Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-11 / 35. szám

MONO RI Kié lesz a gimnázium? (I.) Kérdések és válaszok Eskü — némi bonyodalommal Az utóbbi napokban gyakran hallottuk, telefonon is, közvetle­nül is: igaz-e, hogy a tantestület (mások szerint az iskola veze­tősége) el akarja vétetni a gimnáziumot Monortól? Mentortól elvétetni, amikor G:, önirö építeni akar magának! A kérdésben érdeklődés van és szeretet: s ennek kollégáim is, magam is örültünk. Annál kevésbé annak, ami a kérdést elindította: áz igaztalan és éppen ezért sértő újságírói kommentár. (Az idő­közben megszűnt Pest-Vidék c. hetilapban. — A szerk.) Tar­tozunk, úgy vélem, a tényeken és nem feltételezéseken alapuló magyarázattal a ntouoriaknak. Kié is lesz hát a gimná­zium'? A tanulóké, akik idejárnak, a szülőké, akik gyerekeiket hozzánk íratják be (mellesleg a mi iskolánk utasított el legkevesebb ta­nulót évtizedek óta, s ez tény, bár nem biztos, hogy erény). A tanároké, akik itt tanítanak, Monoré és kör­zetéé, ahogy volt immár 37 éve, s ahogy marad, amíg az épület áll, amíg lesz ta­nulni akaró diák, s tanár, aki tanít... •iiiiiiititmiúfnmmu Ez a szerepe teljesen független attól, hogy — mint minden középfokú ok­tatási intézménynek — fenntartója és egyben szakmai irányítója a Pest Megyei Tanács volt 1954-től 19<>S. január 1-jéig. 1986-tól fenntartója Monor nagy­község. illetve város, szak­mai irányítója azonban ma is Pest Megye önkormány­zati Hivatala, és ez a ket­tősség, az, hogy más a fenntartó és más a szakmai irányító, zavaró volt. Az önkormányzati tör­vény a körzeti funkciót be­töltő intézmények esetében kétféle lehetőséget ad: a fenntartást és egvben a szakmai irányítást (de együtt mind a kettőt!) vál­lalhatja a városi önkor­mányzat is, de át Is adhat­ja a megyei önkormányzati hivatalnak. A döntés a he­lyi önkormányzati testület joga. A Monori József Attila Kulturális ajánlatok Ecseren hétfőn 17.15-től dzsesszbalett, 18.30-tól il­lem- és társastánctanfo­lyam. 19.15-től női torna. Gyomron 17-től Kreatív képességfejlesztés és önis­meret a pedagógiában című sorozat első előadása. Mendén 17-től a Páva né­pi együttes próbája, 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Monor on 15-től hegesztő-, 16-tól, 16.45-től és 18.30-tól német nyelvtanfolyam, 18- tól kung-fu-edzés és a Rej­tők színpad próbája, 16-tól nyugdíjas vasutasoknak .előadás a biztosítóegyesü­letek és az Üj ÖTA-egye- sület szolgáltatásairól. Sülysápon 17-től gépíró- és balett-tanfolyam, a nyugdíjas-vegyeskórus pró­bája, 18-tól kondicionáló­torna. Üriban 13-tól a nyugdí­jasklub foglalkozása. Üllőn 15.30-tól a néptánc szakkör foglalkozása, a Ma­lom úti iskolában 14-től né­met nyelvtanfolyam. hírlap Gimnázium tanári kara számára nem az a kérdés, hogy az iskola a megyéhez vagy a városhoz fog-e tar­tozni. hanem az, hogy biz­tosítottak lesznek-e az in­tézmény működésének, fejlődésének a feltételei? S mivel a gimnáziumnak nincs képviselete az okta­tási bizottságban, feljegy­zést juttattunk el 1990. de­cember 12-én a polgármes­teri hivatalba. Egyrészt, hogy hallhassuk vélemé­nyüket a minket is érintő döntésben, másrészt, hogy korrekt, a helyes döntést elősegítő információkat ad­junk az önkormányzati tes­tületnek. uimmuiiMiitiituiii' Tartalmát a tanári kar 3 ellenszavazattal, két tartóz­kodással elfogadta. Lehet, hogy aggodalmaink alapta­lanok? S a városi önkor­mányzatnak megvannak az eszközei a problémák meg­oldására? Döntését válasz­képpen fogadjuk. Szándé­kainkat az egy hónappal ezelőtt megfogalmazott fel­jegyzés igazolja. flIIIIIIIMIIIIMIIIIIIItlI Mivel a következő na­gyon rövid időn belül sor kerül arra a döntésre, mely meghatározza, hogy a Mo­nori József Attila Gimná­zium és Közgazdasági Szakközépiskola a városi önkormányzathoz vagy a megyei önkormányzathoz tartozik, a tantestület szük­ségesnek tartotta állás­pontját a kérdésben megfo­galmazni. Az intézmény megalakulása óta Monor és környezete középiskolai ok­tatási igényeit elégíti ki, maga az iskola pedig ugyancsak megalakulása óta tevékenyen részt vett a város kulturális életé­ben. s ezt a célkitűzését és törekvését ezután sem szándékozik módosítani. Úgy látjuk azonban, hogy éppen e célok elérése ér­dekében több érv szól amellett, hogy az iskola a megyei - önkormányzat ha­táskörébe tartozzék. Dr. Simon Gyula igazgató (Folytatjuk.) Péteriben I j busztarifák A Volánbusz természete­sen Péteriben is megemelte a menetjegyek árát február 1-jén. A helyi önkormány­zat többszöri alku után hagyta jóvá a helyi díjtéte­leket a szólójegyekre, illet­ve a bérletekre. így például a Volánbusz 400 forintra akarta emelni a helyi felnőttbérletet a Péteri—Hosszúberek vona­lon, de végül is 310 forintban egyeztek meg. A diákbérlet árát 150 forintban szabta meg a Volánbusz. Ezt is si­került 110 forintra lefarag­ni. A helyi menetjegy ára azonban — mint a megyé­ben mindenütt — 8 forint­ról 14 forintra emelkedett. Ceglédi jegyző a városban Monor városának is van már jegyzője. A képviselő- testület — mint köztudomású — hosszas válogatás és kétszeri pályáztatás után jutott el a mostani eseménye­kig, melyek ugyancsak kétfordulósak voltak. A testü­leti ülés előtt két nappal három pályázó bemutatkozá­sát hallgatták meg: dr. Ökrös Róbertét, dr. Kapási Pá­lét és dr. Kiss Györgyét. A negyedik, dr. l/ombár Kata­lin akkor elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, ő a testületi ülésen mondta el életrajzát és szakmai prog­ramját. Addigra viszont dr. Kiss György visszalépett, té­vén, hogy a megyei töjcgyzőséget is megpályázta. A polgármester asszony azt javasolta, ne legyen tilkos vá­lasztás, ki-ki emelje Tel a kezét a neki szimpatikus je­lölt mellett. A képviselők a titkos, urnás választásra sza­vaztak, ami a következő eredményt hozta: dr. Kapási Pál melleit tizenhármán, dr. Lombár Katalin (aki ceg­lédi jogász) mellett ketten, dr. Ökrös Róbert (budapesti illetőségű pályázó) mellett egy képviselő tette le vok- sát, egy szavazat pedig érvénytelen volt. Dr. Kapási Pál csak né­mi huzavona után tehette le hivatali esküjét. Ugyanis miután megszavazta a tes­tület, hogy ő a város jegy­zője, elhangzott a kérdés: igen, de mennyi lesz a fize­tése? Csakhogy a jelölt pá­lyázatában eleve feltétel­ként szerepelt: negyvenezer forint bruttó bért kér. Ceg­lédi pályázatát épp eme anyagi természetű kikötése miatt nem fogadták el. Nem maradt más hátra, mint röpke vita, hogy de akkor a Ceglédről való át­járás költségét nem kéne fizetnie az önkormányzat­nak (az érvényes rendelke­zés szerint igenis kell), meg hogy végül is az is számít, hogy dr. Kapási nem kért szolgálati lakást, holott a pályázat ezzel volt meghir­detve, s a jó szakembert egyébként is meg kell fizet­ni... Volt szavazás is: négy Gyomra Önkormányzati ülés A gyömrői önkormányza­ti képviselő-testület feb­ruár 12-én, kedden délután fél négykor tartja soron következő ülését a házas­ságkötő teremben. Interpellációkkal kezdő­dik az ülés; majd a folya­matban lévő ügyekről hatá­roznak a testület tagjai. A bizottságok tájékoztatója után megtárgyalják az idei költségvetést és fejlesztést. A gázterv megrendeléséről is szó lesz, végül személyi ügyekben döntenek a köz­ségatyák. A képviselő-testületi ülés nyilvános. Azt már tudtuk, miért rossz, ha egy önkormány­zati testület egyes tagjai nem szerelik egymást. Most már azt is tudjuk, mennyi­re jó, ha dúl a barátság. Így lehet igazán alkotni, váll­vetve küzdeni az ilyen- olyan akadályok ellen. Mint például a sajtó ... Meg az újságírók, akik mindent összevissza irkáinak, min­dent tudni akarnak, min­denről van véleményük. Felháborító! Legalábbis így gondol­hatja néhány monori hon­atya, aki indíttatva érezte magát, hogy az egyik na­pirend ürügyén felelősség­re vonja munkatársamat két lapunkban megjelent információért. (Ráadásul csak az egyik írás szárma­zott az ő tollából. . .) Sőt olyan is akadt, aki maga­biztos stilisztikai elemzés­sel próbálkozott volna. Pedig mindössze arról volt szó az inkriminált írá­sokban, hogy szóba került a Kossuth-iskola privatizálá­sa, s mi mindent ajánlana a pályázóként jelentkező Euroline nevű német—oszt­rák—magyar érdekeltségű kft., illetve, hogy a Petőfi utcai volt gyermekruházati Kellemetlen sorok Nosztalgia? bolt nem sokáig áll már gazdátlanul, mert több je­lentkező közül az egyetlen, aki „állva'’ maradt, főleg az Adidas cég termékeit kívánja ott árusítani... így, feltételes módban, ahogy informátorunk be­szélt róla. S hogy ki ő? Az, akit régen, nagyon régen, a nemszeretem időkben a testület választott a maga szóvivőjének: dr. Rados Mária polgármester ... így azután nem tudom, csak az ilyen irkafirkákat olvassák figyelmetlenül a nevezett honatyák, vagy a testületi ülésen is el-clábrándoznuk? Legutóbb ugyanis valami ilyesmi történhetett, mert szólt az, aki szólt, s hallga­tott, akinek szólnia kellett volna... Beszélt valaki például arról, hogy a sajtó várja meg, míg a felkelitek tanácsa, a bizottságok egyezségre jutnak, hogy mi a jó az embereknek. Az­után írja meg nekik. De csakis azután! Mert — dolog vagy tényleg — micsoda is, hogy a választók legalábbis sokan közülük az előzményekre is kíván­csiak, a döntés-előkészítés folyamatára, s esetleg még bele is akarnak szólni. (Lásd: Toldi utcai óvo­da .. .) Ha a volt állampárt volt tagja kicsit megfáradva, el­lazulva ilyesmiről nosztal­giázik: nem csodálkozom. Kicsit visszaszá’Utak a gon­dolatai a „szép emlékű” saj­tói rá nyitási módszerekhez. Azt már egy kicsit furcsál­lom viszont, hogy oly sok liberális meg demokrata meg szabadelvű gondolatat is arrafelé kalandoztak ... De hát mindnyájunknak vannak gyenge pillanatai. Ja. és el ne feledjem! Ami a lap szerkesztéséhez burkoltan felajánlott segít­séget illeti■ köszönjük, ura­im, jelenleg nincs üres stá­tusunk! Verc.szlij János tartózkodással a jegyzői fi­zetést bruttó negyvenezer­ben állapította meg a tes­tület. A város nyilván szeretne valamit tudni a számára eleddig idegen emberről. Dr. Kapási Pál készséggel rendelkezésünkre bocsá­totta a pályázatra benyúj­tott önéletrajzát, ebből idé­zünk: Nyíri ugorról származik, Nyíregyházán szerzett ké­pesített könyvelői, vállalati, tervezői és pénzügyi ügyvi- telezői képesítést. A bihar- keresztesi tanácsnál kezdett dolgozni, majd Nyírlugosra hivták vb-titkárnak. Ta­nácsakadémiát végzett. Fia­talemberként lett tagja az MSZMP-nek, négy év eltel­tével azonban eltérő néze­tei, véleménye miatt frak­ciózás vádjával kizárták a pártból. Szülőfalujából emiatt el kellett költöznie, „pártügye” lezárásáig a Dé­vává nyai Tanács vb-titkára- ként dolgozott, majd arra kényszerült, hogy elhagyja a közigazgatást. Miután az MSZMP-n be­lüli rehabilitációjára sor került, újra elhelyezkedhe­tett a közigazgatásban. A Szarvasi Városi Tanács tit­kársági osztályának vezető­je lett. Innen pályázta meg a Ceglédi Városi Tanács vb- titkári posztját, több pályá­zó közül el is nyerte, s 1988- tól mostanáig volt vb-titkár a szomszéd városban, mi­közben jogászdoktori dip­lomát szerzett. Dr. Kapási Pál 1947-ben született, két lánygyermeke van. Hétoldalas szakmai programjának ismertetésé­re ezúttal nem térünk ki — a képviselők ezt is meg­ismerhették. Dr. Kapási Pál a testületi ülésen letette az esküt: „ ... minden igyekezetem­mel a város javát szolgá­lom ... ” ■—ez Lesz-e adó Mendén? Egyelőre még senki sem tudja, hogy mennyi adót kell majd fizetni az idén Menüén. De lehetséges, hogy február 14. után már mindenki értesül róla. Akkor lesz ugyanis a soron következő önkormányzati ülés, amelyen a költségve­tés megtárgyalása mellett e téma is terítékre kerül. A jelenlegi álláspontról — amely még nem végleges! — a polgármester asszony úgy nyilatkozott,- hogy re­mélhetően nem nagyon, lesz miről beszélni. Mert­hogy idén nem lesz helyi adó. A lakosság jól járt Az ÁFÉSZ nem enged Tovább gyűrűznek a pi­lisi önállósodás hullámai, amely szerint ki akarnak válni a Monor Vidéki ÁFÉSZ-bő!. Még konkré­tabban: Pilis ismét önálló szövetkezetei akar — el akar válni üllőtől. Dr. lllanicz György pili­si polgármester lapunknak elmondta, hogy a múlt hé­ten az önkormányzat fel­kérésére kedvezményes vá­sárt tartottak aDunaFüszért közreműködésével. Az ak­ciót meghirdették a lapok­ban. A Monor Vidéki ÁFÉSZ vezetői bizonyosan olvasták ezeket a hirdetése­ket, mert egy nappal előt­te ők is árengedménnyel kínálták portékáikat a pili­si nagy ABC-ben. Termé­szetesen mindez még nem jelentett volna különösebb problémát, de az kissé fur­csa, hogy húsz év alatt egyetlen ilyen akciót sem Mikor? Állunk a sorban a Forrás Aruház pénztárá­nál. Előttem két férfi az öbölháborúról beszélget. Szóba kerül Norman Schwarzkopf, a szövet­séges csapatok főpa­rancsnoka is. — öregem — így az egyik —, az a tábornok állandóan a CNN televí­zió valamelyik műsorá­ban szerepel. Egyáltalán mikor van ideje pa­rancsnokolni? — Adásszünetben ... (v.) szerveztek a nagyközségben az ÁFÉSZ-esefc a lakosság részére. A pilisi polgármester megerősítette: a válást nagyon is komolyan gon­dolják, azért az önkor­mányzat a végsőkig harcol­ni fog ... Mi nem kívánunk állást foglalni az ügyben, hiszen a belső, feszülő ellentéteket nem . ismerjük. Azt viszont leszögezzük: az, hogy két­szer is olcsóbban jutottak hozzá egyes árukhoz a pili­siek, csak jó. Ezért tellát nem érheti szemrehányás a Monor Vidéki ÁFÉSZ-t. Megkérdeztük Megyes- Nagy Istvánt, a Monor Vi­déki ÁFÉSZ igazgatósági elnökét is:- — A pilisi tagság egy ki­sebb része. — és nem a je­lentős többség — valami­lyen indok alapján ki akar válni a szövetkezetből. Ezt már tudjuk. Ezzel kapcsola­tosan a szövetkezeti tör- vény szellemében és elő­írásai szerint fogunk eljár­ni. Nem értjük a Pilisi Pol­gármesteri Hivatal „köz­reműködését” ebben az ügyben, hiszen az érvény­ben lévő — és a készülő új — szövetkezeti törvény sze­rint sincs erre jogosítvá­nyuk. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. 0 t\ szerkesztőség vezetője: Vereszki János. © Munka­társak: Gér József és Kob- lenez Zsuzsa. # Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Tele­fon: 157. 0 Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől péntekig 8-tól 11-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom