Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-27 / 200. szám

4

^fiwgp

1990. AUGUSZTUS 27., HÉTFŐ

Ha volna csillár,; azon is ülnének

Kiégették még a gyökereket

is

Piroska nővér igaz meséje

Hallgatom Piroska nővért. Már megértem azokat a fiatal nőket, akik suttogva kérték: meséljen! Lassan fogalmaz, de a szépen előkerekedő mondatokból kialakul — a történelem. Nem téveszt el semmit, az események, az időpontok folyamattá állnak össze. Aprólékosan, gondosan formálja a szavakat. A lelkében rend van.

Ahhoz, hogy ezt megteremtse önmagában, akadt bőven tennivalója. Kislány korában egyszerűbbnek látta az életét, hiszen már fiatalon elhatározta: apáca lesz. A Fejér megyei Sárkeresztesről Pestre került, tanítóképzőbe, az egykori Ranolder Intézetbe.

— Depauli Szent Vince rendjéhez tartoztunk, magyarországi nevünk irgalmas nővérek volt — magyarázza Piroska nővér, akinek világi névé Varga Erzsébet. — Mi voltunk az első klauzúra nélküli rend. Nem zárdában laktunk, úgy jártunk-keltünk az utcákon, mint bárki más. Hiszen az volt a hivatásunk, hogy elesetteket gondozzunk, betegeket ápoljunk.

Réges-régi történetbe kezd a rend alapítójáról, aki a XVII. században élt. Olyan közvetlen hangon beszél róla, mintha maga is szemtanúja lett volna a francia lelki- pásztor tevékenységének, aki a 30 éves háború alatt látván a nyomort és a szegénységet, gyámolításába vette a népet,

s elérte néhány nagylelkű nemes ember támogatását. Nemcsak a jószívű falusi leányokat tanította meg a betegek gondozására, hanem féríiren- det is létrehozott, akik az egyszerű emberek nyelvét beszélték, s lelkűket gondozták.

— Nem volt könnyű bekerülni az irgalmasok közé — magyarázza Piroska nővér. — Hiszen ötévi próbaidőt kellett eltölteni ehhez, így csak 1932- ben léphettem be. Amikor elvégeztem a tanítóképzőt, és letelt a szeminárium ideje is, engem a Képzőművészeti Főiskolára irányítottak. Hiába volt, hogy minden érdeklődésem az irodalom felé vitt, nem szólhattam, engedelmességgel tartoztam. Szépen rajzoltam, s megfeleltem a felvételin.

Most újabb szép történet következik Ranolder János veszprémi püspökről és a 48- as szabadsagharcról. Hiába kérdezek, hiába próbálom saját sorsa felé terelni gondolatait, az emlékezés fonalát nem tudom megszakítani. Észreveszi szándékomat, s elmosolyodik.

— Hát persze, rólam akar

hallani... Amikor bementem a kollégák közé a tantestületbe, fölnéztem rájuk. A legfiatalabb voltam. Nekik pedig már tekintélyük volt. Utolsó vagyok közülük, aki élek. Volt tanítványaim nyaranta négyöt helyre hívnak. Számomra ők az óriási család. Megírtam a történetet, fénykép is van róluk, rengefeg, A>. , ' ...

, Egy fiókban keresgél. Dosz- sziéba tett kéziratokat vesz elő. Lapozgat bennük.

— Rendkívül korszerű, teljesen felszerelt iskola volt a miénk. Akik itt végeztek, üzletvezetőként, szabó-varrónőként is megálltak a helyüket, a főzés mellett megtanulták a háztartásvezetést is.

A háború alatt a Ferencvárosba irányították őt is szociális munkára. Minden utcának volt egy - kedves nővér gondozója. Dr. Töttösi Miklós plébános nagy segítséget adott feladatuk teljesítéséhez. Számon tartották, honnan vitték el a háborúba az apát, a nagyszülőt. Ha valamit kaptak külföldről, e családok között osztották szét. A Mária Valéria- és az Auguszta-telepet járták. Ha mást nem, hát jó szót vittek a szenvedőknek.

Negyvenhatban B: listára került. A vád: izgatás a földreform ellen. A hivatalnok arról faggatta, hogy mit tett addig. Majd megvetően így szólt: piszlicsáré vacakokkal foglalkoztak! Piroska nővér ráül néz és csöndesen mondja.

— Nekünk nem az volt... Embertől emberig való munka.

Életében a legszomorúbb dátum: 1950. június 18-a. Éjszaka jöttek értük az intézetbe leponyvázott teherautóval. A villany- és a telefonvezetékeket elvágták, ajtóikat puskatussal verték be... Űjszászon kötöttek ki, istállóban lett szállásuk. Egy hónapig csak a jó emberek gondoskodtak róluk. Többször követelte, hadd dolgozzanak, hiszen ahhoz vannak szokva. Végül is úgy engedték el. hogy segíteniük kell az újjáépítést.

— Hazajöttem özvegy édesanyámhoz, Vácra. De hát nem éltünk meg háromszáz forintos nyugdíjából. Nagy nehezen munkát kaptam az Egyesült Izzóban. Igen rendes ember volt a főnököm, aki alapító tagja volt a Váoi Izzónak. Akkor már 39 éves voltam. — Mit csinált eddig? — kérdezte tőlem. — Tanítottam — feleltem. Kifakadt: — Maga itt dolgozik a három diplomájával, az iskolákban pedig képesítés nélküliek tanítanak!

Valahogy kjszivárgfítt,, tulajdonképpen ki is ő. Ha néha akadt egy kis idő, fiatal munkatársnői halkan, súgva kérlelték, meséljen a szentekről. a vallásról, mert ők semmit sem tudnak. Három és fél év után már nem bírta idegileg. Vácott a kőkapunál volt az iskola. Bement az igazgatóhoz. — Szerzetes vagyok, rajztanár — mondta —, fel tud-e venni? — Fel va.n véve — hangzott a válasz. Egészen'"UHfMg tanitottçifâm, bármennyire is fájlalta, ott kellett hagyja az iskolát. Szükség volt rá az egyházi szociális otthonban. Azóta c annak vezetője.

— Mind nagyon Idősek vagyunk — mondja Piroska nővér. — A legfiatalabb is túl van a hatvanon. Elesettek, súlyos betegek. Itt már csak imádkozni lehet. S niö'st kapjuk meg a lehetőséget? Mi, szerzetesek vívódunk az újraindulással. De hát nincs fiatal. Mindent kiirtottak belőlük. Még a gyökereket is kiégették a talajból.

Csönd telepszik a zsúfolt szobára, Piroska nővér visz- szateszi a gondosan összerakott köteteket. Vajon ki viszi tovább lelkében is az ő múltját a jövőbe?

Vennes Aranka

Aratási tánc. A bagi Muharay Elemér népi együttes műsorából

(Vimola Károly felvétele)

Medveünnep a many síknál

A finnugorisztikai nemzetközi tudományos kongresszus meghívottjaiként — amely augusztus végén kezdődik Debrecenben — már Budapesten tartózkodik az Ob mentén élő osztjákok és vogulok (más néven: hantik és manysik) 17 fős csoportja. Augusztus 19-én és 20-án a Várban megrendezett „mesterségek ünnepe” kiemelkedő eseménye volt kétszeri szereplésük. Bemutatták a medveünnepet. A leölt medve feldíszített bőre előtt lezajló szövevényes szertartásuk az ezrekben mérhető lélekszámú kis népek — ősi hitvilágukban gyökerező — gazdag folklórjának bizonyítéka. Felvételünkön: „kiengesztelésül” ételáldozatot raknak a medve elé

^ — Az ország egyik legkiválóbb, hagyományőrző magyar pa^ rasztegytittese. Nagyon rendezetten, mégis az eredetit újra ta- ^ nulva, nagyon szépén járják a bagi táncokat. Élvonalbeli, KitII- à nő együttes.

Nem hivatalos minősítés ez a bagi Muharay Elemér népi együttesről, hanem válasz a riporter kérdéseire. Nem akárkitől, hanem Vásárhelyi Lászlótól, a neves magyar koreográfustól, akivel nemrég együtt nézhette műsorukat a szerző.

Ünnep várható

Ünnep várható az idén. A születés negyvenedik évfordulója, mert 1950-ben alakult a szétbonthatatlan közösséggé összeforrt csoport. Mondhatnánk önálló intézményt is, hisz kicsik, nagyok, korosztályok, több generáció léphetne már akár egész napot betöltő műsorral a közönség elé. Rendezhetne talán önálló fesztivált is ez a gárda.

Produkciójuk nem is annyira szereplés, mint önfeledt mulatás. Olyan természetes módon, mint ahogy minden jeles ünnepkor teszik bálban, lakodalomban, családi-baráti összejöveteleken. Itt a még elő népművészettel találkozunk. Ősi a tájszólás, a népviselet sem puszta jelmez. Hiszen kékfestő kötényes, szegett szoknyás, félinges bagi asszonyokkal ma is találkozhatunk. Többnyire a faluban. Ami régi, de szép, ahhoz úgy ragaszkodnak, hogy akár Budapesten is megismerhetjük őket a piacokon, vásárcsarnokokban, de még a vonaton, az autóbuszokon is.

Iglói Ilonának, a helyi művelődési ház igazgatójának és az együttes művészeti vezetőjének csak számba kell vennie ezt a ritka kincset. Buzdítani, biztatgatni a fiatalabbakat, hogy mindent tanuljanak el az idősebbektől, amit csak lehet, amíg csak lehet. A Bagi Tanács és a Galga-vidéki ÁFÉSZ a fenntartó, támogató. Eddig sem került kis pénzükbe ez a nagy tisztesség, de azért gondolhatjuk: a mára kialakult pénzszűke világban még kevesebb jut a kultúrára. Ámbár az igazgató némileg ellentmondani látszik, amikor azt válaszolja: — Most, hogy a két társközség Bag és Hévízgyörk különvált egymástól és önállóan gazdálkodik, mi Bagón többet tudunk áldozni a közművelődésre. Ügy, hogy az említett két intézmény az idén nemhogy ugyanannyit, valamivel még többet is adott a táncosoknak. Éppen azért, mert minden drágább.

Nem hitték, hogy amatőrök

Bárcsak sokan követnék ezt a köz javát szolgáló példát — gondolja jegyzetelés közben a riporter. Élénken figyel arra a beszámolóra, ami szerint mind a gyerek, mind a felnőtt csoport hazai és külföldi szerepléseken járt már az idén is. Kanadában sok helyen tapsolt nemég a gyerekcsoport műsoraihoz magyar közönség. Nagy örömmel fogadták a hazai táj üzenetét, kedves színeit, dallamait. Csupán egyetlen kérdés maradt rendezetlen. Bizalomra és hitelbe utazott a társaság. Az útiköltség a mai napig nincs kifizetve — hangzott el tényként a beszélgetés alkalmával. A júniusi tizennyolc napos út fő küldetése pedig az ottani világfesztiválon való részvétel volt, az Országos Közművelődési Központ megbízásából. Pénzt viszont nem tudott adni a megbízó. Gyűjtöttek a kint élő magyarok is, de ez nem volt elég.

Aratás és bagi fonó. Csupa

helyi hagyomány, amely a múlt tiszteletére, belőle táplálkozó önismeretre tanít. Közelebb hozza a falubeliekhez érzelmileg az idegent, akit baráttá tesz. r

Azt mondja Iglói Ilona: az ősi népművészet még él az idősek ajkán, ha megszólal a zene, ott bizsereg a lábuk ujjábán. Tehát gyűjthető, kutatható. Ök még emlékeznek a summás életre. A század elején még jártak a fonóba. A táncanyagot dr. Martin Györgyék nagyrészt összegyűjtötték az ötvenes években. Ezt ma már reprodukálják. Ám közoe.i újra is alkotnak a fiatalok, mert tánc közben improvizálnák.

A százhúsz tag fele a gyerekekből verbuválódott, tehát létezik az utánpótlás. A falu pedig annyira magáénak érzi ezt a gárdát, hogy ha csillár lenne a nagyteremben, még azon is ülne a közönség, minden műsor alkalmával.

Kanadában mindenesetre nem akarták elhinni, hogy ez egy amatőr együttes. Hihetetlen sikere volt tudásuknak, a látható lelkesedésnek, ami a tengeren túli világban már ennyire jellemző

Sátor a násznépnek

— A hagyomány szervező erő, amire a népművelő építhet. Ezzel együtt az is dolga, hogy a modern kor ismere.eii népszerűsítse. Miként teszik, miből tehetik manapság?

— A költségvetéssel nincs gondunk. Csak a kanadai út nyomaszt. Megnőtt az igény a nyelvtanfolyamok idánt. Sokan tanulnak nálunk németül és angolul. Szívesen beszélünk a zeneovisokról. Van kihelyezett zeneiskolai tagozatunk. No és egy új vállalkozásunk, mert most, figyelve az igényekre, pénzt kell keresnünk. Lakodalmak rendezését vállaljuk. Nem csak nagyteremben, hanem sátrat is építiink a násznépnek. Erre most nagyon jól be akarunk rendezkedni. Például edényeket fogunk vásárolni.

— Profilba vágó és ügyes vállalkozásnak vélem.

— A realitáokra kell alapoznunk. Moziba tőlünk Pestre járnak az emberek. A diszkóra már kevesen jönnek be. A helyi könyvtáron kívül van egy saját presszója a háznak, ahol nemcsak olvasni, kávézni lohet, hanem könyvet és lemezf vásárolni is.

Nemzetiségi fesztiválon először szerepeltek a bagiak. Saját bevallásuk szerint nagy örömmel, mert igen sokat tanultak.

Katona Jánosné és Katona Mihályné viszont szívből énekelve a riportert tanította meg az aratódalra.

Kovács T. István

Nem az aktmlpolitika jegyében

Most írják a történelmet

A diákok legnagyobb bánatára néhány nap múlva az if általános és középiskolákban elhangzik az első óra kez- h detét jelző csengőszó. Az új tanévet talán a szokásosnál ^ is nagyobb bizonytalanság előzi meg — elég ha csak az ^ iskolaigazgatók megválasztására gondolunk. Am akkor $ még itt vannak a tankönyvek, amelyeknek gyakori ké- § sedelmes megjelenése örökzöld téma.

Az idén nagy várakozás előzi meg az új történelemkönyvek kiadását. A Tankönyvkiadó társadalomtudományi fő- szerkesztőjét, Honfi Pált kérdeztük meg, mikor kerülnek a gyerekek kezébe olyan történelemtankönyvek, amelyek a tényekre alapozódva íródtak, s nem az aktuálpolitikai meggondolásokat kiszolgálva ferdítik el a tényeket?

Az általános iskola nyolcadik osztályába járó tanulók az idén már új történelemkönyvből tanulhatnak. Az első ideiglenes tankönyv — amelyet Helméczi Mátyás, a 7. osztálya? könyv írója készített — már szeptember közepén kikerül a nyomdébóL Ez 1917-től napjainkig dolgozza fel a történelmi eseményeket.

■ Miért ideiglenes ez a tankönyv?

— Eleve két kéziratra kötöttünk szerződést. A másik írója Fekete Pál, aki időközben az MDF színeiben országgyűlési képviselő lett, s a parlamenti munkája miatt nem tudott előbb elkészülni munkájával. Ha minden igaz. szeptemberben adja le a teljes kéziratot. Ez a tankönyv természetesen csak jövőre kerülhet a diákok kezébe.

■ Ez azt jelenti, hogy Helméczi Mátyás munkáját nem találták eléggé sikerültnek?

— Őszintén szólva sem én, sem a lektorok nem voltunk elégedettek a tankönyvvel. A szerző mentségére szól, hogy rekordidő alatt — mindössze fél év állt rendelkezésére — kellett megírnia a könyvet. A gyorsaság miatt nem elég kiérlelt, egyes részei kidolgozatlanok, néhány megállapítása vitatható. A másik kézirat véleményünk szerint reményt- keltőbb.

A közén iskolásak IV. osztályos tankönyvét — amely 1945-ig tárgyalja az eseményeket — már tavaly kézhez kaphatták a diákok. A 45 utáni éveket már nem tankönyvben dolgozzák fel, hanem négy füzetből álló sorozat készül. Eze- , két még most írják, s ha a

nyomda is úgy akarja, decemberre elkészülnek.

■ A többi történelem- tankönyvvel elégedettek?

— Az ókor történetét a rendszerváltás miatt nem kell átírni, bár a korszak ilyetén tárgyalásával nem értek egyet, ez szerintem egy tízéves gyerek számára meglehetősen nehézkes. Üj történelemtankönyvekre szükség van, de ezeknek a megírása évekbe telik. Számos példa bizonyítja az oktatásügyben is, hogy az oktalan sietség és kapkodás rossz megoldásokhoz vezethet.

H. É.

De Kanadáért még fizetni kell