Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-06 / 235. szám

1990. OKTÓBER 6„ SZOMBAT

Egyetemi tanács Gödöllőn

Forrongás után tanulás

Újjáalakult a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanácsa. A negyvenhárom tagú testület tagjait voltaképpen már néhány nappal ezelőtt titkos szavazással megválasztották az egyetem hallgatói, tanárai és dolgozói. A tanács megalakulását és legitimitását azonban a tegnapi ülésen jelentette be a testület elnöke, dr. Kocsis Károly rektor. A sokéves múltú egyetemi tanácsot azért szervezték újjá, hogy soraiban megfelelő arányban kapjanak helyet a választott tisztségviselők, és a tantestület tagjai. Ne tisztségük alapján automatikusan, hanem választással kerüljenek be a testületbe. Mostantól az elnök rektort kivéve valamennyi tagot választják.

A változásra az egyetemi élet demokratizálása miatt volt szükség, ugyanis erősödik az egyetemi autonómia. Számos kérdésben ezentúl nem a minisztérium, hanem az oktatási intézmény dönt.

A tegnapi ülésen határozat született arról is, hogy a jövő héten megválasztják és megalakítják a kari tanácsokat is. Ezekbe szintén csak választott tagok kerülhetnek, egyhar- maduk kötelezően csak hallgató lehet. Nem született döntés az ösztöndíj kérdésben, ennek megoldása már az új testületre vár,

K. K.

Szentendrei festmények Kecskeméten

Kodály szerint tiszta zene

gondolati mélységeknek, hanem a legkülönfélébb alkotótechnikának. Tus, toll, tinta, korom, szén, olaj és szépszámú akvarellképével találkozhatunk ezen a kiállításon, amely tegnap nyílt meg a kecskeméti képtárban.

Harminc esztendeje ugyanis annak, hogy eltávozott az élők sorából. Nevét azonban egyre gyakrabban emlegetik az utóbbi esztendőkben. Mégpedig alighanem amiatt, mert igazi értéket képviselnek, amelyet az idő múlása csak fokoz. Száztizenkilenc alkotását láthatjuk a képtárban, s minden bizonnyal az első olyan kiállítás tanúi lehetünk, amely átfogja egész életművét.

V. A.

Margó

KÉPMÁSUNK

tett Csácán, Trencsén vármegyében. Négyéves korában kezdett rajzolni, és tízesztendős volt, amiKor elnyerte a müncheni gyermekrajz-kiállí- tás első díját. A Képzőművészeti Főiskolát Budapesten végezte, Olgyai Viktor és Vasza- ry János tanítványa volt. Tanulmányai befejeztével tagja lett a Képzőművészek Uj Társaságának, a KUT-nak, s műveivel bemutatkozott Krakkóban, Firenzében, Velencében, Zürichben, Bécs’oen és Stockholmban. A tehetségek élvonalába tartozott, 1928-ban az Üj Művészek Egyesületének, 1948-ban pedig a Rippl-Rónai Társaságnak lett tagja.

Jóllehet nem volt lakója a Szentendrei Művésztelepnek, de minden esztendőben hónapokat töltött a művészetek városában. Nemcsak konkrét tájképek tanúskodnak erről, hanem több más alkotása is magán viseli a környék jellegzetességeit.

Az 1939-ben született Est, valamint a Szentendre címet viselő alkotás újszerű .bemutatása a városnak. Ám a Hegyoldal, a Házak a hegy alatt, a Város vége, a Vörös-zöld tájkompozíció úgyszintén szentendrei motívumokat tartalmaz.

Az 50-es évektől igen visszavonultan élt. Sehogysem tudott megbarátkozni az erőltetett szocreál stílussal. S az akkortájt született festményein sem tagadta meg önmagát. Alkotásai továbbra is visszatükrözték érzékeny, a japán kultúrához, filozófiához közel álló gondolatvilágát. Gondoljunk csak például a Koponyák hegyére, a Metamorfózisra, vagy az Elmúlásra.

Birtokában volt nemcsak a

Zen) ember, és az iskola folyamatosan helyesbítse a gyermekekben kialakuló társadalomképet. Ennek a hitnek és óhajnak talán soha nem volt akkora divatja, mint napjainkban.

Az említett és meglehetősen széles mezőn gyűjtögetett tapasztalatcsokor arra figyelmeztet, hogy megint csodákban, csak éppen másfajta csodákban reménykedünk. Majdnem száz esztendeje, 1897-ben Az öngyilkosság lapjain tette közzé a szociológia alapító atyáinak egyike, Durkheim a megszívlelendő véleményt. „A nevelés csupán a társadalom képmása és tükre. A társadalmat reprodukálja kicsiben, s nem ő hozza létre a társadalmat. Ha egészségtelen az az erkölcsi közeg, amelyben a tanítók élnek, semmiképpen nem vonhatják ki magukat a hatása alól: hogyan irányíthatnák neveltjeiket másfelé, mint amerre ők is mozognak?"

Egyre inkább az a benyomásom, hogy amint korábban nem volt helye az ilyen realizmusnak az oktatás-nevelés bonyolult terepén, úgy ma is száműzetik onnan. Korábban a marxizmus, most a valláserkölcs nevében ragadnak ellene lángpallost a váltakozó arkangyalok; sem azok, sem ezek nem szeretnek az igazsággal szembenézni. Az igazság ugyanis az, hogy a nevelés nem lehet jobb, mint maga a társadalom: a képmás retusa helyett az eredeti kép vár megváltoztatásra, jobbításra! Ma mégis — amint a múltban — a retustoll után kapkodnak a kezek és az elbizonytalanodott pedagógusok — amint a múltban, tisztelet a mindenkori kivételeknek — ismét azt figyelik, minek és miként kellene megfelelniük, hogy vonalban legyenek a nagy és a kis hatalommal.

Ma túlzott remények kapcsolódnak az iskola csodatevő szerepéhez, s csekély figyelem jut arra az erkölcsi közegre, „amelyben a tanítók élnek”, amelyben az iskola tevékenykedik. S amelyben persze a gyermek és családja is él, elsődleges tapasztalatait, erkölcsi normáit onnét és nem a tananyagból szerezve.

Mészáros Ottó

Két és félszáz pedagógus, három és fél ezernél több gyermek. Ez az alapállás az alsófokú oktatásban. Következhetnék persze még seregnyi más viszony- és arányszám, helyzet említése, ám a pillanatnyi állapot nem ilyen okok miatt érdekes. Hanem azért, mert pedagógus és gyermek egyaránt teljesen más világban tölti mindennapjait, mint tette tavaly. Ez a más világ természetesen másféle reakciókat hív elő mind az oktató felnőttekből, mind az oktatandó if jakból, mint amilyeneket a korábbi más világ indukált. A város, amely a töprengés terepéül szolgál, háromféle szakszervezetet kínált fel a pedagógusoknak, és ők éltek is ezzel a lehetőséggel. Sajnos, a szakszervezetek egyikének a helyi titkára abban véli teljesíteni feladatát, hogy bármilyen ügyről legyen is szó, ha ellenállást tapasztal, azonnal sztrájkkal véli siettetni a megoldást... Ez a kisebb baj, ez „csak” a kollégák szemében ad furcsa színezetet ténykedésének. A nagyobb baj az, hogy az illető a város szinte valamennyi oktatási intézményét megjárt tanár, akit az ital túlzott szeretete miatt kellett ide- oda helyezgetni, és ezt bizony a gyerekek is, a szülők is tudják...'

Hártyametszet a valóságból a mikroszkóp alatt. Eny- nyi az előbb vázolt helyzet. S újabb és még újabb metszetek lennének készíthetők, holott csak egyetlen városról van szó, s annak is csupán az alsófokú oktatásáról, azaz az általános iskoláról.

Túlságosan sok tárgyi, személyi gond gyülemlett fel az oktatás terepén az elmúlt években, évtizedekben ahhoz, hogy az iskola a maga válságai nélkül alkalmassá váljon az új követelmények teljesítésére. Ezekben a követelményekben — amint a korábbi követelmények esetében úgyszintén ez volt a helyzet, bár elismertetni ezt egyenlő volt a lehetetlennel — ugyanúgy ott vannak azok a képtelenségek, amelyeket sok-sok évtizede hurcol magával a magyar oktatásügy. Ezeknek a képtelenségeknek a legfőbbje az a hit és óhaj, hogy a pedagógus legyen különleges (társadalomfüggetMindenki

pályázhat

A Magyarok Hazafias Világszövetsége (MHV) nyílt pályázatot hirdet magyar nemzeti dráma megírására, amelyen mindenki részt vehet, nemzetiségre és állampolgárságra való tekintet nélkül.

A dráma művészi erővel jelenítse meg a magyar nemzet történelmének egy olyan sorsfordító időszakát, amikor a nemzet egy emberként szállt síkra az ország szabadságáért és szuverenitásáért. A mű fejezze ki a magyar hazafiasságot. valamint népünknek azt az évezredes vágyát, törekvését, hogy mindig függetlenül, idegen elnyomás nélkül kívánt élni, s más népekkel állandóan a barátságra és a megbékélésre törekedett.

Pályadíjak: 1. díj: 100 ezer forint; 2. díj: 60 ezer forint, 3. díj: 40 ezer forint.

A beküldött pályaműveket nemzetközi zsűri fogja ...elbírálni, amelyben ismert irodalomkritikusok és az MHV vezetőségi tagjai vesznek részt. Az MHV fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályaművek művészi értékének megfelelően, az egyes pályadíjak összegét megemelje, vagy pedig mérsékelje.

A pályaműveket magyar nyelven, öt-öt példányban kell elkészíteni, és az MHV magyarországi központjához (4028 Debrecen, Simonyi u. 40.; levélcím: 4011 Debrecen 11., postafiók 23.) 1991. szeptember

1-ig eljuttatni.

A nyertes pályaművekből az MHV magyarországi központja könyvet ad ki, és felajánlja a világ színházainak a szín- revitelét.

— Színházi levël Erzsébetvárosi krach

Schubert Éva és Gera Zoltán

(Tetlák Eszter felvétele)

SZOMBATI

C Bolaffi:

AZ ÖRÖKSÉG

Egy férfi állt az út szélén és integetett. Salvatore Lupino, aki most tért haza Amerikából, bizalmatlan ember volt. Végtére is, vagy harminc évig dolgozott a maffiának. Idegent sosem vett fel, de ez a fickó bizalomgerjesztőnek tűnt. Hirtelen fékezett.

— Hová mégy?

— Prizzibe.

— Én Palermóba tartok, egy darabig elviszem.

A stoppos hátravetette csomagját, aztán beült Lupino mellé.

— Honnan jön?

— Amerikából. Ott dolgoztam vagy harminc esztendeig.

— Én is sokáig éltem ott — mondta Lupino. — Chicagót és Detroitot jól ismerem. Maga merre járt?

— Mindenütt, a Niagarától Új-Mexikóig.

— Remek ország — folytatta Lupino —, de nem olyan szép, mint Szicília. Az itteni nők a legszebbek. És a legerényesebbek is.

Az utas elmosolyodott.

— Nem mindegyik. A szomszédlány például nem mondható erényesnek. Lucia volt a neve. Tüzes volt és nagyon szép. Az apja puskával akart kényszeríteni, hogy azok után vegyem is feleségül. De én az első hajóval elmentem Amerikába.

Kopott borítékot vett elő a belső zsebéből.

— Ezt a levelet egy ügyvédtől kaptam. Azt írja, hogy én vagyok a család egyetlen örököse. Egy házról van szó, némi földdel. Jó lesz öregkoromra. így aztán hazajöttem.

— Az út itt elágazik, de elviszem — mondta Lupino.

Letértek és egyre kanyargósabb lett az út, amint felfelé

kapaszkodott a kocsi. Már látszott a kisváros, amikor baloldalt szeméttelep tűnt fel. Lupino megszólalt.

— A csomagtartóból ki kell dobni valamit, segítene?

Kiszálltak. Lupino kinyitotta a fedelet.

— De hiszen ez üres — mondta a stoppos és azonnal meg is dermedt, mert észrevette a szívére irányított hangtompítós pisztolyt. Lupino arca meg sem rándult, amikor meghúzta a ravaszt.

Átkutatta az idegen zsebeit, kivette az iratait. Az amerikai útlevél Carlo Giuliano nevére szólt, született Olaszországban, Prizziben.

A hullát a szakadékhoz vonszolta és lelökte. Visszakanyarodott az autóútra és Palermo felé vette az irányt, egyenesen a Luchesi testvérekhez ment. Az idősebb Luchesi kézbe vette az útlevelet, nagy szakértelemmel kivette a halott ember képét és Lupino fotóját illesztette a helyére. Testvére ezalatt Prizziben járt és kipuhatolta, mi történt a Giuliano családdal. Főként az elhunyt örökhagyó vagyona érdekelte.

Egy héttel később Lupino megjelent a hagyatékot kezelő ügyvédnél és Carlo Giuliano néven mutatkozott be. Megmutatta a levelet is.

— Nos, Giuliano úr, szép kis birtokhoz jutott, a házhoz elég tekintélyes föld is tartozik.

A városban gyorsan elterjedt a hír, hogy Carlo Giuliano hazajött. Az utcán sok idősebb ember megállította, legalább azért, hogy kezet fogjon vele.

A ház csakugyan szép volt. Lupino kinyitotta az ajtót és belépett. A lakás sötét volt és hűvös. Körbejárt, azzal a szándékkal, hogy szemügyre veszi az örökséget. Jómódú ember lehetett az örökhagyó. Legalább itt majd nyugodtan élhet és senki sem firtatja a múltat. Ki gondolná, hogy Saivatore Lupino itt, a világ végén húzódik meg ...

Kopogtak. Ajtót nyitott. A küszöbön az egyik férfi állt, akivel délután már lekezelt. De most nem nevetett, puska volt a kezében.

— Giuliano, elfelejtetted Luciát és az apját? Hát ez nagy hiba volt. Tudhatod, Szicíliában nem felejtenek az emberek.

Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Salvatore Lupino földi életében hallott.

Alighanem csodálatos dallamok _ szólalhattak meg Kodály Zoltán lelkében, amikor Bene Géza festményeiben gyönyörködött.^ Ezt írta ugyanis az alkotóművész műcsannokbeli utolsó egyéni kiállításának emlékkönyvébe: tiszta zene. Hasonló gondolatot fogalmazott meg ez alkalommal, 1958- ban, Nagy Tibor újságíró, műkritikus, a magyar festészet Bartókja.

Bene Géza 1900-ban szüleBene Géza: Csendélet, 1932.

Tudjuk-e még, Pest mely részét nevezték Erzsébetvárosnak? Ha elfeledtük volna, az sem lenne csodálható, átkeresztelések, névelhagyások évtizedei után. De a válasz mégsem nehéz: a VII. kerület az Erzsébetváros, a Rákóczi út— Andrássy út—Tanács körút— Dózsa György út közti terület. A város legbelebb belterülete. A pesti polgár legfőbb feltalálási helye. Színházak, szerkesztőségek, mozik, üzletek, szállodák terepe. Itt található a legendás irodalmi kávéház, a New York. Itt a Király utca, ahol a Király Színházban operettbemutatók serege zajlott a János vitéztől a Csárdáskirálynőig (a színház sajnos már nincs meg). Itt volt a remek Krúdy-regény, a Boldogult úr- fikoromban kisvendéglője, itt van a nevezetes Fészek-mú- vészldub — és itt alakították ki a nyilasok a gettót. Fő ütőere, a Király utca, s a mellékerek: a Dob utca, a Dohány

utca, meg a terek: a Klauzál tér, a Rózsák tere, a Hunyadi tér, a Garay tér, meg a többi: a város ma is egyedi színfoltjai.

Az a színdarab, melyet most a Játékszín felújított, címében viseli a városrész nevét. Az Erzsébetváros, a nagy hírű publicista, lapszerkesztő Zsolt Béla (1895—1949) műve, itt, e városrészben is játszódik. Eredeti címe Nemzeti Drogéria volt; s e drogéria lehetett akár a Király utcában is. Tulajdonosa, Kardos úr, tipikus erzsébetvárosi polgár. Háromszobás

(udvari) lakásában még zongora is van, bár azon igazából senki nem tud játszani. Viszont az akkori idők polgári státusszimbóluma, mint ma a Mercedes. A drogéria valóságos — ám korántsem akkora biztonságot nyújtó, mint azt a tulaj véli. Pár nap (a színjáték ennyi idő alatt játszódik) elég ahhoz, hogy a polgári légvárak összedőljenek és kiderüljön: a felszín csillogása

alatt megoldatlan és megoldhatatlan problémák húzódnak meg. Család, üzlet, erkölcsi rend — mind szétesik. A polgárnak szembe kell néznie önnön pusztulásával, a krachhal (csőddel), amelyben azonban, nemcsak saját, önáltató magatartása a hibás, hanem a kor is, melyben él.

Verebes István, aki az előadást rendezte, jól érzett rá a darab bizonyos időszerűségeire. Főleg a légvárépítés és a labilitás kap hangsúlyt, s ezek mellett az ügyeskedő gátlástalanok kritikája is. Több kitűnő alakítás jegyzi a produkciót: Schubert Éva riadt, kevés önismerettel rendelkező Kardosnéja, Pártos Erzsi bölcsen rezignált nagymamája, Bajor Imre elsöprően gátlástalan Beckje. Gera Zoltán önmagát sem értő Kardosa, Ko- váts Adél izgalmasan drámai Licije. Az Erzsébetvárost a 70-es évek közepén játszotta utoljára Pesten a Thália. Érdemes volt felújítani, mert kiderült, Zsolt Béla gondolataira még ma is figyelnünk lehet és kell.

Takács István