Pest Megyei Hírlap, 1990. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-20 / 247. szám
4 1990. OKTÓBER 20.. SZOMBAT Szerb egyházi kincsek Szentendrén Vajon miért nem szól ősi énekük? Meghittséget áraszt a meszelt falú terem. Ezt a hangulatot csak fokozzák a sötétvö- rös-barna-kék és arany színekben pompázó ikonok. Ösi- séget és erőt sugallanak a képeken a rendíthetetlen és méltóságteljes szentek. Hétköznap délelőtt van, az október végi napfény felragyog a patinás ezüst kegytárgyakon. Halk angol szavakat hallok, de kintről már beszűrődnek egy érkező szerb csoport mondattöredékei. Hiszen határon túlra is eljutott a híre annak, hogy Szentendrén megnyílt a Szerb Ortodox Egyházművészeti és Tudományos Gyűjtemény állandó kiállítása. Közel két esztendeig tartott, míg rendbe hozták, átalakították a Szerb Ortodox Püspökség épületét. A magyarországi szerbek ugyanis évek óta készülődtek letelepedésük 300. évfordulójának megünneplésére. A Dunakanyar környékére, Budán a Vár alá. a Tabán lankáira, az egykori Rácvárosba, Pesten pedig a középkori város déli részébe építették házaikat. Zsigmond és Corvin Mátyás királyaink országlása idején imigyen keletkeztek az első szerb közösségek hazánkban, osztoztak a török hódoltságtól szenvedő magyarság sorsában másfél századon át. Nagyobb számban 1690-ben Csarnojevity Arszén ipeki pátriárka vezetésével választották otthonul a magyar földet. A történelem kényszerítette őket új hazába, hiszen a török hódoltság Szerbiában nem tette Lehetővé számukra a szabad nemzeti létet, a szellemi kibontakozást. Am ' megőrizték hagyományaikat, szokásaikat; ragaszkodtak nyelvükhöz és hitükhöz. Mindezzel színesítették hazánk kulturális és építészeti arculatát. S szerepet játszottak gazdasági életünkben is, különösen a XVIII. században. Szorgos szerb földművelők és bortermelők, kereskedők és mesteremberek gazdagították e vidékeket. E század végén és a múlt század első évtizedeiben felvirágzott a szerb könyvkiadás is. Ennek legfontosabb műhelye a budai egyetemi nyomda volt. A pesti Rondellában 1813-ban rendezték meg az első szerb színielőadást, 1826-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémiával majdhogynem egy időben alapítják meg a Szerb Matica irodalmi, közművelődési és tudós társaságot. Tizenkét évvel később pedig megnyílott az első diákkollégium, amely a hazai szerb értelmiség százainak adott egyetemi képzést. Akkoriban több szerb lap is megjelent Pesten és Budán. A hazai szerb műemlékek, művészeti és kulturális kincsek megóvása magyar—jugoszláv együttes program keretében folyik. Példája ennek a szentendrei szerb ortodox egyházmegyei szerb rezidencia teljes felújítása éppenúgy, mint most az egyházi gyűjtemény megnyitása. Csodálatosan gazdag a kiállítás. Hazánk több részéből kerültek ide műtárgyak. Balassagyarmatról ikonosztászion trónképek, Mihailo Zsivkovity alkotásai. Szép számban láthatunk szentendrei ereklyéket: 1734-ből ezüstözött szentségtartót, püspöki szakkoszokat — miseruhákat — a XVIII. századból. Ám nem egy emlék származik Ráckevéról, mint például az 1770 körül faragott, festett úrkoporsó. Hosszasan elgyönyörködhetünk a középre helyezett vitrinekben. Az aranyozott ezüstkereszt, filigrán ékkövekkel szintén a XVIII. században készült. Az oltár nyugalmát árasztó trónképek Szent Miklóst, az Istenanyát, Krisztust és Keresztelő Szent Jánost ábrázolják. A budai szerb ortodox székesegyház ikonosztá- szionjáról valók. Amint a látogató fölfelé ballag az emeleti részre, meglepetten tapasztalja, hogy tárló gyanánt szolgál a korlát. S amikor belép a fenti terembe, akkor bizonyosodhat meg arról, milyen kitűnően működött együtt a belsőépítész és a kiállításrendező. Az emeleti rész tulajdonképpen egy hatalmas galéria, amely középütt teljesen nyitott, fölötte homorú tükör növeli a fény erejét. Am oldalt is le lehet látni több helyütt — leginkább a nagy méretű ablakoknál — a földszintre. Az itt sorakozó műtárgyak szépsége túltesz az eddigieken. Külön kis tárlóban helyezték el a legrégebbi emlékeket, az 1690-ből származó ünnepi mi- neát — misekönyvet. Egy másik könyvkötet, egy evangélium a XVIII. században készült Moszkvában, a cári műhelyben. Gyönyörű ezüstmíves munka. Borítóját öt tűzzománc miniatúra díszíti. Alkotójuk ezeket domborúra formálta, így kicsinységükben is térhatást keltenek. Még sokat lehetne felsorolni a gazdag gyűjteményből. Ám a látványt leírni nem lehet, hogy igazán értékeljük, ahhoz személyesen kell velük találkozni. Valahogy azonban mégis hiányérzet marad bennem. Amikor visszafogott léptekkel kifelé tartok, rádöbbenek az okára. A muzsika hiányzik ebből az épületből. Azok a szív- bemarkoló, ősi dallamok, amelyekbe fájdalom és méltóság vegyül, amelyeket az idős budakalászi és szentendrei szer- bekből álló egyházi dalárda tagjaitól hallottam. Vajon miért nem szól valahonnan az énekük? Vennes Aranka »»Színházi levelim Haláltánc 1906-ból A baj mindjárt ezzel a dátummal van Miroslav Krleza kisregényéből színpadra írt művének, a Terézvári garni- zonnak a Madách Színházban látott bemutatóján. Ez az előadás ugyanis Kerényi Imre rendezésében — 1906-ban megelőlegezni a monarchia eljövendő bukását, és olyan haláltánc- víziót próbál a színpadon megvalósítani, ami akkor még nem lehetett realitás, most meg már nyolcvannégy év távlatából és tanulságaival gazdagodva visszatekintvén, érdektelennek tűnik. Hogy az Osztrák—Magyar Monarchia belső bajai korábbi eredetűek voltak, azt persze senki nem vitatja. Csakhogy az igazi nagy leleplezések, elemzések 1906-ban még nem történtek meg. Éppen hogy az látszott akkor: virágkorban él Ferenc József birodalma. Mi, magyarok különösen nem panaszkodhattunk akkoriban a szellemi élet pangására. Elindultak az új költők, akikből hamarosan összeáll a Nyugat folyóirat megindulásával a nyugatosok köre. Ady, Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc — de még Mikszáth is ott a listán. Megindult már a Thália Társaság, fest Csontváry, Gulácsy, zenét szerez Bartók, Kodály. És az a Krleza, aki majd megírja — sokkal-sokkal később — a felbomló monarchia agóniáját színdarabokban, regényekben, még javában kadét a pécsi katonaiskolában. Szóval ő maga is csak visszavetíti későbbi véleményét saját diákkora idejére. Sok minden más mellett ezért sem szerencsés egy mai előadásban keményen leleplezni a monarchia bűneit, a korrupciót, az erkölcsi fertőt, a csalást, ostobaságot, nagyképűséget, meg a többit. A monarchia régesrég „le van leplezve”, ezerszer és tökéletesen. Ha meg a mára próbálná értelmezni valaki az 1906-os haláltáncot, akkor azt kell kérdezni: miért éppen egy ilyen nagyon rossz dramatur- giájú, csak látványos, de nem drámai fogantatású, egész sor rendezői melléfogástól terhelt előadásnak kellene ezt az értelmezést hordoznia? A mai néző nem tud mit kezdeni ezzel az úri, katonatiszti, mulatós, keresztiil-kasul szerelmeskedő, önhitt és buta világgal, ezekkel a figurákkal. Alighanem most is arról van szó, mint a múlt évadban a Gettó színrevitelekor: a színház sokkal magasabbra értékelt egy művet, mint ami annak a valódi értéke. Zseninek vélni a mesterembert, zseniálisnak a visszaköszönő gondolatokat, helyzeteket — nem éppen meggyőző nézetek ezek a színház értékítéleteit illetően. Krleza remek író és remek drámaíró. De ez a műve nem is hasonlítható sem a Glem- bay-drámákhoz, sem a világ- háborús élményeken alapuló, s valóban drámai színművekhez, mint amilyen például a Galícia, melyet nagyon jó előadásban játszott két éve a nyíregyházi színház. A Déry-alapítvány díjazottjai A Déry Tibor.-alapítvány kuratóriuma az idén a következő művészeket részesítette jutalomban: Kiváló irodalmi munkásságáért Bajor Andort, Berták Lászlót, Csordás Gábort. Fe- rencz Győzőt, Fodor Gézát, Lázár Ervint, Megy esi Gusztávot, Nádasdy Ádámot, Parti Nagy Lajost és Takács Zsuzsát; a magyar nyelv oktatásában elért eredményeiért Alle Éva budapesti tanárnőt. A szép magyar nyelv ápolásáért Fábián Pált; a magyar irodalmi művek idegen nyelvre fordításában nyújtott kimagasló teljesítményéért pedig Thomas R. Mark egyesült államokbeli és Le Xuan Giang vietnami fordítót, valamint George Szirtes angol írót tüntette ki. A jutalmakat Keresztury Dezső, a kuratórium elnöke csütörtökön adta át. Az alapítvány Déry Tibor özvegyének végrendeletén alapul, aki a magyar államra hagyta vagyonát, hogy annak kamataiból évente jutalmazzák a végrendeletben meghatározott kimagasló irodalmi tevékenységeket. Takács István Lőte Attila, Pusztaszeri Kornél. Koltai János és Juhász Jácint az előadás egyik jelenetében SZOMBATI KRIMI Stiller este kilenc körül kész volt a munkával, és szárítóba tette a filmeket. Az utolsó tekercsen egyetlen felvétel volt, a többi kocka fekete maradt. Ez az egy azonban sokat ígérő: egy férfi és egy jó alakú nő volt rajta, amint szorosan ölelték egymást. A férfi Roland Borehers volt, egy jól menő gépgyár főnöke, a nő viszont nem lehetett a felesége. Igaz, Borehers volt valaki a szakmában, azt azonban mindenki tudta, hogy a gyár az asszonyé. Remegett a keze, amint a nyilvántartást lapozta, a megrendelő után kutatva. Judy Hansen. Talán ő a fotón látható szépség. Ez a felvétel kétségkívül dinamit! És máris nyúlt a telefonért. Halló, itt a fotólabor ... — Kész a kép? — szakította félbe egy női hang. Nem azt kérdezte, hogy készek-e a képek, hanem a kép. És izgatottnak tűnt. — Érdekes a felvétel. Roland Borehers bizonyára örülni fog neki. — Mit akar? — Csupán beszélgetni. Mit szólna, ha azonnal elvinném magának a képet? — Nem bánom — hallatszott egy kis szünet után. Stiller a rózsás jövőre gondolt. Szeretett volna egy nagyobb üzletet, jobb helyen Elbűvölten nézte a nőt. Micsoda alak, milyen szép arc ! — Elhozta a képet? — kérdezte az sietve. — Mi a foglalkozása? — kérdezte ugyanakkor a fotós. — Bárhölgy vagyok a Beach klubban. Még sohasem járt ott, erre nem futotta. — Ne nézzen így rám — mondta nő, és elfordította a tekintetét. — Mikor ismerkedett meg a képen látható férfival? — Ügy néhány hónapja Azután minden kedden eljött hozzám. Néhány napja kaptam egy levelet, feladó nem volt rajta. — Megmutatta a papírt: súlyos fehér levélpapír volt. a sarkában címerrel — Azt ajánlja az írója, hogy tudjam meg, ki az a férfi, aki hozzám jár. — Ez nem tűnik zsarolásnak — mondta Stiller. Günter Niers: FOTÓTRÜKK ÖNKIOLDÓVAL — Én csak egy fényképet készítettem, önkioldóval. — Jól kieszelte. Azonban segítségre lesz szüksége. Én ugyanis tudom, hogy ki ez a férfi. Tehát mit fogunk tenni? Másnap reggel felhívta a gyárost. Az dühösen káromkodni kezdett, amikor Stiller megvételre ajánlotta a képet. Végül hajlandó volt találkozni, Judy lakásán. A zsarolók 60 ezer márkát kértek a filmért. Borehers azonban más üzletet ajánlott. — A feleségem biztos sokkal többet fizetne maguknak — mondta. — Ugyan — vetette közben Stiller —, magának az a fontos. hogy a felesége ne tudjon a dolgairól. Borehers legyintett. — Ruth pontosan tudja, hogy félrelépek. Tehát figveíjen rám: 100 ezer márkát kérünk tőle a képért. A pénz fele az enyém. — Köszönöm a tippet — ugrott fel a fotós. — De eszem ágában sincs osztozkodni. — Pedig adni fog, fiatal barátom. Nélkülem ugyanis egy fityingje sem lesz. Nekem ugyanis kártyaadósságom van, és ha nem fizetek, kinyírnak. Stiller kényszeredetten beleegyezett, és ital mellett megbeszélték a teendőket. A fotós másnap reggel megjelent a Borchers-villában. Rosszul érezte magát a drága szőnyegek és a régiségek között. Aztán nyílt az ajtó. és egy elegáns hölgy közeledett feléje. Azonnal megértette, hogy miért kellett a férjnek az édes kicsi Judy. Ez a nő maga volt a megtestesült hidegség, megfagyott körülötte a levegő. — Nos, uram, mit óhajt? — Miből gondolja, hogy akarok valamit? — kérdezte ügyefogyottan. — Nos. mondja már. A férjemről van stó? Stiller nem tudott válaszolni. Szó nélkül elővette és megmutatta a képet. Az asszony sokáig nézte. — A film hol van? — kérdezte szenvtelenül. — Nálam, de ... — Jól van — szakította félbe — és mennyit kér? — Százezret — mondta Stiller nehézkesen. — Holnap találkozunk — mondta a nő, és a névjegykártyára nézett. — Megjegyeztem a címét. A fotós sietve elhagyta a házat. Másnap reggel Borehers és Judy Stiller üzletében várakozott. Ruth reggel nem szólt semmit. Borehers tehát biztosra vette, hogy fizetni fog. Dél körül küldönc érkezett, és egy vastag borítékot hozott A fotós je'entős borravalót adott, majd kitette az ajtóra a „Zárva” feliratot. — Na. mit mondtam — nevetett Borehers. A fotós kinyitotta a borítékot. Azonban nem pénz, hanem további borítékok estek ki belőle, összesen három, rajta az ő címükkel. — Ez meg mi?'. — kiáltott dühösen Borehers. és kinyitotta az ő nevére szólót. Hitetlenkedve nézte a hivatalos papírt, a válóper megindításáról. Judy borítékjából egy súlyos, fehér levélpapír bújt elő, címeres, természetesen „Köszönöm, hogy megértette az utalásomat. A maga segítsége nélkül sohasem jutottam volna ilyen fontos dokumentumhoz. Az ügyvédem szerint ez elég bizonyíték ahhoz, hogy örökre megszabaduljak a férjemtől, végkielégítés nélkül.” Pénz a harmadik borítékban sem volt. A szöveg mindössze ennyit tartalmazott; „Zsarolóként nagyon gyenge alakítást nyújtott, ezért nem jelentem fel. Egy szívességet azonban tennie kell: készítsen egy nagyítást, a méretet önre bízom. A képet ugyanis be akarom kereteztetek” Az e heti szám tartalmából: Magyar gyilkosság és tragédia Los Angelesben Roszik Gábor illegális istentisztelete Találkozás a Milli Vannili együttessel Egy hajdani testőr tudósításai Marilyr szerelemgyerekéről A veszélyes életű Chrudinák Belmondo fia a Forma-1-es pályáin Az asszony, akihez Jávor Pál verset írt
