Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
Pénzek helyi célokra Nehogy galamhadó legyen belőle mat-változás sem érinti! Rájuk a legirigyebb a város, hiszen nevetséges összegekért jutottak lakáshoz. Törvényesen — tegyük hozzá —, hiszen a jogszabályok lehetővé tették ezt a formát! A helyi adók kivetése előtt azonban nem lehet nem vonni történelmi párhuzamokat. Az egyik képviselő a választások előtt egyenest Mohácsig ment vissza történelmi ana-lógiaikeresésben, toldjuk meg néhány évvel az emlékezést: a Dózsaféle parasztfelkelésig. Az pedig azért tört ki, mert a galambtartást is megadóztatta az akkori állam. Nem, nem a sült galambot várja a nagykőrösi ember, de az adóért sem turbékol... Ballai Ottó Ahol az ügyfél a legfontosabb Egy titok magyarázata Oly sokszor és oly sokat leírta már a magyar tömegkommunikáció, hogy a különböző szolgáltatóknak ki vagyunk szolgáltatva, hogy egész egyszerűen nagyon jólesik tapasztalni a dolog ellenkezőjét. Csak úgy mellesleg, a magam nevében, annyit mindenképpen előrebocsátainók, hogy az elsietett általánosításnak nem vagyok a híve, így az általában vett elmarasztalásoknak spm. Ugyanakkor érdemes szólni a jól működő mesterekről, kik a legjobb hagyományokat idézik. Eleinte azt hittem, nekem van szerencsém (természetesen nekem is!) a Papp Elekféle optikuscéggel. Bizony már a megnevezés zavarba hoz, hiszen a kitűnő szakemberek annyiféle szakmai elismerést szereztek, újabb ismeri Az esetlegesen fizetendő ^ helyi adónemekről, azok S nagyságáról már több alhalommal írtunk. Kiss J᧠nos polgármestert felkér^ tűk egy újabb nyilatkozat^ ra, ezt azonban csak né^ hány nap múlva kapjuk S meg. Oka nem a polgár§ mester elzárkózása, éppen ^ ellenkezően: a lehető leg^ pontosabb, legfrissebb el^ képzelések alapján szcretné ismertetni majd állás§ pontját. Ügy gondolom, sokan könynyebbülnének meg, ha mondjuk úgy szavazna az önkormányzat, hogy mindenki évente 800 forintot fizet ingatlana után. Valamikor ezt hívták településfejlesztési hozzájárulásnak’ ami a helyi adók kísérleti léggömbje volt, s amely — kipukkadt. Sokan és sokszor elitélték ezt az adónemet, Nagykőrösön azonban vitathatatlan eredményeket hozott, hiszen ennek kivetése nélkül nem készült volna el a sokat emlegetett 27 kilométernyi új útszakasz. (Azt se felejtsük el, hogy az ott lakók is nagy áldozatokat vállaltak.) Igen ám, de az alapprobléma pontosan az ilyesfajta adófilozófiában rejlik, ami a mai napig megosztja úgy a magánemberi, mint a szakértői kedélyeket. A teho-rendszer ugyanis minden családot egyenlő mértékben érintett, semmiféle tekintettel nem volt a különböző bevételekre. Éppen ezt kifogásolták a legtöbben, és éppen két irányból is. Egyfelől a személyi jövedelemadó a jövedelemkülönbözeti sarcot már leszedi, ráadásul az átlagemberi vélekedés szerint pazarlc állam zsebébe teszi a pénzt (Egy kis kitérőt érdemes id< is beiktatni. Egy ismerősön kimutatta, hogy az állampárt MSZMP költségvetési támo gatása nagyságrendileg meg egyezett a mai országgyűlés képviselők különböző rangt kifizetéseivel, költségeivel egymilliárd forinttal. Meg ii van a véleménye ...) Miutár tehát leadózott alacsonyabb é: magasabb jövedelme után a: ember, miért kellene a továbbiakban is ennek megfelelően zsebébe nyúlnia, mikor i városnak éppen olyan polgára mint az, aki segélyt kap rag.' alacsonyabb a jövedelme' Másfelől sokan éppen ellenke zően érvelnek, ha valaki töb bet kap, fizessen is többet. Érdemes azonban azt is számításba venni, hogy példán Svédországban a nettó jőve delmekben alig van 10—21 százalékos különbség a legjob ban és a legrosszabbul kereső dolgozók között. Magyarországon azonban az egyenlő szintre hozás a létező legalacsonyabb szinten történik meg, sokan nevezik ezt némi túlzással Antall-féle kommunizmusnak. Külön fejezetet érdemelnek az úgynevezett kommunális adók. Ezeket a tanácsi vagy bérlakások tulajdonosai, bérlői fizetnék. Nagyságrendben a törvény lehetőségei szerint ezek a pénzek a házadóval megegyezőek. Nagy kérdés persze, hogy ezek vonatkoznak, vonatkoznának olyanokra is, akik hihetetlenül kedvező feltételek mellett megvették ezeket a lakásokat, ráadásul őket még a lakáshitelka-Tanyasi történet A fekete tyúk JULI NÉNIRŐL egyre többen beszélték a tanyáikon, hogy boszorkány. Nem csinált pedig semmit; nem vert meg szemmel, tehenet, házasságot sem rontott meg ráolvasással, a bélyeg mégis rákerült. S mindez a fekete tyúk miatt. — Akárhogy is, a fekete tyúk boszorkányság — bólogatott özvegy Kelemenné. — Ott tartja a konyhában — suttogta Harlkai néni. — Az még csak! De délben, amikor harangoznak, berakja a konyhaablakba, s ott fújdogálja a tollát — szörnyüliködött a vén Somodiné. — De ha még irányba fújná! Csakhogy visszafelé teszi! A tanyákon sok bolondság előfordult már. Hallottak táncoló kutyáról, bukfencező verebekről, kétfejű kisborjúról, sőt Kuti Ambrusáéról azt beszélték, hogy látták egyszer a macskáját repülni. De a fekete tyúk az más volt: az boszorkányság. A dűlőbeli öregasszonyok el Is határozták, hogy megnézik Vince Juli néni tyúkját. Elsőnek Kelemenné ment el a Vince-tanyára. Különösebbet nem látott, csak azt, hogy Juli néni az ölében tartotta egész ottlétekor a fekete tyúkot. Harkainé arról számolt be, hogy a tűzhely közelében látott egy kast szalmával s rajta vagy tizenöt tojást. A fekete tyúk tojta azokat: mindegyiken volt egy pötty! — mondta sejtelmesen. A legnagyobb szenzációval a vén Somodiné szolgált. — Megkotlottá! Láttam! Ott ült a tojásokon. Ügy éljek, hogy három hét múlva tele lesz kicsiny fekete boszorkányokkal a Vince-tanya udvara! Eltelt a három hét. Mind a hárman elmentek a Vince-tanya előtt, de egy fia boszorkányt sem láttak. — Egy napot késnek — mondta sokat sejtetően Somodiné. Hanem másnap sem, harmadnap sem röpködtek a fekete boszorkánycsemetéik a dűlőben. De negyednapra mind a hárman látták, amint Vince Juli néni hordja ki a tojásokat a ház mögé. Aztán azt is látták, hogy a fekete tyúkot kiröpíti a többi közé. Somodi néni nem tudta, szó nélkül megállni. — Tán repíted a boszorkányt? Vince Juli néni nevetni kezdett. — Még majd le is vágom. Egyet se költött ki a tojásokból! ....... » Aztán még jobban nevetve hozzátette. — De magam vagyok a hibás. Megkedveltem, míg kiscsirke volt, s bent tartottam a konyhában. .Egészen a kezemhez szelídült. Csak hát szegénykém egy fél kakast se látott. Igazán boszorkányság lett volna, ha egy Is kikel a tojásokból. AZZAL BEFORDULT a ház mögé, hogy elássa a bezápult tojásokat. Somodi néni másnap megesküdött; látta, amint Juli néni felült a seprűnyélre. Mert a fekete tyúk, akárhogy is van, csalc a boszorkányság jele. Tóth Tibor Es kocsmák nyitnak... Egyszerűbb feltételek A vállalkozás Nagykörösön meglehetősen egysíkú képet mutat a felszínes megfigyelő számára, aki csak azt veszi észre, hogy itt is, ott is újabb üzletek nyílnak. Azt is érdemes tudni, hogy a megelőző időszakhoz képest jelentősen egyszerűsödött az adminisztráció, sokkal kevesebb kötelmet kell teljesíteni. Persze több üzletágban — legalábbis az emberek egy részének véleménye szerint — a nagyobb szabadság szabadosságba torkollott, hiszen — például kocsmát — a szomszédok, a közeli lakók beleegyezése nélkül is lehet nyitni!. Persze nemcsak kocsmát, hiszen régebben iparűzést is csak a szomszédok engedélyével fogadtak el, most erre sincs szükség. De maradjunk a kocsmáknál — hogy ezzel az egyszerű szóval illessük a különböző, italki méréssel foglalkozó vendéglátó-ipari létesítményeket. Ha tulajdonos vagy a főfoglalkozású alkalmazottja vendéglátó-ipari szakképesítéssel rendelkezik, s 200 méteren belül nincs gyermekintézmény, akkor a városházán minden további nélkül záradékolják a papírjait. Tudni kell azt Is, hogy a vállalkozó dolga beszerezni a különböző szakhatósági véleményeket, azaz, ha átalakítja az épületet, ahhoz a műszaki osztály papírjait, s a megfelelő Köjál-igazolást meg kell szereznie. Amint azt a városháza egyik illetékesétől, Csáki Lászlónétól megtudtuk, tavaly mintegy 10 ilyen kocsma létesült, de vagy 25-30 palackozott italeladási lehetőséget is engedélyeztek. Ezek többnyire az udvar végében álló egyéb építmények. Az ellenőrzések alkalmával olykor itt is tapasztaltak italkimérést, de ezek bizonyítása igen nehézkes. Meglehetősen furcsa tehát, hogy a vállalkozás szabadsága nevében manapság bárki (szinte bárki) ott és akkor nyithat kocsmát, ahol csak akar. Persze vannak országok, ahol állami erővel küzdenek az alkoholizmus ellen, eredmény nélkül. S azt is emlékezetünkbe idézhetjük, hogy a második világháború előtt rengeteg kiskocsma volt a városban, s ezek a „műintézmények” igen családias helyek voltak, a törzsvendégek számára külön poharakkal — ahogy hallom az idősebbektől. Egyelőre csak abban bízhatunk, hogy az új kocsmákból is ifyenek válhatnak. (ballai) NAGYKÖRÖS! Gyógyszertár is van a rendelőben Korszerű, új gyógyszertár nyűt a szakorvosi rendelőintézetben, Sanitas néven. Tőke Gyuláné és Tóth Jánosné asszisztensek éppen betegeket szolgálnak ki (képünkön). Az ötlet azért is figyelemre méltó és hasznos, mert a betegek egy helyen megfordulva mindenhez hozzájuthatnak, amire a gyógyuláshoz szükségük van, (Varga Irén felvétele) reteket sajátítottak el, hogy a környéken párjuk sincs. S nemcsak munkában, mentalitásban sem. Ha egy nap alatt kell a szemüveg, akkor fél nap alatt készítik el, ha egy óra a határidő, akkor azonnal nekilátnak. De ezt amúgy is tapasztalja a népes vásárlósereg, akik felkeresik a már lassan szalonnak is nevezhető Kecskeméti utcai műhelyt. Ezt te hát akár alapként is említhetném, még akkor is, ha máshol, esetleg más szakmában, még nem ez a standard, hiszen ez a cég is bizonyítja, hogy egyfelől van igény a jó minőségű munkára, másfelől a pontosság meglevő mesteri képesség. Van azonban más is. Nevezetesen mint szülő, férfiasán bevallom, fiam ismételt szemüvegtörése engem kihoz a sodromból, hiszen drága, szinte pótolhatatlan dolog manapság a jó szemüveg. És akikor az ember elviszi a törött holmit a mesterhez, aki csak moso lvog, meg sem feddi a fiút — eleven az, kérem, örüljön neki! —, s nekilát csodaszerszámaival, hogy a már szinte leírt holmit újjávarázsolja. Közben magyaráz a fiúnak is, finoman, óvón, de határtalan szeretettel. így már persze érthető, miért is vannak mindig anynyian a szalonban ... — b — Nyílt nap Elsősorban azoknak a figyelmét szeretnénk felkelteni, akik negyedikes gimnazistaként a nagykőrösi református tanítóképzőben óhajtanak majd továbbtanulni: január 29-én, kedden nyílt napot tartanak az intézményben. A program istentisztelettel kezdődik délelőtt 10 órakor. Ezt követően a főiskola épületében előadások, tájékoztatók hangzanak el a város és a tanítóképző kapcsolatáról, a református egyház iskolapolitikájáról, az alternatív iskolapolitikáról, a nagykőrösi tanítóképző újraindításáról, a református tanító személyiségéről, s persze a jelentkezés módjáról. Az ebédszünetet követően szekcióüléseken lesz módjuk az érdeklődőknek mélyebb ismeretekhez jutni. A program délután 16 óra körül zárul. Református tanítóképző A zeneiskolában Fellegi Ádám zongoraestje A filharmóniai bérletsorozat második hangversenyét január 21-én, hétfőn este 6 órai kezdettel tartják a zeneiskolában. Fellegi Ádám zongoraestjét hallgathatják meg az érdeklődő bérűiettulaidonosoik. Hóvirág a kézben A kis házat utcák fogják ** karéjba, de úgy, mintha éhesek is lennének. Mindegyik ellopna a telkecskéből egy csipetnyit, amit pedig a gazda ügyesen próbál beültetgetni tavaszomként. Hej, de várja már azt a jószagú leheletet, amikor ki lehet menni, szétnézni az udvarra, azt, amikor olyan bolondul feltámad az 'emberben az ősi ösztön. Amikor kienged a föld fagya, amikor oly kellemes a vén ásót kézbe venni, s csak úgy, mint ifjonti virtusból, egy szuszra felásni azt a hátsó kertet...! Nem, aki ezt sosem csinálta, annak úgyis hiába mondja az ember. A gazda csak néz, nem találja a helyét. Ügy óránként tesz egy kört az udvaron így, telente, megnézi a malacólat, de hát nincs annak lakója. Drága a táp, a tsz-re meg nemigen számíthat már, nyugdíjas régen, s van is, meg nincs is. Legyint a kutyákra is, akik amúgy tessék-lássék módra jönnek elő a házból, ha meghallják a kisajtó nyikordulását, Az ám, a nyikorgás. Múltkor a fejébe vette, megszünteti, de csak baj lett belőle. Az anyjuk eltette valahova az olajat, zsírt ajánlott helyette, de nem úgy van az. Ahová olaj kell, oda olaj dukál. Ahová zsír, oda meg az. Ilyen egyszerű ez, enynyi az egész. Mindenkinek meg kell adni azt, ami jár neki, ezt már Krisztus urunk is így mondta, valahogy, mormogta maga elé a bibliát, de arra ritkán vitte rá a lélek, hogy elő is keresse, ami motoszkált a fejében. Sokszor csak ültek a házban, nem szóltak egy szót sem. Az öregasszony reggelente elgondolkodott azon, mit csináljon ebédre. Akármit is talált ki, az öregnek az mind jó volt, de nem nagyon dicsérgette, csak megette, egy darabka, erre a célra tartogatott kenyérrel még a tányért is kitörölte, aztán ledőlt a sparhelt végénél álló ócska ágyra delelni. A rádióban csak a Ki nyer ma? után lehetett neki nem tetsző dolgokat hallani, így hát akkor kapcsoltatta ki. Nem szólt ezért sem, odanézett a vénséges Szokolra, s az öregasszony tudta, neki mi a dolga. Tett-vett, csak úgy, csöndben, hogy ne száradjon meg mosatlanul az edény, mert ő is nagyanyjától tanulta, amit ma örömmel, azt holnap körömmel. A macskának is összeszedte a maradékokat, kitette a kisajtó elé. Ejnye, nézett egyre a macskára, ennek a Cirmosnak megint kölykei lesznek. Ugyan mit csináljon majd velük? Tavasz felé rendszeres gond ez majd’ minden macskás házban. Soha nem volt szíve egyetlen kicsike macskát — vagy kutyát — agyonütni, neveigette, ajánlgatta a szomszédoknak. Ha már világra jött, helye van neki, gondolta, s szemével lassan cirógatta a jószágot. Az öregasszony kinyitotta a sparhelt ajtaját, s percekig csak bámult a rőt lángok közé. Hát igen, a szomszédban gáz melegít, ősszel egy szál gyufával meggyújtják a lángokat, aztán tavasszal meg kikapcsolják ügyesen, urasan. Nem tudta pontosan, miért, de mikor erre gondolt, mindig zavar támadt a bensejében. Valami gombócféle .keletkezett a torka közelében, néha majd megfulladt bele. Ez a sorsuk. S milyen is ez? Maga sem merte bevallani, de párjáról is tudta. hogy igazából különös módon hittek ők. El-eljártak a templomba, hát persze, de nem voltak ők ezzel nagyra. De nem foglalkoztak a politikával sem. Amikor a kis földet be kellett vinni a tsz-be, nem nagyon fájlalták, sivó homok volt az. alig adott valamit. Eleinte a munkaegység sem volt valami sok, de biztos pénz volt, s akkoriban ez nagyon sokat számított. Meg az, hogy nem parancsoltak nekik. Odamentek, dolgoztak, de nem parancsoltak. Sokra nem vitték, de igényeik sem voltak. Kölcsönt soha nem vettek fel, nem biztos az a pénz, amit csak ezután kell kiadni — beszélték meg egyszer. S hát ez a sparhelt is. Egy kosár kukoricacsutkával meg egy vödör szénnel, némi fával befűti a szoba-konyhát, estefelé átnyitják az ajtót, úgyis dunyha alatt alszanak. Nem is irigyelte igazán a ezomszédékat, sőt még sajnálta is őket, hiszen azt a gázt, azt mindig csak emelik, ez a kis fa, szén, ami nekik kell, az meg ott van a kamrában már mióta. Ügy három felé mocorogni kezdett az öreg, szótlanul feltápászkodott, átült a székre, az ablakkal szemben, s csak nézett kifelé, maga sem tudta, gondol-e valamire. Talán igen, néha elmosolyodott. Az öregasszony időről időre meg akarta fejteni a mosoly titkát, de tudta, úgyis hiába kérdezné. Néha rájött magától is, ha arra nézett. Igen, az a két kisfiú, az kedves az apjuknak nagyon. Mintha a sajátjaikra gondolt volna, olykor még a szeme is telefutott könnyel, aztán mosolygott tovább. Nem tudta kiszámítani, mikor, felvette a cipőjét is, előkereste a nagykabátot, morgott egyet, hogy elmegy, majd jön, s elment valahová. Olykor hozott egy darab zöldellő faágat, most meg nem tudta kitalálni, honnan, egy csokor hóvirágot. Odaadta neki, csak úgy, marokból, s azt mondta, tegye vízbe. Az öregasszony nem szólt erre sem, csak a szeme mosolygott. Hiányzik, nagyon hiányzik már a tavasz. —4. —4. t
