Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
Bízhatnak-e másban? Egyelőre heti tíz forintért néhány napnyi reményt ad Fortuna (Erdősi Agnes felvétele) Vállalkozók szalonja Figyelmesen, olcsóbban szépítenek Aki figyelmesen jár-kel a városban, örvendetesen tapasztalja a vállalkozások szaporodását. Garázsokban, átalakított házakban, régi üzlethelyiségekben új és még újabb cégtáblák hirdetik a különféle kereskedelmi tevékenységeket, szolgáltatásokat. A napokban nyílt meg a Gát utcában a Héra szépségszalon. Ebben a közös bérleményben négy szakember abban a reményben fogott össze, hogy szép környezetben, olcsóbban szépítsék hölgyvendégeiket. Koráb- ■ ban valamennyien a központi fodrászatban dolgoztak. Exnerné Dudás Zsuzsanna kozmetikus fogalmazta meg a kollektíva lépésváltásának előzméSzombaton mégis forduló A NAFIS'Z kosárlabdában is, teremlabdarúgó-kupában is aktív, bajnokságot rendez. Most arról adtak hírt, hogy szombaton és vasárnap, azaz február 9-én és 10- én mégis megtartják a fordulókat, mert szabaddá vált a sportcsarnok. Szombaton délután 1 órától a kosárlabda-rájátszás meccseit, 10-én, vasárnap 8.30-tól a Fitt Kupa labdarúgótorna január 26-án elmaradt 6. fordulójának meccseit játsszák le. nyeit, s jelen vállalkozásuk törekvéseit. — Volt munkahelyünkön az ismétlődő drasztikus áremelések hatására jelentősen csökkent a forgalom. A mindig emelkedő befizetési kötelezettségek lassan olyan méreteket öltöttek, hogy már nem álltak arányban a keresetünkkel. Ráadásul mi valamennyien szerettünk volna egy lényegesen esztétikusabb környezetben dolgozni, de erre a vállalat nem adott pénzt. Gyakran mi szégyenkeztünk a város központjában lévő üzlet korszerűtlensége, kopottsága miatt. Lényegében mi négyen már egy éve gondolkoztunk egy igényesebb, mégis olcsóbb szolgáltatáson. — Mi volt a vállalkozás legfontosabb feltétele? — A megfelelő helyiség megtalálása. Egy váratlanul felszabaduló lakás oldotta meg a gondjainkat. — Sok engedély kellett? — Szükséges volt a városháza engedélye, de a Köjál, a tűzoltóparancsnokság és a lakók írásbeli hozzájárulása is gyorsan megtörtént. Vállalkozói kölcsönt nem igényeltünk, mert nagy tehernek tartottuk, ehelyett ki-ki megtakarított pénzével vagy családi kölcsönnel finanszírozta a kiadásokat, mely kissé meghaladta a tervezett mértéket. — Az üzlet korszerű, esztétikus: valóban szalon. Kik voltak segítségükre? — Ügyes kezű férjek, barátok, testvérek munkálkodtak lelkesen. A mutatás szabadpolcos rendszert egy külföldi lap képe alapján készítették el. A melegpadló burkolat is az ő munkájuk. Mi, nők, tapétáztunk, drapériákat, kiegészítőket varrtunk. Három hét kellett a helyiség átalakításához. A berendezési tárgyak egy részét közvetlenül a gyártóktól szereztük be, így lényegesen olcsóbb volt. — E sok munka után örülünk a vendégek elismerő szarvainak. Ma a vonzó környezet, a minőségi munka, a figyelmesség a szolgáltatás fő jellemzője kell hogy legyen. Mindannyiunk érdeke, hogy az üzlet induló színvonala hosszú távon is megmaradjon. A megnehezedett idők ellenére reméljük, áraink sok dolgozó nőnek teszik lehetővé a megjelenést. Derűlátóak és bizakodóak vagyunk. Sz. J. Nagykörösi polgár az izraeli hadseregben Gázálarc csal szakállasoknak Magyarországi Cionista Szövetség önkénresekböl szervezett csoportot küldött a veszélyeztetett Izraelbe. Az első tizenöt önkéntes között egy közismert, Nagykörösön lakó férfi is a Scud rakétákkal ostromlott zsidó államba repült. A Petőfi Népe telefonkapcsolatot létesített a férfival (megállapodásunk alapján, biztonsági megfontolások miatt nevét hazaérkezéséig nem tesszük közzé) és interjút készített vele. ■ Hogyan került Izraelbe e háborús napokban? — Egyike vagyok annak a tizenöt önkéntesnek, akik szeretnének segíteni a zsidó államnak. Működik egy izraeli szervezet, amely békeidőben hoz önkénteseket az országba — Dávidi nyugalmazott tábornok vezeti —, úgy, hogy az itt-tar- tózkodiás költségeit a szervezet fedezi, a repülőjegyet pedig az érkezők állják. A mi csoportunknak egy francia hölgy fizette a repülőjegyét. Most az izraeli hadsereg kötelékében polgári jellegű munkát végzünk. A csapatunk két hétig marad, utána mások érkeznek. Én erre az időre szabadságot vettem ki. ■ Hadijelcntésekböl el vagyunk látva, ám nagyon hiányoznak a sajátos információk. Milyen most egy izraeli utcakép? — Én azon a támaszponton tartózkodom, ahol napközben dolgozom és csak kevés alkalmam van körülnézni. Egy szabadnapon azonban tájékozódni tudtam. Az utcákon este hat után szinte senki sincs. Az egyiik legutóbbi riadó után még autóközlekedés se nagyon volt. Egyébként már az érkezéskor különös érzés fogja el az embert: a máskor mindig emberekkel teli tel- avivi repülőtéren most senki sem volt. Leültettek, gázálarcot nyomtak a kezembe, elmagyarázták, hogyan kell használni, és gyakoroltatták. Az emberekben — ha nem is vallják be — megtelepszik egyfajta félelem, hiszen nem tudni, hova lövi rakétáit legközelebb ez az őrült. Várja, hogy mi lesz; ni- adóztatnak-e vagy sem. Minden lakásban van egy speciális szoba; ahonnan most beszélek, ott is minden ablak át van ragasztószalagozva; ha légnyomás jön, ne repüljenek szét az üvegek. Az üzletek egy részét bezárták, tulajdonosaik elmenekültek. Az ékszerboltok kirakataiban nagyon kevés áru van kirakva, így védekeznek egy esetleges rakétatámadás miatti légnyomástól, ami összetörné az' üveget és szabad prédát hagyna a tolvajoknak. Én szakállasán érkeztem, de le kellett borotválnom, mert nem zárt alatta tökéletesen a gázálarc. Azóta az itteni legfelsőbb bíróság hozott egy határozatot, ami alapján kiosztották az újfajta maszkokat, amelyeket szakállasok is használhatnak. ■ Mennyit tudnak az emberek az eseményekről? Hiszen sok tízezer olyan új bevándorló van most az országban, aki a hébert nem beszéli. — Amikor például riadó van, a sziréna után a tv képernyőjén kiírják héberül, oroszul, angolul, etiópul és arabul a „riadó” szót, a tévé és a rádió több nyelven elmondja az utasításokat. Alaposan meg van szervezve a tájékoztatás. ■ A magyar Külügyminisztérium továbbra sem tanácsolja az utazást e térségbe. önök tájékoztatták szándékukról? — A Külügyminisztériumot mi nem kérdeztük meg. Ügy gondoltuk, meg kell mutatnunk hivatalosan, elsősorban á magyarországi zsidóságnak, és általában mindenkinek, hogy nem félünk a támadásoktól. Noha tudatában vagyunk annak, hogy veszélyben vagyunk. Szeretnénk demonstrálni, hogy mi Izrael népével vagyunk. H Mikor jönnek haza? — Két hetet töltünk itt, de időközben már megérkezett a második csoport is Magyarországról. Csoportunk egyébként nem csak a Cionista Szövetség tagjaiból áll. sőt olyan ember is érkezett velünk, aki nem zsidó, de úgy érezte, itt a helye. Dolgozunk tehát a támaszponton, olyan munkát végzünk, amellyel izraeli katonákat tehermentesíthetünk, akik így ott szolgálhatnak, ahol nagyobb szükség van rájuk. Ballal József A lakáshitelkamatok megemelése alaposan felborította a családok költségvetését. Valószínű, hogy az 1500 forinttal növekedett havi részletek megfizetése sokak számára szociális helyzetüknél fogva komoly nehézségeket teremt. Az önkormányzat költségvetéséből 5,2 millió forint áll rendelkezésre, amelyből a kamatfizetés terheit valamelyest enyhíteni tudják a legrosszabb anyagi helyzetben lévőknek. Dr. Karay Kornélia jegyzőt az ezzel kapcsolatos teendőkről kérdeztük. — Ami a dolog érdemi részét illeti, először is meg kell várnunk a segélyekkel kapcsolatos részletes rendelkezéseket, és természetesen pontosan tudnunk kell az igénylők számát is. Éppen ezért kérjük azokat a családokat, akik kilátástalannak vélik a megnövekedett törlesztendő részletek fizetését, hogy erről értesítsék a polgármesteri hivatalt. — Mit kell ehhez benyújtani? — Az írásos kérelem mellé a keresetigazoilást, valamint a-családi költségekről hitelt érdemlő kimutatást. Az iratokat személyesen a központi iktatóirodában adhatják le, vagy postázhatják. Várhatóan február végén születik döntés arról, hogy milyen szisztéma szerint történjék a segélyezés. Addigra mindenképpen szeretnénk tisztában lenni az igényekkel. —ay NAGYKŐRÖSI Mob A TOLDIBAN Nyilvános felvétel A különösen fiatalok körében népszerű Ász című televíziós műsor nyilvános felvételét február 16-án, szombaton rendezik. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy 9 óra 10 percig foglalják el helyüket a rendezvény színhelyén, a Toldi-iskola sport- csarnokában. Mint azt megtudtuk, az előkészületek mintegy fél éve folynak, s 25 jelentkező — a műsor szóhasználatával élve ászjelölt — közül kerül ki az adásban szereplő bemutatkozó csapat. Hideg volt, nagyon hideg. A varjak károgva kerekedtek fel, hangos, méltatlankodó szárnycsapkodások közepette, mint erjedő mustról a muslincák. Lomhán köröztek, fekete fellegük elmosódott árnyékot vetett a barázdákra. Éppen kelt fel a nap. Az öregasszony benn, a leengedett redőny mögött, magára húzott paplannál azon gondolkodott, vajon felkeljen-e már. Legalább egy órája ébren volt, egyik lábával a másikat simogatta, s olykor felnyögött. Nem szerette sem a reggelt, sem az estét, ilyenkor minden annyira, de annyira kilátástalannak tűnt. Tegnap jó napja volt. Megkapta a nyugdíját. A postás mindig bejön ilyenkor, szertartása van ennek. Suta, otromba tréfákat mondott, olyanokat, amelyeket maga sem hitt. Nagyon lassan számolta le a pénzt az asztalra, s a százasok után jó hosszan kereste az aprót, fél szemmel fel-fel- pislantva. Az öregasszony azonban nem értette a jelet, megvárta, míg a nyugdíjszelvényre odakerül a teljes összeg. Akkor a fémpénzből egy tízest meg az apróbbat a kezébe nyomta, töltött egy kispohárnyi bort, s csak annyit mondott: áldja meg az isten. Mindig ezt mondta, mintha a postás lenne a nyugdíjigazgatóság. Aztán felállt a hokedliről, jelezve, részéről vége a dolognak, van más ügye is, nem ér rá, menjen tovább. A nyugdíj utáni nap A postás lassan itta meg a bort, komótosan forgatta a szájában az olcsó italt, sejtette, hogy az öregasszony csak az ő kedvéért veszi. Bekattintotta a táskáját, elsütött még egy ócska viccet (aztán nehogy újra férjhez menjen, mert elveszik ez a jó kis nyugdíj!), kiment a házból, s fel sem ült a kerékpárjára, úgy ment a következő kiskapuhoz. Az öregasszony felidézte magában a jelenetet, s azon gondolkodott, miért is ad tíz-húsz forintot a postásnak. Van annak fizetése, amikor hazafelé megy, ne költsön annyit a kocsmában, amit ha megspórolna, az felérne egy jó fizetésemeléssel. Bezzeg az ő férje, amíg élt, sohasem ment a kocsmába. Fizetéskor hazament, ő már persze várta, odakinn, a kisajtóban kukucskált. Alighogy leszállt férje a bicikliről, szégyenlős puszit nyomott az arcára, s mindig ugyanazt mondta: itt a pénz! Bizony, csak ennyit, semmi többet, de minek is cifrázta volna? Aztán bementek, ő addigra már odakészítette a kávét, mert azt nagyon szerette, s amíg azt kavargatta és néha hangosan szürcsölgette, szépen kiszámolták, mire mennyi kell. ö persze azonnal visszaadott a férjének valamennyit, s most, hogy rágondolt, értelmet kapott ez a fránya szó, infláció.- Hát igen. A napi doboz Fecske valaha 4,40-be került, alig emlékeznek arra a maiak. Meg a doboz gyufa. Elég az hozzá, hogy a régi 2-300 forintos zsebpénz lassacskán felduzzadt vagy 800-ra, pedig az örege beosztás volt. De hát azt sem lehetett, hogy férfiembert pénz nélkül elengedni, még megszólták volna érte. Igaz, úgysem hagyta volna magát az ura, de akkor is. Meg aztán, ha kellett valami szeg, csavar, kiégett az izzó, milyen dolog lett volna azért mindig kérincsél- ni? Nagy nehezen — aprókat nyögve — feltápászkodott. Belebújt a mamuszába, odacsoszogott az ablakhoz, s csikorogva felhúzta a redőnyt. Ólmos, szürke, barátságtalan, hideg nyugati fény öntötte el a szobát, amitől a hideg is hidegebbnek tűnt. Odakinn keringett, csak keringett az a varjúcsapat, nem találták a helyüket, de még azt sem döntötték el, ki- mennek-e a földekre szerencsét próbálni. Az öregasszony ivott egy fél- pohárnyi szódavizet nagy, mohó kortyokban. Ezt az egy luxust engedélyezte vénségére magának. Maga is tudta, ezzel is urára emlékezik, aki ki nem állhatta a szifont. Megbízhatatlan jószág az, mormogta, mert egyszer a szomszédban azzal kínálták, ő meg azt mondta rá, hogy víz. De amíg ezt végiggondolta, már rajta is volt vén pongyolája, hátára terítette a szőrbekecset, és kiment, hogy beeressze a macskát. Hideg volt, nagyon hideg. S érezte a lába szárán, ahogy a vén kandúr hozzádörgölőzött, odafenve bajszos pofácskáját balról is meg jobbról, így kérve a reggelit. Hát akkor együnk, ment ki a spájzba, s behozta a letakart tányérokat, a tegnap estéről maradt tejeskávét, az abált szalonnát meg a kosárból a szikkadt kenyeret. Begyújtotta a sparheltet, megvárta, míg duruzsolni kezd a tűz a füstcsőben, feltette a macska konzervdobozát a platni sarkára, megfelezte a tejeskávét, aztán megreggeliztek. Hideg volt, nagyon hideg volt azon a napon. Ballal Ottó Lakás hite lkamat Váriák az igényeket
