Pest Megyei Hírlap, 1990. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-18 / 194. szám
10 1990. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT CS. KOVÄCS LÄSZLÖ grafikája Boldogasszony oltalmában Ha Szent István napján nyitva lesz a kocsma Állampolgárok az államról Széni István szobra Vácott, a székesegyházzal szemben áll Az ötödik X-en túl az embernek nincsenek illúziói, túl sokat már nem vár az élettől. A nagy ábrándok máglyatü- zei kihunytak, kis örömök lángocskáinál melegszik. Hogy mi minden belefér ötven évbe. azt csak akkor méri fel, ha számvetést csinál. De erre. a nagy rohanásban, ritkán kerül sor. Legfeljebb olyankor, ha a bánat, a mel- lőztetés, az öröm vagy egy váratlan elismerés kilendíti a megszokott kerékvágásból. Az én életem sommásan belefér tíz mondatba, s ami szép, az a gyermekkort idézi. Magyarul, a bihari nyelvet anyámtól tanultam. Falun. Régi szavakat, tájszólást, mesét, közmondást, népi szokásokat. Köszönet érte anyámnak, és köszönet a falunak, amely rövid ideig befogadott. Apámtól a messzeség utáni vágyat, a barangolási kényszert kaptam. Terhes, de szép örökség, amelyet nem lehet elherdálni; a sejtjeimben őrzöm, mint darvak az ösztönüket. Ez volt a jussom, ezzel indultam útnak. E jusshoz a sors tollat is adott, hogy krónikása legyek a múló időnek, s írással őrizzem a magyar szó csengését. A sors olyan, akár a szél. Felkapja az embert, és továbbsodorja. Egy reggel két bőrönddel és mázsányi szó-, rongással felültem a vonatra. Mögöttem maradt a Királyhágó, a szülőföld, ahol 44 évig éltem. Nehéz, küzdelmes évek jöttek, melyekért nincs kit okoljak. Néha, ha elcsüggedtem, álmomban hazavágytam. Aztán másnap folytattam vagy újrakezdtem, mert az álmok talaján nem lehet gyökeret verni, sem otthont teremteni. Az idő szekere haladt, két. éve éltem már Magyarországon, amikor végre megjött az a levél, amelyre annyira vártam., amely arról tudósított, hogy valahol egy hivatalban döntöttek a sorsomról, hontalan státusom véget ért. A levélben azt is közölték, m.elyik nap kell megjelenjek a tanácsnál iskütételre. Ünneplő ruhában és ünnepi lélekkel készültem. A család osztozott velem az örömben. Ugyanezt nem vártam el az aktust lefolytató tisztviselőtől, számára csupán egy ügyfél vagyok a sok közül. Tévedtem. S ez az a ritka pillanat, amely kilendíti az embert a megszokott kerékvágásból, amikor újra hinni kezd az emberségben. A kitűzött időben ott voltam. Percnyi pontossággal szélesre tárult a díszterem ajtaja, egy bájos, ifjú hölgy virággal mellém lépett, karon fogott, és megindult velem a terembe. Az asztal is csupa virág volt, mellette ott állt az anyakönyvvezető. Teljes díszben, mellén a piros-fehér-zöld szalaggal. Valahonnan zene szólt, hömpölygő méltósággal, a hangok, felkúsztak, úsztak a magasban, majd lecsorogtak rám, és beborítottak, mint egy jótékony, májusi eső. Eső, amelytől a mag megfakad, s a palánta gyökeret ereszt. Hányatott éveim alatt most éreztem először az emberség melegét. És most éreztem át először a Szózat sorait teljes valóságukban. Itt élned, s halnod kell! Vállalni ezt az országot jóban és rosszban, e tenyérnyi csücskét a földnek, mely fiává fogadott, magaménak vallva a bácskai búzatengert, de a Hortobágy délibábját és a kunsági futóhomokot is. Baranya lankáin a szénafű zizegé- sét s a tihanyi apátság harangzúgását. De mindehhez hozzátartozik egy sor gond is. Az inflálódás, az adó, az árak rohamos emelkedése, az élet- színvonal megtorpanása. Tudtam: ezt is vállalnom kell, és hinni abban, hogy a gond felhői elvonulnak, s újra sütni fog a nap. Mindez átsuhant bennem öt évvel ezelőtt, miközben mondtam az esküt, amelyet a Himnusz kísért. Könnyeken keresztül néztem a mosolygós arcokat, reszketett a kezem a kézfogásoknál. A kezek friss, ropogós cipót nyújtottak felém és tokaji aszút, átkötve nemzetiszínű szalaggal. Bort és kenyeret kaptam, az élet jelképét, a nemzet megtartó erejét. öt év telt el, azóta újabb öt, nehéz év. Az apai örökség, a messziség utáni vágy mégis megcsendesült bennem. Már a Királyhágóról is csak ritkán álmodom. Magyarságom státusában úgy érzem magamat, mint a fáradt vándor, aki egy rögös utat megjárva, végleg hazaérkezett. Matula Gy. Oszkár Géza fejedelem idejében két ellentétes hitvilág osztotta meg Európát. Az Elbától nyugatra a keresztény vallás hódított tért, míg a keleti részen, a Lajtáig pogány rítusok szerint éltek az emberek. Fiának, Istvánnak e két világ hite között kellett választania, és ő a kereszténységben látta népének jövőjét. Hittérítőket, papokat hívott az országba nyugatról, s minden eszközzel — szóval, tűzzel-vas- sal — megtérésre késztette a magyarokat. Halálakor hazáját Boldogasszony oltalmába ajánlotta. Egyházakat alapított, szám szerint tízet. Ezek között van a váci is, amely szervezetileg csak I. Géza idejében,épült ki. 'Szent Istvánra émlékezve állítottak szobrot Vácott, a Konstantin téren, a székesegyházzal “ szemben, amelynek Máül- bertsch festette kupolafreskó- ját. A Szentháromság diadalát ábrázolja, az Atya, a Fiú és Szűz Mária félkörívet alkotó csoportja mellett, felhők fölé emelte a magyaros ruhát viselő magyar szenteket. A központi alak itt Szent István. Előtte elhunyt fia, Szent Imre. Templomok, kápolnák őrzik nevükben az országalapító emlékét a váci egyházmegyében is. Közülük Pest megye területén áll közel tizenöt. Mindegyik műemlék vagy műemlék jellegű épület. Így például. a váchartyáni, amelyet 1320-ban emeltek. A dunakeszi temető- kápolna 1700-ból való, az abo- nyi pedig 1773-ból. A tápiósápi templomot már 1787-ben létesítették. A többit a későbbi időkben építették. Mindegyiknél régebbi viszont Nagybörzsönyben a Szent István király római katolikus templom. Az Ipoly völgye fölött, magas dombgerincen áll, messziről látható a homlokzati tornyos, kisméretű, román stílusú templom. Jó arányaival a román stílű falusi templomépítészet eszményképeként tekintik — s nemcsak idehaza. A XIII. századtól a XV. század elejéig volt a község plébániatemploma. Csak a bá- nyásatemplom elkészülte ; Után vesztette el ezt a jellegét. A bányásztemplomnak külön érdekessége a barokk oltárkép. Szent Istvánt általában úgy ábrázolják, hogy térdepelve ajánlja föl a szent koronát a Boldogságos Szűznek. Itt azonban a kápolnát tartja kezében, amelyet a megkövezett István vértanú közvetítésével ad át. Ez csupán néhány építészeti- képzőművészeti emlék. Se szeri, se száma viszont a népi hagyományoknak, szokásoknak. Hiszen a szent király a bányászoknak és a pénzverőknek is védőszentje. De hogy ne csák a férfiakról szóljunk e napon, felidézünk egy történelmi momentumot. A Szent István lovagrendet Mária Terézia alapította 1774-ben. Minden bizonnyal így fejezte ki háláját, hogy asszony létére a pápától megkapta az apostol; királyi címet. V. A. A XIII. század elejéről származó román stílusú templom szentélye félköríves záródású — A nevemet? Na, azt nem! A 2-es főút mellett, Dunakeszin. Vági Istvánné vár a zöld lámpára. — Hogy mit jelent nekem az állam? Hát, vártam, hogy jobb legyen az élet, mert ha új rendszer van, gondoltam, csak jobbra fordul minden. De azt látom, hogy csak annak fordul jobbra, akinek eddig is jól ment, alakítgatják a kft.- ket. En nem itt lakom, hanem Fejér megyében, élelmiszerüzletben vagyok eladó a, volt párttítüar á forioköm, és' már hét boltot játszott át magának. Az ilyeneknek jól jön a rendszerváltás, nekem viszont semmi jót nem hozott eddig. — Tudja, fiatalember — magyarázza egy hatvan-het- ven kerüli, görbe botos ember Vácott, Balogh József —, én nagyon örülök, hogy megértem az új kort. © Sokan nem örülnek ennek, azt mondják, minden drágább, mint volt. — Hát tehet erről a mosta-, ni kormány? Drágább, meg még drágább lesz minden. Az államról én azt góndolom, hogy ne attól várjuk, hogy majd az szépen megoldja saját magunk helyett is az adóssággondot, meg a megélhetést is javítja. Szerintem nekünk, saját magunknak kellene segíteni azon, ami bánt. Ha kevés a pénzünk, ne az államtól A nagybörzsönyi Szent István - templom a népi templomépítészet példaképe (cím fölötti képünk) (Vimola Károly felvételei) Istvánt, a királyt ismét Szent Istvánként, az államalapítóként tisztelhetjük. De tiszteljük-e az államot? Néhány hónapja arra szavazott a választópolgárok zöme, hogy új országot, új államot építsünk, új törvények szerint éljünk. Saját államunkról van-e már saját véleményünk? S ha igen, akkor milyen? Páty község új ABC-je előtt Zsiborács Ervin áll, tömött szatyrokkal. — Nekem az állam most is csak állam maradt. Arra jó, hogy beszedje a pénzt a dolgozóktól. Én például vasszerkezeti szerelő voltam, szabad ég alatt dolgoztam harmincöt évet, és nyolcezer a nyugdíjam. Nekem aztán olyan mindegy, hogy szocialista vagy kapitalista az állam, hogy melyik nyúl a pénztárcámba, mindegyik csak kivenni akar belőle. — Nem úgy van az — szólal meg mellette egy fiatalember. — Hát nem maguk, idősek mondogatják, hogy milyen rossz volt a Rákosi alatt, hogy mindenkinek be kellett fogni .a száját? Most, hogy itt az MDF, most már azért csak elmondhatjuk a magunkét, nem? Én például sosem rejtem véka alá a véleményemet, de nem ám! © Ez örvendetes, szabad a nevét? várjuk el, hogy az szánkba röpteti a sült galambot, hanem menjünk oda, ahol pénzt lehet keresni. Én mennék, megnyitnám a régi műhelyemet, azt se bánnám, hogy drágább lesz a kenyér, csak már öreg vagyok. Tizenéves fiatal lány is hallgatja beszélgetésünket. © Mit szól az elhangzottakhoz? — Semmit. © De itt kell majd élned, boldogulnod, talán mégsem mindegy, hogy milyen körülmények között zajlanak a hétköznapjaid? — Ugyan már — válaszol meglepő felnőttséggel. — Hát hol élsz? A holdon? Mit gondolsz: lesz nekem valaha is lakásom? Kétmillióból? Még mozijegyet sem tudok venni. Dolgozzam havi négyezerért? Hordjam a kiflit a közértből a főnöknek? Én lelécelek innen. Már össze is ismerkedtem egy ciprusi sráccal. Az majd elvisz. Hogy inkább segítsek talpra állítani az országot? Miért? Én rontottam el? Hozza helyre, aki el... elrontotta. Nekem semmi iközöm hózzá. Vonaton utazom vissza Pestre, velem szemben borostás középkorú. Kérdezés nélkül is eppen a témáról fejtegeti a véleményét. — Hát, azért volt abban az átkos szocializmusban.is valami jó. Emlékszem, négy húszért vettük a kőbányait. Aztán voltak az ünnepségek. Én akkor úgy berúgtam -a fiúkkal, hogy télen a kocsiúton aludtuk át az éjszakát. Aztán nem is úgy volt, mint most. Csak szóltunk a művezetőnek, hogy főnök, kicsit iddogáltunk az este, rá kéne tölteni egy kis sört, mert az eloltja a poklot, aztán mehettünk is. Most meg?! Ki a fene tud harminc forintért sört venni ? Egy kétdekást meg hatvanért? Ez az új kormány... ez nekem nem jött be. De mindegy. Most legalább kiünnepiem magam az ünnepek alatt. © Szent István napján? — Azon hát, ha nyitva lesz a kocsma. TBE TENYÉRNYI CSÜCSKE A FÖLDNEK
