapasztalataikat akár a kormány is fölhasználhatná, az egyes nyugdíjak mértékének megállapításánál.

J. A.

Németországban tevékenykedik a Deutsche Senioren Vörderung und Krankenhilfe nevű betegsegélyező, kiváltképp időseket ellátó vállalkozás. A cég először Budapesten szerette volna megvetni a lábát, s bemutatni, mi a jó, mi az átvehető magyar viszonyok között a szisztémájukból. Ám végül — talán mert a maga nemében első e próbálkozás — a távolabbi, kisebb beruházás mellett döntöttek: Vácott a Szőnyi Tibor Kórháznál építenek százágyas pavilont.

A szerződést, amelynek megkötését két hónappal is elhalasztották az öbölháború, s az ezzel kapcsolatos közlekedési _ bizonytalanság miatt végül március 13-án este 8 órakor írják alá, a város polgármestere és a megyei közgyűlés elnöke előtt, szentesítve a váciak által kezdeményezett együttműködést.

Ami ma már tudható: a német fél építi a gyógyító és rehabilitációs feladatot is ellátó, az alapkórházhoz kapcsolódó pavilont, amelyben lesznek egyágyas, televíziós szobák is — természetesen a hotelszolgáltatást többlettérítésért vehetik majd igénybe a vastagabb pénztárcájú betegek, elvégre vállalkozásról van szó.

Ügy hírlik, intenzív osztály, műveseállomás is létesül itt, de, ahogyan kérdésünkre dr. Szőnyi Mihály orvosigazgató elmondotta: az orvosi szolgáltatás és a nővéri munka ugyanolyan színvonalú lesz, mint a kórház bármely más osztályán, kórtermében. E tekintetben semmiféle különbségtételről nem lehet szó a betegek között.

V. G. P.

Sok bajunk van, meg egy Torgyánunk

Sűrű rendet vágott a magyar belpolitikai életben a legigazabb magyar, a zeto- rosok és taxisok védőszentje, a nép alázatos küldötte, hetvenhétféle magyar népmese hű ápolója, Torgyán József. Ideje is volt már ennek, mert a káosz, ami az államapparátusban, a társadalmi viszonyokban és a gazdaságban uralkodik, azt egy ezer sebből vérző magyar szív nem tűrheti tovább. Így Torgyán doktor szombaton rendet rakott. Helyére tette az ellenzéket, amelyik nem röstelli, hogy nem jutott kormányzáshoz, és kiosztotta a kormányt, amelyik nem röstell kormányozni. A hont sújtó egyéb bajok közül a népvezér megoldotta a Parlament, a parasztok, a munkások, a nyugdíjasok, a fiatalok, az adózok helyzetét, visszaszerezte — még szombaton — a szovjet piacot, egy könnyed kézmozdulattal elintézte államunk adósságát, s ugyanezzel a lendülettel talpra állította a gyöngélkedő magyar ipart. Ja, és kiosztotta végre a földeket.

A dolog apró szépséghibája, hogy a nyomorgó nép kicsit túlméretezett szónoka ezt a huszárvágást nem a Parlamentben, de még csak nem is a költségvetésben, pláne nem a kárpótlási törvényben ejtette meg. Hanem azon a forró hangulatú nagygyűlésen, amelyet Budapesten, a Testnevelési Főiskolán rendeztek a híveinek. Előttük ecsetelte a lánglelkű, kicsit már kopaszodó néptribun, hogy nemzeti katasztrófa felé haladunk, többek között azért, mert az önkormányzati hivatalokban a rendszerváltás elmulasztotta leváltani a gépírónőket. Súlyosbítja a beteg pilótával manőverező gép esélyeit — vagyis az országét —, hogy az ország- gyűlési képviselők túl sokan vannak, elég volna a fele is. Hogy melyik fele, azt nem

részletezte a képviselő, de szavaiból kitűnt, hogy az SZDSZ-t, a Fideszt, az MSZP-t és az MDF-et szívesebben látná a Parlament falain kívül.

Népünknek és nemzetünknek bőven kijutott a vérből, a verítékből és a köny- nyékből, most meg itt van nekünk a kormányunk. „Nehéz föladat előtt áll a kormány, de egy vezető azért vezető, hogy a lehetetlent is megoldja, hogy a sziklából is vizet fakasszon." — mondotta Torgyán József, aki a legégetőbb nemzeti sorskérdések megoldását határidőhöz kötné. Ha a kormány, mondjuk, egy bizonyos ideig nem tud vizet fakasztani például a közeli Gellérthegy szikláiból, akkor adja át a helyét egy szakértői, átmeneti kormánynak. Torgyán népvezér nem látja akadályát annak, hogy ennek a kormánynak népszavazás útján keressenek vezetőt. A miniszterek kinevezésébe viszont beleszólhatnának a parlamenti pártok is — s így megvalósulhatna az a világtörténelmi bravúr, amikor tízmillió állampolgár képviselne 386 honatyát.

De a nép hőse egyéb csodatevéstől sem riad vissza. Föltett szándéka, hogy megoldja a fiatalok lakáshelyzetét. Ha másképp nem megy, az országgyűlési képviselők Torgyán vezérletével kalapozni fognak. Részletkérdésekről ismét hallgatott a szónok. Pedig kíváncsiak lennénk, hogy hol akar az ügyvéd úr kalapozni: a Parlamentben, a Déliben vagy az OTP előtt?

Viszont, ha mindez nem sikerülne, akkor sincs ok az aggodalomra. Torgyán József szent hite, hogy a magyar a legtehetségesebb nemzet, s megbirkózik a gondjaival. Es Torgyán Józseffel is, tesz- szük hozzá nem kevésbé bizakodón.

— jakubovits —