Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

*zf£íw

ÍiU

J

Az adós megvárja a letiltást?

Szándék és kényszer

A helyi adók ügyében mindenki csak tippel — s mindenesetre szorong. A sajtóban megjelent — és valószínűsített — számok alapján kalkulál: ha ekkora a telkem, ekkora a házam, s lakunk benne hárman, akkor ... hogyan fogjuk bírni, sok más teher mellett az önkormányzat által kirótt adót.

Amelynek, mint már ismeretes — és talán ez az egyetlen biztos pont — három formája lesz: a vagyoni (építmény- és telekadó), a kommunális és a helyi iparűzési adó. Valószínű, hogy mindhárom kategória esetében az önkormányzat hatásköre lesz, bevezeti-e vagy sem, s ha bevezeti, a lehetséges maximumot mennyire közelíti meg.

Több „fogadkozás” is birtokunkban van: a zebegényi polgármester-választás előtt

mindkét jelölt úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja emelni a lakosság adóját, illetve minél kevesebb terhet szeretne hárítani a lakosságra. S talán nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy körülbelül ezt vallják az önkormányzatok Vámosmükolától Sződligetág. Ugyancsak ez a vélemény alakult ki Vácon, a gazdasági és városgazdálkodási bizottság ülésén is: elsősorban a gazdasági tevékenységet végzők körére kellene „irányítani a figyelmet”, nem a lakosságra.

A kérdés persze korántsem ilyen egyszerű. Az önkormányzatok még nem tudhatják, hogy milyen gazdaságipénzügyi kondíciókra számíthatnak, mi lesz, ha forráshiányos lesz a költségvetés, mi lesz, ha gazdasági kényszer érvényesül az adók kivetésére. Azaz, lehet, hogy rákényszerül az önkormányzat a helyi, lakossági adók kivetésére.

Ám a helyzetet tovább bonyolítja, hogy az önkormányzatoknak mérlegelniük kell: amit nyernek a réven, nem veszítik-e el a vámon. Vagyis, az adók nem hozzák-e olyan helyzetbe a település lakosságát, hogy az eddiginél kétszer vagy háromszor többen lesznek kénytelenek szociális segélyért folyamodni.

S bizony van már, aki nem csupán szorong a várható terhek miatt, hanem elhatározásra is jutott; ha megnövekedett terhei mellé még a helyi adó is járul, azt a megoldást választja, hogy összes tartozását a fizetéséből tijtatja le. így lényegesen kevesebbet kell fizetnie havonta.

B. J.

Sok mindent hoz ez az esztendő

Még hangszerkészítők is lehetnek

Még a megyei tanács számlájára írandó, hogy megtiltotta a váci zeneművészeti szakközépiskolának a tanulótoborzást a fővárosi gyerekek köréből. Nem kerültek hát be a Budapesten megjelenő ajánlófüzetekbe, igaz, az ország más városaira nem volt érvényes ez a megszorítás. Akadt is jelentkező minden helyre, sőt az iskola tanárai válogathattak is. Ezekben a napokban, hetekben derül ki, hogy kik lehetnek szeptembertől elsősök.

Szalay Miklós igazgatót még a felvételi meghallgatások befejezése előtt kérdeztük, mi lesz szeptembertől az egy-két év alatt igen népszerűvé vált iskolájukban?

— Természetesen tanévkezdés. Már alig várjuk. Sok mindent hoz majd ez az év. Mindenekelőtt akkor teljesedik ki a négy évfolyam, 1992 májusában pedig elkezdődnek az első érettségi vizsgák.

— Annyira azért ne szaladjunk előre, hiszen még hátravan egy felvételi meghallgatás.

— Igen, március 18. és 20- án. Az lesz az utolsó, amelyen minden eldől. Korábban már két lépcsőben tartottunk meghallgatásokat, de azok inkább csak az ismerkedést szolgálták. Függetlenül attól, részt vettek-e ezeken is, várjuk az új jelentkezőket. Egy-egy tehetséges jelölt még az utolsó napon megváltoztathatja a végső névsort.

— Önök, itt a Bartók Béla Zeneiskola közvetlen szomszédségában Három esztendeje egy vadonatúj épületbe költöztek, A tervekben az akkor átadott iskola csak egy része volt, a befejezést későbbre ígérték. Most már látszik is ebből valami, de vajon költözhetnek-e ősszel?

— Az ígéretek szerint igen.

Óh. az a szélfújta gödi homok...

Nem létezett, s önálló volt?

Örülök Kovács István barátom gödi írásainak, melyek itt, ezeken a hasábokon jelennek meg. Örülök, mert nem elfogult, hiszen nem lehet lokálpatrióta érzelme, nem köti e tájhoz családi kapcsolat, mint engem.

Emiatt vegyék tűnődésemet csak hangos gondolkodásnak. Előre kijelentem — elfogult vagyok, ha e hármas és mára már egységes, összefüggő településről hallok! Nem hiszem, hogy lehetne másként. Ifjúságom szép és nyomorúságos évei fűződnek a három Gödhöz, sose tudnám ezt tagadni.

November 23-án azt tudatta velünk az újság, hogy nem készülnek válásra a három — tulajdonképpen két — község lakói. Akkor, az új Dolgármester még öngyilkosságnak mondta a községek különválását, mert elképzelése sem volt, hogy a tizenötezres lakójú település milyen anyagi forrásokból működhetne akkor és azután. Ma már tudja. Számot vethetett arról, hogy a szétesés küszöbén álló termelőszövetkezet eddigi anyagi segítsége nélkül miből tartja fenn önmagát, községeit. (Felhívom Lovászi Lajos úr figyelmét: nézze át az utolsó harminc év történetét — a pénzügyre gondolok! —, akkor rádöbbenhet arra, hogy a mai Duna Menti Tsz és jogelődjei számiálatlan milliókkal járultak Göd művelődési és sportterveinek megvalósulásához. A ma már nyomában sem található „szociális háió'’ ügyet nem említem! Szívesen kisegítem, birtokomban van a termelőszövetkezet negyven évének minden levéltári jegyzete!)

Nem hiszem, hogy egy mai állami vezető, polgármester, olyan naiv. hogy településen az egyetlen és eredményesen működő egység szét rombolását elősegítse. Még akkor sem, ha az a novemberi írás „Pártharcok manipulálta közvélemény” feleimmel jelent meg. Lehet, hogy én vagyok naiv, h.o..en a feleim mára már valóság lett! Holnapra elveszíti Göd azt az anyagi bázist, ami további biztonságot adhatna, amire támaszkodhatna. és netán megvalósíthatná még visszatérését is az évtizedekkel ezelőtti közigazgatási tagozódáshoz.

Írásom második része itt kapcsolódik barátom ianuár 10-i cikkéhez. Ebben nem a polgármester véleményét tudatta velünk, de a választópolgár szándékát, a népszavazás óhaját, azt az elhatározást, hogy kettészakadhasson a jelenleg, egy irányítás alá tartozó Göd. (Itt nem a MÁV-nyelven ismert Göd alsóra és Göd felsőre gondolok, ami csakis ehhez a nemes intézményhez méltó, akár a sötétkék alapon megjelenő okkersárga felirat az állomásokon!). Tiszteletben tartva a megkérdezettek véleményét, keserűen mulattam azon, hogy milyen keveset tudnak saját településük múltjáról!

Az egyik riportalany arról beszélt, hogy Felsögöd már 1900-tól önálló község volt. Sajnos, ki kell ábrándítanom, mert akkor még Göd község — községek — nem létezett. Csupán Göd-puszta, a mai Alsógödön, a mostani gazdaság Nemeskéri-féle elődjeként. Mivel nem volt Felsögöd, így akkori intézményei sem állnak a maiak „rendelkezésére”.

Felsögöd — az elszakadáshoz leginkább ragaszkodó rész — csak 1911-ben kezdett településsé alakulni, amikor Háder Lajos és Szécsi Kálmán orvosok, itteni birtokosok, megkezdték 588 holdas gazdaságuk parcellázását. A rohamos fejlődés az olcsó telkeknek köszönhette létét. 1915-ben Szódhoz tartozó község lett, majd 1920-ban szakadt el az anyaközségtől és vált önállóvá.

Alsógöd? Környező területe, a valamikori Ilkamajor is, szerves része volt a hatalmas gödöllői Grassalkovich-uradalomnak. Ősi része a mai összevont nagyközségnek, hiszen 1559-ben, a török hódoltság idején a buda llva lajstromában már 47 házzal szerepelt. Mint település, régebbi Felsőgödnél, de önállósága 1919. március 30-án lett valóság, amikor az akikori direktórium kimondotta a Szódtól való elszakadást. Igaz, csak ideiglenesen. mert huszonhat év múlva teljesedett be mindez. Akkor, amikor 1945. október 13-i keltezéssel, a 17 574/1945. sz. határozatával Házi Árpád alispán megszüntette a sződi irányítást, és Göd-pusztát, llkamajort és Szödrákos területét Felsőgödhöz csatolta.

Ekkor nyerte el Felsögöd igazi rangját, többek között azért, mert a puszták, termőterületek birtoklásával „önkormányzati” hátteret is kapott!

Ezt akarják elveszíteni?

Igaz, büszkeségre is van okuk, ha önállóságuk nem kötődik is sok évszázadhoz. A mára összenőtt három település sosem volt lakatlan. Felsőgödön feltártak már kora középkori sírokat, s mi több. a mai Újtelep mellett, a régi 11-es táblában a római kor egyik talányára is van példa. Itt, a Dunától két és fél kilométerre 1967-ben Soproni Sándor végzett kutatást. Feltevése szerint a homok alatt egy római tábor húzódik! Két évvel ezelőtt még minden szándék eleven volt a termelőszövetkezet vezetőiben, hogy hozzájárul a feltáráshoz. Mi maradt ebből mára? A szétszakadás, a megsemmisülés valósága.

A homok. Az a szélfújta homok, aki egy ezerötszáz évvel ezelőtti tábor fölé simít majd egy virágzó gazdaságot. Azért, hogy a jövő század helytörténészének is legyen témája.

Csankó Lajos

Gyakorlatilag csak belső munkálatok vannak hátra, festés, burkolás, valamint a központifűtés beszerelése. Az utóbbi napokban észrevettük, hogy leálltak a munkák. Ennek csak találgatjuk az okát, és reméljük, semmi komoly akadály nem áll a befejezés útjába!

— Mi állhatna? Hiszen önöknek költözniük kell, különben hová teszik az elsősöket? Ügy tudom, hogy már eddig is vendégeskedniük kellett egy óvodaépületben, gyakorolni pedig szanaszét jártak a gyerekek, mert mindannyian nem fértek el saját hangszigetelt gyakorlószobáikban.

— Ez igaz, létkérdés számunkra, csakhogy még tisztázatlan, kinek a kezébe kerülünk. « Pillanatnyilag ugyanis még nem nyilatkozott a városi önkormányzat arról, hogy fenn tudja-e tartani iskolánkat. Az építkezésben eddig súlyos milliói vannak Vácnak, de a szakmai felügyeletet a megye gyakorolja.

— Bárhogyan is döntenek, az a szakmai munkán nem változtat, sem a terveinken. Kérdezhetem a távlati elképzeléseikről is?

— Hogyne! Sőt, örömmel veszem, ugyanis akad mondanivalóm a további évekről is. Az első érettségiző osztály miatt nem is olyan távoli tervek ezek. Ugyanis nagy gond, hogy a négy év elvégzése után nem adhatunk szakmát a gyerekek kezébe, csak egy egyszerű érettségit. Ezt persze már a kezdet kezdetén tudtuk, s éppen ezért Cs. Nagy Tamásnak, a zeneiskola igazgatójának már az első évfolyam indulásakor volt egy olyan elképzelése, hogy érettségi után tovább kellene lépnünk. Most már pontosan tudjuk, merre. Zenetanítói képzést szeretnénk adni azoknak, akik nem kerülhettek be a főiskolára. Ez egy, kettő vagy legföljebb három évi tanulást jelentene az érettségi után. A zene mellett természetesen pedagógiai tárgyakat is felvennének a hallgatóink.

Lehetőségünk nyílik az új épületben hangszerjavító műhelyek kialakítására, Ha nem volna elég helyiségünk ott, akkor még rendelkezésünkre állna a zeneiskola alagsora is. Elképzeléseink szerint ki-ki megtanulná javítani saját hangszerét és külön képzés keretében önálló szakmaként is elsajátíthatnák a hangszerjavítást, -készítést.

Tervezünk az eddig elmondottakon kívül egy harmadik képzési módot is. Egy szóval nehéz lenne meghatározni, milyen szakemberek kerülnének onnan ki, ezért messzebbről kezdem. A Rózsavölgyi zeneműboltból kerestek meg azzal az igénnyel, hogy alkalmaznának zenéhez értő fiatalokat hanglemez és kottaboltjukban, hangtárukban. Ez jelentősen növelné a szolgáltatásaik színvonalát, hiszen sok olyan eladójuk van, aki nem ért a zenéhez, csak betanulja mit kell tennie, és így szolgál ki. Ugyanilyen nehézségei vannak a Trial vállalatnak is. A hangszert ismerő eladókat, üzletkötőket alkalmaznának, de pillanatnyilag nincs olyan iskola, melynek végzőseiből válogathatnának.

Talán túl sokat mondtam az elképzeléseinkről, de nem szeretném egyiket sem elkiabálni. Mindenesetre rajtúnk nem múlik majd, hogy mindez meg is valósuljon — válaszolta Szalay Miklós igazgató.

Beszélgetésünk után jelent meg a Magyar Közlönyben (129. szám) az a március elsején érvénybe lépő miniszteri rendelet, amely fölsorolja mindazokat a foglalkozásokat, amelyekhez éppen a fenti iskolatípusban szerzett érettségi bizonyítvány szükséges. A váci Zeneművészeti Szakközépiskola elébe ment mindennek, amikor maga igyekezett fölkutatni azokat a lehetőségeket, amelyek munkalehetőséget jelenthetnek végzőseiknek. Ezután megfordul a helyzet, ugyanis ők válogathatnak a diákok igényei szerint. Ennek ismeretében pedig az oktatás szakosodási iránya is könnyebben kialakítható.

Dudás Zoltán

váltva?

Keseregni, tudom, könnyebb, mint tenni. Például a benzináremelésféle dolgok ellen. Ezért én most a könnyebbet választom, és megkérdezem, hogy a kötelező gépjárműbiztosítást, melyet eztán külön, egy összegben (?) fizetjük autónk után, vajon levonják-e a benzin árából? Az adó, az útalap stb. részletezésekor még egyszer sem hallottam, hogy a biztosítás díjával csökkentik az árát. Jó, jó! Tudom, hogy a végösszeg akkor is magasabb lenne, a növekedés túlnőtt a benzinárba épített biztosítási összeg hányadán, és mégis.

De vajon mit tesznek azok, akik eddig se nagyon tudták használni kocsijukat, és most is csak azon tudnak spórolni? Ha csak van, létezik az a járgány, már pénzbe kerül, s mégis- körülbelül tízezer forintért kell biztosítanunk, hogy a garázsban állva nem tesz kárt senkiben.

Már most észrevehetően kevesebb autó közlekedik a kettes úton. Persze a teherautók és az átmenő forgalom miatt az ott élők ebből nem sokat éreznek, de a forgalomszámlálók mérései bizonyíthatják az állítást.

Talán egy normális gazdasági közegben elfogadható volna ez a biztosítási-adóztatási forma, de ma .. .? Nem tudjuk, hogyan jövünk ki a kosztpénzből, hogy ki tudjuk-e fizetni a fűtést, a villanyszámlát vagy a vízdíjat. Miből telne akkor tízezer forintra? Megmondom. Azok, akik képtelenek a tartozás terhével élni, mindenüket pénzzé teszik, csakhogy követhessék a követelők igényeit. De, ha elfogy az eladható, elzálogosítható vagyonka? Azt teszik, amit azok, akik addig is legyintettek a számlákra és követték a régi, jól bevált tanácsot: az a tiéd amit megeszel! Az evésről valóban nem lehet leszokni, adós pedig úgyis volt elég, eztán több lesz! És akkor? Könnyen elveszíthetjük az áhított holnapot, aprópénzre váltjuk az oly könnyen elmúló máért.

(d-a)

Csokrok, koszorúk helyett

Aki mosolyt tudott adni

„Megrendült szívvel tudatjuk, hogy Farkas Mária tanár. Teréz anya fáradhatatlan munkatársa. egy imádságban és jó 'cselekedetekben eltöltött élet után felkészülten, lelkében végtelen bizalommal és derűvel hazatért az atyai házba” — adja tudtul a hírt a fekete keretes, egyszerű gyászjelentés. Tudtul adja kollégáinak, tanítványainak, mindazoknak, akik ismerhették és szerették.

Az életről való leválása hirtelen és gyors volt. A karácsony előtti napokban volt kedves kolléganőjével telefonon beszélve, mintegy lényegtelen, apró momentumként említete meg: „vacakol a májam és a szívem ..Soha nem engedte meg magának, hogy beteg legyen. Hatvannyolc éve most mégis határt szabott tervekkel átszőtt, folyton tevékeny életének.

Pedagóguscsaládban született. Édesanyja mint nö, az első között végzett magyar egyetemen, matematika szaEgyszer talán szálloda lesz

A volt rendőrségi épület, talán a környék legszebb szállodája lehetne — ha egyszer elkészülne

(Fejér Ferenc rajza)

kon. ö maga 1946-ban a József Nádor Tudományegyetem közgazdasági tanár karán, kémia—földrajz—technológia szakon. Néhány évig Tiszaroffon tanított. 1951-ben került a váci közgazdasági szakközépiskolába, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1979-ig tanított és nevelt. Nyugdíjaztatása után még visszament tanítani az iskolába 1982-ig.

Szakmailag jól felkészült, nagyszerű tanár volt. Nagy műveltséggel, mindenféle külső előnyök nélkül, emberi tekintetben is bámulatos munkát végzett. Soha, még a legnehezebb időkben sem tagadta meg a hitét. Emiatt sok méltánytalanság és hálátlanság érte, soha nem kapott még csak egy dicsérő oklevelet sem. Igaz, nem is vágyott ilyenre.

Már fiatalkorában is együtt dolgozott kalkuttai Teréz anya nővéreivel. Annak a szeretetnek, amelyet e nővérek, a szeretet misszionáriusai képviselnek, volt ő sáfára, hűséges szolgája idehaza. Rendszeresen patronált árva gyerekeket. Főleg a fóti gyermekvárosból, szünetekre, ünnepekre, amikor csak tehette, vitte őket magához. Gondoskodott róluk egészen a családalapításig.

Bejárta a világot, kilométerek számolatlan ezrein át. Az utazás volt egyetlen hobbija, az egyetlen luxus életében. De amellett, hogy a világ csodái lenyűgözték, odakint kapcsolatokat keresett, felkutatott, s ha kellett „koldult” itthon maradt rászorult övéi számára. Hihetetlenül nagy emberbaráti munkát végzett itthon és határainkon túl is, Lengyelországban, Erdélyben, s hihetetlen, hogy hány emberen segített.

Tudott mosolyt adni és mosolyt nem várni. S ha kellett, tudott önmagán is mosolyra derülni. Erre csak az képes, aki tudja, hogy ő megbízott szolga, küldött — a szeretet útján.

Ezen az úton érkezett ő révbe most. Két évvel ezelőtt, október hatodikén, még egyedül elment Aradra, hogy virágot tegyen a sírra. Most mi búcsúzunk tőle egy szál virággal. Mert az volt a kérése, hogy a csokrokra, koszorúkra szánt összeget adják át a temetésen jelen lévő Teréz anya munkatársainak, hogy azt a szeretet misszionáriusai által gondozott szegények javára fordíthassák.

Szórád Ágnes