Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-22 / 18. szám
19!)I. JANUAR 22.. KEDD 5 Tököli töprengések Mi marad a szovjetek után ? Az önkormányzatuk megválasztásuk óta, tehát három és fél hónap alatt, annyit vagy többet üléseztek, mint amenynyit a törvény egy esztendőre előír. Mégis, az igazi megmérettetés ezután következik, amikor megvitatják, elfogadják a települések idei kö’tsáqvetéséi. A pénz, amelyből ebben az évben gazdálkodni kell, aligha lesz több, mint tavaly, ugyanakkor egyre több helyről halla'ni; az új képviselők egészen új döntések előtt állnak, olyan kiadásokhoz készülnek hozzányúlni, amelyek eddig szentnek és sérthetetlennek tűntek. — A bölcsődénkben egy gyermek egy esztendőben nyolcvanezer forintjába kerül a településnek — magyarázza Hoffman Pál, Tököl polgármestere. — A költségvetést előkészítő bizottsági üléseken bizony élénk vita volt erről. Hiszen az óvodai ellátás költsége ennek csak a fele. Felvetődött, hogy már azzal is lényeges megtakarításra tehetnénk szert, ha a nagyobbacska bölcsisek nem három és fél éves korban, hanem egy évvel hamarabb kerülnének óvodába. Természetesen voltak olyan nézetek is, amelyek a bölcsödé létjogosultságát is megkérdőjelezték, hiszen, annak ellenére, hogy most teljes feltöltéssel üzemel, a település kisgyermekes családjainak csupán töredéke veszi igénybe. Viszont, ha mindent mérlegre teszünk, akkor a serpenyőben a helye annak is, .hogy a bezárás nyomán tucatnyi gondozónő maradna munka nélkül. Na. és nyilván annak a félszáz családnak az életében is — akik ma igénybe veszik — döntő, nyilván igen hátrányos változást hozna a bölcsőde bezárása. Hiszen vagy munkahelyük féltése miatt, vagy anyagi okokból mennek vissza idejekorán dolgozni a fiatal anyák. E’képzelhető, hogy a bölcsőde megszüntetésétől remélt megtakarítás nagyon gyorsan visszaütne, és a segélyért sorban állók sorát gyarapítaná. Hasonló dilemmák elé állította az. önkormánvzati testületet az esztendők óta működő idősek napközi otthona, melyben hivatalosan hétfőtől péntekig tartózkodnak a kisöregek. valójában azonban hallgatólagosan állandóan ott vannak. A testület az intézmény átminősítésén gondolkodik, hiszen szociális otthonként — ahogv már ma is működ’k — lényegesen jobb anyagi feltételek között gazdálkodhatna, .Ugyanakkor arról is szó volt hogy miért nem csupán a legrászorultabb idősekről gondoskodnak önkormányzati költségen? Lényegesen több jutna nekik, ha a hozzátartozók, tehát az idős emberek felnőtt gyermekei is fizetnének valamennyit a szülők gondozásáért. — Néhány éve még volt erre jogszabály, az idős szülök szociális gondozásának költségét például ráterhelték az örökségre. Éppen azért változtatták meg ezt a rendeletet, mert a kisöregek inkább éhen haltak vagy megfagytak volna a fűtetlen házukban, de egy fillérrel sem akarták megrövidíteni gyerekeiket, unokáikat, annak ellenére sem, hogy azok nem törődtek velük. — Ez így igaz — válaszol kétkedésemre a polgármester —, de tudomásul kell venni, hogy lezajlott egy rendszerváltás az országban, amely azonban csak akkor lehet teljes, ha mind a gazdaságban, mind a szociálpolitikában i,s jelentkezik. Itt nem arról van szó, hogy ezután az önkormányzatok le akarják venni a kezüket a leginkább rászoruló rétegekről. Éppen ellenkezőleg. Jobban szeretnének gondoskodni róluk, de ahhoz, hogy ezt meglehessük, az egyenlősdinek meg kell szűnnie. — A helyi adókról beszélgettek már a bizottsági üléseken? — Tökölön az emberek évek óta önerős közműfejlesztésekre fizetnek. Vízre, gázra, legújabban pedig a szennyvízcsatornára. Sőt, kétszázhatvanán nyilatkozatot tettek, hogy vállalják az önerős telefonfejlesztés ötvenezer forintos költségét. Tehát a tököltek eddig is nagyon sokat vállaltak. A törvény szerint a kommunális fejlesztésekre: bfjineíett összeg, leírható lesz á helvi adóból, de a részletekről még nem sokat tudunk. A tököllek nagy várakozással tekintenek a szovjet katonai reptér felé, hiszen több száz lakás van a község határában, amelyeket csupán egv betonkerítés választ el a külvilágtól, a falutól. A polgármester realista, nem tekinti már az önkormányzaténak az épületeket, de reménykedik. A települést már az. előző kormányközi bizottság idején is ő képviselte a tárgyalásokon, és kikérték véleményüket a reptér hasznosítására kiírt pályázatnál is. Ugyanazt mondták, amit a kormányszakértők, illetve a légiforgalmi igazga-Facsemetét pótolnak A pusztításnak tűnő favágást sokan természet ellen elkövetett merényletnek tartják. Amellett, hogy az erdészet ilyen tevékenységet lát el; tudni kell, hogy évente mintegy 400 ezer facsemetét pótol. Mindezt a favágók védelmében érdemes megemlíteni, ugyanis sok bírálat éri őket, különösen a budai hegyekben dolgozókat, hogy kiirtják az erdőket. Ahhoz pedig, hogy unokáink szépen fejlődő erdőkben sétálhassanak, annak a körülményeit most kell megteremteni. A fejsze már csak a fadöntésnél segítség lóság szakemberei: a két beérkezett pályázat nem alkalmas a döntés meghozatalára, hosszabbítsák meg a határidőt. Ám a tököliek nem várnak ölbe tett kézzel, hanem-figyelnek. Arra például, hogy mi marad a kivonulók után. Ugyanis divat lejt a betonkerítés mögött, hogy az el nem szállítható holmikat, anyagokat, hulladékokat egyszerűen elföldelik. Ezeket a helyeket térképezik fel a tököliek, és abban is segítséget nyújtanak a szovjet csapatkivonás ügyében és az elszámolás dolgában tárgyaló magyar katonai szerveknek. hogy az évtizedek alatt okozott környezeti károkról minél pontosabb adatokat kapjanak. Aki benéz a kerítés mögött álló lakóépületekre, s különösen, aki ezeket belülről is látta, nehezen tudja elképzelni, kinek lesz pénze ezekben emberi lakáskörülményeket teremteni. A Pest Vidéki Gépgyárat megvásárló Line Up angol cég vagy kétszáz szakembere részére keres lakást a környéken, de csak a legvadabb fantázia gondolhatna arra— gondolnám én —, hogy a lepusztult, elhanyagolt, helyenként a komfortot is nélkülöző épületek szóba jöhetnének erre a célra. Pedig a tökölieket már megkereste egy német vállalkozó, aki kizárólagos jogot akart, szerezni a szovjetek kivonulása után e házak felújítására. Ö nyugati színvonalú otthonokat akarna kialakítani az elhagyott tisztilakásokban. Persze, amíg nem tudni, ki lesz az új tulajdonos, addig érdemben tárgyalni sem lehet az élelmes vállalkozóval. Mcza Katalin Februártól: Elektromos meghajtás Pingvin-kocsik Nyugatra Az elmúlt év utolsó negyedében még csak tesztautókat állított elő az alig négy hónapja alakult svájci—magyar érdekeltségű hódmezővásárhelyi Pingvin Kft., az idén azonban már három nyugati ország — Svájc, Németország, Ausztria — piacaira szállítják az elektromos motorral meghajtott gépkocsikat. A vásárhelyi Pingvin Kft. 20 fős csapata Mikló György igazgató vezetésével bérmunkában szereli be a svájciak által valutáért vásárolt Zaporozsec gépkocsikba a magyar gyártmányú akkumulátorokat és a nyugati elektromos építőelemeket. A Tavria ZAZ 1102-es névre keresztelt gépkocsi ötsebességes, ötszemélyes, maximális óránkénti sebessége 85- 90 kilométer. A főként hazai forgalmazású és szervizhálózattal biztosított — szintén a kft. által öszszeszerelt — benzines Tavriákból, valamint a külföldre exportált elektromos személygépkocsikból ezer-ezer darabot kínálnak eladásra az idén. Legyen szép, s az sem árt; ha praktikus Fizet a vevő A belföldi piacra gyártó bútoripar, bár nem hagyta érintetlenül a gazdasági receszszió, talpon maradt —. s a jelentős pénzügyi nehézségek ellenére is viszonylag kiegyensúlyozottan dolgozik és stabil pályán halad. Ügy tűnik, van kereslet portékáira — pedig nagy áremelkedések voltak,—, sőt, számolni kell egy fizetőképes réteggel, amely kifejezetten a nyugati színvonalú luxustermékeket vásárolja. A megyében többek között Csömör és Dunaharaszti érdekelt a bútorgyártásban. A jelenlegi helyzetről s az ez évi kilátásokról e cégeket kérdeztük. A csömöriek — az üzemben harmincötén dolgoznak — viszonylag jó helyzetben vannak, ugyanis a Budapesti Bútorinari Vállalat — BUBIV — telephelyeként működnek. Mint tudott, s mint erről az újpesti gyár főmérnöke. Fazekas Péter tájékoztatott, a BUBIV a termelés volumenét, nagyságrendjét tekintve mindig is a bútorgyártók élbolyához tartozott: éves szinten úgy 1.6 milliárd forint a termelésük. A nyereségességet tekintve már nem ilyen jó a kép — nem sorolható az elsők közé. Különösen az alapanyagok áremelkedése érintette érzékenyen, ugyanakkor a költségek még nem csökkentek a kívánt mértékben. Elsősorban a szervezeti formát korszerűsítik, létszámleépítés nem lesz. A csömöri telephely is megmarad: a kárpitos vázak elkészítésével és az alapkárpitozással foglalkozó üzemre szükség van, a főmérnök szerint gazdaságosan működik. A termékek ismertek; a Réka, a Nóra, a Negró nevű bútoroknak különböző változatai vannak: elhelyezhetők kisebb és nagyobb méretű lakásokban, kaphatók oicsóbb kivitelben. s extra igényeket kielégítve — luxus árkategóriában. Az persze nem vált majd ki örömöt a vevők körében, hogy március elsejétől mintegy tíz százalékkal drágábban juthatunk a gyár portékáihoz, de — mint Fazekas Péter hangsúlyozta — elkerülhetetlen e lépés. Csak egyetlen adat, amellyel a főmérnök alátámasztotta a várható intézkedést: mig az egyik fontos alapanyaghoz, a fenyő fűrészáru köbméteréhez két évvel ezelőtt nyolcezer forintért jutott a cég, ma ugyanezért 24-25 ezer forintot fizet. S mint ahogyan a vevők ezt már megszokhatták, ezt a költségnövekedést — ők fizetik meg. A Dunaharasztin működő Bútor-Árt Kft. ügyvezető igazgatója, Halmos István szerint is biztos a jövő. van és lesz megrendelés. Itt éves szinten 25 millió forintos a termelés, amelynek egy részét az irodabútorok, másik felét pedig a Képcsarnok Vállalat és az Idea-Astoria megrendelésére gyártott, kifejezetten luxusterméknek számító, iparművészekkel terveztetett bútorok képezik. A 35 embert foglalkoztató kft., mivel kizárólag megrendelésre dolgozik, szintén úgy ítéli meg: bár visszaesett a fizetőképes kereslet, a vevők mégiscsak érdeklődnek. Kell a szép. a jó minőségű és praktikus bútor, hiszen egy életen át csupán néhányszor várható egy-egy ilyen családi nagyberuházás, de a portékák évekre szólnak, s nem mindegy: miként szolgálják egyrészt funkciójukat, másrészt az esztétikai elvárásokat. Va. É. A hidegben jólesik a kis tűz adta meleg (Kép és szöveg: Vimola Károly) RÉC1HEVEM KERÉKASZTAL Az út mentén jéggé dermedt a talajvíz, a sekély árkon túl útién zöldéi a búza. Az ősszel elvetett kenyérnek való hetykén dacol a komisz széllel, pedig a hőmérő mínusz öt fokot mutat, — Dacol amíg dacol, azért elkelne rá egy kis hötakaró — véli kísérőm, lírán Béla, s szemében megvillan a fagytól való féltés, ahogy végigtekint a hatalmas táblán. Tavaly, ugyanitt, aratás után azt kérdeztem Králl Bélától: jövőre mi lesz majd belevetve? Akkor ekéket vonszoló traktorok után nézett ugyanígy, melyek mögött vastag porfelhő gomolygott. — Lehet azt tudni? — nézett rám vissza, a kérdésben benne érződött a bizonytalanság, melyet a választási hadjárat során szított tsz-ellenes hangulat, s a föld visszaigénylők felerősödött hangja motivált, — Ki tudja, mi minden változik tavaszig, ki fog itt vetni...? — Ha így volt, Béla túlértékelte a helyzetet — mondja Szomor József, a ráckevei Aranykalász Tsz elnöke, már bent a székházban. — A valós földigény meg sem közelítette a tavalyi nagy nekibuzdulást. Ezeröifcszáz hektárt jelöltünk ki és hirdettünk meg a földigénylőknek. de még az egvtized része gem talált gazdára. Olyan ez is, mint a tiltott gyerekjáték. Amikor már nem tiltják, nincs benne öröm. Ennyiből! nem él me ff Persze — és ezt az elnök is tudja — nem ilyen egyszerű ez a kérdés, sőt nagyon is bonyolult. Oka van annak — nem is egy — amiért a paraszt csak „kacérkodik” a magángazdálkodás gondolatával, de a végső lépésre csak kevesen szánták el magukat. Akadozik, mindmáig nem született döntés a föld ügyében, bizonytalan, szervezetlen a termékek értékesítése bel- és külföldön egyaránt, az inflálódással csak a ráfordítási költségek emelkednek, ám a késztermék ára stagnál. vagy legalábbis nem olyan arányban növekedik, mint a műtrágyáé, vegyszereké, gépeké, gépalkatrészeké. — Bármilyen jól menjenek is a dolgok, mindenkiből nem lesz farmer, mint ahogy az is egy dőre álom, hogy a tízmillió magyarból hárommillió vállalkozó lesz. Tessék megnézni a nyugati statisztikákat. Az általános arány egy a tízhez, de van, ahol egy a húszhoz, vagyis húsz bérmunltás jut egy vállalkozóra. Beszéljünk csak Ki garantálja, hogy mindezt megkapja, megszerzi magángazdálkodóként? Senki! Elég egy-két rossz év, hogy mindene elússzon. Tízből öS iönkremeffY — ön meggyőződésből vagy beosztásánál fogva propagál a magángazdálkodás ellen? — Dehogy propagálok! Ahhoz, hogy előbbre jussunk, mindkét fajta gazdálkodási típusra szükség van. Én csupán attól óvom az embereinket: ne egy nap alatt akarjanak váltani, ne szakítsanak végérvényesen a téésszel. Vezetőségünk á kiválás két variációját dolgozta ki. Ha 100 százalékban kiveszi a földjét a tag, ez azt jelenti, kilép a tszbői s minden előbbi jogát elveszti. Aki viszont bennhagy minimum 50 százalékot, az megőrzi minden jogát s az általunk használt földért kijáró juttatásokat is megkapja. Ez szerintem egy tisztességes ajánlat, nincs kitéve senki a teljes tönkremenés veszélyének. — Ez a veszély sokkal valósabb, mint egyesek hiszik — jegyzi meg Králl Béla, s konkrét adatokkal érvel. — Nyugaton ötévenként feleződik a farmok száma, vagyis tíz farmból öt tönkremegy. És ami érdekes, ami ellen most sokan szónokolnak nálunk, az osztódás folytán nő a mamutbirtokok száma. Egy erőteljes koncentrálódás megy végbe, a jól prosperáló gazdák felvásárolják a többiek földjét Az is tény, pozitív jelenség, ettől a mezőgazdaságból élők átlagéletszínvonala nem csökken, hanem nő. — A koncentrálódás törvényszerű folyamat — veszi át a szót az elnök. — A törpegazdaság nem képes egy korszerű gépparkot fenntartani, amiért is vagy bérli — s ezáltal csökken a haszna — vagy kínlódik a szegényes gépparkkal. ami viszont a hektáronkénti termésmennyiség visszaeséséhez vezet. Ez is, az is jövedelemkiesést eredményez, csődbe torkollik. Sokfelé megfordultam Nyugaton, az így szerzett tapasztalatok azt igazolják, egy viszonylag jól gépesített farm 80-100 hektár földet feltételez. Ez viszont egy családi vállalkozás — minimum két generáció — vagy két-három farmer összefogása. Valahogy így kell ezt nálunk is csinálni. Csendben, de annál több ambícióval. — Az Aranykalász 5300 hektáros, 250 ember műveli, a családtagokat is figyelembe véve 750-800 embernek biztosít kenyeret. Én amondó vagyok, ne cincáljuk szét délibábos reményekért ennyi ember létbiztonságát. Vagy legalábbis éljünk a jó öreg mondással: Lassan a testtel, testvér! Merre kacsinfftsssiank ? — Az elnöknek igaza van — bólint rá Králl Béla is. — Mindenekelőtt a holnap kenyerével kell törődnünk. Rajtunk nem múlik. Ezer hektá-' ron vetettünk az őszön búzát, ötezren árpát. Ezt biztos, hogy mi fogjuk learatni, s közösen osztozunk rajta. A haszonból jut a közös asztalra is, az ország kasszájába. Ha igaz, az aszály' ellenére a magyar mezőgazdaság 1990-ben is kitett magáért, a másfélmilliárdos aktívumhoz 900 milliót mi adtunk. — És adhattunk volna többet is, ha lenne rá vevő. A magyar mezőgazdaság jelenleg 18-20 millió ember ellátását fedezi, a termelés közel felét el lehet adni. De ne feltétlenül Nvugatra kacsingassunk, áron alul kínálva a magyar portékát. A nyugati mezőgazdasággal, a feldolgozóiparral, a csomagolással, tartósítással manapság még nem tudunk konkurálni, az efajta erőlködés csak veszteségekhez vezethet. Fedezzük fel újra Keletet, s ha kell. léptessük életbe a bart árrendszert. De mindenekelőtt hozzunk már .végre olyan törvényeket, mely kedvez a mezőgazdaságnak, s ezen belül a magyar parasztnak! Matula Gy. Oszkár (Folytatjuk.) a mezőgazdaságról, nézzük meg, milyen a földtulajdontörvény Hollandiában. A minimum földterület 30 hektár, ennél kisebb gazdaságokat nem jegyeznek. Ehhez igazodik az örökösödési törvény is. Hiába van öt örököse egy 30 hektáros birtokban, közülük — közös megegyezéssel — csak egyből lesz tulajdonos, aki záros határidőn belül kártalanítja a másik négy örököst. Vagyis: a fejlett, nyugati mezőgazdaság rég felismerte, hogy a törpebirtokoknak nincs jövője, nem lehet belőlük megélni. Ezzel szemben mi, magyarok, most akarunk visszatérni a nadrágszíj-gazdálkodáshoz. Amihez nincs indulótőke, nincs technikai háttér, sőt sok helyen még a szakmai hozzáértés is hiányzik. Valamit nem vettek be a számításba, akik a magángazdálkodásra buzdítanak. Nevezetesen azt, hogy jelenleg kétfajta paraszt él Magyarországon. Az egyik mindvégig konokéin kitartott a földjénél, gyarapodott is, de kemény árat fizetett a jólétért. Ez a típus csak státusszimbólumnak tartja amit megszerzett, még a tv elé is ritkán ül le, mert nincs ideje. A másik fajta — és ez van többségben — a téeszben nem ölte magát túl a munkával, nemcsak a munkában látja az élet értelmét. Megszokta, hogy viszonylag nincs kiszolgáltatva a létbizonytalanságnak, egy aszály vagy árvíz csak részben és (közvetve érinti. Az ilyen paraszt igényli az élet naposabb felét is. természetesnek veszi, ha beül Harkányba vagy lemegy Balatonfüredre üdülni.
