Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
Ne várjunk tovább! Húsz év tapasztalataival indul A világkiállítás és a Oalga mente Bár még nincs parlamenti jóváhagyás, a megnyilatkozásokból, felelős államférfiak kijelentéseiből biztosra vehetjük, hogy megrendezésre kerül a Bécs—Budapest Világkiállítás. Hallani, hogy ez a kiállítás nemcsak Budapest ügye lesz, kedvezően érinti az egész országot. A minap olvastam a Szabolcs-Szat- már megyei előkészületekről, s ma Jászberényben hallottam, hogy a jászok is részt kérnek a programból, s mivel önmagukat megmutatva adni szeretnének, inár készítik a terveket: mi szükséges, hogy jelen lehessenek a világnak ezen a nagy találkozóján? Nem véletlen tehát, hogy azon töprengek; a sokak által megcsodált, ismert és az idegenforgalom céljaira — néprajza, földrajzi adottságai, múzeumhálózata miatt — alkalmasnak tartott Galga mente hogyan kapcsolódhatna be a kiállítás vérkeringésébe. A területet már a főváros közelsége is arra készteti, hogy kopogtasson a világkiállítás rendezőinek ajtaján és jelentkezzen programajánlataival, igényeivel. Nem sok idő van a rangos eseményig, ezért tartanám fontosnak és sürgősnek az előkészületék megkezdését, az elképzelések, vállalkozások, tervek összegyűjtését és megvalósításuk koordinálását, összefogott irányítását. És itt jelentkezik az első gond! A járási tanácsok, majd a járási hivatalok megszűnése, a városok körzeti irányító szerepének felszámolása után ki legyen a tájegység feladatainak összefogója, ki legyen a várható események gazdája? Túra vagy Bag, Galgamácsa vagy Galgahévíz, meg a többi község önmagában képtelen felnőni a nagy eseményhez, képtelenek olyan szerepkört ellátni, ami vonzó lehetne a hazai és külföldi látogatók számára egyaránt. Nem lenne szerencsés, ha ez az első akadály meghiúsítaná az ötletet. Mit javasolhatunk, milyen tanácsot adhatunk? A Galga völgyének természetes kereskedelmi, kulturális, igazgatási központja volt valamikor Aszód nagyközség. A település szerepköre — nagy szerencsétlenségére az itt élőknek és a környező falvaknak is — az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott, elszegényedett, azt is mondhatjuk, elsorvadt. És most jelentkezik egy lehetőség! Aszód — művelődési háza, országosan ismert múzeuma — az érintett községek vezetőinek, szakembereinek bevonásával együtt vállalhatná a központi, irányító feladatok ellátását. Tudom én, hogy mindez többletmunkát, felelősséget jelent, de hát a fáradozás, a szellemi, anyagi befektetés bizonnyal megtérülne a terület fejlődésében, s abban, hogy a Galga mente valóban idegenforgalmi centrummá válna. Aszódra ezt a munkát kívülről természetesen senki nem erőltetheti rá, de a gondolat felvetése után nyilatkoznia kellene az aszódi vezetőknek, vállalják-e ezt a nemes és szép feladatot. LLÖI Mondhatják erre, hogy a helyhatósági választások, az önkormányzatok megalakulása után. Nem szabad várni! A múzeum, a művelődési ház, de a tanácsi vezetés is megkezdheti a feladatterv kidolgozását, összegyűjtheti a községek elképzeléseit, a különböző magánvállalkozók ötleteit, a gazdálkodó egységek terveit. Megalakulhat az ideiglenes szervezőbizottság is. És elkészülhet szeptember közepéig, október elejéig egy olyan tervezet, amelyet a szervezők letehetnek az országos irányítók asztalára. Nem kellene tétovázni. A kínálat igazán gazdag lehet. Hagyományőrző népi együttesek, népdalkörök, falumúzeumok, néhány megóvott, felújított műemlék, a vidék csodálatos természeti szépségei, ha megfelelő az ajánlat, ha egyedivel, különlegessel jár együtt a program, minden bizonnyal vonzzák a látogatókat. Lovasprogramtól a gyalogtúráig, mindenre alkalmas ez a tájegység. És miért ne képzelhetnénk el, hogy erre az időre már fogadóképessé válik a túrái, az aszódi kastély, hogy egészséges és beteg emberek fürödhetnek a túrái gyógyvízben, hogy ezrek kereshetik fel a példa értékűvé vált Galgapharmot, a Hévíz menti ökofalut. Miért ne reménykedhetnénk abban, hogy a vidék lakói bekapcsolódnak a falusi turizmus most fejlődő hálózatába? A szűkös terjedelmi lehetőség nem engedi, hogy ötletek sokaságát írjuk le. De nem is ez most a cél, sokkal inkább az, hogy az aszódiakat rábírjuk a vázolt feladatok vállalására és az érintett Galga menti községeket ötleteik megfogalmazására. És azt akartuk ezzel az írással, hogy sürgessük: minden várakozás nélkül induljon a közös gondolkodás, ami a közös cselekvés alapja lehet. Fercslk Mihály Őrségváltás a kapitányságon A Gödöllői Városi Rendőrkapitányságon dr. Füleki Lajos kapitány alezredes nyugdíjazása miatt megbízott kapitányként néhány hete Csömör István őrnagy dolgozik, A több mint húsz éve rendőrségnél dolgozó, újonnan kinevezett vezetőtől érdeklődtünk, mik a tervei, változtat-e valamit a kapitányság szervezetén, egyúttal szeretnénk bemutatni. Változtat A 41 éves kapitány Zsámbo- kon él, nős, két gyermek apja. Húsz évvel ezelőtt őrmesterként kezdte mint nyomozó. 1973-ban a rendőrtiszti főiskola nappali tagozatára ment tanulni, majd a bűnügyi osztályon dolgozott. 1980-ban a fő- kapitányságon fővizsgáló lett, aztán visszakerült Gödöllőre, a vizsgálati alosztály élére. Bűnügyi osztályvezetőnek 1987-ben nevezték ki, egyben ő lett a kapitányság helyettes vezetője is. Jelenleg a szegedi József Attila Jogtudományi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának ötödéves hallgatója. Elmondta, hogy megbízott kapitányi kinevezése óta egyfolytában azon gondolkodik vezetőtársaival együtt: milyen szervezeti. változtatásokat kell majd végrehajtani ahhoz, hogy a rendőrség munkája hatékonyabb legyen. Ehhez természetesen az anyagi és technikai feltételeket is meg kell találni — A változtatás még dr. Füleki Lajos idejében elindult a bűnüldözés területén. A nyomozóink egy részét kihelyeztük a településekre, mondván, így nagyobb helyismerettel, közvetlenül a lakossággal karöltve hatékonyabban tudnak dolgozni. Ezt tovább akarjuk fejleszteni. A szolgálatot naponta szervezzük, a 24 óránkénti értekezletek után mindig azokra a helyekre csoportosítjuk erőinket, ahol gondokat észlelünk. Ennek következtében az utóbbi két hétben megnőtt a tettenEz ám a kirakatpolitika! Bambino! Végül is a fiataloké a jövő (Győri András felvételei) ! Ez bizony ne legyen minta senkinek érések száma, ebből is látszik: ott mozognak rendőreink, ahol kell. A fogva tartottak száma szintén emelkedett az utóbbi időben — hallhattuk Csömör őrnagytól. — A kapitányságon, ahol most ön vezető lett, minden embert ismer, vezetői munkáját ez nehezíti vagy könnyíti? — Valóban, a 20 év alatt elég sok tapasztalatra tettem szert, és jól ismerem a kezem alatt dolgozó embereket. Ez a jó együttműködést segíti. Ügy gondolom, mind szakmai, mind emberi szempontokat tekintve. — Mennyi időre szól a megbízatása ? — Egy évre. Együttm űködik — Mit vár az önkormányzattól mint rendőrkapitány? — Jó együttműködést, és szívből remélem, hogy munkánkat segíteni fogják, nemcsak erkölcsi, hanem anyagi szempontból is. Költségvetésünket a megye határozta meg, nagy gondjaink nem voltak, de a technikánkon lenne mit javítani. Csömör István kinevezésével megüresedett a bűnügyi osztályvezetői állás, és korábbi helyettese, Tormai András százados — 15 éve dolgozik a rendőrségnél — lépett a helyébe, egyben átvette a kapitányság helyettes vezetőjének tisztségét is. Beszámol Megtudtuk még a kapitánytól, hogy a személyi állománynál nincs munkaerő-vándorlás. Az osztályvezetők és a helyettes vezetők beiskolázása folyamatos, legtöbbjüknek főiskolai végzettsége van. A járőrállománynál is törekednek arra, hogy érettségizett munkatársakat foglalkoztassanak. A lakosság támogatására és segítségére továbbra is számítanak, és változatlanul kérik, vigyázzanak maguk és mások megszerzett javaira. A városi egyeztető fórum a közeljövőben beszámoltatja a rendőrséget munkájáról. Csömör István őrnagynak ez lesz a bemutatkozása a városban működő pártok képviselői előtt. Árvái Magdolna Ok már lehúzták a rolót! És mit csinálnak a következő áremelés után? Nem janicsárképzők voltak Megújulhat-e a régi mozgalom? A TELEVÍZIÓ Hét című műsorában adtak hírt arról, hogy Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen gyűltek össze azok a pedagógusok, neveléssel, oktatással foglalkozó szakemberek, akik a népi kollégiumi mozgalom újjászervezésének a gondolatával foglalkoznak. Az adást követő napon találkoztam .Slezák Sándor barátommal, akivel együtt voltunk kollégisták, így nincs abban semmi különös, hogy azonnal a műsorban elhangzottakról váltottunk szót. Felidéztük egykori emlékeinket: a kollégiumépítés munkáját, a napról napra jelentkező étkezési gondokat, a szegényes elhelyezési lehetőségeket és mindazt a nehézséget, amivel ifjú fejjel találkoztunk és megküzdöttünk. Komolyan vettük az élet ezernyi ígéretét, és szerencsésnek tartottuk magunkat, mert úgy éreztük, minden baj ellenére is boldogok vagyunk, hiszen kamasz- korunk találkozott a társadalom kamaszkorával. Láttuk, elindult valami, amiben hinni lehet és mi hittünk. Eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor Sándor barátom elkedvetlenedett. — Ma már persze tudjuk, mondjuk, hogy nem volt minden feltétlenül jó. De az a nemzedék, amelyhez mi tartozunk, tényleg messziről indult neki a világnak. Sokan voltak, akik a kollégium segítségével jutottak el a falusi viskótól a fővárosi otthonig, a kisbojtár eleve elrendelt szerepköréből a minisztériumi, főhatósági munkakörig, a katedráig, netán a tudományok legmagasabb fokozatáig. — Emlékszem arra, hogy Lovász néni behozta a tanyáról a fiát a kollégiumba — akkor még szalmazsákokon aludtunk, vaságyunk sem volt — és úgy bízta egyetlen gyerekét Kalocsai Dezső igazgatóra, hogy: „Drága jó igazgató úr! neveljenek a fiamból igazi úri embert, ne kelljen neki cselédként a marhák faránál letöltenie az életét.” Mennyi hasonló esettel találkoztunk még. Mennyi sikeres életpályáról, és természetesen megtorpant sorsról tudunk. Egy azonban biztos: az akkori nemzedék csak egy dologra gondolt — előttünk a világ, amelyben jó dolgok és rossz dolgok egyaránt történhetnek, de mivel tizenévesek voltunk, csak a jót láttuk. Mert a kamasz mindig mérhetetlen nagynak érzi a lehetőségeit, meg a világot. A televízió műsorának nézése közben egy régi vád hasított belém: vannak, akik a népi kollégiumokat janicsárképzőnek nevezik. Elfogult szemlélet, általánosító vádaskodás egyaránt benne van az elmarasztaló ítéletben. Ki akarta vajon a kollégiumi mozgalomban részt vett fiatalok közül olyanra csinálni az országot, amilyennek csinálták? A kollégisták hátán ugyanúgy csattantak az 1948 után következő időszak túlkapásainak ütései, mint másakon. (Ha nem így lett volna. 1948-ban nem számolják fel az akkor már tízezer fiatal tanítását segítő kollégiumi hálózatot, és legjobbjait nem zárják ki az ifjúsági mozgalomból is.) Megkínlódtak azok a fiatalok a gondolataikért ugyanúgy, mint mások, de talán még jobban, mert hittek, mert kötődtek az őket kibocsátókhoz. Emlékszem én, hogy Bankó Mihály hazajött a falujába a kollégiumból és sírva fakadt, amikor találkozott a valósággal: a beszolgáltatás présével, az erőszakos téeszesítést követő kegyetlen tagosítással, a középparaszt életét megnyomorító intézkedések sokaságával. De hát mit tehetett volna? Nem tehetett arról, hogy a hatalom elkövette a forradalomért, a szocializmusért rajongó ifjúval szemben a legnagyobb bűnt: visszaélt a tisztaságával és a hitét rosszra használta. Azt mondja Slezák Sándor, hogy a mozgalom felújításának gondolata igazolja azt a tisztességes szándékot, amiért a népi kollégiumi mozgalom legjobbjai, a gondolat megfogalmazói az alakulástól a megszüntetéséig, felszámolásáig küzdöttek, és amire ma is szükség van: a tehetséges fiatalok továbbtanulásának, az elmaradott helyzetből fakadó hátrányos helyzetük leküzdésének segítése. — Mert nehogy azt hidd, hogy ezen a területen’ rend van. A kenyérgondokka] küzdő munkások vagy falusi emberek nem adják középiskolába a gyereküket. És ha akad közöttük, aki a középiskolát elvégzi, csak ritkán jut főiskolára. esetleg egyetemre. És mit ér el az, aki diplomát szerez? Kilométerekkel lekörözte az a társa, aki pad'zamszédja volt az általános iskolában és autószerelő lett. HALLOTTAM olyanról is, hogy az új elitképzőben havi tízezer forint a tandíj. Az egyik főiskolánkon a félév képzési költségéből 22 ezret a hallgatók (szülei) térítenek. És mi történik, ha csak tehetség van. és pénz nincs? A költői kérdésre a népi kollégiumi mozgalom újjászervezői próbálnak válaszolni. F. M.