Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-10 / 212. szám
PEST MEG VEI XXXIV. ÉVFOLYAM, 2X2. SZÁM Ara: .>.110 forint 1990. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ Életképtelenné vált növények Az évszázad aszálya Ilyen satnya kukorica termett A kukorica mellett az egyéb őszi betakarítású növények is sínylődnek az évszázad . aszályában, ezt bizonyítják a szeptember második hetének elemzései, jelentései. A mezőgazdasági kistermelők jelentős része, várakozó álláspontját feladva, jóval a normális beérési idő előtt Megkezdte a burgonya felszedését, még ha a termés Csak fele is a vártnak. A növény lombozata ugyanis csaknem teljesen leszárad —■ főleg a rosszabb vízgazdálkodású talajokon —, így hát semmi remény arra, hogy egy esetleges csapadék javítana a hozamon. A mezőgazdasági nagyüzemek egy réMi kerül a vágóhídra ? A hadállások megvannak Nem jó idők járnak Pest megyében a téeszeken belül megalakult szakcsoportokra. Különösen az állattenyésztésben mutatkoznak a lassú, de kérlelhetetlen gazdálkodási romlás jelei. Az újabb baromfitáp-áremelés után már nemcsak a sertéshizlalási, hanem a baromfitartási kedv is erősen megkérdőjelezhető. Hernádon a Március 15. Termelőszövetkezeten belül ugyan még tartja hadállásait a baromfitartásból származó jövedelem, de a nemzetközi piac telítettsége és hovatovább a már említett baromfihízótáp drasztikus áremelkedése arra készteti a tartókat, hogy felszámolják az eddig fáradságos munkával kialakított farmjaikat. A hernádi szakcsoport több település gazdálkodóival áll szerződéses kapcsolatban. Ami pillanatnyilag még megnyugtató, hogy a téesz vágóhídjának biztosítani tudják az évi 16-18 ezer sertést. A náluk rendszeresített kaposvári Kahyb-sertések beváltak a kisgazdaságokban is. Információink szerint nagyon sok függ attól, hogy milyen árak várhatók a közeli hónapokban a takarKrk&ks&k és kotkásafok Horváth Balázs bársonyszéke Pénteken kezdődött Gödöllőn az SZDSZ—Fidesz közös, illetve az MDF önálló helyi választási kampánya. Az ellenzék délutáni rendezvényén Pető Iván vett részt, a városi művelődési központban. A gyűlést követően a politizálás egy másik teremben, már a késő esti órákban, az MDF fórumán folytatódott, amelyen Horváth Balázs belügyminiszter volt a vendég. A belügyminiszter beszédében arról is szólt, hogy miért döntött az önvédelmi fegyverek begyűjtése mellett. Kifejtette, hogy míg korábban azok kaphattak ilyet, akik elkötelezettjei voltak a fennálló rendszernek, a szabályok módosítása után ez a kör lényegesen kibővült. Két lehetőség maradt: vagy kapjon mindenki fegyvert, • vagy senki se. Horváth Balázs arra is utalt, hogy az önvédelmi fegyvereket nem használták önvédelmi célból. Annál többször történt, hogy illetéktelenek jutottak hozzá, és követtek el vele bűncselekményt. A nyilvánosság előtt először közölte Horváth Balázs, hogy 1990. január elseje és június 18-a között 307 önvédelmi fegyvert vásároltak. Ennek hatodát az Országos Rendőr-főkapitánysághoz tartozó személyek birtokolják. 46 jutott a kormány őrségnek; nekik jár, mert intézkedési kötelezettségük van. Az új tulajdonosok közül 17 a vállalati vezető, míg 35-en belügyi szervezetnél dolgoznak. A legtöbbet — a miniszter közlése szerint kilencvenet! — volt állambiztonsági dolgozók, a III/III-as tagjai vásárolták. — Ezért rendeltem el és van meg minden erkölcsi fedezetem ahhoz, hogy a fegyvereket begyűjtessem — jelentette ki Horváth Balázs, George Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet államfő helsinki csúcstalálkozója vasárnap délelőtt két óra ötven percen -át tartó négyszemközti megbeszéléssel kezdődött. A fő téma á perzsa (arab)-öböli válság volt — tájékoztatta a sajtó jelen levő képviselőit Mariin Fitzwater, a Fehér Ház, valamint Vitálij Ignatyenko, Gorbacsov elnök szóvivője a helsinki elnöki palota udvarán. Mindkét szóvivő hangsúlyozta, hogy az amerikai és a szovjet elnök egyetért a válság, valamint az ENSZ ezzel kapcsolatos szerepének megítélésében. Ugyancsak egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a megbeszélés derűlátó, jó légkörben zajlott le. (Részletes tudósítás a 2. oldalon) BEtPOmiKAI Göncz Árpád köztársasági elnök szombaton a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban köszöntötte Kim ír Szent, az ország elnökét. • Nem lesz a bíróságokon nagytakarítás, mert semmiféle politikai szükség nincs ilyen akciókra — üzente Balsai István igazságügy-miniszter szombaton az ország bírói karának Miskolcon a megyei bíróságon tartott tájékoztatója alkalmával. • Ülést tartott szo'mbatón Budapesten a Központi Munkástanács. Rácz Sándor elnök hangsúlyozta, a munkások nehezményezik, hogy a vállalati tanácsok tagjaiként 328 vállalathoz állami megbízottakat neveztek ki. • A kormányt kritizáló ellendrukkerek megnyilatkozásai alááshatják az ország stabilitását, a még csak készülő kormányprogramokra zúdított össztűz visszariaszthatja a tisztességes szándékú tőke beáramlását, akik pártérdekből rontják az ország esélyeit, azok nem az MDF, hanem az ország ellen politizálnak — hangoztatta Jeszenszky Géza külügyminiszter az MDF Komlón rendezett szombati választási fórumán. • Lezárult a rendőrségi vizsgálat: nem bűncselekmény, hanem baleset miatt zuhant le lakóhelyén 6 méter magasból augusztus 7-én dr. Baranyai Miklós (MDF) országgyűlési képviselő, aki sajnos még mindig eszméletlen állapotban van. PEST MEGYÉBEN BUJKÁL A PISZTOLYON TÁMADÓ? Életveszélyes állapotban van a taxisofőr Szombaton éjjel fél 11 óra körül, a XI. kerületi Ördögorom utca közelében rálőttek egy magántaxisra. A hírrel kapcsolatban Balatoni István rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének bűnügyi helyettese a következőket mondta az MTI-nek: Szombaton este, fél 11 tájban egy férfi tért be az Ördögorom utcai panzióba, és ai ott lévőkkel közölte, hogy a közelben rálőttek. Rövid időn belül orvosi segítséget kapott, és a rendőrség is forró nyomon kezdte meg a nyomozást, mivel a sértett első információi ehhez elegendőek voltak. A sértettet, Papp János budapesti, 31 iéves személyszállító kisiparost sürgősen kórházba szállították, s hamarosan műtétet hajtottak végre rajta. Balatoni István elmondta, hogy Papp János fehér Lada 1500-as kocsijába (rendszáma: KS 47-99) este 9 óra körül egy férfi szállt be, aki útItt, a kapu előtt feküdt a vérző taxisofőr A világ legidősebb sárkányrepülőse A hétvégén Dunabogdány- ban rendezték a segédmotoros sikiórepülők ÁB Dunakanyar Kupáját. A versenyzők a Kisoroszi—váci rév—Szigetmonostor—Tahitótfalu útvonalon időszében is hozzáláttak a burgonya idő előtti felszedéséhez, mivel az agronómusoi úgy ítélték meg, hogy a növények végérvényesen élet- képtelenné váltak. A cukorrépa sokfelé 4-5 hete megállt a növekedésben, immái nemcsak az alsó levélzet száradt le, hanem a felső is pusztulóban van. A szakemberek mindinkább valószínűnek tartják, hogy a cukorgyári alapanyag hozamr sokfelé a vártnak a felét sen éri el. Nemkülönben rossz i helyzet a gyökérzöldségeknél; ahol nem volt lehetőséj mesterséges öntözésre, ot szintén soron kívül kell fölszedni az egészségesen és t teljesen immár be nem érc termést. mányfronton. Fia tovább kel] szorítaniuk a gazdáknak azt a bizonyos nadrágszíjat, akkor egyre kevesebb koca kerül a húsüzembe. Gy. majd közölte, ilyen adatok birtokában számára megdöbbentő, -, hogy Gyurkó László író arra szólította fel a múlt csütörtöki Népszabadságban, hogy; álljon fel a bársonyszékből. Azért, mert be merte vonatni az önvédelmi fegyvereket. A gyűlés vendége szerint a Kádár Jánosról elismerően író Gyurkó László kockára tette erkölcsi tartalékát, amikor kétségbe vonta az intézkedés helyességét. . B. G. iránynak a XI. kerületet jelölte meg, azon belül a Farkasréti temetőt. Először a Kiss Ferenc téren keresztül a Törökbálinti útra hajtottak, s innen egy murvás mel- lékútra tértek rá. A taxis beszámolója szerint, amikor fizetésre került a sor, az ismeretlen személy egy nejlon- zacskóból fegyvert vett elő,- és oldalról belelőtt. Ezt kö- J vetően dulakodtak, majd a 1 taxisnak sikerült kimenekül- " nie a kocsiból, ám ezután az ismeretlen tettes még egy lö- ] véssél megsebesítette, és elhajtott a helyszínről. (Folytatás á 2. oldalon.) re hajtottak végre precíziós repülést. A versenyen indult Mó- rocz Géza, a magyar válogatott tagja, a világ legidősebb sárkányrepülőse is. Felvételünk a rajt előtti percekben készült, (Erdős! Ágnes felvétele) amikor Szabó Lajos, a duna- bogdányi szakosztály vezetője megbeszélte az útvonalat a hetvenkét esztendős veterán versenyzővel. (Cikkünk a 3. oldalon)