Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-20 / 169. szám

MFC rEt] 1990. JÚLIUS 20., PÉNTEK O IRTA Számmisztika Az itthon (is) hamar is­mertté vált történész, a Bernben élő Gosztonyi Pé­ter írt cikket a Hitelben (90/14.) a hazai változások­ról. Van, amiről elismerően szól, másról elmarasztalóan, az egyik megállapítás teli­találat, az azt követő vi­szont itthoni blöfföknek a készpénzként vétele: ahogy az ilyen cikkekben szoká­sos. Közben azonban a törté­nész áttévedt a számmiszti­ka terepére. Nem valami otthonosan mozog rajta! Azt írta ugyanis: „...le- mérhctetlen károkat oko­zott az országnak a 40 éves kommunista uralom. Euró­pa nyugati felétől legalább 25 éves a lemaradásunk." A jól hangzó két szám ösz- szetévesztésekor persze nem ártana tudnunk, az a hu­szonöt év elmaradás mire, mikre értendő? Mindenre? Az ipari, a mezőgazdasági technológiákra, az infra­struktúrára, a kultúrára, az életszínvonalra, a politikai intézményrendszerekre stb. Az ilyen globális elmaradá­sok említésekor ugyanis nem ártana tudni: az össze­hasonlításba bevont orszá­gok külön-külön hol tartot­tak akkor, s hol hazánk, az­az ki milyen startvonalon állt. Amint azt sem ártana tudni, ha a 40 év alatt „si­került” összeszedni 25 év­nyi elmaradást „Európa nyugati felétől”, akkor a start pillanatában — azaz 1950-ben, esetleg 1949-ben azonosan álltunk? Ugyanott, ahol Anglia, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Svájc? S miközben azok mentek előre, mi „csak” le­maradtunk, mert sokkal- sokkal lassabban, de men­tünk előre, avagy állva maradtunk (ami egy társa­dalom, egy ország esetében képtelenség), esetleg csúsz­tunk lefelé? Azaz most hát­rább vagyunk, mint 1949- ben? Az ilyen és hasonló kér­dések sokaságára a szám- misztika nem ad feleletet. Holott ez a felelet elenged­hetetlen ahhoz, hogy végre hazánk is megkezdje a fel­zárkózást ahhoz a bizonyos ,Európa nyugati feléhez.” S ha nincsen válasz, akkor vajon alkalmas módszer-e a számmisztika a felelet ke­resésére? Avagy egészen másra alkalmas ... KLIENS A csemői szőlőskertek sorsa Édeni kertek farmere Valaha a klarissza apácák édeni szőlőskertjei húzódtak a csemői határban. Az itteni papi vadasparkhoz hatalmas erdőségek és a kedvesnővérek ápolt gyümölcsösei, a ritka fafajtákat szemérmesen rejtő ligetei, de mindenekelőtt gon­dozott szőlőskertjei tartoztak. Ügy látszott, ezen a szelíd, édeni állapoton semmi se vál­toztathat. De lám, alig for­dult egy évszázadot az idő ke­reke, 1945 körül a szőlősker­tek már a körösi, de főleg a ceglédi polgárok tulajdonába vándoroltak át. A szőlőterme­lő polgárok vagy a városban laktak, ahonnan kijárogatva kézben tartották a szigorúan egyetlen nagycsaládra mére­tezett, nagyobbacska szőlős­kertjüket, vagy csemői tanya­gazdaként télen-nyáron kint laktak a tőkék közé felhúzott présházakban, tanyákon. Egy­szóval Csemő mindig is borvi­dék volt. Errefelé még ma is csak az számít valódi csemői- nek, akinek a házáhbz boros­pince is tartozik, s benne jó pár hasas hordó lapul. Ám a szőlőskerteket és a szőlősgazdákat is alaposan megtépázta a legutóbbi negy­ven év történelme, a téeszesí- tés. Így járt ezzel Fehér End­re is. A hetvenhárom eszten­dős csemői téesznyugdíjas most merész lépésre szánta el magát. A márciusi közgyűlé­sen másodmagával hivatalo­san is bejelentette, ő bizony visszakéri a közösből a haj­dan bevitt három kataszteri hold szőlejét, s ráadásnak még egyet, de azt megfizeti. Nézem a szikár-szép, őszülő hajú, barázdált arcú, termetes gazdát, s közben azon tűnő­döm» nyugdíjasként, nem ép­pen fiatalon, vajon mi kész­tethette ezt az embert erre a lépésre. Aki csak egy kicsit is ismeri a szőlő természetét, az tudja, hogy ahhoz örökké fia­tal, örökké serénykedő, fára­dozó, erős emberek kellenek, nem is szólva a műveléshez szükséges jelentős gépparkról. A Fehér-féle szőlőskert kö­zepén, a tornácos tanyaház előtt állunk. Amerre a szem ellát, szőlősorokat látni. Ezen­kívül van itt minden: gyü­mölcsfák, konyhakerti vete­ményesek. A lábunknál négy kutya hengergőzik, hátulról disznóröfögés, baromfikárálás hallik. Az orrunk előtt rozsda ellen nejlonba bugyolált sző­lőprések várakoznak az őszre, meg cefréshordók teli a hul­lott gyümölccsel. Odébb fris­sen szedett almákkal teli lá­dák. A kertben két saját autó is ácsorog, az egyik rangos nyu­gati márkájú. A harmadikon, a terepjárón éppen a gazda fia vágtat el mellettünk. Viszi a frissen szedett almát a piac­ra. A gazda agrármérnök fia otthagyta az állását, most öreg szüleivel közösen Cse- mön lakik és éli a farmerek megerőltető, de boldogságot, anyagi sikereket jelentő éle­tét Q Szóval csak anyagilag ilyen jól eleresztve érdemes kockáztatni és kilépni a téesz- böl? — bukik ki belőlem az önkéntelen kérdés. — Ügy látom, igen — mondja szilárd meggyőződés­sel Eehér Endre. — En ugyan mindig a saját utamat jártam, ezért óva intek mindenkit, hogy l&llő anyagi számvetés, megfontolás nélkül kövesse a példámat. Tudnia kell, hogy én nagy árat fizettem ezért a viszonylagos gazdagságomért: az asszony belerokkant, és nézzen meg engem is — fan- csalodik el. Valóban, az em­bertelen robot, az erejét meg­haladó erőfeszítések rajt hagyták a nyomukat. — Tud­nia kell — folytatja —, a ta­gosítás idején önként léptem be, sőt még az elnökhelyettes- ségig is fölvitte az isten a dol­gomat. De a negyvenévnyi erőfeszítésre, a küszködésre, az állandó ügyeskedésre igen­csak ráment az életem, az egészségem. Most a fiamban bízom. Ö szakember, csak ve­le együtt merek belevágni új­ra a magángazdálkodásba. Ügy látom, vétek lenne, ha ebek harmincadjára, aprán­ként hagynám elpusztulni a hajdani szőlőmet, amit annak idején bevittem a közösbe. © Most ebek harmincadján vannak a csemői szőlők? — Igen. Lassú és lelkiisme­retlen pusztítás tehetetlen szemtanúja vagyok sok ezer csemőivel együtt. A közösbe? már régóta sosincs elég em­ber. hogy megművelje a sző­lőskerteket, hogy a kiörege­dett tőkék helyett új, ízletes fajtákat is telepítsen. Ha meg nincs elég ember, inkább sor­ra kivágják a tőkéket, és gyorsan megtérülő, anyagi ha­szonnal kecsegtető, értéktelen nyárfával ültetik be a helyü­ket. Az itteni egyetlen téesz. a Rákóczi hiába próbált meg ezen különféle, többszöri téeszegyesítéssel és szétválás­sal segíteni. A bajok orvoslá­sa nem ebben rejlik. Ma aki bent marad a téeszben, annak nyilván megéri anyagilag. El­végre a téesz ma már nem a szőlőtermesztésből, hanem a melléküzemágából tartja el önmagát. A szőlőt meg egye a fene. Hát én úgy gondoltam, ne egye. © Vajon önnek mivel sike­rült jól jövedelmező farmját felvirágoztatnia, a többi téesz- tagnak meg miért nem? — A gyakorlat mellett sose becsültem le a szőlőtermesz­téshez szükséges elméletet. Mióta az eszemet tudom, ol­vasom a szakirodalmat, a szakfolyóiratokat. Minden me­zőgazdasági kiállításon ott voltam nemcsak nézelődni, hanem sokszor erőmön felül vásárolni is. Annak ellenére, hogy a magyar állam évtize­dekig nem szorgalmazta a modern szőlőművelő gépek behozatalát, én utánajártam ezeknek, és megvettem ezeket, akár részletre is. M,a százezer forintot érő szőlőművelő gé­peim vannak — mutatja büsz­kén a berendezéseit. Végül azt kérdem tőle, hogy miért igényelte vissza a sző­lejét? Ám hirtelen meglepő dolog történik. Az eddig ke­ménynek, erősnek látszó em­ber hirtelen lehajtja a fejét. Körbemutatva mondja: Hát hogy hagyhatnám veszni ezt az édent?! Kocsis Klára Számoljunk csak, megéri-e anyagilag, ha visszakapom a téesztől a földem (Hancsovszki János felvétele) Egymásnak ellentmondó jogszabályok Tovább már nem foldozható Végleg elérkezett az ideje annak, hogy a család- és ifjúságvédelem a fejéről a talpára álljon. Az 1986-os családjogi törvényt tovább már nem lehet toldozni-fül­dözni. Legkésőbb 1992-re, de inkább még előbb új törvényt kell kidolgozni. A gyermek- és ifjúságvédelmet jelenleg 140 jogszabály és határozat érinti, amelyek egymásnak sokszor ellentmondóak, más­kor egyenesen a gyermek érdekét sértik, gondoljunk például a szülők válását kö­vető láthatási ügyekre — hangsúlyozták a tegnapi tá­jékoztatón a Népjóléti Minisz­tériumban. A változásnak máris szá­mos jelét tapasztalni, hiszen lényegesen könnyítették az örökbefogadást, s mind több gyermek kerül ki az intéze­tekből nevelőszülőkhöz is. El­sősorban azért, mert egészsé­ges fejlődésük elképzelhetet­len a család mikrokörnyezete nélkül. Az állami gondozásra azonban sokáig szükség lesz még, hiszen ott nem tartunk, hogy az igazán problémás gyerekeket a nevelőszülői há­lózat tömegesen befogadná. Az viszont biztos, hogy a jö­vőben nem a gyermekeket kell az intézményrendszerhez idomítani, hanem éppen for­dítva. Már csak azért is, mert szinte minden fiatal, aki rossz útra téved, úgy kezdi vallo­mását: állami gondozásban nőttem fel. És annak okán is megérett az intézményrend­szer a teljes átrendezésre, mert sajnos nem példa nélkü­li a nevelők brutalitása, is­mert a zárka magánya, sőt az étel megvonása is a bün­tetőeszközök közé tartozik néhol, .ráadásul olyan vezető­ről is hallhattunk már, aki magának vindikálta a jogot az első éjszakához. Manapság sok minőmhez visszanyúlunk a régi időkből. Nemsokára az árvaszék min­tájára újraéled a gyámszék, s talán négy esztendei próbál­kozás után sikerül végre meg­teremteni à gyámpénztárat is. Arra szintén mutatkoznak törekvések, miként lehetne életet lehelni az anya- és cse­csemőotthoni hálózatba, hi­szen sok-sok édesanya csak azért kénytelen elszakadni újszülöttjétől, mert eltűnt az apa, s nekik nincs fedelük. Valamilyen módon garan­ciákat kell biztosítani arra, hogy a jövendő önkormány­zatok ne csukják be a terü­letükön működő, de regionális feladatokat ellátó intézeteket finanszírozási, nehézségek miatt. Sajnos a pedagógus társa­dalomban tapasztalni a kont­raszelekciót, s ez fokozottab­ban igaz a gyermek- és ifjú­ságvédelmi, területen dolgo­zókra. Ezért sürgető a képzés reformja, s nem elvetendő gondolat, hogy a hagyomá­nyos szakok mellé speciálisan életvezetési ismeretekre is ok­tassák a jövő szakembereit. Rajtuk kívül persze a ma és a holnap nevelőszülőit is, hiszen nyugaton már a legne­hezebben kezelhető fiatalok előtt sem zárulnak be a csa­ládi házak kapui. Pillanatnyilag mintegy 10 ezer gyermek él nevelőottho­nokban, a családok pedig or­szágszerte több mint 8700 fiatalt gondoznak. Nem is olyan rég sokkal rosszabb volt ez az arány az intézetek javá­ra. Mára viszont öt-hatezer üres férőhelyük van. A meg­előzésen múlik, hogy e helye­ket ne töltsék be újra, s el­sősorban nem azért, mert az intézmény fenntartása messze nem gazdaságos. Ha rövid időn belül sikerül mégfordí­tani a fenti arányt, az önma­gában garancia lehet arra, hogy a veszélyeztetett gyer­mekek és fiatalkorúak száma ne termelődjön folyton újra. F. E. EURÓPA KETTŐS SO ÁLLÍT? Kitiltják a keleti autókat nagyoh is nyilvánvaló volt, hogy állításai kimerítik a be­csületsértés fogalmát. (Mind­ezt egy nő ellen, aki ráadásul nem is volt jelen az ominó­zus ülésen.) Bár nem vagyok jogász — a tanácstitkár vi­szont az —, megkérdőjelezem a vb illetékességét a hasonló procedúrákban ! Mi a valóság és mit állít Sárosi? Néhány hónappal korábban ismeretlen tettesek betörtek Kakucsi Gabriella házába, ahonnan főként értékes ék­szereket vittek magukkal. A ház ugyan biztosítva volt, de az ékszerek nem, a károsult tudomásul vette, hogy a meg­kötött szerződés alapján maxi­mum 50 ezer forint kártérí­tésre számíthat. A tényleges kár közlésére nem vagyok felhatalmazva, legfeljebb any- nyit mondhatok, a várható kártérítés csupán morzsája a valós összegnek. Ezzel szemben Sárosi azt híreszteli, hogy Kakucsi Gab­riella összejátszott az Állami Biztosító vezérigazgatójával, és hatalmas összeget zsebelt be. Ennek bizonyítására kel­lett az a bizonyos kárlista, melynek eredetije az Állami Biztosító dabasi fiókintézeté­nél volt letétben, s amiről dr. Kádárnc László Dalma készí­tett másolatot Sárosi felké­résére Dalma asszony a baj­keverő élettársa, másrészt az ÁB ügyintézője. Vagyis: visz- szaélt a hivatali titokkal, ok­irattal manipulált, rontotta hitelét az ÁB-nak. Ha mind­ez bizonyítást nyer, Kádárné- ra rossz napok várnak. Magára a „biztosítási csa­lásra” nincs miért szót vesz­tegetni, a rendelkezésemre bo­csátott aktákból egyértel­műen kiderül, hogy ilyen nem történt. Kakucsi Gabriella nem kért, és mindmáig nem is kapott egy fillért sem az ÁB-tól. Ám vesztegessünk szót Sá- rosira és élettársára. Ki is ez a két ember? Egyáltalán mi­lyen emberi, élettársi kapcso­lat lehet két olyan ellentétes, ellentmondásos múltú és in­díttatású ember közt, mint Sárosi és Kádárné? Az idősebb korosztálynak nyilván ismerősen cseng a dr. Kádár Ignác név. Ez volt az a botcsinálta jogász, aki 56 után vált hírhedtté a szak­mában. Mint ügyész számta­lan „cllenforradalmárra” kért és kapott halált, ennek a je­les férfiúnak volt a felesége László Dalma, akit férje Er­délyből „importált”. Ügy lát­szik, Magyarországon nem akadt nő, aki a Kádár nevet vállalja. Sárosi István múltjáról nem tudtam meg semmi konkrétat, o becsület eme felkent baj­nokát nem ismerik Dabason. Pontosabban annyit tudnak róla, amennyit ő önmagáról híresztel. Mint állítja, ’56-os „veterán”, .,vértanú”, öt évet ült börtönben, mert szovjet katonákat lőtt le ötvenhat ok­tóberében. Ezt már csak azért is nehéz elhinni, mert az ilyesmit nem börtönnel, hanem kötéllel díjazták. (Le­het, nem Kádár volt az ügyé­sze, vagy mint majdani utód­ját, az ügyész úr kímélte.) Távol áll tőlem, hogy a le­tűnt pártállam apparátusát propagáljam, az akkori kon­cepciós módszerek ismertek. De vajon mit ígér, mennyivel jobb a Sárosi-féle önjelölt népboldogítók módszere, akik mindenkin átgázolva, gátlás­talanul próbálnak megkapasz­kodni a karrier szekerén?! Sárosi urat és Dalma asz- szonyt többször is kerestem, de a zárt ajtón és a vicsor­gó kutyán kívül mást nem leltem a Sallai utcában. A szomszédok tájékoztatója sze­rint önagysága betegállomány­ban van, az élettárs pedig egy olyan intézmény ápoltja, ahol azt a részét gyógykeze­lik az embernek, ahol a ka­lapot viseli. Részben megér­tem. A felelősségre vonás elől a legjobb módszer elbújni. Visszatérve az indító pasz- szusra, nincs szándékomban azt sugallni, hogy ama gya­lázkodó, névtelen telefonálá­sok Sárositól indultak. Bár annak alapján, amit Kakucsi Gabriellának mondott: Vi­gyázzon, én nem vagyok Ma- tula! Ki tudja ...? Különben nagy szerencse, hogy nem egy néven vagyunk A hozzá hasonló urakkal még a névrokonságot sem szíve­sen vállalom. Matula Gy. Oszkár Az az igazság, hogy az oszt­rákok maguk sem gondolták, egyszer még ennyire fog hiá­nyozni a mostanában mind többet emlegetett keleti autó­pálya. Nyugati szomszédaink az enyhülés éveiben már so­kat foglalkoztak azzal a kér­déssel, hogy megépítsék az országuk délkeleti részét a közlekedés vérkeringésébe be­kapcsoló autópályát, de az igazi sürgető körülmény híján ez csak terv maradt. Amikor aztán a keleti tömb jege a vártnál gyorsabban, az el­múlt egy-másfél évben pedig rohamosan olvadni kezdett, s megindult előbb a magyarok, majd a többi kelet-európai turista millióinak áradata, a dél-ausztriai közlekedés a mindnyájunk által jól ismert katasztrofális állapotba ke­rült. A Bécs—Nickelsdorf közötti szakaszon azóta fuldokolnak a kis települések lakói a mérhetetlenül túlzsúfolt, kes­keny B10-es autóút mentén. Szinte naponta történnek ha­lálos balesetek, és tömegsze- rencsétlcnséghez is vezetett már a gyorshajtás meg a keskeny út veszélyforrásainak szerencsétlen találkozása. Az A4-es jelű keleti autópálya építésére, ha nagy késéssel is. de megszületett a döntés, a munkák el is kezdődtek. Ám a kedélyek nem nyug­szanak. Ausztriában az autó­pálya körül, most éppenség­gel az építést ellenzők hang­ja erősödik. A környezetvédők elsősorban a délkelet-európai tranzitforgalomtól féltik az országrészt, s talán nem is tévednek, amikor azt állítják, hogy szinte elviselhetetlen zaj- és levegőszennyezés! hullám zúdul majd erre a tér­ségre. Am az elviselhetetlen környezeti hatás már most is megvan, csak éppenséggel nem az erdők, mezők növényeit, állatait sújtja, hanem a kis falvak lakóit. Az egyetlen „megoldás” az lenne, ha Ausztria lezárná határait, és kijelentené: Ausztria az oszt­rákoké! — írja ezzel kapcso­latban a Die Presse, termé­szetesen abszurdnak minősít­ve ezt az ötletet. A tekinté­lyes bécsi lap szerint miha­marabb meg kell építeni a ke­leti autópályát, mert a kör­nyezetvédelem érdekében Is csak akkor lehet bármit is tenni, ha a jelenlegi elvisel­hetetlen közlekedési káosz megszűnik. Mindebből azonban nem szabad azt a következtetést levonnunk, hogy az osztrákok vendégszeretete korlátlan. A Die Presse cikke ugyanis, miközben a keleti autópálya mielőbbi megépítése mellett voksol, arra is felhívja a fi­gyelmet, hogy bizonyos korlá­tozásokra várhatóan hamaro­san szükség lesz. A cikkíró szerint öt éven belül a te­herautók és kamionok tranzit- forgalmát piaci és hatósági in­tézkedésekkel, azaz igen drá­ga úthasználati díjakkal és szigorú korlátozásokkal, til­tásokkal jelentősen mérsékel­ni kell. A számunkra még- inkább figyelmeztető javaslat pedig úgy hangzik, hogy „Ausztriának nagyvonalú, de nem végtelen átmeneti idő után meg kell védenie magát a környezet-, tüdő-, és ideg­pusztító járművek beérkezésé­től. Nem várhatunk addig, amíg maguktól kipusztulnak.” Ez utóbbi megállapítás ter­mészetesen mindenekelőtt a kétütemű járművekre vonat­kozik, de a rossz műszaki ál­lapotú négyüteműek is a ki­tiltottak listájára kerülhetnek. Ezt a figyelmeztetést a ha­zai környezetvédelmi hatósá­goknak is jó lenne megszív­lelni. Egyre több jele van ugyanis annak, hogy Európa igen hamar sorompót fog ál­lítani könyezetszennyező autó­inknak, s várhatóan az ottani szabványoknak nem megfele­lő ipari termékeink, mező- gazdasági áruink elé is. P. Ë. • • üzemmérnök távoktatás Az új tanévben távoktatás keretében is képeznek üzem­gazdászokat a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem Me­zőtúri Gépészeti Főiskolá­ján. A módszer leginkább a magántanuláshoz hasonlítha­tó, hiszen az erre vállalkozók sem állami, sem szociális tá­mogatást nem kapnak. Az előadásokat ugyan ingyen látogathatják, de a jegyzete­kért, az esetleges kollégiumi ellátásért teljes árat kell fi­zetniük. Mezőtúron ily módon azok szerezhetnek diplomát — mintegy 240-en —, akik az idei felvételiken a nappali tagozatra nem jutottak be, de 72 és 93 pont közötti ered­ményt értek el. r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom