Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-06 / 286. szám
1990. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK 5 «’Vf Mti. I Repülni muszáj. a kép hírértékű: ugyanis a közelmúltban az liktusba keveredtek saját vállalatukkal, illetve rei tiltakozó landolást ugyan nem terveztek, hát — repülni pedig szükséges, de legalábbis — a budaörsi székhelyű Repülőgépes Szolgálat Állami Vállalatnál is. Ennek érdekében a szere lök épp egy helikopter javításán fáradoznak. Ez égi szekerek szerelői, pilótái közül többen konf annak privatizálásának szándékával. Hősök te mint tavaly, mégis volt ok az aggodalomra. De próbálandó, hogy legalább (ki)lábalni tudjunk. (Vimola Károly felvétele) Nehéz évet, egy újabb szűk esztendőt zárunk, amelynek során meg kellett tanulni — ha nem tapasztalni —, mit jelent a szegénység, a létbizonytalanság. Az életnívó ingadozásairól valószínűleg a kereskedelem értesül a leghamarább: a kell és nert) kell, a felvásárlás és a hiány jól működő jelzései-útján. A Duna Füszért Rt. raktárháza sem kivétel: az idei esztendő tapasztalataiból okulva tevékenysége átértékeléséhez, s ennek alapján korszerűsítéséhez kezdett. Raktárház az ellátásért S mindez igen jelentős a megye szempontjából, hiszen Szentendrétől Százhalombattáig, elsősorban a megye dunántúli területein 600 üzlettel napi, rendszeres kapcsolatban van, szórványosan pedig ezerötszáz boltot lát el áruval. A termékskála gazdag: a kereskedők az alapvető élelmiszertől az édességen és konzervárun át a fűszer-, ital-, dohány- és vegyi áruig tízezer cikket kínálnak, s évi 2,2 milliárd forintot forgalmaznak. Mint Tapolcsányi László igazgatótól és Rajos János áruforgalmi vezetőtől megtudtuk, az utóbbi esztendőben tovább nőit a budapesti raktárház felelőssége az ellátásban: egy olyan nagykereskedelmi háttér kialakítására törekednek, amely tartós biztonságot ad a kiskereskedelmi üzleteknek. Manapság e megnyugtató bázis létrehozása nem egyszerű dolog, sokszor ugyanis a várható és bekövetkező árváltozások kampányokat, felvásárlási hullámokat váltanak ki. A nyáron például jelentősen növekedett a kereslet a liszt iránt, később az olajból nem győztek szállítani, most a mosóporokat viszik. A tervezhetőség és a felkészülés kritériumai módosultak, a hagyomá- - nyos — kiegyensúlyozott és ütemes — kereskedelmi munka megszűnőben van. Jelentősen módosította a nagykereskedelmi tevékenységet a privatizáció, á boltok magánkézbe adása is. Ez a 80- as években kezdődő s napjainkra kiteljesedő folyamat a szerződéses boltok számának gyarapodásával indult, s csúcsosodik mára. Ez viszont egy merőben új szállítási és pénzügyi feltételrendszert követel: míg a vevöközpontokkal való kapcsolattartás egy abszolút . biztos és bejárt rendszer volt, addig a kis üzletekkel gyorsabb, rugalmasabb munkamódszert kell kialakítani. És persze a biztonság is fontos szempont: nyilvánvalóan a hitelbe vásárlás lehetőségét ás kizárólag a garantáltan megbízható és fizetőképes üzletek kapják. Diszkont és infláció Okos felismerés az is, hogy a jövőben keresni kell a disz- kontálási lehetőséget, s a nyitott raktárházak működését kell szorgalmazni, ahol első kézből történik á 'kiszolgálás, és bárki — bármilyen meny- nyiséget — vásárolhat. Az árak ezen is múlnak: bár a gyakorlat szerint a Duna Füszért Rt. javasol egy fogyasztói árat, de a kiskereskedelem azon az áron nem, csak pluszhaszonnal képes fenntartani önmagát. A diszkontálással valamiképpen sikerülne a saját árpolitikának érvényt szerezni, s ez végső soron az inflációra is fékező hatással volna. Elszámolták magukat A karácsonyi előkészületekkel kapcsolatban a raktárház vezetői elmondták: a szezonárukat — szaloncukrokat, csokoládéfüggelékeket — kiszállították az üzletekbe. Sajnos azonban a rendelések — meny- nyiségben és választékban — nem találkoznak a tényleges igényekkel, a jelenlegi készletnél több kellene. A melléfogás oka abban keresendő, hogy ez alkalommal a lakosság mégsem az előrejelzések szerint reagált az édességek áremelkedésére: a drágaság ellenére sem csökkent e cikkek iránt a kereslet. Ügy tűnik, a karácsony hagyománya mindennél erősebb : szegénységünk ellenére is megvesszük a fenyőfát megszépítő édességeket. Va. É. Ráckevei döntés Tavaszi hídfelújítás A csaknem százesztendős ráckevei Duna-híd — mint ismeretes — ugyancsak magán viseli az idő múlását. Jelenleg az állagromlás következtében csak korlátozottan használható, jelzőlámpás, váltakozó irányú forgalom lebonyolítására alkalmas. A híd megújításának kérdése hosszú évek óta napirenden van. Különböző változatok készültek. Ezek megvalósítása azonban mind mostanáig — főként anyagi okok miatt — egyre több akadályba ütközik. A közlekedést is lassító helyzet semmiképpen sem tartható fenn tovább. Az elmúlt napokban újfent összeült a híd sorsával foglalkozó bizottság, hogy megvitassa: milyen megoldást lehetne találni a 18 tonnás súlykorlátozás mielőbbi feloldására? Többféle változatot tűztek napirendre. Az egyik — a régebbi javaslathoz igazodik. A jelenlegi helyen — vagy közvetlenül ennek szomszédságában — azonos formájú, a tájba illeszkedő híd épüljön. Felmerült az a gondolat is, hogy a meglévő szerkezet fenntartásával kellene megújítani a hidat. A Műszaki Egyetem acél- szerkezeti tanszékének munkatársaival együttműködve keresik azt a megoldást, amellyel gyors rekonstrukciót lehet megvalósítani. Az előzetes vizsgálatok eredményétől teszik függővé a végleges döntést. Legkézenfekvőbbnek tartják azt a változatot, hogy a hídpálya aszfaltrétegének vékonyításával növelik a teherbíró képességet, és a függesztőrudakat megfelelő módon megerősítik. Természetesen ezzel a módszerrel csak átmenetileg oldják meg a közlekedési problémákat. A szerkezetet ugyanis még az ezredfordulóig mindenképpen át kell építeni. Abban mindenesetre döntés született, hogy a rekonstrukciós munkálatokat tavasszal meg kell kezdeni. K. Z. Bizonytalanság Apajpusztán Kétszáz ló sem húzza ki őket a sárból Az elmúlt évben kirobbant apajpusztai környezetszennyezési botrány, amelyben a Kiskunsági ■ Állami Gazdaságot a veszélyes hulladékok tárolásáért és az annak nyomán keletkezett károkért súlyosan elmarasztalták, úgy tűnik, hogy könnyen megpecsételheti a gazdaság jövőjét, ha... Ha nem történik meg például a privatizáció. Dr. András László, az állami gazdaság igazgatója elmondta, hogy az elsők között tettek lépéseket azért, hogy külső tőke bevonásával elősegítsék az ÁG privatizációját. Augusztusban és szeptemberben pályázatot írtak ki a nevezetes kastély meg a sóderbánya hasznosítására. Lenne külföldi jelentkező a szántóföld művelésére is, de mivel még mindig nem létezik a privatizációs eljárási és új földtörvény, ezért mindennemű igyekezetük betonfalba ütközik. Neves osztrák cégek nagy érdeklődést mutattak a kavicstermelésre, igaz, a nyáron még a közösen rendezendő Bécs—Budapest világkiállítás nagyon egyértelműnek tűnt. Az apajiak helyzete rendkívül lesújtó, mert a kifizetett környezetvédelmi bírság s a különböző cégeknek okozott kár értéke megközelítette a százmillió forintot. Ugyanezt az összeget kellene fizetniük a gazdasággal partneri kapcsolatban állt vagy álló cégeknek, vállalatoknak. A kérdés csupán az, hogy miből!? Apaj ezerfős település. Lakóinak zöme az állami gazdaságban dolgozik, s ha bekövetkezne a bukfenc, a gazdaság teljes padlóra kerülése, akkor több mint félezer dolgozó váltul egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé. Rájuk és természetesen a gazdaság nyűgödtabb jövőjére gondolva próbálkozik a vezetőség megbirkózni a lehetetlennel. Felvetődtek olyan elképzelések is, hogy adják el a ménest, a kétszáz lovat, ám az értük kapható 20 millió forint sem könnyítene a pénztelenségen. Ráadásul elkótyavetyélnének egy rendkívül értékes állományt. Minderről az igazgató hallani sem akar. Pillanatnyilag mi mást tehetnének az apajiak, mint azt, hogy várnak? Várják a számukra is talán megoldást jelentő föld- és privatizációs eljárási törvény mielőbbi megszületését, (gyócsi) ÉVENTE KÉTSZÁZEZER ADAG PASTETOM Csigacsemegét csomagolnak Sok ország ínyenceinek kedvelt csemegéje a szakácsművészet legkülönbözőbb módszereivel elkészített éti csiga. Az egyre növekvő külföldi igények kielégítésére a Mavad már évek óta jelentős csigaexportot bonyolít le. A kezdeti időszakban főként élve szállították elsősorban Franciaországba, Belgiumba és Németországba a különlegességet. Később — a külföldi vásárlók igényeihez igazodóan — mindinkább szükségessé vált a feldolgozott, konyhakész állapotban exportált csiga szállítása. Öt esztendővel ezelőtt kezdte meg Vecsésen tevékenységét a Mavad éticsiga-üzeme. A csigaházból a húst kiszedik és ■miimn Mo'iiiwii Dabas, Kossuth: Dec. 7-én 6: Csőre töltve (szín. mb. am. bűnügyi vígjáték), 8-án 6: A menekülő ember (szín. am. sci-fi), 9-én 6: A keményfejű (szín. mb. olasz vígjáték), 10-én 6: Előre a múltba (szín. mb. am. film). Dunakeszi, Rákóczi : Dec. 6-7-én 3 46 és 8: Bagdad Café (szín. NSZK vígjáték), 8-9-én %6 és 8: Ford Fairlane kalandjái (szín. mb. am. akció), 10-én :iv,6 és 8: Mesék a járdán (szín. am. vígjáték), 11-12-én 3/46 és 8: LÖkottek (szín. mb. am. vígjáték). Érd, műv. ház: Dec. 6-án 1j6: Zsaroló zsaruk 2. (szín. mb. francia bűnügyi vígjáték). 9-én V26: Nincs kiút (szín. mb. am. krimi). 10-én V28: Szex. hazugság, video (szín. mb. am.), ll-én Va6: Vaklárma (szín. mb. am. vígjáték). Gyál, Dózsa: Dec. 7-én V26: Ifi- Einstein (szín. zenés ausztrál bohózat), 8-án V26: Rövidzárlat 1. (szín. mb. am. sci-fi komédiái, 9-én V26: Tango és Cash (szín. mb. am. akció) ïO-én V26' Oh. Karol (szín. mb. lengyel vígjáték). Nagykáta, Rákóczi: Dec. 6-án 6: Csupasz pisztoly (szín. mb. am. vígjáték), 7-én 6: Szörnyecskék 1. (szín. mb. am. horror). 8-9-én 6 és 8: Szörnyecskék 2. (szín. mb. am. horror), 10-én 6 és 8: A gyanúsított (szín. mb. am. krimi). Százhalombatta, műv. ház: Dec. 8-9-én 6: Ghost (szín. mb. am.). 10- én 6: Shaoiini harcművészet (szín. kínai—hongkongi kaland). 11- én 6: Music box (szín. mb. am.). Szentendre, Dunakorzó: Dec. 7-én 5 és 7: Rendőrakadémia 4. (szín. mb. am. vígjáték). 8-9-én 5 és 7: Cry-baby (szín. zenés am. vígjáték), 10-én 5 és 7: Amerikai nindzsa 2. (szín. mb. am. akció), ll-én 5 és 7: Batman (szín. mb. am. kaland), 12-én 5 és 7: Ghost (szín. mb. am.). Szigetszentmiklós, Kossuth: Dec. 7- én 6 és 8: Shaoiini harcművészete (szín. kínai—hongkongi kaland) 8- án 6 és 8: Előre a múltba (szín. mb. am.), 9-én 6: Szex. hazugság, video (szín. mb. am.). 10-én 6 és 8: ll-én 6: Fajszál híján (szín. mb. am. krimi). Már a falakat sem festik Csak egy púppal több? Mostanában alig hallani az egykor felkapott üzempszichológusokról, pedig a hetvenes évek végén kifejezetten divatban voltak. Akkor megtanultuk tőlük, hogy a termelékenység emelésére és a jó közérzet fokozására milliónyi trükköt alkalmazhatnak a gyárak, üzemek. Például borsózöldre festett falak és halk, fülbemászó muzsika mellett az egyhangú futószalagmunkát végzők többet képesek produkálni, mint e lélektani kellékek nélkül. Dr. Uday Krisztina, a Pest megyei üzemorvosok szakfelügyelője szerint a gazdasági bajok szaporodása és az üzem- pszichológia háttrébe szorulása kétségtelenül összefügg. Tény, hogy a Pest megyei vállalatok, gyárak, üzemek egyre ritkábban alkalmaznak üzempszichológust. Tavaly óta folyamatosan csökken a számuk, akárcsak az üzemorvosoké: ma mindössze 38 üzemorvos dolgozik a megyében, legtöbbjük nagyüzemeknél Bár a nagyvállalatok mostanában tapasztalható szétesése, szanálása sem kedvez alkalmazásuknak. Például a Csepel Autógyárban csak 1987-ig alezeknek az üzemorvosoknak a zöme az általános orvosi végzettsége mellett egyéb szakorvosi képzettséggel rendelkezik, de fő dolguk csupán a test gyógyítása. A megyei üzemorvosi szak- felügyelőnő nem túl rózsás kilátásokat ígér az ezredfordulóig az üzemorvosi és az üzempszichológusi helyzet javulására nézve, amíg a gazdasági feltételek ehhez kedvezőtlenek. A megyei tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetője, dr. Ajtay András — egyébként pszichiátert képesítésű főorvos — szerint ez az általános kedvezőtlen kép a jelenlegi magyar orvosi rendszer, vagyis az 1929 óta nálunk bevezetett körzeti orvosi, rendelőintézeti és kórházi rendszer szentháromságának a reformja nélkül elképzelhetetlen, ráadásul ebben a triászban egyelőre nincs helye az üzemorvosoknak és az üzempszichológusoknak. Ezért feltétlenül szükség van az orvosi és egészségügyi alapellátást és szakellátást újraszabályozó törvényre, mert a jelenlegi elavultságával gátolja a hatékony gyógyító, megelőző tevékenységet. Az üzempszichológusi rendszer feltámasztása, az üzemorvosok helyének pontos kijelölése és a családi orvosi rendszer kialakítása alapja lehet egy, a mainá] eredményesebb egészségügyi ellátásnak. K. K. üzemorvosi, üzempszichológiai ellátás meglétét vagy létrehozását. Gondolom azért, mert a Nyugat tisztában van azzal, hogy a termelékenység egyik fontos feltétele éppenséggel lélektani, és összefügg a dolgozók testi-lelki egészségi szintjével. Hogy akkor a magyar vállalatok miért élnek ezzel a lehetőséggel egyre kevésbé? A válasz kézenfekvő: pénzügyi szorongatottságuk miatt. Folytatva a csepeli témát, az autógyár sokféleképpen ki tudta használni egykori üzempszichológusát. Egyebek közt munkaköri és gépjárművezetői alkalmasság elbírálására, többszörösen balesetet szenvedett dolgozók eseteinek lélektani feltárására, ezáltal balesetmegelőzésre stb. A bökkenő csupán annyi, hogy ez a fehér hollónak számító csepeli munkahelyi pszichológus is elment azóta a vállalattól máshová dolgozni, mert keveselte a fizetését. Az is elgondolkodtató, hogy a Pest megyei 38 üzemorvosnak orvosi diplomája vagy diplomái mellett nincs ELTE-szakon szerezhető üzempszichológusi végzettsége. Igaz, A karácsony hagyománya erősebb a drágaságnál Kereskedni tanulnak a kereskedők feldolgozzák. A fennmaradó csigaházat pedig mint külön értékes exportterméket értékesíti. Az évi termelés ma már 1X0 tonna csigahús. A választék bővítését szolgálja, hogy hozzákezdtek a csigahús különleges feldolgozásához. Új termékük az úgynevezett Bourbon csigapástétom. Ezt fűszerekkel, vajkrémmel és hagymával készítik. Az ínyencségeket tálcákra csomagolva, fagyasztva, légi úton szállítják a távoli országokba, ahol előételként fogyasztják. A termelés fejlesztésével jövőre már körülbelül egymillió adagot állítanak elő, miután a piaci igények egyre növekszenek. K. Z. kalmaztak üzempszichológust, azóta ott ilyen tevékenységgel nem foglalkoznak. Sajnos az üzempszichológia kérdése mára huszadrangúvá vált, állítja a főorvos asszony, pedig a jelenkori lelki terhelések fokozódása miatt éppenséggel most lenne rájuk igazából szükség. A munkahelyi légkör az általános gazdasági romlás miatt a legtöbb helyen feszültté válik, a dolgozók idegesek. Ezt lépten-nyomon tapasztaljuk üzemen kívül is az utcai közlekedésben, a családi érintkezésben. Rendelet vagy törvény nem írja elő, hogy az intézmények, a gyárak, az üzemek pszichológust alkalmazzanak. Jószerivel mindegyiknek a saját belátására van bízva, él-e ezzel a lehetőséggel. Hazai üzemeink, vállalataink sajnos ma ismét afféle felesleges púpnak, státus- és fizetéspazarlásnak tartják őket, holott ez korántsem így van. Elég csak arra a nagyon is figyelmezető jelre utalnunk, hogy a Pest megyében egyre nagyobb számban beruházó, vegyes vállalatot alapító külföldiek szerződés- kötésükben általában az egyik feltételként szabják meg az