Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-08 / 288. szám
rf’vr « MU.* El 1990. DECEMBER 8.. SZOMBAT Kalapács alatt a sosemvolt úttörőtábor Ki kit árul el Lacházán? Egy mítosz gyilkosa s Tta esztendővel a merénylet után megszólalt John Lennon ? gyilkosa: a 20 évre ítélt Mark David Chapman börtöncellilábiil s adott interjút az egyesült államokbeli Rochester egyik napilap- S jának, s ebben részletesen beszámol tettének okairól. K Klskunlacházán a helyhatósá- § gl választások előtt igen paprl- kás volt a hangulat, ami lénye- 1: gében azóta sem jutott nyug- ^ vópor.tra. Az állampolgárok a volt tanácselnököt, Kocsis Mi- S hályt juttatták a polgármesteri S székbe, aki azért vörös posztó S — egykori MSZMP-tagsága 8 okin is — a pártok, kivált az § MDF szemében, mert elherdál- ^ ta, s szerintük ma is ily módon > bánik az önkormányzat vágyott nával. A még ein ült koráiban kiagyalt káprázatos beruházásokat nem átallja folytatni, esze ágában sincs leállítani , például Lacháza „vízlépcsőd”- jét. azaz az oktatási-művelődési központot. Mi több, befejezéséhez most úgy szerzett pénzt, hogy kalapács alá került az úttörőtábor is. KULTÚRCSÓD? — Valóban Lacháza Bős- Nagymarosaként becézik az épülő oktatási-művelődési központot — mondja Kocsis Mihály polgármester. — Tagadhatatlan, hogy százmillió forint komoly érvágás egy falu költségvetésében, de megteremtettük rá a fedezetet, s az épület 1991. június 30-ra kulcsrakész. Ha most felfüggesztenénk a kivitelezést, úgy járnánk, mint az úttörőtáborral, amelyet a 70-es évek elején presszió alatt kezdett építeni a község. Befejezésihez már nem volt tehetsége, mert a beígért forintok nem érkeztek meg. Mostanra lerabolták a félkész épületeket, ellopták az ajtókat, ablakokat. Barbár kezek áttörték a közfalakat, bontani kezdték a téglát és a tetőcserepeket, vittek mindent, ami mozdítható volt. Ilyen állapotban vette meg 22 millió forintért a Liburna Kft. A lekopaszított házat szállodává alakítják át, mellé éttermet, sörözőt létesítenek, mely vendéglátóegységek szervesen illeszkednek majd a távlati rendezési tervünkben strandként megjelölt szomszédos területhez. Ennek kialakításában ugyancsak partnerként kínálkozott a kft. Gondoltunk persze arra is, hogy a tábort apportként vigyük a vállalkozásba, de ennek is van kockázata. A lakosság éppúgy mozgatta az úttörőtábor ügyét, mint ahogyan nehezményezte, hogy 1972-ben bezárt a mozi. Az oktatási-művelődési centrumban együtt lesz a filmszínház, ott kap helyet a könyvtár, hét helyiség szolgálja majd az oktatást, s van egy 300 négyzetméteres terület, amit bankoknak, utazási irodáknak kínáltak föl. Kacsingat a külön bejáratú, hatalmas helyiségre -a Jurcon is, mely német— magyar érdekeltségű kft. szándéknyilatkozatot tett egy patika megépítésére Lacházán. Ha az övék lesz a legjobb — Színházi levél Viktória, a drága A színházi emberek tudják: a legklasszikusabb drámai műfajok a legolcsóbbak. Bármely görög tragédia eljátszható egy üres színpadon, csupasz térben is. Shakespeare Hamletiét akár farmerban is elő lehet «*lni egy körfüggöny előtt. Molière épp csak hogy helyszínjelzéseket igényel. Ezzel szemben az újabb színpadi műfajok — nevezetesen: a zenés darabok, operett, musical, s hasonlóak — elképzelhetetlenek a látványos díszletek, a pompás ruhák, a pazar kiállítás nélkül. Vagy ha ezeket elhagyva akarják előadni őket, nyomban kiderül: hatásuk az ellenkezőjébe fordul. Tessék csak belegondolni, mivé lenne például a híres Macskák díszletek, jelmezek, parókák, kellékek nélkül, egy fekete körfüggöny előtt, tréningruhában előadva. Vagy a legalább olyan híres Csárdáskirálynő, frakkok, nagyestélyik, tánckar és díszletek nélkül. Ezek a műfajok nyilvánvalóan költségesek. De a költségek a műfaj velejárói. Vagy játszunk operetett, musicalt, és akkor a színházi költség- vetés mélyen a zsebébe nyúl (amiként a néző is), vagy nem játszunk, és akkor nem kell pénzt kiadni. A töprengésre az Operett Színház új bemutatója készteti a nézőt is, a szakmabelit is. Ábrahám Pál 1930-ban írt operettje, a Viktória, bármily kitűnőek is a számai (máig sláger a Nem történt semmi..., a Pardon, Madame, a Honvédbanda szól a Stefánián vagy az Ahol az ember felmászik a fára), előadhatatlan látványos kiállítás nélkül. Azaz: mivel több szám kifejezetten revüigényű, kell egy elég nagy létszámú tánckar — legalább húsz fő —, melynek a darab során ötször kell átöltözni a különböző táncokhoz. A primadonna minden bejövetelekor más ruhát visel, ez műfaji alapszabály. Ez is öt-hat toalett. Az urak frakkot vagy szmokingot és egy vagy két utcai ruhát, esetleg még egyenruhát is hordanak. A szubrett sem adja alább három-négy ruhánál. Ott vannak még a kórus tagjai, akik hol egy nagykövete ségi fogadás elegáns vendégei, hol Dorozsma népünnepélyének ihaj-tyuhaj, bokorugró szoknyás, csizmás-lajbis népsége. És akkor még nem említettük a — jelen esetben négy különböző helyszín! — díszleteket. Viktória grófnő tehát, akibe oly igen szerelmes a daliás Koltay Pista huszárkapitány, egy drága nő, grófnőként, szépasszonyként, primadonnaként és műfajként is. Elégedetten nyugtázhatjuk: az Operettben megfelelő a kiállítás. A darab igen műfaj- szerűen jelenik meg a színpadon. Ráadásul a szereplők is jól helytállnak. Igaz, hogy a bemutató elvitte a színház költségvetését, de sebaj. Ha már ezt a műfajt művelik, akkor csak így érdemes. Rómeó és Júlia kinézhetnek snasszul. Viktória és Koltay kapitány nem. Takács István Jelenet a Viktória előadásából: Csere László, Kovács Zsuzsa és Mikó István m. v. (Iklády László felvétele) ajánlat a 300 négyzetméter hasznosítására, akkor nem kell külön területet biztosítani a külföldi és hazai készítményeket árusító gyógyszertárnak. A Jurcon egyébként hajlandó Lacházán egy műveseállomás megépítésére is. REPTERTERV Az elképzelések szerint három tanterem a zeneoktatást, ugyanennyi a nyelvtanulást szolgálja majd, a hetedikben pedig egy számítógéptermet rendeznek be a diákoknak. Közel sem biztos, hogy hét tantermet másutt megépíteni anyagilag kedvezőbb lett volna, mint ahogyan egy komplexumon belül olcsóbb üzemeltetni, fenntartani a különböző intézményeket. Az ember a világban mindenütt azt tapasztalja, hogy a kultúrát, az oktatást, netán a sportot egyazon centrum szolgálja. A majdani hozzáálláson múlik, hogy az épület ne veszteséget termeljen. Tény, hogy a televízió, a video otthon tartja az embereket, de mind több helyütt ébrednek rá, hogy az egészséges lokálpatriotizmus kialakulása elképzelhetetlen a társasági lét nélkül. Márpedig ehhez kulturált közösségi ház szükséges. Ha a lachá- ziak nyitnak egymás felé, és miért ne így tennének, valószínűtlen, hogy élettelen lesz a tanulást, a szórakozást szolgáló centrum, ahol mellesleg a hiányolt filmszínház is megnyitja kapuit. A településen égető gond a munkanélküliség. Nyilvánvaló, hogy az új munkahelyek megteremtésének területben mérhető ára van. Kocsis Mihály a napokban írta alá azt a szerződést, amellyel Lacházához köti a Ferbeton Kft.-t, mely építőanyagokat gyártó cég a számítások szerint 40-45 embernek ad munkát. Ugyancsak az elmúlt napok történése, hogy a szopjet repülőtér hasznosítására amerikai—magyar— szovjet tőke vállalkozik. Az oroszok a jövő év májusában hagyják el a települést, s a repülőtér polgári légikikötővé válik, ahonnan személy- és teherszállító gépek emelkednek majd a magasba. A beruházás 500-550 új munkahellyel számol. Tavaszra 591 lakás is megüresedik, hasznosításának mikéntje, tulajdonosának kiléte azonban ma még tisztázatlan. — Sok bírálat érte a megvalósult egészségügyi beruházásokat is — folytatja a polgármester. — Igaztalanok a kritikák, mert éppen az egészségügytől nem szabad sajnálni a pénzt. Tudnivaló ugyanis, hogy az itt megspórolt forintok később miként ütnek visz- sza. Szándék mutatkozik Kiskun- lacházán vágóhíd és tejfeldolgozó létesítésére is, s e vállalkozói elképzelések nyilván találkoznának a helybeli gazdák érdekeivel is, ugyanakkor némi árletörés is megvalósulhatna. A repülőtér közelsége tette vonzóvá például egy amerikai számára Lacházát, ahol egy fagylaltgyárat építene. A polgármester segíti a vállalkozásokat, mert a település csak így juthat adóbevételekhez, s ezekből a pénzekből megvalósítható lenne végre a szennyvízhálózat. ÖNGÓL Lacházán azonban nincs bé ke a pártok képviselői és a polgármester között. Olyany nyír a nincs, hogy az MDF csapata a minap felkereste az egyik potenciális külföldi partner képviselőjét. mondaná meg, milyen üzleteket bonyolított le velük Kocsis Mihály. Ugyanez az MDF, helyi lapja próbaszámában többek között így ír: „Alapvető feladatunknak tartjuk a község szolgálatát ... Nem szabad, hogy most még csak kialakulóban lévő demokrácia értelmetlen dolgok miatt csorbát szenved jen...” Mi tagadás, sportszerűtlen a polgármesterrel szembeni bizalmatlanság, hiszen őt a több ség szavazata juttatta a posztjára, így tehát a lacházi állampolgárok zömét is falhoz állítják. Négy -teztend egyébként a helyi vezetőt nem lehet visszahívni, mert ezt az intézményt — fájdalom — csak a pártállam ismerte. Az önkormányzati törvényt megszavazott, zömmel MDF-es honatyák viszont nem tartót ták törvénybe emelésre érdemesnek. Kiskunlacháza szolgálata ma már nem a szembenállást, legfeljebb az érvekkel alátámasz tott, alternatívákat kínáló együttműködést kívánná meg. Mert az öncélú acsarkodás fölöslegesen köti le az energiákat. Fazekas Eszter Chapman szerint merényletét az a hatalmas csalódás váltotta ki, amit Lennon luxuskörülményeinek láttán érzett. — Tízéves koromtól állandóan Lennon idealizmusról és igazságról szóló dalait hallgattam, s akkor egy nap kezembe került New York-i luxuslakásának fotója. Ez megsebzett — mondja Chapman, aki ebben az időben munkanélküliként élt Hawaiiban. A férfi, aki saját elmondása szerint már évek óta. lelki zavarokkal küzdött (mint elmesélte, „kis emberkék” éltek a tudatában, s ezek segítették minden döntésében), felfedezése után a Sátánhoz fordult. Két hónapos szüntelen „könyörgés” után Chapman vesz magának egy 38-as kaliberű revolvert, majd 1980 októberében repülőn New Yorkba utazik. Akkor azonban — mint az interjúban olvasható — „szerencsére még az Isten győzött”, s így minden akció nélkül hazatért Hawaiiba. Decemberben azonban újra előjöttek a „démonok”, s ekkor már nem volt visszaút. Ismét New Yorkba utazott, Lennon többi rajongója közé vegyülve három napon át figyelte a zenész lakását, s december 8-án a türelem végre meghozta gyümölcsét. Megismerkedhetett korábbi bálványával. Autogramot kér tőle. Lennon nagyon szívélyes, sőt azt is megkérdezi, hogy akar-e még valamit. — Mintha csak megérezte volna szándékomat — mondja Chapman, akit ez a szívélyesség akkor teljesen megbénított. Késő este viszont, Lennon hazatéréseikor már megtörtént a tragédia: az árnyékba húzódott merénylő öt golyót lőtt ki a zenészre. Chapman az interjú szerint ma már sajnálja tettét. — Az utóbbi hónapokban gyakran álmodom Lennonnal és családjával, akik megbocsátanak nekem, mert megértették, hogy valójában nem akartam megölni őt — mondja. Az egykori merénylő egyébként a börtönben vallásos szövegeket írogat. Lennon üzenete December 8-án, tíz éve halt meç John Lennon, a legendás Beatles-együttes egyik vezető egyénisége. Dalain keresztül az egész világ ismeri nevét. De ki volt ő valójában? A közvélemény beskatulyázta a „békeharcos” szerepébe, és ö rá is szolgált életútja második szakaszában. Akik az első szakaszt is ismerik, méltán kérdezik: Lennon a parázs verekedések kezdeményezője, főszereplője, az áruházi szarka, a zenén keresztül annyira megtisztult volna, hogy szavára milliók figyeltek? Azt hiszem a választ dalaiban kell megkeresni. A helyét kereső és nem találó ember érzései, a gyötrődő szerelmes kínjai, a kor- —Htnrtníttm lázadó fiatal éfzései ugye szamúnlcra is ismerősek? Csak ö mondta ki helyettünk, pontosabban énekelte ki magából ... Életének utolsó nyilatkozatában arról beszélt, hogy az emberek csodákra Várnak, és nem hiszik el, hogy a csodák bennük, magukban vannak. Nekik kell megtenni ezeket a csodákat, nem pedig a neves személyiségeknek. A Beatles-együttes felbomlása után John Lennon is beleesett abba a hibába, hogy amikor személye fontosabb lett a rajongói számára, mint a zenéjén keresztül közvetített üzenet, nem tett ellene semmit. Valahogy úgy volt ö Is, mint Jézus: egy idő után, már nem az eszméi miatt követték a hívek, hanem a személyisége miatt. Számomra John Lennon legszimpatikusabb lépése az volt, amikor makkot küldött a világ számos vezető politikusának azt kerve, hogy ültessék el azt, addig sem foglalkoznak a háborúk előkészítésével, ezzel adva igazán esélyt a békének is. Ha csak ennyit tett volna életében Lennon, már nem élt hiába. Lennon halála keserű fintora a sorsnak. Utolsó éveiben dalokkal, akciókkal tiltakozott a háborúk, az erőszak alkalmazása ellen. Az emberekben még mindig élnek háborúk . . . job*' Lennon neve a dalai miatt örök érvényű, az összes többi csak raadas. Az élete és halála üzenet mindannyiunk számára ... Virág Márton SZÚMMMTM «BIMS M PETER: SZELLEMJÁRÁS — Az éjjel nem tudtam aludni és kimentem egy pohár tejért. Felnéztem a lépcsőkorlátra, ahol ablakcsörrenést hallottam. Aztán lépéseik hallatszottak, meg lánccsörgés. Mintha eszelősen felnevetett volna valaki. A villanykapcsolóhoz mentem, felkattintottam, de már nem volt mit látni. Azon kívül, hogy néhány kép ferdén lógott. — A Wilbury-kastély gondnoka befejezésül nagyot sóhajtott. — Rendben van — mondta McPherson felügyelő. — Szóval a riasztóberendezés nem szólalt meg. — Igen. Pedig én kapcsoltam be. — Különös. Es ki tudja még, hogy hol a kapcsoló? — Csak a tulajdonos, Lord Wilbury — válaszolt készségesen a gondnok. — Neki azonban Kanadába kellett repülnie. Holnapután jön haza. Jelzem, a kutyák sem mukkantak meg az udvaron... A felügyelő bólintott, majd az egyik festményhez lépett és kíváncsian nézegette. — Szóval ez milliókat ér. És meddig maradnak itt a kincsek? — Két hétig tart a kiállítás, akkor az egészet visszaviszik Londonba, a múzeumba. Addig én felelek értük. De hát hogyan óvjam őket a szellemektől vagy mástól... — Értem. Nos, én a következő éjszakán beülök ide és várok. Mindig is szerettem volna szellemekre vadászni. Azon az éjszakán egy kényelmes kanapén helyezkedett el a felügyelő. Először panaszos bagolyhuhogást hallott, valamint azt, hogy az ősrégi falakban mindig neszezett valami. A lovagpáncélok is olykor mozdulni látszottak. Aztán mintha lépéseket hallott volna. Halkan felállt, és az elemlámpáért nyúlt a zsebébe. A mozdulatot azonban nem sikerült befejeznie. Édeskés illatot, majd valami maró, fojtó szagot érzett. Kendő lebbent az arca elé, úgy érezte, mélyet akart lélegezni, és a többire nem emlékezett. Mintha vattán keresztül hallotta volna a hangokat. Nehezen kinyitotta a szemét és igyekezett felülni. — Hol vagyok? A városi kórházban. A szellemei ugyanis jókora adag kloroformmal látták el — mondta vidáman a rendőrorvos. A felügyelő előtt átvillant az este. — Mi van a képekkel? — kérdezte, de a választ tulajdonképpen sejtette. Az orvos vállat vont. — Megint eltűnt egy csomó. Nagyszerű szellemvadász maga. Ilyennek örül igazán a sajtó. Nem szeretnék a bőrében lenni, felügyelő! Nem válaszolt, mert tudta, hogy a vadászat még nem ért véget. A kastély óratornya tompa ütésekkel jelezte az éjfélt. Az udvari ablakok közül valamelyik megcsörrent. Alig több, mint árnyék, sötét alak lopakodott egy kis ajtó felé. Megállt, hallgatózott, majd belesett a résen, ahonnan vékony fény szűrődött ki. Az ajtó mögött keskeny csigalépcső vezetett és egy kivilágított teremben ért véget. Itt nagy faládák voltak és egy férfi azzal foglalatoskodott, hogy leszögezze őket. Az árnyék a férfi mögé lépett és megérintette. Az rémülten összerezzent és megfordult McPherson felügyelő —, mert ő volt a sötét árnyék — barátságosan mosolygott. — Jó estét, mylord! Ilyen későn maga még dolgozik? Lord Wilbury, a kastély ura úgy állt ott, mintha villám csapott volna belé. — Hogy került maga ide? — dadogta. — És a kutyák, miért nem ugattak? — Én is ezen tűnődtem a szellemhistória hallatán, meg amikor eltűntek a képek. Nekem egy jókora húsadag segített. Magát pedig ismerik a kutyák, igaz? Wilbury az egyik ládára rogyott. A még nyitott ládákból kikandikált egy-egy kép csücske. — Beszéltem néhány üzletfelével, és hallottam, hogy nem a legjobban állnak a pénzügyei — mondta a felügyelő. — Megtudtam azt is, hogy nem maga repült el Kanadába, hanem az egyik alkalmazottját tette a gépre. És még egy: uram, nagyon feltűnő illata van az arcszeszének. Tele lett vele az orrom, mielőtt a kloroformmal megkínált. Lord Wilbury halálsápadttá vált. — Azért jutott az eszembe ez az egész, mert a kastélyban valóban vannak kísértetek. És most le fog tartóztatni? — Nos, úgy gondolom, egy időre csakugyan a börtönbe kell beköltöznie. De ne féljen, mylord, bár ott is vastagok a faiak, szellemek azonban nincsenek.