Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 21. szám
1991. JANUAR <5., PÉNTEK 5 prsr tí«.» Karbantartó csarnok épiit Ráckevén Vénséges, de meggyógyított >• HíV-szerelvények Van okuk az örömre a Csepel—Ráckeve HÉV-vonal dolgozóinak. Evek, sőt évtizedek óta sérelmezik: miért pont itt kell koptatniuk az amúgy is rossz állapotban levő vágányokat a Szentendréről, Gödöllőr.ől leselejtezett szerelvényeknek. Az elöregedett kocsiparkot természetesen eddig is megpróbálták frissíteni; toldozni-foltozni. Ahol nagyon szükséges volt, drága pénzért beszerezték a hiányzó alkatrészeket, vagy éppen új köntöst, külsőt kaptak a vonatok. Sba már végképp nem tudtak rajtuk segíteni, elvontatták őket a szigetcsépi ócskavastemetőbe. E hónap végétől nem kell azon gondolkodniuk az üzemegység vezetőinek, munkásainak: hol és milyen műszerekkel, szerszámokkal álljanak neki egy-egy kocsi javításának. Mint Balogh Imrétől, a vágóhídi végállomás első emberétől megtudtuk, hamarosan elkészül az új karbantartócsarnok Ráckevén. Az Észak- Pest Megyei Építőipari Vállalat dolgozói 1989 novemberében láttak hozzá az építkezéshez. A csarnokot eredetileg százhúsz méter hosszúra és tíz méter szélesre tervezték. A két vágánypáros szerelőhelyiségnek — az első ütemben, január végéig — csak a fele készül el. A most hatvan méter hosszú épületet, s a hozzá tartozó kiszolgálólétesítményeket, öltözőket, mosdóhelyiségeket, raktárakat a hónap utolsó hetében adják át. A munkák természetesen tovább folytatódnak, de arról, hogy az eredeti tervek mikor valósulnak meg, arról még nem kaptunk információkat. Balogh Imre elmondta, hogy a hatszáz négyzetméter alapterületű épületben több értékes, a szerelők mindennapi MAI NAP: HIGGADT FÓTI REAGÁLÁS N e b ecsü ljék le a p a ra sz to t „Miközben arra várunk, hogy végre megoldódjék a földkérdés, azaz megszülessék a kárpótlási törvény, majd a szövetkezeti törvény, addig elképzelhető, hogy megszűnik maga a kérdés, illetve a föld. Nem lesz mit privatizálni.” A Mai Nap január 22-i számában szerző megjelölése nélkül, Korlátlan felelőtlenség címmel utal vissza Dragon Pálnak, a Kisgazdapárt és Török Ferenc SZDSZ-képviselőnek erre a korábbi figyelmeztetésére. A két honatya, aki kifogásolja, hogy a téeszek egyre-másra alakulnak át korlátolt felelősségű társaságokká, s ezeket nem lehet privatizálni, most új adalékkal szolgál. A fóti Vörösmarty Tsz egyszemélyes kft.-ket hoz létre. A szövetkezet kisgazdapárti tagjai segítséget kértek, attól tartva, hogy elvesztik jogos tulajdonú földjeiket A cikk nyomán kérdéssel fordultunk Mészáros Gyulához. a szövetkezet általános elnökhelyetteséhez, mert a múlt évben más jellegű tájékoztatást kapott szerkesztőségünk. Ezek szerint egy osztrák bank leányvállalatával hárommilliárd dolláros szerződést kötöttek. A bank IS ezer munkahelyet teremtő ipartelep létesítését finanszírozza Fót határában, a hozzá tartozó infrastruktúrával együtt. A telekkönyv szerinti tulajdonosoktól megvásárolt földekért négymillió forint vételár fizetésében állapodtak meg. A döntést részközgyűléseken hozták. A bankkal kötött szerződést a vagyonügynökség jóváhagyta. — A közös tulajdonból egyetlen négyszögölt sem adtunk el — állítja most az elnökhelyettes. Ezzel megvárjuk a földtörvényt. A kisgazdák azt feltételezve, hogy nem így áll a dolog, elődeik jussára hivatkozva, a kapott vételár 15-20 százalékát kérték tőlünk kárpótlásként. Ézt nem adhatjuk, mert nem közps tulajdont értékesítettünk. — A 70 hektáron beruházó bank, az itt építő társaságok nem jutnak Eöldvagvonhoz.csak bérlőnek minősülnek. A tagság azt tesz a földjével, amit akar. Gondolom, hogy ezzel a Kisgazdapárt program ja sem ellenkezik — jegyezte meg végül az elnökhelyet tes, hozzá téve még: — Ne becsüljék le annyira a magyar parasztot, hogy nem tudja, mit szavaz meg. Eddig is az volt a baj, hogy mindig a pesti aszfalton döntöttek helyette. K. T. I. Ml AZ IGAZSÁG BUGYIBAN ? ki igazgató úr nem ér rá! Tavaly már írtunk róla, zátonyra futott ; Telefongyár Bugyi községbe kihelyezett üzemrészlege, amiért is sürgősen eladó, félmilliárdért boldog boldogtalan benevezhet rá, ha a G00 fős személyzetet is átvállalja, no meg a vezető gárdát. Az idő telt a nyugtalanság nőtt, egyre vadabb hírek keltek szárnyra a községb n. Mondanom sem kel az aggódók zöme munkás — főleg nők —, akik ha innen kicsöppennek, aligha kapnak munkát helyben. Hogy mi az oka a zátonyrafutásnak'! Jó volna tudni. Rémlik, egykori professzorom az üzemgazdászán karon többször is elmondta, egy adott vállalkozás rentabilitását az adott vezető képességei garantálják. Persze ez csak akkor igaz, vagy akkor érvényes, ha a vezetőnek valóban voltak kvalitásai s nem csupán azért került a vállalat élere, mert teszem azt jó elvtárs volt a pártállam idején. (A fentieket nagy általánosságban írom, nincs szándékomban senkit sem minősíteni.) Ülök a bugyi polgármesteri hivatal előszobájában, bebocsátásra várok. Nem voltam bejelentve, a polgármester mégis kiüzen, ha várok tíz percet, szakít rám időt. Bugyinak 5200 lakosa van, amiből is arra kell következtetnem, Szatmári Benő polgármesternek nyilván több a dolga is, mint egy vidéki gyáracska igazgatójának. Amíg várok, bejön egy középkorú asszony. A kézbesítői állás után érdeklődik, noha van állása. — Még van — mondja. — Harminc éve dolgozok a telefongyárban, de ahogy a helyzet most áll, jobb időben felkészülni. Ügy hírlik, nagyon sokunkat elbocsátanak. Bár másért jöttem, beszélgetés közben ezt is felvetem a polgármesternek: mi lesz a munka nélkül maradók sorsa? Sokat ő sem tud, sőt úgy tűnik semmit. Az az érzésem, a gyár vezetői őt sem sietnek tájékoztatni a várható eseményekről. Távozáskor valaki megállít a községháza udvarán. — A nevemet érthető ok miatt nem mondom meg, ha így jó, mondok még én is néhány dolgot, amit M.-né nem mondott el (aiki állás után érdeklődött). A gyárra már rég van vevő, illetve volt. De az nem akarta átvállalni a személyzetet, csak művezetőtől lefelé. Az „íróasztalosokra” nem tartott igényt, kivált nem az igazgatóra. Erre a fejesek felálltak a tárgyalóasztaltól, a MINDEN HARMADIK HÁZBA TELEFON Lehet követni a példát Napjainkban sok megyei vállalkozás bukik meg a telefon hiánya miatt, sok külföldi befektető riad vissza országunk ínséges telefonviszonyainak láttán. Ilyen körülmények között szinte egyedülállónak mondható — nemcsak megyei, de talán még országos, sőt fővárosi viszonylatban is — a Hernádon tapasztalt kedvező arány: a háromezer lakosú településen 300 magántelefon működik, azaz minden tizedik emberre egy magántelefon jut, csecsemőket és aggastyánokat is beleértve. — Hogyan sikerült ilyen kedvező helyzetet kialakítani? — kérdeztük Zsadányi Lászlónét, a község polgármesterét. — Tavaly nyáron a Hernádi — akkor még —. Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Magyar Távközlési Vállalat Budapest Vidék: Távközlési Igazgatósága megállapodást kötött Hernád távközlésének fejlesztéséről. E megállapodás szerint a tanácsnak biztosítania kellett egv épületet a központ elhelyezésére, a lakosságnak pedig 35 000 forinttal kellett a költségekhez hozzájárulniuk. Az igazgatóság vállalta, hogy kiépíti a hálózatot, valamint biztosít egy — egyelőre — hagyományos rendszerű telefonközpontot, amely helyben automata, távolsági hívás esetén azonban nem. E központ addig üzemel, amíg Hernád be nem kapcsolódik a távhívási rendszerbe. Mivel a megállapodásban foglaltakat mindenki maradéktalanul teljesítette, így 1990. december 15-én a korábbi 60 helyett 300 boldog telefontulajdonost üdvözölhettünk a faluban. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden harmadik magánházban van telefon! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a jelenleg üzemelő hagyományos központ miatt nemcsak fővonalak, de ikerállomások is működnek. Ez az állapot azonban csak addig tart, amíg a korszerűbb, elektromos rendszerbe be nem kapcsolódunk. Ha igaz a hír, akkor erre már csak 1992 elejéig kell várnunk. Fent említett állomásokon kívül építettünk még 5 nyilvános telefonfülkét is, és ez év első negyedében várható még egy intercrossbar távhívó fülke felállítása is. Hideg van — de ea még nem az igazi. Am a vérbeli sporthorgászok jól tudják, hogy a tavak befagynak, s egyre inkább hízik a jég. Jég ide-oda, a szenvedélyes horgászok a nagy hal kifogásában reménykednek még ilyenkor is. S nem átallanak egymással versenyre kelni, hogy a jég alól ki fogja ki a legnagyobbat, a leghízottabbat ama halak közül, amelyek a lékhez merészkedtek, s kaphatók a felkínált csemegére... vevő meg továbbállt. Sok disznóság folyik nálunk évtizedek óta, köztük a bérkérdés. Itt. Bugyiban átlag 10 forinttal kevesebb az órabér, mint a pesti törzsgyárban. Pedig mi is azt a munkát végezzük, s a közértben is egyformán fizetünk. Szóbeszédnek nem szoktam helyt adni, szeretek xilánajárni a dolgoknak. És mert amúgy is ott voltam Bugyiban, ráfordultam a telefongyárhoz vezető kőútra. — Az igazgatóhoz? Meg volt előre beszélve? — kérdezi a portásnő valami olyan hangon, mintha magához az úristenhez akarnék menni. — Nem hinném, hogy fogadja — teszi hozzá, s úgy forgatja az újságírói igazolványomat, akar egy bűnjelet. (Évek óta. a Parlamenten kívül, még nem kérték sehol.) — Nem volt megbeszélve, s ha netán az igazgató úr pillanatnyilag foglalt, beérem, ha lefixálunk egy alkalmas időpontot. A szoknyás cerberus jól tippelt, az igazgató úr nem fogad, nincs rám ideje. Még arra sem, hogy időt egyeztessünk. Majd hívjam fel egyszer, majd meglátja. Mindezt nem személyesen mondja a telefonba, a portásnővel üzen, noha tudja, ott állok a portán, a telefon mellett. Nem kér elnézést, noha ennyi udvariasság még egy újságírónak is kijár Magyarországon. Persze ehhez ismernie kéne az udvariasság fogalmát. Milyen fogadtatásban lehet itt része annak, aki kérelmezőként érkezik a maga ügyében? Állok a portán, a helyzet kínos, mi több megalázó. Ezek azok a pillanatok, amikor teljes egészében átérzi az ember, milyen kiszolgáltatott egy gyárigazgatóval szemben. Tévedés ne essék, nem irigylem az igazgatókat, kivált nem a telefongyárit. Ügy hírlik, a szú erősen beette magát az igazgatói székbe, s kérdéses, lesz-e rá ellenszer a közeljövőben ... (—mat ula—) Mennyire szórakozottak a Pest megyeiek? Mi mindent' felejtenek utazás közben a Volán-buszokon? Franko Tibor, az Engels téri távolságibusz-pályaudvar gondnoka erről regényeket írhatna, ugyanis évek óta nála kötnek ki a kedves utasok ottfelejtett tárgyai. A Pest megyeiek, akik naponta ingáznak, vegy alkalomadtán akár a N épstadion úti, akár az Árpád hídi vagy a Kosztolányi téri, az érdi Volán-végállomásokon átutaznak, bizony olykor eléggé mulatságos tárgyakat hagynak maguk után az ülésen. A legutóbbi sláger a nemrégiben buszon felejtett, barna zsírpapírba csomagolt felirata szerint műsó(!) volt. Hogy mire használható, az nem derült ki. A gazdátlan holmik valamennyi buszvégállomásról hivatalból végül az Engrels féri talált tárgyak gyűjteményébe vándorolnak, ahol Franko úr lajstromba veszi azokat. Ott aztán kilencven napig is pihengetnek a szertehagyott holmik, ugyanis ennyi ideig kell megőriznie ezeket a Volánnak. Valójában azonban általában négy hónapig is tartogatják, ugyanis a talált tárgyakért rendszerint négyhavonta jön ki hozzájuk a Bizományi Áruház.’ Franko Tibor arzenáljában sok minden előfordult már. A személyi igazolványtól a katonakönyvön át az útlevélig valamennyi fontos irat, de a kulcsokra, a kucsmákra, az ernyőkre, sőt ezek szerint a műsóra sem tudnak igazán vigyázni a Pest megyeiek. Mielőtt bárki nyomdahibára vagy elírásra gondolna, ismétlem, az egyik kedves utas pár hete éppenséggel egy nyolcvan centiméterszer hat centiméteres, barna műsótömböt hagyott el. Franko úrra az vesse az első követ, aki hozzá hasonlóan nem nyalintotta volna meg a különös nevű és még különösebb kinézetű műsódarabot. Miként a gondnok állítja, a műsónak is sós íze volt. A kérdés csupán az, ugyan ki és mire használhat ma Magyarországon, Pest megyében műsót. Talán az egyre ízetlenebb áremelések ellensúlyozására? Találgatni persze lehet, sőt érdemes is. Az viszont már nem szorul megfejtésre, hogy Vajon miért hagynak el egyre kevesebb tárgyat az utasok a távolsági buszokon, ma már csak tíz-tizenkét zsákra valót négyhavonta. Az ok nyilvánvaló: a romló gazdasági feltételek, úgy látszik, serkentően hatnak a figyelemre és a memóriára. Azért azt mégsem szeretném megérni, hogy egyetlen talált tárgy se búslakodjon az Engels téri raktárban, mert az esetleg azt is jelentené, hogy gazdasági mélypontra jutott az ország. — kk — Naprakész szélhámosak A csaló attól csaló, hogy nem látszik annak. No meg attól, hogy igen leleményesen dolgozik, új és új ötletekkel csalja ki áldozataitól a pénzt, esetleg jut be a lakásukba egy kis terepszemlére, hogy azután néhánv nap múlva a háziak távolléfcében megszabadítsa őket attól, amit korábban kinézett magának. A népszámlálás idején számlálóbiztosként, karácsony előtt a szociális osztály munkatársaiként kopogtatnak Idős emberek ajtaján a szélhámosok. Tehát lépést tartanak a hazai belpolitikai eseményekkel. Még csak emésztjük a helyi adók kivetésének lehetőségét. Ismerkedünk az újabb, tárcaapasztó rendelet tervével. Még maguk az önkormányzatok ű* csak gondolatban veszik számba a kivetés nyomán remélhető bevételt. A szélhámosok azonban már működésbe léptek. A napokban „hivatalos” emberek tűntek fel Szigethalom - különböző helyein azzal, hogy a helyi adók kivetéséhez mér rik fel az ingatlanokat. A megszeppent, vagy éppen felbőszült bejelentők azonnal a polgármesteri hivatalba szaladtak, és még idegesebbek lettek. Ugyanis kiderült, hogy az önkormányzat nem végez semmiféle felmérést, tehát aligha lehet kétséges: a ki tudja milyen igazolványt felmutató „felmérő” csak szélhámos lehet. Ráadásul ez a szélhámos nagyon ügyes: vagy amiatt, hogy a polgármesteri hivatal plakátokon jelezte a lakosságnak, hogy semmilyen felmérést nem végeztet, vagy azért, mert időközben kirobbant a háború az Arab-öbölben, újabban közvélemény-kutatóként csönget... ernká munkájához nélkülözhetetlen műszert, szerszámot helyeznek el, valamint a kor igényeinek megjelelő fűtést építenek ki. Az előzetes becslések szerint, eddig csaknem hárommillió forintot költöttek'a szerelőcsarnok építésére és a szerszámok beszerzésére. Nem titok, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalatnak vajmi kevés pénze volt és van a meglevő kocsipark, valamint a pályák felújítására. A rossz, süt életveszélyes' állapotot bizonyítja a néhány héttel ezelőtti vülamostragédia. Mindenesetre megnyugtató, hogy a HÉV Csepel—Ráckeve üzemegységének új szerelőcsarnokában a legelavultabbnak és legveszélyesebbnek minősített vonalon február végétől sokkal több vénséges, de meggyógyított szerelvény tud majd közlekedni. M. I. Lékhorgászok a befagyott tavakon Kevésbé vagyunk feledékenyek? Buszon hagyták a műsót
