Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-21 / 248. szám
EGYÜTT AZ UTAKON AZ UTINTOEtM JELENTI Pest megye útjain több helyen lassítja út- és közműépítés a haladást. Szentendrén a 11-es úti csatornaépítés nehezíti meg az előrejutást, a 22-es tom-nél több száz méter hosszú szakaszon csak a fél útpálya sza.bad, a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpa irányítja. Pilisvörösvár központjában a 10-es főutat gázvezeték-építés miatt bontották fel fél szélességében. Itt is jelzőlámpa irányítja a járműveket. Budakalász és üröm között befejezéséhez közeledik a gázvezeték- fektetés. Az érvényben lévő 40 km-es sebességkorlátozás az út szélein dolgozó munkagépekre hívja fel a figyelmet. Solymáron szennyvízcsatornát építenek. A forgalmas Mátyás király utcát fél szélességben bontották fel. Dunakeszin, a 2-es főút mentén új benzinkutat telepítenek, ezért a lS-as km-nél leszűkült az úttest. Útépítők dolgoznak Nagymaros és Zebegény között, ezért a 12-es foútcui közlekedők terelőútra kényszerülnek. Cegléd és Ábony között, a 40-es főút 29-es km-énél lévő vasúti átjárót teljes szélességében lezárják október 24-én és 25-én munkaidőben, mert aszfaltoznak. Ez idő alatt a járműveket a 4-es főútra terelik el. REKORDERT FOGTAK A KÖZÚTON A rekorder ezúttal nem gépkocsimárkát jelent, hanem egy tatabányai férfi jelzője. Kis hazánkban minden bizonnyal egyedülálló teljesítményt mondhat magáénak: 14 éven keresztül vezetett személygépkocsit jogosítvány nélkül. Hogy végül is bekerülhet a „leg”-ek könyvébe, az az október eleji közúti biztonsági hét keretében zajlott ellenőrzésnek köszönhető, s a Pest Megyei KBT, illetve a Pest Megyei Közlekedési Felügyelet embereit dicséri. Közös akcióik során Budaörs, Cegléd, Gödöllő, Szentendre és Vác környékén 132 teher-, illetve személygépkocsit (ebből 36 közületi) ellenőriztek, öt alkalommal kellett a rendszámot leszerelni, illetve műszaki vizsgára küldeni a gépkocsit. Számos gépkocsinál a kormányszerkezet, valamint a gumiabroncsok állapota nem felelt meg az előírásoknak. Ugyancsak szomorú statisztikai adat: 56 jármű CO-szintje igen magas volt. Akadt személygépkocsi, amely éppen a szervizből jött, mégis kirívónak bizonyult a szén-monoxid-szennyezése. A BXARLÖ, AZ ÚJ AUTÓCSODA Michael Hammes, a Chrysler cég nemzetközi osztályának alelnöke, Gerald GreenwaJd,.a»Chrysler konszern, atelnöko cs Gianfranco Venturelli, a* Lämlmrgini cég vezérigazgatója bemutatja a Diablót, az új autócsodát, a Chicagói Autószalon előtt. A gépkocsi az amerikai Chrysler céghez tartozó olasz I.amborgini autógyár legújabb modellje, amely óránként 209 mérföldcs sebességre képes, már 200 ezer dollárért is kapható lesz. AZ ALKOHOL ÉS A JÁRMŰVEZETÉS Az alkoholfogj'asztást követő lebomlási idő letelte után csak akkor szabad nyomban újból járművet vezetni, ha a megivott alkohol meny- nyisége nem haladta meg az 50 grammot. Ennél nagyobb alkoholmeny- nyiség esetén már jelentkeznek a posztalkoholos állapot tünetei. Túl a szédüléscs állapoton, a legnagyobb veszélyt a reakcióidő jelentős megnövekedése jelenti. Tévhit, hogy a sör alkoholtartalma kicsi! Fél liter sörben körülbelül ugyanannyi alkohol van. mint fél deci pálinkában. Ilyen mennyiségű alkohol lebontásához körülbelül 3 óra szükséges. JÓ HÍR DACIA-TULAJDONOSOKNAK Dacia személygépkocsikhoz használatos kardántengelyek próbagyártását kezdte meg a Rekárd Győri Mezőgazdasági és Mechatronikai Gépgyár. Licencét nem a román cégtől, hanem a német Wartburg-gyártól vásárolták. Egy próbaszállítmányt már küdtek a, román Dada-gyárnak, amely a terméket teszteli. A nagyüzemi gyártást a tervek szerint még az idén meg- kezdik, s jövőre 50 ezret, majd tíz éven át évente 80-100 ezret állítanak elő a keresett Dacia-alkatrészből. SÁRGÁK A SÁRGÁKNÁL A közeljövőben a dél-koreai Daewo-konszern Japánba, a Suzukíhoz íratja be munkásait továbbképzésre, hogy ott elleshessék a kisautók készítésének fortélyait. Számunkra azért érdekes ez a hír. mert tudjuk — rovatunk is hírül adta —. hogy a Dacivo igen élénken kutatja a magyar piacot. Az általuk. gyártott Hyundai autók Pony változata már kapható is a főváros Lövölde terének autószalonjában, a Pony azonban korántsem kis autó: tágas családi batár, s ára is jó hatszázezer forint, örvendetes volna, ha Dél-Koreából kisebb autókat is hozhatnánk be, ki tudja, talán ezek ára alatta maradna a ma nálunk bűvösnek számító négyszázezer forintos határnak. ÉJSZAKA A SZEMÜNK IS CSALHAT Tiszta időben, nappali fénynél a jó szemű ember a járműtől akár két-három kilométerre levő akadályt is képes észrevenni. Éjszaka más a helyzet. Jó közvilágítás mellett is legfeljebb 400—500 méterre, lakott területen kívül az országúti fényszóró fénye mellett 100—300 méterre képes előre látni. Tompított fényszóró fényénél az akadály már csak legfeljebb 40—80 méterről vehető észre. Ez a távolság egyéb zavaró tényezők hatására — például a szemből érkező jármű lámpáinak vakítása, nedves, tükröző útfelület — 20—25 méterre csökkenhet. Rovatunk a Pest Megyei 1 Közlekedésbiztonsági Tanács -suto*’■' támogatásával készült Jó utat, balesetmentes közlekedést kíván: Győri András Hódít a liílitenisz - Svájcban tárgyalnak A fóti klub kültagjai A kedvelt szabadidősportként számon tartott lábtenisz egyre jobban fejlődik. Mint ismeretes, a nyár végén a Fóti Amatőr SC csapata svájci nemzetközi tornán vett részt, s ezüstérmet szerzett. Az ottani megbeszélésen felvetődött hazánk fokozott bekapcsolása a sportág vérkeringésébe. Svájcban a nemzetközi szövetség vezetőjével most tárgyalnak. Egyebek között a magyar lábteniszsporttal kapcsolatos dokumentumokat mutatják be. A tagsághoz elengedhetetlen szervezeti élet. Hazánkban már 5-6 szakosztályt tartanak nyilván, amelyek eddig is foglalkoztak lábtenisszel, de nem szervezett keretek között. A bajnokság kiírása is elengedMerre száll a labda — kíváncsian figyeli a fóti Hajdú József. Az 54 éves Névcry Endre, valamint a 62 esztendős Városi Molnár Miklós a váci verseny után hetetlen ahhoz, hogy a Svájcban, Lengauban székelő Nemzetközi Lábtenisz Szövetség, azaz az IFTA tagjai lehessünk. Valószínűleg január 1- jétől léphetünk be hivatalosan a testületbe. A megyei, s egyben az országos lábteniszélet fejlesztéséért sokat tesz a váci Névery Endre, akinek idősebbik fia most tárgyal Svájcban, ök egyébként a Fóti Amatőr SC színeit képviselik. Nem egyedüli kültagok a szakosztályban, hiszen a miskolci Szentesi Sándor is a fóti együttesben játszik. Kaposvárról most jelentkezett Horváth János és Adám fia. Azért választották a fóti egyesületet, mert példamutató szervezettséggel működik a klub. A Vácott tartott szabadtéri országos idényzáró verseny után november elején Kaposvárott lesz újabb viadal. A fótiak november 17-én Szlovákiába, Kassára, december elején pedig Prágába hivatalosak. Amíg az idő engedi, az egykori Fót-Kisalagi SC sporttelepén három bitumenes játéktéren gyakorolnak. Ezenkívül a fóti iskolában teremedzési lehetőségük is van. Mint minden sportágnál, ennél is nagyon lényeges az utánpótlás toborzása, minél több fiatal bevonása. Névery Endre örömmel újságolta, hogy a legutóbbi fóti edzést három gödi fiatal is felkereste. A váci eseményről lapunkban megjelent cikk alapján kaptak kedvet ehhez a játékhoz ... Kép és szöveg: ' Reitter László Eltiltott főrendező Elszaporodtak a sportszerűtlenségek a megyei labdarúgó-bajnokságban. Ékes bizonyíték erre, hogy a 8. fordulóban negatív rekordként 29 fegyelmi ügy volt, legutóbb a 9. játékhéten pedig tíz esetben kellett dönteni. Nem is akárhogy! A gyakorinak számító dorgálást nem alkalmazták, hanem az ennél súlyosabb eltiltást szabták ki. Tamási László, a fegyelmi bizottság vezetője visszaesőket is említett. Ezek sorába tartozik a kartali egyesület. A Kartal—Pi- lisvörösvár ifjúsági találkozó félbeszakadt, mert leköpték a játékvezetőt. A kartali Péter Zsolt 3 éves eltiltást kapott, Horváth Attila ez év végéig nem játszhat. A 9. fordulóbeli Kartal—Főt meccsen rendezői hiányosságok voltak. A játékvezetőt fenyegettek, szidták, trágár szavakat használtak a helyiek. Jelcncsik István főrendező nemhogy csitította volna őket. maga is részese volt a sportszerűtlen viselkedésnek. Ezért Jelcncsik Istvánt december 31-ig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, Gerhát János labdarúgó pedig háromhetes eltiltást kapott. Ezenkívül egy hazai mérkőzésre szövetségi ellenőrt rendeltek ki. Ügy látszik, a szurkolók nem tudják elviselni csapatuk vereségét — legutóbb ugyanis otthon kaptak ki a Fórtól —, s ilyen meg nem engedett eszközükhöz folyamodnak. Újabb sportsze- rűll?nség esetén még szigorúbb büntetés, pályabetiltás következik. Nagymaroson is másodszor fordult elő sporthoz méltatlan eset. Itt is megfenyegették a játékvezetőt, s három mérkőzésre szövetségi ellenőrt rendeltek ki. Ismétlődés esetén náluk is még szigorúbb büntetést alkalmaznak! R. L. Szentendrei évadzáró A Pest Megyei Sportlövő Szövetség idén is megrendezte hagyományos országos utánpótlás-találkozóját. A sportág vadzárását jelentő versenyen a serdülő és ifjúsági sportlövŐTkiválóságok adlak egymásnak randevút. A szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola lőtéren 12 egyesület több mint 200 versenyzője' állt lőállásba, hogy döntsön az érmek sorsáról. Rádai Imréné, a Pest Megyei Sportlövő Szövetség főtitkára a következő értékelést adta a látottakról: — Az egyre nehezebb anyagi helyzetben levő sportegyesületek idén is kitettek magukért, a versenyzők színvonalas, remek versenyt produkáltak. Ezt jelzi a Budapesti Polgári Lövészegylet serdülő fiúcsapatának országos csúcsa a légpuska 40 lövéses szamában. A fővárosi fiatalokon kívül kitűnően szerepeltek a százhalombattai reménységek. így a leány légpuskások között aranyérmes Kriglovics, és az ifjúsági fiú légpisztolyo- sok mezőnyében Belső Gábor ért el országos szinten is kiemelkedő eredményt. — Mivel október végén befejeződik az 1990-es naptári év — folytatta Rádai Imréné —, kérjük a megyei szakosztályokat, hogy a sportlövőszövetség címére november elejéig juttassák el az I. osztályú és aranyjélvéhyes minősítésű versenyzőik névsorát. Ar, országos utánpótlás-találkozó eredményei : Légpuska 40 lövés, serdülő fiú: 1. Hanyecz (BPLE) 382 köregység. Dános! rajt Csb-újitás Cj formában rendezik a tollaslabda-csapatbajnokságot. Korábban egy játéknapon eldőlt a sorrend. most folyamatos szereplési lehetőséghez jutnak a csapatok. Az őszi idényben három fordulót bonyolítanak le. A hazai mezőnyt figyelembe véve két-két női és férfi egyes, két férfi, valamint egy-egy női és vegyes páros találkozója szerepel műsoron, így ósz- szesen nyoic találkozót vívnak mérkőzésenként. Az erőviszonyok alapján két csoportba osztották a résztvevőket. Másodikban szerepel megyénkből a Dánszentmiklós. Ut a Kaposvári Tanítóképző, a BEAC és a JATE együttese szerepel. A nyitány keretében ma 10 órakor Dánszentmiklós—BEAC találkozó lesz i. cl á no sí tornacsarnokban. A gyeplabda NB I-ben a rájátszás B csoportjában nemcsak vasárnap, hanem hétfőn is lesz forduló: Gödöllői SC—Bp. Volán SC II. (10). Ceglédi iíitfkézok Továbbjutók A Pest megyei ifjúsági egyéni tekebajnokság legjobbjai a szegedi területi viadalon szerepeltek. Negyvennyolcán indultak, s közülük az első tizennégy helyezett lépett előre a vidéki bajnokság mezőnyébe. A Ceglédi Közgép fiataljai közül Korpácsi László 839 fával harmadik lett, Dobose- iiics Tamás (824) és Temmel István (813) is továbbjutott. Ugyanez nem sikerült Csendes Józsefnek (794) és Szegedi Jánosnak (791). Az országos vidéki bajnokságot november 10—11-én Debrecenben tartják. A Dány Községi Önkormányzati Testület pályázatot hirdet » • 2. Tarcsa (BPLE) 3C3, 3. Fluck (BPLE) 361. Csapat: 1. BPLE 1103 (országos esúcs), 2. BKV 1031, 3. BPLE ,,B” 933. Lány: 1. Kriglo- vics (Százhalombatta) 370. 2. Kut- nyánszky (Ü. Dózsa) 3G7, 3. Varga (U. Dózsa) 353. Ifjúsági fiú: 1 Szőke (BPLE) 370. 2. Juhász (BKV) 366. 3. Csizmadia (Kiskunsági Erdész) 365. Leány: 1. Hargitai (BPLE) 377. 2. Massányi (BPLE) 376, 3. Török (Százhalombatta) 369. Légpisztoly 40 lövés, serdülő fiú: 1. Szász (Kiskunsági Erdész) 360, 2. Velev (3PLE) 352. 3. Ball (BPLE) 331. Lány: 1. Dési (BV-Duna) 350, 2 Érti (Ü. Dózsa) 340, 3. Csömör (BKV) 336. Ifjúsági fiú: 1. Belső (Százhalombatta) 374, 2. Tar (Ú. Dózsa) 360, 3. Hegedűs (Kiskunsági Erdész) 359. Leány: 1. Szalai (BV- Duna) 347, 2 Tóth (BV-Duna) 343, 3. Pacsai (BKV) 336. Szabadpisztoly C0 lövés, ifjúsági fiú: l. Takács (BKV) 514, 2. Belső (Százhalombatta) 433, 3. Bogdán (BKV) 483. Standardpuska 60 lövés, fekvő, ifjúsaui leány; l. Asztai (Ú. Dózsa) 578, 2. Ferenczy (BPLE) 553, 3. Fodor (Ü. Dózsa) 554. Kisöbű sportpuska 60 lövés, fekvő, ifjúsági fiú: 1 Szőke (BPLE) 571, 2. Varjú (BV-Duna) 550, 3. Juhász (BKV) 532. Standardpuska 3X20, ifi leány: 1. Török (Százhalombatta) 532, 2. Ferenczy (BPLE) 520, 3. Kisjuhász (BKV) 516. Kisöbű szabadpuska 3X20, ifi fiú: 1. Varga (BV-Duna) 553, 2. Szőke (BPLE) 523, 3. Juhász (BKV) 437. Évadzáró futócélverseny : 50 méter, 30-*-30 lövés, ifi fiú: 1. Kátai (Kossuth) 541, 2. Pásztor (Kossuth) 539. 3. Löbmann (Kossuth) 527. Junior fiú: 1. Hajas (Kossuth) 562. 2. Hörnyékl (Tamási) 552. Férfi: t. Fodor (Kossuth) 569, 2. Pincési (Tamási) 551, 3. Madari (Kossuth) 546. 40 lövés, ifi fiú: 1. Pásztor (Kossuth) 356, 2 Kátai (Kossuth) 355, 3 Kirchoff (Kossuth) 332 Junior: 1. Hörnyékl (Tamási) 377. 2. Hajas (Kossuth) 3G6. Férfi: i. Fodor (Kossuth) 379. 2. Madari (Kossuth) 362, 3. Pincési (Tamási) 337. N. A. jegyzői állás betöltésére Pályázati feltételek: igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, valamint legalább kétévi államigazgatási gyakorlat. Alapbér: megegyezés szerint. A pályázatok benyújtási határideje: november 30-a. vf/i I un -#*/ í a Fáy András Mgtsz 1. sz. ban. Gombán, a Monori úton Fogyasztói ár: darabonként 120 Ft. Befizetés a helyszínen, hétköznap 8-tól 14 óráig, szombaton és vasárnap 8-tól 12 óráig.