Pest Megyei Hírlap, 1990. november (34. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-26 / 277. szám

1090. NOVEMBER 26., HÉTFŐ mr « mm; mi * I 5 Az igazgató úr haragszik Csodák pedig vannak A mi szakmánkban előfordul; szeretnénk valamiről írni, de nem áll össze a kép, pont az mond nemet, az nem akar nyilatkozni, aki a legjobb ismerője a célba vett témának. Nem hadi vagy államtitkokra gondolok, és nem is egy féltve őrzött vegyi receptre. Ez utóbbi nem is érdekli a nyájas olvasót. Az viszont igen, ha te­szem azt egy gondokkal küzdő kisváros kiizzad egy nagyvárosba is beillő modern iskolát, melyben — fity- tyet hányva a rosszmájú drukkolásokra — szeptember elsején azért is becsengettek. Ez az iskola Ssigetszentmik- lóson van, megbízott igazgató­ja dr. Koós Ferenc, a jónevű neveléstörténész. — Nem va­lószínű, hogy szóba áll veled, „haragba” van a szerkesztő­séggel — intett az egyik kollé­gám. — Gyere csak nyugodtan — szólt vissza telefonon dr. Engelbrecht Imre, a miklósi önkormányzat művelődési osztályvezetője, akit közben­járásra kértem fel, s aki a ki­tűzött napon velem jött — as oroszlánbarlangba. Az elegáns, meleg szobában kimért és hűvös az „adj’ is­ten”. — Lapjukban dehonesz- táló írást közöltek rólam, amiért nem kaptam elégtételt, noha kértem a főszerkesztőtől. (Ez igaz, főszerkesztőnk haj­lott is a helyreigazításra, ám Koós úr nem küldte el az eh­hez szükséges írásos ellenvéle­ményét.) Ezért öt évig nem nyilatkozom a Pest Megyei Hírlapnak! Kemény, kioktató a hang. Ha netán egy önérzetes, köny- nyen bepöccenő embernél használja, az feláll és veszi a kalapját. Én maradtam. Már nem annyira az iskola érde­kel, hanem az igazgatót ért tá­madás okai. Az pedig nem más, mint az általa magasra állított igénymérce, ami — úgy látszik — Miklóson szokatlan. Koós igazgató úr « közgazda­sági ^szakközépiskola I. évfo­lyamára csak olyan jelentke­zőket vett fel. akik az áltn'ó,- iios iskolát az átlagnál jobb jegyekkel végezték. (Magya­rán: az épp csak átslisszolókat eltanácsolta.) — Ne jegyezzen! Amit mon­dok nem nyilatkozat, csupán magánbeszélgetés — figyel­meztetett emelt hangon. — Én ezt az iskolát európai szintűre akarom emelni. Olyan végző­söket. olyan közgazdászokat szeretnék kinevelni, akik bár­hol helytállnak. Nem csak Mik­lóson. nem csak Magyarorszá­gon, de bárhol a világon! Eh­hez viszont alap kell. Alap nélkül a tanuló nem képes lé­pést tartani, leköti a tanárt, akadályozza a társait. Az ilye­nek lemaradnak, lemorzsolód­nak, s ha ki is kínlódjak a négy évet, sok hasznuk nem lesz belőle. Tudás nélkül a diploma nem ér semmit. A gyenge szakemberekkel csak a majdani munkanélküliek számút növelnénk. Az okfejtés helyes. Számom­ra legalábbis. Am nem így az olyan szülőknek, akiknek a gyereke nem jutott be az is­kolába, Néhónyan „hadat üzentek” dr. Koósnak. Sajnos, volt köztük olyan is, aki a ta­nácsi apparátusban dolgozott, s mint ilyen, úgy vélte, ót — és rajta keresztül a gyereket — más elbírálás illeti. S tette ezt akkor, amikor a közvéle­mény amúgy is torkig voit már a tanáccsal, a tanácsi ma­nipulációkkal, a sok vissza­éléssel (ez nem csupán Mik­lósra értendő). — Már maga a megfogal­mazás felháborított — füstö­lög Koós igazgató úr. — Az illető hölgy így érvelt: a ta­nács adta a pénzt az iskolára, s a végén a tanácsi dolgozók gyerekeinek nincs benne hely! Majd én megmutatom! Azt mondtam, ne fenyegetőzzön, hanem adjon írásos utasítást, hogy a gyerekét vegyem fel. Nem adott. Kérdem én, mi­lyen beszéd az, hogy a pénzt a tanács adta? Ki az a tanács, vagy ki volt az a tanács?! Ki­váltságosak gyülekezete? Sze­rintem a tanács egy közigaz­gatási, gazdálkodó szerv volt, a város pénzéből építtetett, és nem egyesek nagylelkűségé­ből! Több emberrel is beszélget­tem Miklóson, Koós igazgató urat „elemeztük”. A nagy többség néni tudja hová ten­ni, mert nem szokványjelen­ség. Ezért aztán se jót, se rosszat nem mondanak róla, a véleményeket a tartózkodó ki­várás jellemzi: majd elválik, majd meglátjuk. Nem vitás, rapszodikus al­kat, beszélgetés közben nem könnyű követni. Nem egészen egy óra alatt ízelítőt kaptam a perzsa költészetből, kiselő­adást az öltözködésről, meg­idézte Szabó Pali bácsit, akit mindketten ismertünk, s en­nek kapcsán szóba került Bi­har is. — Te is Biharból jöt­tél ? Akkor rendes ember vagy. Ettől függetlenül nem nyilat­kozom! (Már rég nyilatkozott, csak nem vette észre.) — A miklósiak még nem tudják, hogy mit nyertek ezzel az emberrel — mondja dr. En­gelbrecht. Nyert az iskola, nyert a diákság, s végső soron az egész város. A mai világ­ban ilyen emberekre van szükség. Az általa képviselt koncepcióra: európai gyereket nevelni, de úgy, hogy emellett megőrizzék a magyarságukat. Koós szellemiségénél fogva humán beállítottságú, ugyan­akkor jó menedzser is. És vég­ső soron ez kell egy iskolának. Illetve ez is — javítja ki ön­magát dr. Engelbrecht, aki maga is tanár. — Dr. Koós kiváló pedagógus, a diákjai rajonganak érte. (Pedig nem rég még megoszlottak a véle­mények, lévén, hogy az igaz­gató egy új módit eszelt ki: száműzte a farmert a diszkó­ból, kötelező a zakó, az ing, a nyakkendő.) Mellesleg Koós rámenőssége nélkül aligha készült volna el szeptember j 1-ig az iskola, ö hajtott rá az építőkre az utol­só szakaszban. Valóságos cso­da, amit műveit. Dr. Koós Ferenc egyben kö­vetkezetes volt. Nem ő veze­tett végig az iskolán, hanem a helyettese, Gágyorné Bíró Be­áta tanárnő. Mint mondani szokás: mindent megnéztünk a pincétől a padlásig. Minden szép, minden korszerű, a lá­togatónak az az érzése, nem is egy iskolában jár. Az osz­tályok berendezettsége olyan, mint egy nagyvállalati tárgya­ló, s olyan számitógépes okta­tótermük van; amit eleddig csak a Műegyetemen láttam. Keszthelyi András tanár egy­szerre 18 diákkal tud foglal­kozni külön vagy szimultán módon, 18 IBM—AT számító­gépet kapott eddig az iskola, s még ugyanennyit várnak. — Egy biztos: aki innen kike­rül, az nem bámul majd a szá­mítógépre, mint Rozi a mozi­ban — mondja félig tréfásan a tanár úr, aki fiatal kora el­lenére egyik legjobb ismerője a szakmának. Nemcsak élmény, öröm is egy ilyen szép tanintézetben járni, az átriumszerű aulában s a tükörsima mozailcpad- lón, melyen hanyatt esik a fény. Ilyenkor az ember megidézi a saját egykori alma materét, s van benne egy csöpp irigység . .. Lehet. Koós igazgató úr neheztelni fog. Mert — in­telme ellenére — itt-ott aposztrofáltam. Mentségemre szóljon, filtern ezt azért, mert szerintem feltétlen el kel­lett mondani: vannak még csodák. Nálunk, Magyaror­szágon már az is csoda, ha egy építkezés időre elké­szül ... Mat ula Gy. Oszkár KÍVÜLRŐL NÉZVE Szép új világ csúnya régi malma Vannak csúf épületek. Van­nak koszosak, vannak elha­nyagoltak, vannak olyanok, amelyek a szocialista realiz­mus minden kellékét, de ha nem, legalább a sivár ember­telenséget híven tükrözik. Vannak kormos, vannak or­mótlan, vannak csúnya épüle­tek. Lehetnek ezek gyárak, üzemek, vannak ilyen raktár­épületek, sőt, lakóházak is. Egy malom nem lehet csúnya. A malom olyan, mint egy af­féle templom — abban búzá­ból őrölnek lisztet, az életből az életet adó adó alapanyagot, a kenyeret sütik. Egy malom lehet régi, lehet romos, lehet pókhálós, lehet lisztes, lehet mindenféle, csak csúnya nem. Ez a malom csúnya. Olyan csúf, amilyen a legelhanyagol­tabb martinüzem sem bír len­ni, bármennyire is igyekeztek alkotói, használói. Ez a malom, Sülysáp szélén, semmi olyat nem mutat magáról, amitől az embernek eszébe jutnának a népmesék, a versek, amelytől megérezné a lisztes orrú mol­nár szagát, vagy a már sülő kenyér illatát. Ez a malom, Er­délyi Antal magánbirodalma alumíniumból van, kerítéssel védve, kutyával, portással csöngővel őrizve a külvilág behatolása ellen, csupa prak­tikum, tiltó táblák, nélkülöz­hetetlen villanyoszlopok, veze­tékek, s mindenütt, körbe-kör- be a hullámzó alumínium. Akinemtudja, nem keresi, an­nak csak az lehet gyanús, hogy elöl-hátul zsákokkal egyensú­lyozó biciklisták jönnek, a ma­gánterületről ki meg be. Őröl­teim járnak ide, kukoricát, ta­karmánylisztet, korpát, búzát. Ha mi is hoztunk volna leg­alább egy zsákkal, beengedett volna a szigorú kapus legalább az irodákig. Üres kézzel, mind­össze egy meghívóval nem ju­tunk a kapun túl. A meghí­vót pedig a tulajdonos, Erdé­lyi úr küldte a Parlamentbe, s azt írja benne, hogy a kép­viselő uraknak bemutatja, hogyan lesz a hatforintos bú­zából húszforintos kenyér. Va­lószínűleg be is mutatta vol­na, ha éppen a malomban van. Ám Erdélyi úr üzleti ügyek­ben másfelé járt éppen akkor, s emberei nem merték az új­ságírókat beengedni. A múlt­kor is kikaptak, mondták, ki tudja, nem álcázott kémek vagyunk-e, vagy valami ha­sonló. Nos, mi ugyan nem kémek voltunk, valóban arra voltunk kíváncsiak, hogy a Kádár­rendszerben épített maszek malom hogyan üzemel ebben a mai világban, s nem akar­tuk, tán nem is tudtuk volna kifürkészni, hogy mellékesen a liszt mellett hogyan gyártanak a molnárok netán nehézvizet — ami kétségtelenül megdrá­gítja a földönfutó gabona árát. De így sem jutottunk be — a Kádár-rendszerben tudni le­hetett, hová nem mehetünk, oda nem is mentünk. Ahová mentünk, ott soha nem kétel­kedtek bennünk. Igaz, néha azt mondták, mindent meg­nézhetünk, megfoghatunk, megszagolhatunk, el is monda­nak mindent, csak ne írjuk , meg. Erdélyi malmosgazda em­berei nem mondtak ilyet. Ez most más világ. Már be sem engedték, ki tudja, még meg­írnánk a titkokat, s akkor lép- ten-nyomon nyílnának a rnal- mok Sülysápon és környékén, ami kétségtelenül rontaná az üzletet. Most már sajtószabad­ság van, az újságíróknak nem lehet előírni, hogy mit írjanak meg, s mit ne. Jobb, ha nem is látnak semmit. Abból nem lehet baj. így csak kívülről láttuk Er­délyi úr malmát, amelyet a Kádár-rendszerben építettek még, s az — a meghívó sze­rint — nem volt könnyű do­log. Lehet, hogy így van. Mi csak azt láttuk, hogy ez a ma­lom nagyon csúnya. Persze a rendszer sem volt szép. De akkor még nem uralkodtak el a farkastörvények. Sem a portásra vigyázó farkasku­tyák. Lehet, hogy ez egy szép új világ, csak a malmok a ré­gi csúnyák? J. A. Az alábbi állásajánlatokról részletes felvilágosítást ad a Pest Megyei Foglalkoztatási Központ (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.). Telefonon: 185-2411, a 149-es és a 191-es mellék- állomáson. Péntek, szombat, vásárnál) Budapesten, a Gergely utcai Ford Euroservice szervizállomásán bemutatták a legújabb Escort és " Orion típusú személygépkocsikat. Az Escort 1400 köbcentiméte­res. utastere belül tágasabb, azonban a kocsi mérete változatlan nagyságú, de külsőre is tetszetősebb lett. Az Orion típus 1600 köbcentiméteres, és teljesen más tormája lett, mint elődjének volt. Szeptemberben kezdődött meg Németországban ezeknek a típusoknak a gyártása, s mindkettő injektoros motorral van felszerelve. Forintéit kapható, és három hónap után ülhet be a tulajdonos az autójába. Kép és szöveg: Koppány György Forintért kapható A Pevdi Bőrdíszmű Gyáregysége 'Pilisszenti váll. Bányatelep 14.) felvételre keres gyakorlott raktá­rost. raktári adminisztrátort és varrógépműszerészt. Budapestről vállalati autóbuszok szállítják a dolgozókat a munkahelyre. Ér­deklődni lehet a Pevdi Bőrdísz­mű Gyáregység munkaügyi cso­portjánál (Pénzesne), 2034 Pilis- szentiván. Bányatelep 14., telefon: 06-26-30241/1" m., 06-26-30256/15 m., OS-26-30345/15 m. A Technoba ü Kft. (1113 Bp., Szirmai u. 18.) nyugati munkára keres burkolót, asztalost, kőmű­vest ács-állványozót, csőszerelőt, hegesztőt, építőipari technikust, mérnököt német nyelvtudással. Érdeklődni a kft. címén, ill, az 1660-253 telefonon. A MÁV Körzeti Uzemfőnökségc Rákosrendezö (Bp. XIV., Teleki Blanka u. 19—21., tel.: 140-2343) felvesz: 18. életévüket betöltött, 8. ált. isk. végzettséggel rendelkező, orvosilag alkalmas férfiakat kocsi­rendezőnek. illetve sarusnak. A kiképzési idő 6 liét. Ennek idejére 7500 Ft/hó átképzési támogatást biztosítanak. A Vízügyi Építő Vállalat (Buda­örs, Kállai Éva u. 32.) felvételre keres: 5 szállító rakodómunkást, 10 gépkocsivezetőt B, C D, E, F3, F4 kategóriás jogosítvánnyal. Je­lentkezés telefonon: 166-93-33,68, 39 mellék. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Álláskereső című hetilap kedden megjelenő számában további Pest megyei és budapesti munkalehetőségekről olvashatnak részletes informá­ciókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom