Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-21 / 248. szám
Az ország borotvaélen táncol Levelet kaptunk Törteiről. Egy magát megnevezni nem akaró—feltehetően — helybéli állampolgár szíves szóval biztatja lapunk munkatársait, hogy keressük fel faluját, pontosabban a nemrég megnyílt olcsó áruk boltját. Mert a falu örül ennek az üzletnek. Ugyanis itt mindenki megtalálja a magának való holmit, a kilós ruhától kezdve a csempén át a fakanálig mindent. Nem is jön ki onnan senki üres kézzel! „Aranyos a boltvezető ... szinte fáradtnak sem látszik, mindenkihez van egy kedves szava, mosolya ... nézzék meg, ha lehet.” Tisztelt Levélírónk ! Együtt örülünk önnel és a faluval egyaránt. Köszönjük, hogy megosztotta velünk örömét, amit megbecsülünk. .Sajnos, hasonló egyre kevesebb akad. Bevalljuk ezt nyíltan, mi bajunk származhatna belőle, különösen, ha igaz. Reméljük, hogy legközelebb ön is felfedi kilétét, nevét — különösen, ha jó hírt újságolhat, Egyébként megtudtuk, hogy a Méteró Kft. által üzemeltetett boltról van szó, ahol Pipó Istvánnénak hívják a boltost. (tóth) Csurgai-kiállítás ■ mr A közelmúltban újjáalakult Kárpáti Aurél Asztaltársaság és a városi könyvtár közös rendezésében Csurgat Ferenc festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtárban. A ceglédi művésszel baráti beszélgetésen találkoztak az érdeklődők (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Egy testvérpár balladája És hajnalban elindultak 1957. február 5-én ugyanazzal az iszonyatos félelemmel kelhetett a nap, mint már hetek óta, mert megkezdődött a rendcsinálás az országban. Előző délutánon is vérben bukott le a nap, már akkor fújt a szél, elhozta a borzalom csendjét vagy zaját az egykori lakóhelyre, a szülőföldre. Még a madarak által sem jöhetett értesítés a rokonoknak Ceglédre. Azon a hajnalon égy testvérpár leszámolt életével, jövőjével, .talán egy. kicsit még imádkozták a Teremtőhöz, majd a nyirkos cella ajtaja felpattant. És elindultak. Oda, a vesztőhelyre. Szigorú őrizettel, katonás rendben az inspekcióval eltöltött utolsó éjszaka végén. És már megvirradt, öt óra néhány perckor előbb Bato- nai István targoncás, majd Batonai László segédmunkás nyakán szorult meg a hurok. Egy reggelen lépte át a túlvilág küszöbét egy testvérpár a Kozma utca 13.-ban. Háromhárom gyermek és fájó szívű özvegyek nyomorúsága maradt utánuk. És anyjuk 1970-ig viselt gyászruhája... Nem voltak a fiúk túlzottan politikus alkatúak, lázadtak és harcoltak két kezükkel, erejük latbavetésével a túlerő ellen és lettek nemzetük mártírjai. Harminc-harmincegy évet éltek, ma lennének „fiatal nyugdíjasok’’, talán épp Cegléden. De nem lehettek ... A forradalom után hamar bitófa alá kerültek a Bato- naiak. 1957-ben sok dolguk volt az ítélet-végrehajtóknak a Kozma utcában és szerte az ország megyei börtöneiben. A dokumentumokkal alátámasztott kivégzések január 3-án kezdődtek, elsőként Szívós Gézát pusztították el, mert a fegyverviselésre vonatkozó statáriumot megszegte. Január 16-án Varga István és Pintér József szenvedett ki, három nap múlva már Dudás József és Szabó János szíve is utolsót dobbant. Január 22- én, Vince napján nagy sötét magány szakadt Varga József nyakába is. A Batonai fivérekkel egy napon Szmreh Benjáminra is lesújtott a bosszú, s nem több mint egy héttel később újabb négy felkelővel végeztek. Márciusban folytatódtak a kivégzések, az év hátralevő hónapjaiban összesen 47 ember esett áldozatul a megtorlásnak. Kik voltak ezek a ceglédi fiatalemberek, miért végződött ily tragikusan az életük? 1948-ban került a Batonai család Budafokra, ölen voltak testvérek, öten maradtak árvák, mivel apjuk odaveszett a Donnál. A fiúk egyszerű munkásfiatalok, élni szerető emberek voltak, a kartonpapírgyárban dolgoztak. Szerették az életet, a fiatalságukat és a sportot. Mint MHSZ-tagok könnyen lettek nemzetőrök, s tevékenyen kivették részüket a fegyveres ellenállásból. Ágyúval, páncélököllel lőtték a szovjet állásokat és harckocsikat. Velük volt Varga József is, csak a vezetőjük tudott Svájcba menekülni, a többiek mártírok lettek. ítélethozatal után a hozzátartozókat utolsó beszélőre hívták, s minő véletlen, eltévesztették a dolgot, a feleségek már csak a vérrel itatott ruhákat és Lászlónak a véres imakönyvét kapták meg az utolsó szavak, biztatás és búcsú helyett. Micsoda kegyetlen nagylelkűség ! A családtagok azonban nem nyugodtak, az akasztás utáni napon kijutottak a sírásók jóvoltából a 232- es parcellába, de még holtukban sem fekhettek újra egymás mellé, mint gyermekkorukban tették. Rejtjeles számokkal ellátott koporsók kerültek a földbe 233 17/4 92 és 233 19/1 91 jelzettel. Errefelé rejtette a temetői talaj Dudás József, Szabó János és Tóth Ilona testét is, mivel ezek kitudódtak, a hatalmat az emlékhely tudata felettébb zavarta. Újra kihan- tolták őket, üres helyet, besüppedt koporsóhelyet hagyva az iszonyatnak, a borzalomnak, hogy még ezzel is félelmet keltsenek az emberekben. Batonai László és István egy szebb jövőért halt meg. Fájdalom és gyász maradt utánuk, s bizonyosan a megváltozott politikai légkörben a hozzátartozók sem fognak hallgatásba temetkezni, hisz a tények belénk égtek, a szóbeszédek és a számok, mint a kegyetlenkedések is (mindenfélék) konkretizálódtak, neve- sedtek. A fivérekre gondolva, de minden áldozatra értve: Legyen nekik könnyű a föld és legyen megbocsátó irgalom is a lelkekben, mert csak akkor lesz evilági feltámadás és béke az országban. Surányl Dezső Talán tehetünk a városért Immár egy esztendő telt el azóta, hogy október 23-án déli 12 órakor az Országház erkélyéről dr. Szűrfis Mátyás kikiáltotta a köztársaságot. Kedden nemzeti ünnepének Örvend a nép. Ebből az alkalomból beszélgettünk dr. Réti Miklós országgyűlési képviselővel. — Tavaly az a pillanat igazán torokszorító volt. Most az egyéves évforduló ugyancsak felemelő érzés és persze alkalom némi számvetésre is. — A Magyar Köztársaság kikiáltása a kezdetet jelentette. Elindulást azon az úton, hogy hazánk megteremtse a parlamentális demokráciát és csatlakozzon Európához. Ebben a valóban felemelő pillanatban hosszú évtizedek után először élhettük át magyarságunkat. Megkezdődtek a pártok szerveződései és lezajlott egy vértelen forradalom, ami kivívta a külföldiek tiszteletét, és nagyot emelt az ország tekintélyén. S attól a történelmi perctől az határozza meg működésünket, hogy minden körülmények között próbáljuk szétfeszíteni az egy- párti rendszer kényszerzubbonyát. — Az elmúlt év az örvendetes változásai ellenére egyáltalán nem volt felhőtlen. Ugye, ebben egyetértünk? — Valóban nem volt felhőtlen és nem is lesz az elkövetkező néhány esztendő sem. Hihetetlenül tönkretett gazdasági helyzetben van a nemzet. Olyan mérhetetlen tartozás gyülemlett össze — amit mindenki tud —, amely szűk határok közé szorítja a mozgásteret. Rettenetesen nehéz a gazdaság átalakítása. Nem beszélve arról, hogy ez mindenkor döccenőkkel, lemondásokkal jár, s azzal, hogy egy ideig rosszabbodik a helyzet. Kormányzaton belül is élénk viták vannak arról, hogy milyen legyen az ütem. Mások azt mondják: Miért nem egyből lépünk? Megfontolandó dolog, hogy milyen a nép tűrőképessége. Mit tud elviselni, s mennyire lehet adagolni. Az adagolás a jövő évben is abból áll, hogy áttérjünk a piacgazdaságra. Közben persze feltétlenül meg kell tartani a fizetőképességünket. Amennyiben ez nem sikerülne, az bizony tragédiával járna. Fontos megérteni. hogv ez az ország most borotvaélen táncol. — ön szerint a köztársaság egy éve alatt városunkban történt-e fordulat? — Végül is a köztársaság létrejöttével Cegléden is akadtak változások. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy a vb-ülésekre más betegye a lábát. Fontos döntések születtek anélkül, hogy bárki véleményét kikérték volna. A demokratizálódás magával hozta, hogy a tanácsi vezetésnek egy-egy döntés előtt be kellett vonni a helybéli pártok képviselőit. Azok szemlélődőként betekinthettek végre a dolgokba. Egy parlamentális demokráciában a városi vezetésnek is másképpen kell politizálni. Nem lehet elsimítani semmiféle ügyet. A döntőnek azt tartom, hogy Magyarországon egy európai szintű önkormányzati törvényalkotás született, amire — ha formálódik is majd — büszkék lehetünk. — Itt az önkormányzati választásokon az MDF elsöprő fölénnyel nyert. Egyesek amiatt aggódnak, hogy eddig is egypárt diktatúra volt, s az elkövetkező négy évben szintén az lesz a városban... — Valóban túlsúllyal nyert az MDF, de a koalíciós partnerünkkel, a Kisgazdapárttal együtt. Ki merem jelenteni, hogy semmiféle diktatúrától nem kell tartani. A Demokrata Fórum szellemisége garancia erre — Cegléden is. Amíg hazánkban demokrácia van, addig városunkban sem lehet szó diktatúráról. Ugyanakkor az ellenzéki pártoknak is lesz képviseletük. — Egy újabb év múlva Cegléden mivel lenne elégedett? — Senki se gondolja, hogy a demokratikusan megválasztott helybéli vezetésnek köny- nyű dolga lesz. Nem lehet majd hirtelen látványos eredményeket produkálni, örülnék, ha jól működtetnék az intézményeket, és némi pénzt tudnának áldozni a kultúrára is. Elégedett lennék, hogyha egy kicsit fokoznák a városközpont patinás jellegét, és a strandfürdőt jobb körülmények között üzemeltetnék. Elkezdődhetne valami javulás abban is, hogy ne kelljen máshová menni színházba, fürdeni, vásárolni. Szűkös, kemény évek elé nézünk. Ennek ellenére remélem, hogy az új városvezetéssel összehangolva — amiben csak lehet támogatom őket — talán tehetünk valamit Cegléd fel- emelkedéséért. Fehér Ferenc Tájfutók Középiskolások sikere A Bem József Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet tájfutói az elmúlt hetekben szépen szerepeltek a különböző versenyeken. A Borsod Kupában Nagy Krisztina és Dömök István harmadik lett, akárcsak a vidék csapat- bajnokságon a Szigeti Erika, Nagy Krisztina, Gábor Agnes összeállítású lánycsapat. Utóbbiak az országos döntőbe is bejutottak. A vidéki egyéni bajnokságon Kovács László és Dömök István futott olyan időt, amellyel az országos döntőbe kerülhetett, ahol az előbbi a hetedik, az utóbbi a kilen cedik helyen végzett. Az Intei PC kupában Kovács László második lett, rajta kívül a sprintszámokban Gábor Ágnes és Kovács Zsolt ért el jó eredményt. Nincs minőségi kifogás Jól kell hajrázniuk — A korábbi években általában az volt a gyakorlat, hogy a nagykereskedelmi vállalatok november elejétől már nem vettek át árut. Megmaradt-e ez a kellemetlen hagyomány? — kérdezem Zalai Györgyöt, a Cegléd és Környéke Háziipari Szövetkezet elnökét. — Közismert dolog, hogy az utolsó egy-két hónap valamennyi ruházati cégnél nehezebb. Mivel a honi piac egyre kisebb, most sem lesz ez másképp: ugyan néhányan november 30-ig vesznek át tőlünk terméket, de a többség az idén már nem foglalkozik velünk. Ezért nem tehetünk mást, bérmunkát vállalunk. Jóllehet kevésbé jövedelmező. — Van elegendő bérmunkájuk? — Megnyugtató érzés, hogy igen. Karcagi és kisújszállási szövetkezeteknek dolgozunk. — Annak idején viszonylag szerény összeggel — 300 ezer forinttal — beléptek egy kft.- be. Nem bánták meg? — Arról szó sincs, hogy megbántuk. Bár kétségtelen, hogy eddig még egy fillér hasznot nem hozott. Szerencsére amiatt sem kellett keseregnünk, hogy elveszik a pénzünk. Félévkor nullszaldót Jó munkát, Önkormányzat! Rövidesen új felirat kerül a városházára, s megkezdi tevékenységét a szabadon választott várost elöljáróság. Számos sürgető feladatuk végzésekor gondoljanak a patinás épület előtt álló jelzőtáblára: várakozni tilos! (Apáti-Tóth Sándor felvétele) könyvelhettünk el. Természetesen mi a nyereséges tevékenykedést tartanánk elfogadhatónak. Amennyiben ez továbbra sem sikerül, akkor fontolgatjuk a megszüntetést. — Mennyi türelmi időt adtak? — Negyedévenként ellenőrizzük a kft. üzleti menetét és eredményességét. Voltaképpen az esztendő végéig adtunk esélyt a bizonyításra. Ha „csak” nullszaldós lesz, akkor nem érdemes tovább csinálni. Jobban járunk, ha azt a 300 ezer forintot betesszük a bankba. — Az alap- és kellékanyagbeszerzési gondjaik javultak-e? Vagy még mindig rákényszerültek a bespájzolásra? — Sajnos mit sem változott a kép. Ebben az évben még a spájzból éltünk. Mi tagadás, ez az előrelátás igen sok pénzbe került. De legalább nem bosszankodtunk olyan apróságok miatt, amelyek híján akadozna a munka. Az alapanyagokkal semmi gondunk, a gyártó cégektől közvetlenül szerezzük be őket. — Hogy működik a tanműhelyük? — Jelenleg két évfolyamon tizennégy fiatal sajátítja el a szakma fortélyait. A többségük a környező településekről jár be. Tisztában vagyunk azzal, hogy jó részük, amikor végez, aligha marad nálunk. — Volt-e az idén foglalkoztatási nehézség? — Örömmel mondhatom, hogy nem. Ebben az évben a lányaink, asszonyaink biztosan nem fognak tétlenkedni. Jövőre még nincs konkrét megrendelésünk. Ám az eddigi tárgyalásaink biztatóak. Tehát nem lesz gond majd az indulással. — Ma már a piacon egyre nagyobbak a követelmények. Meg tudnak-e felelni ezeknek? — Van egy minőségi színvonal, amit mindenképpen el kell érni. Az elvárásoknak annak ellenére eleget tudunk tenni, hogy a dolgozóink jó része szakképzetlen. Nincs miért szégyenkezni. Annál is inkább, mert évek óta nem volt néhány ezreléknél nagyobb minőségi kifogás. — Létszámcsökkenés? — Próbáltunk összevonni munkaköröket. Azok helyére, akik elmentek tőlünk, nem vettünk fel új kollégákat. — Eredményesen zárják az évet? — Ahogy az utóbbi időben kemény munkával összehoztunk némi nyereséget, esélyünk van arra, hogy ez év végén sem lesz majd másképpen. Persze, ehhez jól kell hajráznunk. F. F.
