Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-21 / 299. szám

I 1990. DECEMBER 21.. PÉNTEK PRAKTIKUS ÉSZJÁRÁS ÉS MEGBÍZATÁS mint az iskola volt a tét A parasztbácsí megkéri a határban dolgozó mezőgazdasági repülőgép pilótáját, vinné íel egy körre. A pilóta enged a ké­résnek, de elhatározza, megtrófálja az öregurat. Felszáll, du­góhúzóba viszi a gépel, s- figyeli, hogy mit szól az öregember. De az csak annyit mond : „Pont erre gondoltam”. Mi kell több a pilótának, tud ö vadabb figurákat. Bemutat néhány kunsz- tot, de az öreg megint csalt annyit mond: „Ezt is gondoltam.” A pilóta nem tűrheti tovább a szakmai becsületén esett sé­relmet, feje tetejére állítja a gépet. Ügy látszik, nem hiába: az öregember most annyit, mond: „Ezt azért mégsem gondol­tam volna.” Amikor leszállnak, a pilóta megkérdezi: mondja már meg öregapám, miért mondta két­szer egymás után, hogy ezt gondoltam, harmadszorra azt, hogy erre azért nem gondol­tam. Válaszol is az öregember. Tudod, fiam, arra jó előre szá­mítottam, hogy behugvozok, arra is gondoltam, hogy össze­csinálom magamat. De az ál­momban sem jutott eszembe, hogy mindez a nyakamba fo­lyik.” Ahogyan Moldova György történetének öreg parasztbá­csija, valahogy úgy járt Kis­maros is a szocializmussal. Először, vagy negyven éve el­döntötték — helyettük —, jobb lesz nekik, ha Kismarosról Verőcére viszik a település fel­ső tagozatos tanulóit. Azután, mert nem volt helyben felső tagozatos iskolájuk se. azt is eldöntötték — helyettük —, jobban járnak az itteni embe­rek, ha falujuk önállóságát is megszüntetik, s egyesítik a szomszéd községgel, Verőcével. Verőcéből és Kismarosból így lett Verőcemaros, ami látszó­lagosan igazságos kompro­misszum, de a gyakorlatban soha sem vált be. Mert lehet-e két olyan települést eavesíteni, ahol egymás községtábláira ed­dig is mindenféle otromba ki­írásokat függesztettek fel az ötletdús ifjak? A verőceiek ne­ve alá a kisimarosiak pé'dául rendszeresen azt írták, hogy tatárok, míg fordítva azt, hogy svábok. Persze, amíg működött a pártállam meg a diktatúra, eszébe sem jutott volna sen­kinek megkritizálni a felsőbb- ségi döntését. Egyesült a két nyáj még akkor is, ha bűnös­nek találták egymást a bir­kák. így működött tehát Ve­rőcemaros mindaddig, amíg a demokrácia jegyében lehetővé nem vált, hogy önállósulhassa­nak a települések. Nem titok: a kismarosi svá­bok — ha úgy tetszik, német nemzetiségiek — nyugodt em­berek. Ritkán vezérli 'őket a politikum. Inkább a célszerű­séget nézik. Eszükbe nem ju­tott volna, hogy a negyven éve Verőcére irányított iskolai fel­ső tagozatot hazarendeljék, ha a két község szétválása okán nem kaptak volna ultimátu­mot. Az ultimátum pedig arról szólt, hogy mosta it vége van már a felsőbb irányításnak, meg a diktatúrának, s ha a kismarosiak azt akarják, hogy okosodjanak gyerekeik, fizes­senek évi 20-25 ezer forintot gyerekenként Verőcének, az oktatásért. Ez volt a több a soknál. Se a kismarosi pénz­tárca, sem a kismarosi önérzet nem bírta elviselni a diktátu­mot. S megtörtént a csoda, ami manapság ritkán eshet meg. Júliusban, amikorra ki­derült, hogy árkérdésben a szomszéd község tanácsával nem tudnak zöldágra vergőd­ni. elhatározták, hogy maguk­nak építenek felső tagozatos iskolát. Mehetett volna minden a maga szokásos rendjén, ha történetesen nem éppen akkor van Magyarországon rendszer- váltás. De éppen akkor volt. Ráadásul, a korábbi elöljáró, az akkori tanácselnök, se nem SZDSZ-es, se nem MDF-es, Orosz János polgármester hanem történetesen éppen ki­vetkőzött MSZMP-s volt. Igaz, éppen olyan figura, aki koráb­ban ráborította már egyszer- kétszer az, asztalt az irányító pártbizottság intendásaira, sőt mi több — mert úgy vélte, hogy a funkcionárius elvtár­saknak fogalmuk sincs arról,- mit gondol a nép —, akkor lépett ki pártjából, amikor mások, még vacilláltak. A szóban forgó elvtársat, a mai polgármester urat Orosz Jánosnak hívják. Aki persze ma nem él-hal az örömtől, hogy felemlegetjük egykori múltját. Pedig igazándiból nincs mitől tartania. Mert aki rá szavazott, az egészen ponto­san tudta, hogy kire adja a voksát. Aki meg ellene — válószínűleg —, az is tudta, miért. Egy szó, mint száz, Orosz János lett a kismarosi polgár- mester. Megbízatását valószí­nűleg a helybéli lakosok prak­tikus észjárásának köszönheti. Júliusban az ő vezérletével döntöttek úgy, hogy néhány hónap alatt iskolát építenek. S a kételkedők is azt gondolhat­ták, amit főzött a tanácselnök, egye meg mint polgármester. Ha van rá pénze, építse fel azt az iskolát. Orosz Jánosnak pénze persze nem volt. Így aztán, mint jó hazárdjátékos- hoz illik, nevezett minden léte­ző pályázatra. így történt meg, hogy az akkor még működő megyei tanácstól, a kulturális kormányzattól, kisvállalkozók­tól és szövetkezetektől egy­aránt kapott pénzt, sőt mi több,, fittyet hányva az akkor még létező külkereskedelmi monopóliumra, s az ellehetet­lenülő rubelimportra, egy ku­pa bor mellett maga rendelte meg az új iskolát. Mert bi­zony manapság már nem csak úgy lehetséges üzletet kötni, hogy segítenek a fenti okosok, hanem úgy is,«, ahogy Orosz János tette. A kocsmában egy felvidéki ismerőstől tudta meg, hogy Besztercebányán gyárta­nak olyan iskolát, amilyenre Kismarosnak éppen szüksége lenne. Persze közbejött a rend­szerváltás. S rögtön fel is me­rült a kérdés, hogy iskola, ta­nácsrendszer vagy demokrá cia legyen. Orosz János, a he­lyi MDF-szervezet néhány tagjától kapott is egy stencile- zett levelet, hogy a kallódó szocialista rendszer hátralevő hónapjaiban ő most már sem­miről se döntsön, várjon a de­mokratikus választás utáni időkre. S bár még a helyi MDP-tagok egynémelyikének véleményével sem találkozott a felszólítás, mégis csak ne­hézségeket okozott az ultimá­tum. Bogárdi Zoltán, a körzet országgyűlési képviselője, tör­ténetesen szintén az MDF tag­ja, kellett ahhoz, hogy lecsilla­pítsa a kedélyeket, s felszó­lítsa a helyi túlbuzgókat, hogy hagyják már működni a ta­nácsot, mert különben soha sem lesz iskolájuk. így aztán felépülhettek az új osztályok. Három szép tante­rem az emeleteri, a később be­rendezendő könyvtárszoba, számítógépekkel és mindenféle audiovizuális berendezéssel. Ma avatják mindenféle csin­nadratta nélkül. Nem lesz ott se pap, se párttitkár. Csak az a hatvan-száz ember, aki ma­ga ásta az alapot, s nem lesz beszéd sem, csak maguk között isznak meg egy kupa bort sa­ját költségükre a Patak ven­déglőben, hogy mégiscsak lát- szódjék, sikeresen befejeződött a dolog. S hogy azt is megbe­szélhessék, honnan szerzik meg a többi pénzt. Mert torna­terem is kéne az iskolához, hogy a gyerekeknek, s a fel­nőtteknek legyen hol mozog­niuk; Röviden ennyi a kismarosi iskola építéstörténete. Holnap reggel a gyerekek magától ér­tetődően kezdik a napot az új tantermekben. Igazuk van, amit kaptak, jár nekik. Még akkor is, ha ilyen mesés tör­ténetek csak egy öreg paraszt- emberrel eshetnek meg, s azok is csak a regényekben. Cs. A. Országgyűlés ünnepek előtt és után A zárt üléssel élcelődni tilos Szinte csak az ünnep nap­jaiban pihennek a képviselők a következő hetekben: az Or­szággyűlés karácsony előtt és közvetlenül utána is plenáris ülést. tart. Szabad György ház­elnök csütörtökön — rendha­gyó módon — a házbizottsági ülést megelőzően tájékoztatta az újságírókat a tervezett na­pirendről. Eszerint pénteken délután 14 órakor miniszteri eskütétellel kezdi meg munka­napját a Parlament, s várha­tóan vasárnap délutánig több határozatot is hoz olyan kérdé­sekben, amelyekről korábban már hosszas tárgyalást folyta­tott. Így szerepel a tárgyalás- sorozatban a társadalombiz­tosításról, az általános forgal­mi adóról, a vállalkozási nye­reségadóról és az állami va­gyon utáni részesedésről, a külföldiek magyarországi be­fektetéseiről, a helyi adókról, a magánszemélyek jövedelem- adójáról szóló törvény módo­sítása. A sajtótájékoztatón bejelen­tették, hogy december 27-től újabb három napon át tart a plenáris ülés. A feszített mun­kaprogram indokaként Soltész István, az Országgyűlés főtit­kára elmondta: a rendkívüli- ülésszakot azért, iktatták be, hogy az adótörvényekről a januári hatályba lépés miatt határozni tudjanak a hon­atyák. Felhívta a figyelmet a Társadalombiztosítási Alappal összefüggő napirendi pontra, amely ugyan csupán átmeneti jellegű törvény lehet, azon­ban lényeges, hogy á nyugdí­jak és egyéb kifizetések ne szenvedjenek sérelmet. Szabad György emlékezte­tett arra, hogy az ülést köve tőén ismertette a nyilvános­sággal a megszületett határa zatot, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy kizá­rólag önkéntesekből álló, jel­képes létszámú egészségügyi katonai szolgálatot teljesítő személyeket küldjön az öböl­válság fenyegette övezetbe. A házelnök ezt követően elzár­kózott a további közlés elől. Azzal zárta mondandóját, hogy a magyar Országgyűlés múlt­jában súlyos es végzetes sére­lem érte az alkotmányos köve­telményeket. Utalt az 1968-as csehszlovákiai intervenció el­rendelésére, illetve — a távo­labbi múltból — Magyaror­szágnak a 11. világháborúba való belépése alkotmányos szempontból vitatható körül­ményeire. Kijelentette : a Par­lament most teljesítette azt az előírást, amelyet 1848-ban fo­galmaztak meg először alkot­mányos követelményként. Dörnbach Alajos alelnök. mint büntetőjogi gyakorlattal rendelkező- jogász az elhang­zottakhoz hozzáfűzte: a nyu­gati demokráciákban büntető­jogi következményekkel jár az, ha a sajtóorgánum államtitkot kiszivárogtat. Abszurdnak ítél­te azt, hogy a tömegkommu­nikációs eszközök találgatá­sokba bocsátkoznak, vagy él- celődnek a zárt ülésen történ­tekkel kapcsolatban. A házel­nökkel azonos véleményt fo­galmazva meg, többször is visszatérően visszautasította azt az újságírói magatartást, amely túllő a csipkelődésen, ledorongolja a képviselőket, éppen akkor, amikor azok „egy munkanapon két műszakot vállalva, intellektuális és mo­rális teljesítményt nyújtanak”. Csapdába eseiS iezmelők A vásárlókkal takarózik a húskartell Az állattartók az esztendő végére szinte reménytelen helyzetbe kerültek. A legfris­sebb információk szerint Ma­gyarországon pillanatnyilag mintegy 300 ezer sertés elad­hatatlan. A mélypontra esett szovjet export, mint arról már beszámoltunk, lehetetlen hely­zetbe hozta a húsipari válla­latokat. Tovább tornyosulnak a húshegyek. A Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Hungahib sertéseinek jelentős része piac­ra vár. Éveken keresztül 100— 120 ezer darab került a szov­jet fogyasztókhoz, de most úgy tűnik, hogy idén ennek csak töredéke kerülhet a külpiacra. A sertéseket, szarvasmarhákat tenyésztő kis- és nagygaz­daságok naponta a nyereség helyett veszteséget termelnek. A gazdaságoknak pedig meg kell élniük. Ma Herceghalmon, a kísér­leti gazdaságban, megbeszélés­re gyűlnek össze a terjesztők, hogy összefogjanak a hazai húskartell ellen. Ugyanis a húsipar azon bejelentésével, hogy a közeljövőben nem emeli a húsárakat, bebújik a fogyasztók mögé, sorsukra hagyva a gazdákat. Ez utóbbi helyzetet Illés La­jos, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság vezérigazgató-he­lyettese tárta fel. Utalt arra, hogy húsz jelentős gazdaság, valamint a Hungahib, a Ka- hib, továbbá az ISV hústerme­lési rendszerek vezető képvi­selői csodára nem számíthat­nak', de legalább felhívják a közvélemény figyelmét erre a példátlan állapotra. A herceg­halmi találkozót egyébként a Földművelésügyi Minisztérium mezőgazdasági főosztálya szer­vezte. Nem sok biztató várható a jövő évi táp- és takarmány­árakat illetően sem. Hercegha­lom országos szinten jelentős tápelőallítónak számít. Idén, hogy megőrizzék vevőiket, a nyereségük terhére nem emel ték a tápok árát. Naponta hosszú sorok kígyóznak a ta­karmánykeverő üzem előtt, hogy hozzájussanak az állatok etetéséhez létfontosságú ta­karmányféleségekhez. A gaz­dák ugyanis sejtik, hogy jövő re az év elején ismét számot­tevő áremelés várható. Ezt erősítette mqg Illés Lajos is. Elmondta, német partnereik­kel sikerült megállapodniuk abban, hogy a komplex premi- xek mint adalékanyagok, ára változatlan marad, de a kü­lönböző tápok ára várhatóan, mintegy 25 százalékkal emel­kedik.. Énnek egyik oka az oly sokat emlegetett aszálykár, hi­szen jobb esztendőkben a gaz­daság 800 vagonnyi kukoricát termelt meg, míg az idén csak 200 vagonnyit takaríthattak be. A szabadpiacon jelenleg a tengeri ára 1100, az árpáé pe­dig 850 forint körüli mázsán­ként. Ráadásul késik az USA- ból küldendő kukorica beérke­zése az országba. Az FM-ből származó értesülések szerint még több mint 300 ezer ton nányi vár behajózásra. Ha megérkezik, akkor viszont fi­zetniük kell a gazdaságoknak, mert az így befolyt összegből kíván a tárca létrehozni egy olyan alapot, amelyből a jö­vőben támogatni tudják majd a veszteséges gazdaságokat. A kérdés csupán az, hogy elég lesz-e majd a pénz, hiszen számos gazdaság, nagyüzem áll a tönkremenés küszöbén? (gyócsi) mmk HÉT HÍRE AMI RÁNK FÉR Létrejött a Duna menti települések önkormányzati testületéinek érdekvédelmi szövetsége. © Békéscsaba volt a helyszíne a IV. országos balladamondó verseny­nek. ® Megtartotta első összejövetelét a keresztényde­mokrata polgármesterek klubja. © Megalakult a Ci­gányok Tudományos és Műszaki Társasága. © Kiállí­tás nyílt Debrecenben Karácsonyi népszokások cím­mel. © A hét híre az is, hogy kihirdették az Egészsé­günkért elnevezésű országos pályázat eredményét. Kettős pálya ez. Az egyiken futnak azok az erőfeszítések, érvek, ráolvasások, győzködé- sek, amelyeknek célja elhitet­ni mindenkivel : az egészség kincs, óvni,. őrizni kell tehát. A másik pályán viszont az em­beri felelőtlenség, nemtörő­dömség, kényszerű egészség­rontás tényeit, tapasztalatait leljük. A helyzetet jól értékel­tető tény: a megyében egy-egy lakos évente 4,2 alkalommal .jelenik meg a körzeti orvos rendelőjében. Ez az átlag ter­mészetesen úgy jön ki, hogy vannak, akik a tájékára sem mennek az orvosnak — nem okvetlenül azért, mert egész­ségesek! —, mások ha egyez,er- kétszer jelennek meg a váró­szobában, míg sokan tizenöt­húsz alkalommal is ott van­nak a rendelésen, nem kizáró­lag azért, mert ennyire betegek lennének. Roppant nehéz igazságot tenni abban, ki a beteg, s ha az, altkor milyen mértékben. A kényszerű megállapítás a munkahelyeken úgy hangzik, hogy beteg az, akit az orvos annak nyílvánít, azaz betegál­lományba (táppénzes ellátás­ba) vesz. Igaz! A megyében az aktív keresőknek átlagosan a hét százaléka hiányzik mun­kahelyéről egy-egy napon, be­tegséggel indokolva a távoUé- tet. A táppénzesek aránya az összes foglalkoztatottakhoz mérten a legmagasabb a me­gye élelmiszer-ipari üzemei­ben, s általában az iparban magasabb, mint a gazdaság többi területén. Amiben vél­hetően nemcsak az játszik sze­repet, hogy az iparban az egészséget károsító körülmé­nyek gyakoribbak, mint más ágazatokban, hanem egyebek mellett szerepe van az üzem­egészségügyi szolgálatnak, az üzemorvosi rendelőknek, az­az a jobb feJderítő-megelőző munkáinak is. A napi 17-18 ezer főnyi táp­pénzes — ez a megyei átlag — tavaly 6,4 millió munkanapot töltött tétlenül. A veszteség közös, ám még nagyobb vesz­téség lenne az, ha a beteg em­ber nem kapná meg a gyó­gyulás lehetőségét, azaz be­tegsége ellenére is dolgozna. Ez utóbbira mutatnak bizo­nyos jelek. Körzeti orvosok mondták el,\ hogy szaporodik azoknak a száma, akik nem hagyják magukat táppénzes állományba venni, mert kell a kereset, s mert féltik a mun­kahelyüket. Vannak azután furcsa esetek is ... Tudok ve­gyes vállalatról, ahol a fél éven belüli -második betegség után tapintatosan — a valódi okra egy szóval sem utalva! — megválnak az illetőtől. Amit aligha helyeselhetünk, de ami tényként jeleZ-érzélkéltet va­lamit a kényszerek és egészsé­günk ellentmondásos találká­jából. Kényszerek egyébként most már tucatjával hatnák reánk, leértékeltetve, avagy éppen félretétetve egészségünk fon­tosságát. Az egyébként is egészségtelen táplálkozási szo­kásokba most már otromba módot szól bele a drágaság, a pénztelenség — a megyében az idén ötödével nőtt meg a zsír, a zsírszalonna, az étkezési sza­lonna vásárlása, ugyanakkor csökkent a zöldségeké, a gyü­mölcsöké —, s miközben gyor­san emelkedik a gyógyszerfo­gyasztás, egyre többen van­nak olyanok, akik kellő fede­zet híján nem tudják kiváltán^ a szükséges medicinát. A Niki lapjain Déry Tibor így vélekedett: „Az egészség mindig megejti az embert, akármilyen hétköznapi for­mában jelenik is meg." Igaz! A szép, derék ember, a kicsattan az egészségtől ítéletek, véle­mények jól jelzik ezt. Amint hasonlót jeleznek az eleinktől örökölt bölcsességek is; mint például az, hogy kelletlen ott a kincs, hol jó egészség nincs, avagy a másik, bíbor, bársony, vendégség: jobb egy napi egészség. Jobb lenne, de per­sze bíborban, bársonyban sem bővelkedik legtöbbünknek a sorsa ... Intő jelek sokaságát sora­koztatják elénk az iskolaorvosi vizsgálatok. A megyében az általános iskola hetedik osz­tályába járó gyerekek egy- harmadánáU!) bukkantak rá az iskolaorvosok az emésztő­rendszer különböző betegségei­re. Ez csak egyetlen adalék ahhoz, vajon ránk fér-e az egészségünknek szentelt na­gyobb figyelem, alaposabb tö­rődés. A megyében egy-egy körzeti orvos naponta 41-42 beteggel foglalkozik. Az egész­ségügynek ezek a frontembe­rei tudják igazán, mennyi nyomorúsággal kínlódnak so­kan, s ugyanakkor ezer dolog az a beteg környezetében, ami ezt a nyomorúságot tetézi, sú­lyosbítja. Az egészség ízét a betegség adja, hangoztatják az idős emberek. Mivel toldhat­nám meg? Talán azzal a több évszázados mondással, amely így hangzik: adjon isten há­rom e-t: eszet, erőt, egészsé­get. Ránk fér mindhárom. Mészáros Ottó /

Next

/
Oldalképek
Tartalom