Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-24 / 172. szám
IC . tv PEST MEG TET n I- «*&***->• « « *1Hfendraiftíh XXXIV. ÉVFOLYAM, 172. SZÁM i ma POLITIKAI NAPILAP Ára: 5,I?0 fariul 1D90. JŰLIUS 21., KEDD Plakátok és hirdetések nélkül Vasárnap népszavazás Hétvégén népszavazás lesz Magyarországon arról, hogy közvetlenül a nép válasz- sznn-e köztársasági elnököt. Írhattam volna, hogy népszavazásra készül az ország, de ez így nem igaz, hiszen egyelőre alig van jele a vasárnap sorra kerülő fontos eseménynek. Megjelentek ugyan a Belügyminisztérium választási hirdetményei, de a márciusi, az áprilisi kampány rekvizi- tumai — a plakátok és politikai hirdetések — nélkül megfoghatatlan és érzékelhetetlen a választási előkészület. Pedig a helyi tanácsok apparátusai és a Pest Megyei Tanács szakembergárdája aktívan dolgozik azon, hogy a kopogtatócédulák nélküli népszavazás zökkenőmentes legyen. De mint dr. Erdélyi László, a szervezési és jogi főosztály vezetője elmondta, különösebben nagy hírverést nem akarnak csinálni. Egyrészt, mert nem szeretnék, ha bárki is részrehajlással, elfogultsággal vádolná a tanácsokat, másrészt pedig tény, hogy a helyi államigazgatás dolgozói az őszi népszavazás, majd a nép- számlálás és a kétfordulós választás idején nagy rutint szereztek. A hétfő reggeli vb-titkári értekezleten is elsősorban az adatösszesítés számítástechnikai feladatairól tájékoztatták a tanácstitkárokat. Problémáról alig számoltak be a községi, városi szakigazgatási szervek vezetői. Ha gondról lehet beszélni, az legföljebb annyi, hogy a szabadságolások, nyaralások miatt nehéz kiállítani a szavazatszedő bizottságokat. Sok helyen a népszavazásban nem érdekelt pártok közösen állítanak egy tagot a bizottságokba. De olyan település is akadt, ahol egyszerűen elszabotálták a pártok a társadalmi ellenőrzést. Nemcsak, hogy nem javasoltak embereket a szavazókörökbe, hanem még számon is kérték, hogy nincs ki a hivatalos — öt fős — létszám. Mostanra már a megye valamennyi — mintegy hétszázezer — szavazásra jogosult választópolgára tudja, illetve tudnia kellene, hogy hol járulhat az urnák elé vasárnap. Sokan keresték már fel a lakóhelyük tanácsát igazolásért, hogy szabadságuk idején, más városban, községben adhassák le voksukat. Valójában ez az egyetlen visszajelzés arra nézve, hogy a választók — egy része — készül a népszavazásra. Magyar—szovjet határ Zavartalan az Egyelőre nem esett vissza az utasforgalom a magyar— szovjet határon, inkább növekedés tapasztalható. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye négy határátkelőhelyén. Mint va sajtóból — szovjet hírforrások nyomán •— ismertté vált: Rizskov miniszterelnök bejelentése szerint átmenetileg megszüntetik az úgynevezett egyszerűsített határ- átlépést, amihez úti okmányként elegendő a betétlappal ellátott személyi igazolvány. Borsi Béla pénzügyőr őrnagy, a záhonyi vámhivatal vezetője elmondta: a szovjet AZ ÁR ELLEN ÚSZVA SZÉGYENÜKRE •• Emlékeznek még a visszarendeződés mumusára? A soha nem volt halállisták emlegetésére? Es a többire, amivel ijesztgetni lehetett a társadalmat? Most ismét van új mumus. Most éppen a mi lesz szeptember 30-án kérdése a mumus. A Szabad Demokraták Szövetsége ugyanis — hallgatva a józan észre, s nem kevésbé a szakmai érvekre — megmakacsolta magát. Olyan önkormányzati törvényt kíván, amilyet a kormányzó három párt nem. Szokott politikai csatározás. Csakhogy a három párt (nem először) jónak vélte megriasztani a makacskodó partnert is, a társadalmat is. Nosza, manapság nem kerül semmibe az ilyesmi, nyilatkozatot bocsátottak ki. Aminek mumusrésze így hangzik: „. .. az ország felmérhetetlen veszteségére és a rendszerváltozásban részt vevő politikai erők közös szégyenére — tanácsi választások lesznek”, ha ... ha a szabaddemokraták, meg egyáltalán, bárkik, nem hagyják abba az ellenkezést. Az, hogy az országnak mi okoz felmérhetetlen veszteséget, leolvasható lenne a kormányzó pártok számára (ha már a kormánynál vannak, nem árt, ha tudjuk, hová vezetnek) a nemzetközi hitelképességi rangsorról. Külön bájt kölcsönöz a mumusgyártóknak, hogy egy kis köpködéstől sem tartózkodnak ijesztgetés közben. Azt is kinyilatkoztatták ugyanis, hogy „az antidemokratikus úton létrehozott tanácstestületek”-et kell szeptember 30-án felváltani. Igaz, ezeket az „antidemokratikusakat” napról napra nyüstölik a megye minden helyén a kormányzó pártok, hogy tegyék a dolgukat, igaz, hogy ezeket a testületeket többes jelöléssel választották meg, érvényes törvényre alapozott érvényes szavazatokkal, amit most utólag „antidemokratikusnak” nyilvánít három párt. .. Kiknek a nevében? S mert ismét párftárgyalások alkutémája egy törvényjavaslat (az önkormányzatokról), élvezzük ezt a demokratikus gyakorlatot... Az adok-veszeket Ha ez é s í g y a demokrácia, akkor bizony ez is szégyen, (M) utasforgalom rendelkezésekről nincs hivatalos értesülésük, nem tudják, hogy mikor és melyik határszakaszon kívánják felfüggeszteni a kishatárfor g álmát. Tájékozódott • az ügyben a csapi kollégáiknál, de a szovjet vámosok sem kaptak értesítést, eligazítást. Az 1989. március 1-jén bevezetett egyszerűsített kis- határmenti forgalom állam- kőid egyezmény alapján jött létre. Ennek megváltoztatására a két állam illetékeseinek újabb döntésére lenne szükség. Mindez időt venne igénybe, vélhetően nem történhet ilyen változás egyik napról a másikra. Ä kisha- tárforgalom megnyitásának évében egyébként a legnagyobb átkelőhelyen, Záhonynál 12 millió utas lépte át vasúton és közúton a határt, az idén eddig 6 millió utast regisztráltak. Cssrd®gáló külső tőko Egy fumer föhl szövetkezeiben A töke gyors áramlása helyett .annak pangását kénytelenek elkönyvelni a földművelésre, a farmergazdálkodásra áhítozók. Pedig az USA elnökének magyarországi látogatásakor és azt követően is elhangzott, hogy az Egyesült Államok több tízmillió dolláros támogatást nyújt a vállalkozó kedvű gazdálkodóknak. Sőt, ezt követően még számos nyugati ország jelezte, hogy hajlandó megnyitni a pénzügyi támogatás csapját. Azonban ez idáig a beígért dollár- és márkamilliók nemigen folynak, sőt még, csordogálásról is csak túlzással lehet beszélni. A közelmúltban a Mező- gazdasági Termelők Pest Megyei Szövetsége foglalkozott a témával, s ebben a kérdésben úgy fogalmaztak, hogy a tőke áramlása a mezőgazdaságban sokkal lassúbb, mint a termelés más szféráiban. A kormányzatnak ezért specifikus működési feltételeket kell biztosítania a hitelezési, kereskedelmi és a költségvetési kapcsolatok, köztük is az adó- támogatás területén. A szövetség összegzése szerint, a nemzetközi tapasztalatok is megerősítik, hogy a mező- gazdasági tevékenységek iránt, a nemzetgazdasági átlagnál alacsonyabb profit miatt, a szabad külső tőke csak szűk konjunkturális időszakokban érdeklődik. Megítélésük szerint jelentős mértékű külső tőketulajdon létrehozása a hazai agrártermelésben nem kívánatos. A tőkéjét az tartja bent tartósan az agrárszektorban, aki egzisztenciálisan is oda kötődik. Egyébként elképzelhető, hogy az egyéni termelést választó farmer egyúttal több szövetkezetnek is tagja lesz. A tsz-eknél a gazdálkodást meghatározó alaptevékenységek mellett mind nagyobb teret nyer a mezőgazdasághoz kapcsolódó szolgáltató, kereskedelmi és feldolgozó tevékenység. A Mezőgazdasági Szövetkezetek Pest Megyei Területi Szövetsége aktívan veszi ki r-észét az agrárreformból, még pontosabban az ésszerű keretek között megvalósítandó privatizációs törekvésekből. Gy. L. Fokozott rendőri ellenőrzésekkel erősítik meg a fc- ketevaiutázók és a csempészek elleni harcot Győr- Sopron, Komárom és Pest megyében. Győr-Sopron megyében a legrosszabb a helyzet, ahol a lengyel valu- tázók és csempészek csoportjai összefonódtak magyar segítőikkel, egymást segítő bandák alakultak ki. Jellemző, hogy a minap a lengyel csencselök egyik magyar társa telefonon fenyegetőzött, hogy bomát robbantanak a rendőrségen, ha a lengyeleket nem hagyják békén — mondta el a Győr-Sopron megyei rendőr-főkapitány az MTI munkatársának. Pest megyében elsősorban a Dunakanyar, a Délegyházi tavak és az Omszki tó vidékén, valamint az agglomeráció, vagyis a Budapest környéki övezet területén gyűlik meg a rendőrök baja a feketevalutázókkal — mondta el Németh Ferenc rendőr ezredes, Pest megyei rendőrfőkapitány. Az agglomerációban a rendőri szak- kifejezés szerint a „legfertőzöttebb terület” Gyál, ahol több hónapos folyamatos rendőri munkával, szombat és vasárnap megerősített ellenőrzéssel sikerült az itt tevékenykedő bűnöző csoport magját lefülelni. Magyar—NSZK megbeszélés Együtt a környezet védelméért Hétfőn befejeződtek azok a tárgyalások, amelyeket Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter Erwin Vetterrel, Baden- Württemberg környezetvédelmi miniszterével hazánk és az NSZK-beli szövetségi tartomány közötti környezetvédelmi együttműködés kialakításának lehetőségeiről folytatott. A megbeszéléseken Erwin Wetter hangsúlyozta, hogy nagy lehetőségeket lát a kapcsolatfelvételben, hiszen az általa képviselt tartomány a Német Szövetségi Köztársaság egyik legfejlettebb iparvidéke — csaknem magyar- országnyi népességgel —, ahol már eddig is számos hasznosítható tapasztalatot szereztek a környezetvédelem terén. A tartományi szakemberek felajánlották segítségüket a magyar környezetvédelmi törvény kimunkálásához, valamint a borsodi iparvidék környezeti ártalmainak mielőbbi megszüntetéséhez. A televízió vasárnap este sugározta az Airport című amerikai sorozat ki tudja, hányadik epizódját, amely ezúttal is kellő érzékletes- séggel ecsetelte a légi utazás valamennyiünkre leselkedő viszontagságait. Éppen a film hitelességének kérdése jelentette az első témát helikopterünk pilótájával, aki kézlegyintéssel intézte el a dolgot, mondván, a hollywoodi alkotásban hemzsegtek a szakmai bakik. A pátyi központtal műkő1 kombájnok fiit! dő Zsámbéki Medence Mgtsz mintegy négyezer hektárnyi földterületet művel meg, s a műtrágyaszórás és főként a növényvédelem egy éve légi úton történik. A MÉM repülőszolgálatától 3 millió 600 ézer forintért bérelnek egy Ka—26 típusú, szovjet gyártmányú helikoptert. Színi Gábor pilóta elmondta, hogy ez a gép a mezőgazda- .sági munkákban legjobban bevált típusok egyike, az úgynevezett munkamagassága egy métertől húsz méterig terjed. Az alattunk terjengő hatalmas, sárgás porfelhőből aztán közelebb ereszkedve kivehetővé váltak a kombájnok, amelyek katonás rendben masíroztak a búzatáblán. A tsz hat gépe a betakarítás tetemes részével elkészült, a Zsámbéki Medencében lassan befejezik az aratást. Cseke Zoltán növényvédő szakmérnök az arató kombájnokról beszélve kiemelte: a téesz éppen most vásárolt két amerikai gyártmányú gépet, a jelenleg legmodernebb, elektronikus vezérléssel működő- John Deere típusból. Németh Andrea