Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
4 1991. JANUÄR 19.. SZOMBAT aaSzfNHÁZI LEVÉT. Színes mese Józsefről _ Nagyanyám Bibliája igazi öreg könyv volt. öreg, a szó régi értelmében, mert 1838- ban nyomtatták Debíecenben. És öreg a szó nagy értelmében, mert jóval nagyobb és vaskosabb volt, mint a híres Révai-lexikon valamelyik kötete. S öreg (nagy) betűkkel nyomtatták, hogy a gyönge látású öregek is okuláré (szemüveg) nélkül olvashassák. Nekem gyerekkoromban egyes részeit úgy olvasta -föl nagyanyám, mint a meséket. Ilyen mese volt József és testvérei története, mindjárt a Biblia elején, Mózes I. könyvében, úgy emlékszem, valahol a 37. verstől kezdődően, az 50. versig, azaz az I. könyv végéig. Nagyon tetszett nekem, hogy ez a József, aki a tizenegyedik volt Jákob tizenkét fia közül, milyen ügyesen járt túl a bátyjai eszén, hogy sikerült kikecmeregnie a kútból is, ahová ezek a bátyók vetették, mekkora tisztességre jutott Egyiptomban, és a végén hogyan leckéztette meg gonosz fivéreit. Sok-sok évvel később talán erre a meseként megismert József-történetre gondolva olvastam valamivel könnyebben Thomas Mann elég nyögvenyelős nagy Józsefregényét De arra sosem gondoltam volna, hogy ebből a meséből színpadi mű is kerekedhet. Pedig hát épp elég fordulatos és elég sok érdekes személyt mozgató ahhoz, hogy el lehessen képzelni színpadon is. Két angol kamasz 1967-ben mégis modem zenés művé formálta József meséjét. Igaz, eleinte inkább pódiumalkotás volt a tizenkilenc éves Andrew Lloyd Webber és a huszonhárom éves Tim Rice József és a színes, szélesvásznú álomkabát című, eléggé felnőttpukkasztó, eléggé világias és szertelen darabja. Csak később formálódott belőle színpadra is alkalmas kompozíció. Ez a musical most a Madách Színházban látható. Rendezője, Szirtes Tamás, Webber érett, későbbi műve, a Macskák rendezésével már sikeresen ismerkedett ezzel a zenei világgal, ezzel a stílussal. Most a még kikristályosodás előtti, korai, nyers műből is hasonló látványos előadást teremtett. Csak az a baj, hogy maga a József nem eléggé színpadi dramaturgiái ú mű. így egy pódiumszámok sorából álló alkotást kellett olykor erőltetetten is színpadképessé tenni. Hegyesi Aranka táncaival, Götz Béla díszleteivel, Rátkai Erzsébet jelmezeivel a kellően színes látvány meg is valósult. Paudits Béla (József), Vikidál Gyula (Fáraó), Hűvösvölgyi Ildikó (Narrátor), Löte Attila (Potifár), s a nagyon népes szereposztás még sok más tagja gördülékenyen adja elő a számokat. Jó a tánckar. Szóval kellemesen szórakoztató este, de annak, aki Webber más műveit is (a Macskák mellett a Jézus Krisztus szupersztár, az Evita) ismeri, valahogyan túl ismerősnek tűnik az egész. Pedig talán csak arról van szó, hogy Webber már itt a saját hangját próbálgatta, azt a hangot, mely oly sajátosan eltér majd az említett művekben mind a My Fair Lady, mind a West Side Story hangvételétől, stílusától. Teller Ede programja Fizikusokkal találkozik A Magyar Tudományos Akadémián Tudomány és társadalom címmel tart előadást Teller professzor. Ellátogat a Központi Fizikai Kutató Intézetbe, a Paksi Atomerőműbe, Debrecenbe, az MTA Atommagkutató Intézetébe, ahol fizikusokkal találkozik. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének meghívására január 20-án hazánkba látogat Teller Ede, az Egyesült Államokban élő világhírű fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. Értesülések szerint az idős professzor — aki nemrég járt itthon, tavaly decemberben részt vett az Akadémia rendkívüli közgyűlésén — tíznapos magyarországi tartózkodása idején meglehetősen zsúfolt programnak tesz eleget. Előadást tart az atomenergiáról és hasznosításának időszerű kérdéseiről az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol díszdoktorrá avatják. Kulturális értékek közvetítése Programcsalogatók A volt szocialista országok továbbra is keresik a lehetőségeket kulturális kapcsolataik folytatására és fejlesztésére. A külföldön működő kulturális központok meglehetősen szűk anyagi lehetőségeik ellenére igyekeznek tartalmas, színvonalas programokat összeállítani — hangsúlyozta Karol Wlachowsky igazgató Budapesten, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Kulturális és Tájékoztató Központjában megtártott sajtótájékoztatón. Az újságírók egyúttal megtekinthették a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban élő magyar képzőművészek itt megrendezett első országos tárlatát. A tájékoztatón három intézmény, a prágai, valamint a pozsonyi magyar, továbbá a budapesti cseh és szlovák kulturális központ programjával, céljaival és gondjaival ismerkedhettek meg a résztvevők. Honti László, a pozsonyi magyar intézet vezetője hangsúlyozta: alapelvük, hogy nemcsak a szlovákiai magyarsággal, hanem minden szlovákiai polgárral megismertessék ' a magyar kulturális értékeket. Takács István Vikidál Gyula és Paudits Béla az előadás egyik jelenetében Két nemzedék beszűkült nemzettudata Az Ábel tök csúcs, de nem tudják, hogy miért Könyvbe mélyedt kamaszfiú ül mellettem a metrón. Olvasás közben kuncog és nevetgél. Mi lehet az a könyv? — Mit olvasol? — kérdezem. Szó nélkül fordítja felém a könyv címlapját. Meglepődöm. Tamási Áron: Ábel a rengetegben. — Miért éppen ezt? — Mert köti. (Azaz: kötelező olvasmány). — És tetszik? — Aha! Az Abel egy tök csúcs, de egy csőmo szót nem értek. Pityóka meg istráng meg suppan meg kikoppan a szeme. — Nem segít neked senki? — Ki? — A magyartanárod, vagy a szüleid. — A tancsi tök ciki, az ősöm tok pipa, ha Klinika vagy Dallas közben. A fiú egy lekapart Express Money kártyát tesz be könyvjelzőként a kötetbe, és kiszáll a Batthyány térnél, En meg emésztem magamban a jelenetet s a nyelvi kommunikáció minimumára redukált válaszmondatokat. Mert hogy is van ez? Az Ábel a rengetegben az általános iskola 8. osztályában kötelező olvasmány. Dicséretes szándék, hogy egy ilyen nagyszerű könyvvel és egy nagyszerű íróval meg akarják ismertetni a tizennégy esztendős gyerekeket. Csakhogy Tamási Áront ma már nem szabad eligazítás nélkül a kezébe adni egy mai tizenévesnek. Ami a tankönyvben található róla (megnéztem!), épp afelől nem igazítja el az én útitársamat és sok-sok ezer iskolatársát, ami pedig a legfontosabb volna: hogy itt egy sajátos nyelv, sajátos gondolkodásmód, sajátos élethelyzet éí sajátos etnikum jelenik meg.’ Arról kellene felvilágosítani a tizenéves olvasókat, amiről talán a tanáraik (ha nem idősebbek ötvenévesnél), és a szüleik (ha szintén nem idősek) sem hallottak, mert nem hallhattak, hiszen évtizedeken át. Erdélyről és az erdélyi irodalomról meg arról a különleges világról, melyet a székelység jelent, beszélni se igen lehetett. Ennek az én kis barátomnak a tanára valószínűleg maga is bajba kerülne, ha a tájszavakat, a szóképeket, a képes beszédet, az asszociatív gondolatmenet, a csavaros észjárású humor példáit meg kellene magyaráznia. Hiszen őt sem készítették fel ilyesmire. s a tanterv nem is nagyon hagy időt az efféle pepecselésre. A szülők meg? Hát ők is olyan iskolába jártak, amelyben ilyen aprólékos munkára nem volt lehetőség, Tehát a „tök ciki” tanár, meg a „tök pipa” atya sem okolható. Akkor viszont ki? Részletesebb elemzésbe itt aligha bocsátkozhatunk. De annyit mégis megállapíthatunk: azzal, hogy évtizedeken át kiiktattuk az iskolákból a halárainkon túl élő magyarajkunk irodalmának, népművészetének, kultúrájának a megismertetését, sikerült rendkívül károsan beszűkítenünk most már két nemzedék nemzettudatát. Ott tartunk, hogy nem is általános iskolás, hanem felnőtt korú magyar emberek csodálkozva kérdezik: hát Erdélyben van magyar irodalom? Hát a Vajdaságban játszik magyar színház? Hát Kárpátalján magyar újságok jelennek meg? Ez a tudatlanság tragikus. Legalább akkora vétke és gyalázata az elmúlt évtizedeknek, mint a pénzügyi és politikai baklövések. És az is tragikum hogy ha valaki (mint áz én kis útitársam) eljut odáig, hogy Ábelt olvasson, az csak annyit tud róla mondani, hogy „tök csúcs”. Ami persze az ő zsargonjában a nagy tetszés kifejezése, de talán nem ártana az sem, ha meg tudná magyarázni, miért tetszik neki ez az Ábel? Csak hát a fogalmi gondolkodás és az azt artikulálni képes nyelvi kifejezőkészség kialakítása sem volt (és tulajdonképpen még ma sem) igazán fontos iskolai célkitűzés. Már a jelenlegi tanárok és a jelenlegi szülők gyerek(iskolás) korában sem. Akkor m,eg min s miért csodálkozom? (lakács) Segítő Jobb Akipítníny Jótékonysági gálakoncert Jótékonysági opera-gálakoncerttel kezdi meg érdemi működését a Segítő Jobb egészségügyi-humanitárius alapítvány, melyet a minap — népjóléti minisztériumi sajtótájékoztató keretében — mutattak be az újságíróknak. Mint az alapítvány kuratóriumának elnöke, Szőke István, s orvosigazgató titkára, dr. Kalmár László elmondták, a2 alapítvány célja elsősorban nem a hazai gyűjtés, hanem nemzetközi együttműködés szervezése, s ezen belül más, már meglévő, hasonló céllal tevékenykedő alapítványok együttműködésének koordinálása. A rejtélyesnek tűnő kezdeményezés mögött az a felismerés áll, hogy a Kelet-Európából Nyugatra tartó „népvándorlás” egyik fő állomása Magyarország, ahol sokan kérnek egészségügyi segítséget, s a rászorultak ellátása évi egymilliórd forintnyi kiadással jár. túlterheli a magyar egészségügyet. Az alapítványt létrehozók elképzelései szerint a megoldás három lépcsőben valósulhatna meg. Elsősorban nyugati s kisebb részben hazai adományokból megteremtenék a „betegtöbblet” itteni fogadásának, kezelésének s előzetes szűrésének irányítását, tárgyi és más feltételeit. A későbbiekben felkészítenék azokat, az orvosokat, szakembereket, akik a jellemzően elvándorlási területeken foglalkoznak a betegekkel, s a harmadik lépcsőben áz orvosi eszközök kihéTygzésével már hazánkon kívül, a segítségre szorulók lakóhelyén nyújtanának magasabb színvonalú orvosi ellátást. A Segítő Jobb Alapítvány január 28-án a Budapest Kongresszusi Központ Pátria-termében rendez jótékonysági operagálakoncertet. Még annyit: az alapítvány védnökei között találjuk Göncz Árpádnét s más first ladyket, mint madame Kohlt, madame Koivistót, madame Mitterrand-t, továbbá Margit hercegnőt és Habsburg Ottót. SZÓM BUTE KB EMI — Kitűnő magándetektív maga, Macho úr. Elégedett vagyok a munkájával — mondta Gregor Winter és előhúzta a csekk-könyvet — Olvassa el talán a jelentésemet is — jegyezte meg Macho. — Van benne néhány pikáns részlet... — Majd később. Amit tudni akartam, azt már elmondta. Tehát a feleségem megcsal. Macho bólintani akart, de megdermedt. Winter ugyanis váratlanul pisztolyt vett elő. — És ki az az alak? — Valami művészféle. Legalábbis úgy tűnik. Szakáll, szemüveg, kopott pulóver. Jansen a neve. A Hansa-toronyházban lakik. — És Karin most éppen hol van? — Amikor eljöttem, ott volt. — Napi 300 márkában egyeztünk meg? Macho bólintott. Winter jobb válla alatt pisztolytáska lapult, belecsúsztatta a fegyvert, kitöltötte a csekket és átadta a nyomozónak. Macho felállt, de habozott elindulni. — Mit akar a pisztollyal? — kérdezte. — Az nem tartozik magára — mondta hűvösen Winter. — A megbízatása lejárt, jó éjszakát! S hogy nyomatékot is adjon a szavainak, a pisztolyt a nyomozóra szegezte. Macho eltűnt. Winter arcára elégedettség telepedett és eltette a revolvert. Talán fél óra múlva csengettek. Mintha Winter csak ezt várta volna. A látogató Reinhardt felügyelőként mutatkozott be. — Winter úr, önt feljelentették. — Feljelentettek? Tessék, jöjjön be. — ön pisztollyal megfenyegette Macho urat, a nyomozót. — Ugyan, kérem ... Hülyeség. — Macho nem így beszélt róla. — Akkor hazudott az illető úr. — Miért hazudna? — Azt nem tudom. Talán bosszút akar állni, mert nem fizettem többet, mint amennyiben megállapodtunk. A felügyelőt láthatóan nem elégítette ki a válasz. — Figyelmeztetem, az engedély nélküli fegyverviselés is büntetendő. — Nincs pisztoly. Győződjön meg róla! — Felemelte a karját és a felügyelő megmotozta. — Most elégedett? — kérdezte cinikusan. — És most meg kell kérnem, hogy távozzon. Este ugyanis Münchenbe kell repülnöm. G. NIERS: TRÜKKÖS SZERELEM — Mi a foglalkozása? — Egy drágakövekkel kereskedő cég ügynöke vagyok. Küldeményt viszek Münchenbe. Tíz perccel később Winter autóba ült és egy fekete bőrtáskát tett a hátsó ülésre. A benne lévő ékszerek értéke meghaladta az egymillió márkát. Észrevette, hogy valaki követi. Szerencsére a Hansa-ház előtt talált parkolóhelyet. Kiszállt és a táskával a kezében gyalog indult a második emeletre. Lépéseket hallott maga mögött. Megállt. — Azt hittem. Münchenbe készül — szólította meg a felügyelő. — Oda — vágott vissza dühösen. — Előbb azonban el kell intéznem valamit. Engem senki sem csalhat meg büntetlenül — mondta és futni kezdett, majd beugrott egy ajtón és be is zárta maga mögött. A másik szobába vezető ajtót belökte és berontott. Az ütés a jobb füle mögött érte. Csillagokat látott, fájt a feje és minden elsötétedett körülötte. Amikor magához tért, először a felügyelőt látta. Karin, a felesége egy fotelban ült és zavartan nézett maga elé. — Mennyi volt az értékük? — kérdezte a felügyelő. — Mit beszél? — Winter értetlenül nézett rá. — Hát a drágakövek értéke. — Egymillió. — Óvatosan megmozdította a fejét. — Hol a táska? — Ott — mutatott a nyitva hagyott ablakra a felügyelő. — Jansen arra távozott a tűzlétrán. a drágakövekkel. Winter a fejét tapogatta. — Érdekes dolgokat mesélt a felesége, ebből összeállt a kép. Ez a Jansen megkörnyékezte a nejét, és nem is diszkréten. Mintha magának meg kellett volna tudnia az ügyet. Ön tehát nyomozót fogadott. És ez beleillett Jansen tervébe. A feleségétől megtudta, hogy ma értékes küldeményt visz. Magához rendelte tehát az asszonyt és várt. Tudta, hogy a féltékenység dühe idehozza magát. És minden bejött. Mivel az orrom előtt bezárta az ajtót, én késtem, s így aztán el is menekülhetett a táskával Winter szemrehányóan nézett a feleségére. — Szép kis játék, nem mondom, — Tudom, hogy nagy bajt okoztam, de kérlek, bocsáss meg! A felügyelő felsegítette Wintert. — Tud állni? — Igen. Köszönöm. Majd a feleségem hazavisz. Együtt hagyták el a lakást. A kapuban a felügyelő azt mondta: — Megkérem önöket, hogy reggel jöjjenek be a rendőrségre, fel kell venni a jegyzőkönyvet. És vigyázzon a fejére, Winter úr. Amikor már a kocsiban ültek, Karín megvárta, míg eltűnik a rendőrautó. — Nagyon nagyot ütöttem, kedves? — kérdezte aggódóan. Winter elmosolyodott. — Nem gondoltam, hogy ilyen kemény a kezed. De így kellett csinálni. Nem kockáztathatunk. A táskát az ágy alá csúsztattad? A nő bólintott. — Még az éjjel elhozom. — Légy óvatos! Ha túljutunk a rendőrségi formaságokon, te a kövekkel elrepülsz Dél-Amerikába és én majd követlek. És akkor miénk a világ! Egy óra múlva csengett a telefon. Winter vette fel és a torkán akadt a szó. amikor az ismert hangot meghallotta! — Ügyes játék volt. Winter! Először pisztollyal fenyeget, hogy szaladjak a rendőrségre. Aztán ráveszi a felügyelőt, hogy kövesse az állítólagos szerelmi fészekig. Tény. hogy jobb tanút nem is kereshetett volna. — Mit fecseg, Macho? — Az álarcosbálról beszélek. Winter. Vagy inkább szólítsam Jansennek? Hát tudja, áí is vert volna, ha nem bal kézzel írja a csekket és nem a bal -kezével fogja rám. a fegyvert. Merthogy Jansen is balkezes, tgv ismertem fel a trükköt. A drágakövestáskát egyébként Reinhardt felügyelő már elvitte, és magát, meg a vonzó kis feleségét is várja. De nem a kapitányságon, hanem lent a ház előtt!
