Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 4. szám

1991. JANUÁR 5., SZOMBAT

9

MI KELL A JO BORHOZ?

szati üzemek az egész ország- ItltGVlÚ Tóth Sándorral, Magyarország főkertészével

ban a csőd szélén állnak. Az J ° J

egykor világhírű magyar borokát egyre kevesebben kóstolgatják a külhoni polgárok közül, és itthon is méltatlanul háttérbe szorult a legkevésbé egészségtelen alkohol fogyasztása. Amíg 1938-ban m'ég 38 liter bort ivott meg egy átlag ‘magyar, ma már 26 literrel is beéri. A hanyatlás okairól, és a magyar bor híréhez méltó fellendülés lehetőségeiről Tóth Sándorral, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőhelyettesével, az ország főkertészével beszélgettünk.

A tervgazdálkodás csődje

□ Szakmai berkekben sűrűn hangoztatják, hogy az agrárkormányzat az elmúlt évtizedekben kifosztotta a gazdálkodókat. Milyen ma a szőlőtermelés és a borászat állapota?

— A hibás gazdaságpolitika mindenkit elért. Hál’ istennek a minisztérium most már nem az osztogató-fosztogató szerepben tetszeleg, de tény, hogy egyelőre eszközei sincsenek a múltbéli bajok orvoslására. Az ágazatot új pályára kell állítani, ennek közgazdasági és szakmai feltételei azonban ma jórészt még hiányoznak. A múltbeli hiányosságokkal kapcsolatban kénytelen vagyok nagy közhelyet mondani: rossz szőlőből nem lehet jó bort készíteni. Bármilyen furcsa, a régi struktúra még ezt a közhelyes igazságot sem ismerte; vagy ha igen, annál nagyobb bűn, hogy nem változtatott a gyakorlaton. Csak néhány a nyilvánvaló szakmai baklövések közül. Korábban mindent egy kézben akartak tartani, s odáig merészkedtek, hogy a szőlőtáblák helyét is Budapestről jelölték ki. A hatvanas években 65 ezer hektár szőlőt telepítettek központi tervek alapján. Időközben e tőkék 90 százalékát a gazdaságtalanság miatt kivágták. A szövetkezeti és az állami tulajdont túlbecsülő szemlélet közös termelést, szemmel be nem látható méretű táblákat hozott létre. Tette ezt egy olyan ágazatban, amelyben a minőséget nem a kollektív, hanem az egyéni teljesítmények biztosítják.

Éveken át mintegy fél millió hektoliterrel több bort adtunk el, mint amenyi idehaza termett. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a „szemetet” is fölvásárolták, és gyenge bort importáltunk. A terméket olyan piacokon adták el, amelyek a 4-6 hónapos borokat is elfogadták, így a nyúzott, jellegtelen nedű lett a jellegzetes áru. A pénzügyi kormányzat szakmai barbarizmusát mutatja, hogy az 1984. évi nagy fagykár után a gazdaságok veszteségeit engedte a forgóalappal szemben leírni. Ez a hiányzó forgóalap a későbbi években a borászat egyik legnagyobb hátráltatója lett.

□ Sokan állítják, hogy a magyar bor nagykövete a tokaji és az egri.

— Magyarország legszebb szőlői vannak itt, 'és a helyzet most is valamivel jobb az országosnál. Az itteniek ügyesen mozogtak, az elsők között ismerték fel például a magánérdekeltség minőséget javító hasznát.

Például az osztrákok

Hibájuk viszont, hogy számos lehetőséggel nem éltek, így nem voltak aktívak a borkimérések nyitásában. Az osztrák példa pedig előttük is ott volt; amikor a borbotrány miatt félmillió hektoliterrel csökkent a szomszédok exportja, a termelők — a borkimérések révén — ennyivel növelték a hazai fogyasztást. Nálunk csak a vendéglátás gazdagszik a termelők zsírján, dugópénz címén kettő-négyszeres haszonnal adják el a bort.

□ A pályamódosításnak tehát fent és lent egyaránt vannak teendői. De hová vezessen és milyen legyen ez az új pálya?

— A cél nyilvánvaló; jó bort kell előállítani. Ennek kell alárendelni a szakmai és a közgazdasági döntéseket. Az egyik legfontosabb követelmény, hogy a mostani 4-6 hónapos borkészítést nyolc-tizenhat hónapra növeljük, mert en'élkül nem lehet minőséget garantálni. A bökkenő ott van, hogy pénz nélkül nincs készlet, a pénz pedig kevés. Csontig lesoványított ágazat a borászat, vagyonarányos eredménye csupán 0,71 százalék. A banki kamatok az égbe szöktek, a befektetésnek kockázatai vannak. Az eredménynek sokszorosára kellene nőnie, hogy a borászat vonzza a pénzt Közgazdasági és szakmai megfontolások szerint sincs más választás, mint a privatizáció. De kérdem; hol az a tőke, amelyik ezek után itt akarna „forogni”.

Hogyan privatizáljunk?

□ A kérdés nem lehet költői, hiszen Tokaj-Hegyalján „forognak” o tőkések.

— Kétségkívül van érdeklődés, azonban mi a privatizáció számos feltétele közül hármat feltétlenül érvényesíteni szándékozunk, és nem is kizárólag a „kérők” érdekében. Az első, hogy mindennemű monopolhelyzete.t lehetetl^r;pé tegyünk Tokaj-Hegyaljgn. Ügyelnünk kell arra is, hogy a tőkével együtt bort fogadó piac is érkezzen az országba. Végül, de sorrendiségében nem utoljára, a szőlőter-Tőkecsalogató

Valószínűleg már februárban kaphatnak támogatást a Magyarországon működő vegyes vállalatok a Befektetés Ösztönzési Alapból — mondta Bándi Kund, a Befektetési és Kereskedelmi Fejlesztési Ügynökség befektetéspolitiikai főosztályának osztályvezetője.

Az alap felhasználását szabályozó kormányrendeleten a szakemberek most végzik az utolsó simításokat és öntik végleges formába a jogszabályt. Ám az már ismeretes, hogy a támogatásra mintegy másfél milliárd forint áll rendelkezésre, ugyanis a nemrégiben lezajlott költségvetési vitában ennyit hagyott jóvá az Országgyűlés. A tervek szerint a támogatásból az alapvető infrastrukturális fejlesztéseket lehet finanszírozni. Vagyis a külföldi tőkerészesedéssel működő vállalatok beruházási költségeihez az állam a kommunikációs és közmű-, valamint az úthálózat kiépítésével kíván hozzájárulni. Bár a lehetőségek igen szerények, mégis a szakemberek úgy ítélik meg, hogy e másfél milliárd forint is segítheti a külföldi tőke Magyarországra csalogatását azáltal, hogy elsősorban a vidéki székhelyű cégeket kívánja támogatni. A támogatás mértéke — amelyet

az elképzelések szerint nem kell majd visszafizetnie a felhasználónak — nem haladhatja meg az összberuházás 10 százalékát, s feltétel továbbá az is, hogy az alaptőke összege nagyobb legyen 200 millió forintnál. Emellett a Befektetés ösztönzési Alapból igényelhető segítség a betanulási költségek finanszírozásához is. Ám ezt a támogatást a cégeknek vissza kell téríteniük egy-két év türelmi idő közbeiktatásával.

Bándi Kund rámutatott: jelenleg hazánkban mintegy 5000 vegyes vállalat működik, s közülük a szakemberek elemzése szerint mintegy 40—50 pályázhat sikerrel a támogatásból való részesedésre. A tényleges támogatást azonban feltehetően csupán mintegy tucatnyian kapják majd meg. Mindenekelőtt azok a vállalatok ■ számíthatnak si kerre, amelyek világszínvona lú technológiát — híradás technikát, elektronikát, biotechnológiát vagy autóipari tevékenységet — honosítanak meg Magyarországon. A pályázatok elbírálásánál nemcsak az érdekelt minisztériumok véleményét kérik ki — a tárcaközi bizottságon kérész■ tül —, hanem az önkormányzatokét is.

melő védelme szent kötelességünk.

□ Mint fentebb ön is sorolta, olyan sok ma az ellentmondás, hogy a privatizációs rend kialakítása csupán egyike a tengernyi feladatnak. Az előző kormányzatok bírálatán, a szőlőtermelés és a borászat betegségeinek megállapításán túl vannak. Mi lesz a konkrét terápia?

— Heteken belül miniszteri rendelet várható, mely Franciaország leghíresebb borvidékeinek szabályozására alapozva kezd a rendcsináláshoz. Lényege, hogy megszigorítja a különleges minőségű borok készítését. Második lépcsőben készül el a bortörvény, amely a teljes vertikumot szabályozza az új piacoknak és a minőségi követelményeknek megfelelően. A Földművelésügyi Minisztérium eltökélt szándéka, hogy következetes lesz a szakmai szempontok érvényesítésében. Tudjuk, ez önmagában kevés, hiszen nélkülözhetetlen a költségszerkezet módosítása, a hitelezési gyakorlat korrigálása a teljes vertikumban, a monopóliumok felszámolása. Az új rendszer működtetésének tehát több zárszerkezete is van, és sajnos, nem mindegyik kulcsa van a mi kezünkben.

V. Farkas József

BELÖVIK A KILOVOT

Ritlta szakmát mondhatnak magukénak a pilisi Parkerdő Gazdaság Telki Erdészetében dolgozó alkalmazottak. Az útbaigazító farönktáblán ez áll: „vadászjegyver-javító műhely”. A bárki által igénybe vehető szakembergárda a legkülönfélébb vadászfegyverek felújítását végzik, valamint egyszerűbb fegyvereket céltávcsővel is felszerelnek. Az állatvédő tagok bizonyára szörnyűlködnek, de tudni kell, hogy az erdő vadgazdálkodásához hozzá tartozik a nemkívánatos egyedek selejtezése. Elkerülhetetlen a vadászat, dúvadak pusztítása esetén is, amikor köztudott, milyen károkat okoznak, sőt emberre is veszélyt jelentene. Ehhez pedig fontos a pontos fegyver. Ujcz János műhelyfőnök régi szakember, aki elvégzi a puskák belövését is a vadász szeméhez és az általa használt töltényhez beállítva. A 9. és 10. oldalon látható képeink a budakeszi műhelyben készültek

(Kép és szöveg: VImola Károly)

Bocsásd meg a mi vétkeinket

A nép, akit Forgó úrnak hívnak

T apjukban (XII. 30-i, 3.

old.) megjelent Csillák András összeállítása: „A rendszerváltás éve” elolvasása adta kezembe a tollat. A cikk bevezetőjeként — bekeretezetten — írt összegzés általános megállapítása: 1990 a rendszerváltás esztendeje, mellyel teljes mértékben egyetértek. Azzal viszont egyáltalán nem azonosulok, hogy a cikk befejezéseként olyan végső következtetésre jut, mely azt sugallja, hogy ezen rendszerváltás eredményeként: nőtt az öngyilkosságok száma, az infláció, létbizonytalanság, lakáshiány miatt aggasztó mértékben csökkent az ország lakossága. Mindenről ír, csak a legfontosabbról feledkezik meg — akarva, vagy akaratlanul —, hogy mindezekért elsősorban az elmúlt 40 év katasztrófapolitikája a felelős! Az új demokratikus rendszer egy csődtömeget véve át, annál többet, amit idáig tett — jószerivel — nem is tehetett! Egy nagy mulasztása viszont szerintem is van! Mámózaléleklkel nem hajtotta végre a tavaszi nagytakarítást, amit szinte valamennyi egykori ellenzéki párt zászlajára tűzött! —, amit mi, a nép, igencsak vártunk! Ha ez megtörtént volna, akkor — többek között — nem lett volna annyi pocskondiázó újságcikk és nyilatkozat, mint amennyi megjelent az elmúlt évben. Ügy látszik, ez a hála az elmúlt, letűnt országvesztő rend kiszolgálói részéről.

Ezen véleményemre már hallom is a sértődött reagálást: a demokráciában joga van a kritikára mindkét oldalnak. Igen ám, de már ideje volna az eredményeket is elismerni, de főleg a saját bűneik bevallására már türelmetlenül vár a nép! A bűnök megvallása után a megbánásra, majd a penitencia elvégzése után kerülhet sor a megbocsátásra! Éppen ideje volna már annak, hogy ezt a sorrendet mindkét oldal betartsa!

Forgó László

Vác

★

A Tisztelt Levélíró olyan " összefüggéseket olvas ki az elmúlt esztendei történéseket felelevenítő felsorolásból, amilyeneket az nem tartalmaz. Már pedig, ha én írtam, tudnom kellene róla. E felsorolás nem minősít, csupán tényeket, dátumokat, eseményeket közöl. Nem állítja tehát azt sem, hogy a születésszám csökkenéséért, a lakásínségért, a létbizonytalanságért a demokratikus választások óta az ország sorsát irányító pártokat, politikusokat, a kormányt terheli a‘felelősség.

Felnőtt létemre hogyan tehetnék közzé például olyan butaságot, hogy az alacsony népszaporulatért ez a kabinet, esetleg a kormányzópárti parlamenti többség lenne a felelős, amikor tudván tudom, hogy fél év alatt még egy Kisgazda, Keresztény, Magyar gyermek se születhetett meg, hát még annyi, amennyi számottevően javítaná a népszaporulatot. Miniszternek, képviselőnek egyébként sem csak az a dolga. Nem is beszélve arról, hogy közülük többen idős emberek.

Ilyen örökség után bizony mondom, még kilenc hónapnál is sokkal több időre van szükség, amíg egy jó gazdaságpolitikai terv megfogan, s gyümölcsöt hoz, azaz a létbizonytalanságot a biztonság, az inflációt a stabil árak váltják fel,

s amikor fiatalnak és öregnek lesz hol laknia és jóllaknia. Feltételezve persze, hogy van ilyen koncepció, s vannak határozott, rámenős, okos, érzékeny, koncepciózus (kormány)férfiak. Mert ugye vannak? De összeállításomban sem erről, se ennek ellenkezőjéről szó sem esett.

„Ideje volna az eredményeket elismerni” — írja kedves olvasónk, s nem csak mindig kritizálni, csipkelődni, az élet árnyékos oldalait meglátni. E javaslattal nem Forgó úr él először. Kádár János is gyakorta szokta ezt szereplései során mondani, de úgy látszik, ez sem sokat javított a szocializmuson. Vagy intelme ellenére nem dicsértük eléggé a rendszert. Ezért aztán megbukott.

Egyébként — ha kapunk — szívesen közreadjuk a sikerekről, eredményekről szóló híreket is. De ilyenekről a kedves olvasó is elfelejtett, nem akart, esetleg nem tudott beszámolni.

Forgó úr azt írja, „mi, a nép”, pontosabban — ő a nép — nagytakarítást akar. És a többiek? Mit akar az egy híján tízmillió, akiket nem Forgó úrnak hívnak. Hátha akad közöttük olyan, aki népnek is hiszi magát, és történetesen tisztogatni sem akar. Mondjuk nincs hozzá kedve. Nagyobb kedve lenne egy kicsit jobban, nyugodtabban, békésebben élni a demokráciában. Aki ezt akarja, aki másként gondolkodik, vitatkozik, nem ért mindig mindenben egyet önnel vagy a kormánnyal, az e hazának már nem édes gyermeke? Esetleg nem nép? Hanem népidegen, nemzetietlen, hazátlan bitang?

Ellene mondok az ilyen igének, de azért örülök kedves 'olvasónk levelének. Hiszen

személyében új kritikusunkat, esetleg új olvasónkat tisztelhetem. A rendszerváltás előtt ugyanis sohasem írt nekünk. Biztosan azért, mert elégedett volt. A rendszerrel, a lappal, vágy mindkettővel. Ezek szerint ami a népet, de legalábbis Forgó urat illeti, legalább megnyugodhatunk. Ha esetleg lettek volna vétkeink, akkor olvasónk bizonyára korábban is szóvá teszi. Mert azt semmi szín alatt fel sem tételezem, hogy a tisztesség, a bátorság, a szókimondás és a becsület mércéjét magasabbra állítja másnak, mint magamagának. Az meg végképp nem valószínűsíthető, hogy Forgó úr nem is olvasta korábban a szóbanforgó szerzőt, vagy a Pest Megyei Hírlapot, fogalma sincs róla, ki, mikor és hogyan írt, miben hazudott, vagy nem volt elég bátor, hogy kimondja az igazat. Ki volt a naiv, a tudatlan, egyáltalán ki szerkesztette, ki írta azelőtt ezt az újságot?

Levelezőnkről, aki most szemünkbe vágta az igazságot, se pártállami cinkosságot, se tudatlanságot, nem feltételezek. Józan ítélőképességében sem kételkedhetek, hiszen a népnek — mint tudjuk —, mindig igaza van. Már persze akkor, ha valóban ő a nép. De ha nem az, csak egy egyszerű gyarló ember, Forgó László állampolgár, aligha nyilatkozhat meg a nép nevében.

C akkor bizony elmarad a

^ cirkusz. Forgó úr ítélőszéke előtt nem lesz bűnbevallás, nyilvános megbánás, nem róhat ki ránk penitenciát, s így ha voltak, fel sem oldozhat a büntető, vagy a polgári törvénykönyvbe nem ütköző bűneink alól. Pedig milyen szép is volna. Itt a földön megbocsáthatnánk egymás vétkeit, s nem lenne szükség se Istenre, se lelkiismeretre, csak a Forgó úrra.

Forgó úr bocsássa meg, ha szavaim szigorúak voltak. Mert valójában egyáltalán nem is haragszom. Csak leírtam, ami levele kapcsán az eszembe jutott. Ez a kenyerem. Csulák András