Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-12 / 36. szám

Százhalombatta Lemondott a képviselő Legutóbbi ülésén egy sor lényeges határozatot ha­gyott jóvá Százhalombat­tán a városi képviselő-tes­tület. Ezek főképp olyan kérdésköröket érintettek, amelyeknek rendezését a meglevő bizonytalanságok megszüntetése érdekében joggal várták a városlakók az önkormányzattól. Elöljáróban a testület hosszas vita után fogadta el az elmúlt évi gazdálko­dásról szóló beszámolót, megállapítva, hogy az örö­költ adósságállomány nö­vekedését sikerült megállí­tani, anélkül, hogy az in­tézmények működésében jelentős visszaesés mutat­kozott volna. Döntés született a külön­böző ágazatokat érzékenyen érintő bérfejlesztésekről. Eszerint: az oktatási, a közművelődési és a köz- gyűjteményi ágazatokban 30 százalék, az. egészségü- ügyi, szociális területen 20 százalék -)- 3500 forint'fő, míg a városi sport- és sza­badidőközpont, valamint a polgármesteri hivatal appa­rátusában 20 százalék bér­fejlesztésre kerül sor. A városatyák elfogadták a korábbi tanácsi rendele­tek felülvizsgálatáról szóló előterjesztést. E rendeletek körében találhatók például: a közterületi díjakról, az általános rendezési tervről, a köztisztaság fenntartásá­ról és a városi címerről, il­letve zászlóról intézkedő rendelkezések. Első olvasatban került megtárgyalásra a Kommu­nális Költségvetési Üzem (KKÜ) átalakításáról készí­tett előterjesztés, amely fö­lött ismét hosszas vita bon­takozott ki. Ennék oka az, hogy a lakásprivatizációs rendelkezés bevezetése nyo­mán a KKÜ mozgástere leszűkült, s így célszerűvé, vált a korábbi működési forma megváltoztatása. En­nek milyenségét illetően azonban igen eltérőek a né­zetek. A KKÜ vezetése a vállalati formát részesíte­né előnyben, míg az SZDSZ helyi szervezete ezt a meg­oldást a hatalomé tmenlés kísérleteként értékelve el­veti. Minthogy megegyezni nem tudtak, egy részlete­sebb előterjesztés kimun­kálásáig — két hétre — el­napolták az_ügyat. A képviselők megvitatták az ingatlanprivatizációs intézkedések körébe tarto­zó épületek címlistáját, amelyet rövidesen nyilvá­nosságra hoznak. Az éjszakába nyúló ülés egyetlen pikantériáját az adta, hogy Takács J. Károly képviselő, az SZDSZ koráb­bi vezetője, aki három szakbizottságnak tagja; egy­nek pedig elnöke is volt — lemondott valamennyi meg­bízatásáról. A lemondás hátteréről még nem szi­várgott ki hitelt érdemlő információ, lévén, hogy az „exképviseiő” nem nyilat­kozik indokairól. Sz. Gy. BUDJL.VIDÉKI BUIIAORS 9 fc’RD • SZ.VZHALOMB ATT A 9 PILIS VÖRÖS VAR O BUDAKESZI BÁGY • TÖRÖKBÁLINT 9 PILISCSABA • PATY 9 ZSAMBKK 9 SOLYMÁR • NAGYKOVÁCSI « BUDAI EX O » PERBAL 9 TÖK 9 TINNYE 9 BI.YTOR- I TÁRNOK As önállóság első lépései Kicsit vesztesd ők is Valószínű, hogy a leg­fiatalabbak egyike az or­szágban Tinnye újdonsült polgármestere, dr. Bak Fe­renc. 1963-ban született, a helybéli általános iskola után kollégistaként a buda­pesti Lö tvös József Gimná­ziumban érettségizett. Jogi egyetemet végzett, főállás­ban egy budapesti jogtaná­csosi munkaközösség alkal­mazottja, hamarosan szak­vizsgázik. Nős, felesége szintén jogász, bírósági fo­galmazó, 16 hónapos Dóra lányukkal gyeden van. Tinnyén élnek kertes csalá­di házban. Az SZDSZ helyi szerve­zete kereste meg. induljon támogatásukkal a választá­son. Három nap gondolko­dási idő után kötélnek állt. Ragaszkodott függetlensé­géhez. Egyelőre társadal­mi megbízatásban „első polgár”. A feladat — kihívás. Hi­szen az 1128 lelket szám­láló kisközség csupán ja­Hol kallódik a tinnyeiek adója ? És megjelentek a végrehajtók Nem ez az első eset, hogy elképesztő híreket kapunk a löki Egyetértés Termelőszövetkezet tinnyei lakatos szakcsoportjának, illetve részlegének volt és mai dolgo­zóitól. Többen tagjai voltak az 1987. március 31-én meg­szűnt huszonnégy tagú szakcsoportnak, azt követően meg az átalánydíjas elszámolású részlegnek. Sokukat már tavaly ősszel felszólította az APEH (egyeseket két­szer is), hogy tegyenek eleget az elmulasztott l.9S7-es adófizetési kötelezettségüknek. Bizony, nem értették a dolgot, hiszen úgy tudták, hogy a szakcsoport, majd az önálló részleg kifizette az adójukat. Ezért aztán nem is nagyon foglalkoztak az üggyel, bár néhányan tájékoztat­ták a megyei adófelügyelőséget álláspontjukról. Csakhogy a napokban vagy tucatnyiuk lakásán megjelentek a végrehajtók, s vagyontárgyakat foglaltak le az állítólagos hátralék fejében. Ertfietően nagy volt az emberek rémülete, hiszen jobbára sok ezer fo­rintos tételekről volt szó. Akiknek csak 2-3 ezer fo­rintos adóhátralékot mutat­tak;' ki, azok kiegyenlítették tartozásukat — bár azzal nem értettek egyet —, csakhogy megmenekülje­nek a foglalás nyilvános szégyenétől. A hatékony és gyors se­gítség reményében felvet­tük a kapcsolatot először is a Piliscsabai Polgármesteri Hivatallal, mert korábban e település társközsége volt Tinnye. A kapóit tájékoz­tatás szerint a tinnyei laka­tosrészleg 1937. december 31-én befizette tizenhárom dolgozó teljes évi általános jövedelemadójának előle­gét — az akkori PM-ren- delkezésnek megfelelően a Piliscsabai Tanács adó­számlájára. (A többi dolgo- ,zó adatai felől azért nem érdeklődtünk, mert Kucse- ra József, a szakcsoport, majd a lakatosrészleg volt vezetője egy másik ügyben még tavaly megtagadta a teljes névsor kiadását. Ezért azt sem tudhatjuk pontosan, hogy összesen hány embernél jártak a végrehajtók ugyanabban az ügyben!) Ezek után világossá vált, hogy panaszosaink adóelő­lege és 1987. évi teljes ke­resetük utáni általános jó­vedalemadójuk közötti kü­lönbözet tűnt el szőrén-szá­lán. Ezt a különbözetet a lakatosrészlegnek kellett volna befizetnie a megyei adófelügyelőségnek. • Ezek után igencsak sür­gősnek véltük az ügy hátte­rének felderítését. Ezért telefonon kértünk tájékoz­tatást a Pest Megyei Adó­felügyelőség adóbehajtási osztályának helyettes ve­zetőjétől, Kovács Józseftől. így megtudtuk, hogy 1988- ban és 1989-ben mintegy ezer szövetkezeti és ipari részleg nem a személyi számokra fizette be a dol­gozók egész évi általános jövedelemadóját — valószí­nűleg egy rendelet félreér­telmezése miatt —, hanem a saját adószamukra. Ezért keletkezhetett hiány a sze­mélyi számok alapján veze­tett egyéni adóbevallások­nál. Ezeknek az ügyeknek a rendezése folyamatban van. Vagyis arról van szó, hogy a tinnyei lákatosrész- leg folyószámlájáról át kell utalni az adóhátralékokat az egyéni adóbevallásoknál keletkézen hiány kiegyenlí­tése érdekében. Eddig azok jártak jól, akik maguk ké­szítettéit el adóbevallásu­kat, s maguk is fizették be. Ugyanígy, akik a munkál­tatót (a részleget) jelölték meg kifizetőnek — bár ez szabálytalan volt — szintén nem kaptak felszólítást, mert az APEII számítógé­pe elfogadta ezt a teljesí­tést. Viszont, ha valaki nem fizetett, s mégis úgy tüntet­te fel adóbevallásán, mint­ha ő fizetett volna, akkor biztos, hogy nála hátralék keletkezett, mert a pénz a munkáltató folyószámláján mavad — nyilvánvaló, hogy ez utóbbi történt Tinnyén is. Mindebből azt szűrik le, hogy aki 1987-ben még tag­ja volt a tinnyei lakatos­szakcsoportnak, s később a részlegben is dolgozott, jól teszi, ha fölkeresi a Pilis- 'csabai Polgármesteri Hiva­talt, ahol igényelheti az adóelőlege átutalását a me­gyei adófelügyelőséghez, vagy kifizettetheti a külön­bözeiét. Pia pedig mások is úgy jártak, mint panaszo­saink egyike, hogy nem sa­ját tulajdonú vagyontárgya­kat foglaltak le náluk a végrehajtók, igénypert in­díthatnak a tényleges tulaj­donosok a Buda Környéki Bíróságon. Aszódi László Antal nuár elejétől vált hivatalo­san külön Biiiscsabatól. Ezer szállal kötődik még hozzá. Rendszerváltás és az önállóság megteremtése az éió hagyományok közösség­formáló erejére támasz­kodva. A hivatal az egykori jegyzőség épületében kap ottnont, a mostani nagyte­rem és a kisebb szoba majd a megüresedő szolgálati ia- kas helyiségeivel bővül. Meg csak négyfős a hiva­tali gárda. S az első lépések? Elő­ször is végre keil haj tarn a vagyonelszámolást Pilis- csaöaval, s mint a váló fe­dek általában, mindkét köz­ség kicsit vesztesnek érzi magát. Prózai gond: a sze­métlerakó hely megoldása tűnik a legsürgetőbbnek. Szégyenletes a lalut kör­nyező szép, dombos tájon elő-előbukkanó házi szemét és törmelék látványa. Van egy vállalkozó fuvaros a rendszeres szállításra, de a tárolóhelyét még ki kell jelölni. Es az ivóvíz, mely, mint Pest megyében sok, helyütt, nitrátos-nitrites. A vezetéket már kiépítették, az utcai nyomókutak felét kell még á hálózatra ráköt­ni. Most már — szétváloga­tás után — a hivatalos iratok nagy része visszake­rült Csabáról. Sajnos a je­lenlegi leggyakoribb teendő a szociális segélyezés. Ttny- nye lakói között sok az idős, az elesett, a többgye­rekes, hátrányos helyzetű. Szociális és egészségügyi bizottságukra különösen nagy teher és felelősség hárul —, mert itt igazán kevés a munkahely. Mind­össze egy lakatosüzem, egy varroda és a Toki Egyetér­tés Tsz jelent helyben el­helyezkedési lehetőséget. Meg kell szervezniük a belterületi csapadékvíz el­vezetéséhez szükséges árok­tisztítást. is. Veszélyben a Garancsi-tó. . Aki már megpróbált tő rc.egközlekédéssel Tinnyé- re jutni, igen meglepődik a menetrend böngészésekor. Reggel háromnegyed hét után a következő autóbusz déli fél tizenkettőkor érke­zik. Ezért tárgyalnak most a Volánnal, szeretnék, ha csúcsidőben a Piliscsaba Budapest járatok közül 2-2 Tinnyén fordulna. Iskolaszéket szerveznek, amelyben a tantestület, az önkormányzati delegáltak, a szülők és egyházi tiszt ságviselők egyaránt képvi­selnék magukat. Közös fel­adatuk pedig az lenne, hogy minden az iskolával kapcsolatos ügyet közösen megvitassanak, ezáltal emelnék a tanítás színvo­nalát.- Talán lenne igény a kör­nyező dimbek-dombok par­cellázására. Hiszen a fővá­ros csak harminc kilométer innen. — fekete — Másnaposság ellen Batyusbál volt Zsámbékon Immár hatodik alkalom­mal rendezték meg a ha­gyományos nemzetiségi svábbált Zsámbékon. Ezút­tal is meghívták a német- országbeli testvértelepülés lakóit. Nagy sikert aratott a műsorban fellépett zsámbé- ki nemzetiségi dalkör, a művelődési ház formációs táncegyüttese, a tarján i fú­vószenekar, valamint a bu­dapesti német nemzetiségi egyesület énekkara, A ven­dégek az otthonról hozott batyukból elővették az en­ni- és innivalót, egymást kínálgatva elkezdődött az igazi mulatság. Hajnali négyig állt a bál. Vasárnap délelőtt ismét kedves prog­ram volt a művelődési ház­ban; a németek által „früh soppen”-nek nevezett, más­naposságot levezető beszél­getésre várták a vendége­ket. Finom német sört kí­náltak, amit helyben csa­poltak a hordókból. A ba- tyusbál külföldi vendégeit mágánházaknál helyezték .el, akik különböző progra­mok, kirándulások kereté­ben találkozhattak a helyi lakossággal. V. M. Százhalombatta: 16-án 6 óra: Miss Daisy sofőrje (szín., mb. am.), 17-én 6 óra: Bagdad Café (színes. NSZK-film), 18—19-én 6 óra: Top Gun (szín. am.). Miért drágább Százha- lofnbattán az, ami Érden ol­csóbb? Ez a nehezen feloldható, találós kérdésnek is beil­lő dilemma foglalkoztatja mind sűrűbben azokat a battaiakat, akik az alig tíz kilométerre fekvő szomszéd város autóbuszaira száll­nak. Azóta tart ez így, amióta a battai önkormány­zat megvitatta, megbólo­gatta, megszavazta és nyil­vánosságra hozta a helyi autóbuszjáratok tarifa­emeléséről szóló határoza­tát. E döntés során ugyan­is — egy ellenszavazattal Számítógép az iskolában ßrdco a Bolyai János Általános Iskolában számítógépek segítségével sajátítják el a ta­nulók a mai világ jobb megismeréséhez szükséges tudásanyagot (Hancsovszki János felvétele) — elvetették azt a leheti séget, hogy támogassák . viteldíjakat. A határozat következté­ben az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg a jóval na­gyobb kiterjedésű Érd he­lyi közlekedésének ellenté­telét 12 forintból kigazdál- kodta, addig Százhalom­battán ugyanez a manőver 14 forintjába kerül a de­likvensnek, pedig sem a já­ratok számát, sem költség­igényét tekintve nem vehe­ti fel a versenyt az érdi rá­fordításokká!. A battai jegyárakból következik — logikusan —, hogy a havi bérletek is S0 forinttá!, a tanuló-, illetve nyugdíjas­bérletek pedig 5 forinttal kerülnek többe. Szakértők becslése sze­rint az önkormányzati tá­mogatás megadása mintegy . 120 ezer forinttal növelte volna meg a helyi költség­vetés kiadásait, amely- an­nak méreteit ismerve, sem­miképpen sem lett volna megterhelő. Annál nagyobb ■ könnyebbséget jelentene vi­szont a lakosságnak. Külö­nösen az óvárosi, dunafü- redi településrészeken élők­nek. A döntéshozók bizonyára abban bíztak, hogy a nyug­díjasok, nagycsaládosok, kispénzűek vagy segélyre szorulók szociális támoga­tásába még a buszjegy­kombináció is „belefér”. De hogy nem sokat köz­lekednek heiyi járaton kis jövedelemből —az nagyon valószínű! — szilasi — BUDA V ITS SKI HÍRLAP Vezető .munkatárs: Fazekas Eszter. © Munkatársak: Fe­kete Ildikó, Aszódi László Ama!, Virág Márton. © Fo­gadónap minden hétfőn 14— 17 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII., Somo­gyi B. u. 6. PL: 311. ír. sz.: ISIS. Telefon: 138-4751, 138­mi.: Helyi buszközlekedés ® 67fimc7áf!híin íibeÁhh

Next

/
Oldalképek
Tartalom