Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-06 / 157. szám

fest Hírlap 1990. JÚLIUS 6. Itóspallag, Szokolva Endurő vb-futam A magyar válogatott egyik leg­jobbja, Zsembery Barnabás, a Kamaraerdei Kerekes Klub ver­senyzője hónapok óta tartó súlyos vállsérülése miatt mégsem tud részt venni az enduró (megbízha­tósági terepmotorozás) világbaj­nokság hétvégi, magyarországi fu- taman. Rajta kívül Nádor Attila szereplése is bizonytalan, mivel a Honvéd Petőfi SE motorosa ujj- törést szenvedett. így aztán előfordulhat, hogy Szabó Gergelynek, a KKK fiatal­jának kell megmentenie a ma­gyarok becsületét, mert pontszer­zésre esélyesként a kilenc hazai nevező közül éppen hármukat em­legették. A résztvevőkre mintegy 600 ki­lométer megtétele vár. ebből hoz­závetőleg 70 kilométer a 12 mért (más szóval gyorsasági) szakasz hossza. A rajt és a cél a Hunga- roringen lesz, a szervezők szerint a legjobban a kóspallagi és a szo- kolyai szakaszon kísérhető figye­lemmel a motorosok száguldása, az érdeklődőknek a Hungaroring mellett elsősorban ezt a kéfc részt ajánlják. A küzdelmek szomba­ton és vasárnap egyaránt 8 óra­kor kezdődnek. Százhalombattai beír csere Kevés volt a több pont A százhalombattai labdarú­gócsapat az 1984 85. évi megyei bajnokság megnyerésével lé­pett előre az NB III Duna csoportjában. Tavaly az 5. he­lyen végzett a gárda 49 pont­tal. a most befejeződött küz­delemsorozatot pedig negye­dikként zárta. Igaz, ősszel bronzérmes volt, s innen csú­szott . lejjebb. A Dömsöd együttesével cserélt helyet. 4. Dunai Kőolaj 30 16 7 7 45-30 55 Össze! 15 7 5 3 21-15 28 Tavasszal 15 9 2 4 24-15 29 Otthon 15 10 1 4 23-11 31 Idegenben 15 6 6 3 22-19 24 A számok azt a furcsaságot mutatják, hogy bár tavasszal három ponttal túlszárnyalta első félévi teljesítményét, mégis lejjebb szorult a táblá­zaton a Kőolaj, hiszen a Döm­söd még többet javult. Míg otthonában ősszel csak a BKV Előre szólt közbe, tavasszal már három együttes — Pét, Esztergom. Pénzügyőr — nyert náluk. Érdekesség, hogy vala­mennyi vendéggyőzőlem 2-1 arányú volt. Hazai pályán egyébként valamennyi mérkő­zésén betalált ellenfele kapu­jába/ a Kőolaj, ugyanakkor nyolc találkozón érintetlen ma­radt a hálója. ősszel a Magyar Kábel, va­lamint Várpalota csapatától győztesen tért haza. A máso­dik félévben folytatta sikeres utazásait : Sárisápon, Érden, Peremartonban, s a tavaszi fi­nálén Dömsödön 1-0-ra nyert. További három helyen ugyan­3IegincnáeUék a női kcnilabdázást Gödöllő tovább remél A téli holtszezonban levelek tucatja érkezett a szerkesztő­ségbe azért, hogy erről vagy arról az oldalról megközelítve, elmondják véleményüket az NB I/B-ben szereplő Gödöllői SC női kézilabdacsapatáról. Azután megoldódott a kérdés, hiszen ország-világ tudomásul vette: a profi játékosokkal te­letűzdelt gárda szétszéledt. Gö­döllőn ezen a szinten meg­szűnt a kézilabdázás. Az élet azonban gyakran művel majdnem csodákat. Így történhe­tett meg. hogy a GSC mégis el­indította lányait az NB I B tava­szi fordulójában is, s — hála az őszi első helynek — végül mes is tartotta helyét ebben az osztály­ban. — Hosszú vajúdás után jutot­tunk arra az álláspontra, hOET nem hagyjuk veszni ezt a lehető­séget — indokolta a GSC döntését Matűz Sándor sportköri elnök. — Igaz. tizenkét vereségünk mellett csak egy pontot szereztünk, én mégis elégedett vagyok! Az elnök el is mondta, miért jó­kedvű a kézilabdázókkal kapcso­latosan. Péli Sándor —■ aki ideig­lenesen vezette az edzéseket — jó munkát végzett, persze ehhez a játékosok jó hozzáállására is szükség volt. A végső soron elért 7-8. helyhez mindkét oldal jelen­tősen hozzájárult. — Az őszi elsőséget kiharcolt gárdából végül hárman meggon­dolták magukat, s elvállalták, hogy tavasszal nálunk folytatják, a megváltozott körülmények elle­nére is — folytatta Matúz. — Al­bert Magda, a kapus Szálkái Má­ria és Orgovánné Borka Ilona ál­landóan a csapat rendelkezésére állt. Mellettük Tóth Irén és Szeke­res Piroska is pályára lépett, de számíthattunk Simonné Tóth Ka­talinra is. A többieket a saját ifi együttesünkből hozta fel Péli Sán­dor. Ősztől egyébként a korábbi ifjúsági edző, a lányait korosztá­lyos bajnokságra vezető Farkas Az előtérben Szálkái Mária, aki vállalta a gödöllői szerep­lést. Korábbi kapustársa, a gólvonalon álló Balogh Judit a Vasashoz igazolt Balázs veszi át a felnőttek irányí­tását. s nagyon bízunk a sikeres folytatásban. Hogy mit is ért sikeren a sport­vezető, nem részletezte. Egyébként is, majd csak akkor lehet konkré­tabban megfogalmazni a célokat, ha eldőlt: kikre lehet számítani Gödöllőn az NB I.B 1990 91-es pontvadászatában ? — Ha anyagilag minimálisan va­lóra válnak reményeink, úgy egész jó kis csapatunk lehet a jö­vő évben. Több olyan játékos is foglalkozik a visszatérés gondola­tával, aki tavaly ősszel is itt sze­repelt. Az NB I/B egyébként a kél csoportra osztással feltétlenül gyengült, s nagyon bízunk benne, hogy sikerül megkapaszkodniuk lányainknak jövőre is ebben az osztályban.. Jocha Károly A Dél-Pest Megyei ÁFÉSZ felhívja a gazdálkodó szervezetek, intézmények, vállalkozók szíves figyelmét, hogy kedvező térítési díj ellenében közúti szolgáltatást vállal a szövetkezet tulajdonát képező Lada és Volga típusú személygépkocsikkal. Rendkívüli esetben expresszigényeket is kielégítenek. Érdeklődni lehet a (20)-11-291-es telefonon vagy Cegléden, az Alkotmány u. 7-11. sz. alatt, a központi irodában, a titkárságon. Ismét érdemes ránk ügyelni ! Dél-Pest Megyei ÁFÉSZ Cegléd csak egy gól különbséggel, 2-1- re diadalmaskodott. Rekord- győzelmét Sárisápon aratta, itt 5-1 volt. Ez az eredmény fordítva is előfordult a legsú­lyosabb kisiklást jelentő, o Pénzügyőrtől elszenvedett 5-1- es vereség során. Nemcsak a négy 2-1-es győ­zelem és ct 2-1-es vereség jel­lemezte a csapat szereplését, hanem az 1-1-es döntetlen is. összesen fél tucatszor volt ilyen arányú a pontosztozko­dás. s ehhez a Dunakeszin el­ért 0-0-s eredmény társult. A 45 találaton a következők osztoztak. 10 gólos: Papp, 8: Csomós, 6: Károlyi II, 5: Csor­ba, 3: Henrik, 2: Szalados, Lánci, Kövesi, 1 : Hering, Ban­kó, Balásti, Ambrus, Juhász, Szigeti. Egy öngól is volt, Kiss A. találatával nyertek Dömsö- dön. Papp Gábor egyébként jól beosztotta, mindkét félév­ben ötször vette be a kaput. A 15 hazai mérkőzésen 5500 néző volt, átlagban 360. A né­zőcsúcs még ősszel született, 1000-en voltak kíváncsiak az Érd elleni rangadóra. A bat- taiak vendégszereplését 7500- an figyelték, átlagban félez­ren. A legtöbben az Érd—Kő­olaj rangadón övezték a já­tékteret, 1100-an. — Reitter — Sportlövők Kupaviadal A Pest Megyei Sportlövő Szövetség szombat-vasárnap Szentendrén tartja a megyei kupaviadalt. Puska-, pisztoly- és futócél-versen y lesz, vala­mennyi korosztályban. Mind­két napon reggel 9 órakor kez­dődik a küzdelem a Kossuth KFSE lőterén. Szerda este az NSZK— elődöntő mérkőzés után, pontosab­ban a tizenegyespárbajt követő­en, még fél óra múlva is az öl­töző egyik sarkában guggolt az angol csapat középpályása. Chris Waddle. A 29 éves játékos úgy sírt. hogy a tizenegyest olyan csú­nyán elhibázta. Bobby Robson ka­pitány is hiába nyugtatta őt, sőt, a nyugatnémet Olaf Thontól ka­pott mez sem vigasztalta meg. — Hogyan történhetett meg ez velem? — ez volt Waddle első mondata. — Még sohasem hibáz­tam büntetőt. Biztos voltam ben­ne, hogy betalálok a hálóba. Szavait Bobby Robson kapitány is megerősítette: — Waddle a csapat tizenegyes- specialistája. Rendes körülmények között sohasem hibázik. De nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó percekben a játékosok idege] már pattanásig feszültek. „Szívtépő fájdalom” (Daily Mail). ’’Könnyek közt távozunk” (The Sun) — így összegezhető az angol nemzeti közhangulat csütör­tökön a bulvárlapok elsőoldalas főcímeiben. A labdarúgó-világbaj­nokságon eddigi legnagyobb telje­sítményét nyújtó válogatott bal- szerencsés veresége miatt érzett elkeseredés randalírozásba. zavar­gásokba csapott át Anglia tucat­nyi városában. Az angol—nyugatnémet elődöntő tv-közvetítése után Brightonban az ivókból (pubokból) kitóduló feldühödött fiatalok százai csapa­tokba verődve törtek-zúztak, du­lakodtak és fosztogattak a tenger­parti üdülőváros ucáin. Nyári nyelvtanfolyamon résztvevő kül­földi diákokat, köztük német fia­talok egy nagyobb csoportját egy rendőrkordonnal körülzárt iskola- épületben kellett védelem alá he- lyezni a felbőszült szurkolók elől. Southamptonban egy halálos ál­dozata volt. a kilengéseknek. Itt ér más városokban sokan megsérül­tek a zavargásokban, a rendőrség többtucatnyi randalírozót vett őri­zetbe „Anglia gyászol — írja a The Times —. miután nemzeti tizen­egye eddigi csúcsteljesítményéi nyújtva, a legkegyetlenebb mó­don, büntetőrúgás elvétésével eset' el a döntőbe jutástól. Az álom, amely a múlt este csaknem ve1 sággá vált, lidércnyomásba fordulj át Stuart Pearce és Chris Waddle számára. Ezt a két balszerencsés játékost egész életében kísérteni fogja a büntetőrúgás elvéfésőne rettenetes pillanata, amelyben a »futottak még« szerepére ítélték Angliát egy kánrazat.os. ám vég­ső soron kegyetlen elődöntőn.” Megismétlődik a futballtörténe- lem, s négy év után újra Argentí­na és az NSZK válogatottja méri össze erejét a világbajnoki dön­tőben. Az viszont egyedülálló az eddigi vb-históriában : mindkét fi- nalista a 11-es rúgásokkal jutott túl az elődöntőn, ami egyben azt is jelenti, hogy a szerencsének legalább akkora szerepe volt az eredmények alakulásában, mint a tudásnak. A nyugatnémetek egvp- dülálló rekordot állítottak fçl. ugyanis sorozatban harmadszor lépnek pályára vasárnap a vilárr legjobb válogatottjának járó ku­páért. Franz Beckenbauer nyugatnémet szövetségi kapitány szerint a to­rinói találkozó volt a Mondiale ed­digi legizgalmasabb. leginkább drámai összecsapása: — Mindkét csapat játékosai el­készültek erejükkel, ennél többel egyszerűen képtelenség futni és ütközni — mondta. — Ez az este örökre emlékezetes marad a fut- ballkedvelőknek, még akkor is, ha sokakban hiányérzet lesz amiatt, hogy végül a 11-esekkel döntöt­ték el a továbbjutást. Elismerem, ilyenkor már csak a szerencse számít, de hát 120 perc után már emberkínzás lenne folytatni a já­tékot. Már Barcelonában Német egység A németek közös csapattal vesz­nek részt az 1992-es ötkarikás já­tékokon — jelentették be Berlin­ben a két ország, az NDK és az NSZK olimpiai bizottságainak ve­zetői. Erre utoljára 1964-ben. a to­kiói nyári olimpián volt példa. Willi Daume. az NSZK Olimpiai Bizottságának elnöke és Joachim Weiskopf, az NDK Olimpiai Bi­zottságának elnöke azt is elmond­ta a nemzetközi sajtótájékoztatón, hoay a két szervezet idén decem­berben egyesül. üfi Éden' Konzervgyártó (Vámszabadterületi) Kft. felvess pályakezdő vagy már termelési gyakorlatot szerzett, élelmiszer-ipari szakközépiskolai vagy üzemmérnöki végzettségű műszakvezetőket, valamint kezdő vagy gyakorlott konzervgyártó szakmunkásokat A termelés a szezonban 2-3 műszakos. Bérezés: megállapodás szerint. Jelentkezni lehet személyesen Dobáson (Gyón) a konzervüzemben vagy telefonon, a Dobás 191-es számon. A PLASTICO KFT. FELVÉTELT HIRDET — villanyszerelő — lakatos — segédmunkás munkakör betöltésére. fizetés : megegyezés szerint. Jelentkezni lenen Hastico Kft. Monor, Ipar u 6. 2200. Leinformálható szak­képzett szakácsot fel­veszek. Jelentkezni le­het Tápiószele, Fehér Akác vendéglőben sze­mélyesen vagy Tápió­szele 20-as telefonon. 8j^16 óráig. ______ A gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem Gazda­sági Főigazgatósága üzemgazdasági cso­portvezetői munkakör betöltésére, szakirányú egyetemi vagy főisko­lai végzettséggel és költségvetési gyakor­lattal rendelkező mun­katársat. keres. Előnyt jelent: — rendszerszer­vezői képesítés, illetve megszerzésének válla­lása — felsőoktatási költségvetési gyakor­lat — számítógépes gyakorlat, jelentkezést írásban kérjük bekül­deni az eddigi szakmai tevékenységet is be­mutató, részletes ön­életrajzzal. Cím: Sza­bó István gazdasági főigazgató. Gödöllő. Páter K. u. 1. 2103. Kőművest, esetleg bri­gádot is. budapesti munkára felveszek. Tel.: 114-6433, este. Szobafestőket budapes­ti munkára felveszek. Útiköltséget térítek. Tel. : 114-6483, este. A Csepeli Duna Mglaz halásztelki konzerv, üzemébe laboráns munkakörbe. élelmi­szeranalitikus végzett, ségű dolgozót keres sürgős belépéssel. Je­lentkezés: telefonon 158-4311/52-es mellék vagy személyesen Fo­dor Béláné laborveze­tőnél. Budapest XXL. Orion u 14. ____________ A Human Oltóanyag­termelő és Kutató In­tézet telephelyére azonnali belépéssel felvesz: gyors- és gép­írót,. angolul jól beszé­lő gyors- és gépírót, férfi vegyipari szak­munkásokat, 3 mű­szakra, vegyésztechni­kusokat. Jelentkezés az intézet munkaügyi osztályán : Gödöllő. Táncsics M. út 82. ADÁSVÉTEL Eladó Csobánkán 7 szobás, kétszintes, alagsori új ház, autó­busz 100 m. Penziónak is alkalmas: Irányár: 4 700 000 Ft. Terra Kft.. Horváth, 188-8390. Es­te: 187-1964. Sürgősen eladó 0 kilo- méteres Lada Combi. Érdeklődni : 169-2300/ 2106 melléken, Greaus. Ezerkétszáz darab, bontásból eredő hor­nyolt cserép, két da­rab olajkályha, öt da­rab abroncsos vashor­dó eladó: Vác-Deák­vár, Bottyán __utca 65. B iohumusz-termeiő^i- liszta eladó. OTP-hitel biztosítva, hároméves szerződéssel: Vác. Ha- nusz utca 23. Váci, első emeleti, két­szobás, tehermentes lakás eladó. Érdeklőd­ni: Vác, Radnóti utca 19.. Stolcz. (Délután). Abádszalókon családi ház eladó. Üdülőnek megfelel. Érdeklődni: Abádszalók. Rózsa köz 2. vagy (20)-51-142-es telefonon. Vemhes kocák eladók. Cegléd, Széchenyi út 63. szám. Kerítéslécek, balkon­elemek, közvetlenül a gyártótól, nagy vá­lasztékban. Cím : ör- bottyán. Arany J. u. 8. 2162. Nyitva tartás: 6— 15.45-ig. ________________ É lelmezésvezető mun­kakörbe, érettségit szerzett munkatársat sürgősen felveszünk a bagi óvodába. Audi 80 D. fehér, 3 éves, új típus eladó. Irányár: 1 millió 200 ezer Ft. Budapest Ig- mándi u. 36. 1112 Eladó, szép kertes öve­zetben, nagy családi ház, 500 négyszögöl te­rülettel. 3 szoba fél- komfortos régi ház. felújítható vagv akár 2 nagy új ház éoítésére is alkalmas. Minimális ár: 1 millió 200 ezer Ft. Cegléd, Külső-Kátai út 34. Anyadisznók eladók. Cegléd, Bajcsy-Zs. u. 30. Kövesdi István. Lada Szamara kiuta­lás eladó. Tel.: <20)-10­656 esti órákban. Elektromos fűnyíró gép olcsón eladó. Cegléd- bercel. Vörös hadse­reg u. 3. Eladó 3 éves 1500-as ' I ada személygépkocsi. Cegléd, Török Ignác u. •6. szám._____________ Fajtiszta németjuhász kiskutyák kedvező áron eladók. Cegléd. Mészáros Lőric u. 24. 30 férőhelyes istálló­ban lótartást válla­lok vagy bérbe adom. Takarmány biztosított. Mészáros Sándor Vasad. II. kül­teriilet 97. 2211. _______ E ladó Monor, Tumoa M. u. 9. sz. alatti ház. Három szoba összkom­fortos családi ház el­adó, melléképülettel, víz, gáz van. Monor. Pozsonyi u. 44._____ T ölcsérsiitö gép 2 db kicsi és 2 db nagytöl- csér-betét eladó. Kecs- kemét. Cserép u. 30. Kamionosok, figye­lem! DAF fülkés Rá­bához vezetőfülke új­szerű állapotban el­adó. Érdeklődni : Kocs. Ároád u. V. Te- lefon : (34)-71-235. Szentendrei cirkófűté- ses, háromszobás. 70 négyzetméteres, étke­zős, panorámás örök­lakás eladó, 2 500 000 Ft-ért. Érdeklődni es­ténként: Aranyossi u. 18. Ekkert. ____________ A Dunakanyarban, Ve­rőcén, régi típusú tár­sasházban 73 nm-es öröklakás eladó. Irány­ár: 1,3 millió Ft. Ér- dekl ődni: 142-5621. örbottyáni tónál a Fürdő utcában, a strand főbejáratától a második lapos tetős tégla nyaraló eladó. Érdeklődni a helyszí­nen, szombat és va- sárnap 10—17 óráig. Forgalmas helyen üz­letet bérelnék, vendég­látóipari tevékenység folytatásához. Cím: Bacsa Nóra, Monor, Esze Tamás u. 2. 2200. Négy darab 4,5 kW-os, hőtárolós villanykály- ha kitűnő állapotban eladó! Érdeklődni: Za­laegerszegi János, Szód, Rákóczi utca 110. (2134). — Bármikor. Nyársapáton, a Nyárs­apát dűlő 5. szám alatti tanya eladó 800 n.-öl telekkel, jó kar­ban lévő szőlővel. Vil­lany és 2 fúrott kút van. Érdeklődni: Nyársapát dűlő 3. szám vagy Nagykő­rös, Tiborc u. 2. szám vagy Hattyú utca 1. szám. Aro 320 4K4, 5 éves: Aro-motor, Multicar 25 motor. Aro 343 al­váz. Aro alkatrész el­adó. Csemő, Ősz u. 2. 2713. __________ E ladó Tápiószőlősön nagyon szép helyen két szoba, fürdőszo­bás, külterületi ingat­lan, ipari áram van nagy földterülettel, ló. szágtartásra, kertész­kedésre kiválóan al­kalmas. Ara: 850 ezer Ft. Cím: Tápiószőlős. Rideg Béla, Annus-ta- nya 31. szám. ________ E ladó Zuglóban zöld­övezeti, tehermentes garzonlakás, 900 000,— kp. Érdeklődni mun* kaidőben: 153-2799. Eladó MTZ 51) és 3 fe­jes eke. Albertirsa, Bicskei út. Tápiószecsőn, az állo­máshoz közel, a Ba­lassi Bálint u. 15 szám alatti 238 a.-öles építési telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Dósa András, Nagy- tarcsa, Széchenyi u. 36 szám. KP-s 126-os Polski FIAT eladó. Érdeklőd­ni : naponta 18 óra után. Cím : Horváth Zsuzsanna, Nagykőrös. Vági ltp. 9/C. IV. em. 13. Tel.: (20)-51-709. Tanya eladó, ugyan­ott méhes konténer és 220, 380 aggregátor és 6 éves oldaíkocsis mo­torkerékpár 350 Jáwa. Kovács József, Mike- buda, II. d. 55, Naposcsibe megren­delhető, FI. Ply­mouth, 10 Ft, augusz­tus 1-jéig. Lantos Ist­ván, Jászberény, Al­kotás u. 83. VEGYES Luxus kivitelben mini redőnyök, családi, társasházak, intézmények részére, 1550 Ft/nm. Tel.: 178-3769. Biogiliszta eladó, OTP- re is. Lambert Anna Mária. 127-9040/190, napközben. Félidős Tetra SL tojó­tyúkok 130 Ft/db el­adók. Felsőnyáresv- háza, Károlyi Minály telep 11. Tunvogi. Olasz fürdőkádak minden méretben komplett garnitúrák tetőszerkezethez fű­részelt gerendák és egyéb építőanyagok nagy választékban Pécell öt 155. Tel.: 148- 6440. Szondi u. 40 Tel.: 132-5740. Esküvőiruha-köl­csönzö és lakodalmas- ház nyílt Dabason ! — Cím: IL. Münnich F. u J ________ N ew Voiker divatai u nagykor Zuglóban, igényes női-, férfi- és gyerek divatárú import anyagokból is, minősé­gi kidolgozásban kap­ható Bp., Mogyoródi ut 108. Hétfőtől csü­törtökig 6 h—13 h-ig. Tüzép-telep üzemelte­tésére alkalmas terüle­tet bérelnék Cegléden, a most épülő új házak közelében. Személye­sen keressenek fel! Nagykőrös, Vajda Já­nos u. 5. Naponta 18— 20 óráig.______________ F igyelem! Nyári io- vastáborozás gyere­keknek. Hetes turnu­sokban. 8—14 éves ko­rig. Lovastanyán, Kecskemét. Katona­telep, Ferkó tanya. Redőny-, reluxakészí­tés, engedménnyel. Nagykőrös, tel.: 51-741. 16 óra után. Keresek Veresegyház 10 km-es körzetében interlockkal vagy kettlizövel rendelkező munkaerőt, 14—13-as finomságú kötöttáru (zokni) varrására. Je­lentkezni lehet a meg­jelenés napján, ör- bottyán, Arany J. u. 55 (Baráth).______ E ladó Gödöllőn, I. emeleti, 62 nm-es, 1+2 félszobás. erkélyes öröklakás. Érdeklőd­ni: Gödöllő, Kossuth Lajos u. 43. 1/6., 17 óra után, Juhász László­nál. Vállalkozók, figyelem! A Városgazdálkodási Vállalat kezelésében levő gőzfürdő épületét (cím : Nagykőrös, Lő­rinc pap u. 1.) közös üzemeltetésre vagy egyéni vállalkozónak bérbe adjuk. Érdek­lődni lehet: Nagykő­rös, Mentovich u. 12., központi irodában: Kalocsa László műsza­ki vezetőnél. A MÁV Kiskunhalasi Pályafenntartási Fő­nökség értesíti a la­kosságot és a vasút mentén lévő gazda­ságokat, hogy a vasút hálózatán 1990. július 9-től július 25-ig vegyszeres gyomirtást végez. Tervezett gyomirtószerek : TCA. Dikamin. Agropon. Legeltetési tilalom 14 nap. ___________________ E züst- és kékrókaköly- kök októberi szállítás­ra előj egyeztethetők. Kedvező áron, OTP-re is. Érdeklődni tel.: (27)-66-019, az esti órákban. 56 éves. káros szen­vedélytől mentes rok­kant nyugdíjas (mű­lábbal) élettársat ke­res, 6500 forint jöve­delemmel. „Szoba- konyhás lakás van” jeligére leveleket: Mo­nor Pf, : 77.__________ A jtók, ablakok, hazai és importált csempék, kézi festésű csempék, olasz. svájci bur­kolólapok. fürdőszobai felszerelések és más építőanyagok nagy vá­lasztékban. Házhoz szállítva is. Klu- di garnitúra áren­gedménnyel. Nyitva: 8-tól 17 óráig, szomba­ton 12 óráig. Tel.: 183- 7382: XVI., Veres Pé­ter út 29. (a Kerepesti út folytatása), valamint Csepel Szállítók útja (a Belker garázzsal szemben), X., Fehér út 8.. 114. 2283. ________ F utóbanán, mimóza, quitói narancs, licsi, dinnyefa, tamarindus, vízi jácint, utánvéttel 350 Ft/tő-ért megren­delhetők. Torony. Pf.2 10. 9791. Kopácsi. Legújabb selyem és csipke menyasszonyi modellek. Vőlegényi szmokingok, menyecs­ke- és koszorúslányi, gyermekruhák is köl­csönözhetők. Bp. VII., Akácfa u. 27. Corvin­nal szemben. T.: 121- 6492. Eladó Penc községben egyszobás-konyhás, vérandas, nyári kony- hás családi ház, állat­tartásra alkalmas mel­léképületekkel, 245 n.- öles telekkel. Érdek­lődni Budapesten, a 156-4170-es telefonszá- mon, 18—21 óra között. A Tisza-tó közvetlen partján, Abádszaló­kon, a Nádas-vendég­lő eladó. Érdeklődni: Abádszalók, Szivár- vány út 28. 5241. Jelenleg is üzemelő középgazdaság el­adó. 2500 n.-ölön 53 fé­rőhelyes tehénistál­lóval, 24 férőhelyes disznófiaztatóval, 154 m2-es gazdasági épü­lettel, plusz mellék- épület, 100 m2-es, 5 szobás, összkomfortos házzal, 2 férőhelyes gépkocsigarázzsal. Cím: Érd, IV.. Bíbic u. 28. Sebestyén. Raktárnak vagy kis­ipari tevékenységre nagy helyiségek ki­adók. Cegléd, Petőfi út 23. 2700.

Next

/
Oldalképek
Tartalom