Pest Megyei Hírlap, 1990. szeptember (34. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-08 / 211. szám

' EGYÜTT AZ UTAKON AZ ÜTENFORM JELENTI Az Ütlnformtól Paládi Ferenc Jelenti. Az utóbbi napokban ugyan kissé lehűlt az Idő, de ennek ellenére a hétvégén is erős forgalom várható a telkek fele vezető utakon. Az autópályákon vagy a Duna-menti 2-es, ll-es és 51-cs főutakon a csúcsforgalmi időszakokban óvatosabban vezessék járműveiket. Az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 13-as és 20-as ki­lométer között az útburkolat felújítását végzik. Szakaszosan sávlezá­rásra számítsanak az ott közlekedők. Az Ml-es autóút Tatabánya és Győr közötti szakaszán folytatják ai autópálya építését. A munkavégzés során helyenként kisebb útszű­kületre, esetenként pedig sebességkorlátozásra kell számítani. A jár­művezetők a jelzőtáblák utasításait pontosan tartsák be, mivel a rend­őrség ezt fokozottan ellenőrzi. A Duna kedvezőtlen vízállása miatt továbbra sem közlekednek a kompok Visegrád és Nagymaros, valamint a szentendrei llatárcsárda és Szigetmonostor között. Dömös> és Dömös átkelés között a személy- szállítás szünetel. Isaszeg belterületén, valamint Isaszeg és Pécel között a vasúti ke­reszteződés átépítése befejeződéséhez közeledik, de addig is a jármű­vek csak a táblákkal jelzett terelőúton közlekedhetnek. Néhány hír a külföldre indulóknak. Rendszeres a torlódás Hegyes­halmon az osztrák oldalon bevezetett szigorúbb ellenőrzés miatt. To­vábbra sem lehet biztonsággal üzemanyag-vásárlásra számítani Bulgá­riában. A 96 oktános benzin egyáltalán nem kapható, de az egyéb ben­zinfajtákból is akadozó az ellátás. A várható üzemanyag-áremelkedé­sek miatt nagy mértékben nőtt a hiány Jugoszláviában is. A legna­gyobb nehézségekkel a Vajdaságban, Macedóniában és Bosznia-Her­cegovinában számolhatnak az utasok. TÍZ TANÁCS SZÜLŐKNEK Megkezdődött a tanév, kisiskolások serege indul regge­lente otthonától az iskoláig. Sajnos, a közlekedés veszélyei rájuk fokozottabban leselkednek. A balesetek megelőzése vé­gett fogadjuk meg a közlekedésbiztonsági szakemberek tíz jó tanácsát. 1. Azon az úton kísérjük az iskolába a gyereket, amelyen később egyedül jár majd! 2. Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat vá­lasszuk! 3. Mérjük meg azt az időt, amennyi biztosan elegendő az út megtételéhez. 4. Ügy indítsuk útra a gyereket, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen, legalább öt perccel a becsöngetés előtt. 5. Adjunk a gyereknek dátum nélküli igazolást arról, hogy elkésett. így csökkenthetjük félelmét. 6. Többször gyakoroljuk vele az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben. 7. Feltűnés nélkül ellenőrizzük, hogy betartja-e a szabá­lyokat, ha egyedül megy. 8. Sohase várjuk a gyereket az iskolakapuval szemben, az utca másik oldalán. 9. Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell ven­nie, feltűnő színű vagy fényvisszaverő ruhadarabot is visel­jen. 10. A gyereknek bíznia kell a felnőttekben, a rendőrök­ben, A szülök sohase pocskondiázzák a közlekedésben részt­vevőket, a hatósági személyeket. PARKOLÓ AZ M3-ASON Fotósunk számára a téma az utcán hevert, azaz az autópályán parkolt. Az M3-as menti kiskerttulajdonosok körében újabban elharapódzó szokás, hogy nem térnek le a pályáról, hogy föld­úton zötykölődjenek hétvégi vityillójukig, hanem elegánsan a pályán parkolnak autójukkal, ahonnan csak egy lépés a kis­kert. Azzal pedig, hogy esetleg baleset történhet az autópá­lyán parkoló járgányok miatt, úgy tűnik, nem sokat törődnek A DEFEKT GYÓGYSZERE Defektet kapni veszélyes és kellemetlen. A napokban a Microtrade Kft. olyan defektmegelőző anyagot mutatott be, amely alkalmazása révén reméljük, elkerüljük a gumi kilyu- kadásának „élményét”. OKO névre keresztelte német gyártója ezt a szert, me­lyet a jármű szelepén keresztül kell a gumiba fújni. A ve- gyület a gumiabroncsköpeny, vagy tömlő belső felületén a centrifugális erő hatására szétterül. Az OKO a szúrt és kis­méretű vágott sérülések esetén az összekapaszkodó rostokkal biztosítja a gyors tömőzárást. Az OKO defektmegelőző anyag alkalmazható valamennyi tömlős vagy tömlő nélküli jármű­nél, a kerékpártól az autóbuszig. A vegyidet nem károsítja az abroncsot, nem okoz kerékkiegyensúlyozatlanságot, s nem gyúlékony. KAPHATÓ A HYUNDAI Hyundai autót is kaphatunk a kózeljóvöben, mégpedig lehetsé­ges, à teljes vételárat forintban fizethetjük ki. Ez az összeg 6’,00 dol­lár forintra történő átszámítása és a 193 000 forint vám- és áfa-illeték hozzáadása után kapható meg A jelenlegi hivatalos árfolyam szerint tehát több mint hatszázezer forintba kerülne a Hyundai, ami bizony kissé kérdésessé teszi a dél-koreai munkaerő olcsóságát, hiszen az 1,3 literes személygépkocsit egyelőre csak a kis tigris országának la­kói nevezik a világ legjobb autójának. Viszont az is igaz. hogyha egy Lada vagy Skoda áiával vetjük össze a Hyundaiért kert összeget, már korántsem tűnik oly drágának a dél-koreai járgány, hiszen a pénzünkért valóban autót is kapunk. Sajnos, mindössze háromszáz darabot... Rovatunk a Pest Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács támogatásával készült Jó utat, balesetmentes közlekedést kiván: Tóth Béla Endre í.ábícníszgnláii Svájrhan Kigparlűjnh'k Fóti ezüstgyűjtemény Hódít a lábtenisz. Ennek eredményeként magyar együt­test, fótiakat is meghívtak a közelmúltban Svájcban, Mellin- genben rendezett nemzetközi tornára. A váci Névery Endre így emlékezett. — A siófoki versenyen ott volt Joseph Rotte,nfluch, az IFTA, azaz a Nemzetközi Láb- teniszszövetség vezetője. Na­gyon megtetszett neki a ma­gyarok játéka, s meghívták hazánk képviselőjét a mel- lingeni tornára. Elmúlt év­ben alakult meg a Fóti Ama­tőr SE lábteniszszakosztálya. EB-t is terveznek A kaposvári magyar bajnok, Farkas János, valamint a miskolci Szentesi Sándor mel­lett helyiekre, valamint kör­nyékbeliekre épül a szakosz­tály. Az 54 éves váci Névery Endre is hozzájuk csatlako­zott. A már említetteken kívül Márkus László, Kopp Dezső, Hajdú József, Mizák Péter és Karajos Károly szerepelt a csapatban. A vezető, a tolmács tisztet Névery Endre fia, Né­very István töltötte be. Mivel a vendéglátók ha­zánk válogatottjaként köny­velték el a fóti csapatot, a hét ország csapatának ünne­pélyes felvonulásakor a ma­gyar himnuszt is eljátszot­ták. Teremben zajlott a há­romnapos csatározás, amelyre méltán kaptak meghívást a fótiak. Mindhárom számban — egyéni, páros, hármas — a második helyen végeztek. A győzelmet a csehszlovákok vívták ki. A fótiak elszállásolási költ­ségeit a svájciak fedezték, az utazásról a Pest megyeiek gondoskodtak. Az esemény segítségével szeretnék még jobban elterjeszteni ezt a sportágat, s ennek jegyében jövőre már hivatalos Európa- bajnokságot is terveznek. En­nek előfeltétele, hogy a részt­vevőknél országos szövetség működjön. — Már tárgyaltunk az OTSH-ban erről a kérdésről, s a jövő héten, szerdán újabb megbeszélés lesz — folytatta Névery Endre. — Legalább három szakosztály működése az előfeltétel. Ennek megfe­lelünk, hiszen Foton kívül Kaposváron és Balassagyar­maton is van csapat, s ha min­den jól megy, újabbak ala­kulnak. Eltérő szabóink Az országos szövetség szék­helye Vácott lenne, Innen irá­nyítanák a sportágat, amely elsősorban a szabadidősport szempontjából jelentős. Me­gyénkben már jó ideje sokan hódolnak ennek, s évről évre Vác ad otthont az országos verseny nyitányának, illetve zárásának. Októberben újabb eseményt tartanak Vácott. A sportág érdekében fontos feladat a szabályok tisztázása, egységesítése. Svájcban is bo­nyodalom adódott emiatt. Ná­lunk az asztaliteniszhez ha­sonlóan játsszák, tehát a lab­da egyszeri leesése után kell visszajuttatni a túlsó térfél­re. Néhány országban azon­ban a több érintés is megen­gedett. Ennek olyan fura kö­vetkezményei is lehetnek, mint például Svájcban. Az egyéni küzdelmek során az egyik labdamenet hat és fél percig tartott. Ez a megoldás nagyon hosszúra nyújtaná a küzdelmeket. Brazíliai toborzó A fótiak egyébként az egy­kori Fót-Kisalagi FC sportte­lepén gyakorolnak, hetente 2-3 alkalommal vannak az edzések. Névery Endre e na­gyon hasznos szabadidősport előnyeként említette, hogy nincs sérülési veszély. A nép­szerűség bizonyítékaként pe­dig hozzátette: a szövetség svájci vezetője már Brazíliát is megjárta játékosok, csapa­tok toborzása érdekében. Reitter László Dabasi foci A dabasi körzeti labdarúgó- bajnokság is megkezdődött. Az előjátékot a Magyar Kupa küzdelmei jelentették. Eredmé­nyek: Alsónémedi—Gyál 3-0, Felsőpakony—Ocsa 1-2, Inárcs —Táborfalva 7-0, Dabas ÉKÜ —Tatárszentgyörgy 10-0. Az első bajnoki forduló eredmé­nyei: Őcsa—Alsónémedi 0-0, Dabas ÉKÜ—Gyál 4-1, Felső­pakony—Tatárszentgyörgy 5-1, Táborfalva—Inárcs 0-5. A ser­dülőbajnokság szeptember 8-án kezdődik. Forma—1 Monzában Prost is indul Vasárnap Monzában rende­zik meg a Forma—1-es autós gyorsasági világbajnokság újabb futamát, a 41. Olasz Nagydíjat. A küzdelmeket csak 33 pilóta kezdte meg. Ott volt a rajtnál a francia Alain Prost (Ferrari), aki a múlt hé­ten tesztelés közben, éppen Monzában balesetet szenvedett. Ceglédi teketervek Rajt a Fradi ellen Kapura lő az újonc A papa a nézőtéren A ceglédi Rimóczl István Képünk a Gödöllő—Esztergom NB III-as labdarúgó-rangadót idézi. Nagy Dániel helyi kapus csípi el a labdát. A gödöllői Tamási László, a PLSZ elnökségi tagja a felvételen azt is fel­fedezte; a háttérben jól látható a kapus édesapja, aki elma­radhatatlan nézőnek számít a gödöllői meccseken. Egyébként korábban a papa is játszott, majd Valkón edzősködött. Képün­kön látható fia is Valkón kezdte el pályafutását A hétvégén kezdődik a teke NB I 1990/91. évi küzdelem­sorozata. A rajt előtt a Ceglé­di Közgép férficsapatáról be­szélgettünk Balogh György egyesületi elnökkel, aki be­vezetőben röviden a múltról beszélt. — Elégedettek voltunk a ta­valyi ötödik helyezéssel. Igaz, ha néhány találkozón még jobban kijön a lépés, előbb is végezhettünk volna. A most következő viadalon szerényeb­bek a céljaink, az első tíz kö­zé jutás a feladat. A mércét azért vették lej­jebb, mert eltávozott a csapat erőssége, a válogatott Szabó Sándor, aki az FTC játékosa lett. Ma, az első mérkőzésen a Ferencváros látogat Ceglédre, s mint hallottuk: a vendégek nem szerepeltetik a zöld-fehé­rek újoncát. Különböző kupaviadalok mozgósították aZ utóbbi idő­ben a ceglédi tekézőket, akik június 30-tól készülnek az új bajnokságra. Hét közben érkez­tek vissza az NSZK-ból. ahol öt napig az ESW Mühldorf vendégei voltak, természetesen a mérkőzés sem hiányzott a műsorból. A mostani bajnokság újítá­sa : az ifiegyüttesek a felnőttek előtt mérkőznek majd. Az el­múlt időben külön rendezték más-más színhelyen a fiatalok találkozóit, s az itt szerzett pontok alapján tisztázódott a bajnoki sorrend. A ceglédiek is többször voltak házigazdák. Csendes József, Dobesevics Tamás, Horváth Attila, Seres Attila jelenti többek között az utánpótlást, de az első csapát keretében is van ifista. Az NB I-es gárda a következőkből ke­rül ki: Rimóczi István, Ri- móczi Zoltán, Sándor József, Korpácsi László, Szakter Jó­zsef, Temmel István, Nyitri Ferenc, Sütő Ferenc. A Közgép B együttese az NB I, NB Il-es tartalékbaj- nokságban indul. Ma 10 óra­kor kezdődik Cegléden a Köz­gép—Ferencváros találkozó. A második fordulóban, szeptem­ber 15-én az újonc Kaposmé- rő csapatához utaznak. — Reitter — Szabály szerint >• Uj alelnök A Magyar Olimpiai Bi­zottság elnöksége pénteken délután ülést tartott a Ba­logh Tihamér utcai szék­házban. Az állami sportve­zetés élén történt személyi változás nyomán az alap­szabálynak megfelelően Gallov Rezső helyettes ál­lamtitkár, az OTSH első embere lett a bizottság egyik alelnöke. Schmitt Pál elnök köszöntötte a MOB új alelnökét, s egyúttal elbú- csúztatta Gallov elődjét, Ti­bor Tamást, akinek köszö­netét mondott eddigi mun­kájáért. ' Legutóbb otthonában 1-0-ra kikapott a Bugyi Tcssetlik SE csapatától az Iklad. Hiába támadott többet, nem tudott vála­szolni a mérkőzés elején kapott gólra. Képünkön a Romhány- ból átigazolt ikladi Gál Tibor célozza meg a vendégkaput. Ma, a megyei bajnokság sereghajtójához, a Szentendréhez utazik az Iklad (Reitter László felvételei) Népszerűek az öregfiúk Háromszázan Monoron A Pest megyei öregfiúk labdarú­gó-bajnokságának eredményei : I. osztály, II. forduló 2 Tápiósze- cső—Pomáz 3-3, Bag—Nagykáta 4-1, Dunakeszi Konzerv—Váci Izzó 0- 0. Dunakeszi Vasutas—Göd 1-0, Dunai Kőolaj—Gödöllő 0-2. II. osztály. Déli csoport. I. for­duló: Örkény—Pécel 3-0, Tápió- bicske— Vecsés 0-2, Dunaharaszli— Kerepesiarcsa 0-0, Farmos—Monor 1- 1, II. forduló: Monor—Dunaha­raszli 0-0, Kerepesiarcsa—Tápió- bicske 5-1, Vecsés—Örkény 6-1, Pc­cel—Vácszentlászló 1-1, Űri—Far­mos 1-3. Északi csoport, I. forduló : Pilis- csaba— Verőce 10-0, Erdőkertes- Szentendrei Papír 2-3, Kartal— Szigetmonostor 2-0, Pilisszántó- Főt 2-1, Veresegyház—Mogyoród 3-2. II. forduló: Mogyoród—Pilis­szántó 0-0, Fót—Kartal 1-1, Sziget­monostor-Erdőkertes 0-2. Az öregfiú-mérkőzések sikerét bizonyítja, hogy például a Monor— Duna haraszti meccsen 300 néző volt, s ezt a tényt a játékvezető külön kiemelte jelentésében. Lfküptc a bírót Huszonegy fegyelmi A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség hétközi fegyelmi napján nagy volt a forgalom. Összesen 21 sportszerűtlen labdarúgó ügyében kellett dönteni. Szerencsére, viszonylag kisebb vétsé­gek voltak. A Budaörs—Nagymaros II. osztályú ifitalálkozó hozta a negatív csúcsot, ezen a meccsen öt labdarúgónak kellett idő előtt elhagynia a játékteret. A budaörsi csanatból néldául három ifista jutott erre a sorsra. Átlagban 2-3 heti eltiltással büntették a játékosokat. Mint beszámoltunk róla, az Iklad—Bugyi megyebajnoki talál­kozó hajrájában mindkét együttesből egy-egy játékost állítot­tak ki. Dorgálást kaptak. Egy héttel korábban a megyei II. osztályú Vácszentlászló—Pé­teri mérkőzésen a péteri Hegedűs Sándor súlyosan megfeledke­zett magáról: leköpte a bírót. Mivel ez a játékvezető bántalma­zásának számit, két évre, 1992. augusztus 31-ig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották. Az 5-0 állásnál félbeszakadt Vácszentlászló—Péteri találkozó két pontját 5-0-ás gólkülönbséggel a Vácszentlászló javára iga­zolta a fegyelmi bizottság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom