Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-13 / 241. szám

Szereidre vágyó apróságok Ha széthullik a család Ç Amikor nagyanyám úgy ^ ítélte meg, felnőttem, ak- ^ kor egy könyvet kaptam § tőle ajándékba. Az 1943- ^ ban a Szent István Társu- ^ lat által kiadott ö meg én >: elműt, amit Dán György t; zárdalelkész írt, s a házas- ^ ságra, a családi életre való ^ felkészítésre szánta leá- $ nyoknak, asszonyoknak. A könyv első soraiban a Tu­dományok tudománya fejezet­ben így szól hozzánk: Kedves Leánytestvérem, valószínűleg házasságban töltőd majd el egész életedet! Így jónak, vagy rossznak, megelégedettnek vagy elkeseredettnek ítéled majd életedet aszerint, ami­lyen a házasságod lesz. Gyak­ran keservesen csalódnak az emberek házasságukban, gya­kori a szerencsétlen házasság! Tanácsot, segítséget, fájdalom, többnyire csak akkor keres­nek, amikor szerencsétlen há­zaséletük már sürgős segítség­re szorul, sőt bizony néha már csak akkor, amikor elkésett a segítség. Fontos tehát, hogy amikor annyi mindenfélét ta­nulunk, olvasunk az életben, a legnehezebb és legfontosabb tudományt: a jó házasság tu­dományát is megtanuljuk. A házasság, mondják, olyan, aki benne van, az kifelé ka­csingat. aki pedig kívül van, az arra vágyik, hogy társra találjon. Régen tragédiákba is torkolhatott, ha valakit nem a hőn szeretett ifjúhoz vagy hölgyhöz adtak a szülők, ha­nem vagyont vagyonnal, föl­det földdel házasítottak. Am, ma azt hiszem, senki sem mondhatja, hogy kényszerhá­zasságot kötött, mert szabadon választhat élettársat magá­nak. Ám szomorú tapasztala­tok bizonyítják, hogy a lángo­ló szerelem egyik percről a másikra át tud csapni szörnyű gyűlöletbe, igaz, mondják, mindkét érzés egy tőről fakad. A tolerancia, a tűrőképesség hiánya a legszebben induló kapcsolatokat is elronthatja. No meg ott van a szerepza­var. amellyel, azt hiszem, va­lamennyi asszony "megküzd. Amikor először fogalmazó­dott meg bennem, hogy nem tudom igazán beleélni maga­mat abba a sokféle szerepbe, amit csinálnom kell, illetve akárhogy szeretném is, egyi­ket sem tudom tökéletesen megvalósítani — magamat okoltam, mert nem tudom az időmet jól beosztani, rosszul sáfárkodom vele. Am amikor ugyanazt a gondolatsort hal­lottam másoktól is, megnyu­godtam: nemcsak egyedül bennem van a hiba. Ugye, el­várják tőlem, hogy a munka­helyemen helytálljak — s mert a családi jövedelem árakhoz viszonyított értéke kevés —, soha nem engedhet­tük meg magunknak, hogy esetleg négyórás munkaidőt vállaljak, s több időm legyen a családra, a házastársra. S így maradtak mindig a tudat alatt rossznak ítélt megoldá­sok. S maradt az örökös lelki- ismeret-furdalás: kevés az az idő, amit a gyerekeknek szá­nunk. Persze azt hiszem, a gyerek, a gyerekek testi, lelki harmo­nikus fejlődését még mindig jobban elősegíti egy egyben levő, ám rohanó életet folyta­tó család, mint az, amelyik­ben valamelyik szülő távol él, esetleg új családot alapí­tott. Soha nem tudtam felfog­ni és megérteni, miként lehet az, hogy amikor elválnak a szülők, akkor a távol élő, a tartásdíjfizetésre kötelezett, nemcsak hogy igyekszik ki­bújni a fizetés alól, hanem sok esetben nem is kiváncsi többé gyermekére, holott előt­te láthatóan nagyon szerette őt. S azt sem tudtam megér­teni, hogy a mai asszonyok — tisztelet a kivételnek — szinte sportot űznek abból, hogy el­válnak férjüktől, s az indokok sokszor érthetetlenek a kívül-" állónak. S a válások legtöbb­ször akkor következnek be, amikor évek gürcölése árán végre révbe jutnának, felépül a saját családi otthon, eköz­ben elhidegül a házastársi kapcsolat. S ilyenkor a szenvedő ala­nyok a gyerekek, akik leg­többször nem tudják, csak sejtik, miért váltak el a szü­leik. Nekik titkolniuk kell, hogy mit éreznek, a legjobb barátnak, barátnőnek mond­ják el véleményüket: hiány­zik az apu, az anyukája nem engedi, hogy meglátogassa ap­ját és ígv tovább. A pedagó­gus azt látja, hogy a harmo­nikus családban élő gyerme­kekkel — de nem is mindig csak azokkal — nincs nagy gond a tanulásnál. Ám akik csonka családban élnek, azok mások, ők magukban tartják gondjaikat, zárkózottak. S ha baj van a tanulással, magatar­tással, legfeljebb egy-egy el­ejtett szóból tudnak következ­tetni arra, hogy a szétszaka­dás időszakát éli a család. MÁR 1989-ben tudósítottunk e hasábokon, hogy székesfe­hérvári központtal szerveződik egy kis közösség — a Doni Bajtársak Köre. Látva az en­gedékenyebb politikai vezetés­ben levő lehetőségeket, meg­alakulhatott e szervezet. A Vá­ci Hírlapban megjelent felhí­vásunk ugyan nem volt ered­ményes akkor, sokan még fé­lelemben éltek, s nem mertek jelentkezni a szervezendő za­rándokúira. Nem rajtunk, a szervezeten múlt a sikertelen­ség, hanem az akkori szovjet partnereken. A kegyeleti uta­zás — hogy felkeressük a Don- kanyari csatatereket — nem valósulhatott meg. E néhány mondat előzmé­nyéhez tartozik személyes él­ményem. 1982-ben próbáltam felkeresni a régi harcterek va­lamelyikét. Hat napig tartóz­kodhattam — természetesen IBUSZ-úton — a hatalmas or­szágban, amikor egy orosz ba­rátom segítségével (szegény Leonyid rákban halt meg az­után, negyvenkét éves korá­ban!) elszökhettem társaimtól, s átkelhettem a Donon. Bi­zony, egyetlen temetőt, egyet­len katonasírt sem találtunk! Kétnapos kutatás után, tekin­tettel, hogy barátom szabadsá­gát kockáztatta e kaland miatt, feladtam a sírkeresést. A Váci Fórum májusi számá­ban közölt felhívásomnak már nagyobb volt ez eredménye. A bajtársi körnek ma tíz tagja van a városban. Ketten még élő szenvedői a negyvennyolc évvel ezelőtti orosz télnek, a többiek kegyeletből, hozzátar­tozói jogon támogatnak ben­nünket. Velem együtt most már bizakodnak abban, hogy a kör fáradozása nem volt hiá­bavaló. Erre a köztársasági el­nök ukrajnai látogatása ad reményt. Ugyanis ekkor jelen­tette be L. Kravcsuk, az Ukrán Köztársaság elnöke, hogy tá­mogatja a magyarok kívánsá­gát, miszerint Ukrajnában, a valamikori csataterek közelé­ben felállíthatnak egy emlék­művet annak a kétszázezer magyar áldozatnak az emléké­re, akik értelmetlen halálukat lelték a Don mellett. Kravcsuk elnök kérésének teljesítését — mint ellentételt — Göncz Ár­pád megígérhette: azt. hogy tá­mogassuk majd Ukrajna önál­lósági törekvéseit, azt, hogy is­merjük el majdan országuk függetlenségét; s továbbá azt. hogy ápoljuk ezután is hazánk földjében nyugvó ukrán kato­nák sírját. L. Kravcsuk harmadik ké­rése a legkönnyebben teljesít­hető. Talán emlékeznek olva­sóink arra, amit májusban ír­tam: „...most, amikor meg­kezdték kivonulásukat a szov­jet csapatok, különösen fontos a teljes megbékélés. Vállalt és humánus feladatunk marad a hazánk földjében nyugvó ide­gen katonák sírjának ápolása. Ám a mi halottainkkal mások­nak kell megbékélniük, s nem akadályozhatják a hozzájuk vezető utunkat...” TALÁN most, az ukránok­kal együtt érezhetjük úgy, hogy az elesett katona elhagyott sír­jából is jelkép lesz, intelem marad az utódok számára és tagadása a hiábavaló halálnak! Csankó Lajos A hitoktató szerint azok a gyerekek, akiknél hiányzik valamelyik szülő, ragaszko- dóbbak, szeretetéhesek, nem tudják, nem érzik magukban, mi az a szeretet, hiszen leg­több helyen hiányzik az apa. Sok esetben egészségtelen kapcsolatok alakulnak ki gye­rek és szülő között. Ismerő­söm mesélte — aki maga harmonikus családi életet él, persze nekik sem volt mindig könnyű —, hogy amikor ba­rátnőjétől megtudta, három hónapos ismeretség után akar fia megházasodni, nemtetszé­sét fejezte ki, s azt a választ kapta, legfeljebb majd elvál­nak. S ezt olyart asszony mondta, aki maga is több mint húsz éve él együtt a fér­jével. — Talán mi is hibásak vagyunk, talán mi rontottuk el gyerekeink nevelését! — mondja ismerősöm. Alighanem igaza van, ám akármilyen nehéz ma élni, a receptet nem nehéz megtalál­ni: szeretet, megértés, kölcsö­nös tisztelet, tolerancia. Könnyű ezt mondani, de ne­hezebb megtartani — mond­hatják, ám a család szerepe nemcsak a gyerekek fejlődése szempontjából vitathatatlan, hanem a nyugodt, kiegyensú­lyozott életet is ez a kisebb- nagyobb közösség biztosít­hatja. (halász) A guberáló Kora reggel, hat óra múlt néhány perccel. A tízemele­tesek között, a Földváry té­ren az egyik szeméttároló­ban inas, hetvenes éveiben járó férfi turkál, mustrál- gatja a keze ügyébe kerülő hulladékokat. Ha valami fel­kelti az érdeklődését, rövid gondolkodás után zsákjába dobja. A buszt már amúgy is lekéstem, bőven van időm a következő járat indulá­sáig. — Megkezdjük a műsza­kot? — biccent felém ba­rátságosan az apóka. — Igen. Hogy megy az üzlet? — Egyre rosszabbul. Ta­karékosabbak lettek az em­berek, jobban megnézik, mit dobnak ki a szemétbe. Ráadásul még szégyenlős­ködnek is. A múltkorában egy negyedkilós kenyeret félkilónyi újságpapírba cso­magoltak. Rengeteget baj­lódtam, mire sikerült ki­bontanom. Persze azért el­vétve alig használt ruha­darabok is kerülnek a ta­risznyámba. — S mire fordítja a be­vételt? — Hozzávágom a nyug­díjhoz. A feleségemmel bé­késen eléldegélünk belőle, nincsenek nagy igényeink. Ha meglátogatnak bennün­ket a gyerekek, a zsebükbe nyomok néhány forintot. Szükségük van a segítsé­günkre, házra gyűjtenek! Bartha Gyula VÁCI Tízparancsolat — szülőknek Milyen is a gyermek? Tibor atya nemrég került a városba. Az első hittanóra, amit tartott, nagy élményt je­lentett. A gyerekek beszámol­tak az osztálytársaknak, s a második, harmadik alkalom­mal már növekedett is a lét­szám. Az atya nemcsak a gyerme­keket tanítja, hanem a szülők­höz is szól, így küldte el meg­hívóját a szülői értekezletekre, amelyen olvasható a keresztény szülőknek szóló tízparancsolat. Amit, úgy hisszük, nemcsak a vallást gyakorlóknak illik meg­tartani, hanem minden gyer­mekét szerető, s más világné­zetet valló szülőnek is. Íme: 1. Soha ne feledkezz meg gyer­mekednek tett ígéretedről; 2. Soha ne tégy olyat, amit gyer­mekednek tiltasz!; 3. Hibáidat ismerd be előtte, soha ne pró­bálj mást vádolni értük! 4. Ne szakítsd félbe gyermekedet, amikor beszél; 5. Ne becsüld le gyermeked vágyait, szándé­kait, soha ne mondd neki, hogy ostoba; 6. Óvakodj az igazság­talan büntetéstől; 7. Ne beszélj túl sokat a pénzről; 8. Ne be­szélj másoknak gyermeked tit­kairól; 9. Ne hangsúlyozd, mi­lyen okos, ügyes és szófogadó voltál az ö korában; 10. Szün­telen igyekezz beleélni magad az ő helyzetébe. (H. E.) Fórumj szövetség, társaság A művelődés szabadsága Egyet kell értenem Vass István országgyűlési képvise­lővel. Ö mondta október nyol­cadikén, a váci Madach Imre Művelődési Központ egyik ren­dezvényén, hogy a kultúra legalapvetőbb sajátossága a szabadság. Csakhogy, hol ez a szabadság mostanában? A tu­dás, a művészi értékek ter­jesztésének és terjedésének igen sok akadálya van. A leg­fontosabb, hogy a művelődés­hez idő kell, s lehetőleg kipi­hent idegrendszer. Ezzel együtt pénz, amiből szolgáltat­ni, ajánlani és alkotni lehet, másrészt mindezt igénybe venni, szakmai szóval mond­va: befogadni. A honpolgár kezdetben azért nem olvas, mert nincs ideje. Azért nem vesz színház­jegyet, mert egyre romló reál­béréből már nem telik neki. Később meg már az lesz a baj, hogy a keletkező és ki­elégítetlen igények egy idő után kialusznak, a fásultság közömbösít. Innen az újabb lépcsőfok már lehet az igény­telenség is. Nem mellékes körülmény, hogy míg van, aki még a XIX. század legna­gyobb magyar festőit sem is­merte meg, a fokozatosság kö­vetelményét el nem ismerők már az avantgárd, a nonfigu­ratív tárlatokra invitálják. Ez legfeljebb egyszer lesz sikeres, bár formálisan, de több alka­lommal még úgy sem. Most, amikor még kevesebb lesz a mecénás, nem emelik, hanem csökkentik a kulturális intézmények támogatását, áru­vá teszik a kultúrát, egyre ne­hezebb lesz az igazi értékek közvetítése. Ennek pedig nagy a veszélye, mert a nem­zeti műveltség, a közerkölcs mai ismeretében minden ko­rábbi időszaknál fontosabb lenne az emberi személyiség gazdagítása, nemesítése. A felsorolt gondolatokat is­mertette lényegében az az erő­sen szakzsargonban írott le­vél, amely a művelődési köz­pontból érkezett váci értelmi­ségiek, tanárok, művészek, lo­kálpatrióták címére. Előttük fejtette ki erről szóban is né­zeteit dr. Bea Józsefné igazga­tóhelyettes, javaslatot téve ar­ra, hogy az országban megala­kult Szabadművelődési Szö­vetség példájára Vácott is alakuljon hasonló szervezet. Ez tartozhatna az országos szövetséghez, lehetne akár független, bármely néven. A fő cél a kulturális érdekek vé­delme, terjesztése, a közízlést rontó tendenciákkal szembeni módszerek megtalálása. az anyagi alapok megteremtése, a meg'évők védelme. A kibontakozó élénk vitában El, ha nem is virágzik Az áttűnések varázsos műfaja Bár Európa-, sőt világszerte megismerték városunk nevét a diaporáma műfajának művelői, idehaza, szű- kebb pátriánkban nem övezi különös figyelem. Saj­nos egyáltalán nincsenek események, amelyek a váciak tömegeit képesek volnának megmozgatni. A látvány pe­dig, amit a diaporáma nyújtani tud, egészen különleges. Aki most elmulasztotta, az ilyen fesztiváli keretek kö­zött. csak két év múlva pótolhatja. szerző Kilenc ország diaporáma- művészei küldtek verseny­munkát ez alkalommal. A magyarokon kívül Belgium­ból, Hollandiából, Csehszlová­kiából, Romániából, Ausztrá­liából, Franciaországból, Ju­goszláviából és Dél-Afrikából. Ez utóbbi versenymű az elő- zsűri rostáján kihullott. Az idei, XIII-iik nemzetközi dia- poráma-fesztiválon sajnálatos módon csak kevés külföldi szerző jelent meg személyesen is. Ennek oka, hogy egy időben zajlottak Németországban egy nagyszabású fotótechnikai vá­sár eseményei, valamint az ausztriai Linzben is ekkor volt egy rivális diaporáma- fesztivál. Kocsis Ivánt, a Magyar Dia­poráma és Multivízió Egyesü­let főtitkárát kérdeztük: va­jon most a video korában még mindig olyan varázsos mű­faj-e a diaporáma? — Ami a beküldött munkák számát illeti, nincs okunk ag­gódni. 41 műből válogathatott a zsűri, végül 30 vett részt a díjakért folytatott küzdelem­ben. A diaporáma varázsát véleményem szerint nem ki­sebbíti a video, hiszen az egé­szen más. Csak azok gondol­ják így, akik szerint a diapo­ráma a mozgókép babérjaira pályázott. Erről szó sincs, a miénk egy külön műfaj. Az, hogy Nyugaton és ide­haza is némileg csökkent az ilyen fesztiválok száma, in­kább annak tulajdonítható, hogy kiöregedtek, elfáradtak a diaporáma úttörői. — Vannak-e új színek, for­mák, esetleg új technikák, amivel teljesebbé teszik a lát­ványt és zavartalanabbá a műélvezetet? — Alapjaiban nem válto­zott, de nem is változhatna, hiszen akkor lényegétől fosz­tanánk meg. Mégis mindig van újdonság. Technikailag a képkeverés terén kellett töké­letesíteni a vetítéseket. Az áttűnések során probléma volt, hogy adott esetben nem elég gyors. Ezért már nem két, hanem négy diavetítőt is használnak. Külföldön nem ritka a számítógép vezérelte vetítés. Ez lehetővé teszi, hogy mindenkor százszázalékosan érvényesüljenek a szándékai. — Itt is használták ezt a legkorszerűbb módszert? — Nem, megmaradtunk a maximum négygépes vetítés nél. Am egy újításról mégis beszámolhatok. Idén háttérve­títéssel adtuk a képeket. Ez azt jelenti, hogy a közönséget nem zavarja a technika, csak a produkciót látják. Na­gyon sikeres volt — válaszol­ta a főtitkár. A beszélgetés végén közöl­jük a díjazottak neveit: a fesztivál fődíját, a trófeát ma­gyar szerző, Kovács Sándor Dalok a labdatérről című munkájával nyerte el. Fesz­tiválplakettet kaptak: Bá- nyay Gábor Metamorfózis, Eifert János Helyzetjelentés, Jacques van de Weerdt (Bel­gium), Jean és Antonius Klumper (Hollandia) Remb­randt, hol vagy? című alkotá­sok. A további számos díj közül, mivel még húszat adtak ki, csupán a váci felajánlásokat emeljük ki. A Forte Fotoké­miai Ipar tiszteletdíját Bá- nyay Gábor Boleró ja, a Vác Város Tanácsának tiszteletdí­ját Szőke János Drótok kö­zött je és a Dunai Cement- és Mészmű Kft. tiszteletdíját Eifert János Helyzetjelentése kapta. Dudás Zoltán többeg között Makiári József, a Vox Humana énekkar karna­gya annak a nézetének adott hangot, hogy szerinte egy ilyen városi testületnek vala­kivel polemizálnia is kell. Ez a valaki pedig előreláthatólag az anyagi alapok nagy részé­nek biztosítására hivatott ön- kormányzat lesz. Ehhez a sorok írója, akit in­kább a szakmai érdeklődés vonzott a helyszínre, s közben tudósítóvá lett, azt teheti hoz­zá: polemizálni ma már csak hátország előterében lehet, valakik nevében, érdekében, nem csupán önmagáért a tár­sulatnak. Az ide csatlakozó, művelődni vágyó lakosság ér­dekeinek kell tehát a szószóló­jává válni, ám azokkal köz­vetlen kapcsolatban. Az is elhangzott már, hogy az anyagi alapok gyengék, bi­zonytalanok. Ezért hiányzik a kulturális kontroll, nincs egyezményes értékrend. Itt bonyolódtunk bele, egy kicsit talán régi beidegződés hatásá­ra is, a városi kábeltévé mű­sorának kritizálásába. Főként az esti pornófilmek kerültek a jelzők pergőtüzébe. Keresve a módját, miként változhatna a műsorrend, amely nem a sza­badság, hanem a szabadosság terméke, nem az ember neme­sítésének szempontjai, hanem az üzleti érdekek motiválják. Szellemi környezetszennye­zés, tiltás, beavatkozás. Mind­ez téma volt ezen az estén, melyen egy fiatalember azt ajánlotta; legjobb ellenszer az ilyen műsorok ellen az, ha más csatornára kapcsolunk. Fején találta a szöget! Igazat adha­tunk, vagy majdnem azt ad­hatnánk neki, ha nem zavar­na bennünket, hogy miközben állandóan felnőttnek nyilvá­nítjuk a mai magyar társadal­mat, itt sem teszünk ember és ember között különbséget. A differencia körülbelül annyi, mint a mértékletesen fogyasz­tó borkedvelő és az alkoholis­ta között. Mint tudjuk, e szenvedély másokra is káros. El kell ismerni, ma még van­nak, akiket segíteni kell az ér­tékek kiválasztásában. Nem jó, ha a pozitív, nehezen elért eredményeket a szórakoztatás kábító, vegyi fegyvereivel lö­vik szét. Azt persze, nem szabad el­felejteni, hogy az említett gon­doknál sokkal nagyobb jelen­tősége van annak, hogy a ká­beleken lakásunkba érkeznek a távoli országok műsorai, hogy szélesebb a horizont, hogy nyelvtudásunkat tarthat­juk szinten a műsorok nézé­se közben. Mindez azonban rész létkér­dés volt azon a megbeszélé­sen, ahol a jelenlévők végül abban állapodtak meg: szük­ség van egy olyan társadalmi fórumra, amely felkarolja a váci közművelődés ügyét, egyesíti az erőket. Az elneve­zést rövid időn belül meg kell határozni, az alapszabályt pontosan ki kell dolgozni, s a szervezetet meg kell alakítani. (K. T. I.) Jön a Fradi - és a rendőrök Azok a futballmérkőzések, amelyeken a Ferencváros is pályára lép, nemcsak a sport- kedvelőknek mennek esemény­számba, hanem a rend őreinek is. Éppen ezért emlékszünk a váci vendégszereplésekre is. Ezen a szombaton ismét Váci Izzó—FTC-mérkőzés lesz a li­geti stadionban. Megtudtuk, hogy a rendfenn­tartásra óriási erőket vetnek be. Négyszer annyi rendőrt mozgósítanak, mint korábban, összesen 120-at. Egy 30 főből álló különlegesen kiképzett rendőrcsapatra is számítha­tunk, akik talán még pajzzsal is fel lesznek szerelve. Rajtuk kívül tíz rendőrkutyás járőr is szolgálatot teljesít ezen a na­pon. A Váci Izzó MTE szervezői javasolják, hogy a helyi lakos­ság. ha gépkocsival érkezik, ne a stadion közelében parkoljon. Saját érdekükben is tegyenek ígv. hiszen köztudott, milyen károk keletkeztek a korábbi Fradi-meccseken a közelben álló személygépkocsikban. A Donhoz készül a baj társak köre Tisztelet az elesetteknek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom