Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-20 / 43. szám
CEGÍÉ.DI Elfogadták a költségvetést A számok nein álmok Az önkormányzati testület legutóbbi ülésén — immár harmadszor — a város 1991. évi költségvetési terve került terítékre. Januárban a képviselők még a javaslattal ismerkedtek. Február első hetében górcső alá vették azt, s elmondták azzal kapcsolatos észrevételeiket, elképzeléseiket. Most pedig döntöttek. Tették ezt kemény három órán keresztül, igen türelmesen, fegyelmezetten. Sőt, néha derűsen. Átveszik a tejet Talán az ország más tájain lakó állattartók tudnák igazán értékelni: a Ceglédtej minden korábbi szerződéses partnerétől, magángazdáktól és gazdaságoktól jelenleg is átveszi a tejet. Fizetőképességüket megőrizték, a helyi fogyasztás mintegy húszszázalékos csökkenését új termékek előállításával, valamint új piaci lehetőségek felkutatásával ellensúlyozták (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Fiókrejtély Hdnsp déliítán Önkormáffiyzati ülés Február 21-én, csütörtökön délután 3 órakor a városháza kistermében tartja soron következő ülését az önkormányzati testület. A taxisok közterülethasznála- ti díja, a helyi támogatásról szóló rendelet elfogadása, valamint időszerű kérdések kerülnek terítékre. AZ ELSŐ ÖNÁLLÓ Kiállítás Bubelényi László festőművész kiállítása február 21-én, (csütörtökön) nyílik a Ceglédi Galériában. A március 8-ig nyitva tartó tárlaton az 1953-ban Ung- váron született művész 34 olajfestménye látható. Közel áll hozzá a természet, képeinek jelentős része tájkép. Bubelényi László 1990 májusában költözött családjával a Kárpátaljáról Ceglédre és a mostani az első önálló kiállítása. Tagja a képzőművészeti szövetségnek. Képei megtalálhatók az USA-ban, Kanadában, Izraelben, Francia- országban, Ausztriában, Szlovákiában és hazánkban.. ^ MOZGÓKÖNYVTÁR Búcsú A ceglédi mozgókönyvtár munkatársaitól kaptuk a hírt, hoigy szolgáltatásaikat a továbbiakban nem tudják vállalni az alábbi településeken: Abony, Albertiba, Caglédbercel, Csemő, Tápiószőlős és Üjszilvás. Ezért arra kérik eddigi hűséges olvasóikat, hogy a korábban kikölcsönzött könyveket és foiyóiratokát legkésőbb február 28-ig a mozgókönyvtári megállóhelyek kölcsönzési idejében szíveskedjenek visszaszolgáltatni. Ezúton is megköszönik a kedves olvasók támogató együttműködését és kívánják, hogy olyan aktív látogatói legyenek községük könyvtárának, mint a bib- liobuszoké voltak. Bíró Sándor pénzügyi vezető írásos előterjesztése szerint 1 milliárd 399 millió 778 ezer forinttal gazdálkodhat a település, amely csaknem 13 százalékkal magasabb a tavalyihoz képest. A rendelkezésre álló pénzalapból 1 milliárd 284 millió 898 ezer forintot fordíthatnak működési, míg 114 millió 880 ezret fejlesztési célú kiadásokra. A pénzügyi vezető segítségével a testület tagjai szinte minden tételt végiggondoltak. Az nem lehetett vita tárgya, hogy a normatív állami, a társadalom- biztosítási, a cél- és a személyi jövedelemadót kiegészítő támogatások mértéke nem változtatható. Ezek összesen 1 milliárd 60 millió 679 ezer forintot tesznek ki. A saját bevételek — amelyek a múlt évinél szerényebbek — is csupán indokolt esetben módosíthatók. Azok után pláne — ezt a képviselők később el is döntötték —, hogy egyelőre helybéli adókat nem vetnek ki. Egyesek az ár- és díj- befizetésekből, mások a gazdálkodó szervektől származó bevételeket kevesellték. Az előbbiek magyarázata egyszerű, csökkent a szolgáltatások iránti érdeklődés. Az utóbbiaknál még nincsenek szerződések. Mérlegelni kell tehát, hogy most emelik-e az összeget — megalapozatlanul —, vagy pedig év közben módosítanak, amikor ezt már konkrét megállapodások is alátámaszthatják. Mindenesetre elfogadhatóbbnak és megnyugtatóbbnak tűnik, ha a betervezétt számok nem az álmokat, inkább a reális lehetőségeket fejezik ki. Az önkormányzat valamennyi intézményének működésére egymilliárd 9 millió 85 ezer forintot irányoztak elő. Beleértve a ceglédi kórházat is, amelynél a fekvő- és járóbetegellátást a társadalombiztosítás, míg az egészségügyi létesítmények felújítását és fejlesztését a város finanszírozza. Majd a leendő telepítési törvény határozza meg a későbbiekben azt, hogy a kórház-rendelőintézet működését a helybéli vagy a megyei önkormányzat garantálja-e. Az abonyi szociális otthon üzemeltetése egyelőre még szintén a város költségvetési gondja. Ugyancsak a közeljövőben dől el, hogy kihez tartozik az intézmény. (Ezért nem is szavazták meg a tatarozásra szánt összeget.) A felújítási feladatok közül a Várko- nyi- és Mészáros-iskola tetőzetének, illetve homlokzatának rekonstrukcióját, valamint a közgazdasági szakközépiskola villámvédelmét találták elsődlegesnek a képviselők. A többi elképzelésre beütemezett összeget a tartalékalapba helyezték. A fürdő-, valamint köz- tisztasági szolgáltatás 700, illetve 400 ezer forintos táEgyre több gondot jelent az abonyi Újvilág Termelő- szövetkezetben, hogy az erő- és munkagépekhez nem kapnak alkatrészt. A mosatását megalapozottnak vélték. A művelődési és sportbizottság korábban meghallgatta az illetékes sportvezetőket. Ök nem rejtették véka alá abbéli aggodalmukat — különösen a Kossuth-Honvéd SE érzi nehéznek a helyzetet —, hogy a tervezett két és fél millió nem elegendő számukra. Miután a testület mérlegelte a bizottság javaslatát és megemelte az összeget három és fél millióra. Az eredeti elképzeléshez képest többet — 250 ezret — szánnak az öntevékeny művészeti csoportokra is. A kulturális egyesületek, ifjúsági közösségek munkáját, a város művészeti életét pedig 584 ezer forinttal segíti az önkormányzat. Akadt, aki a családi intézet tervezett kiadásait soknak találta. Válaszként elhangzott, március elsejétől a köztemető üzemeltetése is átkerül a városhoz, megnövekszik az intézmény munkája, így a bevétele is. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a kábeltelevízió kísérleti adását is az itteni munkatársak végzik. Ez a szolgáltatás hasznos a településnek, ugyanakkor egy fillért se hoz az intézet kasz- szájába. A polgármesteri hivatal működésének összege 184 millió 272 ezer, a rendelkezésre álló tartalékalap 46 millió 459 ezer forint. Végezetül a testület a javasolt módosításokkal egyhangúan elfogadta a költségvetést. 14 fős szakembergárda megpróbálja a lehetetlent, és szegény ember vízzel főz alapon, házilagos barkácsolással igyekeznek lelket lehelni az elöregedett traktorokba. Ez korántsem olcsó mulatság. Tavaly 30 ezer órát javítottak, melynek ara egymillió 100 ezer forint volt. Emellett a felhasznált anyag- és alkatrészköltség meghaladta a kilencmillió forintot. Más tényezők is növelték a termelési költségeket. A műszaki ágazat áramra 4,5 millió, gázra 1,7 millió forintot költött. Az üzemanyag- és kenőolaj-felhasználás költsége sem csökkent, meghaladta a kilencmillió forintot. Az elmúlt napokban többször is riasztották a ceglédi tűzoltókat. Kőrös- tetétlenen egy Wartburg személygépkocsi gyulladt ki, de sikerült eloltani, a kár nyolcezer forint. Cegléden a Kátai úton egy olaj- kályha okozott tüzet, de gyorsan eloltották. Mikebudán az Erdő úton egy társasházi szoba égett. Oka, hogy lakója ágyban dohányzott. A lelkes mike- budai önkéntes tűzoltók A postafiók intézménye kedvelt Cegléden. A főpostán napjainkban 162 fiókbérlőt tartanak nyilván. Ebből 90 esetében a kulcs a bérlőnél van, a többinek a kulcskezelőtől kell elkérnie minden alkalommal. A postaíiók iránti kereslet különösen az utóbbi másfél évben nőtt rohamosan. Eddig minden igényt kielégítettek. Van olyan cég, melynek kívánságára bővítették is. A főposta átépítésének befejeződése után várhatóan újabb postafiók- fachokat alakítanak ki. Miért? Mert jó üzlet a postának. Ugyanis a postafiók éves bérleti díja két évvel ezelőtt 160 forint volt. Az idén már 600 forint. Az emelkedés tehát látványos. Holott ezért a bérlő semmi többletet nem kap a korábbiakhoz képest. Bemehet a postára, kinyithatja a fűtött szekrénykét, kiveheti belőle a küldeményét és távozhat isten hírével. De mégis, mi lehet az áremelés hátterében? Álmatlan éjszakák nyomán rájöttem, s két dologra gyanakszom. Az egyik: a belső kezelési munka szaporodott, több levél és újság érkezik, behelyezésük többletenergiát igényel, emiatt többet kell enni, ami a postás többlet- élelmiszer-kiadásait növeli. megakadályozták a lángok j továbbterjedését, de így ' is 50 ezer forint a kár. Az albertirsai Temesvári úton Kása Zoltán barkács- ! műhelyében elektromos zárlat nyomán csaptak fel a lángok, és több értékes berendezés elégett. A kár mintegy 30 ezer forint. Cegléden az Örkényi úti szérűskertben égett egy ta- ; karroányos kazal. A kár jelentős, a tűz oka egyelőre j ismeretlen» l A másik: e területen is utat törnek a piaci (kereslet-kínálat) törvények. Ha a kliens hajlandó 600 forintot is fizetni, akkor bolondok lennének 160 forintért elkótyavetyélni egy értékes postafiókot. Elvégre mindenki a piacról él. De mi lenne, ha a kenyér árát is közel 400 százalékkal emelnék? Hja, kérem! Nagy a különbség. Elvégre a kenyeret megeszik, viszont a postafiók örök... <r.) Betörések Aranyat ért az áíkufcs A hétvégén két betörést jelentettek a Ceglédi rendőrkapitányságnak. Abony- ban a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola stúdiójának ajtaját feltörték, és minden kézzel fogható értékes műszaki berendezést elvittek. A kár 99 ezer forint. Cegléden a Viola utcában Jakab Józsefnénél járt hívatlan látogató. Valószínűleg álkulccsal hatolt be és elvitt 30 ezer forint készpénzt, valamint egy arany nyakláncot. A kár 40 ezer forint. A rendőrség a nyomozást mind a két ügyben megkezd fe. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. ® A szerkesztőség vezetője: Febér Ferenc. • Munka* társ: Rozgonyi István. «3 Postacím: Cegléd, Pf. IS. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400. 0 Telex: 220353. • Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon: (20) 10-703. A belső szerelést végzik A húsipar igen nehcz helyzetben van. A hazai kereslet korlátozott, a fizetőképes külföldi piacon pedig kizárólag kifogástalan árut várnak. A Pencmah ceglédi gyárában épülő új üzemben a legmagasabb minőségi követelményeket támasztó USA-piac igényeinek is megfelelő terméket tudnak majd előállítani. Már a belső szerelési munkák folynak holland és német vezető szerelők irányításával (Apáti-Tóth Sándor felvétele) f. f. Ha nincs, barkácsolnak Cigaretta az ágyban ötvenezer forintért