Pest Megyei Hírlap, 1990. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-14 / 164. szám

EGYÜTT AZ UTAKON AZ ŰTINFORM JELENTI Ezen « héten megváltozott n forgalmi rend Vácott a *. száma főút é3 a Széchenyi sétálóutca kereszteződésében, mivel üzembe helyezték az új, úgynevezett környezetbarát program szerint működő jelzőlám­parendszert. A benzintakarékos program meggyorsítja az autósoknak a kereszteződésen való átjutást. Figyeljék az új jelzéseket, a megvál­tozott forgalmi rendre a kihelyezett sárga villogó fények is figyelmez­tetnek. Július 14—15. napján rendezik Visegrádon a nagy érdeklődésre szá­mot tartő palotajátékokat. A rendezvény mindkét napján a délelőtti órákban 8.00—13;00 óra között a visegrádi Fő utcában behajtási tila­lom lesz érvényben a parkoló és a Mátyás-szobor közötti útszakaszon. Vegyék figyelembe az ideiglenes korlátozásokat és csak a kijelölt parkolóhelyeken állítsák le járműveiket! A Dunakeszit Fóttal összekötő úton felújítják a vasúti felüljárót A munkálatok szükségessé teszik a felüljáró magasságában lévő köz­úton az ideiglenes forgalomkorlátozás bevezetését, emiatt itt csak a fél útpálya járható néhány hétig. A járművek csak irányonként váltakoz­va hajthatnak a fél szélességű úttesten. A biztonságos áthaladást jelző­lámpa segíti. A 30-as számú főúton folytatják az útburkolat felújítását Aszód és Gödöllő között, Így itt most még útszűkület lassítja az előrejutást. A fél szélességűre szűkült úttesten jelzöőrök irányítják a forgalmat. Az Esztergom és Párkány közötti kompjárat már a nyári menet­rend szerint közlekedik. Esztergomból 7.30—18.30, Párkányból pedig 8.00—19.00 között óránként Indulnak az átkelőhajók. KÉTKEREKŰ VESZEDELEM Nincs szomorúbb baleset annál, amikor kerékpározó kis­gyermeket üt el személygépkocsi. Pedig sajnos nyáridon az efféle tragédiák igencsak szaporák a megye útjain. Elég, ha csak pár percre megállunk bármely településünk főútján, s hamarosan láthatjuk: oly iramban száguldoznak a gépjár­művek a .lakott területen, hogy egészen bizonyos: nem tudná­nak megállni, ha elébük karikázna egy mit sem sejtő gyer­mek. A vezetők közül sajnos sokan elfelejtik, hogy a gyerkőcök a közlekedésben nem egyenrangú partnerek, megfontolt, .kö­rültekintő cselekvést nem lehet elvárni tőlük. Ha tehát gyer­mek lép vagy kerekezik a jármű elé, az senkit se szabadna, hogy váratlanul érjen. A szomorú az, hogy a tonnás vasládák gázpedálnyomóit inkább felkészületlenül éri egy ilyen találko­zás. A kerékpáros-gyermekbalesetek arra vezethetők vissza, hogy egyrészt a kiskorú kerekező nem ismeri saját képessé­geit, annak határait, másrészt a legkisebb erőfeszítéssel a leg­gyorsabban akar haladni. Emiatt csak akkor fékez, amikor már közvetlen az ütközés veszélye, és csak akkor néz körül, amikor ezt már feltétlenül szükségesnek véli. Csábítja a moz­gékony jármű arra, hogy az úttesten éppúgy viselkedjen, mint a játszótéren, a parkolóban. Mindezzel a személygépkocsik ve­zetőinek is számolniuk kell — kellene! —, úgy közlekedjünk, hogy egy — koránál fogva — kissé hebehurgya kerekező gyer­kőc váratlan felbukkanásakor Is meg tudjuk előzni a balesetet. VIGYÁZAT: KÁVÉT IVOTT! No, arról nincs szó, hogy azondáztatnl kellene a feketekávét fo­gyasztókat. de nem árt egy erős dupla helyett tiszta vizet önteni a po­hárba: a koffein nem alkalmas arra, hogy a fáradt vezető frissességét visszadja, sőt! Olyan hatást vált ki szervezetünkben, mint amikor egy holtfáradt lovat korbáccsal ütnek. A nagy mennyiségű kávé fo­gyasztása megzavarja szívműködésünket, vérkeringésünk rendjét. Ezért, ha a vezető hosszú útja során kicsit le is pihen, szervezete ko­rántsem tud úgy feltöltődni, mintha nem részesült volna a koffein hatásából. Nem árt eloszlatni egy másik tévhitet sem. Sokan ugyanis úgy tudják, hogy egy üveg sört közömbösít egy dupla kávé elfogyasz­tása, de legalábbis gyorsítja az alkohol elbomlását. Nos, ennek éppen az ellenkezője igaz: a koffein kifejezetten lassítja a szervezet alko­holtól való belső tisztulását! telefon vagy autó? ,,Ha nem sikerül telefonálnom, beleülök és felugróm hozzád!” Ehhez természetesen nem kell más, mint az, hogy a gépkocsi telefon alakú legyen. A gépkocsiba a párizsi szerelők állítólag kürt helyett is csengőt szereltek ELŐZ CSEHSZLOVÁKIA? Kontpi'OMÍsszmnok a sakkolímpiára? Petíciók és követelések Portisch Lajos Oly hosszas várakozás után végre beköszöntött a kániku­la; kinek van kedve ilyenkor sakkozni, netán a sakkra akár csak rágondolni is? Pedig az élet nem áll meg, a sakksport­ban is egymást érik az ese­mények, amelyek között két­ségkívül az ősszel esedékes sakkolimpia az idei év legje­lentősebb versenye. Ebből a szempontból nézve pillanatnyi helyzetet, bi­zony nincs különösebb okunk az örömujjongásra. Hol van már az az idő, amikor a ma­gyar éljátékosok valóban a legelsők között küzdöttek? Hol van 1978, amikor a Portisch, Ribli, Sax, Adorján, Csőm, Vadász összetételű gárda Bue­nos Airesben hatalmas megle­petést okozva megelőzte az addig verhetetlennek tartott szovjet válogatottat és arany­érmes lett? Hogy mennyire nem a véletlen műve volt mindez, azt bizonyítja: két év múlva, azaz a következő sakk­olimpián, Málta szigetén csak­nem sikerült a duplázás, s vé­gül mindössze fél ponttal szo­rult a Szovjetunió mögött. MIND ALABB Mindez persze már régen a sakktörténelem lapjaira me­revedett; manapság a magya­roktól nem kell tartaniuk az olimpiai bajnoki címre pályá­zóknak. Ahogy telt az idő a nyolcvanas években, úgy csú­szott mind alább Magyaror­szág, s a legutóbbi két szalo- niki csúcstalálkozón már örül­nie kellett a korábban csak­nem szégyenletesnek számító 5. helynek. Hogyan juthatott Idáig a magyar férfi sakkválogatott? A válasz túlontúl egyszerű: a rendelkezésre álló játékosok köre egészen a legutolsó időkig gyakorlatilag nem változott. Az esetleges siker reményé­ben csak úgy ülhetne asztal­hoz a magyar négy plusz két­fős együttes, ha az éltáblákon a régi harcosok — Portisch, Ribli, Sax és Pintér — egy­aránt vállalnák a játékot. A gyanútlan érdeklődő er­ra gyorsan mondhatja a vá­laszt, amely persze kérdésként s értelmezhető: miért is ne játszanának? Tényleg, miért is ne? Ez a megismételt kér­dés azonban nem válaszolha­tó meg csak úgy, néhány tő­mondatban. Egészen egyszerű­en azért, mert a novemberi, a jugoszláviai Újvidéken sorra rintér József kerülő sakkolimpiára szóba jöhető 8-10 élsakkozó nevével egy sokismeretlenes egyenletet is fel lehetne állítani. Egy ki­csit konkrétabban fogalmazva, arról van szó, hogy igen sok személyes, szakmai és egyéb probléma merült fel, amelyek — akár az amőbák — osztódás­sal szaporodnak. NEHEZ ESETEK Nincs tehát irigylésre méltó helyzetben a csendes, kötél­idegzetűnek ismert, zalaeger­szegi illetőségű kapitány, Hor­váth Tamás. Gondjai mindjárt az éltáblás személyének kije­lölésénél kezdődnek, hiszen a magyar olimpiai sakkcsapatot három évtizeden át példásan szolgáló Portisch Lajos nem­zetközi nagymester ismétel­ten írásba adta, hogy csak bi­zonyos feltételek teljesítése esetén vállalja az újabb részvételt. Márpedig leg­jobb tudomásom szerint a legújabb elnökség a megvá­lasztása óta eltelt több mint fél év alatt még nem tudott érdemben tárgyalni az 53 éves nagymesterrel. A közép- , korúak közé tartozó Ribli Zol­tánnal (39) más a helyzet, ö ugyanis felajánlotta részvéte­li szándékát, ára előzőleg—.és; időben, mert szerinte egy olimpiára nem lehet két hét alatt felkészülni! — írásos szerződést akar kötni a sző vétséggel, amelyben pontosan rögzíteni kívánja: ki mit kér­het, kaphat és mivel tartozik a másiknak? Ribli egyébként ultimátumot adott a szövet ségnek, hogy amennyiben jú­lius 31-ig nem állapodnak meg, tekintsék tárgytalannak a korábbi, elkötelező ígéretét A harmadik „nehéz eset” Sax Gyula (39), aki a jól érte­sültek szerint egyre rosszabb viszonyban van Portisch La­jossal. A sok bizonytalanság közül ezt tartják a legkemé­nyebb problémának, vagyis igen nehezen képzelhető el, hogy Portisch és Sax egy csa patban, egymás mellett fog szerepelni. leendő csapattársáért, de na* gyón korrekt módon azt tart­ja, hogy aki jó pontszerző, azt legalábbis el kell viselnie a másiknak maga mellett. Arra az esetre azonban, amennyi­ben az éljátékosok nem vál­lalják. ő is bejelentette távol- maradási szándékát, mert nem kíván pofozógép szerepet betölteni. Az eredetileg kiegészítő em­berekként számba vett sakko­zók így könnyen főszerepeket alakíthatnak majd a vajdasági fővárosban. Előfordulhat ugyanis, hogy Magyarország Grószpéter, Horváth J., Tol­nai, Horváth Cs. négyes fogat­tal az éltáblákon veszi fel a harcot az egyre erősödő kon­kurenciával szemben. Hacsak a hátralévő időben ki nem derül, hogy az utóbb említet­tek közül is lemondja egyik­másik jelölt a részvételt. Ezek után már aligha kell bizonygatni, valóban nincs könnyű helyzetben Horváth Tamás. A koalíciós tárgyalá- Portisch—Ribli—Sax trió asz- sok határideje — július 31. — tálhoz ülne. Pintér ugyancsak pedig vészesen közeledik ... nem lelkesedik egyik-másik, Jocha Károly Ribli Zoltán Akár fel évre is fogadják Bicskei és a Bayer Néhány éve csak, hogy a hírneves kölni főiskolán diplomát szerzett Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó­válogatott volt szövetségi kapitánya. Nos, Kölnben ter­mészetesnek tartják, hogy a múlt vasárnap zárult világ- bajnoki döntő szakmai tapasztalatait összefoglalják, ér­tékeljék. A jövő hét első három napjára az NSZK-beli városba hívtak meg számos szakembert Európából, akik bizonyára örömmel fogadják majd ezt a különleges „summázást”. Hogy a magyar szakemberekről sem fe­ledkeztek el, azt jelzi: Bicskei a Magyar Labdarúgóed­zők Testületé elnökeként (vele tart Varga Sándor is) ott lehet a kölni futballnapokon. — Igaz, jelenleg ,.munkanélkülinek" számítok, de a továbbképzést és önképzést igen fontosnak tartom — mondta el Bicskei Bertalan. — Köln után utazhatom to­vább Leverkusenbe is. Az ottani első ligás csapat, a Bayer jelezte, akár fél évre is szívesen vendégül látná­nak. Ügy, hogy minden költségemet ők fedezik. Ha fél évről nem is lehet szó, azért nem hagyhatom ki a nagy lehetőséget, igyekszem megszívlelhető tapasztalatokat gyűjteni Leverkusenben. Bicskei Bertalan Kölnben tárgyalásokat folytat arról, hogy a főiskola egy neves előadója e hónap végén a Ma­gyar Labdarúgóedzők Testületé egyik továbbképző ren­dezvényén tartson szakmai beszámolót a Mondiale ’90 tapasztalatairól. A HÓNAP VÉGÉN A „felsőházban”, azaz az el só három sakkozó háza táján elég sok a gond, s akkor még nem említettük Pintér Józse­fet (37), aki elméletileg biztos negyedik táblás lehetne, ha a A foii bájnokesapaiban is játszanak Gyermekvárosi bronzdupla Most a labdarúgó-mérlegkészítés idején nem érdektelen feleleveníteni, hogy a nevelőotthonok Start Diákolimpiáján az országos döntőben egyaránt harmadik lett a fóti gyermekvá­ros két gárdája. Előcsatározások vezették be a finálét, s a Népstadionban hat területi győztes vetélkedett. Így minden­képpen dicséretes a gyermekvárosiak duplája. A Skoda Favorltot még az előző cseh kormány miniszter­elnöke jellemezte úgy, hogy annak kivitelezése „súlyos fi­gyelmeztetés a csehszlovák ipar állapotára nézve”. Az új kor­mány sem fogalmaz másként: „nem akarjuk a 2000. év Tra­bantját gyártani” — nyilatkozták a Skoda Favoritról. Északi szomszédaink azonban nemcsak nyilatkoznak, beszélnek, ha­nem cselekednek is. Nap mint nap röppennek fel hírek a sajtó hasábjairól, hogy a Skoda gyár vezetői nyugati autógyá­rakkal tárgyalnak együttműködésről. Főként az Audival áll­nak jó kapcsolatban, de mintha a General Motors is erőseb­ben döngetné Mlada Boleslaw, mint Győr kapuit. Lehet, hogy a csehszlovákok gyártják majd az Opelt, az Audit, mi pedig — jobb híján — a Skoda Favoritot? ... A csehek járműipara azonban nemcsak a személygépko­csik sávjábái előz. A Renault tisztességes ajánlatot tett furgo­nok gyártására, a Java motorkerékpár-gyárat pedig egymás után látogatják az olasz Caviga és a japán Honda képviselői. £MTcf Rovatunk a Pest Megyei Köxlekedésbiztonsági Tanács-rÄ támogatásával készült Jó utat, balesetmentes közlekedést kfváni .V'Ti ' Tóth Béla Endre Megyei előkészületek Tize n egyes -tudti iva lók Mint már beszámoltunk ró­la, kiírták az országos 11-es- rúgóbajnokságot. A Pest Me­gyei Labdarúgó Szövetség Si­pos Sándort bízta meg a via­dal szervezésével, aki elmond­ta, hogy a megyében több he­lyen terveznek 11-esrúgóvia- dalt, s ezek előreláthatólag augusztus utolsó két hétvégé­jén, illetve szeptember 2-án lesznek. Az érdeklődés függ­vénye, hogy mely városokat, községeket jelölnek ki hely­színként. Az is kérdéses, hogy az októberi megyei döntőt hol tartják. A 19 megyei győztes, valamint 5 fővárosi továbbju­tó vesz majd részt az országos csatározáson, amelyet a ma­gyar—olasz EB-selejtező előjá­tékaként tartanak október 17-én a Népstadionban. A részvételi díj személyen­ként 1500 forint. Befizetési la­pot az Expressz Utazási Irodá­nál, illetve a Konzumbank- fiókokban lehet vásárolni. Ezenkívül postán is befizet­hetik a díjat a rózsaszínű utalványon a következő szám­ra: KOI—12 159, a Futballszé,- ria Kft. címére. A közlemény rovatba 11-es nevezési díj megjegyzést kell írni. A 11-esrúgóbajnokságon az UEFA szabályai az érvénye­sek. Az első fordulóra min­denki rúgótársat hozhat magá­val, s a kapusposztra is bárki vállalkozhat. NB I-es és NB Il-es labdarúgók nem vehet­nek részt a bajnokságon, ka­pusként viszont bárki szere­pelhet. Értékes nyeremények vár­nak a legjobbakra. A győz­tes jutalma 1 millió forint, il­letve ezzel egyenértékű (20 000) nyugatnémet márka. Az ötödik korcsoport játékosai. Álló sor, balról jobbra: Somo­gyi Zsolt, Papp József, Gáspár István, Képíró Zoltán, Jacila Attila. Elöl: Katz István, Oláh Antal, Varga Krisztián, Kovács István, Pölcz Krisztián A hatodik korcsoport játékosai. Álló sor. balról jobbra: Bartos Zoltán, Hamuth Attila, Hanti Zoltán, Kardos Ferenc, Szabó János. Elöl: Bari Lajos, Petri Zoltán, Vincze Tibor, Eerencz János. Köztük többen a megyei bajnok Fóti Tsz SK ificsa­patában játszanak 1 (Reitter László felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom