Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-18 / 194. szám

ütletfórum A városról, a A Magyar Demokrata Fórum nagykőrösi szervezete augusz­tus 27-én, hétfőn 18 órai kez­dettel lakossági ötletfórumot rendez az önkormányzati vá­lasztásokra való felkészülés jegyében. Az összejövetel cél­ja, hogy nyilvánosságra kerül­jenek az állampolgárok véle­ményei, javaslatai a városról, a pátria jövőjének alakításá­ról. A művelődési központ ta­nácstermében tartandó ren­dezvényen min den nagykörös it szívesen látnak. Veszélyes csen cseles Ha arra gondolok, hogy kényszerből, de még több­ször rövid távú érdekekből, mennyi sebet ejtettünk tu­lajdon földünkön, nem is tudok igazán felháborod­ni a tábort bontó szovjet katonák mind gyakrabban nyilvánosságra kerülő kör­nyezetrombolásán. Az er­dők és mezők elrondításá- nál sokkal veszedelmesebb­nek tartom a kiskatonák aktivizálódó csencselését, ahogy közeleg a hazatérés napja. önmagában ez még nem lenne baj, csakhogy az ap­ró, eladni szánt tárgyak kö­zé veszedelmes dolgok is keverednek. Pakli cigi be a kerítésen, géppisztolytölté­nyek ki, hadd örüljön a katonaholmiknak a kisgye­rek. Nem láttam, csak több forrásból hallottam, hogy néha pisztoly is az utcára került már a temetőszéli palánk mögül. Nem tartom lehetetlennek, hiszen ha a pénzsóvár szoldátokon múl­na, áruba menne tán még az ágyútalp is. Szóval, azt hiszem nem túloznak azok, akik aggasz­tónak tartják a dolgot. Csak hát az a baj, sokat nem le­het tenni a kaszárnyamen­ti adom-veszem ellen. Ta­lán csak a figyelmes szü­lök tudnák kivédeni a hadi­eszközökkel játszogató gye­rekekre leselkedő szeren­csétlenséget. J*' — ay„ nagykőrösi Otília Egy nyelvi tábor sikere % is lehet tanulni Nem túl messze városunktól, Kunszcntmiklóson Immár má­sodik alkalommal szerveztek német nyelvi tábort a Bács- Kiskun megyei középiskolások részére. Valószínűleg sokan nem hallottak erről a tábor­ról, a nagykőrösi fiatalokat ez a táborozási lehetőség nem érinti. Mégis úgy érzem, em­lítést érdemel a dolog. Talán egyszer Nagykörösön is sor kerülhet hasonló nyelvi tábor­ra. Manapság, amikor oly nagy szüksége látszik az ide­gen nyelvek tudásának, mi sem jelenthet nagyszerűbb nyelvgyakorlási lehetőséget, mint egy ilyen tábor, ahol a magyar gyerekek három hé­tig együtt laknak, kirándul­nak, sportolnak és vetélked­nek hasonló korú német fia­talokkal. Negyven gimnazis­ta húsz német középiskolás­sal tölthette együtt a szün­idő egy részét. A tábor szervezését és ve­zetését idén is Jakab Edit, a _ kunszentmiklósi Baksay Sándor Gimnázium orosz— német szakos tanára vállalta. Néhány percre megkértük őt, beszéljen a tábor előz­ményeiről. — Röviden azt mondha­tom, hogy az elmúlt évhez hasonlóan idén is engedélyt kértünk az Országos Pedagó­giai Intézettől a tábor létre­hozására. — A vendégek melyik vá­rosból érkeztek? — Schwerinből és Aachen­ből. — Kik vehettek részt e nyári üdülésben? — Minden Bács-Kiskun megyei gimnáziumnak küld­tünk tájékoztatót — folytatta Jakab Edit —, s az a nyelvet tanuló diák, aki kedvet ka­pott hozzá és tudását gyara­pítani akarta, jelentkezhetett. —* A gyerekek mondják, igen gazdag, változatás volt a programkínálat. — Igyekeztem úgy összeál­lítani, hogy minél többet láthassanak a német fiata­lok Magyarországból. Vi­gyáztam azért, ne legyenek túlzsúfoltak a napok, marad­jon elég szabad idő a társal­gásra. Háromszor voltunk Budapesten, láttunk egy lo­vasbemutatót Apajpusztán, s amikor az időjárás kedvezett, elmentünk a Dunához. A három hét alatt sok vetélke­dőt, versenyt szerveztünk. — Kik segítették a tábor- vezetőt? — Öt német szakos főisko­lás volt mellettem; úgy hi­szem, ez a tábor számukra is igen hasznos volt. Szeret­ném hangsúlyozni, hogy tá­borunknak történelmi jelen­tősége is van, hiszen kelet-, és nyugatnémet gyerekek elő­ször nyaraltak együtt orszá­gunkban, még a határok megnyitása előtt. Sonja Alexandra Hein ma­gas, karcsú lány, Aachenből érkezett. — Mi a véleményed az Itt töltött napokról? — őszintén szólva rosz- szabbra számítottam. De vé­gül nagyon jól éreztem ma­gam. Közelebbről megismer­tem Magyarországot, az em­bereket, szokásaikat. Szíve­sen eljönnék jövőre is. Nos, ha e Nagykőrösnél va­lamivel kisebb városka ilyen nagyszerű és hasznos szün­idei tábor szervezésére ké­pes volt, gondolom, nálunk is tudnánk valami hasonlót tenni a nyelvoktatás, nyelv- gyakorlás érdekében. S. B. Azért lett tiéd, mert a nemzetedé Elvesz, aki elhagyja szokásait Nézd meg, hogyan ünnepel az ország, leikébe fo­gadja-e jelenét, történelmét, vagy csak transzparensein hordozza körül. Megtudhatod ebből, boldog-e a népe, vagy clkárhozott. Mert ünnep csak egyféle lehet, amit szeretünk, amelyben megnyugszunk, ha értünk is, hoz­zánk is szól üzenete. Lelked finom műszere, ha fel­fogja e hangot, sajátodnak érzed e napot, téphetik kor­szakok viharai, hordozod tovább, mert amiatt lett tied, hogy nemzetedé ... Mindig valami körmönfont, bonyolult dolognak hittem az ünnep filozófiáját, s lám, a kapára érett krumplisor közt is meglelni hozzá a bölcset. A tiszta, higgadt gondolatok­ban feldereng a lényeg, nos hát ilyen egyszerű lenne ez? Azt mondják, igen, csak az ünnepnapokhoz fűződő érzel­mek a sokszínűek, az ünnep ezért egyedi, s egyben min­dig közös. Vajon augusztus 20-a mit üzen a magyar em­bernek anno 1990-ben? Ágoston Csaba diák: Ügy vélem, az egyetlen társadal­mi karakterű ünnepünk, amely a békés együvé tarto­zást jelképezi. Nekem töb­bek közt a magyarságtudat jut eszembe róla, a történel­mi múlt felvállalása. Sajnos a magam korabeli generáció, de mondhatom, a társadalom jelentős része ma is bizony­talan abban, mit merjen augusztus 20-ával azonosíta­ni. Azt hiszem, nem a globá­lis társadalmi, politikai aka­rattal van itt baj, hanem az útkeresés közben a múlttal való szembesülés a zavaró. Bársony István kisiparos: Volt néhány ünnepünk, amely az emberek számára nem volt több, mint munkaszüneti nap. Ha nem így lenne, har­colnánk értük, de az új ke­nyér megszegésének magasz­tos pillanatától soha nem en­gedte volna megfosztani ma­gát a magyar nép. István ki­rály, az alkotmány, az álla­Kánikulai kártevő-invázió Molyok, tetvek, araszolok Aligha túlzás rekkenőnek nevezni napjaink időjárását, amely a csapadékhiány ellenére is kedvez a növényi makro- és mikrokártevők szaporodásá­nak. Éppen mostanában jött el az ideje például a kalifor­niai pajzstetű második lárva­nemzedéke rajzásának. Sajnos azokat a növénye­ket, amelyeknek termése érő­ben van, nem tudjuk meg­felelően védeni, de a letermett fákat, bokrokat feltétlenül permetezni kell. Mivel elég sokféle ismert szer létezik, konkrétan nem jelezzük az al­kalmas kemikáliákat. Fontos azonban, hogy például az al- mástermésűek védelmekor a pajzstetű elleni oldatba moní- lia, illetve varasodás elleni gombaölőt is adagoljunk. Törvény által is kötelezővé tett növényvédelmi feladat az amerikai szövőlepke elleni vé­dekezés. A hernyófészkek már jól megfigyelhetők, a tojások­ból kelnek a kis hernyók, és az összehúzott leveleken tömege­sen károsítanak. Régi módszer, de hatásos: a hernyókkal ra­kódott ágakat levágják, és el­égetik. Növényvédő szerrel ugyancsak elpusztíthatok, de csak addig, amíg a fiatal her­nyók a fészekben találhatók. Jó szolgálatot tesz a fák tör­zsére erősített hernyóíogó öv is. A késői érésű őszibarackfá­kat, ribiszke- és piszkebokro­kat, téli almát szintén gomba­ölő és rovarirtó szer kombi­nációjával védjük, az említet­teken túl a lisztharmat, a le­vélfoltosság, valamint a külön­böző araszolok és darazsak kártételével is számolni kell. A szamócát a termőrügyek kialakulása idején a levélfol­tosság, sodrómolyok ellen kell védeni elsősorban. A szőlőben a lisztharmat terjedésének időszaka járja, de a félig érett fürtökön kezelés híján a szür­ke- és fakórothadás telepei is megjelennek, a későbbi érésű fajtáknak a molyok elszaporo­dása is veszélyes lehet még. A kisparccllák gyümölcse Kevesen tudják, hogy gyü­mölcsfáink mennyiségi meg­oszlásában vezető szerepe a szilvafának van. Mintegy 20 millió van belőle az országban. Nagy Lajos könyvéből olvas- - hatjuk, melyet az 1930. szep­temberi gazdasági kiállítás al­kalmából írt, hogy e gyümöl­csöt szállítják külföldre a leg­nagyobb mennyiségben. A ki­vitelre kerül« szilvafajták vol­tak a mirobalán, vörösszilva, besztercei szilva. Az 1928-as esztendőben kö­zel 6 millió kiló volt a szilva- export városunkból, ez volt a virágzó kivitel csúcsa. Akko­ri adataink szerint 4 ezer 210 hold gyümölcsösben 3 ezer kis­gazda termelt szilvát. Az exportból kimaradt gyü­mölcsnek is akadt gazdája, hi­szen 189G-ban már ezen okból Nagykörösön építette fel a Likőrszesz- és Élesztőgyárat a Gschwindt-féle rt. Azóta a telepítés és a ter­méshozam Is változott. Tizen­nyolc évvel ezelőtt 200 ezer tonna szilva termett hazánk­ban. A nagyüzemi rész még most is elenyésző a kisparcel- lákhoz viszonyítva, csak 1G százalék, pedig a szilva az egyetlen gyümölcsünk, amely jó minőségben komplett gépe­sítéssel termeszthető. Legvíz- igényesebb gyümölcseink egyi­ke és 13—20 tonna hektáron­ként a terméshozama. E gyü­mölcsfajta a tartósítóipar, a hűtöipar, az export és a bel­föld követelményeit egyaránt kielégíti. Újabb fajtáink a tulen, a gras, a Stanley, a timpurin, a Chachaki sorozat, a callforniai blue, a grand prise és a yaki- ma. Nagykőrösön és Nyársapáton főleg az olasz kék, a beszter­cei, a Stanley fajta az elter­jedt. Z. B. ■*\ ! ■■ Tavalyi almából jóízű a dzsem miság gondolata végső soron a kenyér fogalmában találko­zik. Számomra tehát a ke­nyeret jelképezi, de az el­múlt évtizedekben, és je­lenleg sem létünknek valós tartalmát. A szükség ugyanis, bármennyire fáj, sokaknak munkanappá változtatta, azért, hogy megvehessék az uj kenyeret. Dr. Kruppa Ildikó laborve­zető: Édesapám szavajárá- sa volt, elvesz az a nemzet, amely elhagyja szokásait, hi­tét. Mi sajnos ezen az úton haladtunk az elmúlt évtize­dek alatt, szinte semmivé lett az ünnepeink tartalmához fű­ződő érzelmi kapcsolat. Tör­ténelmünk fejezetei azért ho­mályosak, mert az állampol­gárok nem ismerik a hozzá­juk fűződő tartalmat, ebből következik, hogy nincs igazán tiszta kép a magyarság ittlé­téről, egyáltalán ittéléséről. Ügy gondolom, augusztus 20-a ebben a pozitív hitben kellene hogy erősítsen ben­nünket, egy olyan történelmi szemlélettel, amely hiteles ké­pet ad az összmagyarságról, önmagunkról. Boros János tsz-tag: Mint napszámoscsalád gyereke, jobbára csak a körmenetek­re emlékszem, az áldásosz­tásra és a nemzetiszínű sza­laggal átkötött kenyerekre. Ez utóbbi momentumból sej­tettem mindig, hogy augusz­tus 20-a jóval több, mint egy­házi ünnep. A jelképek sokat mondanak, akár az ünne­pek, mindegyik kifejezi a nemzet gondolatvilágát. Ezért helyesnek tartom, hogy új­ra jogaikba helyezték régi ereklyéinket, jelképeinket, bár ha én a Parlamentben szavazhattam volna, csak a Kossuth-címer mellett vokso­lok, mert az egyértelműbben kötődik a szabadsághoz is. Gondolatomban mindig az államalapító király jelent meg, de ehhez a dátumhoz az azt követő korok történelme is szervesen hozzátartozik. Kovács Balázs nyugdíjas: A földből élők, a földtől örök­ké remélők közül származom. Ritkán volt úgy, hogy párbe­szédet folytassak a történe­lemmel, a politikával, ne­kem egyszerűen csak az ara­tás befejezésének megnyug­tató érzésével, a létbiztonsá­got jelképező kenyér meglé­tével volt azonos az ünnepe. Ebben, azt hiszem, benne van mindaz, amit augusztus 20-rói elmondhatunk. Kinek ez ne­tán kevés, az fájlalhatja, mert nem értette meg az ün­nep jelentésének lényegét. Soós Sándorné tanárnő: Az idei augusztus 20. úgy vélem, a rendszerváltás mérföldkö­ve, történelmi esélyek nyi­tánya, amiképpen István ki­rály népének volt az állam­alapítás. Mérföldköve az ön­állóság kezdetének, s én is azt remélem, hogy valós tar­talommal telítődik majd ez a nap, és nemcsak jogaiba ik­tatott ünnep lesz. Történel­mi oldalról az államiság raj­zolódik ki előttem, amit nem tudok elvonatkoztatni a má­tól, hiszen ha más körülmé­nyek között is, de lényegileg hasonló, és nagyon keménÿ küzdelemre hí fel a felisme­rés: Európán kívül nincs szá­munkra hely. Ez az ezer év előtti igazság remélhetőleg békés formában, de koránt­sem kevés áldozatot követel tőlünk, s ha augusztus 20-nak van mának szóló üzenete, ak­kor az mindenképpen a vál­tás szükségessége, különben szétforgácsolódunk. My. J. A konzervgyár úgynevezett fzesüzemeben mű szakonként 24 tonna almát dolgoznak fel. Ez még természetesen a tavalyi gyümölcs, amelyből jó minőségű dzsemet tudnak készíteni a kon- zervcsek. Mielőtt azonban megfőznék, gondosan kiválogatják a hűtőházakból érkezett áruból a feldolgozásra alkalmatlan gyümölcsöt. Ezt a feladatot gyakorlott szakmunkásokra bízzák. Képünk Almási Sándornéról és Patik Balázsnéról készült a válogatószalag mellett (Varga Irén felvétele) Magunkra (is) figyelve Létünknek a része i tudja, ünnepeink értel- mezeseinek metamorfó­zisa mit hozhat még? Dátu­mokat fogunk elfelejteni, hogy helyettük másokat vés­sünk agyunk rejtekébe. Hol ilyen, hol olyan tartalom­mal, de ünnepelni — kell. Egyre nagyobb adottság­nak, megszerzendő képesség­nek tartom, hogy valaminek is örülni tudjunk, hogy legye­nek ünnepeink, ünnepnap­jaink, amikor megérinthet bennünket valami bölcses­ség, amikor egy pillanatra megállhatunk, magunk mun­kájának örvendezve. A világteremtés hetedik napja is az ünneplésé volt: a vasárnap szentsége az el­telt évtizedek alatt megko­pott és kiürült: de a hajsza ürítette ki, koptatta meg, hi­szen nem lett ünnep helyet­te a szabadnak nyilvántar­tott szombat sem. A hétvé­gék a különmunkák, a túl­órák, a különműszakok és a zártkertek jegyében telnek, s olyankorra lehet időzíteni a betonozásokat, visszaadni a' kalákamunkát. A nyári ün­nep, az augusztus húszadi­ka pedig különös bölcsessé­gével tűnhetett volna már eddig is ki a többi közül: hi­szen annyi fogalmat magába foglalt, annyit megtestesített, hogy szinte mindenki talál­hatott magának benne meg­állni méltót. Bizonyára valami termé­szeti alapja is van, hogy a nagy nyári munkák után, az aratásokat, a gyümölcssze­dést befejezve, de a szántás- vetés, a szüret előtt teremte­ni kell alkalmat az új, a megtermelt, megdolgozott fe­letti örvendezésre. Szent Ist­ván országalapító munkája, az új kenyér, majd az alkot­mány mind adalékul szolgái- tak-szolgálnak ehhez, de azt hiszem, nekünk itt Nagykő­rösön, a Duna—Tisza közén, az alig harmincezres város­kában, magunkra kellene fi­gyelnünk: akár csak csalá­dunkra. S persze ahány szervezet, ahány mozgalom, s ahány ember, az mind tudja és megfogalmazza, számára mit hozott az év, mit hoztak az évtizedek: a tartozik és a követel rovatban bizonyára vannak elfelejtendő és fel­elevenítendő események egy­aránt. Kevés szó esik róla, jó­magam fontosnak tartom, hogy alig jóvá tehető hiba­ként értékeljem azt, hogy a hétköznapok optimizmusa, a mindennapi öröm eltűnt éle­tünkből. Nagy dolgok feletti örven­dezésünk folyama megszakí­tatlanul hömpölygött. A győ­zelmi jelentéseket mi is az ünnepnapokra időzítettük. Átadták, elkészült — s való­ban, mind tényszerűen igaz is volt, hiszen valóban át­adták, valóban elkészült. Csak hát, az össznépi öröm mögött két nappal a hiány­listák megoldói jártak. Há­rom évig őrizgettem kol­légám fotósorozatát, amely egy városi intézmény átadá­sa után két héttel készült; a nedves falakról levált a ta­péta, a pénteki betonról fel­jött a szombati műanyag padló. Csoda-e, hogy annak, aki csinálta, mindez semmi örömet nem okozott? De hát minek ilyen messzire men­ni: városi esemény hatását számon kérni? Hát a csalá­dokban, a meghajszolt, fá­radt emberek is ahhoz szok­tak, hogy ne az elkészült fe­lett örvendezzenek, hanem a még mindig hiányzót vegyék számba. Elkészült a ház, de még nincs kerítés. Megépült az is, de hogy néz ki a kert. Megfogta a fa, de nincs pénz kocsicserére. Aztán ott a ko­csi, de nem nyugati: s mi­nek is folytassam. Az is igaz persze, hogy ezen elégedet­lenségek java előrébb visz, ha mindig mindennel elége­dettek lennénk, még mindig a barlangban laknánk, s fákon ugrálnánk. P)e emberek lettünk, lé- tünknek része kell hogy legyen a megszolgált öröm. az ünnep bölcsessége: amikor megállhatunk büszkén mű­vünk fölött, arra a percre, ami a további küzdelemhez is erőt adhat. Ballai Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom