Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-07 / 158. szám
»i hcr fi 1990. JŰLIUS 7., SZOMBAT Tánc és barátság A Tápiómente együttes gyermekcsoportja egy esztendővel ezelőtt Svájcban szerepelt. Zürich környéki családoknál laktak ez idő alatt. Olyan jól érezték magukat, hogy a nagy- kátaiak elhatározták: viszonozzák a szíveslátást. Július 8-án, vasárnap este meg is érkeznek a kedves vendégek, összesen huszonheten, közöttük gyerekek is. A helybeliek gondoskodnak arról, hogy jól érezzék magukat. Legelőször is Budapestet mutatják meg nekik — hétfőn. Ám innen Tökre mennek, ahol lovasprogramban lesz részük. Kedden Szentendrére és Leányfalura kirándul a társaság. Sűrű nap lesz a szerda! Tá- piószelén megtekintik a Blas- kovich-múzeumot, majd a jelvényüzembe látogatnak. A nagykátaiak remélik, hogy a baráti szálak tovább erősödnek majd. Az új népi kollégiumokért Sallangoktól megtisztítva Tegnap országos konferencia színhelye volt a Gödöllői Agrártudományi Egyetem színház- terme. Az „Űj Népi Kollégiumokért” alapítvány kuratóriuma meghívására mintegy százötvenen érkeztek, hogy megvitassák az új népi kollégiumok lehetőségeit, összegezzék a falvakból származó fiatalok művelődési hátrányainak leküzdését segítő teendőket, alapvetően tisztázzák a tehetséggondozás, az értelmiségi szerepre való felkészülés kérdéseit, a témához kapcsolódó alapfogalmakat. A mozgalom felélesztésében úttörő szerepet vállaló Élelmiszergazdasági és Falusi Ifjúság Szövetsége olyan kollégiumi hálózat létrehozását támogatja, amely elsősorban a faluról, a vidéki kisvárosokból származó és a tanulmányaik befejezése után vidéken letelepedni szándékozó fiatalok számára biztosítaná azt a közeget, amelyben szakmájuk magas szintű elsajátítása mellett közösen készülhetnének a falu közösségében majdan elfoglalt társadalmi szerepükre. Dr. Enyedi György akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Kutatási Központjának főigazgatója, a kuratórium elnöke megnyitójában többek között arról szólt, hogy lényegében a hajdani hagyományok folytatásáról van szó, Mátyás meghívja Nagy Lajost Lovagi játékok Hónapok óta hírlik már, hogy ebben az esztendőben meglepetést tartogatnak a visegrádi vendégseregnek. Július 14-én és 15-én ugyanis ismét megrendezik a lovagi játékokat, s újfent avatnak Toldi Miklóst. Bizonyos előjelekből csakugyan lehetett következtetni arra, hogy az idén valami másképpen zajlik. Például abból, hogy részletes, egész napot betöltő forgatókönyv íródott Tu- rián György által, aki Ilosvai Selymes Péter, Kisfaludy Károly, Vörösmarty, Arany és Gyárfás Endre műveiből is. merített. Mindezt azonban C. Tóth János — a Pest Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese — ötleteinek fel- használásával. — Első ízben került sor a lovagi játékok forgatókönyv alapján történő megjelenítésére — tájékoztat C. Tóth János. — Ami a külön érdekességet adja, az, hogy Mátyás király meginvitálja udvarába Nagy Lajost. Hiszen a játékban minden lehetséges, akárcsak a mesében. így most találkozhat Kinizsi Pál és Toldi Miklós is. — Hány szereplője lesz ennek az egész napra kiterjedő történelmi-fantasztikus játéknak? — Közel százhúsz közreműködőre számítunk. Toldi Miklóst a tavalyi győztes Fekete László fogja megjeleníteni. Kinizsi Pált pedig Lóska Sándor. A hatalmas szereplőgárda a korabeli történelmi miliő felidézéséhez szükséges. A szolnoki Reneszánszklub — Lengyel Boldizsárné vezetésével —, a budapesti ifjúsági Cilinder Színpad, a Salamon bajvívókor, a visegrádi lovasiskola, a kecskeméti Régi Zeneegyüttes, Pap János színművész, az olaszországi Faenza város egyik kerületének dobos és zászlós csoportja vesz részt a játékban — és egy cseh bajvívócsapat! — Hány Toldi-jelölt pályázik az idén? — Eddig tizenhárom magyar és egy olasz jelentkezett! A hazaiak közül hatan már több ízben próbálkoztak. Fekete László például tavaly harmadik alkalommal győzött. Akadnak Pest megyeiek is: Pístyur Imre Szentendréről és Krebsz György Kismarosról pályázik a Toldi-címre. — Mibe kerül mindez? — Pillanatnyilag az irányárat tudom mondani: ötszázezer forint. Ebből háromszáz- ezret az Országos Idegenforgalmi Hivataltól kapunk, bekalkuláljuk még a várható százötvenezer forintos bevén telt, s várunk még szponzoroktól is támogatást. A Hosz- ízúhegyi Állami Gazdaság például tizennyolcezer forinttal járul a költségekhez, s ezen felül az első tizenkét helyezettnek egy-egy üveg pezsgőt ajándékoz. — Mekkora nézőseregre számítanak? — Csak reményeink vannak! A tavalyi tapasztalatokból kiindulva, az érdeklődők száma megközelítheti a háromezret. V. A. ám az eltelt évtizedek során számos olyan változás állt be társadalmunkban, életkörülményeinkben, foglalkoztatási szerkezetünkben és sok egyéb területen, hogy ma már például a „népi” fogalom tisztázása, újragondolása sem maradhat ki egy ilyen tanácskozás vitájából. Napjaink rendszerváltása óhatatlanul kihat az oktatás, az oktatáspolitika területeire, amelyekben az új népi kollégiumoknak is helyet, szerepet kell biztosítani. Azt ugyanis senki sem tagadhatja, hogy hazánk modernizálásának el engedhetetlen feltétele, hogy a gazdálkodást irányító szakember, az agrármérnök, a tanító az orvos egyben életminőséget is közvetítsen. Hiszen Magyar- ország európaizálása nem egyszerűen a nagyobb gazdasági teljesítmény iránti igényt jelenti, hanem mindazon készségek és képességek összességét, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy a jövő század Európáját megértsük, haladni tudjunk vele. A tízmillió forinttal rendelkező alapítvány ehhez szeretne segítséget nyújtani maga eszközeivel. A tegnapi tanácskozás tapasztalatai alap ján kívánja a kuratórium kidolgozni az ősszel nyilvánosságra kerülő pályázatuk mechanizmusát, illetve állítja majd össze a témaköröket. Mint azt Köles Sándor szociológustól, a kuratórium tagjától megtudtuk, két fő irányzat már létezik. Az egyik szerint az alapítvány támogatásából a korszerű pedagógiai módszerekre épülő, úgynevezett tehetséggondozó kollégium létrehozását kellene támogatni. A másikad ehetőség; hogy egy-egy helyi kezdemé nyezés, ötlet megvalósításához afféle „gyutacs” pénzösszegeket juttatni, kellő elbírálás alapján. Hogy végül hogyan, s milyen összegekkel támogatja az alapítvány az új népi kollé giumok mozgalmát, a pályázat meghirdetésekor tudjuk majd meg pontosan. — győri — Színházi levél Szentendre-pótló Ez persze nem egy színdarabcím. Noha lehetne, hiszen akár komédiává is lehetett volna írni azt a hercehurcát, ami végül is a szentendrei Teátrum megszüntetéséhez vezetett. A különböző kisebb valódi és nagyobb álokok segítségével jobblétre szenderített Teátrum ugyan megpróbál megelevenedni haló poraiból, de a kísérletek egyelőre nem pótolják azt, ami egyszer már létezett, s amelynél a régi módszer működött: a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. A Teátrum-ügyben főszerepet játszott Pest Megyei Tanács azonban megtalálta a módját, hogy valamely megyei nyári produkcióban mégis jelen legyen. Nem kevéssé meglepő módon ezt a Nemzeti Színház égisze alatt működő, a Várszínházhoz kapcsolódó Karmelita Udvar révén cse- lekszi. Az e helyen zajló előadások ugyanis így „futnak”: Teátrum ’90 — A Pest Megyei Tanács Nyári Színháza és a Nemzeti Színház együttműködésében. Tehát volna mégis Teátrum? Ha igen, akkor sem lenne, lehetne azonos a régi, szentendrei Teátrummal, mert semmi nem lehet azonos vele, ha. onnan, eredeti helyszínéről, kiszakítják. A név önmagában semmi. Ennyit erről. Mindamellett, a Karmelita Udvarban létrejöttek az elő- adásoik. Korábban a Csongor és Tünde, most pedig egy világsikert elért rookmusical, a Godspell. Az amerikai Stephen Schwartz műve a Jézus-sztorit meséli el, de nem olyan drámai hangsúlyokkal, a tragédiának nem azzal a katarti- kus erejével, mint a Lloyd Webber-féle Jézus Krisztus Szupersztár. Schwartz Jézusa olyan figura, aki szinte valamiféle műsorvezető módján vezeti végig a színpadi figurákat (s persze a nézőket is) saját történetén. Csodatételeit, példabeszédeit, prédikációi erkölcsi mondanivalóit megeleveníti, játékos, olykor a némafilmek burleszkjeire emlékeztető módon. S mégis nagyon emberi tud maradni — vagy tán épp ettől válik emberivé, megközelíthetővé. Igló- di István rendezése tulajdonképpen repríz, hiszen négy évvel ezelőtt a főiskolán ő készítette az első magyarországi előadást is. Most Bubik István (Jézus) mellett a több szerepet is játszó színészek — Kováts Adél. Császár Angéla, Molnár Zsuzsa, Ivánka Csaba, Végh Péter — s egy csapat kitűnően mozgó és éneklő főiskolás adja elő a művét, melynek kifejező és roppant fontos funkciót ellátó, dramatikus szerepű táncait Devecseri Vera készítette, az élőben megszólaló zenekar vezetését pedig Fekete Mari vállalta. A Godspell igen jó előadás. Ha ősszel bekerül a kőszínházba, olyan biztos közönségsikerre számíthat, mint annak idején az István, a király. Takács István Jelenet a Godspell előadásából. Középen Bubik István, jobbra Ivánka Csaba és Kováts Adél SZOM BET! KRÍMI A nagynéni felháborodva fogadta őket. ősz hajszálai rezegtek, orra furcsán mozgott — akár egy házinyúlé —, közben az ellentét kedvéért izgalmában sűrűn pislogott: — Képzeljétek, gyerekek! Betörtek hozzánk! — Máris... ? — döbbent meg Laura. — Mi az, hogy máris? — a néni szemüvege fölött szigorú pillantást vetett Laurára, ekkor még pislogni is elfelejtett. — Te talán vártad ezt az eseményt...? No, erről majd később beszélgetünk. Szóval, hallottam, valaki matat a zár körül. Már elég sötét volt. Leoltottam a villanyt, fogtam a vaskampós esernyőmet, és lesbe álltam. A betörő valahogy elbánt a zárral, bejött az előszobába, és akkor... leütöttem. — Tessék? — hűlt el Peter. — És... most hol van? — Megkötöztem, és egyelőre a fürdőszobába zártam — felelte Grácia nagynéni nemes egyszerűséggel. 4. GRÁCIA NÉNI ÜGYKÖDNI KEZD Mindhárman óvatosan bementek a fürdőszobába. Laura Peter háta mögé bújt... A kövezeten, a fürdőkád és a vécé között egy bőrzakós, kis termetű férfi feküdt, negyvenéves lehetett. A szeme furcsán kidülledt — alighanem az erőlködéstől. Szabadulni szeretett volna kötelékeitől, amelyek miatt egy húsvéti kötözött sonka benyomását keltette. Homloka közepén hatalmas dudor jelezte a pontot, ahol összeütközött Grácia néni ernyőjének öntöttvas fogantyújával. — Eresszenek el! — kiabált. — Mit csináljunk vele? — kérdezte Laura sápadtan. — Átadjuk a rendőrségnek! — döntött Peter. Maga sem tudta, miért gyűlölte meg hirtelen az ismeretlent. Nem elég, hogy banditák üldözik őket életre-halálra, most még egy kis betörő is éppfen rájuk vetett szemet? Vagy... ez nem volt véletlen? Közelebb ment a férfihoz, leguggolt mellé. Igyekezett úgy viselkedni, ahogy azt a filmekben látta. Fenyegetően megragadta a férfi mellén a zakót: — Beszélj! Ki küldött? — Engem? Senki! Betörtem, mert azt hittem, nincs itthon senki. Egy kis pénzre- volt szükségem ... gondoltam, akad a szekrényben vagy az asztalfiákban — dadogta amaz. Peter kis habozás után a telefonhoz lépett, és felhívta a rendőrséget. Perceken belül érkezett egy fekete autó. Három egyenruhás férfi elvezette a pórul járt betörőt, a negyedik közben feljegyezte Grácia néni vallomását, fejcsóválva megszemlélte azt a bizonyos esernyőt, majd elment. Amint végre magukra maradtak, az öregasszony leült a szalon pamlagjára — lakását régi bútorok tették jellegzetessé —, és szigorú pillantást vetett a fiatalokra: Nemere István: A KINCS (6. rész) — No, gyerekek! Halljam csak az egészet, de elejétől végig ! — Nénikém, mit kellene mondanunk? — tettette magát Peter. Ám az öregasszony — fehér haja rezgett halántéka mellett — könyörtelen volt: — Nekem van logikám, öcsém! Borotvaéles eszem! — közölte cseppet sem szerényen. Begörbített mutatóujjával megkopogtatta saját koponyáját: — Az agyam már korábban riadót jelzett. Egy: váratlanul megjelentek egy este, mint akiket üldöznek. Kettő: szinte sejtettétek előre, hogy valaki be fog törni a lakásba. Három: Peter, az imént azt kérdezted a betörőtől: „Ki küldött?” Nos, mit szeretnétek mondani nekem? A fiatalok összenéztek. Peter nagyot sóhajtott, és elmondott mindent. Grácia néni figyelmesen hallgatta; homlokán váratlanul annyi ránc lett, akár egy öreg tacskónak. Kis töprengés után így szólt: — Hadd lássam azt a „végrendeletet”, aztán majd beszélgetünk ! A ház előtt egy autóban két férfi ült. Az egyik — sűrű szemöldökű, elálló fülű, lapos arcú — a sötétségbe merült utcát nézte, és halkan mondta: — Ezek ma éjszaka már aligha mennek el otthonról. — Azt sohasem lehet tudni — felelte a másik, egy vékony, szeplős fiatalember. — Különben is, a főnök azt parancsolta, hogy reggelig őrködjünk. Hát akkor itt fogunk ülni. A másik hallgatott. Vártak. Grácia néni levette szemüvegét. A fiatalok feszülten néztek rá. — Hát gyerekek... ti nagy bajban vagytok — mondta végül. — Ezt mi is észrevettük — mosolygott Peter keserűen. — A néni nagyon megvigasztalt most bennünket — így Laura. — A végrendelet szövege rejtjeles — jelentette ki az öregasszony határozottan. — Meg kell fejteni. Nem ártana egy számítógép ... — Számítógép? Komputer? — döbbent meg Laura. — ... és néhány szakkönyv — Grácia felnézett. — No, menjetek aludni, rosszcsontok! Én még töprengek egy kicsit ... ... És ez a töprengés alighanem órákig tartott, mert amikor Laura és Peter reggel felébredtek, és a szalonba léptek, a néni felöltözve, félrebillent fejjel aludt a pamlagon. Egészségesen horkolt is, de a jövés-menés zajára felriadt: — Mi... mi van? Üjabb betörő? — Dehogy, csak munkába megyünk — nyugtatta meg Peter. Grácia néni megigazította szemüvegét, papírjaiba nézett, és rögtön eszébe jutott minden, ami előző este történt. ;— Menjetek csak, menjetek! — mondta szórakozottan. A fiatalok látták, hogy újra a rejtélybe merült, tehát úgysem érthetnek vele szót, ma már „használhatatlan”, összenéztek és elmentek. Délután együtt mentek haza. Peter észrevette, hogy munkába menet és jövet egy autón két ismeretlen férfi követte. Habozott, szóljon-e erről a feleségének — ám Laura hasonló hírrel fogadta, amikor délután a városban találkoztak. — Képzeld, szívem, két férfi jött utánam egy kocsiban. Ekkor Peter sem titkolózott tovább: — Ugyanezt a módszert alkalmazták velem szemben is. De nem közeledtek, és nem támadtak meg! — Engem sem — Laura értetlenül nézett férjére. — Te érted ezt? Tegnap délután mindenáron a közelünkbe akartak férkőzni ma meg jólnevelten, csak messziről figyelnek? — Lehet, tegnao óta stratégiát változtattak. A fiatalok némi aggodalommal nyitottak be a lakásba. Lelki szemeikkel már gúzsba kötve vagy holtan látták Gráciát. Ám a néni, e képzelgéseket meghazudtolva, kitörő örömmel fogadta őket. Szemlátomást nem esett baja a .nap folyamán. Energikusan járkált fel-alá a némi túlzással szalonnak nevezett nappali szobában. Ahányszor falhoz vagy bútorhoz ért, egy silbaköló katona erélyével fordult sarkon és indult visszafelé. — No végre, itt vagytok! — dörrent rájuk. — Üljetek le! Vége a 6. résznek (Folytatjuk.)
