Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
Rt. alakítását tervezi a Sasad Tiltakoznak a polgármesterek A Sasad Mgtsz valameny- nji érdekeltnek eljuttatott tájékoztató levele szerint szeretne mielőbb részvény- társasággá alakulni. Minden olyan település lázad ez ellen, amelynek földjéből az 1967-cs III. törvény előírásainak megfelelően elvettek. A tsz-vezetőség a számára leginkább megfelelő társulási formában szeretne te- hát tovább működni, csakhogy több dolog miatt berzenkednek az érdekelt falvak és városok lakói képviseletében Sóskút, Érd, Tárnok, Törökbálint, Budaörs és Budapest XX. kerületének polgármesterei. Végső kétségbeesésükben — miután január 7-i levelükre még ma sem kaptak választ az Országgyűlés elnökétől, Szabad Györgytől —, a polgármesterek írtak egy másik levelet, s azt megküldték valamennyi miniszternek és frakcióvezetőknek. A válaszadások és az együttérzés csekélyke visszajelzései után nem maradt más fórum, kénytelenek voltak az Alkotmánybírósághoz fordulni ügyükkel. A polgármesterek kétség- beesetten igyekeznek igazukat védeni. Levelükben ellentmondásokra hívják föl a bíróság figyelmét. Ügy gondolják; a Sasad kihasználja a földtörvény megszületése előtti utolsó pillanatokat, s úgy alakul át villámsebesen gazdasági társaságokká, hogy annak beláthatatlan következményeit nemcsak az érintett települések, hanem az egész ország viselni fogja. A Sasad látszólag korrektül járt el — érvelnek a polgármesterek —, hiszen iratanyagot küldött minden egykori földtulajdonosnak, akitől a tsz-esítések idején elvették jussukat, nyilatkozzanak; el kívánják-e adni földjüket. Az idős embereknek pedig postafordultával kellene válaszolni, három lehetséges alternatíva közül eldönteni, mit is szeretnének kapni földjükért. Eszerint vagy részvény ellenében átadnák az új szövetkezeti részvénytársaságnak, vagy földjáradékot kérnének érte, esetleg a tsz által kijelölt területből csereföldet kaphatnának. Azonban nem szükséges ahhoz fiskálisnak lenni, hogy dolgok mögé lássunk — mondják a polgármesterek. — A Sasad úgy szeretné — a földtörvényt megelőzően — kijátszani az egykori tulajdonosokat, hogy harmadik személyek tulajdonába juttatná a földeket. Jóhiszemű eljárásnak ez semmiképpen nem minősíthető. Lehetne tehát — ha tervük sikerül — pereskedni velük, vagy akár kártalanítás útján támadni, majd valamikor, valakinek. Az idős, nehezen járó embereknek, akiket csak az éltet, hogy visszakapják esetleg, amit elvettek tőlük. A Sasad gondolkodásmódjának másik gyenge pontja pedig az — vélekednek a községek vezetői —, hogy egyáltalán nem tesznek említést a községek tulajdonában levő földekről. Bár a katolikus egyház nyilvánosan lemondott az egykori földjeiről, a refomátus egyháznak azonban Törökbálinton például csaknem 100 katasztrális holdja volt — s persze, ez is a Sasadhoz vándorolt. A községeknek oly kevés a vagyonuk. S még az is a másé lesz? Vajon mit ér egy olyan falu, amelynek tulajdonában nincsen termőföld? — kérdezi minden érintett település polgármestere. Február 25-én, hétfőn a Sasad vezetői és a rájuk bízott, településekért a végsőkig harcoló polgármesterek találkozóján, reméljük, minden kérdésre' választ kapunk. Fekete Ildikó Eilenszél nélkül Kórház és alapítvány Bár kevesen emlékeznek rá, de a nyolcvanas évek elején a nem létező „Akar- nokok” könyvébe beírták magukat az érdiek. Mert nagyon akarták egészség- ügyiek, polgárok, hogy a városnak önálló mentőállomása legyen. Nem státus- szimbólum miatt, hanem azért, míg a pesti forgalomból a mentő kivereked- te magát Érdre, addig sokan elvéreztek, vagy nem tudták „kivárni” a gyors segítségnyújtást. Szomorú krónikája lenne az Érdnek, ha az akkori naplók meglennének — vagy ha vannak, nyilvános- cágra kerülnének. Akarnokok 99 99 Fogcsikorgatva, ellenszélben, de végül lett a városnak mentőállomása. Mára pedig kórház kellene. Mert ugye míg Érdről s vonzás- körzetéből — ahol százötvenezer ember él — Pesten ót mondjuk Kerepestarcsára vagy csak a Rókusba bevergődik a mentő, szívósság kelL Az elmaradást nehéz pótolni Van, ami fontosabb Február 20-i számunkban Cipő és labda nélkül címmel írtunk a Sóskúti Sportkör anyagi gondjairól. Ezek után Kummer János polgármestert kerestük meg, vajon milyen segítségre számíthatnak a község labdarúgói. — Felelőtlenség lenne, ha most kellene bármit is mondanom a sportkör támogatásának mértékéről — fűzi hozzá véleményét az írásban közöltekhez. — Gondojunk csak bele; ha egy háztartásban nem jut pénz szórakozásra, csak élelemre és az elengedhetetlen kiadásokra, nyilván valamennyien fontossági sorrendet állítunk. S nem megyünk pezsgős vacsorára, ha csak zsíros kenyérre telik. Az igényeket sajnos meg kell faragni. Az bizonyos, hogy az állam által meghatározott kötelező gazdálkodási rovatok között nem szerepel a helyi sportkörök támogatása. Felelősség minket, ha nem tudnánk a sportbarátokon segíteni, akkor sem terhelhetne. Mégis szeretnénk gondjaikon enyhíteni. Előfordulhat azonban, hogy csak a második félévben esetleg bevezetendő helyi adót tudjuk sporttámogatásra fordítani. Jelenleg alig futja az orvosi rendelő, óvoda, bölcsőde, könyvtár finanszírozására. A sokéves elmaradásokat képtelenség azonnal bepótolni. Mostanában már az is megfordul a fejünkben; fennmarad- hatunk-e egyáltalán, vajon mennyi ideig tarthatjuk magunkat? A túlélésre kell figyelnünk. — A Sóskúti Sportkör tagjai valamennyien élet6 Ayttirían erős, jó fizikumú fiatalok. Nem szeretném őket megbántani. De úgy gondolom, talán ők is segíthetnének magukon. Anélkül, hogy ötleteket adnék, azért jól- esően nyugtáznám, ha például a mostanában megalakuló polgárőrségünkbe jelentkeznének, segítenének a közbiztonság és a rend fenntartásában. Vagy például a sporttársak közül a magánvállalkozók, akár a fuvarosok közreműködhetnének a faluért végzett társadalmi munkákban. Ügy gondolom, elvárásaink nem nagyok. Az együttműködésnek pedig valameny- njlien hasznát látnánk. F. I. Szállólakók Egy már-már klasszikussá váló szállóige szerint a munkásszállókon kétféle ember él: az egyik, aki tiszta szívéből elvágyódik onnan, a másik, aki látszólag beletörődött sorsába. Csupán egyetlen típus nem található közöttük, olyan, aki boldog vagy legalábbis elégedett lenne ebben az állapotában. Tagadhatatlan, hogy a szállólakó — bármennyire kényelmessé igyekszik is tenni körülményeit — kiszolgáltatott helyzetben van. Státusa egyfajta lehetetlen keveréke a sehová sem tartozó, tulajdonnal nem rendelkező ágyrajáró-albérlőé- nek. Pusztán annyi a feladata, hogy a szállásért cserébe — közgazdasági vagy marxi értelemben véve — újratermelje a munkaerejét a következő „bevetésig”. Van, aki képtelen másokkal összezárván élni, kiszolgáltatva szeszélyeiknek, ezért a könnyebbik megoldást választva az italban keres vigaszt és feledést. Az önálló lakáshoz jutásra a megfizethetetlen árak és a folytonosan változó rendeletik nem mindenkinek adnak módot. Egyedülállóknál ez egyébként sem egyszerű, marad tehát a kényszerű házasságkötés kompromisz- szuma, vagy az isteni csodában való reménykedés. A szállósok attól is félnek, hogy a megváltozott viszonyok következtében munkahelyük veszélybe kerül. Mert egy esetleges leépítés vagy elbocsátás még a párnát is kihúzhatja a fejük alól. Mindezt pedig azért vetem papírra, mert százhalombattai szállólakó ismerőseim úgy találják, hogy az önkormányzati hatáskörbe utalt ingatlanprivatizáció lehetősége sem biztatja őket több eséllyel, mint a tanácsi elosztás a korábbi évek- beSz. Gy. BU&^V,DÉKI Téli alkonyat a Pilisben Kórház kellene. S aztán jöttek az „akarnokok” ismét, egyéni kezdeményezés alapján kórházalapítványt létesítve. Az akkori tanács vezetője a kezdeményezőnek szobrot ígért, ha ebből belátható időn belül lenne valami. Majd fantazmagóriának minősítették, a választások idején pedig választási fogásnak. Aztán a tanács maga is alapított kórházalapítványt. No, nem választási fogásként — lakossági igényre hivatkozva... A magánosok által kezdeményezett alapítvány él. Ha hagyják élni. Mint ahogy a közelmúltban beszámoltunk róla, a különböző közforgalmú helyeken leadott csekkjeiket szélhámosságnak minősítik. Ennek az áldatlan helyzetnek csak egy megoldása lehet Érden. Ha mindenki enged saját álláspontjából. S az egészségügyiek megpróbálják támogatni a kez- deményesést. Amelyre az önkormányzati testület alpolgármestere, T. Mészáros András az első lépéseket meg is tette. Ila sikerül Az alapítvány számláján van pénz — bár ebből a mai beruházási költségek ismeretében kórházat sem lehet építeni. De ha tényleg sikerülne a városnak, az önkormányzat, az egészségügyiek s a kezdeményezők közös akaratával elérnie, hogy az országban tervezett vöröskeresztes kórház ide kerüljön, akkor a helybeliek s a vonzáskörzetben élő 150 ezer ember gyors, szakavatott egészségügyi ellátása megoldható lenne. Pesten át vagy Pestre zötykölődő, a forgalomban el-elakadó mentőautók nélkül... Helye tan Hiszen Érdnek a körvonalazott általános rendezési tervében akad fenntartott helye egy kórház számára. S ha már hely is lenne, szándék is van a Vöröskereszt részéről, no, meg egy alapítvány is, akkor az erőket összpontosítani kellene. Mert a cél csakis az, a városnak kórháza legyen. A cél eléréséhez pedig az alapítványt tevőknek az alpolgármester nyilatkozata szerint sem kell ellenszélben, ellengőzben dolgozniuk. Varga Edit Akadnak persze üresjáratok Új megélhetési forma (Cs. Kovács László grafikája) Gomba mód szaporodnak a kisvállalkozások, arról viszont kevesebbet hallunk, hogy ez az új megélhetési forma néha negatív jelenségeket is hordoz magával. Mert a vállalkozások gyarapodásával nem áll arányban a hatósági ellenőrzés gyakorisága, hatékonysága. Ezért igénylik az önkormányzatok azt, hogy magasabb követelményeket lehessen támasztani a vállalkozói engedélyek kiadásához — hiszen a kívülálló számára úgy tűnik; mostanában csak éppen az nem kap működési engedélyt, aki nem kér. — Való igaz, hogy az igazolványok kiadásának feltételrendszere nem eléggé ■kidolgozott — állítja dr. Lajos Róbert, az ürömi önkormányzat jegyzője. — Megnehezíti a közigazgatás munkáját, hogy a vállalkozói tevékenység megkezdését ma már nem kell bejelenteni. Emiatt nagyon sok az üresjárat az önkormányzatok ellenőrzési tevékenységében. Az, hogy a vállalkozói igazolványok kiváltásához elég az erkölcsi bizonyítvány, még korántsem jelenti az igénylő szakmai felkészültségét. Ilyen körülmények között nem lehet rákényszeríteni senkit sem a jogszabályt tisztelő magatartásra. Ezért kellene az ellenőrzés feltétel- rendszerét megváltoztatni. Mint azt az ürömi jegyzőtől megtudtuk, az önkormányzatok ellenőrzési jogköre erősen beszűkült. Gondoljunk arra, hogy 1990. április 1-jétől megváltoztak a korábbi kereskedelmi és ipari jogszabályok. A vállalkozói törvény megszületésével együtt pedig ezek a jogosítványok alanyi joggá váltak. Vagyis a hatóságok csak abban az egy esetben tagadhatják meg a vállalkozói igazolvány kiadását, ha a delikvens nem tud felmutatni tiszta erkölcsi bizonyítványt. Az áralkalmazás ellenőrzése valójában az APEH feladata. Ugyanis, ha valaki nem árnyilvántartás szerinti árat alkalmaz, vagy nem vezet árnyilvántartást, akkor az államot károsítja meg. Tehát az önkormányzati ellenőrzési feladat ebben az esetben gyakorlatilag kimerül a szignalizáció- ban, azaz a jelenlegi kötelezettség teljesítésében. Ha megállapítják egy vállalkozóról, hogy nem jelentette be a neki dolgozó alkalmazottakat, akkor erről a társadalombiztosítást kell értesíteni. A kiszabott bírságok más hatóságok, intézmények bevételeit növelik. Holott a hatósági ellenőrök fizetését, s munkájuk teljes rezsiköltségét az ön- kormányzatok fedezik. Ezért kellene anyagilag is érdekeltté tenni az ellenőröket vagy az önkormányzatokat úgy, hogy a szabálysértés miatt kirótt bírságok helyben maradnának, s nem okmánybélyegben rónák le — véli dr. Lajos Róbert. Az önkormányzatok ellenőrzéseinek elsősorban a fogyasztói érdekképviseletekre kellene koncentrálniuk, és nem az adó- vagy táppénzcsalók leleplezésére. Tehát elsősorban a minőségvédelemmel, az élelmiszer-, az italboltok, a vendéglők kínálatából vett mintavételek vizsgálatával, a súlycsonkítás leleplezésével kellene foglalkoznia a helyi apparátusnak. Sokan a szakmában külső ellenőrök bevezetésével akarják megakadályozni például az illegális telephely-létesítések elszaporodását. Ezt az ellenőri munkát csakis helybeliek végezhetik eredményesen, mert ők tartják a napi kapcsolatot a lakossággal — mondja a jegyző. — A nagy feladatokra, mint például a környezetszeny- nyezés, az illegális foglalkoztatás, az adócsalás kiderítésére kellene profi külső ellenőröket foglalkoztatni, egyedi megbízások alapján. Ezek az emberek viszont csakis az elvégzett munka után kapnák meg járandóságukat. A. L. A.
