Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-21 / 44. szám
Ahol csak. egy híró lehet Egyre több kosaras A Pest Megyei Sportszövetség és Rendezvény Iroda Steindl Imre utcai székhazában hétfői napokon több sportág aktívái találkoznak. A labdarúgók népes tábora mellett egyre többen vannak a kosarasok. Igyekeznek minél több új csapatat bevonni, s elsősorban serdülő- és minifordulók rendezésére felkérni őket. Ottjártunkkor testnevelők, a budakeszi Sinka Jó- zsefné, a nagykovácsi Telefoné Tóth Éva, valamint a dunaharaszti Bartáné Nagy Csilla beszélgetett bekapcsolódásukról a vezetőkkel. A harasztiak egyébként nem csupán diákcsapatukat küldik csatasorba. A felnőttegyüttes is be- . száll a megyei bajnokság- ba Gaál Imre Zoltán játékosmenedzser irányításával. Három éve van együtt a csapat, s a kiöregedett gimnazisták folytatják a felnőtteknél. Az újoncok mellett régi szereplőnek számít a Budaörsi DSK szakosztálya. Stifft Nándor pedagógus, aki egyben a megyei szövetség mini versenybizottságának vezetője, büszkén említette, hogy 9 együttest indítanak. Az NB Il-es férficsapat mellett a kadett korosztályban is képviseltetik magukat, akárcsak a mini fiúk és lányok, valamint a serdülőfiúk és -lányok mezőnyében. Méghozzá nem is akárhogy, néhány korcsoportban százszázalékos teljesítménnyel büszkélkedhetnek. Így például a mind fiú-, s a serdülő fiúcsapat egyaránt őszi első lett, s tavasszal is jól folytatta. Stifft Nándor edző érdekességként említette meg, hogy a Laczkó testvérek közül Zsófia és Sándor ott van a serdülő fiú-, illetve leánycsapatban, a 10 éves, negyedik osztályos Péter pedig a miniegyüttesben játszik. A budaörsi 2-es számú iskolában naponta reggel fél héttől háromnegyed nyolcig vannak az edzések, általában 15-20 fiatal részvételével. A nagyon népszerű sportág három év alatt szépen fejlődött. A növekvő létszám egyre több megyei mérkőzést jelent, s ez a bírók foglalkoztatására is kihat. Az örvendetes növekedés mellett gondot jelent a vasúti utazás drágulása. A megyei szövetség összeállítást készített, mennyibe kerül az utazás a Pest megyei városokba, egyben a szakosztályok szűkös anyagi helyzete miatt a ceglédi, nagy- kátai és nagykőrösi mérkőltáadás Tatabányán A Polip következik A jégkorong OB II Megyeri úti mérkőzése után érthetően szomorúak voltak a pomáziak. Egyrészt a Debrecentől elszenvedett 8-1-es vereség — ilyen súlyos kisiklás még nem volt — valamint amiatt, hogy nem játszhatnak a végső elsőségért, csupán a bronzért léphetnek jégre. Szombaton Tatabányán lesz az első felvonás a Polip ellen. A csoportküzdelmek során már játszottak velük, s fölényesen nyertek. Bíznak abban, hogy a tízéves OB II-es aranysorozat után most sem maradnak érem nélkül. Igaz, a bronzzal kell beérniük. ICO és Toshiba — e két vállalat neve díszelgett a pomáziak mezén. Ök patronálják ugyanis a korongozó- kat. Egyebek között szereléssel, illetve az utazás biztosításával segítik a csapatot. A legutóbbi Megyeri úti találkozón régi szurkolók és egykori játékosok is ott voltak, közöttük Farkas Gábor. — Reitter — Középen a pomázi játékos, mellette, balra a debreceniek legjobbja, a szovjet Szokolov. ö szerezte a legtöbb vendégtalálatot zésekre csupán egy játékvezetőt delegálnak. Ha ezekbe a városokba a rendező egyesület két bírót kér, kérelmüket írásban kell beadni a szövetségnek. A JB kijelölte azokat a játékvezetőket, akik egyedül működnek közre a mérkőzéseken. Íme a névsoruk: Ács András, B. Domokos Irma, Bokodi Károly, Erdélyi Gyula, Hajdú Lajos, Hatvani Ottó, Nagy László, Mátyás Ferenc, Mó- csai László. Senrényi Barna, Stifft Nándor, Zsíros Tibor. Bevezetőben az új csapatokról írtunk, azokról, amelyekkel mérkőzésrendezésre is vállalkoznak. A gyáliak április 14-én, a nagykovácsiak május 12-én serdülőfordulót rendeznek, a dunaharaszti 2-es számú iskolában pedig május 9-én randevúznak a csapatok. Reitter László Ceglédi pingpong Berta ötöse A végső helyezés szempontjából fontos mérkőzést játszott az asztalitenisz férfi NB I-ben a Ceglédi Vasutas csapata. A helyieknek győzni kellett ahhoz, hogy a negyedik helyen zárják a tavaszi idényt, hiszen akkor az első négy sorában vehetnek részt a rájátszáson. A tervet sikerült valóra váltani, Berta minden ellenfelét legyőzte. Ceglédi VSE—Hejőcsabai Cementművek Rt. 14-11. Ceglédi győztesek: Berta (5), Daru, Halmai, Szappanos (3-3). Az ellenfél legjobbja Báthory volt 4 győzelemmel. Cserélnek a pomáziak, az előtérben Klink János és Kö- vesi Péter. A háttérben Farkas Gábor, valamint Mészáros Gyula edző El.«ő osxfályri tcniswsapnt Érden * A PARA’Spartacus ® Már megszokott, hogy a 1 tavaly életre hívott érdi 8 PARA szabadidőközpont 8 házigazdái időről időre S vendégül látják * sajtó \ munkatársait, s beszámol- | nak az elmúlt hetek, hó- | napok legfontosabb törté- ^ nőseiről, legújabb terveik- 8 rói. Így történt ec szerdán § is, amikor a tájékoztatót 8 egy ünnepélyes szerződés- J kötéssel kapcsolták össze. Árvay Sándor, a PÁRA Szabadidőközpont sajtófőnöke azzal kezdte, hogy az értekezlet apropójául a hétvégi első osztályú fedett pályás viadal szolgál. Harmadszor írták ki a PÁRA Kupát, de a két szabadtéri megméretés után ezúttal a novemberben átadott csarnokban zajlanak majd a küzdelmek a 20 ezer forintos első díjért. Árvay Sándor azt is bejelentette, hogy az érdiek szeretnék megpályázni a májusban szabad téren lebonyolításra kerülő Magyar- ország—Marokkó Davis Kupa-mérkőzés rendezési jogát. Ügy vélik, minden igénynek meg tudnak felelni, annál is inkább, mert április végére elkészülnek a centerpályát övező, 3000 személy befogadására alkalmas nézőtérrel. Rajner László, a betéti társaságból korlátolt felelősségű társasággá lett PÁRA Szabadidőközpont egyik tagja arról számolt be: folytatódnak a munkálatok, épül a szolgáltatóközpont, a fedett piac, a kemping és a parkoló, hiszen az a cél, hogy több lábra álljon a kft., s a befektetett pénzből valami már meg is térüljön. Ezt követően került sor a meglepetésként beharangozott szerződéskötésre. Rajner Lászlóné, a PÁRA Szabadidőközpont ügyvezető igazgatója, és Pazár Sándor, a Bp. Spartacus elnöke látta el kézjegyével azt az együttműködési megállapodást, amely alapján 1991- ben, a tavaszi és az őszi szezonban egyformán, a szövetkezetiek élvonalbeli férficsapata PÁRA-Sparta- cus néven szerepel az OB I felsőházában. A Szpari szakosztálya ugyan marad a Tabánban, de a mérkőzéseket Érden fogják lejátszani. Most már csak a szövetség elnökségének jóváhagyása hiányzik, de erre egyelőre várni kell, mert a vezető testületet csak szombaton választják meg a rendkívüli közgyűlésen. .JáíílíSífrfíéí és helyi wiHalItozók Új stílus Isa szegen Az Isaszesi Községi Sportkör élen nemrégiben változás történt; Tóth Sándor az új elnök, és a vezetőség teljes gárdája kicserélődött. A lehetőségeket és vágyakat józanul felmérve, összeegyeztetve, a két szakosztályuknak a következőket tervezik: a focicsapattal fel kellene kerülni a megyei II. osztályba, a már ott játszó kézilabdás hölgyeknek pedig a stabil háttér megteremtéséért fáradoznak. Ez utóbbi kiemelkedően fontos, mert a községben béli nők sportolására. szinte nincs más lehetőség a helyKépünkön: támad a megyei csapat. A jobbszélső Zentai Edit labdáját várja a Gödöllőről Isaszegre került Szlií* ka Pálné (A szerző felvétele) összesen 8000 forintot kaptunk így. A torna legutóbbi fordulójára egyébként pont egy csapat, tehát hat hölgy érkezett: Burján Jutka, Fátrai Maliid, Kelemen Csilla, Szlifka Pálné, Szűcs Ibolya és Zentai Edit. Cserére nem is gondolhattak, s nagyon kellett ügyelniük, nehogy valaki megsérüljön. Ezek után talán érthetőbb a Gázművek együttesétől 19-15 arányban elszenvedett vereség. —Kántor— — Egyelőre akadozik, de remélhetőleg rövidesen jobban fog működni a sportkör — kezdte Cserven József, a kézilabdacsapat edzője. — Együttesünk nevezett a budapesti terembajnokságra, ám jórészt a lányok játékszere- tetén múlott, hogy itt vagyunk. Konkrétan: a nevezési díj (5800 forint) és az útiköltség nagy részét is ők állják. Másrészt egyfajta kényszer az a szereplés, hiszen a bajnokságra készülni akarunk, s gyakorlatilag nincs más edzéslehetőségünk. A község két iskolája ugyanis még a saját tanulóinak sem tud termet biztosítani, nemhogy nekünk... — Azért akadnak biztató jelek is, melyek igazolhatják, hogy az új vezetés új stílusa eredményes lehet — folytatta Cserven József. — A mostani torna műsorát például kiplakátoltuk falu- szerte, és vártuk a támogatók jelentkezését. Akik jöttek is: a Takács és Poli- csek Kft. 2000, a videobolt és Rácz Zoltán autószerelő 1500—1500, a Káposztás vendéglő 1000 forinttal segített. És csak a jelentősebbeket említettem, mert WIaNEA-O Y V4 V I A múlt héten egyezett meg a Koreai NDK és a Koreai Köztársaság arról, hogy az áprilisi asztalitenisz-világbajnokságon és a júniusi if júsági labdarúgó-világbajnokságon közös csapattal képviseltetik magukat. Mégsem biztos, hogy az egységes küldöttségek ügye révbe ért, az észak-koreaiak megfontolás tárgyává teszik a közös szereplést. Stuttgartban bombaként robbant az a szerdai bejelentés, hogy a világranglista-második teniszcsillag, Boris Becker szakított Bob Brett edzővel. Az ausztrál szakember 1987 decembere óta irányította Becker edzéseit, aki ezalatt három Grand Slam-tornát nyert meg. A válás azonnali. Rögbi «zö vetst'g Közgyűlés A Magyar Rögbi Szövetség február 23-án, szombaton, a BEAC-pályán tartja évi közgyűlését. A fordulók egyeztetése, a juniorválogatott kijelölése, valamint az ilyenkor szokásos beszámolók mellett sok fontos döntés várható. Információink szerint a vezetőségben személyi változások lesznek. A Népligetben Rangadó A budapesti kézílabda-te- rembajnokság, a Cséíai Kupa küzdelmei során megyei női rangadó volt a népligeti FTC-csarnokban. Szoros küzdelemben nyert a GSC. Gödöllői SC—Váci Forte 22-21 (9-12). Ld.: Papp Cs. (5), ill. Bagi (6), Spargl (5). Jól játszott a váci Nagy Telt ház Rosarióhan ARGENTINA—MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0) Rosario, 80 000 néző. V.: Juan Carlos Loustau (argentin). Gólszerzők: Franco (44. p.), Mohamed (50.). Argentína: Goycoechea — Basualdo, Gamboa, Ruggerl, Enrique — Franco, Villareal, Blsconti, Latorre — Medina Ballo (Boldrind, 74. p.), Mohamed. Magyarország: Petry — Pintér — Nagy T., Váczi, Bordás, Falaczky — Marozsán Durő, Keresztúri — Fischer, Bácsi. Cserék: Keresztúri helyett Pisont (63. p.). Bácsi helyett Somogyi (69.), Duró helyett Farkas (84.). Magyar idő szerint szerdán hajnalban került sor Rosarióban a hatodik Argentína—Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzésre. A találkozó előtt a fővárosi lapok nagy teret szenteltek az európai legénység bemutatásának. A lapok megírták, hogy sem Mészöly Kálmán szövetségi kapitány, sem a magyar játékosok nem rejtették véka alá azon véleményüket, miszerint a jelentős európai hideg után kissé mellbe vágta őket az argentin nyár, még kora este is 26—30 fokos meleget mértek a mérkőzés színhelyén, és igen magas volt a levegő páratartalma. Hogy a helyi sajtó jó munkát végzett, azaz előnyös képet festett a magyarokról, arra utaló jel, hogy minden jegyet eladtak az összecsapásra. Még a fővárosból is sokan autóztak le Rosarió- ba, így többek között az Argentínában immár több nemzedék óta élő elszármazott magyar családok. Azt követően, hogy a magyar válogatott légiósai nélkül lépett pályára, aligha lehetett előkelőbb eredményre számítani ennél a vereségnél. Ha mégis dicséretet érdemel valaki, arra feltétlenül „jelölt” a sokat tüsténkedő Keresztúri. Pintér is hősiesen igyekezett visszaverni a védelem tengelyében a rohamokat, Váczi, Nagy Tibor, a Váci Izzó játékosai, Marozsán és Palaczky is serénykedett. A magyar válogatott legjobb embere, legbiztosabb pontja Petry kapus volt. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány nyilatkozata: — Nagyon hasznos volt ez a 90 perc, a szünetben mondtam is játékosaimnak, hogy egy idényben több tucat ilyen tétmérkőzést illene vívni, és nem lenne gond a magyar futballal. Mert számomra, számunkra ez valóban tétmérkőzés volt! Az argentinok óriási elánnal küzdöttek, látszott rajtuk, kedvezően akarnak bemutatkozni új kapitányuknak, Alfio Basilének. összességében dicsérem a csapatot, mert fegyelmezetten látták el feladataikat a játékosok. A szakvezető elmondta még, hogy szerdán a Rosario Central nevű klub pompás sportlétesítményében edzést vezényelt azoknak, akik nem jutottak szóhoz, majd a tervek szerint csütörtökön utaznak előbb Buenos Airesbe, majd onnan Santiago de Chilébe, ahol a helyi Coio-Colo nevű klub tornáján lépnek pályára két alkalommal. Már végleges, a Mexikó elleni soron kívül tervezett találkozó elmarad, noha rendkívül előnyös anyagi feltételeket kináltak a közép-amerikaiak. Az argentin televízió közlése szerint a jegybevételekből több mint 600 ezer dollárral gazdagodott a rendező szövetség. hírlap11