Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

PEST « MEO YE! 1991. JANUÄR 2., SZERDA Göncz Árpád újévi köszöntője DERŰS CSAK AZ LEHET. KI SZÁMOT VET A VALÓSÁGGAL Honfitársaim! Alig néhány perce — mondta éjféli rádió-és tv-beszé­­dében a köztársasági elnök —, hogy elbúcsúztat­tuk a magunk mögött hagyott sorsfordító évet, most hadd kívánjak én, innét, hazánk minden polgárának, s hazánk határain túl minden magyarnak az új eszten­dőre erőt, egészséget. Könnyű évet magunknak aligha kívánhatok, mert ha nem is mindenkinek, de nagyon sokunknak igencsak nehéz esztendeje ígérkezik. Ne áltassuk magunkat: amiben eddig éltünk, s amit sokan, jó ideig, egy igazságosabb társadalom ígéretének véltek, reménytelenül összeomlott. Látszólagos létbiz­tonságunkért, szerény jólétünkért most kell megfizet­nünk, mégpedig drágán. Visszaút nincs. Ebből a hely­zetből csak előre menekülhetünk: alkalmazkodnunk kell a világ — sokunk által annyira és oly régóta áhított — gazdasági rendjéhez, hogy jelenlegi gondjainkon mielőbb fe 1 ü lkerek ed j ün k. A tavalyi év jócskán hozott számunkra meglepetést: kiderült, hogy nem elég jogszabályokból, törvényekből, parlamentarizmusból felhúznunk a demokrácia intéz­ményfalait. attól az épület még nem válik lakályossá. Ha azt kívánjuk, hogy meghitt és lakható legyen, be is kell rendeznünk, az pedig gazdasági kérdés. De amed­dig idáig eljutunk — márpedig biztos, hogy eljutunk —, meg kell tanulnunk békességben együtt élni ebben a szegényes hajlékban is. Ez rajtunk áll: ehhez mástól — kívülről — hiába várunk segítséget. De Valljuk be, ugyancsak sokan megtanultuk már ennek a művészetét. Hadifogságban, táborban, börtönben, társbérletben. Sült galambot senkitől nem várhatunk. A kormánytól is csak egyvalamit: világosan vessen számot a helyzet­tel, szabja meg a tennivalók sorrendjét, tárja az ország gondolkodó, s mint több ízben bebizonyította, felnőtt és felelős népe elé, hogy miért és mekkora áldozatot kell vállalnia tulajdon jövője érdekében. S kinek mekkorát. Mert ha az ország a jövőjéért lemond a tisztes szegény­ség egyenlőségéről, azt joggal kívánja, hogy elviselhe­tetlen teher senkire ne háruljon, s az átmenet árát ki-ki a teherbírása arányában, igazságosan fizesse. Mert a nép nem statisztikai adat. a nemzet megmaradása nem­csak szellem, de betevő falat kérdése is. Sok mindenről le kell majd mondanunk, scfc olyasmiről, amit pótolnunk évekbe telik. De emberekről lemondanunk nam szabad, s ez nem csupán szociálpolitika, hanem mindenekelőtt tudatos és minden politikái döntést átható értékválasz­tás kérdése. A Nyugattól csak egyet várhatunk: döbbenjen rá vég­re, hogy önmagán segít, ha Kelet-Közép-Európa keser­ves jelenén könnyít. Amit mi tettünk az egységes Euró­pa létrejötte érdekében, azt önmagunkérUJs tettük; amit ők tesznek EJurópa valóságos egysége érdekében, az,t $k, sjro qjak értünk teszik, hapem önmagukért is, hi­­szSn 'rrerncsak' a pontinál, hanem a gazdásági nyóníob is fertőz. De legtöbbet önmagunktól várhatunk és kell is vár­nunk: társadalmi méretű együttérzést és együttműkö­dést. Háborút, ostromot, forradalmat, árvizet és földin­dulást, sőt szegénységet is csak társadalmi együttérzés, kölcsönös segítőszándék segíti átvészelni. A társadalmat ilyenkor a módosabbak önként vállalt lemondása, a szo­rosra fűzött családok, a jószomszédság, a sok-sok kis közösség, az egymást el nem engedő kezek sokasága tartja össze. Ez természetes érdekvédelmi szövetség a munkahelyen és lakóhelyen, ez válik utóbb — egy szint­tel feljebb — minden politikai és szakmai érdekvéde­lem iskolájává, műhelyévé, kemény magjává. Nézzék el, hogy nem mondom el-mindazt, amit manapság mondani ülik — nem beszélek a múlt bűneiről, a hibáikról, ami­­.ket elkövettünk — igenis mi, mindannyian, még ha a bűnökben, hibákban nem is egyaránt osztozunk, hiszen féltünkben magunk is eltűrtük, tudomásul vettük . ami történt, mert emberek vagyunk, esendők, a történelmet nem mi csináljuk, hanem a történelem formál miben­­nünket, s mert a történelem jégverése ellen nem kötöt­tünk biztosítást. Azt hiszem, ami volt, az végérvényesen elmúlt, legfeljebb a csökevénye él már mindannyiunk­ban, a gondolkodásunkban, a cselekedeteinkben, s ideje már, hogy végre előretekintsünk, s magunk vállaljuk a somunkért a felelősséget. S kérem, ne higgyék, hogy ha nehéz évet ígérek, borúlátó vagyok;. derűs csak az le­het, aki számot vet a valósággal. Hadd mondjam meg: én már átéltem ebben az országban két csodát, negyven­ötben és ötvenhatban. Ismerem az országot, tudom, hogy a türelmetlenség színe alatt most is tettvágy feszül, mint akkor, ráadásul most nem romoikból kell az országot fel­építenünk, s nem világhatalmakkal állunk szemben, csak a magunk szegénységének és igényeinek feszítő el­lentétével, amit ha 'könnyen nem is, de föl lehet oldani. Igen: 1991 embertpróbáló és emberséget próbáló, társa­dalomkovácsoló esztendő lesz, történelemformáló eszten­dő — s hiszem, hogy nem közös szégyenünk, hanem mindannyiunk közös büszkesége. Ehhez adjon az Isten mindannyiunknak erőt, egészsé­get, türelmet és bölcsességet. Újévi beszélgetés Br. Feder István erszággyűtési képviselővel A tűrőképességre még nagyobb szükség lesz Ezt a beszélgetést másként terveztük. Fegyverrel, vizslával a Hernád környéki berkekben. Nem a vadászás, csupán a kötet­len csevegés kedvéért. Nem jött össze. Az ország dolgai előbb­re valók, az országos gondok feszített munkatempót diktálnak. Így aztán a Parlamentbe beszéltük meg a találkozót, itt nyi­latkozott lapunk olvasóinak Pest megye, sőt az ország egyik legnépszerűbb képviselője, dr. Fodor István. © Közéleti pályafutása kezdete nem egészen tisztázott, a HNF-beni szerepléseit egyesei; nem közéletinek íté­lik. — Én pedig igen. Mindig ér­dekelt, hogy mi történik a kör­nyezetemben, s a bennem ki­alakult véleménynek szeret­tem volna hangot adni. De hol? Nem voltam párttag, nem viseltem tisztséget a tanács­ban. Amikor 1970-ben felkér­tek a Hernád községi nép­frontbizottság titkári tisztére, szívesen vállaltam. Az más kérdés, hogy menet közben rá­jöttem, a HNF nem más, mint hámozott léggömb. Nem oszt és nem szoroz. Volt, hogy neve legyen a gyereknek. ® A képviselőség már vi­tán felül közéleti szereplés. Mint ilyen, nyilván volt egy­két nehéz perce a rendszer­váltás előtti időkben? — De mennyire! A legemlé­kezetesebb konfliktusom Gás­pár Sándorral volt 1986-ban. Akkoriban még delegációszin­­ten megfogalmaztuk, hogy az Országgyűlésnek nagyobb, szé­lesebb hatáskört kell biztosí­tani. Érdemi, döntési jogkörö­ket, ám az akkori ügyrend ezt nem tette lehetővé. Személy szerint sokat foglalkoztam ez­zel a kérdéssel, volt néhány gondolatom, elképzelésem, amit a Pest megyei képviselők ülésén vetettem fel, ahol az MSZMP KB-t Gáspár Sándor .képviselte. Személye fékként fiatoTt, az idősek hallgattak, a fiatalok kevésbé. Talán én vol­tam* a ,.legren Itensebb— Gás­pár felállt, és azt mondta: hol élnek maguk elvtársak ?! Itt nem lesz parlamenti kormány­zás! Nem is lett, illetve lett, de ahhoz el kellett jöjjön 88. ® Na, Grósz idejében is volt egy emlékezetes interpellá­ciója. — Igen.1988 októberében az Elnöki Tanács által hozott tör­vényerejű rendelet kapcsán, mely felhatalmazást adott a Minisztertanácsnak, hogy saját hatáskörében szabályozza az állami vezetők kiemelt nyug­diját. A soron következő ülésen szót kértem, mert szerintem a kiemelt nyugdíj ellentmond az állampolgári jogegyenlőség el­vének. Stadinger István, a Ház akkori elnöke vonakodott a szót megadni, a téma annyiból volt kényes, hogy a legérdekel-" tebbek még ott ültek a padok­ban. Aztán mégis szót kap­tam. Igaz, érdemi változás Grósz idejében nem történt, majd csak a Németh-kabinet fagyasztotta be a kiemelt nyugdíjak folyósítását. © Sokan Király Zoltánnal együtt emlegetik, s azt mond­ják, ön is azok közé tartozik, akik idő előtt „másként” gon­dolkoztak. .Nem félt, hogy el­hallgattatják? — Nem vitás, Király Zoltán példája bátorítás volt a szá­momra. Soha nem felejtem el, milyen keményen megkontráz­ta és megleckéztette Kádár Já­nost. a kollektív felelősség kérdésében 19871. szeptemberé­ben. És még csak le sem sza­kadtak a csillárok! Szerintem ezzel a momentummal kezdő­dött el a pártállam bontása. — Soha nem féltem. Azt ta­pasztaltam, hogy miként a pri­mitív népeknél az őrülteket egyfajta tisztelet övezi, és nem bántják őket, ugyanez onat­­kozott az akkori magyar poli­tikai életre is. Akik reflektor­fénybe kerültek, és nyíltan ki­mondták a hivatalos politiká­val szembeni nemtetszésüket, azokat ilyesfajta megkülön­böztető „tisztelet” övezte. Az ilyeneket már nem merték bántani. ® Nem provokálni akarom, csupán tisztázni szeretnék egy önnel kapcsolatos szóbeszédet. Hogy tudniillik a tavaséi vá­lasztási győzelmébe az egyház is bejátszott, személy szerint Pásztor Győző esperes plébános is egyengette az útját. Igaz ez? — Merem remélni, hogy igen. Én mindig is kellő fon­tosságot tulajdonítottam az egyháznak, soha nem kérdője­leztem meg emberformáló sze­repét. A tavaszi második for­duló előtt, amikor a keresz­ténydemokraták jelöltje félre­állt, megkerestem a körzet papjait, függetlenül a feleke­­zettől. Pásztor Győzővel való­ban közös hangra találtunk. Nincs ebben semmi rossz. © Közéleti pályafutása alatt volt-e olyan nehéz éve, mint 1990, melyik esemény elé tenné a leg szócskát? — Egyértelmű: olyan nehéz egy sem volt, mint 1989 és 1990. Sajnos attól tartok, hogy az előttünk álló időszak még ennél is nehezebb lesz, a vár­ható események jobban kiér­demlik majd a leg-et. Elsősor­ban nem a magyar gazdaság állapota aggaszt, hanem a vi­lágpolitikában végbemenő, számunkra korántsem kedve­ző események. Az öbölválság és a ^Szovjetunióban felgyűlt feszültségek. Komoly konflik­tusokkal kell számolni mind­két témában. © Nyilván van kialakult véleménye a kormányról. Er­re a kérdésre csak akkor vála­szoljon, ha az igazi véleményét mondja el. Ha lojalitásból nem akar nyilatkozni, ej tjük a kérdést. — Miért ködösítenék? Az nem használ senkinek. Rövid-; re fogva: neheztelek Antall Józsefre. Utólag nem vesz tu­domást egy lényeges dologról. Ahhoz, hogy a rendszerváltás végbemenjen, az MSZMP re­formszárnyára éppúgy szük­ség volt, mint a külső ellenzék­re. A kerekasztal-beszéigeté­­sek korában azt tapasztaltuk, hogy Antall és Pozsgay szót •ért, közös ügynek tekintik egy olyan politikai irányzat meg­teremtését, amely a legkedve­zőbb az országnak. Ezzel szem­ben a választási kampány so­rán Antall ezt a közös ügyet elárulta azzal, hogy megbélye­gezte az MSZP-t, sőt kijelen­tette, nem hajlandó velük kö­zösen együttműködni. Ennek az eredménye, hogy a mostani kormánynak — s ezzel nem a szürkeállományukat vitatom — nincsenek meg azok a kor­mányzati tapasztalatai, ami megvolt a Németh-kabinetnek és az általa vezetett appará­tusnak. Antall az árulásával egyszersmind azt is eldöntöt­te, hogy a hivatalban lévő apparátus élvonalára nem tart igényt. Sajnos a kormány min­den megnyilvánulása magán viseli a tapasztalat hiányát. Ugyanakkor következetesen al­kalmazzák a volt pártállam káderkiválasztási politikáját. Kádárék idejében az első kri­térium mi volt? A párttagság. Ez Némethék idejében háttér­be szorult, most viszont újra virágzik. Ma megint ott tar­tunk, hogy a miniszterelnök egy miniszterjelölt mellett nem szellemi kvalitásaival, hanem az ’56-os harcok során szerzett érdemeivel érvel. © Van-e remény a pozi­tív változásokra, országos viszonylatban melyek azok a fontos tennivalók, amik köze­lebb visznek bennünket a fel­­emelkedéshez? — Alapvető kérdésnek tar­tom, hogy a miniszterelnök folytassa a kormány átalakítá­sát és fokozatosan olyan szak­emberek kerüljenek a tárcák élére, mint Kupa Mihály, az új pénzügyminiszter. Ezzel nem­csak a szakértelem vonul be a kormányzati munkába és válik hatékonyabbá ez a munka, „tjaperp egyszersmind növelj, a kormány hitelét, a vele szem­beni bizalmat, s ezen keresztül a társadalom tűrőképességét. Ez utóbbira nagy szükség lesz az elkövetkező időkben. © Mit üzen az olvasónak, s a választóinak? — Kívánok békés 1991-et mindenkinek. Matula Gy. Oszkár Ez az év is jól kezdődött Furcsa óévbúcsúztatónak minősíthetők azok a randalírozók, akik kirakati üvegeket zúztak be. Az így „kinyitott” kirakat­ból csali később lopták el a több tízezer forint értékű ruhát R lakáskölcsön törlesztése havi1580 forinttal több Elfogadták a költségvetést Vasárnap éjszaka megszüle­tett a döntés, nem sóikkal éj­fél előtt a számös ponton mó­dosított költségvetési terveze­tet a Parlament 68 százalékos többséggel fogadta el. A dön­tés értelmében a költségvetés kiadásainak főösszege 931,69, a bevételeké 852,9 milliárd fo­rint, a deficit 78,786. A lakosságot közvetlenül érintő döntés született a ked­vezményes lakáskölcsönök ka­matainak módosításáról. Esze­rint az adósok két lehetőség közül választhatnak. A ked­vezményes kamatok 15 száza­lékra emelkednek január 1-jé­­től és a törlesztés havi 1500 fo­rinttal emelkedik. Akinél az 1500 forintos többlet nem fe­dezi a magasabb kamatokat, ott a különbözeteket a költség­­vetés vállalja át. Lehetőség nyílik arra Ls, hogy a tartozás felét elenged­jék, de a fennmaradó részre pénzpiaci, tehát lényegesen na­gyobb kamatot kell fizetni. A havi törlesztőrészlet ebben az esetben is csak 1500 forinttá! emelkedik. Űj nap, új év, új évtized virradt ránk szürkén, komo­ran, koszosán. Sokan mond­ják, ezen a szilveszteren min­denütt olyan mulatság volt, amire már évek óta nem volt példa. Mintha csak vesztüket éreznék az emberek. Töméntelen mennyiségű ital fogyott, részeg autósok elgá­zoltak vagy egy tucatnyi em­bert. Budapesten, a Nagykör­úton tobzódott a tömeg. Bever­tek jó néhány kirakatot, fes­tékkel fújták be az autókat, s amúgy mulatságképpen be­vágtak egymásnak is egyet­­egyet. Sokan nem mentek le az utcára. Az utca veszélyes. Az emberek rossz időre és rossz hírekre ébredtek. Akik kimerészkedtek az utcára, kö­döt és szmogot lélegeztek be. Az öregember, aki a kukában matatott, még azt sem tudta, hogy ünnep van, s az utcasep­rő aki egymaga próbált meg­birkózni a töméntelen meny­­nyiségű szeméttel, egyfolytá­ban átkozódott. Az újév első napján a rádió híreket mondott. Számiakat, hogy mennyül haltak meg az utakon, s másokat, hogy mi mennyivel drágul. Azt, hogy majdnem duplájára emelkedik a buszbéríet, s most már elke­rülhetetlenül be kell zárni né­hány gyárat. A telexgépek azt is elkopogták, hogy az év első munkanapjának reggelén két órára leállnak a vonatok, mert sztrájkolnak a mozdonyveze­tők. Túl vidám volt az óévbú­csúztató, s túl szomorú az új év első napja. Bízzunk benne: írunk még ennél vidámabb krónikákat is. Cs. A, Akinek ez az év úgy kezdődik, ahogyan az előző befejeződött (Vimola Károly felvételei) Vidám emberek kidekorálták ezt az autót. Tulajdonosának viszont aligha lesz kedve kacagni

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom