Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-04 / 29. szám
Ha fondorlattal bemerészkedik Pőrére vetkőztetik a férfit Amikor Puskás Jánosné, 72 éves nyugalmazott postás „kisasszony” először látogathatott el bálba — természetesen anyai gardíro- zással — még a tűzoltóbál volt a szezon fénypontja. Az idei legifjabb első hálózó, Szilágyi Klárika is anyai felügyelettel érkezett a szombat esti mulatságba. De aki azt gondolja, hogy Tökölön a két esemény között megállt a világ, az nagyon téved. Anno például elképzelhetetlen lett volna, hogy az asszonyok, lányok magukban hálózzanak. Hogy férfi módjára üljék körül az ételtől, italtól roskadozó asztalt, hogy úgy gurítsák le a két „tisztát”, mint a teremtés ' koronái. Pedig Tökölön így farsang tóján már tizenegyedik éve a- szezon fő attrakciója az asszony bál. Az ötlet a bácskai bunyevácoktól származik, a bál azonban nem délszláv nemzetiségi esemény Tökölön. Szombat este ötszáz asszony szorongott a művelődési házban. Még Pestlőrincről, Makádról is érkeztek fehérnépek, hogy egyszer egy esztendőben amúgy férfiasán kimulassák magukat. Persze a többség azért nem a konyakospoharakkal virtuskodott. Inkább egymás szendvicskölteményeit, sütemény csodáit kóstolgatták. Mint régen a táncrendet, úgy körmölték kis könyvecskékbe a finomságok receptjeit. A talpalávalót a Kóló zenekar húzta, a délszláv repertoár azonban ezen az éjszakán nem csendült fel túl gyakran. Hagyományos báli muzsikára, valcerre, csárdásra, angolkeringőre, polkára forgatta asszony a lányt. A faluban azt beszélték, hogy pőrére vetkőztetik a férfit, aki közéjük merészkedik csellel, fondorlattal. Ám a zenészek háborítatlanul húzhatták, fújhatták, üvegerdőkkel a tálcáikon a pincérfiúk is zavartalanul szlalomozhattak a höigykoszorúk között. Még nyugodtabban is, mint hasonló esetben a fityulás pincérlányok tehették volna. Még éjfél után, a hangulat tetőfokán sem csíptek fenéken egyetlen felszolgálót sem, és egyikük sem panaszkodott arról, hogy goromba ajánlatokat kapott volna. És mit csináltak szombat éjszaka a magukra maradt tököli férfiak? Ki-ki vérmérséklete szerint képzelte a gyengébb nem mulatozását. Voltak, akik elterjesztették: nőnek öltözött férfi lopakodott a bálterembe. Majd az ablakokon bekukucskálva kedvtelve figyelték, miként emelgetik a vihorászó nők egymás szoknyáját odabent, keresve az álasszonyt. A többség csoportokba verődve várta az asszonynépet, és némelyik férfi nem is titkolta: neheztel a nejére, amiért az őnélküle is képes gondtalanul mulatni. Persze akadtak kivételek. Mint az a férj, aki csak azért kísérte el feleségét a bálba, hogy meggyőződjön, bement-e. Majd tenyerét dörzsölgetve indult kalandra, a szomszéd faluba ... M. K. Ifjú zenebarátok programja Versenygyőztesek a dobogón Az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete (amely 1965 óta a nemzetközi szervezetnek is tagja) megalakulása óta törekszik a fiatal előadóművészek bemutatkozási lehetőségeinek biztosítására, a közönség és a zene örömteli találkozásának megteremtésére. E célból az idén új országos programot indít útra: a versenygyőztesek hangversenysorozatát, amely reményei szerint a fenti törekvéseket jól szolgálja majd. Az év első felében három hang verseny blokk keretében az országos ifjúsági zenei versenyek néhány győztese mutatkozik he; egy-egy zeneiskolai, illetve zeneművészeti szakközépiskolai verseny győztesének, s egy kamara- együttesnek a fellépésével. A hangversenyek felhang- zanak Budapesten és legalább két vidéki városban — fórumot teremtve az ország más tájain élők kölcsönös bemutatkozására és megismerésére. E programcsokor kapcsolódik az Európai Ifjúsági Zenei Versenyek Uniójához is, amely szervezetben részt vesz az Országos Ifjúsági Zenei Versenyek Koordinációs Fóruma is. Célja szerint az együttműködést, a kapcsolatok elmélyítését tekinti hivatásának, s e szellemben márciusban első alkalommal fogad külföldi ifjúsági versenydíjasokat. Puszta rács nem lelkesedik Az ötlet hamvába hull? Nemrég egyik olvasónktól levél érkezett szerkesztőségünkbe. Arról tudósított bennünket, hogy Da- bas és Pusztavacs közös elhatározásból trianoni emlékmű felállítását tervezi. Némi utánjárás hozzásegített az Emlékmű Alapítvány adakozásra buzdító szövegéhez, amely tudatja minden érdeklődővel, hogy — az MDF dabasi szervezete alapítványt hozott létre, amelynek célja Dabas,. és a Dabashoz közeli Pusztavacs magyar történelmi sorsfordulókat idéző szobrokkal való szépítése. A negyvenévi bolsevista diktatúra miatt kihagyó nemzeti tudat ilyen módon való erősítése. Az Emlékmű Alapítvány először a mai Magyarország közepén, Pusztavacson kíván szobrot emelni, a XX■ századi magyar történelem lenagyobb tragédiájára, a trianoni béke-diktátumra emlékezve. A szobor egyesek számára talán merésznek tűnő terve nem jelenti az európai realitások megkérdőjelezését, hiszen az alapítvány létrehozói tisztelAben tartják azokat, és a szomszédos államokkal és népekkel is jó viszonyra törekednek. A Pusztavacson felállítandó Trianon-szo- bor nem irredenta szobor, nincs köze a két háború közötti revíziós törekvésekhez. A Trianon-szobor a nemzeti önismerethez nélkülözhetetlen emlékezés szobra. Az emlékezés jogát pedig senki sem tagadhatja meg tőlünk határainkon innen és túl. A pusztavacsi emlékmű megvalósulását követően az alapítvány Dabason kíván történelmi múltunkra emlékeztető szobrokat állítani, így emlékezve az 184S—49-es forradalomra és az 1956-os nemzeti felkelés hőseire és vértanúira. ■ Akik a szöveget olvasva fölismerik, hogy a szobor valóban nélkülözhetetlen a nemzeti önismerethez, azokat erkölcsi és anyagi támogatásra szólítják fel, megadva a forint- és a devizaszámlaszámokat. Arról sem feledkeznek meg, hogy tudassák: áz alapítványra szánt összeget levonhatják az adóalapjukból. Ennyi információ birtokában úgy éreztem, nyugodtan megkereshetem a pusztavacsi és a dabasi polgármestert. Dabason nem volt szerencsém, de a pusztavacsi polgármesterrel sikerült beszélnem. Lapka János polgármester tudomása szerint az Emlékmű Alapítványt Szabó Lajos szobrász kezdeményezte. Tervéhez szívós agilitással keres pártfogókat. A község vezetői közül többen úgy gondolják, nem lenne szerencsés éppen egy ilyen akció kapcsán az ország nyilvánossága elé kerülni. A polgármester úgy vélekedik, országos ügyről lévén szó, helyes lenne a körzet országgyűlési képviselőjéhez fordulni. S. I. miiiniiiiiii ‘(in ....................... iiiiiiimiiimmiiiiimmi ............................... iiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiii'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiti iiiiiiiniiiuiiiiiiiiiiniiiii iiiiimiiiiiiiiiiniiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii iiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 1111111111111111111111111111 M indössze két-három, találomra kiválasztott Pest megyei lakos nevét és címét szerettem volna megtudni, akik Orenhurgban vagy Tengizben dolgoztak. Arról akartam írni, hogy saját tapasztalataik és véleményük alapján érhette-e okét sugárzás vagy vegyi fertőzés, miként arról mostanában sokat írnak és beszélnek. A Népjóléti Minisztériumban három, erről tartott sajtótájékoztató után nem adtak neveket és címeket, mondván, nekik ilyen adataik nincsenek. Hány érig ketyeg az atomóra? Egy sugárzóan tiszta ügy árnyoldalai Az Országos Munkaegész- ségügyi Intézet főigazgatóhelyettese megtagadta a tengizi nevek és címek kiadását azzal, ez az érintettek érdeke. Az orenbur- giakkal hivatalból foglalkozó esztergomi kórházigazgató orvosetikai titoktartásra hivatkozva tagadta meg a nevek, címek kiadását, és az Orenburg Alapítvány képviselőjéhez, valamint jogászához irányított. Mindez aligha egyeztethető össze az egy hete kiadott, sugárzás tényét tagadó kormánybizottsági állásfoglalás szellemével. A jobb körökben ezt a módszert kiszivárogtatásnak nevező, bonyolult, rokokós információközlés (avagy -visszatartás?) az olvasót kevésbé év- dekli, inkább a kint jártak konkrét tapasztalatai, adatai. Nézzük tehát azokat. A nehezével kezdem. Az Orenburgban 1975-től két évig dolgozó dabasi Horváth Péter pártbizalmi volt odakint. Villany- és panelszerelőként az Orenburghoz tartozó Bogorodcsányba, onnan Guszjatyinba ment. A most negyvenkilenc éves Horváth Péter felháborítónak tartja, hogy egyesek ma felelőtlenül és megalapozatlanul rosszat terjesztenek az akkori orenburgi viszonyokról. Szerinte tiszta ételben-italban nemhogy dúskálhattak a kinti magyarok — legalábbis abban a két évben, amikor ő ott járt —, hanem egyenesen bosszantóan pazaroltak. — Volt, amikor több mint száz, tenyérnyi rántott húst dobtak ki a konyhasók, mert megmaradt — méltatlankodik. — Márkás szeszes italt, konzerveket annyit hoztunk haza, mennyit csak akartunk. Kijutni az idő tájt kiváltságnak számított, szinte csak protekcióval lehetett. Én is úgy mentém ki akkori munkahelyem, az Országos Szakipari Vállalat színeiben. A számla várat magára Hogy Horváth Péter, aki ma a Dabas Kesztyű- és Bőripari Kft. ügyvezető igazgatója, mekkora árat fizetett Orenburgért? Meggazdagodott-e, ráment-e az egészsége? — Kint szépen lehetett keresni — mondja. — Lakást, Trabantot vettem az ottani rubelekből. A számla, amit érte fizettem, még nincs kész, hiszen ki tudja, összeszedtem-e valami betegséget, s ha igen, az mikor tör ki rajtam. Mindenesetre nekem ott a legtöbb lelki szenvedést a család hiánya okozta, mint ahogy a legtöbbünknek. A munkától nem féltem, hiszen keresni akartam. Napi tizenkét óra kötelező és a plusz elvárt túlórák után négyszer négy méteres házikóban laktunk. Hát persze, hogy sokan ittak, én csak módjával. A levegő Guszjalyinban kifejezetten élvezetes volt, erdőszélen laktunk. Bogorodcsányban a környező mocsár már kevésbé volt csábító. A szovjet gyártmányú ivóvizet félliteres palackokban kaptuk, de mindenki inkább kólát, narancslevet és magyar, szovjet üveges sört ivott meg márkás égetett szeszt, ezek bőségesen voltak a házi büfében. Diszkó is volt, néha már sok is. Kevesen voltunk kint párttagok, s mint bizalmi, gyakran szóvá tettem a vezetőség részrehajlását a pénzelosztásban, kritizáltam az egyszemélyi vezetésből adódó visszaéléseket, amelyek különösen azokat sújtották, akiket ok nélkül hazapenderítettek. Horváth Péter is küszködött valamennyi tipikus kinti betegséggel, a hányással, a fulladozással, de a hasmenés szerencsére egy idő után békén hagyta. Visszatérése után a, bal hóna alatt három ízben vándordaganat nőtt, amelyet idehaza orvossal' mindany- nyiszor kitisztíttatott. A daganatok keletkezését nem Orenburgnak tulajdonítja, hanem, hogy idehaza, kiutazása előtt megemelte magát. A fulladásos hányások egyre ritkábban veszik elő, „csak, ha felidegesítenek”, mondja. Veszélyesnek a kinti vegyi anyagok közül mindössze a xilolt tartalmazó festéket tartja, ezzel két-három napig dolgozott ő is, sokan mások is. Azok a fehér foltok — Nem engedem meg magamnak, hogy állandóan az egészségem figyeljem, mert akkor szerintem tényleg megbetegednék — vallja. Szerinte se sugár-, se vegyi ártalom nem érte őt oda- kinn. A budaörsi Barabás Béla is azért ment ki 1987-ben két évre Tengizbe, hogy anyagilag összeszedje magát. A KFKI egykori vagyonőre se ebben a szakmájában, se asztalosként nem keresett eleget idehaza, hogy befejezze a háza építését, amelyben négytagú családjával akkoriban lakott. Autót is szeretett volna venni, de nem sokkal a cél előtt végleg haza kellett jönnie, mert agyvizenyőben meghalt a felesége. Két kis gyerekéről azóta is ő gondoskodik. Tengizbe is vagyonőrnek szegődött, de — mint mondja — nem engedte a seftelöket labdába rúgni, ezért egy idő után ott is kevés lett a pénze, ezért átment asztalosnak. Ű főleg a pókokra, a skorpiókra meg az erős napsugárzásra panaszkodik. — Itthon előzetesen figyelmeztettek, hogy a nap sugárzása tizenhétszerese a magyarországinak, ezért sose vetkőzzünk neki. — Én általában he is tartottam, bár nehéz volt, mert egyszer harminchét fokos hidegben, máskor meg hatvanfokos melegben dolgoztunk. Nem iszik, nem dohányzik, sose tette. Most, negyvenkilenc évesen idehaza cukros lett. Félig kész, óriási, alpesi stílusú házukban még minden szanaszét van. — A tengizi pénz java azóta szép lassan elolvadt, ismét elszegényedtünk ... — véli. Azért nem mehet túl rosszul nekik, mert a kislányának bécsi zongorája van, a kisfia meg hegedülni tanul — nézek körül náluk. — Én mégse irigylem Barabás urat, mert elmondása szerint sok durva élményen mehetett át. — Kis lakókocsikban szállásoltak el minket is, két és félszer ötméteres, ha lehetett. Amikor hármunk mellé egy negyediket is be akartak suszterolni, betelt a pohár, és szakszervezeti bizalmiként az asztalra csaptam. De az csak kutyaugatás volt, alig hallotszott az égig. A kezemen azóta fehér foltok vannak — mutatja olajfoltos két kezét. mivel éppen munka közben zavartam otthon. Időközben kiváltotta az ipart is. — Lehet, hogy én ezt hoztam Tengizből? — tűnődik, a keze fejét vizsgálgatva. Barabás úrból ömlik a szó. Látszik, szívesen beszél a kinti élményeiről, váltig hangoztatja, mind színigaz, amit mond. Egy biztos, a vele egy lakókocsiban lévő munkatársa ott kinn kapott tébécét, mert — szerinte —• átázott pufajkában tovább erőltette a munkát, hiába, a pénz nagy úr. — Sok volt a sérülés is, aki nem vigyázott, könnyen a faládában végezte — mondja. — Ezt meg onnan tudom, hogy asztalosként nemcsak ajtókat, ablakokat készítettem, hanem koporsókat is ... — teszi hozzá szomorúan. Ma is hirdetik Na, és a lányok, a néha nagyon is csúnya, koszos szépnem! Az Tengizben is megért egy misét. — Elég sok volt a nemi betegség, szifilisz is akadt, mármint annak, aki nem válogatta meg, kivel fekszik össze nagy szükségében — mondja. Én meg közben arra gondolok, egy kis kiadós nemi fertőzésért igazán kár még ma is olyan messze utazni. Be lehet szerezni idehaza is, csak jól kell helyezkednie a férfiembernek. Két év alatt, míg Barabás úr kint szorgalmasan vagyonőrködött és asztalosko- dott, szerinte vagy tizenhétezer magyar fordult meg Tengizben. És a vonulás ma se szűnt meg. A hirdetés még ma is bent van a magyar újságban: Tengizbe munkást keresünk. Miközben az atomóra szép egyenletesen ketyeg. Kocsis Klárr
