Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-12 / 10. szám

Duplázlak a Iiugiak Vendégségben veretlenül 15 7 7 1 27*10 21 7 1 2 1 18- 7 10 8 3 5 — 9- 3 11 A labdarúgó NB III Mátra csoportjában az 1989 90. évi bajnokság őszén a Gödöllő vég­zett az élen. Az újabb küzde­­lemsorozalon is Pest megyei együttes vezeti a sort, éspedig a bagi gárda. 1. Bag Otthon Idegenben Egy évvel ezelőtt sem lehe­tett panasz a bagiakra. akikor a harmadik helyen zárták az őszi idényt kilenc győzelemmel, há­rom döntetlennel s 21 ponttal. Imponáló volt a gólkülönbsé­gük is, 30-13. Akkor a Gödöl­lő-is itt szerepelt, amely, mint ismeretes, ősztől a Duna cso­port mezőnyében található. A bagiak mostani sikerüket kitűnő idegenbeli teljesítmé­nyüknek köszönhetik. Nyolc vendégszereplés alkalmával nem találtak legyőzőre. Otthon egyszer alulmaradtak, éspedig a nyitányon a Romhány 2-1- re nyert náluk. Ezt követően a Gáspár SE, a Balassagyarmat, a Salgótarján és a Törökszent­­miklós együttesét egyaránt legyőzték. A Gyöngyös és a Borsodnádasd ellen döntetlen volt. A bagiak első útja A per a ve­zetett, s az itteni győzelmet újabb pontgyűjtés követte. A második győzelmet Jászbe­rényben, a harmadikat az őszi finálén, Szolnokon aratták. Pásztó, Salgótarjáni BTC, Dány, Rákóczifalva (Rákóczi SE) és Bélapátlalva a pontszer­zés színhelyei. Érdekesség, hogy a döntetlenek közül há­rom 0-0-s volt, a negyedik gól nélküli döntetlen pedig otthon a Borsodnádasd ellen született. A bagi csapat négy mérkő­zésen nem vette be a kaput, S egy gólt ugyancsak négy al­kalommal szerzett. Kétszer lőtt kettő, három és négy gólt. A Eligazítás a gödöllői szünetben. Vépi Péter edző (jobboldalt) ad tanácsol játékosainak &vsí>\ ’• fis? ■ Av,„ A világos mezes bagiak újabb akciója a GSC ellen Gáspár SE ellen 4-0, a Balassa­gyarmat ellen, pedig 4-1 volt. A Salgótarjáni Kohászt 5-1-re verte a Pest megyei együttes, ez jelentette rekordgyőzelmét. A bagi védelmet dicséri, hogy a mérkőzések több mint felén, összesen nyolc alkalom­mal érintetlen maradt a háló­juk, ehhez a már említett dön­tetlensorozat is hozzájárult. Egy gólt négy meccsen kaplak, kettőt pedig három alkalom­mal. Ennél többször nem tud­ták bevenni a bagi kaput. Egyébként két találattal a Bag —Romhány (1-2), Bag—Török­­szentmiklós (3-2), Bélapátfalva —Bag (2-2) találkozón iratkoz­tak fel az ellenfelék. A 27 adott gól mérkőzésen­ként átlagban 1.8 találatnak felel meg. a 10 kapott gól pe­dig azt tükrözi, hogy átlag­ban 0,6 találatot könyvelhet­tek el. A gólszerzők. 5: Kovács, B,reznai Tamás, 4: Krizsán, 3: Rózsavölgyi, Gerendái, 1: Ba­­zsó, Szanyi. Egy évvel koráb­ban, amikor harmincszor vet­te be a kaput a gárda. Lipcsei és őszi egyaránt 7-7 találattal vezette a sort. Csökkent a nézők száma a korábbihoz viszonyítva. Most -3700-an voltak, mérkőzésen­ként« átlagban 528-an. Nagyon kiegyenlített a hazai nézőszám, 5-600 szurkoló volt a bagi mér­kőzéseken. Vendégségben már nagyobb szóródás mutatkozott. A legkevesebben — kétszázan — a szolnoki meccset figyel­ték, Lányban a megyei rang­adón ezren voltaik. Pasztán pe­dig 1500-an. Így összesen 4600 szurkolót „könyveltünk el”. Az NB III őszi elsősége mel­lett egy másikat is elért a Bag. Gödöllőn ők nyerték a GEAC- kupa-teremtomát. A döntő­ben a Gödöllői SC-t 2-1-re győzték le. Hétfőn 10 órakor fontos megbeszélésnek ad otthont a Bagi SE klubhelyisége. Az NB III hat területi bizottságának képviselői tanácskoznak, s az összejövetelre az MLSZ meg­bízottjait is várják. Tíz éve vezették be az NB III-at. s a jubileum keretében tartják az országos tanácskozást. Kép és szöveg: Reitter László Un Barminak les/ kedve... A szombati úszómenü A szombati úszómenü is kí­nál „magyaros” csemegét: a 200 méteres férfi pillangó selej­tezőiben indul az Európa-baj­­noki cím védője. Darnyi Ta­más, s ha az előfutamban lesz kedve, hangulata versenyezni, aligha kétséges, hogy az esti döntőben is hallat még magá­ról. A többi magyar szereplő is az erősebb nemet képviseli: Czene Attila és Deutsch Tamás 100 m háton. Szabados Béla 50 m gyorson, míg Szilágyi Zoltán 1500 m gyorson mérheti le, hol a helye a világ úszósport­jában. A világbajnokság: éremtáblázatának élcsoportja 29 döntő után: arany ezüst bronz Egyesült Államok 9 7 4 Kína 5 2 2 Németország 3 6 3 Ausztrália 3 3 1 Magyarország 3 2 — Olaszország 1 2 4 Szovjetunió 1 2 4 Hollandia 1 1 1 Kanada 1 — 1 Spanyolország 1 — — Suriname 1 — — All II -es nagviizem Utazik a Pemü A megyei sakk-csb vasárna­pi nyitányának mérkőzései: I/A. Északi csoport: Szentend­re—Szob, Gödöllő—Dunakeszi, Vác—Aszód. Déli csoport: Fát —Érd, Csepel Autó—Dunavar­­sány, Ráckeve—Gyömrő (9.30 órakor). Már tegnap beszámoltunk arról, hogy a hét végén kez­dődik az asztalitenisz-csapat­bajnokság. A férfi NB II-ben nagyüzem lesz. A már közölt A MÁV helyett a Vasutas Rangadóval kezdődik Az asztalitenisz férfi NB I rangadóval kezdődik. A 4. he­lyen álló Ceglédi Vasutas a 3. helyezett Kiskunfélegyházá­hoz utazik. Gondot jelent a ceglédieknél, hogy Plutzer Fe­renc sérülése miatt nem játsz­hat, egy ideig pihenőt kell tar­tania. Ausztriai sítáborban csuiklótörést szenvedett a fia­tal Pest megyei asztalitenisze­ző. Magyar László, a CVSE elnö­ke elmondta, hogy Berta, Szap­panos, Halmai, Daru, Szabó Norbert összeállításban szere­pelnek vasárnap. Plutzert _ a fiatal Szabó helyettesíti majd. Jó .rajttal szeretnék tervüket megvalósítani, azaz a bajnok­ságot a negyedik helyen zárni. Már jó ideje készülődnek a pingpongozok. Több részletben gyakorolnak, így például né­­hányan Kiskunfélegyházán a helyiekkel közösen edzőtábo­roztak, ott, ahol vasárnap el­ső idei bajnokiját vívja a Ceg­léd. Szappanos és Halmai meghívottként a tatai edzőtá­borban a válogatott asztalite­niszezők edzőpartnere volt. To­vábbi két játékos, Berta és Da­ru a BVSG pingpongozóivaJ közösen készülődik. Újság az egyesület háza. tá­ján, hogy a Ceglédi Vasutas SE lett a létesítmények gazdája, ezt a feladatot eddig a MÄV látta el. Bár ez pluszfeladatot jelent számukra, igyekeznek jól megoldani a sporttelep, s a sportcsarnok üzemeltetését. Egy váratlan gond is kelet­kezett. össze! a város repre­zentáns labdarúgócsapata, a Ceglédi Kossuth-Honvéd a Vasutas sporttelepén vívta NB Ill-as mérkőzéseit, s er­re 480 ezer forint bérleti díjat az önkormányzat biztosított. Most viszont kérdésessé vált, hogy továbbra is fedezik-e a pályabérletet. A város sportja szempontjá­ból az volna a jobb, ha a köz­ponti fekvésű, kulturált CVSE- pálya adna otthont a labdarú­góknak. R. L. A könnyebbik ellenfelet kaptnk Szalad a pólósszekér A magyar férfi vízilabda-vá­logatott az alapvető célt telje­sítette. Egyiptomot, Kubát és az Európa-bajnok Németor­szágot megelőzve százszázalé­kos mérleggel lett csoport­­győztes, majd a középdöntő csoportjából is (az ausztrálok legyőzésével s az Egyesült Ál­lamok elleni döntetlennel) el­sőként lépett a négy közé. Vagyis, egyfelől a dr. Konrád János szövetségi kapitány igaz­gatta válogatott már kiharcol­­■to-az-l9ö3-es olimpiai részvé­téi jogát, másfelől világbajno­ki éremért küzdhet tovább! Mitől szalad úgy a pólósszekér ? A választ a hétvégi magyar— spanyol előtt néhány játékos fogalmazta meg. Nemes Gábor: — Eddig a gárdát az egyénieskedés jelle­mezte, ami hosszú távon nem vezethet eredményre. Most a csapatmunka került előtérbe, a „magánvállalkozásoknak vége, most jelentős az egység a válogatottban. Egy-két játé­kos beválogatásán lehet ugyan vitatkozni, ám véleményem szerint a jelenlegi legjobb 13 magyar vízilabdás van itt a világbajnokságon. Petöváry Zsolt: — Korábban akár én, akár Dóczi Pista el­lövöldöztük a labdákat, olyan kor is, amikor nem kellett vol­na. Most már sokkal jobban megfontoljuk a dolgot, nehogy a mi könnyelműsködésünk miatt menjen el mérkőzés .. Tóth Imre: — Jó a hangulat a csapatban, értjük egymást a társakkal. Jól érezzük magun­kat együtt, mindez benne van az eddigi sikeres menetelés­ben. Vincze Balázs: A szövetségi kapitánynak köszönhetően most sokkal jobb a válogatottban lenni, külföldön is több a sza­bad időnk, így nem „borul el” az agyam. Ha akarok, nyugod­tan kisétálhatok a városba, le­mehetek az óceán partjára, szóval nem vagyok bezárva egy szobába, ahonnan egy lé­pést sem tehet szabadon ma­gától az ember. S hogy milyen lehet a foly­tatás? Az biztos, hogy a köny­­nyebbik ellenfelet kapta a Konrád-csapat, mely, ha győz, csak az aranycsatában talál­kozhat vélhetően az olimpiai és világbajnok jugoszlávokkal, a másik középdöntős csoport győztesével. A',;plá^ik” a má­sik ágon — akárcsak 1984-ben és 1988-ban az olimpiai döntő­ben, ezúttal is — az amerikaiak­kal csapnak össze, csak éppen most egy „körrel” előbb, mint tették azt Los Angeles-ben és Szöulban. Már csak a múlt is a jugoszlávok sikerét ígéri. ősszel újoncként kezdett a Vecsés és a Zsámbéki Pemü gárdája az NB II-ben. Képün­kön ketten a vecsésiek közül: Nedolai és F. Molnár mérkőziések mellett, az NB II Barna-csoportjában játszó Zsámbéki Pemü csapata is asztalhoz áll, ma 10 órakor az Ajkai Városgazdálkodás ven­dége lesz. Az első fordulóban utazik tehát a Pest megyei együttes. A kosárlabda férfi NB I B csoportjában ma 17 órakor vívják Százhalombattán a Du­nai Kőolaj—TFSE találkozót. A Nagykőrösi Kinizsi vasár­nap 16.15-kor a Dózsa György úton játszik a MAFC-Wawel vendégeként. 1991. JANUÁR 12. 1441. sz. feladvány Dr. Schilfert György (Bp.) Sakkélet 8.2 Matt 2. lépésben Világos: Kc8. Fa2, Ba4, Bd3, Fd8, He8, Hf7, gy: d2, c7, f3, g4, g6 (12). Sötét: KeG, Hd5, Fh8, gy: a3, a5, c6, el, f4, f6, e5 (10). A feladvány megfejtését 1991. február 15-ig Solymosi László (2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) címére kérjük elküldeni. A feladványfej­­tők közé bármikor be lehet lépni. Az OB II-es osztályozón Ráckeve csapatában a negyedik táblán há­rom mérkőzésből három győzel­met ért el az utóbbi időben nagy­szerű eredményeket elért Arany Sándor. Kalmár Tibor (Keszthely)—Arany Sándor (Ráckeve) 0-1. 1. d4, Hf6, 2. c4, g6, 3. Hc3, d5, 4. g3, dxc. 5. Fg2, Fg7, 6. Va4, Hfd7, 7. e3, 0—0, 8. Vxc4, c5, 9. Hge2, Hc6, 10. 0—0, cxd, 11. Hxd4, Hxd4, 12. exd, Hb6, 13. Ve2, Fxd4, 14. Bdl, e5, 15. Fh6, Be8, 16. Hb5, Be6, 17. Bad, g5, 18. Vh5, Bg6, 19. Hc3, f5, 20. h4, gxh, 21. gxh, Ve8, 22. Kfl, Fd7, 23. Fg5, Fc6, 24. He2. Fxb2, 25. Bc2. Fa3, 26. Hg3. Vf7, 27. Fh3, Fa4, 28. Fxf5, Fxc2, 29. Fxc2, Hc4, 30. Hf5, Ff8, 31. Ve2, b5, 32. Fe4, Be8, 33. Fdá, Bxe6, 34. Hhöf, Fxh6, 35. Fxh6. Bxh6. 36. Vg4, Bg6, 37. Fxe6, He3f, világos feladta. A középiskolás egyéni leány- és fiúbajnokság február 9-én, szomba­ton 9 órátóii a váci ipari szakkö­zépiskolában lesz (Konstantin tér 3.). A nevezéseket Solymosi Lász­ló címére kell elküldeni (2120 Du­nakeszi, Hunyadi u. 20.) február 5-ig. S. L. Tévéfelvétel megyei iskolásokról „Kapkodd a lábad!” Cegléden a Városi Sportcsarnokban, valamint a részt­vevő általános iskolákban — az abonyi Somogyi, a nagykőrösi Kossuth és a helyi Mészáros nevüekben — készítik azt a felvételt, amely január 26-án kerül a tele­vízióban bemutatásra, az elmúlt év őszétől kezdődő „Kapkodd a lábad'.’’ ifjúsági és gyermekműsor kereté­ben. Az iskolák játékos sportversenyeken — egy csapatot négy alsós és négy felsős diák, valamint két felnőtt al­kot — kötélhúzásban és leány-labdarúgásban mérik ösz­­sze erejüket. Pénteken 15 órától vették, szombaton 10 órától veszik birtokukba a fiatalok a küzdőteret. A tervek szerint az első nap a kamerapróbáé, de amelyik gyakorlatról sike­rül a felvétel, azt másnap nem ismétlik meg. Az induló iskolákat anyagilag támogatja a megyei sporthivatal, a helyi önkormányzatok, és helyezésüktől függően 20, 13 valamint 7 ezer forint is kasszájukba kerül. —Ungureán— A szakosztály megmarad Röplabda suli-buli Tavaly december 15-ére röplabdázö-csemetéknek hirdetett felvételi vizsgát a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Köz­­gazdasági Szakközépiskola, konkrétabban az itt két éve lét­rehozott röplabdabázis. A korábbi években tapasztaltakkal el­lentétben azonban ekkor nem tolongtak a jelentkezők, mind­össze heten érkeztek. Az iskola kifejezetten óvatosan fogal­mazta felhívását, talán mert egyáltalán nem biztos a röplabda­utánpótlás hazai fellegvárának jövője. Információink szerint a szövetség, a budaörsi önkormányzat és az iskola egyaránt sze­retné, ha maradna a röplabdasuli. De manapság ez édeske­vés . .. — A hét jelentkező közül hárman bekerültek; egy bu­dakeszi, egy budaörsi és egy sóskúti kislány — kezdte Tóth Béla gimnáziumigazgató, egy­ben a BDSE elnöke. — A többi nyolcadikos 4,5-nél jóval gyen­gébb tanulmányi átlagról szá­molt be, ezért őket nem vet­tük fel. Ha egy diák csak spor­tolóként produkál, az édeske­vés. — Tehát a bázis már nem olyan fontos? — Nekünk igen, de tartok tőle, hogy csak nekünk. Azt például rendkívül erkölcste­lennek tartom, ahogy az NB I-es csapatunkat szétszedték. Az átigazolások ugyanis a ve­zetés megkerülésével, a nyári szünetet kihasználva történtek Az ügyvezető elnök, Kovács Gábor írta alá és pecsételte le a papírokat, de úgy, hogy pél­dául nekem sem szólt erről senki. (Kovácsot azóta a szö­vetség felmentette tisztségé­ből — a szerk.) Mindent elöl­ről kellett kezdenünk — telje­sen új csapattal és edzővel —, de nagyon remélem, az őszi gyenge szereplés ellenére bent maradunk az NB II-ben. — Gyakorlatilag még min­den megy a régi útján? — Igen, csak a költségveté­sünk harminc százalékkal töb­bet igényel, mint tavaly. Ha ezt a pluszt megkapjuk, nem lesz semmi gond. Tárgyalunk például egy BDSE—BSC fúzió­ról is, pedig nincs értelme, ha nem lesz pénz. És még nincs. Az önkormányzatnak kell el­döntenie, hogy mennyit szán a sportra. — Szponzorok? — Akadnak, főleg a „ki­sebb” gazdálkodók látják be, hogy a város ifjúságáért adott támogatás egyszer megtérül. Míg a Sasad csak hangzatos jelszavakban jeleskedik, a vá­ros sportjának soha egy fil­lért nem adott. Pedig használ­ja a kitelepített svábok föld­jeit, a város közműveit. Köz­ben a ritmikus sportgimnasz­tika szakosztályát arra hivat­kozva adja le, hogy nincs pénz. Mi átvettük. Nekünk több van?! — A diáksport persze min­denképpen lesz. — Röplabda .is. Mert ez sze­rintem kimondottan középis­kolás korú lányoknak való játék. A két edzőnk, Róka Gasz­­tonné és Bognár Ellák jól érzi itt magát, mi pedig örül­hetünk, hogy két ilyen jól fel­készült szakember foglalkozik növendékeinkkel. Történjen s ■ pBp £ • 1 ■Lí : A felvételin hiába emelkedtek magasra a lányok, a mérce nem csak ez. Tanulni is jól kell tehát bármi, edzőket és nap: két edzést biztosítani tudunk a szakosztály mindenkeppen megmarad. —Kántor—

Next

/
Oldalképek
Tartalom