Pest Megyei Hírlap, 1991. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
Kisvárosi lakók nagy bánatai Van, amikor a polgármestert nyomozónak nézik Minden hónap első hétfőjén tart fogadónapot a gödöllői polgármester. Reggel nyolc előtt már égés* kis csapat üldögél a folyosón. Dr. Gcmesi György behívja a* első ügyfelet — vele ettől kezdve ebédidőig nem tudunk szót váltani. lönben éhen döglök! — zoCÖDÖUÖ! Egy évre szóló bérlet Játékteremből vegyeskereskedés Ma még a régi tábla díszeleg (Győri András felvétele) Középkorú, fáradt arcú asszony lép be. Kölcsönös bemutatkozás után elmondja: a megemelt OTP- hitelkamatok miatt jött. Merthogy leszázalékolt férje, s az ő keresete összesen sem több 15 ezernél, ebből tartanak el négy gyereket, s ebből kellene fizetniük háromféle kölcsönt, azaz hain 3-szor 1500 forintot. Nem bírják, segítséget kérnek. — Tessék beadni március 31-ig egy kérvényt — mondja a polgármester. — Sokan jönnek hasonló kéréssel, s mivel a pénz kevés, rangsorolni fogunk. Áprilisban döntünk az odaítélésekről. Ha ön is a támogatottak közé kerül, akkor számláit visszamenő hatállyal az OTP-vel fogjuk rendezni. Szinte ugyanezzel a kéréssel érkezik a következő ügyfél, egy fiatal nő. A különbség csak annyi, hogy ő 30 ezer forint nettó keresettel kéri ugyanezt a támogatást. Azt mondja, náluk a fűtés elviszi a pénzt; szénre, fára havi húszezret költenek. A polgármester nem biztatja, de nem is beszéli le a kérvény beadásáról, csupán hangsúlyozza: csak a legrászorultabbak fognak kapni. Fehér hajú asszony árulni szeretne a piacon, engedélyért jött. A polgármester az ügyben illetékes piacfelügyelőhöz irányítja, mire sírva fakad. — Ott már voltam, ds elutasított. Pedig csak néhány ruhámat szeretném eladni, hogy egy kis pénzhez jussak. KüA hideg vasárnapi hajnalon az utcai lámpák fényével együtt zúgás fura- kodott a sötét szobába. A zaj egy betonkeverő ra- koncátlankodó motorját juttatta eszembe, ám az ablakon kitekintve szokatlan dolgot tapasztaltam: az élelmiszerbolt előtti villanyoszlopon tűzijátékot hozott létre az elektromos áram. Az utcán olykor megremegett a lámpák fénye, egyszer ki is aludt egy percre. Értesíteni kell az Elektromos Műveket, jutott eszembe. A telefonfülke szerencsére itt áll a sarkon. Odakint hid^g volt, alaposan felöltöztem. Az utcán folytatódott a villódzás, a fülke 'Világítása mégis jól tartotta magát. Nem így az ajtó felső üvegezése, ami már hónapok óta hiányzik, a telefonkönyv egy része pedig erős kezek áldozata lett. A pénzérme bepottyant a készülékbe. A nyomógombok egyike-másika kis ideig a telefon dobozában maradt melegedni. A hívott szám másodszorra, harmadszorra sem jelentkezett. Talán a tűzoltók tudnak segíteni — rövidebb a számuk —, gondoltam. Érmével vagy anélkül ugyanaz lett az eredmény: valaki felvette a kagylót és kogja. Ismerős arcú asszony érkezik a lányával: a múzeum előtt szoktak könyvet árulni. Panaszolják, ez évre nem kapták meg az engedélyt. Hiába érdeklődnek okáról az illetékes osztályon, egyszerűen nem foglalkoznak az ügyükkel. — Nem akartuk ezzel önt zavarni, de nem láttunk más megoldást — mondják. A polgármester elmagyarázza: átdolgozás alatt van a közterületi díjak, engedélyek rendszere, ezért a várakoztatás. Ám adjanak be ideiglenes engedélyre szóló kérelmet. — Ilyen helyzetben se voltam még „főpolgár úr” — penderül be egy agilis, pergő beszédű fiatalember. — Támogatást kell kérnem, mert nem tudom fizetni az OTP-tartozásomat. — Tessék benyújtani kérvényt, s majd elbíráljuk — mondja a polgármester, s tekintetét nem kerüli el a hanyagul az asztalra dobott szuper (drága) bőrtáska... Szociális otthonban lakó, idős férfi érkezik. 85 esztendős. Egy kis pénzre lenne szüksége. Sírva mondja, van ugyan egy lánya, de ő nem segíti, mert az az akasztófára való veje ellene hergelte. Aztán meséli. Nehéz fiatalkor, viszontagságos öregség bontakozik ki. Már nem tartozik a témához, ám a polgármester némán hallgatja. Most nem szabad félbeszakítani. Aztán már majdnem indul a bácsi, beleszuszogott, aztán megszakadt a vonal. A telefon ezt is eljátszotta néhányszor, ám de nem sokáig gyanakodtam felelőtlen mulasztásra, ugyanis a rendőrség számának hívásakor is ez történt. Néhány perccel később a besnyői postahivatal előtti telefonfülkéből sikerült értesíteni az illetékeseket, s egy óra múltán ismét minden rendben volt a szikrázó oszlop környékén. A közeli telefon délelőtt újra működött — úgy látszik, a kagylóba suttogott ígéretek, kérések és vallomások felmelegítették érzékeny áramköreit. Állítólag nem először tette, amit velem művelt. Mostanában nem kedveli az őt túl korán zaklató személyeket. De az is lehetséges, hogy megfázott, amit a kitört ablak láttán meg lehet érteni. Beteg telefonok doktorai szánják meg szegény készüléket és segítsenek rajta! Higgyék el, meg fogja hálálni. A környéken rengeteg idős ember él, és közülük valakinek, talán épp egy ilyen hideg téli hajnalon lesz szüksége a gyors orvosi segítségre. Ilyen esetekben sosem az jár pórul, aki a bajt okozta. Hidi Szilveszter amikor eszébe jut: 91 éves ágyszomszédja megkérte, járjon el az ő ügyében is ... Anya jön a lányával, aki még csak 18 éves, de már két gyermek anyja. Családi perpatvart ecsetelnek, késelést, magánlaksértést, bírósági ítéletet. Polgármester jegyzetel. Ígéri, amennyiben rájuk tartozik az ügy, intézkedik. Ismerősként érkezik egy fejkendős, idősödő asszony. Már háromszor járt itt, mondja, de nagyon elégedetlen. Eltartási szerződés ügyben keresi igazát évek óta. Volt már a minisztériumban. meg Roazik Gábornál is... — Tessék elhinni, szívesen segítenék, de kérése teljesítéséhez az érvényes jogszabályok nem adnak lehetőséget — magyarázza a polgármester, ám a panaszos felháborodva szidja őt is, meg a múlt rendszert, és a mostanit is. Igazságtételt, a volt fejesek lakásmanipulációinak felülvizsgálatát követeli a polgármestertől —, aki próbálja megértetni: ő nem nyomozó! — Na, én ide többet nem jövök! Azt is bánom, hogy magára szavaztam! — ugrik fel vörös arccal az asz- szony, s távozik. — Pár hónapos munkám során észrevettem: az emberek aszerint kiáltanak ki jó, vagy rossz polgármesternek, hogy az ő személyes ügyüket elintéztem-e vagy sem. Engem az ilyen alapon történő megítélés nem érdekel. Szívesen segítek mindenkinek, aki hozzám fordul, de jogszerűtlen dolgokra nem vagyok hajlandó — mondja dr. Gémesi György a 21 ügyfél után, amikor is egy hamburger erejéig ebédszünetet engedélyez magának. Azután megkezdi a délutáni rendelést, ahol még tucatnyiszor elmagyarázza az OTP-törlesztés támogatásának lehetőségeit, tanácsokat ad és vigasztal... s fogadja azt a házaspárt, akik képesek voltak végigvárni a sort, csak hogy egy kézszorítással megköszönjék korábbi segítségét. Pillér Éva A képen látható épületrész sorsáról döntött nemrégiben a gödöllői önkormányzati képviselő-testület. A Dózsa György út 16. szám alatti, másfél évvel ezelőtt fonal-méteráru kereskedésként megnyílt üzlethelyiség tavaly októbertől — engedéllyel — játékteremként működik. A bérleti szerződés és az engedély azonban meghatározott időre szólt, s 1990. december 31-én lejárt. A bérlő, Kajái Pál kérte a szerződés meghosszabbítását. Elképzelése szerint nyárig még játékterem, azután ismét fonal-méteráru bolt kapna helyet a házban. Ugyanezen üzlethelyiség bérlésére időközben egy másik igény is befutott Kranzl Engelbert részéről. Ő az a személy, aki nagyszabású kedvezményes vásárt rendezett Gödöllőn az ünnepek előtt, emellett jelentős értékű ruhaneműt ajándékozott a városnak szociális célokra. Ezúttal olyan vegyeskereskedést szeretne nyitni, ahol olcsó ruhákat, cipőket, játékokat árulna. A testületnek mindenekelőtt abban kellett állást foglalnia, hogy — bontásra váró épületről lévén szó — érdemes-e egyáltalán bérbe adnia. Miután úgy döntöttek, hogy ez év végéig igen, mérlegelniük kellett az ajánlatokat. Kedvezőbbnek Kranzl Engelbertét tartották, egyrészt, mert ő a garantáltan olcsó cikkek árusításával jobban szolgálja a lakosság érdekeit, mint egy játékterem működtetése, másrészt, mert ő ajánlotta a magasabb összegű bérleti díjat. Így tehát a közeljövőben új felirat váltja majd fel a fotónkon láthatót. Szokássá vált magunkat és egymást keseríteni. Az újságok, a rádió, a televízió, de még a magánbeszélgetések is csak rosszat tudnak emlegetni. Betörés, gyilkosság, garázdaság, gorombaság, nyomor a témánk, pedig van azért más is. Egymásról jót már nem is merünk feltételezni. Az ősz folyamán vettem húsz kiló almát. Az autóbusz-megállótól nem mesz- sze mérték ki. Nem vártam segítségre, járműre; vállra vettem és vittem az autóbusz-megálló felé. Útközben megálltam pihenni és letettem. Arra jött egy fiatal férfi, akiről a közfelfogás szerint mindent fel lehetett tételezni, csak jót nem. Már túl is haladt rajtam, de visszafordult: — „Bácsi, segíthetek?” Fel is kapta a zsákot. A sok rossz hangoztatás hatására arra gondoltam, ez most elszalad vele. Ehelyett megkérdezte; — Hová vigyem? Ballagtunk a buszmegálló felé. Mikor már meggyőződtem, hogy nem lopni akar, pénzt készítettem a tenyerembe. A megállóban még azt is megkérdezte; — Megvárjam-e a buszt? Segítsek-e feltenni? Ennyi jóoígot már nem mertem elfogadni, pedig talán kár volt. Búcsúzáskor a köszönet mellé pénzt csúsztattam a kezébe. Megbotrán- kozva nézett rám: — Csak nem tetszik gondolni, hogy pénzért tettem? — kérdezte. Elszoktam már az ilyen jelenetektől, könnyes lett a szemem, de az övé is furcsán csillogott. Elsietett. Még hallótávolságon belül ASZÓD Számos vendéget vártak az ország közelebbi és távolabbi településeiről tegnap kora este Aszódra, arra a díszünnepségre, melyet a várossá nyilvánítás alkalmából rendeztek az 1. Számú Általános Iskolában. Valamennyi aszódi család meghívót kapott a polgár- mesteri hivataltól. A Himnusz hangjai után a gimnázium diákjai szavaltak, majd Bagyin József polgármester mondott ünnepi beszédet a tornacsarnokban. Történeti áttekintést nyújtott a városról, emlékeztetett arra, hogy Aszód akkor is ellátott központi feladatokat a Galga mentén, amikor a járási székhely Gödöllő lett. Ami a jövőt illeti, nem azzal válik Aszód a mindennapokban is várossá, ha magas épületei lesznek, mondta, hanem akkor, ha olyan miliő alakul ki, amelyben jól érzik magukat a polgárok. Ezután Skültéti Sándor köztársasági megbízott, címzetes államtitkár átadta a város polgármesterének a köztársasági elnök határozatáról szóló dokumentumot o várossá nyilvánításról. GALGAIIÉVÍZ Bálos esték Jótékony célú bálokat látogathatnak az érdeklődők a hét végén a galgahévízi Kodály Zoltán Művelődési Házban. Ma, február 9-én a Faluszépítő Egyesület rendezi mulatságát 20 órai kezdettel. Játszik a galgahévízi zenekar, amely a tiszteletdíját felajánlotta a Faluszépítő Egyesület támogatására. Vasárnap a sportkör támogatására rendeznek jótékony célú bált 19 órától. találkozott a barátjával. Újságolta, hogy segített elhozni egy öregember almáját. Mit kaptál érte? Köny- nyeket! Kár, hogy a többit nem hallottam, de még a távolból is sugárzott belőle a jótett öröme. Pedig cigány volt. Divat a bevásárlás. Már nemcsak a pénztárcák, de a reklámszatyrok sem bírják a terheket. Az egyik áremelés hírére én is felpakoltam az üzletben. Az utcára kiérve szétrepedt a szatyor. Minden elgurult. Többször láttam hasonló jelenetet. Azelőtt ilyenkor nevető tömeg állta körül a szerencaztlent. Röpködtek a gúnyos megjegyzések. Most is erre készültem fel. Már előre szégyenkeztem. Nem így történt. Kapkodták fel a szétszórt árut és szánakozva nyújtották át. Egy nő messziről szaladt vissza reklámszatyrot lóbálva. Mondtam, hogy köszönöm, majd veszek a boltban. Könyörgött, hogy fogadjam el. Látszott, hogy boldog, ha segíthet. Segítőkész, boldog emberek rakták bele a szétszóródott árut az ajándék szatyorba. Megnéztem, hogy kik a segítők. Több cigány is volt közöttük. Semmi nem tűnt el. Azóta is szégyenkezem, hogy mennyi rosszat tételezünk fel egymásról, pedig a jóság kezd divatba jönni. Gyakoroljuk! Ujváry Ferenc Izzik a parázs Sokáig gondolkoztam azon, hogy le merjem-e írni: a népet nagyon bölcsnek tartom, az egyéneket viszont esen (Ifiknek. ítéljen el bárki, vállalom soraimat, amit a tapasztalás diktált. Képviselő-testületi ülésre igyekeztem. Bagón. A helyszínen többen meglepődtek azon, hogy milyen sok érdeklődő polgár gyűlt össze az önkormányzat soron következő tanácskozására. Minden képviselőre jutott vagy négy kíváncsi lakos. Ezek az emberek olyan némán ülték végig a többórás vitát, hogy jelest érdemeltek volna. Tették ezt annak tudatában, hogy itt nem kaphatnak szót. A polgármester mégis figyelmeztette őket arra, hogy nem falugyűlésre érkeztek és egyébként is falugyűlést, helyesebben meghallgatást csak az ön- kormányzat hirdethet meg. A község vezetője arra gondolt, hogy valaki megszervezte az embereket. Valójában — valószínűleg — a kíváncsiság hajtotta a polgárokat a terembe. Nem annyira a tárgyalandó témák iránti izgalmuk, mert azokról aligha tudtak. Másról szerettek volna hallani valamit. Néhány hete — nem tudni, milyen úton-módon — kikerült a községházáról azok névsora, akik 1990-ben különféle szociális támogatásban részesültek. Egyes segélyezések igencsak felborzolták a kedélyeket. Nem vetette volna senki a polgármester vagy a képviselők szemére, hogy ha kiszólnak a közönség soraiba és megkérdezik, miért ez a nagy kíváncsiság. Nem tették meg. A parázs Bagón tovább izzik. A legro-szabbuil azok a képviselők járnak, akiket ősszel először választottak meg. Nevükhöz nem fűződhetnek a tanácsren- szerbeli döntések. Rosszul járnak azok a segélyezettek is, akik valóban rászorulnak az állam, vagy az önkormányzat támogatására. Mert vannak Ilyenek! Hiszem, hogy a polgárokkal, a lakossággal meg lehet értetni, kinek kell feltétlenül segítséget adni közpénzből. Csak nyíltan kell dönteni és a lefektetett elvek közzétételével. Talán még nem késő ! Sosem lesz mindenki kibékülve a szociális segélyezéssel, hiszen mindig akad valaki, aki tiltakozni fog. Am ha a nép elfogadja, az egyének nem tudják megakadályozni a helyes döntéseket. —bg— Hideg hajnali mese Besnyőn A náthás telefon P. É, Látszott, bogy boldog Divatba jön a jóság
