Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-27 / 49. szám

Aládúcolt közművelődés Szokolyán Gellert kapott a kisvonat Szoknlyán betelt a pohár. A Dunakanyarban megbúvó kis btlr/.sönyl községben nézzük meg sorra azokat a bi­zonyos cseppeket, amelyektől túlcsordulni látszik a po­hár. Az első csepp az itteni kisvasút ügye. Két hónapja Szokolya — általános helyi felmérés után — úgy dön­tött, hogy az neki többé nem kell. Nem kell a környék, sőt az ország egyik turisztikai ínyencfalata, a Szokolya és Nagymaros közötti keskeny nyomtávú kisvasút, amely 1953 óta szolgálta a helybélieket, a Szokolya és Kismaros közti tizenkét kilométeres útszakaszon a bejá­ró dolgozók mindennapi közlekedését. Mi okból romlott meg ennyire a kisvasút fenntar­tói és a község lakossága, vezető testület« között a kapcsolat annyira, hogy a két hónappal ezelőtti fa­lugyűlésre már meg sem hívták a vasutasokat? A helybéliek szerint a kis­vasút. lassú, félóráig zöty- kiilödik és gyakran kisik­lik. A kisvasút igazgatója szerint két és fél éve nem siklott ki, a pályaíenntar- tással, a síncserével és a mozdonyok, kocsik felújí­tásával évek óta folyama­tosan foglalkoznak. Vi­szont olcsóbbak, mint a Volán. Szokolya most mégis, a drágább buszköz­lekedést választja. Talán mert a buszok kevésbé bo- rulékonyak? Ki tudja. A történetből levonható ta­nulságok viszont cseppet se szívderítők. Érthetetlen, hogy az ország négy sarká­ból a romantikus kisvasút kedvéért ide zarándokoló kíváncsi hazai turistáknak, sőt a külföldieknek kéne a festői tájakon döcögő öreg Multi, ugyanakkor a hely­béliek meg haragszomrá- dot. játszanak? Talán a megegyezés ke­reséséről mégse kéne le­mondaniuk, különben úgy járhatnak, mint a ceglé­diek a kisvasútjukkal. Ök több mint egy évtizede ugyancsak átálltak a busz- köziek edésre, még a vasúti talpfákat is fölszedték. Pár év múltán derült ki, hogy anyagilag elhibázott lépés volt megszüntetni a ceglé­di Mukit. A sínek újbóli lefektetése, a vonatok üzembe állítása viszont már annyiba került volna, amennyire már nem volt pénzük. A szokolyai kisvasút igaz­gatója szerint nem kell at­tól tartania senkinek, hogy felszámolják a személyi forgalmat. Inkább turista- vasúttá szeretnék átalakí­A románctól napjainkig A Magyarországi Olasz Kultúrintézet és a szent­endrei Vujicsics Tihamér Zeneművészeti Szakközép- iskola közös szervezésében hangversenyt rendeznek február 27-én, ma, szerdán este hat órai kezdettel a középiskola dísztermében. (Szentendre, Somogyi—Ba­csó part 16.) A meghívott vendégek között van a Negro—Squadrito duó, melynek tagjai Elsa Negro (szoprán) és Mariaconcetta Squadrito (zongora). A duót a két művész három éve alakította azzal a szán­dékkal, hogy feltárja a ka­maraéneklés . értékeit a XIX. század végi román­coktól egészen napjaink ki­finomult dallamvilágáig. Elmélyült munkájukat a közönség és a kritika egy­aránt elismeréssel fogadta. Elsa Negro az alessandriai Vivaldi Konzervatórium­ban kimagasló eredmény­nyel szerezte meg énekesi diplomáját. Olyan kiváló mesterek segítségéyel töké­letesíthette tudását, mint Edith Martelli és Sesto Bruscantini. Bécsben lépett fel először az osztrák rá­Bihari remete Bessenyei György halá­lának 180. évfordulója al­kalmából bakonyszegi em­lékházának kertjében va­sárnap felavatták az író mellszobrát. Bessenyei sírjának meg­koszorúzása után az emlék­ház udvarán rendezett ava­tóünnepségen emlékeztek a „bihari remetére”. Ezt kö­vetően leleplezték Besse­nyei György bronzszobrát, Kurucz Imre szobrászmű­vész alkotását. dió kamarazenekarával. Mariaconcetta Squadrito szintén kitűnő eredmény­nyel végezte el a trieszti Tartini Konzervatórium zongora tanszakát. Az olasz vendégművé­szek a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékeivel és pedagógusaik közremű­ködésével XX. századi itá­liai megzenésített verseket adnak elő. m. i. tani a munkásvonatot. Ez annál is inkább sürgős fel­adatuk, mert idén június­ban lejár az üzemeltetési engedélyük, s a meg hős z- szabbítás feltételed között nyilván számos komoly kö­telezettségük lesz. Az öt mozdonyt egyenként más­fél-két millióért, a tizenkét kocsit egyenként körülbelül ötszázezerért kéne felújíta­niuk, s ebben a községre nem számíthatnak, hiába próbálkoztak eddig is. A hajthatattanság talán itt sem bizonyul jó tanácsadó­nak. A második csepp a szoko­lyai művelődési ház ügye. Ezt ugyanis tavaly novem­ber 1-jétől részlegesen be­zárták, megszűnt benne a mozi. A látszólagos ok, hogy a helyiek közül egyre töb­ben vesznek videót, ami miatt a széles vásznú be­mutató mozi előadásaira tíz-tizenketten jártak, s ez ráfizetéses. A valódi ok azonban talán mélyebben keresendő, talán ott, hogy még tavaly október 1-jétől elment a szokolyai művelő­dési ház igazgatója, s azóta betegeskedik a mozi ügye is. A harmadik csepp szintén a művelődési házhoz kötő­dik, de része van benne a helyi általános iskolának is. Vagy tizenöt éve nincsen tornaterme az oktatási in­tézménynek, ezért a gyere­kek azóta az 1981-ben fel­újított művelődési házba járnak tornaórákra. El le­het képzelni, azóta milyen állapotba került az egykor csillogó művelődési ház. A régi nótát persze mindenki ismeri, hogy az iskoláknak nincs pénzük tornateremre. Viszont érdemes-e minden­áron póttornateremhez jut­tatni a nebulókat? Hogy most a művelődési ház fel­újításakor kifizethetetlenül többe kerüljön a leves, mint a hús? Mert ugyan mi hasznosabb, fontosabb ? Egy megviselt művelődési ház, bezárt mozi, vagy a tornaórák? Kocsis Klára Posia BON TÁ! § ■mrai VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 1 Ilii MII! Négyszeres áron Az emberek panaszkod­nak: drága a gyógyszer, a gyógyáru. A felemelt árak zsebbe vágóan érintik az időseket, a betegeket, a nyugdíjasokat, az alacsony- jövedelműeket, a többgye­rekes családokat. Minden egyre drágább. Példa er­re az egyszerű, „mezei” tejkrém. Amit főként olya­nok keresnek, használnak, akik munkájuk miatt so­kat „pancsolnak” vízben. Hiszen a bőr kisebesedését, kiszáradását ez az egysze­rű, „mezei” tej krém is meg­akadályozta. Filléres cikk volt, ma viszont négyszeres áron kapható! Ki tudja megmagyarázni, miért. Egyszerűsége, tu­busba préselése, előállítási nehézségei, munkaerőhiány miatt? Bár ma, amikor munkanélküliségről beszé­lünk, az utóbbi nem lehet téma! Egyszerűen nem érti az ember; drága árral miért akarják kiszorítani a gyó­gyászati készítmények so­rából? Lesz, aki nem tud gyógyszert, gyógyászati árut kiváltani, venni. Az meg mesebeszéd, hogy a testüle­tek szociális segítséget ké­pesek nyújtani. A jó szón, az akaraton kívül legfel­jebb együttérzést... Padányi Lajos Budakeszi A postából — mint isme­retes — kivált, s önálló vállalatként működik a távközlés. 1991. február 1- jétől a távbeszélő előfizetői díját éppúgy megváltoztat­ta. mint a beszélgetésekéét. Természetesen felfelé. Iker­állomásom lévén, száz fo­rintról 2‘10-re, azzal, hogy ebben az összegben húsz helyi beszélgetés díja is benne foglaltatik. Nagyon ravasz megoldás ez, s a kisjövedelműeket sújtja. 4 BrnnsiUBiSa p* gyik legkedvesebb olvasónk — nevez­zük G.-nek —, a Pest Megyei Hírlap barátja, ismét írt nekünk. Az igazat megvallva postá­ja nem okozott rendkí­vüli meglepetést. G. úr levelei ugyanis úgy két­naponta szedik le rólunk a keresztvizet. G. úr ennek ellenére szívünknek mégis ked­ves. Ha másért nem, hát azért, mert rajta kívül nincs olyan sze­relmes szív, oly forrón érző kebel, ki ily gya­korisággal, ilyen kitar­tóan, s ily drágán fejez­né ki heves érzelmeit. G. úr szerény nyugdí­jának nagy részét ugyanis ránk költi. Te­hetné persze, mint né­mely megátalkodott kor hely öregúr, hogy egy élet munkája árán kiérdemelt keresményét kocsmára, asszonyokra költi. Vagy mint sokan mások, unokáit hal­mozza el ajándékokkal. Szórhatná a pénzt még annyi minden másra, de G. úr mindezt nem te­szi. Helyette Pest Me­gyei Hírlapot és sok-sok postabélyeget vásárol. Az újságot azért, hogy. kipreparálja. Napról napra újra bebizonyítja magának, nekünk, s még annyi mindenki másnak, hogy bennün­ket el kell kergetni, le n aJj iőíen ! kell váltani, be kell til­tani, meg kell nyűvasz- tani, ki kell csinálni. G. úr mindezt megírja. Becsületére legyen mondva, mindenekelőtt nekünk. S csak utánunk jöhetnek az alig-alig jegyzett lapoknak, mi­niszterelnöki hivatal­nak, kormánypárti tit­kárságnak, s ki tudja, még kinek, a Pest Me­gyei Hírlapról szóló fel­jelentő levelek. G. úr sokat, sokszor és kitartóan ír. Így azután sajnos sehol sem veszik komolyan. Már a monogramját is isme­rik, s irományait gyak­ran még elvbarátai is olvasatlanul dobják a szemétbe. G. úrként em­legetik. G., mint gráfo­mén. Hasonló bűnöket — bevallom — magam is elkövettem. Tegnap azonban egy csendes, nyugalmas órán vala­hogy mégis belemélyed­tem G. úr legutóbbi gyűlölködő levelébe. Elnéztem szépen rajzolt, századelőt idéző kaligra- íikus betűit, elcsodál­koztam tagadhatatlanul élvezetes stílusán, szel­lemes szófordulatain, melyekkel bennünket gyaláz. S azután mély- lélektani elemzésbe kezdtem, s egy váratlan felfedezést tettem. G. űr szeret bennünket, vá­gyódik utánunk. |V| int kamasz fiú a copfos lány után, akinek — hogy felhívja magára a figyelmet — rendszeresen rángatja varkocsát. Úgy van ve­lünk, mint szigorú anya vásott gyermekével. Időnként meghúzza a fülét, leken egy-egy nyaklevest, de azért cse­metéjénél számára nin­csen kedvesebb. G. úr éppúgy vonzódik hoz­zánk, mint alkoholista a szeszhez. Haragszik rá persze, gyűlöli a függő­ségét, de nem tud meg­lenni nélküle. G. úr, bár megátalko­dott ellenkező, okos em­ber. Lehet, hogy régen rájött arra, ami szá­momra csak most lett világos. S titkon értünk imádkozik, hogy nehogy valami bajunk essék. Mert ha nem lenne ki­vel veszekednie, nem tudna kit feljelenteni, nagyon egyedül marad­na. S ahogy az már oly sokszor megesett — ne adj isten — még elvin­né a bánat. — Csulák — Ugyanis látva, hogy a kis­pénzű előfizetők egyre ke­vesebb helyi beszélgetés miatt emelik fel a kagylót — havonta csak kétszer- háromszor! — nosza, gon­doltak egyet: húsz „ingye­nes” helyi beszélgetést kal­kuláltak bele a díjemelésbe. Ami száz forint, plusz még ezt megemelték — miért ne!? — negyven forinttal. Ez a monopolhelyzet át­ka! Remélem, rövid időn belül a kormány a konku­rencia működésére is enge­délyt ad! Említenék egy másik jellemző esetet is: tavaly elutaztam, és 3 hó­napra előre kifizettem a táv­beszélődíjat. Az utolsó el­számolási hónapnál har­minc forint tartozásként fennmaradt, s ezt az ösz- szeget három nap múlva — amikor hazaérkeztem — ki­fizettem. A „jutalmam?” 150 forint késedelmi kamat, mert ez nyilvántartási díj. Sehol a világon nem szá­mítanak három napra öt­száza) százalékos késedel­mi kamatot. Reklamáltam a helyi távbeszélőosztá­lyon. A válasz: ha egy fo­rinttal maradok adós, ak­kor is százötven forintot számfejtenek. Panaszt nyúj­tottam be a felettes Táv­közlési Vállalathoz (Bp. Pf. 133). Válaszra sem méltat­tak. Illetve visszaküldték panaszomat Ceglédre, azok­hoz, akik ügyintézése ellen szóltam! Válasz: a szabály­zat szerint százötven fo­rintot kell felszámolni (alá­írás Sinka Ignácné). Cso­da, ha azt mondom, a pa­naszügyek kivizsgálásának módját sem ismerik, vagy egyszerűen nem veszik em­berszámba az állampolgárt, azt, akikből élnek? A szolgáltatást igénybe vevő állampolgár lekezelé­sét csak a konkurencia be­lépése tudja megszüntetni, amit minden józanul gon­dolkodó állampolgár már nagyon vár. Molnár Vilmos Cegléd Állítsák le Felháborított bennünket, hogy mind a mai napig változatlanul folyik a kar- tali erdőtulajdonosok ki­rablása, az erdő irtása. A helyi tsz-elnökök a múlt kommunista rendszerből hozott törvényekkel élnek ma is. Joggal kérdezem: ki a felelős, hogy a kartali er­dőt, saját tulajdonunkat ma is kérésünk nélkül kirabol­ják? Önök kihasználják a földtörvény hiányosságait. 1988. és 1990. évben ezen a maroknyi erdőn tarvágás körülbelül tíz hektár volt, ami gazdasági szempont­ból elfogadhatatlan. A ve­zetőség hivatkozik: 55 ezer facsemetét elültetett — de ezt sajnos nem találjuk. Ezzel szemben a volt kar- tall erdőtulajdonosokat és környezetünket teljesen tönkretették. Kiváltképpen egy olyan falut, mint Kar- tal, amely az erdő- és legel­tetési bizottságra támaszko­dott. Ezt a községet az elmúlt negyven évben sok sérelem érte. Megfosztottak jo­gainktól, először két, majd négy községbe tereltek bennünket, mint a barmo­kat. A tisztelt Cservenká­né, Fehér Béla, Jósvai és társai nyomására ültették nyakunkra a tsz-elnök ura­kat. Ami a községi támo­gatást illeti: hátrányos hely­zetbe kerültünk. A kartali tsz vezetősége minden eset­ben arra hivatkozik, hogy Kartalon a parasztság 93 százaléka az iparban kere­si a megélhetési lehetősé­get. Arra viszont nem gon­dolnak: nemcsak a mai tagság, hanem a kisemmi­zett volt parasztság föld­jét is bitorolják, mégpedig törvénytelenül. Elegünk volt a várako­zásból! Mi, kifosztott karta­li parasztok követeljük: az erdőben mindenféle faki­termelést állítsanak le! Amennyiben ez nem tör­ténik meg, felhívással for­dulunk a volt tulajdonosok­hoz: szerezzük vissza tu­lajdonunkat és saját er­dőnkben a fakitermelési — törvénytelenül is — jo­gunkat. Péter István Kartal Ä feisfosÉtá bv&m fis®#? Tavaly szeptemberben a Garancia Biztosító Rt. he­lyi megbízottjával a ve- csési OTP-fiókban kötöt­tem biztosítást. A házra, a lakásra, s külön 30 ezer fo­rintig jószágra, azaz serté­sekre is szól az új biztosí­tásom. Azt hittem, minden rendben van. Egészen addig ebben a hitben ringattam magam, mígnem egy het- venkilós malacom tüdőem­bóliában el nem pusztult. Az állatorvos kezelte, el­hullása után felboncolta, majd kiadta az elhullási bizonyítványt. Ezek után a biztosító megbízottjához benyújtottam az elhullási bizonyítványt, s kértem az 5 ezer 600 forintos károm kifizetését. Pár napon belül a Ga­rancia Biztosító Rt. Buda­pestről. a Martos Flóra u. 13/d-ből megküldte levelét. Tudtomra adva: ilyen eset­ben nem jár „térítés". Hát ezt igencsak furcsállom, mert a szerződés szerint 30 ezer forintig fizetnek. A papír szerint, de a gyakor­latban nem. Szóval csak én vállalom a kockázatot, amikor fizetek, a Garancia meg adja az elutasító pa­pírt. Nem értem, miért ráz­zák át a hiszékeny embe­reket? László Bertalanné Vecsés eszünkbe 1990. április huszonhele- dikén hunyt el Solti Ká­roly énekművész, a ma- gyarnóta-énekesek között is az egyik legkiemelkedőbb egyéniség. Most április 27-én lesz egy éve, hogy el­távozott közülünk. Akik szerették és tisztelték a Magyarországon éppúgy, mint külföldön megbecsült énekest, ezen a napon egy pillanatra adózzanak ke­gyelettel emlékének, művé­szetének. Zólyomi István Pomáz Szerkesztői üzenet Olvasóink közül ketten ra­gadtak tollat, de többek nevé­ben, hogy véleményt írjanak lapunkról, az új formátumról, a tartalomról. Kovács János galgagyörki olvasónk azt hiá­nyolja, hogy eddig közöltük az autónyeremény-jegyzéket, de egy idő óta nem. Ruska János Domonyból azt kéri, hogy ad­juk közre a lottótárgynyere- mények jegyzékét, s természe­tesen az autósorsolást is. Ré­gi előfizetőink észrevételeinek örülünk. Azon vagyunk, hogy a lehetőségekhez mérten olva­sóink igényeinek eleget te­gyünk. Még az úgynevezett „szolgáltatásként’* számontar- tott nyereményjegyzékeknél is. De ez nem mindig és nem csak rajtunk múlik, hogy közöljük-e. Azon is, hogy a listák eljussa­nak szerkesztőségünkbe. Az utóbbiért a jövőben mindent megteszünk!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom