Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-21 / 248. szám
A védelmező aura Kézrátétes gyógyítás? A gödöllői művelődési központban, akinek kedve tartja, megtanulhatja a kézrátétes gyógyítást, kaptuk a hírt. A húszórás tanfolyamra bárki jelentkezhet november ötödikéig, Horváth Péterné népművelőnél. Mint azt sokan tudjuk, a világon mindennek van energiakisugárzása, így az embernek is. A különlegesen érzékeny emberek ezt képesek is érzékelni. Az ember energiaburkát aurának nevezik, amely egy védőmező. Az aura érzékelésére állítólag minden embernek megvan a képessége, s e z a kézrátétes gyógyítótanfolyamon elsajátítható. Gyakorlással fejleszthető. A sérült burok, amely mindenkit körülvesz, kezünk segítségével, bioenergetikus masszázs- zsal és gyakorlatokkal gyógyítható, az egészség helyreállítható, illetve megőrizhető. A tanfolyamot Gorzó Andrea vezeti majd, háromnapos intenzív oktatás keretében. Néhány óra a köztársaságban Tiszteld a gyalogpolgárt ! A gödöllői Szabadság téri buszmegállóban földim mellé ültem a padra. Mielőtt szenvedélyem rabságában kinyitottam volna az újságot, Misa bácsi kérdezett valamit. Egy szó jelentésére volt kíváncsi, amit viszont nem értettem meg a forgalom zajától. Rákérdeztem először, másodszor és szomszédom már-már inkább arra az álláspontra helyezkedett, hogy hagyjuk az egészet. Talán a szociális piacgazdaságra, vagy a szociális hálóra tetszik gondolni? — faggattam tovább, mígnem ráhibáztam: a repri- vatizálás jelentését nem tudta megfejteni. Megvakartam a fejem búbját. Szinte nincs olyan cikk, rádióadás, tévéműsor, amelyben ne szerepelne ez a kifejezés és miközben olvassuk, írjuk, halljuk, már le sem fordítjuk. A reprivatizálás körülbelül annyit jelent, magyaráztam a várakozók tömegétől zavartan, mintha a b agi éleírni szerüzletet, amely a szövetkezet tulajdona, eladnák egy magánvállalkozónak. Élt tizenhét évet Borostyánnal benőtt síremlék alatt nyugszik rokonaival az 1956-os forradalom gödöllői áldozata, Balázsovich András. Alig egy hőnappal a 17. születésnapja előtt, október 25-én, a rendőrség udvarán érte a halálos lövés. A városi temetőben helyezték végső nyugalomra, és a sírtáblán János evangéliumából olvasható a következő idézeti Nagyobb szeretete sincs senkinek annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (Balázs Gusztáv felvétele) Amíg róttuk a kilométereket, gondolataim végig ezen a kérdésen vajúdtak, és a köztársaság nevében is elszégyelltem magam. Mindenféle idegen kifejezésekkel játszunk, és az egyszerű újságolvasó nem ért belőle semmit! Ám nem csak a sajtó a vétkes, a politikusok sem képesek egyszerűen megfogalmazni céljaikat. Ha rosszmájú lennék, leszálláskor odasúgtam volna Misa bácsinak: mire megérti a reprivatizálás értelmét, magának már régen nem lesz mit visz- szavennie! Ehelyett besompolyogtam az élelmiszerüzletbe. ahol fél füllel pedig ezt hallottam: a szomszéd boltot meghirdették bérbeadásra az újságban. Az ott dolgozók erről csak akkor értesültek, amikor egy reménybeli bérbevevő betért körülnézni az üzletbe. És itt nem is reprivatizálásról van szó! Amikor hazaértem, az nyugtatott meg, hogy a köztársaság szó legalább azt fedi, amire gondoltam. A köztársaság az, állítom, hogy mindenkinek köze van mindenhez. Közöm van nekem, neked, neki a társasághoz, a társadalomhoz, amiben élek, élsz, él. Ez így is van, hiszen szavazhatunk, választhatunk szabadon. A köztársaság az értelmező szótár szerint az az államforma, amelyben az államfőt vagy a legfelsőbb államhatalmi szervet meghatározott időre választják, illetve az ilyen államformájú ország. Nagy tudásommal bekopogtam hét 87 éves nagyapám szobájába, megkérdezni, neki melyik államforma volt a legkedvesebb élete során. Hiszen mennyifélét megélt 1902-től! Egy óra múlva bölcsebb lettem. A történelem köznapi részvevői számára nem a királyság, vagy a köztársaság a fontos, hanem az, hogy legyen munka, gyarapodjon a család, tiszta maradjon az erkölcs és ne vesszen el a hit. Mert e gyalogpolgárok milliói nélkül nem volt, nem lesz történelem! Balázs Gusztáv Ha a ma élők becsülik az ősöket Megtaláljuk egymás kezét Kartal község már a 11. században fontos történelmi esemény színhelye volt. Könyves Kálmán királyunk 1096-ban itt tartott országgyűlést, s ezen a gyűlésen mondták ki a nevezetes törvényt. amely szerint: A boszorkányokról, minthogy nincsenek, szó se essék! A 16. században a községet elfoglalja a török. Lakossága egy részét kiirtja, rabszijra fűzi, s a település helyén 1690-ben már csak üres puszta található. A 18. század elején ismét benépesül, amikor Grassalkovich Antal birtoka lesz. Ma a lakosság lélekszáma megközelíti a hatezret. A falu 1985-ben kapta meg a nagyközség címet. Az önkormányzati választás alkalmával — Sőregi János volt tanácselnök, 44 éves köz- szolgálat után nyugdíjba ment — a falu lakossága Urbán Imrét választotta polgármesternek. Az. 1961-ben a Bács- Kiskun megyei Akasztón, gazdálkodó családban született agrármérnök korán kirepült a szülői házból. Az általános iskola elvégzése után a kalocsai I. István Gimnázium tanulója lett, s itt a kollégisták nehéz, de szép életét éli. Találkozik nagy példaképével — aki egész életére, fejlődésére meghatározó erővel van —, Szvitek Sándor tanár úrral. — Szigorúság, számonkérés, újabb és újabb próbatételekkel való birkóztatás, ugyanakkor meleg emberség, barátság, nyíltság és nyitottság jellemezte a tanár urat — mondta beszélgetésünk során Urbán Imre. — Nem csoda, hogy magam is a katedrára vágytam. Nem vettek fel a bölcsészkarra, ezért munkát kerestem. A Gabonatermesztési Kutató Intézetben fizikai dolgozónak alkalmaztak, s ebben a „munkakörömben” már sok tanítóm, pédlaképem akadt. A nehéz és kemény emberek, a kérges ke- zűek, a bakancsot viselők tanítottak helytállásra. Két év után jelentkeztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. Felvettek. 1982-ben kezdtem a tanulmányaimat, s 1987-ben szereztem diplomát. Csodálatos esztendők voltak. Nem a könnyelmű diákélet következett. Másodikos koromban megnősültem. Három albérletet is megpróbáltunk a feleségemmel. Azt hiszem, ezek az esztendők faragtak emberré. Október 23-án 13 órakor a Honvédelmi Minisztérium III. dísztermében az 1956. októberi forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmával rendezendő díszünnepségen előléptetik Dinnyés László tartalékos honvéd századost, az aszódi Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatóját. Az ünnepségre szóló meghívót Für Lajos honvédelmi miniszter írta alá. A történelem viharában Hâ a hitem átadhatnám! — Mondhatnám azt is, hogy nagy ára van ennek az előléptetésnek. Panaszkodhatnék órákon át, milyen megpróbáltatásokon, mennyi megaláztatáson kellett átesnem, hogy harmincnégy év után ismét egyenruhát ölthessek magamra. Valahonnan a mélyből indultam, a városszéli senkik közül, s alig töltöttem be a 18. életévemet, már tiszt voltam. A Magyar Néphadsereg tisztje, aki szentül hittem a Petőfi versből ezerszer idézett szavak igazát: — A néppel — tűzön, vízen át! Lezárta a műutat 1956 októberében — még 23-a után is — éltük a katonák laktanyai életét. Parancsnokunk — akinek én technikai helyettese voltam, mint főhadnagy — közölte velünk, hogy a katonák feladata a mindenkori kormány intézkedésének megfelelően a haza külső támadások elleni védelme, ezért a laktanyából idegen kezekbe sem fegyver, sem egyéb nem juthat ki, oda idegenek nem léphetnek be. A napokat beszélgetésekkel, a rádió híreinek hallgatásával töltöttük, vitatkoztunk, értékeltük a hallottakat és tervezgettünk, de később rájöttem, hogy inkább álmodoztunk. A magyar szocializmusról. A független és szabad szocialista Magyarországról. Ismertük a környék lakosságának a hangulatát, ezért nem volt abban semmi csodálatos, hogy a híreinket kicseréltük, s a kedvező értesülésekre még koccintottunk is. November 4-én hajnalban a rádióból elhangzó Himnuszra és Nagy Imre felhívására ébredtünk. Ez felkavarta a kedélyeket. Izgalommal mentünk reggelizni. A laktanyai hangszórók Kádár és Münnich felhívását közvetítették. Nem értettük a történteket. Tiszttársaim parancsra vártak. Akadtak, akik hangoskodtak, fegyveres ellenállásra biztattak. Parancsnoki beosztásban levő fiatal tisztként o 3-as műutat lőszer nélküli harckocsikkal lezártam, hogy akadályozzam a közelgő orosz tankcsorda to- vábbvonulását, hogy megállásra bírjam őket, a parancsnokokkal szót váltsak, s tiszttársaimmal együtt meggyőzzem a támadókat arról, amiben akkor már tisztán hittem, és amit Kádár János is elmondott az ország nyilvánossága előtt: népünk dicsőséges felkelése, amelyet a sztálini zsarnokság ellen folytat, nem ellentétes a szovjet nép érdekeivel. Kié az érdem? Naiv voltam? Romantikus forradalmár? Álmodozó fiatal? A kezdeti ígéretektől, a szabadság ízétől megrészegült hazafi? Letartóztattak. Jöttek a börtönévek. Mellőlem sokakat kísértek a siralomházba. Ki tudja, miért — az életben vannak megmagyarázhatatlan dolgok —, engem három és fél évre ítéltek, összezsúfolt emberroncsok börtönhite éltetett s adott reményt: — Ártatlan ezrek kiontott vére nyomán elérkezik a végső magyar feltámadás! Álmatlan éjszakákon töprengtem, hogy kik voltak azok, akik megcsinálták 1956-ot. Társaimmal vitáztam: kié az érdem? A tanulságot, amit a börtöncellában fogalmaztam meg, szeretném átadni 1990. október 23-án, amely az idén ugyanúgy keddre esik, mint 1956-ban. Az 1956-os forradalom szellemi előkészítésének nagy és nehéz munkáját a névtelenek végezték el. A magyar szülők, a kisemberek, az apák, anyák, a barátok, akik nem léptek be a pártba, s ezzel ugyan lemondtak az érvényesülésről, a karrierről, de környezetükben éppen ezért hallgattak rájuk az emberek, a fiatalok. A család szűkös anyagi körülmények között tengődött, de így a gyermekek is rádöbbentek arra, hogy az értékrendben a jólétet megelőzi az igazságosság, a becsület, a tisztesség eszméje. Az egyszerű emberek azoic, akik helyesbítették, korrigálták az elferdített magyar történelmet, ők voltak szűk körükben a politikai kommentátorok, ők tanították meg a tízparancsolatot, ők adtak politikai irányítást, s ők hívták fel a figyelmet arra, hogy Ady legszebb versei közé tartoznak az istenes versek is. Segítettek az értelmiségiek is, akikben akkor bízunk leginkább, ha nincsen hatalmuk. Ezt a tiszta, máig megőrzött hitet erősíti bennem az emlékezés. Ma ünnepelnek. Köszöntének. Előléptetnek. Nem tehetek róla, ha a virágokkal díszített teremben nekem ijesztő pillanatok jutnak eszembe. Amikor kiszabadultam, s csak segédmunkásként helyezkedhettem el. Amikor tehetségtelen konjunktúralovagok vágták a szemembe: — Te, 56-os áruló! A feszítő kételyek. A hitem visszaszerzéséért folytatott önemésztő küzdelem. A Kádárrezsim gulyáskommunizmusa. A látszólagos szabadság. A képmutató megbocsátás: mindent jóvátehetsz, de közben vasalt nadrágos, nyakkendős úriember félévenként figyelmeztetett: — jó lesz, ha vigyázol, mert rajtad a szemünk! 1956 volt az én fiatal életem indulója, tisztító vihara, s felnőtté válásom ideje. Új kérdések A történelem, amelynek szereplője voltam, vagyok, folyik tovább, és én új kérdésekre keresem a választ, mint a megújuló (megújított?) társadalmunk tisztje: — Mi lesz a rendünk? Mit kezd társadalmunk a felgyülemlett gondjaival és energiáival? Be tud-e illeszkedni Európa felnőtt demokráciáinak közösségébe, vagy minden vágy megmarad beteljesületlen kamaszszerelemnek? Ha a hitem átadhatnám! Elmondta: Dinnyés László Lejegyezte: Fercsik Mihály S 1987-ben a kartali Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben alkalmaztak növényvédő és tápanyag-gazdálkodási munkákat irányító mezőgazdásznak. Aszódon szolgálati lakást kaptam. Ismét új világot ismertem meg. Kartalra terelődik a beszélgetésünk. — 1989 októberében — szülői segítséggel — Kartalon saját otthont vásároltunk. Ebben az időben sok volt már itt az ismerősünk, alakultak, formálódtak emberi kapcsolataim. Úgy véltem, hogy annak, aki önmagát értelmiséginek tartja, jelen kell lennie lakóhelye közéletében, s vállalnia kell bizonyos közvetítő szerepet, hiszen mi vagyunk azok, akiknek a segítségével minden új felismerés, gondolat, felfedezés beépülhet a közgondolkodásba és válhat mindennapi magatartássá. Már az egyetemen megtanultam, hogy o demokráciát kihirdetni köny- nyü, életelevenné tenni viszont nehéz. Ott voltam a kezdeményezők között, és megalakítottuk a Kartali Érdekvédelmi Kört. Olyan jelenségek ellen léptünk fel, amelyek megszüntetése nem elsősorban pénz kérdése, hanem inkább az emberi odafigyelésé, a tisztességé. Hallottuk a hírt, hogy a tanácselnök nyugdíjba megy, ami újabb ötletet adott: — Válasszunk olyan polgármestert, akinek van helyismerete, de nincs senki iránt elkötelezettsége. Van felsőfokú végzettsége, de nincs diktatórikus vezetői hajlama. A KÉK és az FKgP engem jelölt a tisztségre. s ezt a jelölést szeptember 30-án az állampolgárok a szavazatukkal megerősítették, jóváhagyták. Urbán Imre elmondta, hogy elsősorban az aprómunkák elvégzését szorgalmazza. — Nagyon fontos a közelli- tás javítása. Mindig minden legyen az üzletekben, ami a mindennapokhoz kell. Biztosítani kell, hogy valamennyi lakóházba eljusson — éjjelnappal, télen-nyáron — a vezetékes ivóvíz. A sok apró feladat elvégzéséhez szükség van a kartali emberek segítségére. Valamikor a lakosság összefogása, társadalmi munkája országosan ismert volt. Erre lesz szükség a gázhálózat megépítésénél, az óvodai helyek bővítésénél. — Első munkaként a temető rendezésére vállalkoztunk. Az idősebbektől azt hallottam, hogy egy falu újjászületésének, megmaradásának, rangjának és hitének az erősítése ott kezdődik, ha a benne élők becsülik az ősöket — mondja a polgármester. — Ügy érzem, hogy a szándékomat megértették a választóim, a falu állampolgárai, mert sokan segítenek, sokan dolgoznak a temető szépítésénél. Hiszem, hogy messziről érkeztem ugyan Kartalra, de megtaláljuk egymás kezét. F. M. Először Párizsból Színházi előzetes Színvonalasnak ígérkező színházi programok várják a gödöllőieket a következő hónapban. A sort külföldi vendégek nyitják: a párizsi Theatre de La Nuit Blanche művészei. A társulat egy, a Francia Intézet és a külföldön élő franciák szövetsége által szervezett magyarországi turné keretében mutatkozik be Gödöllőn, Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájával. Az előadáshoz a szervezők szinkrontolmácsolásról is gondoskodnak. Belépőjegyeket október 20-tól vásárolhatnak az érdeklődők 100 forintos árban, a diákok 50 forintért. November 18-án a helybeliek előtt már jól ismert kaposvári Csiky Gergely Színház János Sirály lép fel Gödöllőn. Acs rendezésében Csehov: című háromfelvonásos színművét mutatják be, a főszerepekben Nagy-Kálózy Eszterrel, Quintus Konráddal, Molnár Piroskával, Koltai Róberttel, Jordán Tamással, Pogány Judittal, Csákányi Eszterrel. Vendégjátékukra szintén október 20-tól válthatók jegyek, 160 forintos árban. November 19-én a kicsiket várják a bábszínházi bérlet második előadására, cím szerint a Csizmás Kandúr, az Állami Bábszínház előadásában. November 24-én kezdődik, december 4-ig tart a stúdió- és alternatív színházak találkozója. Ennek részletes programját a későbbiekben külön ismertetjük. Mise a fiúnevelőben Egy furcsa hobbi? Az aszódi fiúnevelő intézetben újra megszólalt az a harang, amely negyven évig kényszerű némaságra volt ítélve. Eredeti feladatához híven, misére hívta az említett nevelőintézet növendékeit, s a szép számmal megjelent községi híveket. Sajnos, eredeti helyén nem szólalhatott meg újra, mert azt a templomot még 1960-ban eltörölték a föld színéről. Így hát rendhagyó helyen, a főépület egyik, kápolnává alakított termében kezdte hirdetni a legújabb történelmi idők változását. Mint Korpás László otthonvezető szavaiból megtudtuk, az új kápolna gondolata Szarka Attila általános igazgatóhelyettes fejében született meg. A berendezésről a gazdasági részleg gondoskodik. Mielőtt megkezdődött volna a mise, szóba elegyedtünk néhány növendékkel. N. Attila és S. Attila elmondták, hogy közülük bárki szabadon eljöhetett, vallási különbség megkötése nélkül is. Mind a ketten megegyeztek abban, hogy a hit igéivel bizonyára könnyebben elviselik majd társaiknál azt a néhány hónapot, melyet még Aszódon kel! eltölteniük. Csak érdekességként jegyezték meg: csoporttársaik furcsa hobbinak tekintették idejövetelüket. Beszélgetésünket dr. Huszka Mihály plébános hálaadó szavai szakították meg, aki elsőként köszönetét fejezte ki az intézet valamennyi segítőkész dolgozójának. Példabeszédében — nem vitás — joggal hangsúlyozta: az emberekben erősen él a békének, az egymás őszinte és kölcsönös megismerésének és szeretetnek a vágya. S hogy a lelkipásztor szavai igaznak bizonyultak, tanúsíthatták azok is, akik már nem fértek be a terembe. Amint véget ért a mise, megkerestük a plébános urat. A rendhagyó élmények hatása alatt érthető volt elfogódottsága, ezért csak néhány szóban összegezte mondanivalóját: — Életem egyik kiemelkedő eseményét éltem át. Meggyőződésem, hogy a jövőben még gyümölcsözőbb lesz az a kapcsolat, amely most ebben a közösségben megindult. A kép azonban feltétlenül teljesebbé vált, mert megkérdeztük a miséről kijövő intézeti fiatalokat is. O. György, B. Károly és B. Sándor váltig állították, jótékonyan hatott rájuk ez az új közösségi élmény. Sokszor azonban kínosan érezték magukat, mert nem tudtak imádkozni. K. 1. Cs.