Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-12 / 36. szám
TÁPIÓ.MENTI ina MEGJELENIK MINDEN KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN, SZOMBATON Nem döntenek a lakosság nélkül Buszilgy Szentmártonkátán Ügy tűnik, már a lakosság is érzi, hogy mire lehet jó a kétnaponként megjelenő önálló Tápiómenti Hírlap. Éppen hogy csak hírül vették, hogy szerkesztőségi ügyelet van a nagykátai művelődési központban, máris megjelent az első, gondokkal teli olvasónk Szentmártonkátáról és segítséget kért. A szentmár- tonkátaiak között szóbeszéd tárgya, hogy az önkormányzat a lakosság megkérdezése nélkül dönt a helyi buszközlekedés eladásáról. Állítólag az önkormányzati testület egyik tagja meg ‘ akar ja venni a Volántól a helyi buszjáratot. Most, hogy a tarifaemelés is jócskán bőszíti a lakosságot, sokan úgy gondolják, valamiféle jogszabálykijátszásról van szó. A szentmártonkátai polgármester maga is vállalkozó volt, így egyesek szerint némi részrehajlással is vádolható. Az emberek félnek: ha Nagykátára csak a maszek járat megy, hogyan lesz majd a bérletvásárlás? Hiszen — érvelnek a lakosok — ha továbbra is Volán-busz jár majd például Szentlőrinckátára, akkor nekik kétféle buszbérletet kell venni? Milyen sűrűn járnak majd a maszek buszok? Ismét — mint már annyiszor — hátrányosabb helyzetbe kerülnek a szentmártonkátaiak? Most ígérnek mindent, de ki fogja ellenőrizni az ígéreteket? Az önkormányzat? — íme a kételyek és kérdések, amelyeknek a nyomába eredtünk. — Bizonyos aggályok jogosak — mondja Szentmártonkátán Karai István polgármester. — Sőt, a lakossági észrevétel alapján felvetett kérdések bennünk is felmerültek. Az önkormányzati törvényben benne foglaltatik, hogy a helyi közlekedés biztosítása az önkormányzat feladata. Csakhogy ma már minden pénz kérdése ... Az elmúlt huszonhét esztendőben a Volán biztosította a térségben a helyi közlekedést. Csakhogy az idők folyamán — minit az a polgármester szavaiból is kiderül — sok járatot gazdaságossági szempontok miatt megszüntettek. A lakosság kevéssé elégedett. Már január elején jelezte a Volán, hogy tarifaemelést kíván végrehajtani: tizennégy forintra emelik a vonatjegyet, háromszáznegyven forintra a felnőtt bérletet, százhúsz forintra a tanuló- és nyugdíjasbérletet. A bevételük égy esztendőben 2,3 millió forint ezeken a járatokon. A kiadásuk viszont 2,8 millió. A különbö- zetet a szentmártonkátai önkormányzattól kérik. — A Volán benyújította a számlát — idézi fel a történteket Karai István. — Január közepén még nem is tudtuk, hogy a költségvetésből mennyi pénzt kapunk. Töprengtünk: a hiányzó ötszázezer forintot nem terhelhetjük rá a lakosságra. Maradt a spekuláció : meghívtuk a Volán képviselőjét és január 22-én tárgyalóasztalhoz ültünk. A megbeszélésen részt vett Bajdik Pál, helybeli vállalkozó is, aki régóta foglalkozik fuvarozással, különben tagja a képviselő-testület- nek is. És ekkor következett a buszügyben a második felvonás. A Volán képviselője közölte: az ő kiadásuk mindössze(!) tíz százalék nyereséget tartalmaz és a jelenleg hiányzó ötszázezer forintból legfeljebb százezret tudnak engedni. Ekkor állt elő Bajdik Pál vállalkozó a maga elképzelésével. Felvetette, hogy talált három autóbuszt, melyekkel meg tudná oldani a Volánnál olcsóbban is a térség közlekedését. Na de menynyiért? — csillant fel az önkormányzatban a megoldás, még inkább a pénzmegtakarítás reménye. És akkor elkezdődött egy hosz- szú, de — legyünk tárgyilagosak — kicsinyes licitálás. Amikor látta a Volán képviselője, hogy már van ve- télytársa, engedni kezdett az árakból, de csak annyira. ahogy a vállalkozó licitált. A harmadik felvonást, amely felemás eredménnyel végződött, Bajdik Pál így összegzi: — Három autóbuszt vásároltam. Mire üzemképessé teszem őket, egymilliómban lesznek. A három közül csak kettőit tudok használni a forgalomban, mert a harmadik az alkatrészellátást biztosítja. — Miért nem engedett jobban a licitnél? — Nézze, engedtünk volna — érvel férje mellett Bajdik Pálné —, de a buszok még le sem voltak vizsgáztatva. Kértünk gondolkodási időt... — Az is érthető, hogy az önkormányzat sem tudott dönteni — veszi vissza a szót Bajdik Pál —, hiszen a Volánnal régi és megbízható a kapcsolata. Járat nélkül pedig egy-két hétre sem maradhat a lakosság. — Mi lesz, ha mégsem sikerül az üzlet? — Akkor kisebb ráfordítással, kevesebb gépkocsi - vezetővel, rhásfajta járatokat indítok. — Ismét megkérdezem: nem tudott volna a licit során alább menni? A magánvállalkozónak mindenképpen olcsóbbnak kell lennie, — így igaz — helyesel Bajdik Pál —, valóban olcsóbb lehetnék, hiszen én nem tartok el egy egész szókiháznyi adminisztrátort. Régi kollégáim lennének a sofőrök, akik takarékosan bánnának mindennel. Csakhogy igen rövid volt az idő. Semmiképpen sem hamar - kodhattam el a licitet, mert a vizsgáztatást sem tudtam volna két hét alatt kihajtani. Végül is a licitálásnál a Volán engedett négyszáz- ezer forintot, a fennmaradó százezret az önkormányzat letétbe helyezi. A szerződés egyelőre fél esztendőre szól. Most úgy tűnik, Bajdik Pál vállalkozó kedvén nyert a lakosság és az önkormányzat is. A nyitott, de nem ránk tartozó kérdés, hogy a Volán hogyan fedezi a bevételkiesést. Végül a szentmártonkátai polgármester elmondta, hogy még ebben a félévben kikérik a lakosság véleményét a buszügyről. Deák Attila Vázlat egy „civakodó” rendszerváltásról (I.) Iliiéit és puccsok Tápiiizelén ez idáig békétlenséget hozott az „új rend”. Olyannyira, hogy sokan még a rendszerváltás helybéli bekövetkeztét is megkérdőjelezték, míg mások a viszálykodást azonosítják vele. A nagy többség azonban — egyelőre — türelmesen igyekszik kivárni a Szeléhez méltatlan állapotok végét. Az események kezdete a szeptember 30-i helyhatósági választásokra vezethető vissza. Ekkor a független jelölt Molnár János lett a polgármesteri szék birtokosa, miután előzőleg 19 éven át betöltötte a tanácselnöki tisztet. Tőle alig maradt el Majoros Tibor helybéli vállalkozó, aki az általa alapított Magyar Dolgozók Demokratikus Centrum Pártja elnöke, s egyben a magukat demokratikus pártoknak vallók táborának támogatottja volt. A második hely ellenére bejutott a képviselő-testületbe, mint ahogy a Banán A hétvégi verőfény ellenére is jócskán mínuszt mutatott a hőmérő gémbe- redett higanyszála, így hát a látvány valahogy olyan hihetetlennek látszott, mint Rejtő regényében a konflis feltűnése a sivatagban. A 4-es út mentén, a ceglédi leágazásnál egy alkalmi árus ütötte fel a standját, és jókora banánhegyen próbált túladni. Dél körül járt az idő, és meglehetősen bőséges készlet várt vevőre. Az autósok kétszer is meggondolják, mielőtt a fékre lépnek. A sísapkás, hóember göm- böcségűre öltözött férfi azonban nem adta fel. Fázósan toporogva állt a mérleg mellett, abban a reményben, hogy beválik a számítása. Lehet, hogy arra alapozta a bizakodását, amit gyakorló apaként maga is tud: az autózó gyerekek felkiáltásának, „apu, vegyünk banánt!” kevés szülő tud ellenállni. Nyilván mint autós, azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy a kanyarodás miatt egyébként is megtörik a jármű lendülete, s ezzel fordított arányban erősödhet a vásárlókedv. Lehet, hogy a praktikus feleségek felismerésére számított. akik látogatóba igyekezvén még az utolsó pillanatban vesznek valami ajándékot a rokon gyerekeknek. Mindenesetre két dolog biztos: nem volt banánérlelő meleg, s ennélfogva a látvány sem volt banális. (-it-) Nem kérdeznek, dobálnak! Kérők és tiltakozók Az idős bácsi, jó ideje pöröl a nagykátai könyvtárban. Többször is elmondja, nagyothall, és így nem vesz tudomást a könyvtárosok nyugodt hangú tiltakozásáról. Végül is jó ürügy az újságíró megjelenése, végre van, akinek elmondhatja panaszát. — Udvardi János vagyok, a Mártírok útja lS-ban la- kom — mondja már kint az utcán, miközben kis csomagjai a kerékpárja kormányára akasztja. — Kérem szépen, szegény nyugdíjasok vagyunk sokan az utcában, és értetlenül vettük, hogy mindenféle papírokat dobálnak be a kapunkon... — Mi volt írva a cédulákra? — Az, hogy fizessünk nem is tudom, mennyit, mert mostan meg akarják változtatni az utca nevét... Kérem szépen, mi öregek is örültünk a rendszerváltásnak, de tesséiC már ebben a nagy változtatásban ránk is figyelni. Mi a csudának átpingálni azt a sok utcát, amikor betevőre sincsen ... Csinálják majd akkor, ha már gazdagok leszünk. En egyszerű, falusi ember vagyok, nem bánt engem, hogy milyen utca. de még azért is fizessek, hogy átkeresztelik az utcát? Járjak a hivatalba, hogy átírassam a címem? Miért nem kérdeznek bennünket? Kit bánt a Mártírok elnevezés? Azelőtt se kérdezett meg a tanács, hogy milyen utcában akarok lakni most meg ez az önkormányzat ugyanúgy nem kérdez meg, csak dobálja be a papírokat! Ezért jöttem ide ... — Nem jó helyre tetszett jönni — próbálom emelt hangon megértetni a bácsival — a könyvtárosok nem illetékesek. — Oda is elmegyek, megmondom én nekik is — indul el a kerékpárjával... Ügy tűnik, kicsit megnyugodott, kiadta a mérgét... Különben — mint megtudtuk — a Mártírok útja helyett Mátyás király útra szeretnék átkeresztelni az utcát, a helyi önkormányzat nevében „cédulákat dobálok” ... Arról is tudomást szereztünk, hogy a- bácsi jó helyre ment a könyvtárba, ugyanis a „bedobált cédulákon” ez állt: „Az utcanév-változtatással kapcsolatos észrevételeit jelezheti a könyvtárban is.” Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem az önkormányzat akarja megváltoztatni az utcaneveket; a Lenin úttal kapcsolatosan érkezett hozzájuk néhány lakossági észrevétel. Ennek kapcsán merült fel, hogy az esetleges változtatásokat egyszerre, egy időben végezhessék el — ehhez kérték a lakossági hozzájárulást. Mindezektől függetlenül a lakosság körében igen megoszlanak a vé’e- mények, így a Tápiómenti Hírlap még foglalkozni kíván az utcanévtáblák ügyével. — deák — harmadik induló. Földi László általános iskolai tanár is. Ilyenformán a 13 fős testületben nem csupán a riválisok ültek egymás mellett, hanem szembetűnően fiatal, agilis társaság jött össze. A magas iskolai végzettséget 2 orvos, lelkész, mérnök, közép- és általános iskola; tanárok jelenléte, a foglalkozási sokszínűséget emellett gyári művezető, kereskedő, magánvállalkozók reprezentálták, A választási kampányban felerősödött személyi és csoportambíciók előbb-utóbb nyilván beépültek vagy feloldódtak volna egy dinamikus, felpörgetett munkatempóban. Ám e.z még csak el sem kezdődhetett! Az ön- kormányzatok működésének induló időszakában ugyanis a teljes kialakulatlanság, a törvények, szabályok hiánya miatt fokozatosan mellékes tényezők sokasága köré kezdett csoportosulni az új testület. Ilyennek tekinthető például a polgármesteri fizetés megállapítása. Ennek során a környékbeli települések első számú embereihez képest Tápiószelén lényegesen kevesebb járandóságot szavaztak meg Molnár Jánosnak. A vázlatból nem hagyható ki a volt vb-titkár, Zaba! ka Béla személye. Több mint 20 évig gyakorolta funkcióját, ismerte a települést, mint a tenyerét. Tapasztalatát. munkabírását elismerték faluszerte, határozottságát azonban sokan túlzottnak tartották, s emiatt bírálói i,s akadtak szép számmal. A volt elnök és vb-titkár hosszú együttdolgozásában közismerten az utóbbi játszott meghatározóbb szerepet. Hallatszott olyan vélekedés, hogy a rendszerváltáshoz nem csak új testület, de új vezetők is kellenek. Ezzel szemben mások megfontoltságra intettek, mondván, hogy a tapasztaltságot kellene valamilyen módon ötvözni az elszánt, fiatalos bizonyítani akarással. Hamarosan újabb erőpróba következett. Egy szolgálati lakás tatarozása ügyében a döntés ízét kóstolgató pénzügyi ellenőrző bizottság — amelynek vezetője Majoros Tibor — olyan álláspontra helyezkedett, hogy annak felújítására az önkormányzat ne kössön szerződést a kivitelezővel, mert azt előbb körültekintően meg kell fontolni. Az épület felújításáról végső soron a képviselő-testület döntsön. A tél közeledtére és az állag megóvására való tekintettel a polgármester mégis „önhatalmúlag” aláírt egy szerződést, a munka elkezdődött. Majoros Tibor javaslatára a testület fegyelmi eljárást kezdeményezett Molnár János és Zahalka Béla ellen. Az eljárás lefolytatására megalakítottak egy fegyelmi bi- zqttságot. Nyilván az események is közrejátszottak abban, hogy a polgármester korábbi szívbántalmai ismét kiújultak. s emiatt tartós beteg- állományba kellett vonulnia. A fegyelmi vizsgálatot ezért felfüggesztették. Az önkormányzat az ügyek intézésére alpolgármestert választott Földi László személyében. Ez sem zajlott le azonban bonyodalmak nélkül, mert az ezúttal kisebbségbe szoruló ellenszavazók a „másik klikk” által szervezett „puccsnak” minősítették a történteket. Az időközben kiírt jegyzői pályázat ügyében — amelyre a volt vb-titkár is jelentkezett — a testület 1990 decemberében nem döntött, a határidőt ez év január ké zepéig meghosszabbított" Nyilván, nem véletlenül. Tóth Ferenc1 (Folytatjuk) ^ Segít a szolgálat Egyre több a tragédia Nagykátán még a városi tanács hozta létre a család- segítő központot, amelynek vezetőjétől, Kelemen Erzsébettől azt kérdeztük: kik kereshetik fel a családsegítő központot? — Az intézmény nyitott — nem hatóság jellegű —, bárki felkeresheti, akinek megoldatlan problémája van. A hozzánk fordulók ügyeit teljes titoktartással kezeljük. Az állampolgárok rendelkezésére áll pszichológus, szociális szervező, jogász. védőnő. A városban működő intézmények, gazdasági egységek ajánlhatják a hozzájuk fordulóknak a szolgálat igénybevételét, de maga is végez „felderítő” munkát, felajánlja segítségét a központunk. — Tapasztalataik szerint kik keresik fel rendszeresen? — Az otthonukban egyedül élő idősek, korlátozottan cselekvőképesek. Az olyan családok, amelyek az átlagosnál nagyobb terheket vállalnak (pl. fogyatékos gyermek vagy idős, beteg hozzátartozó). Sok gyermekét egyedül nevelő szülő is idejön. Krízishelyzetben — válás, halál, baleset, esvik családtag börtönbüntetése, súlyos alkoholizmus esetén — is fordulnak hozzánk. — Krízishelyzetekben mit tudnak tenni? — Ezekben az esetekben a családsegítés célja, hogy a család olyan maradjon, amilyen, a hirtelen nagy terhek ne Toppantsák össze, a későbbiekben képessé váljanak ügyeik intézésére. A komplex segítség többféle és összehangolt cselekvést jelent egyik-másik családtag átmeneti elhelyezésétől az orvosi kezelésig, lelki segítéstől a jogi tanácsadásig. — Napjainkban megszaporodtak a munkanélküliek; igen nehéz helyzetbe kerülnek a családok. Tragédiáról is egyre többet hallani... — A családsegítő szolgálat felvilágosítást, tájékoztatást nyújt azon személyeknek, akik a munkaképesség-csökkenést véleményező orvosi bizottságnál megjelentek leszázalékolá- suk ügyében. Segítséget nyújt továbbá betegségük esetén a munkájukat ellátni nem tudók saját jogon történő leszázalékolásához. Felvilágosítjuk a munka nélkül maradókat. — kait — TAPIÖMENTI HÍRLAP Vezető munkatárs: MatuSa Gy. Oszkár. © Munkatárs: Deák Attila. 0 Fogadónap minden hétfőn 14-től 17 óráig a szerkesztőségben. Címünk: Bp. VIII. kér. Somogyi B. u. 6. sz. Pí.: 311. ír. sz.: 14ÍS. Telefon: 138- 2336/383.
