Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-25 / 173. szám

1990. JÚLIUS 25., SZERDA MKIiVKI 3 PARÁZS PARLAMENTI VITA A SAJTÓRÓL Nincs döntés az önkormányzati választás ügyében Az önkormányzati képvise­lők és polgármesterek válasz­tásáról szóló törvényjavaslat általános vitája töltötte ki a Parlament kedd délelőtti mun­kanapját. A miniszteri expozé­ból kiderült: az illetékes vé­leményező testület, az alkot­mányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság nem tárgyalta a javaslatot. Az elő­terjesztő Horváth Balázs bel­ügyminiszter hangsúlyozta, hogy a tervezet három vá­lasztási rendszert tartalmaz. Az úgynevezett kislistás rend­szerben — amelyet az ötezer lakosnál kisebb településeken alkalmaznának — minden je­lölt neve a szavazólapra kerül­ne, a választópolgár pedig annyi jelöltre szavazhatna, amennyi a településen megvá­lasztható képviselők száma. Az 5—60 ezer lakost szám­láló településeken az egyéni választókerületi rendszer ér­vényesülne, körzetenként egy- egy képviselőt lehetne itt megválasztani. A 60 ezer la­kosnál nagyobb településeken pedig vagy az egy szavazatot kétszer értékelő, vagy pedig a kétszavazatos rendszer mű­ködne. Az előbbi azt jelenti, hogy a választópolgár egy sza­vazólapon voksol egy egyéni választókerületi jelöltre. Sza­vazata a pártokra adott listás eredmény megállapításakor is figyelembe veendő. A kétsza­vazatos rendszerben pedig a választópolgár két szavazócé­dulán külön-külön szavazna az egyéni választókerületi je­löltre, illetve a listásra. A polgármestert csak ott választhatnák közvetlenül az állampolgárok, ahol legfeljebb ötezren élnek, a többi helyen a képviselőtestületet illetné meg ez a jog. A pártfrakciók vezérszóno­kainak felszólalásából kitűnt: az ellenzék ezúttal is sok kifo­gásolnivalót talált a tervezet­ben. Az SZDSZ és az MSZP képviselőcsoportja egyaránt igazságtalannak ítélte az egy szavazatot kétszer értékelő módszert. Szinte minden el­lenzéki képviselő úgy vélte, nemcsak a pártoknak, hanem érdekvédelmi, társadalmi szer­vezeteknek és egyesületeknek is biztosítani kell a listaállítás jogát. A polgármestert az SZDSZ és a szocialisták sze­rint is mindenütt közvetlenül kellene megválasztani. A ke­reszténydemokraták szerint azonban legföljebb a 60 ezres településlétszám alatt tartják elképzelhetőnek a közvetlen választást. A vezérszónokok után első­sorban a szabaddemokrata képviselők kértek szót, ám ha­marosan elmérgesedett a han­gulat, és a vita MDF-es, SZDSZ-es és fideszes képvi­selők személyeskedésektől sem mentes szócsatájává vált. S miután az ebédszünetet — az elfogadott napirendnek megfe­lelően — az interpellációk és kérdések követték, a törvény- javaslat általános vitája fél­beszakadt. Ebédszünetben a Parlament az Alkotmánybíróság tagjává választotta dr. Szabó Andrást, aki a Legfelsőbb Bíróság el­nökévé megválasztott Solt Pál megüresedett helyét tölti be. A munkanap interpellációk­kal és kérdésekre adott vála­szokkal folytatódott. Kiss Róbert (SZDSZ) a bős—nagy­marosi vízlépcső ügyében in­terpellált a miniszterelnökhöz, hangsúlyozva, hogy a víz- * lépcsőrendszer építéséről nem készült állapotfelvétel, és nem ismeretes a kártérítési szakér­tői bizottság véleménye sem. HÉV helyeit tank járt a váltén ? Jöhet már a szerelvény A BKV HÉV-üzemében leg­utóbb Rabét Attila vonalmér­nök tartott ügyeletet a gyors­vasúti igazgatóság központi szolgálati helyén. Aradi István pályamestertől telefonon ér­kezett a hír, hogy Tökölön a szovjet laktanya területén a HÉV-ipa-rvágány bejárati vál­tóját súlyosan megrongálták. A pályamester jelentése sze­rint, a váltó vonórúdja meg­görbült, világítását összetörték és maga a készülék is alapo­san tönkrement. Szavai szerint, feltehetően, nagy súlyú jármű­vel gázoltak keresztül a vál­tón. Megtudtuk tőle, hogy a Tö­kölön levő szovjet katonai bá­zison hosszabb iparvágány-há­lózat húzódik. Ennek a BKV a tulajdonosa, s ezért a HÊV- üzem pályaőre szinte naponta ellenőrzi e vágány használha­tóságát és üzembiztonságát. A hiba elhárítása azonnali intéz­kedést kívánt, mert a szovje­tektől rendszeresen érkezik e vonalon az üzemanyag és más szállítmány. A berendezés ma már ismét használható. Bozó Emil A Gödöllő környéki tó- és telekügyletek körüli visszás­ságok ügyében interpellált Ro- szik Gáoor (MDF). Ismertette az Állattenyésztési és Takar­mányozási Kutató Központ kezelésében lévő terület hosz- szú lejáratú bérbe adásának körülményeit és a mára kiala­kult áldatlan állapotot. A képviselő információi szerint számos volt vezető, s a párt­állammal szoros kapcsolatban lévő' intézmény jutott itt csak­nem ingyen tóparti telekhez. A földművelésügyi minisz­ter távollétében Sárossy László államtitkár válaszolt, és beszámolt arról, mit talált a minisztérium vezetése az elődöktől örökölt batyuban. Mint mondta, sokan felismer­ték a politikai hatalom meg­tartásának lehetetlenségét, és a zavarosban halászva gondos­kodtak saját jövőjükről. Az interpellációban szereplő ügy­gyei kapcsolatban minden részletre kiterjedő vizsgálatot rendelt el. Az első elemzések szerint a gödöllői kutatóköz­pont a tényeket igyekezett meghamisítani, és ennek sze­mélyi konzekvenciái lesznek. A tárca egyébként 30 napon belül írásban ad érdemi vá­laszt az interpellációban el­hangzottakra. Antall József miniszterel­nök is felszólalt a pártatlan tájékoztatás bizottságáról szóló vitában. A kormány ne­vében csatlakozott ahhoz a ke­reszténydemokrata indítvány­hoz, hogy az Országgyűlés mi­előbb határozzon a közszolgá­lati médiák vezetőinek ideig­lenes kinevezési rendjéről szóló javaslatról. A parázs hangulatot azonban nem sike­rült csitítania. Különösen ak-. kor korbácsolódtak fel az in­dulatok, amikor Iván Géza kisgazdapárti képviselő kije­lentette: az a párt, amelyik nem törekszik a hatalomra, nem más, mint vénasszonyok fecsegése. Erre a felszólalásra Ader János (Fidesz) az alkot­mányt idézte, hangsúlyozva, ha ez igaz, akkor a Független Kisgazdapárt alkotmányelle­nesen cselekszik, sőt a párt­törvény értelmében bírósági döntés alapján feloszlatható. A Független Kisgazdapárt szándékait boncolgató szópár­baj után a plénum az SZDSZ törvényjavaslatának általános vitáját lezárta. A pártatlan tájékoztatás bizottságáról, va­lamint a közszolgálati médiák vezetőinek ideiglenes kineve­zési rendjéről szóló előterjesz­tést szerda délelőtt ismételten tárgyalja a kulturális bizott­ság, majd délután a plenáris ülésen a törvényjavaslat rész­letes vitájával folytatódik a munka. EÁZREMOKRÁCIA KÉRDŐJELEKKEL Az egyik fizet, a másik rendel? A Rákóczi utcaiak állítják: az ô utcájukban gázvezetéket rejt a föld. Hiszen örbottyánban már évtizedekkel ezelőtt volt földgáztüzelés. Itt, a határban működtek a kutak, öntöttvas csövek továbbították a fűtőenergiát a téglagyárnak. Persze, azt is jól tudják a Rákóczi utca lakói, hogy arra az öreg ve­zetékre nem lehetne rákötni. Nem is ezt akarják, hanem, hogy készüljön el végre az új cső, szűnjön meg a bizonytalanság. — Mit csinálhattunk volna, megvettük a szenet — tárja szét a karját Sziráczki János- né. — Pedig lehet, hogy a nyakunkon marad. De mi van, ha az idén ősszel még nem lesz gázunk? Akkor futkossak a drága tüzelőért? Hiszen an­nak is emelik az árát. Bemen­tem a tanácsra, de nem let­tem okosabb. Azt mondták, valamilyen postakábel van rossz helyen. Amíg azt át nem helyezik, addig nincs gázépí­tés a Rákóczi utcában. Nem hazardíroznak — De mondtak ám mást is — veszi fel a beszélgetés fo­nalát Tekela József. — Attól lettünk igazán idegesek. Azt beszélik, hogy az idén már csak száz-százötven portát kötnek rá a földgázra. Ahogy én számolom, itt a környéken is jóval többen vagyunk. No, meg azt sem érjük, ha a Rá­kóczi utcai rövidke szakaszon végre megcsinálnák a vezeté­ket, azzal a község másik sű­rűn lakott részére is eljuthat­na a gáz. Miért nem dolgoz­nak, hiszen nyakunkon az augusztus.. A vezeték gyor­san elkészül, az . igaz, de. a kü­lönböző nyomáspróbák rend­szerint elhúzódnak. Sokat tip- ródtunk a dolgon az asz- szonnyal, végül mi is úgy ha­tároztunk, hogy megvesszük a szenet. De lehet, hogy húsz­ezer forintot kidobunk az ab­lakon. Kérdem én, miért nem tájékoztatnak minket? Cserepka András tanácsel­nökre kicsit várni kell. Egy ideje társadalmi megbízatás­ként látja el az elnöki tisztet Örbottyánban, főállásban az Erdőkertesi Tanács vb-titká- ra. — Két dolgot kevernek ösz- sze az emberek — mondja be­vezetőként. — A már folya­matban lévő gáztársulás dol­gát és a további gázhálózat­építést, azaz a bővítés lehető­ségét. A megkezdett munká­val semmi gond nincsen. A Rákóczi utcában is lesz gáz őszre. Most azért nem tud­nak ott dolgozni a kivitelező emberei, mert útban van egy postai kábel. — Akkor mégis csak ponto­sak a Rákóczi utcaiak infor­mációi. — Igen, arról van szó, hogy a helyi postától Vácbottyánig húzódó telefonkábel már a vízhálózat építése idején is útban volt. Akkor kellett vol­na áttenni a túlsó oldali árok­ba. Ám annak idején a víz­társulat úgy határozott, nem költenek erre, inkább ők fek­tetik a másik oldalon a vízve­zetéket. Így elfoglalták a gáz­cső helyét. A kábeláthelye­zés tervét megrendeltük, és hamarosan hozzá lehet kezde­ni a munkához. tanácsot hogyan érintené a beruházás támogatása. De gondolom, ebben a kérdésben már az új örkormányzat mondja ki az áment. — Nem gondoltak arra, hogy a gázzal kapcsolatos fej­leményekről tájékoztatni kel­lene a lakosságot? Annál is inkább, mert nem tanácsi be­ruházásról van szó, s mert mint kiderült, olyan munká­latokat is el kell végezni, amelyek esetleg növelik a végszámlát. Akár a népmesék — Aki bejön a tanácsházá­ra, annak minden felvilágosí­tást megadnak a munkatár­sak. — Jól érem? A gáztársu­lásnak kell most megfizetni azt, aminek elvégzésére a víz­társulat rest volt? — Tulajdonképpen igen, de ez a gázberuházást nem ve­szélyezteti — válaszol Cserep­ka András. — A postakábel áthelyezése a víztársulatnak egymillióba került volna. Most nyilván több lesz, de a költségeket a tanács megelő­legezi, és a végén elszámolunk a társulattal. Hangsúlyoznom kell, hogy a gázépítés nem ta­nácsi beruházás. — Beszélgetésünk elején azt mondta, az emberek két dolgot kevernek. Á Rákóczi utcaiak dolgát tisztáztuk. Mi okozhat még félreértést? Majd az önkormányzat — Azt, hogy az alagi gázát­adó kapacitása betelt, és a Tigáz az állomás bővítéséig nem engedélyez újabb gázbe­kötéseket. Ez a későbbiekben nemcsak örbottyánt érinti kellemetlenül, hanem Fótot, Csomádot. Gödöllőt és Szadát is. A gázszolgáltató azt java­solta, hogy az érintett tele­pülések szánjanak be a bőví­tés finanszírozásába. Persze pénze erre egyik érintettnek sincs. Még tavasszal leültünk egy egyeztető tárgyalásra, amelyen részt vett a Tigáz, a Pest Megyei Tanács illetékes osztálya és az érintett taná­csok elnökei. Megállapodás született, hogy szeptember 15-ig elkészül egy terv arról, hogy mibe kerülne az alagi gázátadó bővítése, s melyik — Ez igaz, erről beszámol­tak a Rákóczi utcaiak is. Egy lakó elmegy a tanácsra, álta­lában a nyugdíjas, aki ráér, és a szóban kapott tájékoz­tatást továbbadja a szomszé­doknak. Olyan ez, mint a nép­mese, mindenki hozzátesz, szí­nez rajta valamit. Mire a hír az utca végére ér, addigra az igazságmagocskát ki sem le­het vakarni a kiszínezett, ki­ficamított mondanivalóból. — Magam is így látom — bólint rá Cserepka András. — Gondoltunk rá magunk is, hogy amint valami biztosat tudunk mondani gázépítés­ügyben, összehívjuk az érde­kelteket. Ez az őrbottygni eset annyi­ra tipikus, hogy a helység, az utca és a tanácselnök nevének kicserélésével akár kéttucat­nyi Pest megyei településre igaz lehetne. Nem is érne meg ekkora cikket, ha nem lenné­nek általánosítható tanulságai. Például: évek óta jobbára olyan közműfejlesztések zajla­nak a megyében, amelyeknek csak ügyintézője a tanács, fi­nanszírozója az állampolgár. Vagyis megtanulhatták volna már a tanácsok, hogy az ilyen ügyekben információt adni nem kegy, hanem kötelesség. Természetesen mindenütt van­nak intézőbizottsági tagok, akik birtokában vannak a tudnivalóknak, de mivel mun­kájukat társadalmi megbíza­tásban végzik, idejük már nincs mindig arra, hogy tájé­koztassák a társulás tagjait. Az őrbottyáni gázügyben pél­dául arról, hogy mások hibája miatt nekik kell majd kifizet­ni a postakábel áthelyezését. Pedig joguk lenne tudni, sőt, már a tervek megrendelése előtt is tudniuk kellett volna! Móza Katalin Mindenki gyanús, aki él, mozog és újságíró. Lesben állunk a parlamenti folyosón, várjuk a szünetet, hogy a képviselőkkel, minisz­terekkel szót lehessen váltani. Beszélgetünk, híreket cseré­lünk, pletykálkodunk, szakmai dolgokon vitatkozunk. Kollé­ganőm Tölgyessy Péterre va­dászik, de hát várnunk kell, s közben kolléganőm mesél. Arról, hogy már megint föl­robbantással fenyegetik a szerkesztőségüket. A főszer­kesztő leveleket, telefonokat kap, hogy kinyírják és meg­csonkítják a gyerekeit. Fél­nek, rettegnek, s naponta ki- sebb-nagyobb megalázások­ban van részük. Azért, mert újságot írnak. Kitűzőn a Szabadság Kis példányszámú, a szak­mában sem a legjobbak kö­zött számon tartott hetilapot szerkesztenek, a Szabadságot. Annak az MSZMP-nek a lap­ját, amelyik az átmenet előtt mindennek az ura volt, s amely az átmenet során nem tudott átmenni. Többek kö­zött a négyszázalékos küszö­bön sem sikerült átcsúszniuk, hogy bejuthattak volna a Tisz­telt Házba. Kolléganőm beju­tott, hiszen a demokrácia in­tézményei nem szelektálnak. Kolléganőmnek nem is a Par­lament intézményeivel, hanem a demokrácia bajnokaival gyű­lik meg időnként a baja. Alig- alig állnak szóba vele, mert kitűzőjén szép nagy betűkkel ott áll lapjának, a Szabadság­nak a neve. Kolléganőm meséli legna­gyobb csalódását, amelyet az MSZP-s képviselőnőtől, a volt minisztertől és MSZMP politi­kai bizottsági tagtól, Csehák Judittól szenvedte el, akivel korábban, még a rendszervál­tás előtt — persze még más lap munkatársaként — több­ször is készített interjút. Per­sze hol volt még a Szocialista Párt, s hol volt a Szabadság? A beszélgetésnek most sem lett volna akadálya, ha a képvise­lőnő nem jött volna rá beszél­getés közben, hogy nem csak ő ült az egyik parlamenti székből a másikba, s hogy nem csak az ő párttagságiját írták át, de kolléganőm igazolvá­nyába is új munkahelyi be­jegyzés került. Ennél a pont­nál a barátságosnak és hosz- szú lélegzetűnek indult be­szélgetés hirtelen szűkszavú, rideg és hivatalos lett. A kép­viselőnő befejezte a mondatot, sarkon fordult, be sem várva a további kérdéseket. De megjött Tölgyessy Pé­ter, megköszönte kolléganőm türelmét, s állt a Szabadság munkatársának rendelkezésé­re. Pedig a szabaddemokraták frakcióvezetője nem arról hí­res, hogy minden szabad ide­jét újságíróktól övezve tölte­né a büfében. Ha az újság­írókért talán nem is lelkese­dik, a szabadságot és ebből következően a Szabadságot is, úgy látszik, komolyan veszi. Lakni koII A múltban elkövetett gazsá­gokért mindenki felelni fog, mondja idegesen a belügymi­niszter a Parlament folyosó­ján. A Carlos-ügyet is legföl­jebb csak a halottak ússzak meg, a rózsadombi villákból is kilakoltatnak mindenkit, aki­nek lakolnia kell. Az emberek igazságra vágynak, és ő igaz­ságot is fog szolgáltatni. No persze nem afféle köz­keletű igazságról van szó, hogy ezentúl mindenki lakhat, vagy hogy azok költöznek a Rózsa­dombra, akiknek eddig nem volt lakásuk. A Rózsadombra igazság szerint a belügymi­niszternek kellene költöznie, mert ő igazán igényjogosult lenne. Hiszen munkásszálláson lakik, s már nagyon unja. Ezt is, meg a sok visszaélést. Ami a múltban volt. mindannyiunk múltjában, abban a nagy, na­gyon közösben. És mondhatná a miniszter azt is, hogy unja ezt a tízmillió embert itt, mert mind gyanús. Kivéve azokat, akik éhen haltak, aki­ket lelőttek, mind-mind hasz­not húztak ebből a múltból. Ha lehetne, ki kellene mind a tízmillió ügyét nyomozni, ha lehetne, mindenkit meg kelle­ne büntetni, ha meg lehetne oldani, mind a tízmilliót ki kellene cserélni. De legalább a sajtójukat. Az újságírókat, mert gyorsan fe­lejteni szeretnék, hogyan kell a hatalmon lévőket hozsan- názni, mert elfelejtették, hogy volt cenzúra, mert elfelejtet­ték, hogy a sorok között kel­lene fogalmazniuk, mert le­szoktak a szóvirágokról, a me­taforákról és allegóriákról. És ezt a kormányzó párt nagyon unja. Hazudtunk éjjel, ha­zudtunk nappal, hazudtunk minden sorunkkal. És ezt is unták. És hogy ne legyen olyan egyhangú, unalmas, hogy min­denki láthassa a változást, a sajtó valódi szabadságát, most pártfölügyeletet, kuratóriumot, centiket és stoppereket köve­telnek. Kormánypárti ksrmánylap Sőt, lapokat követelnek, mert még nem bírnak az egész újságíró-társadalommal. Legalább egy lapjuk lenne, amelyik megérti őket — só­hajtják bizottsági üléseken, a plenáris vitákon, a folyosó­kon, lassan majd a telefon másik végén. Csurka István be is jelen­tette, hogy itt az idő, megbu­kott a Demokrata Fórum lap­ja, a Magyar Nemzet és a Ma­gyar Hírlap nem akar új fej­lécet magának, nincs más hát­ra, indítanak ők egy országos napilapot. Majd ők megmutat­ják, hogy kell kormánypárti­nak lenni, hogyan kell bízni a kormányban, hogyan kell építő, jó szándékú kritikát gyakorolni a szent cél érdeké­ben. És akkor lesz végre egy kormánylap, mindenki okulá­sára. Legyen. Sőt, volt is már ilyen. Kicsit idősebb demok­raták, ellenzékiek és kormány- pártiak emlékezhetnek még rá. A győztes pártról írt dicsőítő vezércikkeket, oldalakat szen­telt a vezér útjainak, részlete­sen ecsetelte a gazdasági in­tézkedések csodás hatásait s a nyomában támadt országos elégedettséget, képriportok­ban számolt be a derűs arcú parasztokról, akik örültek, hogy szép, tiszta lett a padlá­suk, s ennél az újságnál akko­riban úgy volt, hogy minden újságíró lelkes kormánypárti volt. Ezt a lapot akkor Szabad Népnek hívták. Vajon ezt az újat hogy fog­ják nevezni? J. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom