Pest Megyei Hírlap, 1990. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-19 / 297. szám

Éè®v,i@i M@kre wœsdiàsïoft a szeafir (2. OLDAL) Dús keblűholgrek p$Bfédlé§& (3. OLDAL) XXXIV. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM Ara: .'»,110 forint 1990. DECEMBER 19., SZERDA NAGYMAROSI IGÉNYBEJELENTÉS A hátrányokén enyhítene Januárban még nem várható árának emelése Eladhatatlan húshegyek Nagymaros önkormányza­ta saját kezelésébe kívánja venni a vízi erőmű építésé­nél a nagyközség területén már elkészült, félkész vagy kisajátított, jelenleg üresen álló épületeket. E szándéka kinyilvánítására levelet jut­tatott el a2 Állami Vagyon­ügynökségnek és a dunai vízlépcső kormánybiztosi hi­vatalának. Az indoklás sze­rint — amint Ormándy Jó­zsef polgármester elmondta — a községet érintő infra­strukturális fejlesztés az eredeti tervek szerint a nagyberuházással együtt, an­nak részeként valósult vol­na meg. Az építésre való hi­vatkozással korábban éveken keresztül nem kapott a tele­pülés azokból a központi for­rásokból. amelyek egyébként megillették volna. Így más hasonló településekhez dee­pest Nagymaros fejlődése mindjobban elmaradt, s en­nek hátrányait a lakosoknak kell elszenvedniük. Például a beígért szennyvíztisztító- rendszer kiépítése sem va­lósult meg, ezért most a nagymarosiaknak saját zse­bükből kell e beruházást pó­tolniuk. E hátrányokon eny­hítene, ha Nagymaros saját kezelésébe vonhatná többek között-a már elkészült 70 szobás szállodát, amelyben eddig osztrák vizlépcsőépí- tő munkások laktak, az 5 át­adásra kész ikerházat és a már félkész épületeket. Az utóbbiak ugyancsak ideigle­nes munkásszállásnak épül tek. Több Duna-parti ingat­lant a beruházó Oviber sa­játított ki, ezek most állami tulajdonban vannak a válla­lat kezelésében. Üresen áll közülük egyebek mellett műszaki egyetemtől kisajátí­tott kétszintes üdülőház. amelyben az önkormányát regionális rendőrállomást szeretne berendezői. A kör­nyéken kevés a rendőr, s így a háromezer víkendház való­sággal szabad prédája a be­törőknek. A Pest Megyei Rendőrkapitányság kész az üresen álló épületben egy 20- 22 fős körzetközpontot kiala­kítani. Nem újkeletű megállapí­tás, hogy hazánkban bizo­nyos élelmiszerekből, mint például a tejből és a húsból túlkínálat van. A raktárak­ban, hűtőházakban valósá­gos húshegyek halmozódtak fel. A 15-20 százalékos ár- kedvezmények sem hoznak nagyobb fogyasztói kedvet, sőt felröppent a híre annak, hogy januártól minden való­színűség szerint drágább lesz a tej, a sertés- és a marha­hús. Mátyus Ferenc, a Pest— Nógrád Megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat igazgátója elmondta, hogy náluk már ez év májusától fogva egyre gyarapodnak a készletek. Jelenleg ott tar­tanak, hogy a hűtőházakban mintegy 1200 tonna sertés-, illetve marhahúst tárolnak. A múló napok veszteséget hoznak számlikra, hiszen 32 százalékos bankkamatok mellett kénytelenek gazdál­kodni. Ma ott tartanak, hogy kénytelenek a felére csökkenteni az élőállat-fel­vásárlást. Vállalatuk éveken át jelentős exportot bonyo­A TRÖSZT NEHEZEN HAL MEG Ki gondol a februári olajra? lított le, különösen a Szov­jetunióba, amelynek nagy­ságrendje megközelítette éveken át a 4 ezer tonnát. A pillanatnyi helyzet az, hogy a Pest—Nógrád me- gjmiek hetente egy-két va- gonnyi árut indítanak útra a jugoszláv és a szovjet piacra. Az igazgató utalt ar­ra. hogy a tsrvgazdálkodá- sos időszakban nagy bizton­sággal tudták belőni magu­kat a bel- és külpiacra. A piacgazdálkodásban a szélső­ségek uralkodnak, s egyelőre a beszűkülés, az egy helyben topogás uralkodik. Nem ta­gadta, hogy az áremelés in­dokolt volna, hiszen egyre minimálisabb a haszon, de ők az árak emelésével csu­pán azt érnék el, hogy kész­leteik tovább gyarapodná­nak. Megítélése szerint jö­vőre az első negyedévben várhatják a fogyasztók a 25-30 százalékos húsáreme­lést, amit alapvetően indo­kolttá tesz p jelzett, mini­málisan 30-3e> százalékos inf­láció. A Pest—Nógrád Megyei Húsipari Vállalatnál hetente kétszer ellenőrzik a cég készleteit. Számítógép segít­ségével naponta figyelik a fogyasztói keresletet, s eh­hez igazítják a kedvezmé­nyes vásárlási akciókat az ünnepek előtt. A Földművelésügyi Mi­nisztérium kereskedelmi osztályáról származó infor­mációk szerint idén olyan mértékben növekedtek a termelési, tartási és előállí­tási költségek, köztük az energia-, a tápárak, hogy a termelők és forgalmazók ár emelésekre kényszerülnék. Ami teljesen Ipizonyos, hogy a 2,8 százalékos zsírtartal mú tej, valamint a normál kenyér maximált áras lesz. Elvezni fogja a legalacso nyabb árszintet a vágóser tés, a szarvasmarha, a kuko­rica és búza. Mivel a hús szabadáras termék, ezért minden valószínűség szerint több lépcsőben fog drágulni, akár 20-30 százalékkal, de szinte biztosra vehető, hogy az új év első hónapjában nem lesz .húsáremelés. Az FM-ben azt is elmondták, hogy jövőre 2-3 százalékos termeléscsökkenéssel s magas infláció, valamint az életszínvonal-romlás követ­keztében hasonló értékű élelmiszer-fogyasztással le­het számolni. Gyócsi A pápa jövő év augusztusi magyarországi látogatása részleteiről esett szó azon a munkalátogatáson, amelyet Paskai László bíboros, prí­más, esztergomi érsek, Sere­gély István egri érsek, a ma­gyar katolikus püspöki kar elnöke, Konkoly István szombathelyi, Mayer Mihály pécsi, Gyulay Endre szeged- csanádi, valamint Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspök tett kedden a Vatikánban — jelentette Magyar Péter, az MTI tudósítója. Az egyházfő könyvtárszo­bájában fogadta a magyar püspöki kar azon tagjait, akiknek az egyházmegyéjé­be ellátogat. Jelen volt a megbeszélésen Angelo Acer- bi budapesti pápai nuncius. II. János Pál — mint ezt már közölték — 1991. augusztus 16—20-ig lesz lel­kipásztori látogatást Ma­gyarországon. A szentatya a küldöttség tagjaival látoga­tásának előkészületeiről be­szélt. elsősorban azok után a helyszínek után érdeklődött, melyeket fel fog keresni. Most ismertté vált az is, hogy a pápa előzőleg Len­gyelországban lesz két na­pig: Czestochowában találko­zik a világ ifjúságának kép­viselőivel augusztus 14- 15-én. Építenének, ha volna megrendelés Kenyérharc a nagyhalak között A tervgazdálkodás idejé­ben államilag támogatott és ösztönzött lakásépítések kor­szakának vége. Az önkor­mányzatok nem tekinthetők mennyiségi megrendelők­nek, az OTP pedig kifejezet­ten a minőségi, drága, csak egy szűk réteg által megfi­zethető lakásépítéseket fi­nanszírozza. Az építőipari vállalatok többsége, amelyek érdekeltek, meglehetősen kilátástalanul várják a be­ruházásigény élénkülését, s közben igyekeznek megsza­badulni terheiktől: a gazda- ságtalanság irányába ható minden visszahúzó körül­ménytől. Ebbe a cipőbe kényszerült a Dunakeszi Házgyár is, amelÿ ?z év jú­liusában megtette a korsze­rűsödés jelé vezető legelső lépést — átalakult, s, Makett BÉLPOUmUU KRÓNIKA • mim» I .............. A nyugdíjak minimális összegét 1991-ben 8750 forintra kellene emelni ahhoz, hogy az idősebb korosztály a béígért áremelések után is meg tudjon élni — tette közzé állás­pontját a Nyugdíjasok Pártja. Ö Több mint kétszáz, Pá­rizsban élő magyar vett rész) azon az ünnepségen, amelyen hazánk franciaországi nagykövetségén leleplezték az új koronás címeres táblát. ® A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint a tulajdonviszo­nyok rendezéséről szóló törvényjavaslat nem számol a tsz-ek teheibiróképességével, végrehajtása tönkretenné a magyar mezőgazdaságot, © Megalákult a keresztényde­mokrata polgármesterek klubja. & MUSZ 1951—56 Szö­vetség néven alakult meg az úgynevezett „kulákkatonák- nak”, a Rákosi-rendszer munkaszolgálatosainak szerve­zete. ® A magyar fővárosnak nyújtandó amerikai támo­gatásról tárgyalt tegnap Demszky Gábor főpolgármester az amerikai külügyminisztérium vezetőivel. 0 A mártírok igazságtevő bizottsága arra szólít fel mindenkit, hogy foko­zottan óvja temetőink békéjét, s a mártíroknak ne kelljen még egyszer olyan gyalázatot elszenvedni, mint az 56-os mártírok sírjának meggyalázása az új köztemetőben. Kft. néven most várja a cégbírósági bejegyzést. Természetesen a megújítá­sától nem várható azonnal csoda, eddig e lépéssel húsz- százalékos létszámleépítést értek el. A jelenleg mintegy háromszáz dolgozót foglal­koztató kft. a jövőben is ezt az irányt követi, ezért vár­hatóan — fokozatosan — ötvenszázalékos létszámle­építéssel kell számolni. Élet­képes, rugalmas, szakmailag megbízható, s az önálló vál­lalkozások irányába elmoz­duló rugalmasabb szerveze­tet kívánnak létrehozni. Mindez azért is létkérdés, mert a piac telített, a válla­latok szó szerint kenyérhar­cot vívnak a munkáért — amely egyre kevesebb. A helyzet nehézségét jelzi, hogy — pénzhiányra hivat­kozva — egyre-másra visz- szamondják a megrendelése­ket. A magyar gazdaságtól nem lehet csodát várni. Valószínű, hogy az élénkü­lés együtt jár majd az épí­tési kedv növekedésével, egyelőre azonban pangás van — nincs mód tőkeerős építkezésre. A Makett Kft. is ehhez a valósághoz próbál alkalmazkodni: szakmai profilján belül bármit igyek­szik teljesíteni — a sport- csarnoktól az iskoláig min­den építési feladatra vállal­kozó. A vezetők a propagan­dára is gondolnak, prospek­tusokat adnak ki. reklámoz­zák önmagukat. Remélhető­leg a piacon maradásnak, a vállalatok közötti versengés­nek ez is használható mó­dozata. Va. É. A Dunai Kőolajipari Vál- i tolatnál már régóta foglal- : koznak azzal, hogyan képze- , lik el jövőjüket, ha a három évtizeddel ezelőtt alapított tröszt monstrumot, az OKGT-t átszervezik. Ha a terveikről beszéltek, mindig hozzátették, azok csak teó­riák, a sorsuk alakulása dön­tően nem az ő kezükben van. Egy hónappal ezelőtt úgy tűnt, felgyorsullak az ese­mények. November 19-én ugyanis egy miniszteri érte­kezleten foglalkoztak az OKGT átszervezésével. Ott elhangzott, hogy a trösztöt Nemzeti Olajipari Rész­vénytársasággá kell átalakí­tani. Ez gyakorlatilag hol­dingként működne, amely a létrehozandó három rt. va- gyonkezelöjeként tevékeny­kedne. A három részvénytár­saság közül az egyik a kő­olaj-feldolgozással, a másik a kőolaj kitermelésével, a harmadik pedig a kőolaj ,és termékei, valamint a gáz szállításával foglalkozna. A négy hazai finomító — a za­lai, a tiszai, a komáromi és százhalombattai — az első t.-be tartozna az Áforral és Mineralimpexszel egye- emben. A DKV-nál is meg­nyugvással vették tudomá- ul, hogy a termelés és a ke- eskedelem nem válna szét. A DKV szakembereinek elégedettsége azonban ha- narosan csalódottságba csa- >ott át. A három nap múlva, lovember 22-én megjelent cormányrendelet ugyanis a niniszteri értekezlet hatá- •ozatairól nem szólt. Az ipa- ■ -i és kereskedelmi miniszter íz OKGT élére kormánybiz­tost nevezett ki, s elhangzott, hogy az átszervezésről majd egy későbbi időpontban a kormány újból tárgyal. Százhalombattán úgy lát­ják, az eltelt egy hónap alatt az átalakulás nem olyan ütemben folyik, ahogyan ők szeretnék. Nem megnyugtató számukra az sem, hogy az átszervezés végrehajtását még csak határidőhöz sem kötötték. A DKV-ban azt sem fogadták örömmel, hogy a kormánybiztos által létre­hozott szakértői bizottság­ban — mely az átszervezési javaslatokkal foglalkozik — a Dunai Kőolajipari Vállalat képviselője nem kapott he­lyet. Félnek attól, hogy az OKGT valamilyen módon szeretné átmenteni a hatal­mát, s a kőolaj beszerzési árának kialakításában is igyekszik majd vezető szere­pét megtartani. A DKV-ban úgy vélik, a felgyorsult eseményekkel — január elsejétől a kőolaj is szabadáras termék lesz — az átszervezés üteme nem tart lépést. Pedig ha a létreho­zandó kőolaj-feldolgozc részvénytársaság fel akarja venni a versenyt a multina­cionális cégekkel, az előké­születeket már most mej kellene kezdeni. Félő, hogy a zavaros hely­zet az olajkészletekre is ked­vezőtlen hatással lehet. Ja nuárra még van elegendi olajuk, de a februári készle tekre — vélik a DKV-ba: — egyelőre senki sem gon dől. H. Ê.

Next

/
Oldalképek
Tartalom