Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-19 / 297. szám

1990. DECEMBER 19., SZERD A 5 rrvr MH. » hl. Minden garas sokat számít Cseppfolyós mindest kalkuláció A tízperces bajnok Energiafaló mosógépek Gazdasági vállalkozásokra ösztönző világról beszélünk, de úgy tűnik hogy a pénzből, a kecsegtető üzlet indításához szükséges tőkéből még mindig nincs elég. Egyelőre sokak számára marad hát a szelle­mi tőke. Amihez néhány he­te a Budapesti—Pest Megyei Műszaki és Agrár Klub hoz­zákezdett, az tulajdonképpen a gondolkodó ember lelemé­nyes észjárásának következe­tes közreadása. A klub tag­jai felmérték az átlagos ház­tartás valamennyi számításba jöhető energiaigényes eszkö­zét, tárgyait, mégpedig az idén november elsején érvényes energiaárak alapján. Szerintük például egy lakás világítása, takarékosan. 60 wattos égővel havonta, mintegy 143 forintból megoldható. Viszont 100 wat­tos égővel, ami ugye érthetően energiafaló, máris közel 390 forintra ugorhat a fénykölt­ség. Ezért azt javasolják, hogy ne a világítás leoltásával ta­karékoskodjon a honpolgár, hanem az égőtestek ésszerű elhelyezésével és működteté­sükkel. Minden bizonnyal so­kak számára újdonság, hogy ha a szoba fala világos színű, kevesebb árammal is több a fény. Egyre több a háztartások­ban az automata mosógép. Ha mérsékelt a masina igénybe­vétele, akkor 73-78 forint kö­zötti értékű az áramfogyasztás, míg fokozott igénybevételkor már a számok 171 és 220 fo­rint közöttiek havonta. Az elektromos boylerek szinte a dupláját fogyasztják annak, mint a földgázfűtésűek. Lé­nyegesen több energiát igé­nyelnek a színes, és keveseb­bet, az átlagos fogyasztás har­madát a fekete-fehér tv-ké- szülékek. A felmérés után a mérnökök következtetése: a legnagyobb fogyasztó a mosógép és a boy- ler. Mosásnál amit csak lehet, előzetesen érdemes beáztatni, mert így olcsóbb programmal is képes jól dolgozni. Sajnos, a régi típusú gépek menthetet­lenül a legkiemeltebb ener­giapazarlók. A házi .lubicl. lás, a kényelmes fürdés eg>- egy alkalommal hat forintba kerül, ezért úgy vélik, hogy amikor csak lehetséges, zuha­nyozzon a család, mert annak energiaköltsége mindössze két- három forint. A téli napokon, érthetően, szereti az ember, ha kelleme­sen meleg az otthona. Ezzel kapcsolatban különösen szé­les körűek az összehasonlítási lehetőségek. A legköltségesebb az olajjal, a szénnel, míg ke­vésbé költséges a földgázzal és az elektromos energiával a fű­tés. Elképesztő,. hogy például egy olajkályha havi üzemel­tetése 1060—1850 forint között ingadozik. A cserépkályha 220 és 650, míg a vaskályha, mé­rettől függően, 200-600 forint közötti összegeket emel ki zse­bünkből. Egy gázkonvektor 370 és 630, míg a cserépkály­hába épített Héra égő átlago­san 320 és 540 forint közötti energiamennyiséget habzsol havonta. És ismét csak az el­maradhatatlan végkövetkez­tetés ahhoz hogy a melegedés egyre kevesebbe kerüljön: ott­hon is öltözzön fel. Ekkor ugyanis elég lesz a lakást 20— 22 Celsius fokra felfűteni, ami önmagában évi 600 és 1000 fo­rint közötti megtakarítást eredményezhet. Vagy egy má­sik: helyezzen el párologtató­kat a szobában, mert ha meg­felelő a páratartalom, csökken a fűtési igény. Megoldható minden bizonnyal a következő jó tanács is, miszerint: csak rövid ideig, de akkor intenzí­ven szellőztessünk. A felsoroltak érthetően nem azonosan érintenek mindenkit. Az viszont tény, hogy a lakos­ság mind tekintélyesebb há­nyada kényszerül belépni a szegények táborába. Amikor a forintokon és filléreken múlik az, hogy V vagy Y mennyi húst. gyümölcsöt vagy tejet tud vásárolni, akkor .mieteten bizonnyal sokat jelenthetnek az okosan megspórolt, mond­hatni úgyis, hatékonyan ki­gazdálkodott energiaköltségek. Gyócsi László Zsákban futnak a tyúkok Persze csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hall- ia. Hogy lába kél a bontott disznóknak. Mert mit lát a szorgal­mas gazda, ha felébred? Semmit! Nagy-nagy semmit. Pedig esküszik rá, hogy este még ott voltak. Igaz, már nem röfög­tek, de ott voltak. Így van ez manapság. Veszélyes dolog Őri­zetlenül hagyni a disznókat. Legyen az akár élő, akár holt. Mint ahogyan a tyúkokat sem szabad éjnek éjjelén magukra hagyni. Mert ezt is beszélik. Többnyire ugyanis húszas cso­portokban indulnak el a tyúkok „zsákban futni”. Nem úgy, mint azok az „úri” hölgyek, akik a sógorra várva szép nyu­godtan ültek az árok partján. Először az istennek sem akartak szaladni, ám később igen sietőssé vált nekik. Mert azt is be­szélik Veresegyházon, hogy valami kabátfélét szellőztettek nagy igyekezettel, ezért á nagy sietség. Azt beszélik, de nem mond­ják Veresegyházon. Ugyanis egy közmondás járja: ne szólj szám, és reggelre megmaradnak a tyúkjaim. Orosz Endre Az egészség sokat vitatott ára Az minden kétségen felül áll: sokan szeretnék végre tudni, mi mennyibe kerül az egészségügyben. Az in­dítékokat illetően már nem ilyen egyértelmű a hely­zet. Kuszák az érdekek. Vegyük csak sorra! A beteg érdeke gyógyulni. Lehetőleg ingyen. Ez per­sze nem olcsó, fizeti ugyanis a munkáltató a jövede­lem 43 százalékát kitevő társadalombiztosítási járulékot, s a dolgozó a 10 százalékos nyugdíjjáruilékot. Továbbá a világbanki számítások szerint még évi 13-15 milliárd fo­rint hálapénzt — országosan. Az orvps érdéke gyógyítani. Tisztes jövedelemért per­sze, amit a bçritékot sűrűn kapók hálapénzként is el­fogadhatónak tártanak, a többiek persze nem, de azért a zömük azt vallja: jobb a szabályos fizetség. Az állam érdeke, hogy pol­gárai ne töltsék minden tize­dik napjukat táppénzen. Az egészségügyé ezen belül, hogy olyan működési és fenntartá­si feltételeket keressenek, me­lyek a hierarchikusan felépülő hálózat kissé túlbürokratizált, de azért elfogadható hatásfo­kú gyógyító tevékenységét le­hetővé teszik. Mi mennyibe kerül? A társadalombiztosítás ér­deke, hogy a lehető legjobban és legolcsóbban gyógyítson az egészségügy, így a befolyó pén­zekből több jusson nyugdíjak­ra, járulékokra, gyesre, gyógy­szerre. A feltörekvő egészségügyi vállalkozók érdeke: betegeket nyerni a monopolhelyzetű ál­lami egészségügytől, saját, többnyire szűk spektrumú szolgáltatásukhoz, amit meg­próbálnak olcsóbban és jobb színvonalon nyújtani, mint az „állami”. Talán az iméntiekből is sejthető: szinte mindenkit ér­dekel, hogy végül is mi meny­nyibe kerül. Ezt vizsgálja évti­zedek óta Zálogh Sándor, a százhalombattai városi szak­orvosi rendelőintézet gazdasá­gi igazgatója. így beszél: — Általánosságban nem tu­dom megmondani, hogy hány forint egy betegség gyógyítása. Konkrét adataim perszé van­nak, de ezek csak itt, Száz­halombattán, a mi felszerelt­ségünk, egészségügyi ellátási lehetőségeink mellett igazak. Például tudható, hogy 1981- ben 26 forint volt egy körzeti orvosi vizsgálat költsége, ta­valy pedig már 110. A gyer­mekkörzetinél 26-ról 81-re nőtt az összeg, a szakorvosok­nál 42-ről 88-ra, az üzemor­vosnál 24-ről 62-re... • S mi számit ezekbe a summákba? — Igyekeztem alapos lenni. Figyelembe vettem a bérkölt­ségeket, ami durván az egész­nek a felét adja, a többi körül­belül 15-35 százalékos arány­ban oszlik meg az általános költségek (igazgatási, gépko­csi-ellátási, fenntartási, mint a posta- és a telefondíj), vala­mint az energia-, anyag- és szakmai fogyóeszköaköltség között. © S ezekből az adatokból jutott valamilyen általánosí­táshoz? — Városi viszonylatban igen. 1981-ben egy lakosra 598, tavaly pedig már 1499 fo­rintnyi egészségügyi kiadás jutott. De a további általánosí­tás már hibás lenne ... 9 Miért? Ezekből a számok­ból nem tudhatná a társada­lombiztosítás, mennyit is fi­zessen a betegellátásért? S nem dönthetné el, hogy az ősz- szeget az állami körzeti orvos­nak, vagy a vállalkozó család­orvosnak juttatja? Fedezte a hiányt — Szerintem semmiképpen. Légióként azért nem, mert az egészségügy fenntartási és mű­ködési kiadásai évtizedeken át kedvezményesek voltak, rész­ben ma is azok. Állandóak az árváltozások, s az eddigi kal­kulációk nem tartalmazták a berendezések, gépek, épületek avulását, az amortizációt. Vál­toznak a munkabérek, s az utánuk számított társadalom- biztosítási és nyugdíjjárulékok is. Konkrétabban: például az energiáért a nagyfogyasztói szerződés díjszabása szerint fizettünk, azaz 30 százalékkal kevesebbet. Nagykereskedelmi áron kaptuk a gyógyszereket, az élelmet, a textíliát, a mosó­szereket. S az olcsóságban a legnagyobb tétel az alacsony bér volt, ami leszorította az egész ágazatban a dolgozók után fizetendő társadalombiz­tosítási járulékot is... Egyál­talán: az egészségügy „nettó­rendszerben” gazdálkodott, annyit kapott a költségvetés­ből, amennyi épphogy elég volt a működéséhez. A társadalom- biztosítás pedig az államkassza feltöltésének egyik eszköze volt, innen fedezték sokáig a költségvetés hiányát. 9 S ezek az eltérések a va­lódi ártól íróasztali számítá­sokkal nem korrigálhatok? Kincs reális költségkalkulá­ció? „Árnyugalom" kéne — Nézze, van többféle szá­mítási rendszer is, többféle kísérlet is. Például olyan, ahol az egy vizsgálatra vagy egy be­tegre fordított összeget a leg­apróbb részletekre bontják, mintha a röntgenfelvételnél az áramot, a gépkopást, a filmet, az előhívó vegyszert, a, papírt, amire a diagnózist írják, a gép­szalagfogyást, s az egy vizsgá­latra jutó munkabért, energiát, közműdíjat, takarítást és még sok mindent külön figyelembe vennének. A másik módszerrel az egy lakosra jutó átlagos gyógyítási és diagnosztikai költséget számítják, a harma­dikkal az egy bizonyos beteg­ségben szenvedőre jutó pénzt. De mindegyik számítás „csepp­folyós”, mert túl sok tényező­ből áll, amelyek zöme gyakran változik. És persze nehezen általánosítható. Erre csak egy példát: ahol a kórház vízbázi­sa jó, ott kevésbé kell lágyíta­ni a vizet, kevesebb mosószer, vagy a desztilláláshoz keve­sebb energia, fogyóeszköz kell... f 9 Tehát nincs is esélye an­nak, hogy valaki pontosan megmondja, mi mennyibe ke­rül az egészségügyben? •• *.i. — Ehhez legalább egy évig tartó „árnyugalom” kellene. Vagy intézményesített, orszá­gos sztenderdszámítás, megfe­lelő személyi dokumentációs és információs rendszerrel. Ez utóbbi nagy hiány, fehér holló az az egészségügyi intézmény, melynél megtalálható. Nem va­gyok tehát optimista: nem bí­zom benne, hogy igazán meg­alapozott, reális költségszámí­tás készül a közeljövőben. V. G. P. Aki legény a lányok között Az Országos Gép- és Gyors­író Szövetség termében hir­dettek bajnokot a fürge ujjú versenyzők között. A selejte­zőket követően 36-an kerültek a gépírás döntőjébe. Harminc­öt hölgy és egy férfi. A tíz­perces verseny országos baj­noki címét a budakalászi Soós Ferenc szerezte meg 7804 le­ütéssel és három hibával. — A selejtezőben nyolcezer fölött ütöttem — mondta az oklevél' átvételét követően a többszörös bajnok. — Néhány éve kaptam a gömbfejes, hi- bajavítós gépemet, aki akkor csúcsmodellnek számított. Ma már a mezőnyben csak én írok ilyennel, a többiek kor­szerűbb elektronikus írógépet használnak. Ez még növeli si­kerem értékét. A gyorsírók között idén nem indult, pedig gyakorlási lehe­tősége mostanában igencsak akadt — sűrűk az Országgyű­lés ülései... R. F. Tisztul a patak Haladnak a kotrók Befejeződött a törökbálinti hosszúréti patak kotrásának első szakasza. A medertisztí­tásra azért volt elengedhetet­lenül szükség, mert a patak az utóbbi években már egész­ségre káros mértékben el­szennyeződött és iszapossá vált. A rendbehozatal első szakaszában korábban három­száz métert, most pedig újabb kétszáz métert tisztított meg a kivitelező pomázi vízműtár­sulás. A hosszúhegy! patak község felőli szelvényének korszerű­sítésére két tervet dolgozott ki a pomázi vízműtársullás. A két változat elsősorban anya­gi vonatkozásokban különbö­zik, de mindkettő megvalósít­ható. A törökbálinti önkor­mányzat a helyi településfej­lesztési munkabizottság külső tagját, Vaszilijevits-Sömjén Pétert kérte föl szakértői vé­leményezésre. A végleges terv elfogadásáról még tárgyalnak az' önkormányzat és a vízmű képviselői. Alberfirsa—Újhartyán között Összekötő utat terveznek Hallgat a csend a budakeszi tájon Rókakölykök emberközelben Amikor leesett az első hó, s hétvégén szeretnénk kiszellőz­tetni magunkat, jólesik egy családi séta Budakeszin, a va­dasparkban. Akár autóval,s akár a 22-es autóbusszal me­gyünk, a táblákkal jelölt út­vonalon, eltéveszthetetlen a bejárat. Katonáknak, diákok­nak, kisgyerekeknek ingyen — mint a hajdani vurstliban — s a felnőtteknek is mindössze 10 forintos beléptidíjért kicsit a vadonban érezhetjük ma­gunkat. Kati és Gyurka — amint afféle jól nevelt rókakölykök, vidáman szaladgálnak. A parkba toppanókat ők kö­szöntik először. Jurtaszerű, két rókalyukas összkomfortjuk igazán tágasnak tűnik. Ko­rántsem egykedvűek, az élet borúsabb oldalát még nemigen ismerhetik — hiszen csak má­jusban lesznek egyévesek. Bár tortát valószínű nem kapnak, de igencsak jól táplál tnak tűn­nek, most is jókora halfej ma­radványokkal küzdenek. Kissé gyanakvóan néznek, mintha féltenék jó falatjaikat. Úgy látszik, mégsem tűnünk olyan­nak, aki eledelükre pályázik, mert hivó szavunkra néhány bizonytalan körülpillantás után szívesen közelebb jönnek. A vadaspark látogatói a be»' lépőjegyükön térképet talál­nak, amelyen gondosan feltün­tették a látnivalókat, a ma­gaslestől a nagyvadbemutatóig. Választhatunk a kijelölt séta- utak közül. 3500 méteres és ki­csit hosszabb, 5000 méteres is a rendelkezésünkre áll. Minden havas, a gyaloguta- kat jócskán síkosra gyalulták a szánkózók. Ez már a tél, a fák is fehérek, s csönd van. A te­rület jókora, a látogatósereg meg se kottyan, eloszlik jócs­kán. Nicsak, a kerítés mellett né­mi röfögés, a messziről farönk- nek látszó valami igyekszik észrevetetni magát. Jutka az, a szolid vaddisznólány. Fiatal, csinos, még nem méretes pél­dány. Ö ugyan nem szabadon él, de ez egyáltalán nem za­varja. Nyugodtan vakargathat- juk, kívánságra pózba vágja magát, tűri a fényképezést, a gyerekek hirtelen mozdulatait. Titkos eleséget természetesen nem kap tőlünk, de azért egy kis jutalom-fülvakarás kijár neki. Féltékenység persze az állatok lelkében is dúlhat, hir­telen megjelenik egy hatalmas dámszarvas. Úgy látszik, ő a parancsnok, orrát kidugja a kerítésen, gyönyörű barna sze­mek, az üdvözlése igazán szí­vélyes. A látogatók számára nem jejent veszélyt az állatok közötti séta — jóllehet min­denki csak a saját felelősségé­re jöjjön. Persze ugyanúgy, mint a szabad erdőkben, itt is szerencse kell az állatok meg­pillantásához. Kutya behozata­lát azért tiltják, hátha baj származna a találkozóból. Ap­róvadaktól kezdve muflonig igazán sokféle lakó kerülhet utunkba. Akik elfáradnak, le­telepedhetnek az erdei padok­ra, az asztalokon teríthetnek. Gőzölög a nyitott termosz, elő­kerül az uzsonna, a forró tea. Kelemen Andrásné a pénztá­ros. Meleg kuckóban ül, szí­vesen mesél élményeiről. El­mondja: itt még a nyugdíjasok is készek kisebb túrákra, a vi­dám társaságokkal bolyonga- nak. A tűzgyújtó helyeken — csak a kijelölteken — szalon­nát is süthetnek, jó néhányuk törzsvendég már. Miközben né­hány belépőjegyet elad, elpa­naszolja, nincsen telefon a parkban. A biztonság kedvéért talán mégicsak élni kellene a kornak neméppen legfrisebb vívmányával. Nincsen messze a Fodor Szanatórium, oda már eljutott a vonalhálózat, nem is érthető igazán, miért nincs haluk. Ügy véli, nagyobb fi­gyelmet kellene fordítani kö­zös értékeinkre. Ügy hírlik, autópálya készül, s szabdalná a földet szanaszét. Fogy az er­dő? Most rrrég nem lehet tudni, marad-e itt minden így, idilli békében. Most még csak arra fordítanak külön figyelmet, hogy a vadaspark féltett, rit­ka növényzete is átvészelje a közelgő karácsonyt. A fenyő- féléknek bizony gyakran nyo­ma vész... (fekete) Nem a személygépkocsiké a jövő a városi közlekedésbem — hangzott el a budaörsi Ta- lento Alapítvány Levegő mun­kacsoportjának legutóbbi ta­nácskozásán. Bármennyire is hihetetlenül hangzik: Budapest áll az utol­só helyen az európai fővárosok környezetszennyezési listáján, bár évente mintegy 600 ezer tonna szénmonoxid, szénhid­rogén és ólom kerül a levegő­be. Tény, hogy nincs még egy olyan főváros, amely hasonló átmenő forgalmat bonyolít le. Átkelő Duna-híd szinte csak Pesten van, a bajai el van zárva a teherforgalom elől, a dunaföldvárit pedig a vasút­tal megosztva használják a ka­mionok, teherautók. Most ter­vezik, s talán jövőre kezdik építeni az Albertirsát Üjhar- tyánnal összekötő utat. Így a 4-es autóútról rá lehet majd hajtani az MO-s körgyűrűre. Addig, amíg ez utóbbi tel­jesen elkészül, a közlekedés­szervezők azon fáradoznak, hogy a fővároson áthaladó te­herforgalmat átmenetileg Érd és Vác felé irányítsák, nem kis bosszúságukra az ott lakók­nak. Tény, hogy az ország va­lamennyi útja igen rossz ál­lapotban van. Csak a közúti hálózat rendbehozatalára mint­egy 240 millió forintra lenne szükség. S néhány szót a tömegköz­lekedésről. Ezen az összejöve­telen a részt vevő illetékesek elmondták, hogy a városokban az autóbuszok kipufogógáza mindössze 6-7 százalékát, a te­herautók 40, a személygépko­csik több mint 50 százalékát bocsátják ki a légszennyező anyagoknak. Ez alól a vidéki nagy városok item kivételek. Sokan nem is tudják, hogy a fővárosban leselejtezett autó­buszok még vagy egy-két (sok­szor több) esztendeig koptat­ják a vidéki utakat. Ott sem szennyeznek kevésbé. Hogy mit tanácsolnak a Le­vegő munkacsoport tagjai, s más környezetvédők? Ha csak tehetjük, utazzunk tömegköz­lekedési eszközökkel, így több hely jutna az ólmot, szénmo- noxidot kiszűrő zöld terüle­teknek: parkoknak, játszóte­reknek. Biztató, amit a BKV illeté­kese elmondott. A vállalat pályázatot nyújtott be a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium­hoz. Szeretnének néhány esz­tendőn belül gázüzemű autó­buszokat vásárolni. Ezekből majd talán jut néhány a vi­déki, köztük Pest megyei utak­ra is. Jó hír: a közeljövőben kerül a Parlament elé a kör­nyezetbarát közlékedés politi­kai koncepciója. M. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom