Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-21 / 170. szám
I 4 1990. JÜLIUS 21., SZOMB AT Kik veszik Lenint meg a plecsniket? Művész úr, viszik a szobrát Piliscsaba főutcáján szovjet katonai teherautó a helyi lakosok gyűrűjében. Piaci a hangulat, a katonák evőeszközt, gyermekbiciklit, hősugárzót, fúrógépet pakolnak a vevőközönség elé. Opel fékez mögöttük, jól öltözött, arany karperecét viselő úr száll ki belőle. — Tessék mondani, Lenin- szobor van? — kérdezi a magyarul is beszélő fiatalabbik katonától. — Két hét múlva jó lesz? — Igen! — Még egy szobor rendel, írd fel a többi közé! — kiált a fiú a teherautó belsejébe. Szinte még be sem zárta kapuit a Sztá-lin-Ráko-si című kiállítás a budavári palotában, a feketepiac máris működésbe lendült. Mert idejében kell lépni — mondják az ügyesek —, nem szabad megvárni, amíg az emberek csak úgy elhaji- gálják a munkásmozgalmi relikviákat, mint ahogyan az 50-es években elhajigálták az antik holmikat. Helyettük azután, modern műanyag és alumínium használati tárgyakat vásároltak. Most kell ezeket fillérekért felvásárolni, amíg mindenki szabadulni igyekszik tőlük, mert 1-2 éven belül csillagászati árakat kémek majd el. Lenin-szobrot, Sztá- lin-szobrot veszek, házhoz megyek jelennek meg egyre-más- ra a hirdetések az újságok apróhirdetései között. A régiségkereskedőket meg tudom érteni, hiszen valódi régiséget már évek óta nem lehet felvásárolni. A piac kimerült, akinek volt is valamiféle értékes családi ereklyéje, ré- ges-rég elkótyavetyélte már, vagy pedig időközben rájött valódi értékére, és nem válik meg tőle semmi pénzért. Így hát a felvásárlók már annak is örülnek, ha néha-néha egy- egy rézmozsárra, vasalóra, csicsás üveggömbre, törött babára, fajanszfigurára ï vagy fadobozos rádiókészülékre lelnek. Ha akad is még néha békebeli zsebóra, sétapálca, háborús kitüntetés, legyező vagy petróleumlámpa, azok szinte már meg sem fizethetők, akkora kincsek. Kapóra jött az új hóbort, az élelmes kereskedők ezért csaptak hát le a kimerültnek hitt piac legújabb, egyelőre még olcsón megszerezhető slágereire. Hihetetlen, hogy ezek a bármikor utánaönthető, másolható művek valóban jó befektetési lehetőséget biztosítanának. A Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz fordultam szakmai tanácsért, vajon mekkora értéket képviselnek ezek a tárgyak? A lektorátus ugyanis a közelmúltban körlevelet intézett a helyi tanácsokhoz, az elmúlt évek közösségi tulajdonban lévő képzőművészeti alkotásainak védelmében. Erősödtek ugyanis azok a lakossági és pártkezdeményezések, amelyek ezen építészeti, képző-, ipar- vagy fotóművészeti alkotások eltávolítását, lerombolását, megsemmisítését szorgalmazzák. A körlevél szerint az önkormányzatoknak józanul kell mérlegelniük minden esetben, valóban elengedhetetlen-e a mű eltávolítása, és ha igen, gondoskodni kell a részletes, eredeti helyen készült fotódokumentációról, a művész és a lektorátus értesítéséről, a mű őrzéséről, tárolásáról, vagy más helyen történő felállításáról. A művészt azért is illik értesíteni alkotása eltávolításáról, mert habár törvényeink szerint a tulajdoni jog erősebb a szerzői jognál, azért szem előtt keli tartani az alkotó méltányos érdekeit, személyiségi jogait is. Keszthelyi Ferencné, a lektorátus igazgatója elmondta, hogy ez a körlevél csupán az egyedi alkotásokra nézve tükrözi álláspontjukat, amelyek vagy esztétikai és művészeti szempontból értékesek, vagy pedig kevésbé értékesek, de adalékul szolgálhatnak művészettörténeti kutatásokhoz mint egy korszak kultúrájának, helytörténetének elemei. — Mi a helyzet a nem egyedi alkotásokkal, például a szériában készült kisplasztikákkal? — Ezek nem képviselnek művészi értéket, ezért ha nem szerepel közület leltárjában, nyugodtan el lehet adni. — Hogyan lehet eladni, ha értéktelenek? Ki veszi meg? — Minden tárgynak az értékét a kereslet-kínálat törvényei szabályozzák. Ezeknek a szériatermékeknek a kuriózum jellegét az adja, hogy mind ez idáig gyártották őket, de ezentúl nem fogják. Csakúgy, mint a kitüntetések, jelvények esetében. Pletykaszinten azonban hallani lehet, hogy Nyugaton már keresik ezeket, ez megmagyarázza a Nyugatról érkező műkereskedők érdeklődését, illetve azt, hogy megbízottjaik idehaza már megkezdték a felvásárlást. Szegő Krisztina Se pénz; se ember, se lelkesedés V egetáló házak Lepusztult épületek, itt-ott olajos padló, rozoga bútorzat, a semmivel egyenlő felszerelés. Ilyen képet festenek manapság a kistelepülések szebb napokat is látott művelődési házai. Néhol esztendők óta nem kapnak népművelőt, másutt évente cserélődik a közművelődésért felelős szakember, vagy a botcsinálta kultúros. Ezen intézményeknek nem csak a zsebe üres, látogatójuk is ritkán akad. Hosszú évek óta csak vegetálnak. Fenntartó tanácsaik évről évre megtárgyalják helyzetüket, meghozzák határozatt at, s ezzel az ügy kipipálva, a végrehajtást már a kutya nem kéri számon. Vagy ha mégis, hivatkozási alap mindig akad : kevés a pénz, nincs megfelelő ember, s ezzel az ördögi kör bezártnak tekinthető. lődési csopoi’tban mindössze öten dolgoznak. Ma még bizonytalan, hogy mi lesz a megye szerepe, funkciója a jövőben, de nem kizárt, hogy további karcsúsítást kell végrehajtani, és ezzel számolnak is munkatársaink. — összesen ötszázhárom főállású és tiszteletdíjas könyvtárosunk van a megyében, a művelődési házakban pedig 292 főállásút és 1379 tiszteletdíjast alkalmaznak — kapcsolódik a beszélgetésbe Haász Etelka, a megyei tanács munkatársa. — A múzeumokban és levéltárakban UO-en dolgoznak kifejezetten szakmai területen. Felsőíokú könyvtárosok A huzamosabb ideje stagnáló és funkcióinak ellátására alkalmatlan művelődési otthonokat — szám szerint ötvenötöt — utoljára két éve vizsgálták meg a megyében. A tapasztalatok lesüjtóak voltak, s azóta a helyzet nem sokat változott, meglehet, még tovább romlott. Nem létező kultúra — Hányán irányítják, hányán élnek ebből a lényegében nem létező kultúrából? — A kérdést pontosítanám, hiszen a fentiek szerencsére nem az összes, megyében működő intézményre igazak. Több az olyan ház, ahol igazán tartalmas a munka, vagy legalább közepes, netán annál jobb — véli Oberczán József, a megyei tanács művelődési és sportosztályának vezetője. — Nos, tavaly júliustól itt az osztályon harmincegy a létszámunk, tízzel kevesebb, mint korábban. A közműve— Szerintem ez a létszám nem sok — véli Biczák Péter, a Pest Megyei Könyvtár igazgatója. — Nálunk például 28 könyvtáros van, akik tudvalé- vőleg nem csak a szentendreieket szolgálják ki, hanem a A Kossuth-díjas Adám Jenő zenepedagógus, karmester és zeneszerző 1382-ben bekövetkezett halála után jogutódai és örökösei alapítványt létesítettek a magyar zenepedagógia támogatására. Azok számára, akiknek Adám Jenő neve kevéssé cseng ismerősen, röviden annyit mondhatunk róla, hogy századunk magyar zenéjének nagyjai közé elsősorban népdalfeldolgozásai, hat filmzenéje, daljátékai és kamarazenekari darabjai révén sorolhatjuk. Munkássága szorosan kapcsolódik a magyar népzenéhez, errpl tartott előadásai széles körben, még az amerikai magyarság saraiban is számos hívet szereztek ennek a muzsikának. Adám Jenő egyébként Sziget- szentmiklósön született 1896- ban. Az első világháború során hadifogolyként bejárta egész Nyugat-Szibériát és Tur- kesztánt. Tatursztoban 1919- ben zeneiskolát alapított, és ö Idén külföldiek is pályázhatnak vezette az ottani városi nép- házat is. Hazatérve a Zene- akadémián Kodály Zoltán növendéke lett, karmesteri diplomáját pedig Felix W eingar - tennél szerezte 1933-ban. 1929- től nyugdíjazásáig a főiskola tanáraként dolgozott, szolfézst, kamaraéneket, népzenét, módszertant és dalirodalmat tanított. Húsz éven át vezette az akadémia énekkarát, egy ideig pedig az opera tanszakot és az ének főtaniszakot. Az 1920-as évektől figyelemmel kísérte a különböző iskolatípusokban folyó zenei oktatást, és Kodály biztatására kidolgozta a később Kodály-módszer néven elterjedt ének-zene oktatás alapjait és az általános iskolák nyolc osztálya énektanításának tankönyveit. Fáradhatatlan népművelő és pedagógus volt, emlékét szülőfaluján, Szigetszentmiklóson kívül alig őrzik érdemeinek megfelelően. A Szigetszentmiklósi Tanács az Ádám Jenő-alapítványban ráruházott jogok szerint idén először hirdetett olyan pályázatot. amely külföldiek számára is nevezési lehetőséget nyújt. A pályázat szerint három kategóriában készíthetnek munkaprogramot a jelentkezők. Ösztöndíjban részesülhetnek azok a magyar állampolgárságú fiatalok, akik zenei tanulmányaikban eddig is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és most hazai vagy külföldi továbbtanulás eljött állnak. Ebben a kategóriában, azonos adottságok esetén először a szigetszentmiklósi. majd a Pest megyei pályázók ré- ■szésüTneK ‘előnyben. Az ösztöndíjak havi összege egyébként 1500—3000 forint lesz, a harmadik kategóriára pályázók pedig egyszeri támogatást kaphatnak, amelynek összege 10 és 50 ezer forint között mozog. Ebben a támogatásban mindazok részesülhetnek, akik az Adám Jenő- emlékházban elhelyezett írásbeli és tárgyi emlékek feldolgozására, kutatására és ismertetésére vállalkoznak. Részesülhet továbbá minden, a szigetszentmiklósi zeneiskola eszköztárának fejlesztésére, és az emlékház állagának megóvására tett javaslat. A pályázatokat a Szigetszentmiklósi Tanács művelődési, ifjúsági és sportosztálya várja szeptember 30- ig. Sz. K. könyvtárközi kölcsönzés keretében ellátják az egész megyét, segítik a módszertani mimikát, hogy tovább ne is soroljam. — Az egykori vizsgálat vastagon érintette a személyi feltételeket. Menyiben változott a helyzet? — A könyvtárosok 54 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, sokan középfokú szakmai tanfolyamot végeztek, így a képzettek aránya körülbelül 80 százalék. Rosszabb a helyzet a művelődési házakban, ahol 44 vezetőnek semmiféle végzettsége nincs, s szakirányú képesítéssel mindössze 84-en ren- , delkeznek — mondja Haász Etelka. — A papír persze nem minden, hiszen tudunk olyan agilis, kapcsolatokat építeni képes igazgatóról, aki évekig képesítés nélkül vezette a gondjaira bízott intézményt példamutatóan, s a ház sohasem kongott az ürességtől, de akad sajnos ellenpélda is. Néhol azt az örök igazságot bizonyították, hogy a pénz nem minden, a közösség összekovácsolásával, jó ötletekkel a kevesebből is lehet eredményt felmutatni. Ráadásul azt a vezetőt, akinek az intézményére községi szinten mutatkozik igény, egyetlen tanácsi vezető sem tudja,, akarhatja lesöpörni a színről. önkormányzata válogatja, hogy a helyhatósági választások után milyen természetű gondokkal kell majd szembesülnie. Az már most látszik, hogy változatlanul veszélyben vannak a kistelepülések, mert a regionális feladatokat ellátó intézmények jövendő ön- kormányzatai várhatóan a másoknak is hasznot hozó szolgáltatásokat igyekeznek majd lefaragni. Adja el a kocsiját Dabason például már most vb-határozat született arról, hogy a könyvtár adja el a gépkocsiját, s ne járjanak vidékre, hallottuk Biczák Pétertől. Tény, hogy így éppen az eddig is mostoha sorbán lévő falvak húzzák a rövidebbet, ahol igenis szükség volt, van' s lenne a módszertani segítségre. Azt ugyanis bajos elképzelni, hogy az új önkormányzatok elsőként és egy csapásra oldják meg az évtizedek óta kitermelt gondokat F. E. SZOMBATI KRIMI Másnap délután Peter mit sem sejtve kanyarodott be egy kék kocsival az iroda elé, ahol Laura dolgozott. Éppen véget ért a munkaidő. A férfi türelmesen várakozott — de Laura nem jött elő. Húsz perccel később Peter felment az épületbe, és... megtudta, hogy Laura egy órával ezelőtt kijött az irodából, mert valaki telefonált neki, és közölte: odalenn a garázsban a férje várja. Peter mit sem értett az egészből. Hisz ő nem járt itt ma, miféle férfi kereshette Laurát? És hová tűnt az asszony? Rosszat sejtve hajtott hazafelé. Remélte, Laura már korábban hazament. De akkor miért nem hívta őt fel? Idegességében az egyik zebrán majdnem elgázolt egy gyalogost. ★ — Valami baja lehet, ideges — mondta a mögötte haladó kocsiban az egyik férfi. — Lehet, észrevette, hogy követjük — felelte a társa. ★ Peter leparkolta a kocsit Grácia néni lakása előtt, és félszaladt a lépcsőn. A ház előtt közben négy férfi találkozott. — Ti az öreglányt figyelitek, vagy a fiatal nőt? — kérdezte a sűrű szemöldökű, elálló fülű férfi. A vékony, szeplős fiatalember rásandított: — Mi az öreglányt. A fiatal nővel valami zűr van, az előbb mondta a főnök. ★ — Laura eltűnt! — esett be Peter az ajtón. Grácia néni ősz fürtjei nyugtalanul rezegtek: — Mi az, hogy eltűnt? Megcsendült a telefon. Peter tigrisként vetetté rá magát. „Ha ez Laura, hát úgy megszidom, de úgy ...” Egy kellemetlen, recsegő férfihang szólt ellentmondást nem tűrően: — Figyeljen ide! A felesége a kezünkben, van. Nehogy Nemere István: A KINCS (8. rész) értesítse a rendőrséget, mert akkor élve nem kapja vissza! Várjon, majd ' jelentkezünk ! — s egy kattanás értette meg a kétségbeesett férfival, hogy a rövid beszélgetés véget ért. ★ — Elrabolták Laurát! — motyogta Peter, már legalább századszor. Késő este volt, és hiába múltak az órák — semmi sem történt. Grácia nénit is megdöbbentette a hír; az öregasszony úgy igazán csak most kezdte felfogni, milyen emberekkel kerültek szembe. Peterrel együtt gubbasztott a lakásban, és várták a megváltó telefonértesítést. De a készülék egyelőre hallgatott. ★ Laura egy kicsi, majdnem üres szobában ült egy széken. A kezét és a lábát a székhez kötözték. Sötét volt és csend. Az asszony nehezen lélegzett. Kiáltani szeretett volna, de tudta: feleslegesen vesztegetné az erejét. Pedig erőre most szüksége lesz. Amióta délután elfogták, senki sem szólt hozzá, Valaki feitelefonált az irodába, azt mondta, ő a portás. „Asszonyom, a férje keresi önt, lent várja a garázsban.” És Laura lement, mit sem sejtve. Egy mikrobusz állt itt, mindjárt a bejáratnál, erős férfikarok kapták el, valaki befogta a száját... és a mikrobusz gyorsan ki robogott a garázsból az utcára .. Zajt hallott Nyílott az ajtó. Két férfi körvonalait látta — az arcuk homályban maradt. — No, kicsikém! Nem unatkozol? Mert ha igen, hát elszórakozhatunk egy kicsit. Hozunk ide egy ágyat, he-he— a bandita esetlenül megölelte Laurát. — Ne nyúljon hozzám! — Nocsak, milyen haragos a kismacska. Meg is karmolnál, ugye, ha levenném rólad a kötelet? — Vegye csak le, majd megtudja! — Te, ne szájalj, mert... — a férfi ütésre emelte a kezét. Társa ellökte: — Menj, te hülye! Erre ráérsz majd később is. Hozd a telefont — a másik ismeretlen a félhomályban tárcsázta a számot, és beleszólt a kagylóba: — Maga az? Nem szólt a rendőrségnek, remélem? Akar beszélni a feleségével? — és hirtelen Laura fejéhez nyomta a kagylót. — Peter? — Drágám, én vagyok! — Szabadíts ki, Peter! — Mindent megteszek érted, szerelmem! A bandita elrántotta Laurától a kagylót, megint ő beszélt: — Szóval, meggyőződhetett róla, hogy a felesége él. Ha vissza akarja kapni, adja át nekünk a végrendeletet. — Vagyis... a kincset. — Ügy van, A kincs amúgy sem magukat illeti. Az a disznó apósa tőlünk lopta el. — Értem Mikor és hol lesz a csere? — Miféle csere? — csodálkozott a bandita. — Maga csak adja ide a papírt, aztán később, ha meggyőződtünk róla, hogy valóban ott van a kincs, majd elengedjük a feleségét. — Nem egyezem bele. A végrendeletért cserébe engedjék el a feleségemet' — Itt nem maga diktálja a feltételeket! Tejfeles szájú fiatalember ... ! Figyeljen jól. Most azonnal menjen a Marcus térre, a szökőkút elé. Legyen a kezében a papír. Egy autóból szólnak majd magának, adja nekik a papírt és kész! Utána menjen haza, és várja a feleségét! — Értem — hallották a választ. — Indulok a Marcus térre. Vége a 8 résznek iFolytatjuk.)
