Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-27 / 278. szám

Gólzápor az csőben A Bag a Mátra csúcsán A Váci Izzó őszi szezonzáró mérkőzésén Zombori a holland Van Baslen EB-üöntős mozdulatát idéző találattal nyitott, ak­kor még nem sejthették a nézőtéren ülők, hogy a gyönyörű lö­vés az utolsó, boldogságra okot adó momentum a 90 perc fo­lyamán. Képünkön: Zombori lába lövésre lendül, Kónya már tehetetlen (Hancsovszki János felvétele) EsamnBBaaMBBBBB 1990. NOVEMBER 27. Serdülő vívók GEA C-lrió A serdülő kardvívók csapat- bajnokságán dicséretesen sze­repelt a Gödöllői EAC. Fővá­rosi nagy egyesületek sportolói mögött a dicséretes 5. helyet szerezte meg a Csorna Roland, Princz Kornél, Princz Ágos­ton gödöllői trió. A felnőttek most kezdték meg a felkészülést a decem­ber közepén sorra kerülő or­szágos 1. osztályú csapatbaj­nokságra. Hosszú idő után szerepelhetnek ismét a leg­jobbak között, s előcsatározás után vívták ki ezt a jogot. Megyei 1, X, 2 Vendégpontok 1. Váci Izzó—Pécsi MSC 2 2. Dunakeszi—Esztergom 2 3. Dány—Szolnoki Cukor x 4. Bag—Törükszentmiklos 1 5. Dömsöd—Kiskőrös 2 6. Aszód—Szigetújfalu 1 7. GEAC—Dunavarsány x 8. SZTK—Kartal x À kézilabda férfi NB I-ben a Pemü otthoni győzelme mel­lé idegenbeli vereség társult. Az eredményekről Balogh Fe­renc tájékoztatott. Pemü Honvéd—Nyíregyháza 20-16 (9-6) Solymár, 600. néző. V; He­gyes:, Járai. Permi:J Kárpáti — Somogyi (6). Becskereki (2). Molnár (1), Szabó László, Szabó István (1), Gávai (3). Csere: Benis, Ko­vács Gábor (4), Saliga (3), Gá­tas. Nehezen született az első gól, a 10, percben Somogyi tör­te meg a jeget, vette be a ka­put. A helyi előny a második félidő közepére 6 gólra növe­kedett. A Lehelt, valamint Só-, főnyit nélkülöző tartalékos Pe­mü biztosan nyert a 10. helyen álló Nyíregyháza ellen, A labdarúgó NB Ill-ban az őszi utolsó fordulót vívták. Csapataink összesen 9 pontot szereztek, ez azért kevés, mert hat együttesünk otthon ját­szott. Közülük alulmaradt a Dunakeszi, valamint a Döm­söd. A Bag viszont jól vette az akadályt, s újabb győzelme azt jelentette, őszi első lett a Mátra csoportban. Bár hivatalosan befejeződött az idény, a taxisblokád miatt elmaradt több mérkőzés még hátravan. Ezeket december elején pótolják. S bár néhány otthon játszó nem jeleskedett, rácáfolt erre a tételre a Fehér Akác, a dabasi gárda idegen­ből hozta el a két pontot. Dön­tetlennel tért haza vendégség­ből a Dunai Kőolaj. Le nem . közölt’ NB III-as eredmények : Duna csoport : Hargita FC— Dunai Kőolaj 2-2 (2-0). Hu­nyadi út, 200 néző. V.: Nagy F. A Pest megyei csapatból szünet után Csorba és Papp (11-esből) egyenlített. Dr. Né- der és Szekeres a kiállítás sor­sára jutott a helyiek közül. Tatai IIAC—Gödöllői SC 2-1 (2-1). Tata, 100 néző. V.: Ma­jor. GSC: Szabó Zs. — Kila, Burányi, Lőrinczi (Botszki), Szász, Ivanovics, Bajkai (Stef- kó), Markócéi, Simon, Takács, Seregi. Seregit a 25. percben kiállították. Gól: Markóczi. A Pest megyeieknél Kila, Bárá­ny i és Simon tűnt ki. Alföldi csoport: Dömsöd— Kiskőrös 1-2 (0-1). Dömsöd, Tatabánya—Pemii Honvéd 27-23 (13-10) Tatabánya* 800 néző. V ; Keszthelyi, Wochner. Pemü Honvéd: Kárpáti — Somogyi (1), Kovács Gábor (7), Gávai (5), Molnár (1), Becs- kereki {3), Szabó István. Cse­re: Benis, Sótonyi (5), Szabó László, Saliga (1). Kovács Gábor szerezte az el­ső gólt, ekkor vezetett először és utoljára a Pest megyei gár­da. A hatodik percben még 10-10 volt az eredmény, a fél­idő hajrájában 3 góllal elhú­zott a bányász, s előnyét végig tartva nyert. Jó: Kovács Gábor, Gávai, Sótonyi. Szerdán lesz Békéscsabán az első fordulóból elhalasztott Békéscsaba—Pemü találkozó. 200 néző. V.: Csonka. Gól: Rottenbiller. A játéktér kímélése kész­tette a vendéglátókat az eső miatti pályacserére a Szentendre—Főt találkozón. A hazai csapat izbégi otthona he­lyett a városban, a Kőzúzó utcai pályán fogadta a fóti li­la-fehéreket. A salakos játék­tér megnehezítette a labdarú­gók dolgát. Ennek ellenére pa­rádés gólok születtek. Volt be­lőlük jócskán, hiszen nyolc­szor zörgött a háló. Jó ideig, 20 percig, érintetlenek marad­tak a kapuk, majd sorsdöntő volt az első találat, ez megpe­csételte a nyeretlen hazaiak sorsát. Ök egy szép szabadrú­gásból, valamint a kapus fe­lett átívelt labdából szépítet­tek. Csupán Szentendrén született vendéggyőzelem. Három dön­tetlen tarkította a fordulót, amelyen a listavezető Bugyi otthon tartotta a két pontot, s továbbra is vezet. Valószínű­leg ezt a pozícióját a még hát­ralevő három találkozó leját­szásával is megőrzi. A vetély- társ Dunavarsány ugyanis ne­héz ellenfélhez, Kartalra láto­gat. összesen 27 találatot hozott a finálé, mérkőzésenként át­lagban csaknem hármat. Per­sze ez az átlag csalóka, hiszen három csapat nem vette be a kaput, hat együttes pedig egy gólt lőtt. Le nem közölt megyei ered­mények: Szentendrei Petőfi—Főt 2-6 (0-2). Szentendre, Kőzúzó ut­ca. Gól: Tóth, Fekete, ill. Varga (3), Császár (2), Juhász. SZTK—Kartal 2-2 (2-1). Szi­getújfalu, 250 néző. V.: Maii­na. Kitűnő játékvezetés mellett, nagyon mély talajú pályán az SZTK hat-hét holtbiztosnak látszó gólhelyzetet is kihagyott a lelkesen játszó kartaliak el­len. Gól: Holik, Kovács B., ill. Kovács, Katalin L. Jó: Szar­ka, Holik, Pandics, ill. Katalin, Csapó, Horváth. (Ifi: 2-0. Tud.: Gere Sándor.) Hernád—Pilisvörösvár 0-0. Hernád, 100 néző. V.: Horváth Mihály. Egyenlő erők küzdelme, igaz­ságos eredmény. Jó: Gáspár József, Bretus, Rulf, ill. Vigh, Erdövégi. (Ifi: 1-2. Tud.: Bre- zsák János.) —Reitter— Megyei bajnokság 1. Bugyi 15 8 5 2 21-12 21 2. Dunavarsány 14 8 3 3 28-20 19 3. Iklad 15 8 3 4 20-14 19 4. Fót 14 8 2 4 37-22 18 5. P.-vörösvár 15 7 4 4 22-15 18 6. Pilis 14 7 4 3 22-17 18 7. Szigetújf. 15 7 2 6 20-19 16 8. SZTK 15 5 6 4 25-29 16 9. Üllő K 6 3 6 18-15 15 10. GEAC 15 3 9 3 20-18 15 11. Aszód 15 5 5 5 22-25 15 12. T.-márton 15 5 3 7 26-26 13 13. Kartal 14 5 2 7 32-23 12 14. Hernád 14 3 3 8 11-20 9 15. Nagyikőrös 15 3 2 10 20-29 8 16. Szentendre 14 — 2 12 12-55 2 MHVNÉN-ONNANM • A november 16-án történtek, Szongoth Gábor játékvezető sú­lyos sérülése alighanem beárnyé­kolják a hazai jégkorongbajnok­ság folytatását is, bár az illetéke­sek szeretnék ismét a játékra te­relni a figyelmet. Erre a legjobb alkalom, hogy kedden a Kissta­dionban 17.30-kor újra összecsap — remélhetőleg sportszerű keretek között — a két ősi rivális, az FTC és az Ű. Dózsa csapata. • Gallov Rezső helyettes állam­titkár, az OTSH elnöke, delegáció élén Várnába utazott. A látoga­tást történelmi jelentőségűvé avat­ja az a tény, hogy a volt szocia­lista országok sportszervezetei ve­zetőinek mostani 39. ülése — eb­ben a formában — egyben az utol­só is. Molnár Krisztina mesterhármasa Éremgyűjtő vecsésiek A Vecsés Kupa asztalitenisz-verseny első felvonását a fiatalok via­dala jelentette. Tizenkét asztalon 12 klub 85 versenyzője vizsgázott. Kitünően szerepeit a helyiek képviseletében Molnár Krisztina. A szak­osztályvezető kislánya három elsőséget szerzett, édesapja a felnőttek­nél szerzett érmet. À szokásos éremdijazás mellett valamennyi dobo­gós ajándékot kapott. ISékésesabán folytatja a Pemü A jégtörő Somogyi Holtversenyben az élen Túl a félidőn Újvidéken ÜJONC Fiúk: 1. Tóth Gábor (Budaörs), 2. Várnai Balázs, 3. Szántó Ferenc (vecsésiek) és Várad! Gábor (Szentendre). Leányok: 1. Molnár Krisztina (Vecsés), 2. Orgoványi Orsolya (Gödöllői SC), 3. Barabás Agnes és Várnai Zsófia (vecsésiek). SERDÜLŐ Fiúk: l. Oroszki Viktor. 2. Újhe­lyi László (váciak). 3. Váradi Gá­bor (Szentendre) és Várnai Ba­lázs (Vecsés). Páros: 1. Újhelyi. Szabó, 2. Oroszki, Agócs (valamennyi Váci Kosárlabda NB I. Férfi B csoport : Nk. Konzervgyári Kosárlabda Klub—Alba Regia Építők (Székesfehérvár) 93-95 (39-50). Nagykőrös, 600 néző. V : Bak- ta, Pázsitka. Konzervgyár: Király (11), Velkey (7), Pásztor (14), Csor- vási (18), Lakosa (18). Csere: Molnár (6), Módra (2), Buzási (4), Lakatos, Cseh (3). A hétvégi körösi NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzésen jó volt a védekezés mindkét oldalon. A pozícióharcban a vendégek szereztek vezetést (a helyiek csak egyszer tudták azt- átvenni, illetve kétszer Izzó), 3. Takács, Tafferner (Buda­örs) és Várnai, Szántó (Vecsés). Lányok: 1. Molnár Krisztina (Vecsés), 2. Tékely Dóra. 3. Suba Zsuzsa (Budaörs) és Orgoványi Orsolya (Gödöllői SC). Páros: 1. Molnár, Várnai (Ve­rses), 2. Tékely. Suba (Budaörs). 3. Barabás. Fekete (Vecsés) és Bársony, Horváth (Budaörs, Szent­endre) . Pontversenyben: 1. Vecsés 66.5, 2. Budaörs 42, 3. Váci Izzó 33, 4. Szentendrei Petőfi 20.5, S. Gödöllői SC 16.3 ponttal. R. L. egyenlítettek, mindhárom eset az első játékrészben történt). A fehérváriak a vezetés tuda­tában labdatartással biztos helyzetig játszottak. A 17— 25. percek között szinte nem hibáztak és 14 pontra (64-50) elhúztak. A helyiek nagy küz­dőszelemmel feljöttek. Az el­lenfél időnként túl kemény összecsapásokkal, színészi pro­dukciókkal igyekezett őket megzavarni. A rendkívül iz­galmas hajrában a 18. perc elején 86-83, s 13 másodperccel a vége előtt 93-91 volt az ál­lás, de az igen jó napot kifogó dunántúliak mindig tudtak újítani. Sulyok Zoltán Újvidéken a 29. férfi és 14. női sakkolimpián vasárnap túljutottak a félidőn a csapa­tok, amikor a 8. fordulót ját­szották le a december 4-ig tar­tó világversenyen. Mint isme­retes, a Polgár nővérekből ál­ló magyar női csapat 20 pont­jával holtversenyben őrzi ve­zető helyét a tabellán, pozí­ciójukat csak a Szovjetunió veszélyezteti, miután a világ­bajnok Maja Csiburdanidze függőben maradt játszmáját megnyerte az amerikai Ahmi- lovszkaja-Donaldsson ellen. A férfiegyüttes az utolsó két fordulóban nyújtott gyengébb teljesítménye miatt visszaesett a középmezőnybe, 18.5 pontja csak a 22—24. helyhez elegen­dő. Ambrus Zoltán főtitkár Új­vidékről adott helyzetképet Faragó Juditnak, az MTI mun­katársának : — Ami a nőket illeti, ahogy közeleg a hajrá, mind feszül­tebb a hangulat — mondta. — A szovjetekkel szemben any- nyiban lépéselőnyben vagyunk, hogy a folytatásban a Polgár lányok mindenképpen gyen­gébb ellenfeleket kapnak majd, mint a nagy vetélytárs. Jugoszlávia volt az utolsó ve­szélyes ellenfél a „kalapban”, így a nehezén már túlva­gyunk. A férfi csapatból hiányzik a vezéregyéniség. Az első táb­lán Ribli Zoltán például még egyszer sem tudott nyerni, és Grószpéter Attila is mélyen tudása alatt szerepel. Az újak közül Horváth József megfe­lel a várakozásnak. Tolnai Ti­bor pedig magabiztosan és eredményesen játszik. A csa­paton belüli sok csere is a bi­zonytalan formának köszön­hető. Toíófordnló Sok nyertes A totó 47. játékhetén 31 darab 13+1 találatos szelvény volt, nye­reményük egyenként 183 241 forint. Az 53 darab 13 találatosra egyen­ként 96 279 forint jut. 12-cs 2112. li­es 22 334, 10-es 128 630 darab volt. Nyereményük egyenként: 2553, 241, ill. 63 forint. Nagykőrösi kosarasok Az első hazai vereség Apróhirdetések Göd nagyközség polgármestere állást hirdet szakképzett jogász számára, jogi előadói munkakör betöltésére. Fizetés : megegyezés szerint. Jelentkezés önéletrajzzal Göd nagyközség p olgá rm ester énéi, a községházán. Érdeklődni lehet: (27)-45-200. (17 450/2H) Asztalos szakmában jártas, vállalkozó ellemű, szervező- készséggel rendelkező munkaerőt keres kis­szövetkezet. Bérezés; az elvégzett munka arányában. Érdeklőd­ni: Dunakeszi, Nán­dori u. 31/A. (12 838/ SH) __________________ 1 991. évi németországi munkavégzésre vár­juk szerelő és szer­kesztő bádogos szak­munkások jelentkezé­sét, adatfelvétel céljá­ból. Érdeklődni : Hö- technüca Építő és Szi­getelő Vállalat III. Üzemig a zg a tó s á.g. munkaügyi csoport, Bp. X., Maglódi út 1.6. Telefon: 157-5811. 193- ais me 1lék. ( 16 469/1H) Orvos házaspár óvo­dás kislánnyal háztar­tása vezetésére egye­dülálló, fiatalos, nyug­díjas nőt. keres, budai kertes házába. Bent­lakással, 125 594” jel­igére, a Feiszabadulás téri hirdetőbe. (17 283/ iH) ________;_______ A Pest Megyei Tanács Flór Ferenc Kórháza (Kerepestares a, Sem­melweis tér 1.) pályá­zatot hirdet egy osz­tályos főnévén száma­ra, a szülészeti osz­tályra. A pályázathoz a szükséges okmá­nyokat kérjük mellé­kelni (szülésznői ok­levél). Jelentkezés Vértes Tamásné ápo­lási igazgatónál. Tele- fonszam : 163-5230. 209- as mellék. (17 468/2H) A Pest Megyei Tanács Flór Ferenc Kórháza (Kerepestarcsa, Sem­melweis tér 1.) felvé­telre keres egy gyógy­tornászt, 2-3 évi gya­korlattal! ; két műtős­nőt az urológiai és a szülészeti osztályra ; egy aneszteziológus asszisztenst. A kórház Budapestről kék busz- szál vagy HÉV-vel megközelíthető. Je­lentkezés Vértes Ta- máisnó ápolási igazga­tónál. Telefonszám : 163-3250, 200-as mel­lék. (17 4*69/1H) _______ E lektronikai műsze­részt vagy villamos­sági előadót keresünk fő és mellékfoglalko­zásba eladónak. Ko­libri Gmk. Jelentkez­ni; Cegléd, Hollós u. 11. Tel.: (20)-10-829. (17 071/1K) KÖZLEMfHVEK Egyetemi cs főiskolai felvételi vizsgára elő­készítő levelező tanfolyamok indulnak: ma­gyar, történelem, matematika, fizika,^ bioló­gia, kémia, földrajz, angol és német tárgyak­ból. Angolból és németből államvizsga-elő­készítő is Kérjen tájékoztatót! Cím: Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség, Buda­pest 4., PL: 126, 1364. (5731/8H) Még elfogadunk megrendelést! 1991-ben Bu­dapesten, 210 OOo lakásban, lakásonként 10. fillérért egés-z évben hatékonyan reklámoz­zuk az önök tevékenységéi ! Flotta. Buda­pest v.. Eötvös u. 8. (Flotta-udvar)-. Telefon: 113-3177, 117-4478. (15 058/7H) A Kalmár Kft. (Vác, Deákvári fasor 16. 2600, telefon : (27) -10- 824) felvesz jó kerese­ti lehetőséggel asztalo­sokat, betanított fa­ipari munkásokat, fa­ipari gépek karban­tartásában jártas gép- lakatost. (15 9Q8/2K) Két fiatal felszolgáló- nőt felveszek, váltó műszakba. Pizzatéria presszóba. Treff Pan­zió, Verőce, Árpád út 67. 2621. (16 321/2K) A TIGÁZ budaörsi el­látási üzem palacktöl­tő munkakörben al­kalmazna dolgozókat, 2 műszakban (reggel 6 órától 14 óráig), dél­után 14 órától 22 órá­ig). Kezdő órabér: 57,30 Ft/óra + mű­szakpótlék + teljesít­ménybér. Az üzem a budaörsi benzinkút mögött található. Meg­közelíthető a Koszto­lányi Dezső térről a 72-es autóbusszal. Ér­deklődni lehet a 166- 9222/15-ös telefonszá­mon, a munkaügyi előadónál. (16 461/2H) üL Ház eladó sürgősen, értéken alul. Cegléd, Szarka u. 6. (16 408/ 2K) ______________ S zovjet üvegszállító konténerek sürgősen eladók. Érdeklődni ; Dunakeszi, Nándori u. 31/A. (12 861/8H) ______ B arkas koffert ven­nék. Boros Imre, Ceg­léd, Béke u. 13. (15 7ti6'«K)_____________ Németjuhász kölyök­kutyák kaphatók, ki­tűnő szülőktől. Farkas Imre, Bag, Ady E. u. 8. (15 918/2K) .Nagykörösön, "a~Kecs­keméti úton 1. eme­leten öröklakás eladó. Érdeklődni: Ügyvédi Munkaközösség, 8. sz, szoba. dr. Török ügy­védnél. Telei n : (20) - 50-244. (16 657/2K) Eladó Jászkarajenő, Ady E. u. 103. sz. alat­ti, 3 szoba összkom­fortos családi ház, 300 négyszögöl telekkel, (16 423/3K)____________ E ladnám vagy elcse­rélném balatonvilágo- si. kóiszintes, hatszo­bás. gázfűtéses nyara­lómat budapesti, bel­területi, telefonos, ní­vós lakásra, Telefon: 06-(14)-46-301. (16 476/ 1H)______________­B MW 5-j i, légkon­dicionált, sok extrá­val, másfél éves, el­adó. Te!.: 06-(20)-50­884. 06-(20)-50-6SU. (16 515/2K)________ Lada 2103-ös, 1530 köbcentis motorral, 4,5 éves, 230 000 Ft-ért el­adó. Érdeklődini nap­közben (8—18 óráig) a (20)-50-148-as telefon­számon lehet vagy 18 óra után : Nagykőrös. Bálvány u. 44. szám alatt. Telefon: (20)-51- 488. (16 655/3K) Eladó GK-S, 1300-as Lada, garázsban tar­tott, megkímélt álla­potban. Cegléd. Bokor u. 4. sz. (16 969/1K) üj, szürkészöld kis Polski eladó. Érdek­lődni: Gödöllő. Ibolya Út 64.. (17 275/2K) Már karácsonyi vásár! Olcsó, jó minőségű holland padlószőnyeg kapható nagy válasz­tékban. Naponta 8-tól 20 óráig. Veresegyház, Kinizsi út 46, (16 696/ 2K) Eladó 5 köbméteres szippantó. Cím: Ko­vács Imre, Pilis, Köl­csey F. u. 36. (16 778/ 1K) Volvo 340 dízel, 3 és fél éves. gyöngyfehér, reális áron eladó. Ér­deklődni egész nap : Cegléd, Nyúl u. 17. (16 962/1K) 4L—torma—rsusöiyú, billenősre átalakított BSS 160/T típusú pót­kocsi eladó. Cím : Ceg­léd, Felszegi út 9.. Nyújtó János. (16 965/ 1K> ______ F elszámolt gépmű­helyből eladó MVE/ 320 (1500-as). TOSS 1200-as esztergák, tar­tozékaival és egy FO 32-es fúrógép, Zsem- beri Ferenc, Verőce, Faluföle u. 3. Telefon­szám: (27)-50-008 (17 479/1K) 200 g-os műanyag fröccsöntő gép eladó. Fénykopír Gmk., Nagykőrös, Mentovieh u. 5.. egész nap. Tel. : 51-248. (16 667/2K) 1 db kisfülkés 90-as MTZ. 5 év műszaki­val, 1 db 82 MTZ, 5 év műszakival, too üzemórával eladó. Ér­deklődni 12—15 óra között: Nagykőrös, Alsójárás dűlő 10. ( 16 671/2K) Tanya eladó, jószág- tartásra kiválóan al­kalmas. Víz, villany, fürdőszoba van. Birka is eladó. Érdeklődni: Csemő, Agyagos d. 2., 10—14 óra között. (16 672/2K) Eladó piros 1200-as. ZC-01-40 rendszámú Lada kombi. Nagykő­rös, Tázerdei út 51 (16 688/2K) _________ B udapesttől io km-re 300-as telken 3 szobás, hallos, gázfűtéses ház eladó. Érdeklődni hét végén egész nap. Ve­csés, Barcsai u 9 Tel.: 128-5020/147. hét­köznap 14 órá-'g. Pely- vásné, (16 693/1K) Vállalkozók* Berende­zett üzlethelyiség bér­leti joga, berendezés­sel együtt eladó. Ceg­léd, Hollós u. 11. (16 436'2K) Commodore—64 számí­tógép eladó, floppy- val, magnóval. 300 db játékprogrammal. Ér­deklődni egész nap: Üllő. Vörös hadsereg u. 118. (16 460/3H) VEGYES Cegléden vagy közeli városban 57 éves. há­zias, káros szenve­délyektől mentes asz- szony keres idős asz- szonyt (házaspár Is ír­hat), akinek minden házi munkában segí­tenék vagy ha beteg, ápolnám; Megegyezés szerint. Megkereső! e- velet „Fenyőfa, 15 739” jeligére kérem, a Hír- lankiadó Váll. Közön­ségszolgálat címére: Cegléd. Teleki u. 30. sz, (16 967/1K) Eladó Gödöllő mellett, Vácrátóton, Kossuth utca 33. sz. alatti csa­ládi ház. Érdeklődni: Szomszédnál, Manci- nál. (15 5Q9,'4K) Redőny7 1350 Ft/hm, Rövid határidő, garan­cia. Telefon : Bp. 160­5518. (15 535/5K) _______ H A MEGGAZDAGOD­NI nem is tud, da szeretne jobban élni, írjon. 500 Ft-ért + vá­laszborítékért megtud­hatja hogyan. „Szebb jövő” PHM jel­igére a kiadóba. ( l n 581 -/1K) ____________ B iogiliszta több millió és biohumusz, beteg­ség miatt eladó. „Meg­éri”, jeligére a ki- adóha. (lf, 584 ;2K) Villanyszerelés 06-l6- 85 071, (14 T24/11IO ARANYHlD Társkere­ső Iroda. Segítünk ön­nek, igénye szerint, társat, házast ars at keresni. Gyors, diszk­rét ügyintézés. Höl­gyek részére NSZK társkeresés. Kérje tá­jékoztatónkat válasz- borítékkal. Cegléd, Pf. 106. 2071 (15 073/3K) Régi lekopott fürdő­kádját felújítom a helyszínen. Garan­ciával. Vidékre is! TeL 83-071. (14 724/11K) ... Dunnáját, párnáját rö­vid határidővel pap­lannak átdolgozom, tollát kitisztítom, ha kell érte megyek. Kedvező áron. Dubai- né, Gyömrő Dózsa György u. 73. (11 052/ 5K)_____________________ Duguláselhárító mester garanciával! Vasár­nap és ünnepnap, vi­déken is! 121-5871. (11 514/9K)_____________ R edőny-reiuxa készí­tés. Érdeklődni: Nagy­kőrös, 51-741, 16 óra uxán. (13 390/7K) ÜJ STAR 1142 típusú, 6 tonnás teh er g épkocsik EZ ÉVI VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGÉT ajánljuk. Előjegyzés: DUNA VOLÁN AUTÓJAVÍTÓ KFT. BP. III., ZAY U. 24. TELEFON: 168-6871, Nagy Károly. (14 574/4K) A Duna Volán Autójavító Kft. rövid határidőre vállalja különböző típusú dízel adagolók, olaj- és vízhűtők javítását és felújítását. Cím: Bp. III., Zay u. 24. Telefon: 168-69 871. (15 976/3K) Csereakció ! Most cserélje le régi mosógépét, centrifugáját, hűtőgépét, televízióját. Kedvező feltételek, OTP-hitelakció. Próbálja ki, megéri! Cegléd, Teleki u. 18. (az SZTK mellett). (16 433/2K) Százhalombattai 47 nm-es, garázsos, föld­szinti szöv. öröklakás 1 200 000 Ft-ért *eladó. Tel.: 186-8417 kedd, csütörtök 16—19-ig. (17 305/1K) Ingatlanközvetítés, szerződéskötés, jogi szaktanácsadás dr. Csi kainál. Vác. Bacsó Béla u. 65, (17 4S0/1K) Riasztószerelők! Kivá­ló minőségű, o-lcsó ér­zékelők. DSC és Nes- her mikroprocesszoros központok l db kód- zárral nettó 10 400 Ft- tól. Tel.: 06- (26) -39­235. (17 055/7K) ________ 10 00 kéve nád olcsón eladó. Cegléd. Hollós u. 11. Tel.: (20)-10­829. (17 070/1K)_________ D abas (Gyón) Bp.-től 45 km-re eladó 2 szo­ba összkomfortos, ét­kezős, központi fűté- ses. 8 éve épült, kertes családi ház (pince,' ga­rázs van). Ar: 1.6 millió Ft. Érdeklődni: Dabas (Gyión). Hon­véd köz 1. vagy hét­főtől péntekig, 5 után telefonon: 252-5067. (17 075/1K) N álunk tfebnegy faj t a borsó közül válogat­hat Ugyanitt 20%-kal olcsóbban vásárodat szőlő kádakat, SOLO munkagépeket Érdek­lődni : Gazdabo.'t, Gö­döllő, Szabadság u. 28/B. Telefon: 20-818. U 7 273/2K) _________ Carpigiánlfagylangé­pek eladók. Tel.: (46)- 25-232. 9—18 ó-ráig. (16 746/7K)

Next

/
Oldalképek
Tartalom