Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-31 / 305. szám

6 1990. DECEMBER 30., VASÁRNAP «*> - V-.- -, PARLAMENTI MULATSÁGOK Vígjáték a Duna mentén Izgalmas vita folyik a költ­ségvetésről a T. Házban. A költségvetés éppolyan izgal­mas, mint a vita. Szabad György éppen Orbán Viktort (Fidesz) széli ja, már harmad­szor. — Elnézést elnök úr, nagyon belemélyedtem. Tisztelt Ház, a múlt héten kértem szót, akkor még csak az ötödik oldalon tartottam. Most a nyolcszáz- kettedik oldalnál tartok, s ép­pen nem aktuális a hozzászó­lásom. Sejtem már, ki a gyil­kos, de kivárom a végét. Ké­rem addig tisztelt képviselőtár­saim türelmét. Elöljáróban a részletes vitához annyit szeret­nék mondani, hogy a kormány hülyék gyülekezete. Ugrin Emese a keresztények képviseletében visszautasítja a gyülekezet szót. — Nem engedhetjük meg, hogy ezeréves hitünket ilyen megjegyzésekkel illessék. Mi, keresztény emberek hiszünk. És hitünkre sok embernek van szüksége. Ezért vagyunk benne a kormányban. És azt hisszük, hogy nem vagyunk hülyék. Eörsi Mátyás (SZDSZ) követ­kezne szólásra. Szabad György elküld érte a büfébe: ha szól­ni akar, jöjjön be. Néhány perc múlva visszatér a tiszti­szolga a válasszal: Majd jövök, ha szólni alzarok. Torgyán József toppan a te­rembe, s vele már ötre emel­kedik az ülésteremben izguló képviselők száma. Szabad György annyira megörül az új jövevénynek, hogy rögtön szót ad neki. — Tisztelt Ház, tisztelt elnök úr; kedves pajtásaim! Most jö­vök a gördeszlzások tüntetésé­ről. Örömmel jelenthetem, ők is velünk vannak. Kiabálnak, követelőznek, de mindebből a hangzavarból is kihallani, hogy ők is ’47-et akarják. Én az éiükre állok, fölkarolom ügyü­ket, mert szívügyemnek tekin­tem. Hiszen mennyit szenve­dett a lánctalpak okozta vérző sebektől a mi kis országunk, amelynek földjén a bolsik szántottak új barázdát. S mi maradt nekünk? A régi baráz­dák, az ősi föld. Csak a kor­mány nem akarja ideadni! Ezért tüntetnek a gördeszká­sok is. Nem akarnak többé az új barázdákban gördeszkázni — sima aszfaltot, a 47-es asz­faltállapotokat követelik visz- sza. Lélekben én is velük va­gyok. Mint tiszteletbeli gör­deszkás. Deszkát a szónoknak! halla­ni a teremben. Szabad György homlokát ráncolja, és náspánq- ra rendeli magához az elköve­tőt. Senki rm jelentkezik. Torgyán, a gördeszkások védő­szentje vérben forgó szemmel néz körül, bolsevikot sejt az elkövetőben. Ám a terem üres. Már az a maroknyi képviselő is eltűnt, aki még Torgyán Jó­Az utóbbi Időben gyakran látni együtt a Parlament folyosóján pusmogni Németh Miklóst, Szűrös Mátyást és Roszik Gábort. Mindhárman cáfolták az elterjedt híreket, miszerint a gödöllői lelkész arra kérte volna fel a volt miniszterelnököt ás ideigle­nes köztársasági elnököt, a megszűnt MSZMP KB egykori tit­kárait, legyenek védői egyházi bírósági tárgyalásán. Ugyanúgy nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Roszik készül átlép­ni a hívők szocialista frakciójába. Munkatársunk kérdésére a neves közéleti személyiségek elmondták, a gyakori együttlét oka ennél egyszerűbb: szeretik egymás társaságát zsefet szónokolni hallgatta. Sötétben bujkáló gyáva alakok, •mormogja, és ó is szalad sor­ba állni. Fizetést osztanak ugyanis a folyosókon. Csak Békési László (MSZP) erőlködik egy beszögellésben, az ezeroldalas költségvetést próbálja a feje tetejéről a tal­pára állítani. — Nem sikerül — mondja szánakozva. — Az előbb már majdnem az oldalára fordítot­tam, ki is pottyant 20 milliárd forint belőle, de aztán vissza­billent. Mondogatom neki, hogy a mennyiség átcsap minőségbe, de nem hallgat rám. Nem akar átcsapni. Itt áll pucér mennyi­ségében, teljes ezer oldalon. Lehet, hogy mégiscsak Hegel tévedett? Kónya Imre (MDF) egy kö­zeli ablakból figyeli az ex- pénzügyminiszter igyekezetét. — Látja, milyen masszív költségvetést csináltunk? Sen­ki nem bír vele. Nehezen szü­letett, nagyon nehezen, kor­mányunk fél évig, éjjel-nappal dolgozott rajta. Nem kímélték magukat, vért, verítéket, köny- nyeket adtak hozzá. De nem panaszkodom, nekünk köteles­ségünk szenvedni. Erre lettünk kiválasztva. Es mi vállaljuk a kiválasztottak szerepét. Kivá­lasztottuk ezt a költségvetést is a sok rossz lehetőség közül, s mondhatom, ez még nem is a legrosszabb. Antall József is megmondta, jövőre még rosz- szabb lesz. És most már a né­pen a sor, hogy vérét és verí­tékét és könnyeit adja értünk. Megérdemeljük. Hiszen annyit sírunk mostanában. Egy papírzsebkendő vet vé­get a beszélgetésnek, amelybe Kónya Imre temeti népnemzeti könnyeit. A vita és Duna pedig folyik tovább, a maga medrében. JaLubovits Anna ALVILÂGI hipnózis Szemmel verés A bankrablás új módszere tartja rettegésben a firenzei pénztárosokat, amióta a rend­őrség is megerősítette: hipnó­zissal dolgozik az alvilág. A módszer úri és tanárqsan pre­cíz. Két jól öltözött, kedves ember — többnyire egy férfi és egy nő — megjelenik a ki­sebb váltóhelyen, és a külföl­diekre jellemző akcentussal megkérdezi, hogy nem válta­na-e át néhány olasz papír­pénzt dollárra, de úgy, hogy a bankjegyek sorozata „I” betű­vel kezdődjék. Minthogy végleg elutaznak Itáliából, ezt a csekély emlé­ket is magukkal vinnék... A pénztáros tűnődni kezd e hó­bortos kívánságon, és csak akkor ébred a hipnotikus álomból, amikor minden pén­zét elvitték. A La Repubblica szerint a rablásnak ezt a módszerét már néhány észak­olaszországi városban Is be­vetették, k a nyomok valószí­nűleg indiai mágushoz vezet­nek. A rendőrség tehát keresi a „vélhetően indiai rabló­párt’’ de azért gyanúsnak tartja a szemmel verést is, mint módszert. Koccintsunk csak .., A m áESatoknak lelkűk van Aa emberiséget foglalkoztató számos kérdés közöl kipipál­hatunk egyet. Bejuthatnak-e az állatok a paradicsomba? „Igen, merthogy nekik is van lelkűk” — állítja Mario Canciani, az egyik római templom plébánosa, természetesen elméleti meg­fontolásból. Véleményét a La Repubblica *dézi abból az alka­lomból, hogy több jeles személyiség részvétele mellett bemu­tatták Jean Prieur könyvét, a címe: Az állatoknak van lelkűk. A tanulmány érvel nem Ismeretesek. A lap azonban utal a nem kevésbé fontos kérdésre: egyáltalán miért érdemlik meg az állatok, hogy a paradicsomba jussanak? „Azért, mert létük során keresztény erkölcsről tesznek tanúbizonyságot.” Pél­dául a kutvák segítik az embert, vigasztalják a gazdit, mele­gítik, aki fázik, és nem egy öngyilkosjelöltet hoztak vissza az életbe. A sor bizonyára folytatható, bár némi zavart okozhat a postások véleménye, akik közismerten utálják a kutyákat, kö­zülük nem egy lelketlen dögnek nevezi a paradicsom olyik vá­rományosát. De hát senki sem tökéletes, még az állat sem. S ezt 1* Can­ciani atyától tudhatja meg, aki olvasta a Noé bárkájában című könyvét, amelyben megírta, hogy a középkorban a kor szoká­sai szerint büntették a renitens állatokat, ha kellett, még ördög­űzésnek is alávetették. Az egyik kolostorban egyenesen kikö­zösítették a legyeket, amiért erőszakos módon molesztálják a szerzeteseket. A legnagyobb árat azonban 'egy szamár fizette: felakasztották, amiért kiitta a szenteltvizet .. . Újabb bizonyítási kísérlet Lajos azt állítja hogy impotens 2 Miért nem tért haza Ká. K. = — aki egy forró nyári délutá­E non bevásárolni indult — szo- E kott időben az otthonába? 5 Miért várták hiába szerető ” gyermekei és unokái a mini- = szoknyás nagymamát? Milyen = veszélyek leselkednek úton- I útfélen egy védtelen nőre? E Ezekre a kérdésekre kaptunk = választ a tegnapi tárgyaláson. A 40 esztendős, 150 centi ma- gas vádlott fegyőr kíséretében, megbilincselve jelent meg a bíróság előtt. Ügy kell neki! Bezzeg akkor... Na de ne vágjunk az események elé. Elég, ha annyit elárulunk, hogy a vád: erőszakos nemi közösülés. A sértett Ká. K., mint már szó volt róla, nagy­mama, de jól tartja magát. Legalább 10 évet letagadhatna a korából, na de a bíróság előtt nem lehet. Könnyes szemmel beszél a történtekről. Azon a szörnyű napon, be­vásárlás után beült a megszo­kott törzskocsmájába, hogy le­hajtson egy felest. Kettő is lett belőle, de igazán nem ezen múlt a dolog. Szóval észre­vette a vádlottat, aki régi hó­dolója és odaszólt neki: Lajos, meghívsz egy sörre? Akkor még persze nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy milyen vadállat lakik egy ilyen fér­fiben! Eltelt az idő, és már hajnalodott, mikor a Lajos ko­Se ló, se ruha. Az egyiket ki­lőtték alólam, a másikat lé- imádkozták rólam.,, A néhány kiló gyümölcsből hatalmas banzáj támadt, előbb a kertben, majd folytatódott a bíróságon. Nagy — noha ő volt a felperes — első- és másod­fokon is vesztett, a pereskedést hétezer forintja bánta. Bosszú­ból, a perköltség leguberálása után vett egy malacot Magló­don. A nem bennfentes okkal kérdezheti, hogy lehet bosszú tárgya egy ártatlan malac? Maga a malac még nem, az viszont már igen, ha a virgonc cocát Artúrnak keresztelik, lé­vén, hogy Kissi is Artúrnak hívják. A malacvásárlást követően a Nagyék portája reggeltől es­tig zengett, szülők és kölykök felváltva hívták a disznót. Ahány hívás, annyi Artúr. Esetleg Artúrka. Máskor meg: hol az a koszos disznó, ki lát­ta Artúrt? Kiss szomszéd nobilis nevé­nek emigyen gyaiázásától totál begolyózott. Az inzultus akkor tetőzött, amikor Nagyné tanúk előtt takarmányt rendelt a sarki boltban, név szerint meg­nevezve a tápszerrel dúsított búzadara illusztris élvezőjét. Ez alkalommal Nagy lett az alperes, a felperes a személyi­ségét sértő inzultust nevezte meg okként a panaszbead­ványában. Tanúként megidéz­ték a fél utcát, ott volt a ter­ménykereskedő, a közértes, KOI AZ A KOSZOS DISZNÓ? Affér a Pitypang utcában Kissék és Nagyék tőszomszédok a Pitypang utcában, a va­lamikor összefüggő telket rozzant kerítés választja ketté. Ez még nem volna baj, nem is ez vadította meg a két magyart. A háborúskodás okát egy hitvány kis almafa szolgáltatta, mely mit sem törődve ama bizonyos kerítéssel, átnyurgult a Kissék kertjébe, és árnyékot vetett a zöldségre. Kiss szólt tavasszal, szólt nyáron, aztán se szó, se beszéd, az elsatnyult répái fejében leszüretelte az almát. Tóni, a félszemű portás meg Lola néni, a százéves műlovar­nő. A harmadik tárgyaláson a bíró már csuklott. Nem tudni, mitől. Vagy kínjában vagy a visszatartott röhögéstől. Nagy tagadta a szándékosságot, ko­nokul ragaszkodott a vallo­másához: Tisztelt bíróság, én a malacot Artúrként vettem. Beidézték a volt tulajt Mag­lódról, aki nem engedte magát megkísérteni az ügyvédtől, s kitálalta áz igazat: A malacot Adélnak hívják, lévén, hogy koca. Ami viszont eleve kizár­ja jogát az Artúr név bitorlá­sára. Nagy védője mérsékelt ve­hemenciával érvelt. Mint mon­dotta, megbízója orvosilag igazoltan nagyothall, nyilván eíértette az Adélt. Másrészt nem malacszakértő, nem né­zett a malac farka alá, honnan tudhatta, hogy koca? Ezen a ponton jutott a tárgyalás olyan stádiumba, amikor is a bíró kiüríttette a termet. A publikum méltatlankodva ki­vonult. — Hajlandó elégtételt adni a panaszosnak? — kérdezte a bíJ ró Nagytól. Nagyot nem ejtették a feje lágyára. Elnézést kért és fo- gadkozott. Ha csak ettől függ a szomszédi jó viszony, átke­reszteli Artúrt más névre. — De lehetőleg olyanra, ami nem szerepel a naptárban — ifitette a bíró sanda gyanúval, lévén, hogy Nagy gyanúsan vigyorgott. Nagy megfogadta a tanácsot, és tartotta a szavát. Artúrt ettől kezdve Szomszédnak hív­ták. Á szomszéd nem kereszt­név, következésképp nincs is a naptárban. Szomszéd sok van, akinek nem inge, nem veszi magára. A göndör farkú malacka mindebből mit sem tudott, ví­gan röfögött a világba. A ma­lacsorból szép lassan kihízott, disznó lett belőle. December táján kimondták rá az ítéletet, újévkor levágják. Hogy miért nem előbb és miért nem később? Annak is oka van. Újévkor mindenki ünnepel, jönnek, járnak a vendégek, a máskor kihalt Pitypang utca teli van ember­rel. — Hé! Lajos! — kiált át reggel Nagy a harmadik szomszédnak, olyan hanggal, hogy százan is hallják. — Nem jönnél át segíteni, míg Szomszédot leszúrjuk? A szemközti komát is hívja. — Kálmán, ugorj már át egy percre, nem bírunk ezzel a döggel. A franc álljon beléd Szomszéd ! - teszi meg hozzá ha netán valaki nem tudná kivel nem bír a böllér. A közvetlen szomszédot nem invitálta, és kóstolót sem kül­dött nekik. Azt viszont már­most eldöntötte, tavasszal megint vesz egri malacot, amit újfent Szomszédnak keresztel majd. (—tula gye—) csiján hazaindultak. Útközben volt a bűncselekmény, pont amikor a Bogyóka Termelőszö­vetkezet liliomágyása mellett elhaladtak. Ká. K. nem akarta, de a do­log megtörtént. Erőszakkal, ott a liliomok között. Es nem is jött egészen össze. Ká. K. azt mondta, hogy majd otthon folytatják, de ezt csak azért ajánlotta fel, hogy leszerelje a férfit, és valamiképpen meg­szabaduljon tőle. Ká. K. zo­kog, nem bír tovább beszélni, elfullad a hangja. A bírónő olvassa fel a jegyzőkönyvből az intim részleteket. (Nyomo­zati anyag: 206—327. oldal.) Bűnjel egy tangabugyi és egy miniszoknya, amiket a hatóság lefoglalt. Rövidre fogva a szót: a bűn- cselekmény után megint be­ültek a kocsmába, mert a sér­tett nagyon megszomjazott. A vádlott ekkor már csak egy sört fizetett, mert ráadásul smucig alak. Ezután a sértett megtette feljelentéséi a rend­őrségen. A bírónő ismerteti a talaj- és növénytani szakértő vélemé­nyét, mely egybehangzóan bizonyítja, hogy valóban tör­tént valami a Bogyóka Ter­melőszövetkezet földjén. A li­liomok három négyzetméteres területen le vannak tiporva. Az anyagi kár jelentős. Lajos a bizonyítékok ellené­re tagad, sőt két tanúval bizo­nyítja — egyik a felesége, má­sik a szomszédasszony —, hogy impotens. Meglepő for­dulat. Az ügyésznő azonban fenntartja a vádat, sáerinte a vádlott képes volt arra. hogy megvalósítsa a bűncselek, ményt. A bíróság szakértő nő­ket rendelt ki, és újabb bizo­nyítási kísérlet következik an­nak megállapítására, hogy iga­zat mondott-e a vádlott? Amennyiben Lajos valóban impotens, az erőszakos nemi közösülés vádját elejtik, és a továbbiakban csak liliomtip- rásért kall felelnie. (—gaj—)

Next

/
Oldalképek
Tartalom